Pesti Napló, esti kiadás, 1876. július (27. évfolyam, 149-178. szám)
1876-07-01 / 149. szám
149. szám. 27. évfolyam. Budapest, Szombat julius 1,1876. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti INTapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők: Budapest, július 1. A magyar lapokban ritka egyértelműség uralkodik az iránt, hogy monarchiánk Slavophil külpolitikája téves és káros. Téves, midőn idehaza a dualismus a német és magyar hegemónián alapszik, s e politika a szlávok aspiratióinak kedvez; káros, mert Törökországnak lehetetlenné teszi a győzelmet, s tehát a háború-veszélyt fokozza, s monarchiánk érdekeivel ellentétes megoldásra vezet. Ezen nézetet tükrözik vissza a mai lapok következő véleményei: A »Hon« írja: »Ahhoz, hogy Szerbia Boszniát és-Szerbiát, — melyekért Milán most harczolni ment, — Montenegro pedig Herczegovinát ragadja magához a török birodalom területéből, — a mi monarchiánknak is nagy hozzászólása van. Kiválólag és mindenek fölött monarchiánknak, úgy a magyar, mint az osztrák közvéleményben teljes, egyhangú egyetértés uralkodik arra nézve, hogy nagyobb szláv államok alakulása délkeleti szomszédságunkban ellenkezik monarchiánk érdekeivel. És ha az események oly fordulatot vennének, hogy vitális érdekeinkkel összeütközésbe jöjjenek : maradhatunk-e akkor is tétlenek, semlegesek ? Nem lesznek-e hatalmasabbak az események, mint maguk a hatalmak ? Lehetséges lesz-e a háború localisatiója, lehetséges lesz-e rohanásában feltartóztatni tetszés szerinti ponton a legördített hólavinát ? Természetes, hogy ha már absolute másként nem lehet, a monarchia nem fogja tűrni, hogy érdekei beleszólás nélkül lábbal tiportassanak keleten, s ha kell, amaz érdekek védelmére hadseregét is kénytelen lesz igénybe venni.« A »Kelet Népe« igy okoskodik: »Az osztrák-magyar monarchiára, ha mint nagyhatalom fen akar maradni, — s nézetünk szerint csakis mint nagyhatalom maradhat fen, — nem lehet közömbös, minő politikai alakulások mennek végbe déli határain. E monarchiának nem lehet eltűrni azt, hogy déli határain ellenséges irányú államok koszorúja, vagy egy nagyobb délszláv állam keletkezzék, mely ránk nézve a nyughatatlanságok örökös forrása lenne. Tekintve politikai érdekeink e sarkalatos postulátumát, hiba volt részünkről a török birodalmi délszlávok aspiratióinak dédelgetése, végzetzetszerű tévedés volt azt hinni, hogy a bosniai és herczegovinai lázongóknál képesek leszünk túllicitálni Oroszországot, s magunknak e derék urak rokonszenvét és háláját az Andrássy-féle memorandum által biztosítani.« Az »Egyetértés« ezeket mondja: »Egyet tudunk ma még csak. Nemzeti hagyományaink, létező érdekeink forognak e körül, s ez az egy, hogy a szerb-török háború európai convictussá fejlődése esetén, mihelyt Oroszország kardját veti a mérlegbe, nekünk ott van helyünk, ahol Oroszország ellenségei sorakoznak. Oroszország a mi legtermészetesebb ellenségünk és a legtermészetesebb szövetségese a mi ellenségeinknek; aki tehát ellensége Oroszországnak, az a mi szövetségesünk. Az események szükségessé tették, hogy ne hagyjunk e felől kétségben senkit, akár lefelé, akár fölfelé.« Az »Ellenőr« határozottan szerb-ellenes czikket közöl, a »Nemzeti Hírlap« már tegnap a »szlavophil politika« ellen nyilatkozott, s kifejezte aggodalmát, »várjon a válságos helyzettel szemben sikerül-e a külügyeink élén álló államférfimnak az ország és monarchia érdekei által követelt politikát a döntő pillanatban eltalálni.« Egyedül a »Pester Lloyd«, s az is csak mikor félhivatalos hangon beszél, pártolja meg a szláv irányt s dicséri az orosz szövetséget és haragszik az angolokra. Ma is azt fejtegeti, hogy: »Oroszország oly nagy hatalom , amelylyel a keleti ügyekben minden esetben számolni kell, úgy is, ha Törökország változatlan fennállását akarjuk, úgy is ha elvesztettük a hitet Törökország életképességében. (Persze a délszláv államok életképessége, Szerbia által fényesen be van bizonyítva, ezért érdemes Törökországot kiküszöbölni Európából.) Keleten a döntés megtörténhetik Oroszország által, Oroszországgal, vagy Oroszország ellen, de absolute semmi Oroszország nélkül.« Ezért úgy látszik a »Pester Lloyd« a mellett van, hogy mi ezentúl is Oroszországgal együtt csináljunk keleti politikát, ámbár bevallja, hogy köztünk »érdekkülönbség« létezik. Végre kijelenti, hogy: »a hármas szövetség keretén belül monarchiánk keleti politikáját illeti meg a vezetés, s ennek tényekben kell nyilatkoznia. Csak az esetben kerülhetnék el a nagy európai bonyodalmak veszélyét. Lehetséges-e az, s ami legkevesebb, hogy localizálható-e a háború , az iránt a császári találkozás fog felvilágosítást adni, s hogy az ellenkező hírek daczára létrejön, az bennünk csak őszinte megelégedést szülhet, mert most ezen alapszik reményünk, s az utolsó, melyben bízunk.« Ha t. laptársunk ezen reményét is meghaturolták majdan az események, akkor meg majd mi reméljük, hogy felismeri az orosz politikát s annak játékát velünk, s csatlakozik véleményével a többi magyar lapokhoz, melyek nem bíznak többé az orosz szövetség hasznában és őszinteségében. A törzre-Szerb viszonyokról újabban érkezett híreket alantabb találják olvasóink. A helyzet a végletekig feszült, de a harczias eldöntés még mindig nem következett be, ámbár Milán fejedelemnek Belgrádból való elutazásával a koczka már eldőlt, mert ezzel a nagyhatalmak is abban hagyták sikertelen fáradozásaikat a béke érdekében. Az utolsó pillanatig nagy erélylyel dolgoztak a hatalmak képviselői a hálátlan feladaton. A fejedelem elutazása pillanatáig azon fáradoztak az osztrák-magyar s az orosz főconsulok, az utóbbi Sándor czár egyenes parancsára, hogy Szerbiát az eldöntéstől visszatartsák. De Milán mindnyájoknak azt felelte, »már vissza nem vonulhatok.« A fejedelem rálépett a lejtőre s közte és a porta közt immár az egyedüli biró csak a kard lehet. A közvéleménynek azonban szüksége volt reá, hogy megnyugtassák őt azon határozott biztosítás által, hogy Oroszország mindvégig a béke érdekeit védte Belgrádban. Mert a politikai világot az angol felsőház tegnapelőtti eseményei nagy nyugtalansággal töltötték el. Azon kínos tartózkodásból, melylyel a Szerbia ügyében hozzá intézett kérdésre Derby úr válaszolt s különösen az általa nyomatékosan hangsúlyozott azon óhajból, hogy a ház egyáltalán ne bocsátkozzék a többi hatalmak ez ügybeli magatartásának bírálatába, azt következtették, hogy a londoni kabinet azon határozott nézetben van, hogy a török-szerb összeütközésből a nagyhatalmak közt veszélyes bonyodalmak fognak támadni. Ez általánosan táplált aggodalom azon hitből eredt, hogy Szerbiát és Montenegrót Oroszország viszi be a háborúba. Ezt a gyanút még jobban megerősítette azon körülmény, hogy Grovcsakoff herczeg, komolyan megrongált egészsége daczára, még mindig nem ment fürdőbe, miből azt következtették, hogy nemcsak előre látta, hanem ő csinálta is a szerb-török összeütközést. Az orosz kabinet azon legújabb nyilatkozata, hogy Belgrádban a békét képviselte, bizonyára nem fogja eloszlatni az ellenkező föltevésből eredt aggodalmakat. Több más jelenség által is azt hitegetik, hogy az orosz politika a többi hatalmakéval ismét egyetértőleg akar működni. Mindenek előtt figyelmet érdemel a félhivatalos »Wien. Abendpost« nyilatkozata, melyben határozottan constatálja, hogy Szerbia a békebontó, miből természetesen az következik, hogy a portál önvédelmének teljes szabadságában háborítani nem lehet. E hivatalos nyilatkozat s más lapok véleményei is azt sejtetik, hogy a kabinetek közt ez irányban már megállapodás létesült, amiért viszont a porta azon ígéretet tette, hogy a saját részéről nem fogja az offensivát megragadni mindaddig, amíg meg nem támadtatik. Továbbá különösen említendő azon körülmény, hogy minden oldalról s főleg Szent-Pétervárról ostentatióval sietnek megerősíteni az osztrák-magyar és orosz uralkodók legközelebbi személyes találkozásának hírét. Az orosz »Nord« egyúttal újabban hangsúlyozza a három császár szövetségének szilárdságát, s a béke fenntartására irányuló czélját, egyúttal kiemeli, hogy a föltétlen be nem avatkozás elve megtartassák.« Mihelyt az orosz kormány az elv alapjára áll, ott bizonyára találkozni fog a többi nagyhatalmakkal , de ki hiszi el ezt róla ? A küszöbön álló háborúval olyan kérdés is merült föl, mely nemzetközi jelentőségű ugyan, de főleg Magyarországot érdekli. Hir szerint a török kormány a dunai hajóhadat is alkalmazni akarja Szerbia ellen. Ez ügyben Románia, mint egyik érintett fél, már az 1856-os szerződésben szereplő hatalmakhoz fordult. A szerb kormány pedig állítólag kijelentette, hogy Szerbia ez eshetőséggel szemben úgy fogja magát védeni, amint lehet. Először is a partokat fogja oltalmazni, azután torpedókat fog lerakni a folyamba. Ez intézkedések folytán a dunai hajózás e vidéken egészen félbeszakadna. Szerbia ez intézkedésekért a felelősséget elhárítja magáról s a szerződő hatalmakat arra kéri, hogy védelmezzék a Duna szabadságát s akadályozzák meg a török hadműveleteket a Dunán. Állítólag két kabinet Szerbia panaszait jogosultaknak mondotta. Különben attól lehet tartani, hogy a Szávával is ismétlődhetik az a dolog. Sőt sokkal valószínűbb, hogy a törökök, ha Belgrádot romba akarják lőni, nem a vaskapun fognak oda feljönni, ami fölötte bajos, hanem a Száván szerelnek fel néhány hajót s ezekkel lövöldözik a szerb parti helyiségeket s magát a fővárost. Mint már említettük, a szerb hadműveletek megkezdését elsősorban a hadsereg készületlensége hátráltatja. Az összes franczia lapok tudósításai igen rosz színben rajzolják a sereg állapotát, mely nem áll összesen többől 100 ezer embernél. 20,000 nemzetőr Snyder-, 20,000 Ramington-fegyverrel, a többi ismét más fegyverrel van fölszerelve. Ez ropant baj, mert a sokféle lőszer, amely szükséges, töménytelen zavart okoz. A hadseregben mintegy 100 orosz, 50 olasz s 30 német tiszt szolgál. A montenegrói kormány Szerbiát okvetlenül támogatni fogja. Ez annál fontosabb, mert a boszniai lázadók száma már annyira leapadt, hogy a »Journa des Debats« szerint alig fognak a szerb hadseregnek fontosabb szolgálatot tehetni. A „Pesti Napló“ tárczája. A rémek titok. Regény két kötetben. írták : Heloz Adolf és Hantin Gyula. — Francziából. — ELSŐ KÖTET. A pénztárnok. I. Különös körülmények folytán, múlt évben kezeinkbe került egy finom, apró írású kézirat, mely e czímet viselte: Fiamnak! E kézirat, melyben szerző, egy előkelő bank pénztárnoka, egész őszintén elmondja életrajzát, felette tanulságos, érdekes világot vet a társadalom azon alakjaira, melyek egy idő óta oly gyakran fordulnak meg a bűnügyi krónikában, azonnal engedélyt kértünk a kézirat közzétételére. Az engedély megadatott és ime felhasználjuk. Tehát Causson vallomásait veszi az olvasó; gondosan adjuk vissza, még ott is, ahol a szószerinti szöveg helyett ismertető elbeszélést adhatunk csak, hogy hosszadalmasak ne legyünk, vagy hézagokat pótoljunk. Causson, Ch. helységben született, két mértföldre Joignytól, Yonneban. Szülei egyszerű földmivesek; volt kis földjük, melyet maguk műveltek. Tizenegy éves korában elhagyta a falusi iskolát és Joignyba ment a Maximet-féle tanintézetbe. Itt együtt tanult Bodard Frigyessel, egy joigny-i bankár fiával. Ez az ismerkedés döntő befolyással volt jövőjére nézve; valahányszor szabad napjuk volt, Frigyessel járt ki az intézetből. Bodard úrnak megtetszett a fiatal ember becsületes, értelmes arcza; magához vette üzletébe, Causson négy évig maradt itt. De azután a nagyaravágyás szállotta meg ; Párisba jött és 1500 frank fizetésssel alkalmazást kapott Drevot testvéreie banküzletében a Chaussée d‘ Antinben. Keserűen csalódott reményeiben, serényen lelkiismeretesen dolgozott hat évig, de még mindig ezen a helyen volt, fizetése csak 300 frankkal javult. Drevot testvéreknél megismerkedett Maheurtier úrral és megbarátkozott az öreg Michelinnel, kinek veje lett. Házasságát 1841 első hónapjában ünnepelte. Életem két legszebb éve folyt le akkor — írja Causson —, a végtelen boldogság évei. Mennyit bánkódtam ez évek után! Ott hagytam a Harpe-utczai lakást ; nőmmel és apámmal az Enfer-utczában fogadtunk szállást . Takarékosságból tettük, aztán meg nem akartunk különválni. Michelinnek csak egy szoba kellett, ezt utóbb irószobának vettem a magam számára. Szűk lakás volt, de nekünk elég, de ha nem is lett volna elég, úgy rendezkedtünk volna, hogy mégis el lehessünk benne. Itt kezdtük egymást szeretni. Ez volt az egyedüli idő, amikor nem szenvedtünk szükséget. Többet kerestünk meg, mint amenynyi kellett. Apámnak háromezer, nekem meg tizennyolczszáz franc fizetésem volt, ezzel igen szépen éltünk meg. E lakásban jöttél világra kedves Richardom. Nem tudom, hogy a gazdagok gyermekeiket mily fogadtatás várja, de alig hiszem, hogy annyi öröm és szeretet fogadott volna valaha más gyermeket. Szó se volt róla, hogy dajkához küldjünk; édesanyád csak egy szakácsnőt vett a házba. Mily boldogok voltunk, hogy nézhettük gyarapodásodat, gondodat viselhettük, öleltünk, csókoltunk. Boldogságunk nem soká tartott. Egy reggel, mikor szokás szerint az irodába mentünk, Michelin roszul érezte magát; homlokához kapott, néhány szót rebegett, és aléltan karjaimba rogyott. Szélhüdés érte. Ápoltuk, gondoztuk, de ő már csak látszólag élt. 1843. január havában elhunyt. Mintha most is látnám a betegágyon. Megbénult nyelve nem bírta a végső istenhozzádat kiejteni, kezei nem szorithaták meg a mieinket; elméje végső sugarai, szive utolsó dobbanásai szemeiben nyilvánultak; busán, szinte szánakozva tekintett reánk, mintha sejtette volna, hogy gyermekei mily kemény megpróbáltatásokat fognak megélni. Súlyos veszteség volt ez nekünk minden tekintetben. Atyánkat vesztettük el és ezen mély családi bánathoz anyagi zavarok is járultak. Kénytelenek voltunk megélni az én szerény fizetésemből, ez pedig sehogy se lehetett elég. Beszéltem Drevot urakkal; azt hittem, hogy megkapom apám megüresedett helyét; régen szolgált a háznál; és én, az ő veje, szintén soká voltam ott, tehát megérdemeltem volna az előléptetést; tekintetbe vehették volna a szerencsétlenséget, mely bennünket sújtott. Nem lett belőle semmi. A hely már egy más hivatalnoknak volt ígérve. Engem biztattak, hogy majd felemelik fizetésemet. Ezt is hiába vártam. Egy egész éven át hasztalan törtem magam jobban fizetett állás után. Rá kellett szánnom magam arra, hogy esténkint nyolcz és tíz óra közt egy kisebb seine-utczai kereskedés könyveit vezessem ; ez vagy kétszáz frankot hozott a szűk konyhára, így aztán nagy kínnal eltengődtünk valahogy. Végre deczember hóban kaptam egy levelet, melyben Mabeurtier felkért, hogy rögtön menjek hozzá a Vivienne-utczába. Futottam hozzá! Mabeurtier mintegy harminchárom éves , sugártermet, elegáns, keresett magatartású, bajsza, pofaszakálla fekete, homloka széles, tekintete értelmes, szilárd és szelíd. Drevotéknál, hol csak néhány hónapig maradt, bámulatos tevékenység és fáradhatlanság által tüntette ki magát. Ismerte az üzlet minden csinját-binját, a financziális combinatiókat. Egy reggel, mikor vele erről beszélgettem, felkaczagott és igy szólt: — Én már nagyon korán jöttem az üzletbe; tizenhárom éves koromban itt hagytak zálognak. Csakugyan igaza volt. Anyja egyszer eljött az öreg Folster boltjába és zálogba akart adni egy csomag fehérneműt. Maheurtier is vele volt. Folster nem akarta a zálogot elfogadni, de épen szüksége volt egy kis segédre. Az üzlet megköttetett, oly feltétel alatt, hogy a kis Maheurtier az uzsorásnál marad, fizetés nélkül mindaddig, mig a zálog ki nem váltatik. Nem sokára rá a szegény nő meghajt és Maheurtier kénytelen volt önmagát kiváltani. Egymás után vagy tíz háznál dolgozott, bankároknál, tőzsdeügynököknél, alkuszoknál; mindenütt kitűnő munkás volt, sajnálták, hogy felmondott. Végül Forsterhez jött vissza, aki megtudta becsülni. Itt az a gondolata támadt, hogy nagy társulatot fog alapítani. Elhitt magához irodájába, a Vivienne-utczába. Milyen iroda volt ez! Fénynyel és ízléssel volt berendezve . Mabeurtier értette a világ folyását. Az alku nemsoká tartott, hamar egyeztünk meg. — Ön tudja, hogy a »Tőkepénzesek központi pénztárát« alapítottam ? — Igen is, tudom. — Látja irodámat. A személyzet meg van már , csak pénztárnokra van még szükségem. Soká haboztam, kerestem valakit régi ismerőseim közt, végül önre gondoltam. Nos rááll? — Hogyne ? — Mennyi fizetése van Drevonnál ? — Tizennyolczszáz frank. — Adok kétezer ötszázat. Elfogadja ? — Természetesen. Hálámat, meleg kézszorítással fejeztem ki. De megjegyeztem, hogy tán nem igen leszek alkalmas ezen hivatalra. — Ugyan hagyja! szólt Maheurtier. Nekem mindenekelőtt az kell, hogy az illető teljesen megbízható, becsületes ember legyen. A többi mind gyerekség. Két nap alatt megtanítom rá. Tehát számítok önre. Holnap mondjon fel Drevonnál és jövő héten állítson be hozzám. Pár nap múlva csakugyan nála voltam és elfoglaltam a pénztárnoki állást. Maheurtier nem csalódott. Egy-két nap alatt kiismertem magamat, sőt rövid idő múltával főnökömet egyéb teendőiben is tudtam helyettesíteni. Az eszme, mely intézetünk alapítására vezetett, nem volt főnököm tulajdon eszméje, Folstertől tanulta el, hanem igen jól tudta értékesíteni. Folster a társadalomban csak hitelezőket és adósokat ismert; főelve az volt: »Nem kölcsönzünk valakinek, hanem valamire«. De azután fejleszteni kezdte ez elvet. A közvagyon mind inke’ mozgósíttatik, lejárt már az az idő, hogy nagy kézi zálogokkal boldoguljon az ember, melyekkel telerak két egész emeletet. Meggondolta, hogy a sok üzér, aki egyszerre úgy termett, mint a gomba, előbbutóbb meg fog szorulni. Akkor eladják értékpapírjaikat. De hát ha az árfolyamok alacsonyak és ők biztos, nagy hausse-t remélnek ? Nem kísérletet fognak tenni, hogy rongyos papírjaikra nem kaphatnának-e kölcsönt. Rögtön behozta az értékpapírokra való kölcsönüzletet: raktárai üresedtek, pénztára megtelt. Nyereségei megkétszereződtek, Maheurtier nagy helyesléssel fogadta ezen reformot, de úgy találta, hogy tökéletesíteni kellene azt. Forster gyakran kifogyott a pénzből és kényte- I len volt üzletét megszorítani; fennakadt. — Nyisson megbízási üzletet és akkor nem két, hanem húsz millióval fog üzérkedni. — Nem én! Mert én csak saját pénzemmel üzérkedem. — Ez kár; az üzlet természete magával hozza, hogy idegen pénzzel folytassuk. Folster tagadólag felelt. Maheurtier erre utóbb azon megjegyzést tette, hogy Folsternek kétségkívül nagy esze van, de az esze csak addigra nyúl, meddig zsebe. Egy napon gróf Roche Honais kölcsön kért Forstertől 40,000 francot. Maheurtier nézegette, h°gy a gróf milyen papírokat adott zálogba: a Honilléres belges részvényei voltak. — Jó részvények, szólt Maheurtier, de két hét múlva árfolyamuk tiz százalékkal csökkenni fog. — Gondolja ? — Bizonyos vagyok benne. Mit tesz ezen papírokkal ? — Bezárom pénztáramba. — Ez nem nagy vicc. — Hát ön mit csinálna ? — Nem mondhatnám határozottan, de azt hiszem, ha ma eladnák és két hét múlva visszavásárolnék, 7—8000 frankot nyernénk rajta. Folster elgondolkozott, aztán így felelt: — Ez nem volna becsületes eljárás. Maceurtier mosolygott. Egy hónappal később Forster hirtelen meghalt. Maheurtier most elhatározta magában, hogy régen érlelt gondolatát meg fogja valósítani. Tudjuk, hogy mi volt czélja. Hanem egymagában nem foghatott bele ezen vállalatba. Társra, szövetségesre volt szüksége. Felkereste gróf Roche-Honaist, kinek értékpapírjait Forster oly gondosan őrizte. A gróf ötven éves, szép neve volt, bár kicsapongásai, sőt komolyabb jellegű tettek által compromitálta azt, világíi a javából; családjával összeveszett , fülig adós volt; születése és hajlamánál fogva legitimista ; a politikai híreket mindig korán tudta meg; a hivatalos salonokban örömmel látták, mert meg akarták nyerni; az aristocratia is kedvelte, mert remélte, hogy még visszanyeri.. .ez volt Roche Hanais gróf. A két ember megértette egymást. (Folyt. köv.) Budapest, julius 1. (Daco-ro má n ábrán dok.) Gyulafehérvárról, jun. 29-ről Írják nekünk: A Szerbiából jövő harczi hirek nem csak a magyarországi szerbek egy részét ringatják azon reményben, hogy eljött a kedvező időpont, melyben Délszláviát alapíthatnak, hanem az erdélyi román túlzóknak is kilátást nyújtanak arra, hogy Romániával szövetkezve uralmukat egészen a Tiszáig kiterjeszthetik. Mióta a szerb-török háború elkerülhetlennek tartatik, nagy sürgésforgás és conferentiázás észlelhető a daco-román táborban, melynek fejei: Axente Szevér, Bálint Simon hírhedt 1848. évi tribünök, és dr. Ratiu János stb. Néhány nap óta ezen urak és több mások Gyulafehérvártt találkoztak egymással és komoly s beható megbeszélés tárgyává tevén a keleti eseményeket, állítólag azt határozták, hogy azokkal szemben a románok jelenleg csak figyelő állást foglaljanak el s addig semmi előkészületeket ne tegyenek s ne tétessenek, mig erre nézve Bukarestből a vöröspárt túlzó tagjaitól, fel nem hivatnak. A titokban tartott értekezlet tagjai, valamint az össszes malcontent román intelligentia nagyon örvendenek a háború kiütésének és annak, hogy jelenleg Bukarestben vöröspárti kormány van, mely a daco-román aspiratióknak mindig tápot nyújtott. A daco-románisták meg vannak győződve arról, hogy Románia be fog lépni az actióba, mivel »független királyság« akar lenni, mely az összes románokat ölelje magában. (A honvédség hadgyakorlatai) Csákován, mint a »N. H.« jelenti, gyakorlatra vonul őszre a lippai honvédség, de nem kivételesen, hanem a rendes évi hadgyakorlatokra. (A háborús események iránti tekintetből a postaigazgatóság rendeletett bocsátott ki, melyben az összes postahivataloknak a legszigorúbban meghagyja, hogy különös tekintettel legyenek a hírlap szerkesztőségeknek s kiadóhivataloknak czímzett levelek gyors kézbesítésére. E rendelkezést köszönettel veszszük tudomásul. A háború. — jul. 1. délben. Az ultimátum, melyet Magazinovits szerb ügynök a portának átnyújtott — mint a »Pest. Corr.«nek mai kelet alatt Belgrádból sürgönyzik, — azt követeli, hogy a porta huszonnégy óra alatt válaszoljon. A nap egyéb híreit a következőkben állítjuk össze : A romániai kormány tudvalevőleg elhatározta, hogy semlegességét minden körülmény között nyomatékosan fogja megőrizni s ezen elhatározásából kifolyólag megtette a kellő intézkedéseket. Annál kínosabb benyomást gyakorolt Bukarestben azon hir, hogy a török kormány dunai flottilájával is működni szándékozik Szerbia ellen. A párisi szerződés szerint a Duna semleges. Minthogy azonban azon golyók, melyekkel Szerbia a török részről jövő ostromot viszonozni fogja, esetleg romániai területet is érinthetnek, a román kormány ezen kérdésben a garantiahatalmak közbenjárását vette igénybe. Egyidejűleg egy 2000 emberből álló figyelő hadtest állíttatott fel Szerbia határán. Belgrádból, június 28-ikáról jelentik,hogy Milán fejedelem elutazása a hadsereghez 30-ikára volt kitűzve, de a közbejött események következtében egy nappal előbbre határoztatott. E körülménynek indoka ama fontos közleményekben feküdt, melyeket Tsernajeff tábornok a déli hadsereg részéről küldött Belgrádba. Tsernajeff ugyanis a Cheikel pasa által végrehajtott mozdulatokból azt következtette, hogy a törökök támadni készülnek. Június 25-ike óta a nisi török csapatokhoz újabb erősítések érkeztek. Főleg sok cserkesz katona van az újonnan érkezettek között. Minde mellett az alexinatz-deligradi szerb hadsereggel számra nézve a török csapatok nem mérkőzhetnek. A Nisnél öszpontosított török haderő főhadiszállásában két eshetőséget vesznek szemügyre. Elsőben is megakadályozni szeretnék azt, hogy Szerbia csapatai egyesülhessenek a montenegróiakkal, másrészről pedig gyors műveletek által Tsernajeff haderejét a határról el akarnák szorítani, hogy a nagy bolgár legio átmenetele lehetetlenné tétessék. Hogy a törökök ezen terveit meghiúsítsák a szerbek, valószínűleg gyorsabban fogják megkezdeni a hadműveleteket. Ez volt indoka a fejedelem korábban történt elutazásának. Midőn ennek Belgrádban hire ment, a lakosság tömegesen sietett a fejedelmet üdvözölni. A város minden épületére lobogót tűztek ki s a vidékről is bejöttek a szerbek, hogy elbúcsúzzanak a fejedelemtől. Az utczákon nagy tömegekben hullámzott a nép, lelkesülten kiáltván : Éljen nemes és hű fejedelmünk ! A műszaki csapatok több nap óta a Duna partján felállítandó ütegek elhelyezésével foglalkoznak. Belgrád és Szendrő ezen oldalról meg van védve. A szendrői erőd azonban egy kissé régi, a várost azonban kellőleg meg fogják védeni az erős földművek. A török dunai flottila nem épen tekintélyes és roszul is van felszerelve. A szerbek hangulata harczias és határozott. A hadműveletek megkezdése előtt Szerbia részéről egy utolsó formális lépés fog történni, mely bizonyos tekintetben a hadüzenetet fogja jelenteni. Mint Alexinátzból jelentik, a török fővezér, Abdul Kerim pasa eső első napjaiban érkezik Nisbe. A Bejkosnál összpontosított török hadcsapatok már megindultak. Cherket pasa a seraskiei megérkezése után Skutariba megy s az albániai hadsereg fölött veszi át a vezérletet. M o u k liar pasa Serajevoban fog parancsnokolni. Cettinjéből jelentik junius 23-ikáról, hogy a szerb-montenegrói szövetség már tizennégy nap előtt ratificáltatott s igy Montenegro semlegességéről háború esetében szó sem lehet. Valószínű, hogy a két fejedelemség egyidejűleg kezdi meg a hadműveleteket. A montenegróiak részéről a hadüzenetet egy egyszerű parlamentákr fogja a podgoriczai török táborba átvinni. Szerbia és Montenegro a portával szemben teljes solidaritásra kötelezték magukat s egyik sem fog a török kormánynyal külön alkudozni, vagy egyoldalú ígéretek és engedmények alapján békét kötni. Nikita fejedelem határozottan kijelentette,