Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)
1878-01-17 / 16. szám
16. szám. Budapest, csütörtök, január 17.1878. 29. évi folyóát. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatali barátok tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁSElőfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 0 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felillfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, —V ■_ küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1378-diki, ^29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Jan.-decz. végéig.....................................................24 frt. Jan.-jun. végéig ....................................................12 n Jan.-martius végéig............................................o . Január hónapra...........................................................2 „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év ntgyedenkint 1 forint. jjgT* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó hivatala. Budapest, január 16. Már megint alkudoznak Bécsben. Tisza és Szél újból compromissumot keresnek, melynek segítségével a sok differentiáltan megfeneklett kiegyezést előre tolhassák. Minél tovább halad a munka, annál inkább halmozódnak a különbözetek a két törvényhozás közt. Nem volna ebben semmi meglepő, ha a két kormány előterjesztésétől majd a reichsrab, majd a magyar képviselőház térne el, de eddig nálunk csaknem kivétel nélkül elfogadták az eredeti javaslatokat, míg Bécsben hol a bizottságok, hol a plénum túlmentek a két kormány eredeti megállapodásain és úgy módosították ezeket, hogy a mi rovásunkra még inkább kedvezzenek az osztrák érdeknek. Ily elágazások mellett mi jót hozhat a compromissum ? Engedni fognak talán túlköveteléseikből Bécsben, de azon újabb concessió, melyet magyar részről amaz álengedékenység fejében ismét meghoznának, csak az eddigi amúgy is káros alkunak még nagyobb megrontásából telhetik ki, így a rosz vámalku kétségen kívül még inkább meg fog romlani. Az osztrákok leszállították a legfontosabb pénzügyi vámokat és fölemeltek egy nevezetes védvámos tételt. A finanszvámokból eredhető egy-két milliónyi előnyünket compensativul számították föl a fogyasztási adóknál szenvedett két akkora pénzügyi veszteségünk ellenében. Azután fölszámították másodszor ugyanazon finanszvámokat kiegyenlítőül a védvámok fölemelése fejében,és fölszámították harmadszor a restitutiónál, amennyiben az osztrák regnicolaris küldöttség kijelentette, hogy ha a magyar küldöttség az eddigi, ránk nézve káros visszatérítési módot elejti, akkor az osztrákok a fölemelendő pénzügyi vámok czímén praecipuumot fognak igényelni. Háromszorosan számítják tehát föl nekünk az osztrákok a pénzügyi vámok fölemelését, és mikor a calculus így megtörtént, akkor eltörlik legnagyobb részt ezen fokozást, de követelik egyúttal, hogy azért mi csak adjuk meg a compensatiót. Nem emelik föl a kávé, parányi mérvben fokozzák a petróleum vámját, de az eredeti megegyezésnél magasabbra teszik némely finom pamutáruk vámtételeit, és midőn így néhány millióval leszállítják a vámjövedelem kilátásba helyezett többletét, akkor fönntartják mégis a fogyasztási adóknak reánk nézve gazdaságilag s pénzügyileg káros rendszerét, épségben kívánják hagyatni a védvámok újóbbi fölemelését, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a reánk nézve hátrányos restitutió továbbra is fennmaradjon. Ugyan ki látott ennél veszettebb alkut ? De van a kiegyezésnek még egy része, amelyről az osztrákok még húzhatnak vagy három bőrt. Kiszámíthatlan nagy concessiónak árulják az osztrákok, és a magyar kormány is igen nagyra van vele, hogy a bank Budapesten központi fiókot állít, és hogy azon rendeleteket, melyeket a magyarországi fiókok eddig egyenesen a bécsi igazgatóságtól vettek, ezentúl a bécsi főtanács részéről a budapesti igazgatóság fogja közvetíteni. Az efféle concessiókat busásan meg kell fizetni, az osztrákok ezért a bankadósságból 24 millió átvételét követelik tőlünk. A két kormány megállapított egy tekervényes utat, mely végre is oda juttatja Magyarországot, hogy megfizeti a 24 milliót. A bécsi bankügyi bizottság hosszadalmasnak tartja a törvényjavaslatban tervezett eljárást, elveti azt, kimondja, hogy Magyarország föltétlenül adós a 24 millióval, s úgy összebonyolítja a bankstatutumot a bankadóssággal, hogy ennek rendezése nélkül az osztrák-magyar bank létre nem hozható. A magyar bankügyi bizottság kétszer is hozzáfogott a 80 milliós bankadósságról szóló javaslat tárgyalásához és egyszer sem birt pozitív megállapodásra jutni. Halasztja az ügyet csak úgy, mint a magyar a quotaküldöttség halogatja jelentését, holott az osztrák küldöttség végkép szakított és rég megtette előterjesztését a reichsrathnak. Várják a jó szerencsét fölülről, melynek nyomdokait most keresi Bécsben Tisza Kálmán. Uj compromissum készül. A reichsrath bankügyi bizottsága aranyhidat keres, melyen az elvetett bankadóssági javaslatot egy más bizottság elé vihetné újbóli tárgyalás végett; a magyar kormány, mely az előterjesztett törvényjavaslat folytán jórészt már el is van határozva a 24 millió adósság elvállalására, nem ragaszkodik már föltétlenül törvényjavaslatához, hanem keres mindenek fölött oly kivezető utat, melyen az osztrákmagyar bank felállítását biztosíthatja. Az osztrákok úgy érzik, hogy úgy megkötötték Magyarországot, miszerint ki nem kerülheti a bankadósságban való részesedést, és azért nem válogatók a módokban, melyeken e kötelezettségünk kimondására vezetnek; a magyar kormány másfelől a pénzügyminisztériumban közelebb tartott értekezlet alkalmával világosan megértené, hogy kész rövidebb úton is megkísérlem a 80 milliós adósság kérdésének rendezést, így közel fekszik azon kisegítő, hogy eme vitás kérdésre, mint pengetik, regnicolaris deputatiók küldessenek ki. Hogy ezek a quota-küldöttségek nem lehetnének, azt kimutattuk tegnapi lapunkban. Külön deputatiókat kellene tehát Bécsben és Budapesten választani. És itt azon sarkalatos kérdés merül föl : vájjon ezen deputatiók feladata lenne megegyezést létrehozni a 80 milliós adósságról szóló kormány javaslat iránt, vagy pedig hogy kíséreljék-e meg már maguk megadni az egybehangzó választ azon kérdésre, vájjon bennfoglaltatik-e államadóssági járulékunkban a 80 milliós bankadósság utáni rész? Mi eltekintünk most azon formai nehézségtől, vájjon lehetséges-e az 1867. XV. t. sz. világos szavaival szemben, melyek minden kétséget kizárnak aziránt, hogy Magyarország nem terhelhető az államadósságok czimén semmi újabb hozzájárulással, újabb törvény közbejötte nélkül, küldöttségek által azon kérdést vizsgáltatni, hogy terhelhető-e Magyarország egy vagy más adóssági czimén további 24 millióval? De ha, mit egyáltalán meg nem engedünk, az említett formai nehézségtől el is lehetne tekinteni, ugyan gondoljuk csak meg az előbb említett két különböző eljárásnak lényegesen különböző következményeit. Ha a deputátiók ezúttal csak oly törvényjavaslatban egyeznek meg, mely először fölteszi a kérdést, vájjon figyelembe vétetett-e az 1867. XV. t. cz.-nél a bankadósság is, mely továbbá a válasz létrejöttét biztosítja, s annak következményeit megállapítja: akkor ezen formai törvény létrejöhet egy időben a többi kiegyezési törvényekkel, de maga azon érdemleges ítélet, várjon tartozunk-e 24 milliót viselni, vagy Ausztriát terheli-e az egész 80 millió, a kiegyezési mű életbelépte után félévvel vagy még későbben hozatik meg. A pressió tehát, hogy az ügynek jobbra vagy balra eldőlte megdöntheti a még függőben levő egész kiegyezési művet, már elesett volna. Ha ellenben már most küldetnének ki deputatiók, melyek arra adjanak választ, vájjon az 1867. XV. t. sz. alkotásánál számba vétetett-e a 80 milliós adósság? — akkor bármi legyen ezen kiküldetés eredménye, akár az, hogy nem képesek egyező véleményt adni , akár adjanak tagadó, vagy igenlő választ, több, mint valószínű, hogy a kiegyezés ezáltal kockáztatva lesz, mert a kiegyezési mű még nem lesz ekkor szentesítve. De ez még távolról sem volna a legnagyobb calamitás; nagyobb és bizonyosan bekövetkező baj lenne az, hogy a magyar deputatio ezen eshetőség nyomása alatt elfogadná az osztrák deputatio votumát, és így el kellene fogadnunk a 24 milliónyi terhet. De mi azon esetre sem helyeselhetjük a deputatiók kiküldését, ha ezek csak azon törvényjavaslat fölötti egyezkedéssel bízatnának meg, mely a bankadósság fölött hozandó ítélet módozatát és következményeit körülírja. Hogy a deputatiók alkudozása nem mindig biztos expediens, azt mutatja a quotaküldöttség eredménye. Ha van a két kormánynak vagy a két parlamentben küldöttségül kiszemelhető tagoknak új eszméjük a helyes rendezés iránt, értékesíthetik azt az itteni s a túlsó bankügyi bizottságokban. Előttük van a két kormánynak pozitív javaslata. Az osztrák bizottság elvetette , ha bánja lépését, ám keresse maga a módját, mikép reparálhatja elbizakodottságának következéseit. A magyar bankügyi bizottság pedig eljut A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. — Két kötet. — Irta : X. Y. ELSŐ KÖTET. 1050. További életünk Sumsán. (Uj évi ima. — Viszályok, párbajok. — Zóka és Molnár tréfás vívása. — Zenekarunk. — Német hírlap.) Újév reggelén az örmény templomban mise és utána protestáns isteni tisztelet tartatott, melyre a rendkívül zord idő daczára nagy számmal jelent meg az emigratiónak minden osztályából hallgatóság. A magyar ember templomban mindig komoly, de most e gyülekezet arczán búskomorság jellege ült, s midőn szegény hazánkért imádkozunk, a legelfásultabbnak is konyolult szemébe. Ima után Berzenczey László tartott beszédet s különösen a székelyeket, kik szeretik őt székelyek Kossuth-jának nevezni, rendkívül elragadta ismeretes patheticus modorban s egészen székely szójárás szerint tartott szónoklata. A »haute-volée« mindazáltal a beszédet idétlen feltűnni akaró hetvenkedésnek ítélte, s az embernek okvetlen eszébe jutott a Martius 15-ének Berzenczeyről irt azon bírálata, hogy ő fenyőtűz, mely sokat pattog, de nem melegít. Templom után sokan tisztelkedni mentek Kossuthoz, Perczelhez, vagy más volt tábornokaik s főbb tisztjeikhez, kiki igyekezett meglátogatni jó barátját, volt bajtársát, s az élénk forgalomról e napon az idegen is észrevehette, hogy ünnep nap! A Bem és Kossuth, később Perczel és Kossuth Vár közötti viszály már át kezde harapódzni a törzs- és Zsurka''tisztekre is; természetesen innen még lejebb ment Kis-vári utolsó közemberig. A Kossuth szállásával majdlek, Őrmei nem szemben levő nagy kávéházban már keserű vi- fiákba bocsátkoztak némely törzstisztek egymással, egyik Bemnek és Perczelnek, másik Kossuthnak fogván pártját s adván neki igazat. E vitákba mind többen többen elegyedtek bele, mi által az természetesen fokozódott szenvedélyességben s annyira ment, hogy mint hírlik, két vagy három párbajt is eredményezett. Hir szerint Rosti — a 66-ik zászlóalj volt őrnagya — vívott Yay gróffal, meg Anasztázi 27-ik zászlóaljbeli főhadnagy Wepler lovassági őrnagygyal, mivel azonban mind e négy urat egészséges állapotban látom sétálgatni: vagy egyáltalában kétségbe kell vonnom e párbajok megtörténtét, vagy örvendeni rajta, hogy az egynek sem került életébe vagy félkezébe. Vajba ne veszekednének, ne demoralizálnák végképen e szerencsétlen népet, s ne gyűlöltetnének meg bennünket azon csendes természetű nemzet által, mely nemeslelkü vendégszeretettel fogadott s oltalmaz keresztény hóhéraink ellen addig, míg Európa híres civilizált államai részint be sem bocsátanak, részint részvétlenül az utcza kövezetén engednének ellen veszni. A párbajokról jut eszembe, hogy történt ez időben egy tréfás párbaj is nem kis mulatságára azoknak, kik szemtanúi voltak. Oka pedig senki más nem volt, mint laktársaimmal együtt épen én magam. A Viddinből Sumlára vándorlás közben egyszer mi öten, kik mindig együtt szállásolgattunk, úgy mint Kosztolányi, Neudenbach,Rácz,Anasztázi és én kaptunk helyszűke miatt még két honvédtársat is szállásunkra. Ez a kettő ugyan derék ember volt különben, csak hogy eddigi életpályájuk volt igen különböző a mienktől; egyik gyalogsági hadnagy, Zóka volt, ki hosszú éveken át az osztrák seregben mint tizedes megtanulta ugyan az exercitozást, aztán bátran meg is állotta a tüzet és ezért méltán megérdemelte annyi évi szolgálat jutalmául a hadnagyi rangot, csak az volt a baj, hogy deák nem volt soha. A másikat Molnárnak hívták, ez is vagy 10—12 évig katonáskodott, nem tudom, melyik huszárezredben, de ez iskolába talán soha sem járt, csakis nálunk lett altisztté és tiszteletbeli őrmesterré. Vele történt a következő eset : Egy csatában utána iramodván valamely gazdátlan tiszti lónak, azon veszi észre, hogy egy egész szakasz kozák közé jutott. »Doli puska« — kiáltanak rá a kozákok, de »nem oda Buda« — gondola Molnár, ő bizony kardot ránt és nekik ront, mint a fergeteg ! — hanem egy ember harmincz ellen, micsoda küzdelem ez ? egyszer csak azt értette Molnár, hogy elsötétülnek szemei, egyet fordult vele a világ s lezuhan lováról a kozákok lova patái alá. Mikor eszméletét visszanyerte, sötét és volt, iszonyú fájdalmat érzett minden tagjában, de mégis fölvánszorgott s ment a távol csillogó őrtüzek felé. Jó csillaga a magyar táborba vezette, de minő állapotban? fején 10—12 kardvágás, nyakán mély dzsidaszurás, oldalbordája betörve, lábában egy pisztolygolyó. Mégis kigyógyult e vashuszár és aztán megtették vitézségéért hadnagynak. Most e két vén katona, kik különben csak 30 év körül járó férfiak valának, azzal mulatta magát, mikor mi már alhattunk volna, hogy a kulacs mellett elkezdtek németül »ekzerezérozni« borzasztó szentori hangon. Hapták! man wird presentieren, presentiert! hrum! hrum! rechts schaut! brrrr! Ezt producálta Zóka. Most Molnár vágott belé: eh hadd el azt a baka haszontalanságot, nem az a szép, hanem mikor a Rittmeister comandoroz, hogy: hapták ! Man wird rechts schwenken, rechte Flügel ausmashen, sebwendt euch rechts! Marrrrsch! — Nem rechte Flügel, tudsz is te valamit! — i’sposthoz a másik. — Mit, te akarsz engem leczkéztetni, te pocsolya kerülő, — hogy hogy »ekzeczérozik« a huszár ? hé! Ez igy ment óra számra, nekünk hallatlan boszuságunkra, mikor aztán már nagyon titulázni kezdék egymást, akkor én felálltam és nagy komolysággal közibök megyek. Megálljatok itt, szóltam,tiszteknek ilyen titulust eltűrni nem lehet. Molnár kért azonnal bocsánatot Zókától. — Nem én, ha meghalok se, ő a — csacsi nem én! — No hát akkor meg kell, hogy vivjatok, ez a bánásmód nem járja. — ügy van,nem járja, segítettek laktársaim is mind. Megvívunk élet-halálra, erősíté mindenik, s azonnal megválasztá secundánsnak egyik Neudenbachot, másik Anasztázit. Ekkor a két secundáns állt elő. Halljátok meg már most! a mig meg nem vívtatok, a párbaj szabályai szerint egymáshoz szólni sem szabad. Zóka menj feküdjél le ama sarokba, te meg Molnár emebbe, csend legyen! így hallgattattuk el őket ez éjjel. De másnap már verekedni akartak, de elhallgattattak azzal, hogy útban vagyunk, se kard, se pisztoly és még el is fognának értte a törökök, várjanak, majd vívhatnak Sumlán. A két bolond komolyan vette a dolgot. Sumlán sem hagytak békét, hogy ők vívni akarnak, — hol azzal odáztak el, hogy nincs fegyver, hol meg azzal, hogy Neudenbach beteg,nem lehet segéd,ide nem hagytak békét. — Végre Neudenbachot helyettesítettük Pócz Ferivel, és most a két tréfás ember, Anasztázi és Pócz, mulatságot csináltak a két jámbornak együgyűségéből. Kitűzték nekik a napot és órát, megnevezték a találkozási helyet, de gondjuk volt rá, hogy jó csapat néző társaság is legyen jelen. Amint a két dühös ellenfél megjelent, mindenek előtt komikus komolysággal megkísérték a szemdánsok őket kibékíteni, persze oly módon, hogy még jobban felbőszültek, mérges tekintettel méregették egymást, esküdöztek, hogy megvívnak életrehalálra. — No jól van, hanem kard nincs, tehát kard helyett nesztek egy-egy jó vastag pipaszár jó lesz ? — Jó lesz. Most mindenik secundáns levetkőztette emberét egy ingre, kezébe nyomta a csibukot s hogy le ne verjék egymás körmét, betekergették ökleiket egyegy törülköző kendővel, mindenik neki biztatta a magáét, hogy ember legyen aztán, szégyenben ne hagyja, azzal számba álljták és ... . egy, kettő, három! Kezdődött a baj ez, villámlott a kard, akarom mondani a palcta, Molnár kegyetlenül csinálta a hat vágást, Zóka alig győzte parírozni, hátrálgatni kezdett. Ekkor Anasztázi rákiált hátulról, hogy mit te retirálsz ? s ugyanazon pillanatban egy pipaszur’kálóval kegyetlent döf rajta! A magsebzett Zóka halál megvetéssel előugrik, bal karjával felfogja az ütést és olyat bűz csibukjával a huszár fejére, hogy az csak úgy tántorog belé és felkiált: — Teringettél, bajtárs, ne üss hát olyan goromba nagyot! Valamennyiünk tartózhatlan hahotája vetett véget ez élet-halál harcának, a két ellenfél kibékült, és ittak alá nagy áldomást, meg sem álmodva, hogy ezek a pajkos »diákok« csúfot űztek két ilyen vitézből. Alakult köztünk zenekar is, búbánatunkban muzsikálgattunk; ez csak okosabb volt, mint kétségbeesni, vagy pláne párbajokat vívni. Magam is, mint egykor a debreczeni »deák banda« tagja, vettem az Ivancsó boltjából egy három forintos hegedűt, amelynek nevezetessége az, hogy mikor eladták, fonton mérték meg, mint a sajtot szokás. Ezt azért teszik, mert a török azt parancsolja a csalások kikerülése végett,hogy mindent helyes mértékkel mérve kell adni, a bolgár tehát megmérte a hegedűt,annyit azonban felért észszel, hogy a legkönyebbik hegedűt tartó legdrágábbra. — Tettünk aztán készületeket színdarabok adására — hisz volt két színészünk — Néethy és a színészet óriása, Egressy Gábor, ki ugyan nem játszott, de hisz mi nem telt ki néhány száz diákból ? A németek itt is megmutatták, hogy ők a literatura népe, mert hírlapot szerkesztettek, mely ugyan csak írásban és csak 5 —6 példányban jelent meg, de legalább mutatta a hajlamot, mely e népben az olvasás iránt él. A mieink e helyett casinót alkottak, ott politizáltak, ott mondá el egyik a másiknak a hírlapba való napi újdonságokat, ott meleg bor, bea, kávé és pipaszó mellett mindent meghallott az ember, és nem is didergett, mint otthon. (Folyt. köv.) hatna már annyi bátorsághoz, hogy ama javaslatot elvesse vagy elfogadja; kötelessége mindenesetre a ház elé hozni a rábízott ügyet és alkalmat adni a törvényhozásnak, hogy a 80 milliós adósságról szóló javaslat fölött ítéletét kimondja. Az országgyűlési szabadelvű párt csütörtökön január 1- én, d. n. 6 órakor értekezletet tart. Tárgy: a bizottságokban hiányzó tagok kijelölése. .. Budapest, január 16. (A független szabadelvű párt) mai értekezletén először is felolvastatott a párt volt elnökének. Bánhidy Béla alelnökhöz intézett következő levele: »Mélyen tisztelt barátom! Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyének bizalma az alispáni székbe ültetett. Önként folyik ebből, hogy képviselői állásomról s igy pártkörünk elnökségéről is le kell mondanom. Kérlek, tisztelt barátom, hozd ezt tudomására a párt tisztelt tagjainak s egyszersmind kegyeskedjél tolmácsolni legforróbb hálás köszönetemet a nagybecsű jóindulatért, melylyel irányomban viseltetni méltóztattatok; s legyetek meggyőződve, hogy a kitüntetést, melylyel — érdemetlenül — megtiszteltetek, életem legszebb emlékei közé fogom sorolni. Tartsatok meg, kérlek, továbbra is szives jóindulatotokban, s engedjétek, hogy pártkörötöknek tagja maradhassak. Hálás köszönetem ismételt kifejezése után tisztelettel vagyok stb. Földváry Mihály.« A pártértekezlet Kovácsy Gyula indítványára egyhangúlag sajnálatát fejezte ki a párt szeretett elnökének képviselői állásáról s a pártelnökségről való lemondása fölött, melyért csak az nyújthat vigasztalást, hogy ő továbbra is buzgó tagja fog maradni a pártnak és a pártkörnek. A párt ezután elnökének közfelkiáltással báró Bánhidy Bélát választá meg, ki meleg szavakkal mondott elvbarátainak köszönetét e kitüntetésért. A képviselőház bizottságaiba — Földváry és Babocsay helyére — kijelöltettek : a naplóbíráló bizottságba Biró Kálmán, a közigazgatási bizottságba Miklós Gyula, a számvizsgáló bizottságba Bartal János, a hetedik bíráló bizottságba Rády Endre. Ezután a pártnak a vámügyi bizottságba beválasztott tagjai tettek a vámszövetség, vámtarifa és Lloyd-szerződés elfogadása ellen benyújtott különvéleményeikről előterjesztést, melyet a párt helyeslő tudomásul vett, későbbre tartván fenn azok érdemleges tárgyalását. Végül a párt a képviselőválasztásokkal szemben való actiójának előkészítésére egy bizottságot küldött ki. (A bécsi politika és Bosznia-Herczegovina.) A K. Ztg.-nak Bécsből 13-ki kelettel távírják. »Minthogy a porta katonai helyzete reménytelen s Drinápoly, noha kitűnően megerősíttetett, hadsereg nélkül maradt, itt azt hiszik, hogy közel áll az idő, midőn foganatosítani kell azon katonai, valamint diplomatiai intézkedéseket, melyeket a háború kezdete óta annak végére kilátásba helyeztek. Ausztria elejétől fogva beleegyezett Románia, Szerbia és Bulgária függetlenítésébe, mely utóbbi azonban nem orosz fejedelem alá helyeztetnék; beleegyezett továbbá Szerbia és Montenegro területi nagyobbodásába is. E nézeteit mindez óráig nem változtatta meg. Andrássy gróf ma, mint kezdettől fogva, egyetért a mérvadó egyénekkel abban, hogy mindez a változás Ausztriára csak akkor nem ártalmas, hanem egyenesen hasznos is, ha Ausztria állása a Balkán-félsziget nyugati részében Bosznia és Herczegovina megszerzésével megszilárdul és kibővül. Hogy ezen kívánságát nyomatékosan manifestálja, jelentékeny csapattestek felállítása fog bekövetkezni e tartományokban vagyis az oroszszerb hadak jobb szárnyán, mihelyt a békefeltételek orosz részről hivatalosan közzé tétetnek. Akkor azután Andrássy gróf tartózkodás nélkül feltárja politikáját a delegátióknak s a tervezett lépések jóvá hagyását fogja tőlök kénni.« Rodics tábornok bécsi utazása kétségkívül az itt jelzett, lépésekkel és katonai rendszabályokkal áll összefüggésben. — Ez volt tehát a hires »titok«, melyet Andrássy s Tisza az ország előtt rejtegetett. (A képv. ház vámügyi bizottsága) mai ülésében hitelesité a vámszövetség, vámtarifa, Lloyd-szerződés s a részvénytársulatok iránti törvényjavaslatokra vonatkozó jelentéseit, melyek a hozzájuk csatolt különvéleményekkel s a pénzügyi bizottságnak a Lloyd szerződésre vonatkozó jelentésével együtt a ház legközelebbi ülésében be fognak terjesztetni. (A török parliament múlt keddi zárt üléséből a Times a következő érdekes incidenst közli: A miniszterek testületileg jelentek meg a seikül-izlammal együtt. Beszédeket mondtak a nagyvezér, Server pasa és Mahmud Damad. A miniszterek kijelentették, hogy Drinápoly, Konstantinápoly és Gallipoli elegendően vannak megerősítve és ellátva, hogy az országnak még van embere folytatni a Suarezot, mert újabb 150.000 újoncz szedésére adatott ki a parancs ; hogy a diplomatiai alkudozások tekintetében a miniszterek igen tevékenyek, de a ház hazafiságától elvárják, hogy nem fog indiserét leleplezéseket sürgetni. A ház két pártra volt oszolva, a többség eleinte hajlandó volt a miniszterek magyarázatát ki nem elégítőnek nyilvánítani, de a vita folyamában engesztelődtek és a ház abban állapodott meg, hogy a miniszterek jelen alkudozásaiba nem fog beavatkozni. A külügyminiszter megígérte, hogy az alkudozásokat a ház informálása nélkül nem fogja befejezni. A Times levelezője végül igen jelentékeny tüneménynek mondja, hogy a parliament egyszerre oly nagy politikai hatalomra jutott. A Reuter Office távirata jelenti, hogy a képviselői kamra elnöke kihallgatáson volt a szultánnál és átnyújtott neki egy feliratot. A szultán a feliratra felelve, felette szükségesnek mondá, hogy a képviselők a kormánynyal egyetértve működjenek az ország megmentésén; a szultán megjegyzi továbbá, hogy a hadparancsnokok, akik vétkesek voltak, előbb-utóbb meg fognak büntettetni. A horvát tartománygyűlés költségvetési vitája. — jan. 16. A horvát tartománygyűlésen a költségvetési vita alkalmával, mint már tegnap alkalmunk volt megjegyezni, igen hevesen támadták meg a jelenlegi horvát kormányt s általában a Magyarországgal fennálló kiegyezést. Különösen két szónok (Vrbanics és Berutta) támadott s e képviselőknek a kormány nevében Zsivkovics osztályfőnök felelt a jan. 15-ki ülésen. Zsivkovics beszéde egyszersmind a horvát kormány költségvetési expozéját pótolván, azt a következőkben ismertetjük : Mindkét előttem szóló (Urbanics és Berutta) kijelenté, — így kezdte Zsivkovics beszédét — hogy a budgetet nem szavazza meg. Mindkettő más alapból indult ki. Mielőtt érveikre áttérnék, meg kell mondanom, miért nem terjesztett a kormány a ház elé exposét. A pénzügyi bizottságban kérdés intéztetek hozzám a kormányzat állapota iránt s tapasztalataim és saját meggyőződésem alapján kijelenthettem, hogy az új közigazgatási szervezet a viszonyoknak teljesen megfelel; nem fényes, de nem is rész, hanem egyszerűen jó, úgyhogy azt most kellene behoznunk, ha nem három év előtt léptettük volna már életbe. Ami a községek szomorú helyzetét