Pesti Napló esti kiadás, 1889. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1889-04-08 / 97. szám

Budapest, 1889.Hétfő, április 8. 97. szám. — Egyes szám helyben 2 kr. vidéken 3 kr. Szilágyi és Tisza. Napok óta, — amióta ugyanis bevégzett ténynyé lett, hogy Szilágyi Dezső be fog lép­ni a kabinetbe, — várjuk az illetékes kor­mánypárti lapok nyilatkozatait, úgy ezen tényre, mint a kabinet rekonstrukc­iójának politikai tartalmára és jelentőségére nézve. De ez illetékes nyilatkozatok még mindig késnek. A kormánypárti sajtó, rendkívüli mérsékletet és visszatartást tanúsít, azon nagy örömének és »győzelmének« ki­fejezésében, hogy oly sok heti ostrom, rábe­szélés, kérés és alkudozás után, végre sikerült Tiszának a kabinet számára Szilágyi Dezsőt megnyernie. E jelenség annyival feltűnőbb és csodá­latosabb, mert hiszen ismerjük a kormány­­párti sajtót, és tudjuk, hogy mindenről, a­mi Tisza Kálmánnak csak egy parányit is kedvez, rögtön glóriát zeng, és az öröm és lel­kesedés árjában úszik. Most pedig hallgat. Napok óta hallgat. Pedig Szilágyi belépése már h­at na­p óta bevégzett tény, é­s szombaton már a király által is szankc­iót nyert. Ámde míg az illetékes kormány­­párti lapok mélyen hallgatnak és csupán az eseményeket regisztrálják; azalatt a minisz­terelnökhöz bevallottan nem tartozó, de neki válságos időkben mindenkor nagy szolgála­tokat tevő orgánumokban, igenis, történnek nyilatkozatok, melyek tendencziózusak. A »N. Fr. Presse« például már kezdi zengeni Tisza Kálmán dicsőségét és a Szi­lágy­i Dezső belépését már kezdi úgy fel­tüntetni, (a többi miniszteri kinevezéssel együtt,) mint Tisza Kálmán diadalát. És ugyanakkor a »Pesti Hírlap« mai száma már megkezdi a hangulat­csi­­nálást arra nézve, hogy miként kell a Szilá­gyi belépését felfogni és magyarázni. A »Pesti Hírlap« szerint Szilágyi belé­pése, »ha nem is ütközött akadá­lyokba, de előzményekkel bírt.« Ez körülbelül azt teszi, hogy Szilágyi részéről nem volt akadály, mert az már mégis csak sok lenne, arra alludálni, hogy Szilágyi kereste volna Tiszát és nem megfordítva, és hogy tehát az akadály Tiszá­ban lett volna. — Azonban, az »előz­mények« után, a »Pesti Hírlap« állí­tása így is elég kellemetlen lehet Szi­lágyira ; mert abban, hogy a belépés »nem ütközött akadályba», körülbelül az van mondva, hogy Szilágyi Dezső sem­mifé­l­e akadályt nem lá­tott arra nézve, hogy a Tisza-ka­­binetbe belépjen. — Igaz-e ez, vagy nem ? erre nézve csak a tények adhatnak fel­világosítást. Mi azonban nem hisszük, hogy igaz legyen. De a »Pesti Hírlap« még tovább megy és a »feltételeket«, melyeket Szilágyi tett volna, »rendszerváltozásról« »állami admi­­nisztráczióról« és »sok egyébről« — egysze­rien »ellenzéki l­ege­ndáknak« nevezi. Ez már egy kissé erős. De annál jobb. Mert legalább elárulja, hogy hol lappang a szeg a zsákban. S ebből talán már előre következtetni lehet arra, hogy az ille­tékes kormánypárti lapok miként fogják majd Szilágyi belépését kommentálni. Dicsérni és magasztalni fogják Szilágyi Dezsőnek óriás szellemi erejét, tehetségét, tudományát, de ta­gadni fogják, hogy Szilágyi Dezsővel egy egészen új politikai irány s hogy egy lényeges rendszer­változás lépett volna a kabinetbe. És a­mennyiben talán efelét mégis koncredálnának, azt tisztán csak az igazságügyi tárczára fog­ják lokalizálni. Vagyis, azt fogják kimu­tatni, hogy Szilágyi mint igazságügy­miniszter (de csakis mint igazságügymi­niszter!) tehet amit akar, de egye­bekben marad minden a régi. És e szerint a dolog nem úgy áll, mint mi hittük, és még ma is hisszük, hogy t. i. Szilágyi belépésével a Tisza kabinet megszűnt, és lett Szilágyi Tisza kabinet, hanem úgy, hogy a Tisza kabinet megmaradt, és Szilá­gyi belépett a Tisza kabinetbe. A »Pesti Hírlap« már ma elkezdi Szi­lágyi lokalizálását az igazságügyi Pro­­krusztes ágyba. Ami abba belefér Szilágyiból, az marad Szilágyi. Ami nem fér el, levágatik. Mert mint a »Pesti Hírlap« mondja: »Nem az országot rekonstruálják most, ha­nem csak a kabinetet.« Nos tehát, a mi nézetünk szerint is eb­ben sarkallik a kérdés. És erre nézve várjuk a kormány, Szilágyi Dezső és a kormány­­párti sajtó nyilatkozatait. Mert ha a »Pesti Hírlap ”-nak van igaza, és nem az országot, hanem csak a kabinetet akarják rekonstruálni, akkor nincs olyan erős eszköz és modor, mely elég erős volna ezen játéknak leálc­ázására ! Ámde, amint az egész rekonstrukczióná­­lis tárgyalások alatt semlegesen viseltük ma­gunkat, mert semmiben sem akartuk akadá­lyozni oly kormánynak alakítását, mely nem csupán a Tisza-kabinetnek, hanem az o­r­­szágnak rekonstrukczióját is je­lentse, h­ogy még ma is tartózkodni aka­runk a végleges ítélettől; tartózkodni mind­addig, míg erre illetékes nyilatkozatok föl nem jogosítanak, illetőleg rá nem kény­szerítenek. És ha látjuk is már a szándékot, hogy a Szilágyi belépése ne úgy legyen viszczonirozva, mint a Szilágyi Dezső által képviselt politikai iránynak diadala, hanem úgy, mint a Tisza Kál­mán taktikai győzelme, úgy Szi­lágyi, mint az egész ellenzék felett, mégis, fentartjuk ítéletünket. Mert akármint mesterkednek is Tisza Kálmán személyes hívei és barátai, hogy Szilágyi belépését ki­zárólag a Tisza Kálmán javára zsákmányol­ják ki, és Szilágyinak mindjárt a kabinetbe lépéskor oly helyzetet teremtsenek, mely­ben neki később csak két választása le­het: vagy megadni magát, vagy kilépni; — mégis azt hisszük, sőt meg vagyunk győződve róla, hogy Szilágyi Dezső nem szolgáltatta ki magát mindazon intrigák­­nak, melyeket a Tisza személyes hívei és barátai ellene szőhetnek és nem csu­pán azért vállalt miniszteri tárczát, hogy a Tisza Kálmán személyes hívei és lapjai vi­lággá kürtölhessék. Íme Szilágyi Dezső, a nagy szónok, a nagy tudós és a programmal bíró politikus, minden nagy tehetségét Tisza Kálmán szolgálatára bocsátotta! Ezt nem hiszszük és erre vonatkozó ér­tesüléseinket nem tartjuk »ellenzéki le­gendának.« Azt is ki lehet venni a »Pesti Hírlap« czikkéből, hogy Tisza Kálmán még min­dig aspirál a belügyminiszteri tár­c­ára, s mihelyt lehetséges lesz, ismét ő akarja átvenni a belügyi tárcza vezeté­sét. Ha ez igaz, akkor ebből könnyen tá­madhat az a gyanú, hogy az egész eddigi bel­ügyminiszterkeresés és tárgyalás Szögyény­­vel, csakis a Szilágyi félrevezetésére czélzott komédia volt. De erre nézve is fentartjuk ítéletünket, mert habár a gya­núra van is ok, de pozitív alap nélkül gyanú­sítani nem akarunk. Miután azonban a kabinet rekonstruk­­c­iója bevégzett tény lett, s még csak a hiva­talos publikácziók vannak hátra,­­ nincs többé ok a hallgatásra és a semlegességre, és elérkezett az időpont, hogy az ú­j helyzet­tel behatóan foglalkozzunk. A 25. §, Pest megye közgyűlésén. — Saját tudósítónktól. — A véderő-javaslat felett folyt vitáknak egy visz­­hangja tette ma érdekessé Pest megye évnegyedes közgyűlésének első napját. A napirendre ugyanis ki volt tűzve Hunyad megye körirata a 25. §. megváltoztatása ügyében, mely körlevelet a képviselő­ház a megye törvényhatóságának is megküldött. G­­u­­­n­e­r Gyula e tárgyra vonatkozólag azt az in­dítványt tette, hogy a körlevél ne vétessék egyszerű­en tudomásul, mert a kérdés sokkal fontosabb, ha nem mondja ki a közgyűlés, hogy a megye közönsége k­á­­rosaknak tartja a véderőjavaslat 25. §- ában foglalt súlyosbító intézkedéseket nemzetiségünkre, nyelvünkre és kultú­ránkra, de mivel a képviselőház már elfogadta a javaslatot és a főrendiház is már legközelebb befejezi a javaslat tárgyalását, s így a megye közönségének most már alkalma sem nyílik a törvényhozásnál a sérelmes szakasz megváltoztatását kérelmezni, a közgyűlés e feletti sajnálkozásának kifeje­zése mellett a körlevelet tudomásul vegye. Az indítványhoz F­ö­l­d­v­á­r­y Mihály al­ispán szólt hozzá, kijelentvén, hogy ő »rövidebb alakban« óhajtotta volna azt kifejezni, a­mit Gulner indítványa mond, még­pedig oly formán, hogy »a vármegye közönsége sajnálkozásának ad kifejezést, hogy a véderőtörvényjavaslat tárgya­lása alatt nem volt alkalma kifejezést adni haza­fias érzelmeinek.­ Az alispán azután kijelentette, hogy nincs kifogása az ellen, bármelyiket választja is a köz­gyűlés a két indítvány közül, mert mind a kettő szerin­te ugyanazt fejezi ki. A közgyűlés azonban más véle­ményben volt, és mellőzve az alispán szövegét, egy­hangúlag elfogadta Gulner Gyula indít­­v­á­n­y­á­t, mely szabatos és határozott kifejezést ad a megye közönsége által a 25. §-szal szemben táplált aggá­­lyoknak. az elnöklő főispán, gróf S­z­a­p­á­r­y István szükségesnek találta kijelenteni, hogy ő nem osztozik az indítvány által hangoztatott aggályokban, sőt in­kább a törvényjavaslat által oly kört lát a magyar nyelvek biztosítva a hadsereg körében, a­milyennel eddig nem bírt, hanem mivel a közgyűlés egyhangú­lag elfogadta Gulner Gyula indítványát, azt mint a közgyűlés határozatát kimondja. Ezután külön­böző ügyek tárgyalására tért át a közgyűlés, me­lyek közül csak a félegyházai sikkasz­tás és az ennek következtében életbe léptetendő szabályrendeleti módosítás kérdése keltett hevesebb vitát. Többi részében a közgyűlés lefolyása olyan volt, a­minő szokott lenni az ily közgyűléseké, mikor jelen van száz ember, de a figyelme csak annak az egynek van jelen, a­ki jelentést olvas fel vagy indít­ványt tesz. A közgyűlés részleteiről a következő tudósítás ad számot. Pest megye évnegyedes közgyűlése ma kezdő­dött gróf S­z­a­p­á­r­y István főispán elnöklete alatt a megyei bizottsági tagok rendkívüli részvétele mel­lett. Az alispáni jelentés szerint úgy a közegészség­­ügyi, mint a személy- és vagyonbiztonsági állapotok kedvezők voltak. Az őszi vetések a hó nélküli télen ugyan szenvedtek, de általán véve tűrhetően állanak. A tavaszi vetés az időjárás miatt megkésett s még bevégezve nincs. A kincstár részére 1888-ban enge­dély mellett termelt dohány beváltását a múlt év­­n­egyedben befejezték. A budapesti beváltó állomásnál 318.168 ft 84 kr, a félegyházainál 169.251 ft 6 kr folyt be a termelők kezéhez. A gazdasági és hasznos állatok egészségi állapota kielégítő volt. Az árvizeket illető­leg eddigelé aggodalomra nem volt ok, Dunavecsét kivéve, a­hol a Duna folyam változott sodra a község alsó partrészét erősen megtámadta. A nagyobb bajt azonban a gyors intézkedések megakadályozták. A pestmegyei Tisza-folyó mellől vészhírek még nem ér­keztek, csapadék- és lápvizek károsítása miatti pana­szokat nem adtak be eddigelé. — Fölolvasásra került aztán a belügyminiszter leirata, a melyben tudatja, hogy ő Felsége a király a vármegye közönségének legmagasabb köszönetét nyilvánította a Mária Valéria főherczegnő eljegyeztetése alkalmából ki­fejezett ndkivánataiért, valamint a Rudolf trón­örökös elhalálozása alkalmából bemutatott részvét­­feliratáért. Most következett Hunyadmegye körle­vele, mely a véderő­ törvényjavaslat 25. §-ának mó­dosítását kérte a törvényhozástól. Első­sorban Gul­ner Gyula szólalt fel, s a következőket mondta : Tisztelt közgyűlés! Semmi kétségem sincs arra nézve, hogy ha Huny­ad vármegyének s a társtörvény­­hatóságoknak ez irányú kérvénye akkor került volna a megye közönsége elé tárgyalás végett, a­mikor még a képviselőház is e kérdéssel foglalkozott s mikor a közvélemény hullámai is magasan jártak, ha akkor történtek volna hasonló tartalmú indítványok a véderő törvényjavaslat 25. §-ában foglalt intézke­dések megváltoztatása tárgyában, ismétlem, sem­mi kétségem arra nézve, hogy akkor a megye közönségénél ellenzésre nem talált volna. Ma azon­ban, mikor már a képviselőház a törvényjavasla­tot elfogadta s a 25. §-t megszavazta, s mikor a fő­rendiház is előreláthatólag legközelebb már befejezi a javaslat tárgyalását, véleményem szerint a felirat idejét múlta. De ha ezt kénytelen vagyok is a mos­tani szituác­ióra való tekintettel konstatálni, annyit szükségesnek tartok, hogy a dolog ne vétes­sék egyszerűen tudomásul, mert a kérdés sokkal fontosabb és sokkal inkább az egész nemzetet érdeklő, hogysem — hogy többet ne mond­jak — illőnek tartanám, hogy Pest megye közönsége, mely régi idők óta a hasonló természetű ügyek iránt nemcsak mindig melegen érdeklődött, de e kérdések­ben vezérszerepet is játszott, egyszerűen csak tudo­másul vegye. Bevárom, hogy az indítvány melyet tenni bátorkodom, mely nem egyéb, mint amaz állás­pont kifejezése, melyből a megye közönsége e kérdést tekinti, talál-e ellenmondást, vagy nem. Azt gondo­lom, sértést követnék el a közgyűlés hazafiságán, ha még hosszabban akarnék szólni indítványom mellett, indítványom az, hogy a közgyűlés mondja ki hatá­rozatképen : »A megye közönsége nem zárkózhatik el ugyan azon aggályok elől, melyeket benne a véderőről szóló törvényjavaslat 25 ik szakaszában foglalt sú­lyosbító intézkedések keltettek, s mélyen át van hatva azon meggyőződéstől, hogy az említett sza­kasz intézkedései nemcsak érzékenyen sértik a ma­gyar állam nemzeti egyéniségének körülményeit s az állami nyelv jogait, de káros kihatással lesz­nek úgy a magyar állameszme uralmának meg­erősödésére, mint a magyar nemzeti kultúra fejlő­désére. Minthogy azonban az országgyűlés képviselő­háza a jelzett törvényjavaslatot már elfogadta s ugyanannak tárgyalása előreláthatólag a főrendi­házban is legközelebb be fog fejeztetni, s igy a megye közönségének most már alkalma sem nyí­lik a törvényhozásnál a sérelmes szakasz meg­változtatását kérelmezni, a közgyűlés e feletti sajnálkozásának kifejezése mellett, a körlevelet tu­domásul veszi.« Erre Földváry Mihály alispán emelt szót és a következőket mondta: Azok a szavak, melyeket az imént hallottunk, igen szép viszhangjai azon nagyszabású beszédeknek, melyek a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a 14. és 25. paragrafus — a hírhedt paragrafusok — felett mondattak. Én hasonlóképpen, mint tisztelt barátom, Gulner Gyula abban a nézetben vagyok, hogy Pest- Pilis-Solt-Kiskun megye híven régi múltjához, haza­­ias érzelmeihez, abban az időben, mikor a 14. és 25. §-ok még a kormány által, mint a törvényjavas­­atnak egy kiegészítő része, eredetileg bemu­tat­t­a 11 a­k, ha akkor bárki indítványt tett volna, hogy felirat intéztessék az országgyűléshez, azt hiszem, ez okvetetlenül megtörtént volna. Most már változván a viszonyok, vagyis a javaslat törvényerőre emelkedvén (Förster Aurél: Még nem!) Annyi közjogi ismeretünk kérem nekünk is van, hogy tudjuk, hogy a javaslat csak­ akkor emel­kedik törvényerőre, ha a főrendiház már elfogadta és a király szentesítette, de úgy hiszem, e felől nincs kétség. Ismétlem tehát, hogy véleményem szerint is alig lehet mást tenni, mint a­mit Gulner barátom indítványozott. Én ugyan a magam kezdeményezéséből ezt sokkal rövidebben óhajtottam volna,de indítványom ugyanazt fejezi ki, a­mit Gulneré, csak rövidebben. Kü­lönben átadtuk egymásnak indítványaink szövegét, én ismertem az övét, ő az enyémet. Nekem nincs ki­fogásom az ellen, bármelyiket fogadja el a 1. közgyű­lés. Az én indítványom így hangzik: A vármegye közönsége sajnálkozásának ad ki­­fejezést, hogy a véderő törvényjavaslat tárgyalása alatt nem volt alkalma kifejezést adni hazafias ag­godalmainak. Méltóztatik látni, hogy az indítvány azonos a Gutnerével, csak rövidebb. A 1. közgyűléstől függ, melyiket fogadja el határozatul. A közgyűlés azonban mellőzi az alispán indít­ványát és egyhangúlag elfogadja a Gul­ner Gyuláét, a mit az elnök, gróf S­z­a­p­á­r­y István ily szavakkal hirdetett ki: »Én ugyan a magam ré­széről abban a nézetben vagyok, hogy a véderőjavas­lat 25. §-a úgyis csak kis részét érinti a megye kö­zönségének s oly kor adatott általa a ma­gyar nyelvnek a hadseregben, a milyennel eddig nem birt, s igy te­hát sérelmekről nem lehet szó, de mivel a közgyű­lés egyhangúlag elfogadta Gulner Gyula indít­ványát, ezt mint a közgyűlés határozatát kimondom.« Ezzel véget ért a 25. §. tárgyalása és külön­böző megyei ügyek kerültek napirendre. A legérde­kesebb T­a­h­y István főjegyző előterjesztése volt, ki Bellaágh Imre főügyésznek véleményes jelentését ol­vasta fel a Félegyháza város képviselőtestülete által, a városi adóhivatalnál fölmerült sikkasztások tár­gyában benyújtott emlékiratra és a Móczár Andor vá­rosi számvevő által bemutatott nyilatkozatra. Az ügyben Z­á­m­b­ó Gyula félegyházai polgármester szó­lalt fel, ki védelmére kelt a rendezett tanácsú váro­sok autonóm jogainak, melyeket a jelen esetben csor­­bíttatni lát. Mások az ellenkező értelemben szóltak a tárgyhoz. A közgyűlés a tiszti főügyész megokolt elő­terjesztését egész terjedelmében elfogadta s mindkét emlékiratot kiadatta a közigazgatási bizottság fe­gyelmi választmányának. Több kisebb jelentőségű ügy elintézése után az ülés véget ért. A közgyűlés folytatása holnap délelőtt lesz. Budapest, április 8. A román miniszterválság. Mai távirataink azt a meglepő hírt jelentik, hogy Catargiu Lázár, az ismert konzervatív pártvezér vette át a kor­mányalakítást. Catargiu az, kit a szenátus múlt heti határozatával a királynak miniszterelnökül ajánlott. Most állítólag koalíc­iós kor­mányt akar alakítani. Ez valószínű is, mert a konzervatívok, kik a dinasztia ellenségei, természetesen egyszerre nem bocsáthatók a ha­talom birtokába. Darabonként, lépésről-lépésre akar­ják azt megszerezni. Most megelégednek néhány tárczával; az alkalmas pillanatban azután eze­ket is magukhoz ragadják s feltétlenül kezük­be kerítik a közhatalmat. Ha a Catargiu kombi­­náczió csakugyan létrejön, ez Románia külpoli­tikájára sem maradhat lényeges ha­tás, nélkül, mert a most hatalomra kerülő elemek föltétlen hívei Oroszországnak. Catargiu a mostani törvényhozást nem fogja feloszlatni, mert többségében úgy is az ő törekvéseivel rokonszenvez. Az olaszok Afrikában. János abissziniai négus halála Olaszországban nagy mozgalmat keltett. Álta­lános a nézet, hogy ez esemény az olaszokat vörös­tenger melléki, jelenleg nagyon kétes értékű gyarma­taik oly kiegészítésére fogja ösztönözni, mely által Masszovah és tartománya akként kerekíttetik ki, hogy megérdemelje azon áldozatokat, melyekbe kerül. A sajtó igen élénken foglalkozik ez ügygyel s a szená­tusban P­a­r­e­n­z­o már interpellálta is a kormányt. Parenzo körülbelül azt mondotta, hogy Olaszor­szágnak meg kell ragadnia a jó alkal­mat, hogy bizonyos területeket Abisz­­sziniától elvegyen. Crispi a kérdésre nem adott határozott választ, de azt mondotta, bízzák az eldöntést a kormányra. Ha már e nyilatkozat is azt sejteti, hogy Olaszország fel akarja használni az al­kalmat, a félhivatalos lapok, főleg a »Riforma« czik­­kei még inkább valószínűvé teszik a föltevést. A »Riforma« azt mondja : »Ha Olaszország az abisz­­sziniai bonyodalmakból legalább azt a hasznot nem húzná, hogy Asmora és Keren városokat meg­szállja és megerősítse, úgy Európával szemben a ne­vetségesség átkát idézné magára. Olaszország azon dilemma előtt áll, hogy vagy előnyömül az egészséges, termékeny abissziniai fensikra, vagy csúfosan vissza­húzódik Európába. A »Popolo Romano« szintén re­ményű, hogy a kormány erélyesen cselekedni fog. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése április 8-án. A mai rövid ülésen a ház harmadszori felolva­sásban is elfogadta a szombaton megszavazott tör­vényjavaslatokat s aztán Darányi Ignácz és E­r­­­c­h Gusztáv referálása mellett ismét több kisebb javaslatot tárgyalt le. Vita csak a vasút- államosítá­soknál volt, hol Orbán Balázs az északkeleti vasút államosítását sürgette meg, Boross Béni pedig ez alkalomból válaszolt az osztrák részről vasútpolitikánk ellen felhozott vádak­­r­a. Ugyane javaslatnál Fenyvessy Ferencz párto­­lólag csatlakozott Veszprém megyének ama kérelméhez, hogy a nyugati vasút győr-grá­­czi vonalán a menetrendet megj­avítsák. Az ülés elején Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter terjesztett be két törvényja­vaslatot a budapest-pécsi vasút vonalainak megvál­tása és a chec­ és clearing-forgalom tárgyában. Na­pirend után T­i­s­z­a Kálmán pénzügyminiszter is be­terjesztett egy törvényjavaslatot a nyeremény­­kölcsönkötvények és ígérvényjegyek forgalmáról. Az ülés végén Tisza Kálmány miniszterelnök válaszolt Szentkirályi Albertnek a regále-utasí­­tások tárgyában hozzá intézett interpellácziójára. A ház többsége a választ Szentkirályi el­lenkező indítványa daczára tudomásul vette. Minthogy a fő­rendiházban holnap ve­szik tárgyalás alá a véderőjavaslatot, a ház elhatározta, hogy legközelebbi ülését szer­dán tartja. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Beöthy Algernon, Tibád Antal, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Baross Gábor, dr. Orczy Béla, dr. Fejér­­váry Géza. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök bemutatja Zólyomvármegye közönségének feliratát, melyben az 1883. évi XV. törvényczikk intézkedéseit hatályon kívül helyezni és a vármegyék évi javadalmazását újból megállapítani kéri. Kiadatik a ház kérvényi bizottságnak. Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter beterjeszti a budapest-pécsi vasút­­részvénytársaság vonalainak megvál­tásáról,­­ továbbá az 1885. IX. t.-cz. kiegészítésé­ről, illetve a postatakarékpénztáraknál a check és clearing forgalomról szóló tör­vényjavaslatokat. A pénzügyi és közgazdasági bizottsághoz uta­­síttatnak. (Ezalatt lép a terembe Tisza Kálmán minisz­terelnök. Dr. K­a­a­s Iver feléje kiáltja: »Rekon­struálta már magát?« Erre a kormánypárt zajos »R­e­n­d­r­e!« kiáltásokban tör ki az elnök rendreutasítja a közbeszóló képviselőt.) Következik a napirend. Kisebb javaslatok. Első­sorban az első magyar-gácsorszá­gi és a magy­ar nyugati vasutak magyar vonalainak megváltásáról szóló törvényja­vaslat kerül tárgyalás alá. Darányi Ignácz előadó ismerteti az okokat, me­lyek a megváltást szükségessé tették­­ a módokat, a­mint azt a kormány eszközlendőnek tartotta. Kéri a törvényjavaslat elfogadását. Orbán Balázs csak azért szólal fel, hogy meg­­rójja a kormánynak ama könnyelműségét, melylyel a vasutaknak kellő biztosíték nélkül is ad előlegeket. Ha az első magyar-gácsországi és a magyar-nyugati vasutaknak adott előlegek, melyeket most el akarnak engedni, a megváltás összegébe betudhatók lettek volna, a megváltás nem róna fel oly terheket az országra. Meg akarja kérdeni azt is, hogy mért nem álla­mosították első­sorban az északkeleti vasutat, holott ez az országnak inkább érdekében állana. Nem akarja föltenni, hogy e megváltást személyi tekintetek kés­leltetnék s ezért reméli, hogy az észak-keleti vasút megváltása nem fog már sokáig váratni magára. A javaslatot elfogadja. Boros Báni csak azért kíván e javaslatnál fel­szólalni, hogy azokra a vádakra megfeleljen, melyeket vasúti politikánk ellen az országon kívül felhoztak. A magyar,­államvasutakat jogtalan verseny előidézésével vádolják, mert szállítási tarifáit nagyobb mértékben leszállította. Megjegyzi erre, hogy e verseny nem jogtalan s fennáll nemcsak azóta, mióta a vasutaknak a hajó­zási vállalatokkal kell versenyeznie, hanem fennállott akkor is, midőn csak a vasutak állottak egymással szemben. Jogosult e verseny a hajózási vállalatokkal, mert szoros összefüggésben áll az illető vidékek és községek érdekeivel; jogosult, mert téves volna azt hinni, hogy nálunk a hajózás hátrányban van; ellen­kezőleg a hajózásnak oly nagy előnyei vannak az olcsó vízi útban s ama körülményben, hogy a keres­kedők a hajókat raktározásra is használhatják, hogy ezzel kényszeríti a vasutakat a nagyobb versenyre. Nézete szerint különben ez a verseny meg fog szűnni, mihelyt az idegen hajózási tár­sulat hazaivá fog változni s egy két hazai egyezmény fog egymással szemben állani. Ami az osztrákoknak ama vádját illeti, hogy az államvasutak tarifa­politikája jogtalanul kedvez a magyar termé­nyeknek, erre megjegyzi, hogy a­kik ilyeneket felhoz­nak, megfeledkeznek a »Leben, und leben lassen» el­véről. A javaslatot elfogadja. Fenyvessy Ferencz: T. ház! Én a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot készséggel elfogadom, és elismerésemet nyilvánítom érte a t. miniszter úrnak, a­ki helyes irányt inaugurált vasúti politikánkban, melynek ez a javaslat is öntudatos következ­ménye. Ez elismerés kifejezésén kívül, magához a dologhoz semmi megjegyzésem. Csak a nyugati vasutat illetőleg lesz egy szerény észrevételem, illetve egy kérelmem. Bizonynyal nem kell a mi­niszter úr figyelmét felhívnom a nyugati vasút legfontosabb vonalára, a győr-gráczi vonalra. Nem kételkedem, hogy e vonalnak nagy fontosságát a miniszter úr ismeri, s így bizalommal nézhetünk e kérdés megoldása elé. Kérésem Veszprém megyének a kormányhoz felterjesztett kérelmére vonatkozik, mely odairányul, hogy a Veszprém megyét érdeklő vonalon a most érvényben levő menetrendet megja­vítsák. E menetrend most oly kellemetlen a köznépre és általában minden ügyes-bajos emberre nézve, hogy ha például egy Pápa vidéki ember saját megyéjének székhelyére akar utazni akár megyei, akár tör­vényszéki, akár másféle ügyes-bajos dolgában, ha hétfőn délelőtt kell Veszprémben lennie, kénytelen már vasárnap délben Pápáról elindulni és Veszprém­ben kell töltenie az egész délutánt és éjszakát, és ha hétfőn délelőtt elvégezte a dolgát, csak másnap reg­gel utazhatik vissza Pápára, a­hova kedden délután érkezik meg. Tehát közel három napot vesz igénybe, például egy egyszerű tanúkihallgatásra való beidé­­zés, hogy ez mennyi költségbe kerül minden ügyes­bajos embernek, azt, úgy hiszem, fejtegetnem nem szükséges. Igen kérem a t. miniszter urat, kinek jó­akaratáról teljesen meg vagyok győződve, hogy Vesz­prém vármegye ezen kérését figyelemre méltatni szí­veskedjék. (Helyeslés a baloldalon.) Szólásra senki sem lévén följegyezve, elnök a vitát bezárja. A ház a javaslatot általánosságban és részle­teiben elfogadj­a. Következik a Vág-jobbparti érdekelt­ségnek ármentesítő társulattá történt alakításáról szóló előterjesztés tárgyában be­adott bizottsági jelentés tárgyalása. Neményi Ambrus előadó röviden indokolja az előterjesztést s kéri a jelentés tudomásul vételét. A ház a jelentést vita nélkül tudomásul veszi. A l­ichten­steini fejedelemséggel kötött adó- és vámegyesülési szerző­dés módosítása iránt létrejött pót­egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavas­lat tárgyalása. Emich Gusztáv, a közgazdasági bizottság elő­adója ismerteti az­ okokat, melyek a lichtensteini fejede­­lmséget arra bírták, hogy az 1876. deczember 3 dikán kötött szerződés XVIII. czikkének d) pont­jában körülirt­a a kezelés és pénzügyi őrség költ­ségeinek fedezésére szolgáló 25°/0-ás hozzájáru­­ási arány megfelelően leszállíttassék. Kifejti, hogy az ez alapon megindult tárgyalásoknak eredmé­nye az a pótegyezmény, melyről e törvényjavas­­atban szó van. Minthogy a pótegyezmény által megállapított hozzájárulási aránynak 8°/0-al való le­szállítása a régi szerződésből folyó jogi és méltányos­sági tekinteteknek megfelel, másrészt pedig a szerző­dés fenntartása hazánkra nézve közgazdasági szem­pontból igen fontos, kéri a javaslat elfogadását. (He­lyeslés) A ház a javaslatot általánosságban és részletei­ben vita nélkül elfogadja. Következik a Fiume és Trieszt szabad kikötők területének az osztrák-magyar általános vámterületbe való beolvasz­tására nézve kitűzött határidőnek elhalasztásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Emich Gusztáv, a közgazdasági bizottság elő­adója röviden kifejti az okokat, melyek a magyar kor­mányt arra birták, hogy elfogadja az osztrák kormány ama propoziczióját, mely szerint a két szabadkikötő­nek a közös vámterületbe való beolvasztási határideje 1891. évi jul. hó 1-ére halasztassék el. Elismeri, hogy Fiuméban ugyan mi sem állná útját, hogy a beolvasztás, időben megtörténjék, de Triesztben igen, már pedig Fiuménak érdekében áll, hogy addig szabad kikötő maradjon, míg Fiume is az. Ennélfogva elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. (Helyeslés). A ház a javaslatot általánosságban és részletei­ben vita nélkül elfogadja. A számvizsgáló bizottságnak jelen­tését a képviselőháznak az 1888 július 1-jétől ugyan­az évi deczember 31-ig vezetett pénztári számadásai­nak megvizsgálásáról vita nélkül tudomásul veszik. Végül a ház harmadszori felolvasásban is el­fogadja a szombati ülésen letárgyalt és megszavazott törvényjavaslatokat. Ezzel a napirend kimerült. Napirend után Tisza Kálmán miniszterelnök, mint pénzügy­­miniszter törvényjavaslatot terjeszt be a nyere­mény­kölcsön-kötvények és ígérvény­­jegyek forgalmának szabályozása tár­gyában. A törvényjavaslat a pénzügyi bizottsághoz uta­­síttatik. A regále-utasítások. Tisza Kálmán miniszterelnök, mint pénzügy­­miniszter engedelmet kér a háztól, hogy Szentkirályi Albert sürgős interpellácziójára válaszolhasson. Ki­jelenti, hogy semmi esetre sem szándékozott oly uta­sítást kiadni, mely a törvénynyel ellenkeznék. Szerinte az utasítás nincs is ellentétben a törvénynyel, de ha kiderülne bármikor, hogy tévedésből mégis ellent!

Next