Pesti Napló, 1876. március (27. évfolyam, 50-75. szám)

1876-03-31 / 75. szám

75. szám. Szerkesztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Péntek, martius 31.1876. REGGELI KIADÁS. ______________27. évi folyam. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai külön­küldéseért: felfilíteettts évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi 1S Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Attaetaeum-épü­let küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. Mart. végén az 1876-diki első évnegyed letelvén, figyelmeztetjük azon t. előfizetőinket, kiknek megrendelése lejár, annak minél előbbi megújítására. JUJT- Nagyobb új regényközleményeinket ápril 1-jén kezdjük meg. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 1­2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet) Egész évre...........................................24 frt. Fél évre............................................12 frt. Negyed évre................................. 6 frt. Egy hónapra................................. 2 frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok-tere 7. sz. Ath­enaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­hivatala. Budapest, martius 30. A politikai helyzet oly feszült, oly vész­terhes anyaggal van tele, hogy csak aggoda­lommal s nem csekély gonddal nézünk a kö­zel jövőnek elébe. Ápril első­ hete nevezetes eseményeket rejt méhében, akár úgy, hogy minisztereink Bécsben kiegyeznek az osztrá­kokkal, akár úgy, hogy az alku meghiúsul s it — ma alig sejtett — constellatiók elő­tt állunk. Fogalmunk sincs s félünk, hogy a kor­mánynak sincsen, mily alapokon fog az egyes­­ség létrejönni s hogyan lesz lehetséges az ellentéteket kiegyeztetni a hivatalos magyar s az osztrák felfogás közt. A magyar kormány engedékeny, igaz, de az osztrák fél annál merevebb s a gazdasági különválás, a forgal­mi önállóság politikáját a magyar kabinet visszavetette. Ha mi magyarok mindenesetre a vámközösségben akarunk megmaradni s az osztrák nemzeti bankkal kivánunk kiegyezni, de mégis ennek feltételét szabjuk se feltételt az osztrákok határozottan visszautasítják: hogy képzelhető­ itt a megoldás? Csak úgy, hogy vagy mi engedünk mindenben, vagy elnapoljuk a kérdéseket újra, vagy hogy a status quo fenntartatik, a mivel ma az osztrák be sem éri, mert hisz az angol pót­szerződés felmondatott s az osztrák kormány a véd­­vámosokkal magasabb tarifákat követel, ,a bankkérdésben pedig a nemzeti bank érde­kében valuta rendezést, s az aranyérték be­hozatalát, a­mire nekünk nincs elég erő­nk tő­kében és hitelben. Igen rosz auspiciumok alatt kezdő­dnek a bécsi alkudozások. Lássuk a helyzetet, a­mint az utolsó napokban kifejlődött. A tőzsdék újabb krachja nagyot ártott a közhitelnek, mely kölcsönt akar kibocsátani, s a magánhitelnek, mely alig tartja magát valahogyan. E panique okai többfélék. Most vannak a részvénytársulatok közgyűlései, s adatnak ki a múlt évi bilanzok. Ezekből roppant veszteségek derülnek ki, melyek az értékpapírok, az iparvállalatok és az ingatla­nok elértéktelenedéséből származnak, s me­lyekhez járul a veszteség és a bizalmatlan­ság, melyet a számos defraudatió a közön­ségben a bankok iránt keltett. Az emberek félnek, s egyes intézeteknél nem ok nélkül, hogy a vagyon állapot még mindig túl van becsülve, s a rosz üzletek lebonyolítása újabb áldozatokba fog kerülni. Egy másik fontos oka az értékek csökkenésének az aranypénz láb behozatala Németországban, s az osztrák vasúti és állampapíroknak ezüstre szóló ka­matozása, minek folytán a német piac­ visz­­szaküldi Bécsbe a papírokat, mely azonban nem képes azokat tömegesen visszavásárolni. Egy harmadik oka a gonosz pénzügyi helyzet­nek az, hogy Anglia és a nyugati tőzsdék az utóbbi időkben oly nagy veszteségeket szen­vedtek a török, egyptomi, spanyol és délameri­kai államkötvényeken, hogy minden idegen ál­lampapír iránt ellenszenvvel viseltetnek s ezt az árkeret csökkenésében fejezik ki. A vissza­hatás a bécsi tőzsdére rémitő s igen félős, hogy az értékek ezen újabb bukását nem csak az idült kereskedelmi válság újabb és hevesebb kitörése fogja követni, de az osz­trák és a magyar államhitel is drágán meg fogja sinteni. Az osztrák nemzeti bank maga sem ma­radhat ment a gazdasági válság káros hatá­sától. Az üzlet általános pangása folytán nem képes a rendelkezésére álló tőkéket forgatni, váltótárczája leapadt, bankjegyforgalma csök­kent s 66 millió bankjegy hever használatla­nul mint tartalék, melynek kibocsátására jo­gosítva volna. S hogy most a bankalkudozá­sok is küszöbön vannak, a bank erre gyűjti össze minden erejét s mit tesz? Nagy ércz­­készletet tart s érczváltóit szaporítja, hogy bankjegyeinek fedezetét emelje s a valuta­rendezést több plausibilitással sürgethesse, követelhesse; egyúttal mesterséges uton fo­gyasztja pénztárainál az államjegyeket s bár azokat fizetésül elfogadni a kényszerforgalom folytán köteles, de azok felváltását bankje­gyekre egyenesen visszautasítja. Ez által la­zítja viszonyát az államhoz, s mintegy előké­szít oly állapotot, hogy esetleg, ha a magyar bank államjegyekre való fel­váltási kötelezett­séggel alapíttatnék, a bécsi nemzeti bank je­gyei és az államjegyek, illetőleg magyar bank­jegyek közt agrókülönbség keletkezhes­sék a nélkül, hogy ez által ő maga te­temesen veszítene, nem lévén birtokában nagyobb mennyiségű államjegyeknek. E ve­szély, a kettős valuta mesterséges felidézésé­vel és az arra való utalással hiszi a bécsi nemzeti bank kierőszakolhatni a magyar ál­­­lamférfiak capitulatióját, az önálló magyar jegybank eszméjének elejtését, úgy is, hogy ő maga állítsa azt fel, mert Lucom ezt sem akarja, úgy is, hogy külföldi tőkének enged­tessék meg annak felállítása. A status quo a bankkérdésben, ez a bécsi nem­zeti bank, a finanszkörök és az osztrák kor­mány politikája, ezzel a szemponttal tessék Tisza Kálmánnak és Széll Kálmánnak meg­alkudni,­­ vagy készen állani a pénzügyi háborúra az ú. n. bank, a monarchia egyet­len szabadalmazott pénz- és hitelforrásá­nak e czélra különösen összegyűjtött hatal­ma ellen. S hogy a pénzhatalommal szemben a pénztelenség gyöngesége álljon, az ú. n. bank embereinek könnyű volt kieszközölni, hogy a valóban igen rosz pénzpiaczra utalással Magyarország bankárai egy hónapig elhalasz­­szák a második 40 millió kölcsönre nekik adott optio jogát, vagyis épen azon idő alatt, midőn a bankkérdésben a döntő tárgyalások folynak, Magyarország ne számíthasson arra, hogy tele pénztárai lesznek, ha a kiegyezés az o. n. bankkal nem sikerül, s ez intézet Magyarországot elkezdi repressáliákkal sa­nyargatni, így állnak auspiciumaink a bank­kér­désben. Lesz-e hát önálló magyar jegybank? A Tisza-kabinet azt fölvette programm­­jába, sőt beleírta a trónbeszédbe. De azért még korántsem bizonyos, hogy a jegybank megszületik. És pláne hogy­­önállói lesz! Hát még a vámkérdésben minő kilátá­saink vannak, melyben a kormány nem is akarja az önálló vámterületet ? Jobbak nem lehetnek, csak még roszabbak. A vámkérdésben a magyar kormány az engedékenység oly szélső határáig ment, mely nemcsak hogy ellenkezik a nemzeti közvéle­ménynyel, de sőt igen kétes, összeegyeztet­hető-e egyáltalán Magyarország közgazdasági és pénzügyi érdekeivel? Azon az alapon, me­lyen a kormány áll a vámkérdésben, Ma­gyarország az elszegényedést, a vagyoni füg­gést, a gazdasági fejlődés lehetetlenségét ta­pasztalta, a gyarmati kiszivattyúzást érezi, eladósodott, és súlyosan érezi anyagi tehetet­lenségét. Némely palliatív javítások e vám­­rendszeren a legflagránsabb igazságtalansá­gokat orvosolhatják s a magyar állam­kincstárt néhány millió megkárosítástól fel­menthetik, de gazdasági virágzást ily mel­lékes reformok az országra nem hozhat­nak. Ha az osztrák kormány Tisza Kálmán csekély jelentőségű propositióit a vámügyben változatlan elfogadná, ez személyes diadalér­zettel tölthetné el a magyar kormányt s hasz­nára válnék a magyar állam­kincstárnak ok­vetlenül , de lényegesen nem segítene az or­szág baján s igen nagy engedményt foglalna magában az osztrákok részére. De ha valaki azt hiszi, egy perben hogy nyerni fog s még a pörköltséget is megveszi ellenfelén, vissza fogja utasítani a legméltá­­nyosabb egyezséget is, így tesznek az osztrá­kok. Az önálló vámterület eszméjétől nem félnek, a magyar kormány azt repudiálta, a döntő körök ellenzik, puszta jogczim­az bir­tok és hatalmi sanctió nélkül. A főkérdés te­hát el van döntve. Következnek a magyar kormány propositiói. Ezek háromfélék: a fo­gyasztási adók és a vámrestitutiók és a tarifa­tételek némely módosítása. A negatíó igen könnyű. Az adók és vámvisszatérítések kérdé­seiben az osztrák kormány nem enged, mert ez állítólag a quota kérdéssel függ össze, s kü­lön nem tárgyalható; a tarifatételekben szin­tén nem enged, sőt felemeléseket követel­ő, mert az osztrák ipar a börzén megkracholt, s védelemre szorul, s különben is az angol pótszerződés már nem létezik — a magyar kormány belegyezésével — s igy 1876 végé­től kezdve ipso facto a magasabb tarifák jön­nek alkalmazásba. Csak nem kell engedni, s a magyarok a vámkérdésben is vereséget szenvednek, m­a­­rad a statusquo, azaz hogy az sem ma­rad, hanem a közösség alapján visszame­gyünk a protectív rendszer azon stádiumá­hoz, a­hol az újabb szabad kereskedelmi szer­ződések megkötése előtt állottunk. Gyönyörű kilátás Magyarországra nézve! A status quo aztán folytatólag al­kalmaztatni fog a quotára nézve is, a hadse­reg költségeire nézve is ; — nem, ezekre nézve nem, ott tekintettel a békés európai helyzet változatlanul háborús jellegére, a katonaság jelenlegi létszámának jobb élelmezése, a gya­log századosok jóval ellátása, a tüzérség fel­szerelésére az ideinél is több millió rendkí­vüli költség s ráadásul néhány új hadihajó fog követeltetni — Tisza Kálmántól és Ma­gyarországtól. Mit fog mindezekre felelni Tisza Kálmán ? Hát gróf Andrássy? Az igaz, ezek a dolgok, csak a­mennyi­ben a közös budgettel összefüggésben van­nak, tartoznak a külügyminiszterre, s a napi hírek közt olvastuk, hogy gróf Andrássy Te­­rebesen van s csak ápril 3­kán szándékszik visszautazni Bécsbe. De hisz hát nincs is abban baj , végez­zenek a magyar miniszterek egyedül. Tisza és Széli nem szorulnak Andrássy tutelájára, ki nagy diplomata — mit ez »úttal« is bizo­nyít — de ki a bankkérdéshez és a vámkér­déshez talán nem sokat ért s mióta csak mi­niszter, a hadiköltségek leszállítása körül sem igen buzgólkodott. S ha Tisza és Széll Kál­mán nem tudnak jól végezni, jöjjenek haza, itthonn a magyar nemzet várja őket. Paizszsal vagy paizson, csak nem paizs nélkül. Ha Magyarország jogát és érdekét B­écs­­­ben hagynák, mi dolguk volna itthon ? A statusquot ratificálja más , ne azok, kik azt megváltoztatni mentek. A sta­tus quot, melynek pusztító hatását látja min­denki, nem akarja senki. A status quot, mely­nek terheit és veszteségeit a nemzet el nem birja s mely igazságtalan s törvénytelen, az hozza nekünk, az tukmálja ránk, ki alkotmá­nyunkat kész elrabolni, ki Magyarban jövő­jét feláldozza. A status quo az a lassú halál, enyészet, mely a szervezetben roncsol, mint lassú méreg, melyet senki nem lát, de mely biztosan, napról napra hat. A status quo az nem a lét joga, az nekünk magyaroknak lét­ről lemondás, magyar államférfi azt alá nem írhatja, arra magyar absolutismus sem vállal­­kozhatik. Kinek a status quo kell, az küld­jön ide Statthaltert s a nemzet tudni fogja hányadán van vele. Nem félünk ettől. Mert hiszen hiába akarják az osztrákok a status quot, melyet Magyarországban törvényesíteni nem lehet. A status quo egészen túlélte magát nálunk ép úgy, mint túlnan Ausztriában. A status quo megkracholt s liquidáljon. A nemzetgaz­dasági kényszerűség mathematicai bizonyos­sággal dolgozik ellene s minden uj kérrel újabb tanúság s uj­ok egyszersmind, hogy nem maradhat többé úgy, a mint van.A nem­zetgazdaság törvényei természettörvények s azoknak parancsolni nem lehet. Ez reményünk, hogy ha most czért nem érünk, törekvéseink jövőben ezért érnek. Bécs s Ausztria is drágán fizeti meg, mit a nemzetgazdaság ellen vétett, s lesz idő, a midőn eszére tér, hogy nem Magyaror­szág lenyűgözése, de felvirágz­sa van érde­kében. A „Pesti Napló“ tarezfija. A diplomatia jegyespárja. (Erzsébet angol királyné és Károly főherczeg jellemrajza.) — Wertheimer Ede akadémiai felolvasásából. — Károly főherczeg előttünk arról nevezetes, hogy ő volt II. Ferdinánd atyja, azon Ferdinándé, a kinek Wallensteinnal kelle megküzdenie. Károly fő­herczeg 1559-ben ifjú ember volt, ki még életkora 19-ik évét sem tölte be, s hat évvel volt Erzsébetnél fiatalabb. A világ még semmit sem tudott hőstettei­ről, kivéve azokat, melyekkel a hízelgés szokta az ifjú herczegeket magasztalni; még mit sem tett volt, a­mi alkalmas lett volna egy ifjú asszony lelkét megragadni, s iránta,­az ismeretlen iránt lángra lob­bantam. Nem volt eléggé kiváló, hogy nagy szellemnek mondassék, s nem annyira képességek­ nélküli, hogy félkegyelműnek tartassék; s talán ép azért lett volna legalkalmasabb férjévé lenni egy olyan szűznek, a­ki úgy látszik, sem jelentéktelen, sem kitűnő férfiút nem óhajtott, mivel amannál a gyengeségtől tartott, ennek meg erélyét félte. Károly szép külsővel volt megáld­va, mely a férfiasodás korában könnyen felköltheté egy asszony vonzalmát. Tekintete nyájas volt, ter­mete szép s vérmérséklete büszke, nagyratartó, ha­nem tudott nyájas és szelíd is lenni, s az embereket kedves magaviselet és barátságos társalgással meg­nyerte. Kétkedünk azonban, hogy okosan választot­tak volt, midőn épen őt szemelték ki azon feladatra, hogy az eretnekek által elárasztott Angliát vissza­vezesse a katholikus egyház karjaiba. Ha nem is volt vérszomjas vakbuzgó, de mégis egész lelkületében ó­hitű vala, ki protestánsokra és katholikusokra osz­­tály­ozá az embereket, s őket hitvallásuk szerint sze­rette, vagy gyűlölte. Orthodox nevelést nyert volt. Nevelőjének, Harrach Lénárt grófnak szorosan meg volt hagyva, képezze őt erőteljes, barátságos s min­­denekfölött keresztényileg jámbor emberré, s oltsa bele már ideje korán az egyedül igaz keresztény ka­tholikus vallás azon szent elveit, a melyek követésé­ben találhatni fel az üdvösséget és áldást. A fő­herczeg véteknek tartotta az egyház ünnepein templomba nem menni, vagy az egyházi beszéd meg­hallgatását elmulasztani. S mégis, meg kelle érnie, hogy az uj hit, melyet ő annyira gyűlölt, behatott or­szágaiba, s mig ő a katholikus lelkésznek gyónt, alattvalói elragadtatással és lelkesülten figyeltek az uj tanok hirdetőire. Lehetett-e egy Károly főher­­czeghez hasonló szigorú katholikus egy olyan királyi­nőhez illő férj, kit az igazhitüek, mint eretneket elát­koztak, s kiben a protestáns országok vezérüket, szövetneküket s reményüket látni vélték. Joggal mondhatta tehát Erzsébet később, hogy lehetetlen olyan herczeghez nőül mennie, ki nincs vele egy val­láson Félt a vallási szakadástól s zavaroktól, s tény­leg tapasztaljuk, hogy vallásos izgalmak idején sok­kal makacsabbak az emberek, mint a­mikor politi­kai tusákban ellenségként mérkőznek. Erzsébet pro­testánsnak születve, vérmérséke egész szenvedélyé­vel hive volt az uj tannak. Midőn őt nővére, Mária, ki örömest tévestől kiirtotta volna a protestantismust Angliából, hite miatt üldöztette, s hogy menekülhes­sen, nyilvánosan katholikust kelle színlelnie, szívében mégis hiv maradt ifjúsága vallásbeli meggyőződésé­hez. Hanem azért nem volt vakbuzgó. Mária uralkodását az eretnekek véres üldözésével kezde meg; Erzsébet óvatosan lépett fel, s lassankint is­mét visszavezető Angliát a protestantismusra. Soha sem volt szándéka a máshitűeket üldözni, ha csak ezek nem sérték meg a köztörvényeket. Ez után re­mélte az ország békéjét megőrizni, mely előtte több becscsel birt, mint a fejedelmek minden hódolatai, és soha sem akart a vallás miatt fegyverhez nyúlni, mint ezt más uralkodók tevék. S midőn arra kény­szerült, nem ő volt a hibás, hanem a katholikusok, kik örökös összeesküvésekkel koczkáztaták az állam nyugalmát s biztonságát. Nemcsak a hitben, hanem a jellem minden más tulajdonában is Erzsébet merő ellentéte volt Károly­­nak. Tüzes, szenvedélyes, telve szellem és képzelettel, minden hozzá közelítőnek, mint’rendkívüli aszszony tűnt föl. Nem volt szépség, de kellemes külsejű, s ez magas állásával egyesülten, a­mely minden kö­rülmény közt hatalmasan megragadja az emberi ke­délyt, elbájolt, lelkesített. A társalgásban a hangok egész fokozatával rendelkezett, a kedélyeken ural­kodott, s azokat oda hangolta, hogy királynőjükért vagyont és vért feláldozzanak. Már mint herczegnő értett azon valóban fejedelmi művészet­hez, megnyerni az embereket. — Valamint könynyen buzdulunk nagylelkűségre, önfeláldozásra egy üldö­zött szép asszonyért, így Angliában sem volt lovag, vagy nemes, ki, megvetve Mária királynő gyűlöletét, ne óhajtott volna Erzsébet szolgálatába lépni. Oly sokan jelentkeztek udvartartásához, hogy vissza kelle őket utasítnia, hanem ugyanekkor elég ravasz volt azt adni okul, hogy szegény, takarékoskodnia kell, a­mi iránta a részvétet s rokonszenvet csak fokozta. Minden körülmény közt megmutatta, hogy tud élni az okosság szabályai szerint. Miért nem tudta az erre sóvárgó Mária őt is, mint a többi eretnekekkel tévé, vérpadra vitetni ? Mert a legsúlyosabb viszo­nyok közt is úgy tudta életrendét szabályozni, hogy rá soha sem lehetett valamely összeesküvésben való részvétet bizonyítani, bármennyire igyekeztek ellenei a legkisebb gyam­okot is kifürkészni. Ő megtette a lehetetlent, megnyerte sógorának, II. Fülöpnek jóakaratát, a ki őt Mária minden el­lenséges szándéka ellen oltalmába vette. Az, hogy mindig kémek környezők s őrök fog­ták körül, hogy hozzá senki sem mehetett, tőle nem távozhatott,­­ hogy mit sem írhatott, beszélhetett, mit testvérének azonnal be ne súgtak volna, mindez korán óvatosságra szokta rá, s lelkületét annyira éret­té téve,hogy már 23 éves korában azt mondhatta róla­­ egy velenczei, hogy »csodálatosan kifejlett értelmű.« Mennyire kelle e királynő önérzetét fokozni annak, hogy ő annyi szerencsétlenség után, mintegy csoda által mégis kormányra jutott! A Tudorok mindig érezték fenségüket, s mint atyja, VIII. Henrik igazi leánya, kihez sokban hasonlított, kétszeres erővel táplálta magában a magasztos felség érzületét. Sze­rette a külső tisztességadás jeleit. Csak térdhajtva adhatták elébe az étkeket, s mintha a felség soha sem lehetne távol azon helytől, a melyen egyszer ült volt. jelen nem létében is szintén térdenállva szolgál­tak föl a királyi asztalnál. Természetes, hogy a ha­tást még fokozták azon férfias tulajdonok, melyekkel asszony létére birt, ki félelmet s veszélyt nem ismert. Midőn arra figyelmeztették, legyen óvatosabb a sok összeesküvéssel szemközt, melyek életére törnek, s azt tanácsják: vigyen magával nagyobb kíséretet, minden efféle ajánlatot elutasított. »Inkáb meg aka­rok halni, mint igy börtönben ülni,« mondá Minden szükség és szorongattatás daczára, vndoran csüngött az élet örömein, s mindenféle mulatságot kedvelt. Szenvedélyes tánczosnő volt még akkor is, midőn már szürke haj fedé fejét. A­ki őt csak ez oldalról ismerte, szellemét Harringtonnal üde, felfrissítő nyári reg­­égéhez hasonlitható. Mert birt a jóság és szelíd­ség egy nemével, mely népszerű volt, a szivekhez szólt s ezeket megnyerni tudta. Azonban bajosan ne­vezte volna ily üde reggelnek az, kit balsorsa haragja idején vezetett közelébe. Ilyenkor káromkodott, szit­kozódott, rombolt, tombolt, s nem egy volt, kit e ki­rályi kacsa arczul vert. Erzsébet az asszony és férfiú sok szép tulajdonaival ékeskedett, hanem sok rútság is torzitá. Nem volt mindig elég bátor igaznak, őszin­tének lenni, szerette visszatetsző rendelkezéseiért a felelősséget mások vállaira tolni; ily igaztalan módon büntette titkárát,Davisont élethossziglan tartó fogság­gal Stuart Mária kivégeztetésének elhamarkodása ürügye alatt. Ha e házassági történetben tanúsított magatartását megfontoljuk, azt kell mondanunk, hogy a megtestesült álnokság volt. Ő maga a fejedelem nélkülözhetlen tulajdonának vallja az igaz­mondást, s azon pillanatban, midőn kiejti, lehet, hogy ezt meggyőződésből téve. Azonban annyi bizo­nyos, hogy e sarkelvet nem tartá mindig szem előtt, legkevésbé akkor, midőn férjhez meneteléről volt szó. Nem akar házasságra lépni, s az eszmével még­sem hagy fel; kinyilatkoztatja, hogy csak egy fel­tétel alatt megy férjhez, s midőn ezt teljesítni akar­ják, már más, új feltételekkel áll elő. Erzsébetről túlzás nélkül állíthatni, inkább lehet félni attól, a­mit még elhallgat, mint a­mit már kimondott. Meg­lepő mentségek rögtönzésében kifogyhatlan könnye­dén szökés át egyikről a másikra, s a királyi fölség érzetében nem is mentegetőzik; sőt úgy látszik, mint­ha örülne az emberek ámulatán, s meghökkené­sén. Ha valamelyik herczegnek nyújtaná kezét, többé nem láthatná annyi fejedelem követeit lábai­nál, le kellene mondania ama hódolatokról, melyek neki oly annyira hízelegtek. Való, hogy ritkán léte­zett ily hiú és tetszvágyó asszony; képzelete hirtelen fölhevült, s a szép férfiak soha sem távozhattak előle a nélkül, hogy szivére mély benyomást ne tegyenek. Vájjon valóban oly szeplőtlen és ártatlan maradt-e, a­mint ezt mindig erősíté? Ha sokan állítj­ák is az ellenkezőt, felhozván, hogy Leicesterrel igen mélyen összebarátkozott, a­ki udvarhölgy helyét fog­lalta el ágya mellett, s hálóingét nyújtá át, d­e rész­ben a v­a­l­ó mindenha leleplezhetlen titok mara­­dandó kivált, miután voltak férfiak, kik erkölcsi tisz­taságát oltalomba vették. »Biztosíthatom önt Sir« — írja Challoner Cecilnek — »ezek az emberek ar­­czátlan szószátyárok. Elmondjam önnek: mit hiszek, az egészet koholt pletykának tartom, hanem egy ilyen ifjú fejedelemnő soha se lehet eléggé vigyázó.« Természete olyan lévén, hogy szabadon és tartózk­o­dás nélkül követő szeszélyeit, némelykor átléphetett az illem korlátain, s a világ a sóvárgással fogadott hódolatokban lángoló szerelem jelenségeit láthatta. Mert, mint annyi nagy ember, Erzsébet is szomjazta a hízelgéseket, sőt még a legesetlenebb hízelgéseket Budapest, mártius 30. (Az önálló vámterület és a függet­­len jegybank érdekében) a magyar képvi­selőházhoz múlt dec­ember hó óta kérvényeztek: 32 városi és megyei municipium, 9 mezőváros és község, 29 gazdasági egyesület és ipar­társulat, s ezeken kí­vül beérkezett 33 magánjellegű kérvény választópol­gárok által aláírva. Összesen 103 kérvény az ország legkülönbözőbb vidékeiről, me­lyek mind az önálló vámterület mellett nyilatkoztak. A kormány álláspontját osztotta négy kér­­vény, a­ borsodmegyei, a pest megyei, a felső tiszavi­­déki gazdasági egyesületé és a Budapest terézvárosi szabadelvű köré, melyek a vámügy czélszerű megol­dását és esetleg az önálló vámterület felállítását kérték. Több törvényhatóság, p. Pozsony városa a kor­mányhoz intézett felterjesztést az önálló vámterület mellett, a képviselőházhoz nem fordult. A közös vámterület mellett az or­szágból egyetlen kérvény sem érkezett a törvényhozáshoz. Az önálló vámterület mellett kérvényeztek : Holdmezővásárhely, Beregh megye, Arad, Zem­­plén megye, Győr, Liptómegye, Nagyvárad, Miskolcz, Szathmármegye, Nyitramegye, Hajdúkerület, Torda­­megye, Vasmegye, Eger, Szeged, Tornamegye, Kecs­kemét, Ungh megye, Békésmegye, Győrmegye, Sza­­bolcs megye, Szathmár-Némethi város, Udvarhelyszék, Somogymegye, Arad megye, Kassa, Zalamegye, Hont­­megye, Szentes, Baranyamegye, Küküllő megye, Pécs város törvényhatóságok. Továbbá: Pápa, Hatvan, Csány, Ecsed és Hort községek, Hosszhetényi elöljáróság, Nagy Körös, fügedi választó­kerület több községe, Szegvár köz­ség, Mélykút község Bács megyében, Munkács város. Az aradi kereskedelmi és iparkamara, Heves­megye és Jászkun kerületek gazdasági egyesülete, győrvidéki gazdasági egylet, szarvasi takarékpénztár, első aradi ipartársulat, 300 nagyváradi iparos, szegedi iparoskor, szegedi ipartársulat, szegedi lakatos és bá­dogos ipartársulat, Győr és győrvidéki első ált. ipar­társulat, gamási ipartársulat, veszprémi ipartársulat, kecskeméti iparegyesület, kolozsvári iparos egylet, miskolczi ált. ipartársulat, komáromi asztalos­par­­társulat, verpeléti ipartársulat, alberti-irsai ipartársu­lat, veszprémi csapóipartársulat, kenderesi általános ipartársulat, gyulai ipartársulatok, váczi általános ipartársulat, túrkevei iparoskor, Halmi város iparos­társulata, bakabányai iparegylet, szombathelyi csiz­madiák ipartársulata, szili ipartársulat, zalaegerszegi iparosok, kaposvári csizmadia ipartársulat. A csornai kerület választói, Pécs város több polgára, pelsőczi és vidékebeli választók, több békési választó­polgár, magyar országos nemzetgazdasági tanácskozmány 100-as bizottsága, siklósi ellenzéki kör, Budapest ferenczvárosi szabadelvű kör, szegedi felső kerületi nép­kör, szegedi alsó kerületi népkör, több debreczeni polgár, 316 mezőtúri polgár, nádud­vari 314 polgár, több jászapáti polgár, kecskeméti füg­getlenségi párt, nagy­körösi olvasó-, ipar- és gazdasági egyletek, 451 mezőtúri polgár, több hajdúböszörményi lakos, 151 tordai polgár, 253 mohácsi polgár, 117 gyöngyösi polgár, Győr városa több polgára, Czegléd város 771 polgára, szolnoki választókerület 1059 pol­gára, 63 tordai földbirtokos és iparos, több laczházi polgá , Maros-Vásárhely több polgára, Tengerin köz­ség (Baranya) 59 polgára, Csanád Palota község 69 polgára, Zemplén megye megyaszói választó kerület több polgára, karczagi polgárok, rákospalotai 84 pol­gár, Bikits község lakói Bács megyében, gyomai és békésgyulai választók. (A miniszterek bécsi utazása.) Tisza, Széll és Simonyi miniszterek ma este 10—12 napra Bécsbe utaznak, hogy ott folytassák vagy lehetőleg befejezzék a vámügyi tárgyalásokat. Ma délelőtt 10 órától délután 2 óráig részt vettek a miniszterta­nácsban, mely folyó ügyeket intézett el. Bécsben a közös költségvetés tárgyalása csak akkor fog meg­kezdetni, ha Andrássy gróf, ki most, tudvalevőleg nincs Bécsben, visszatér. Tisza Kálmán miniszter­­elnököt, távolléte alatt, T­r­e f­o­r t közoktatási mi­niszter fogja helyettesíteni. (A statusquo.) A­z N. Fr. Presse« mai száma azon barátságos tanácscsal fogadja a Bécsbe utazó magyar minisztereket, hogy soha se bolygassák a dolgokat, elégedjenek meg mind a vámügyben, mind a bankkérdésben a jelen állapottal. Az ily tré­fás beszédre nem lehet komolyan felelni. Ha azon­ban a bécsi lap tudni akarja, hogy mint gondolkoz­nak az említett ügyekről Magyarországon, figyelmébe ajánljuk a feltétlenül kormánypárti Pest megyének a képr­­házhoz intézett, s épen előttünk levő felira­

Next