Pesti Napló esti kiadás, 1889. november (40. évfolyam, 302-330. szám)

1889-11-04 / 304. szám

Budapest, 1889. 304. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Hétfő, november 4. Budapest, november 4. Vilmos császár Konstantinápolyban. Leírhatat­lan szépnek mondja Vilmos császár a táviratban, mely­ben elragadtatását Bismarck herczeggel tudatja, az első benyomást, melyet a Boszporus s a konstantiná­polyi út reá tett. De éppen ilyen volt a fogadtatás is, melyben a hatalmas nyugati császárt a kelet fő­városa, az ősi Bizáncz részesítette. A szultán s az egész török hivatalos világ, valamint Konstanti­nápoly lakossága tudatában van a nagy jelenség­nek, melylyel Vilmos császár ott időzése bír. Senki sem kételkedik benne, hogy itt nem egyszerű kéjuta­zásról van szó, hanem egy komoly és történelmi fon­tosságú eseményről, ámbár a fontosság egészen más természetű, mint oroszok és francziák elhitetni sze­retnék. Nevetséges azt hinni, hogy a német császári szövetségesek keresése végett utazik s most a szultánt a hármas szövetséghez való formális csatlakozásra akarná bírni. Másrészt azonban ép oly kevéssé megy a német császár Konstantinápolyba azért, hogy a táj szépségében gyönyörködjék, s a szultántól udvariasságokban részesüljön. Első­sorban személye­sen óhajt a szultánnal és tanácsadóival, a török állam viszonyaival, melyek olyan élénken foglalkoztatják a világ figyelmét s annyi bajjal fenyegetik a nemzet­közi békét, megismerkedni s viszont a törököket meg­győzni Németország jóindulatáról minden oly ügyben, mely a fennálló szerződésekkel és a béke érdekeivel összefügg. Az orosz közvélemény még ma sem képes a látogatás határozottan békés fel­adatával megbarátkozni. A pétervári lapok egyre új kombinácziókkal lépnek föl, me­lyek többé-kevésbbé leplezetlen czélja a német po­litika gyanúsítása.­­ Azt mondják, hogy Orosz­országnak kötelessége a császári látogatás min­den egyes mozzanatát a legélénkebb figyelemmel kí­sérni, mert az esemény legalább is oly szokatlan, hogy bármit állítsanak a németek, azt kell hinni, hogy aktuális politikai czélok rejlenek mögötte. Azt kívánják tehát, hogy az orosz politika úgy­szólván rendőri felügyelet alatt tartsa a császárt Konstanti­nápolyban. Ezt egyébiránt a sajtó biztatása nélkül is megtette már az orosz kormány, mely bizonyára tájé­kozva lesz mindenről, a­mi ott történik. A helyzet Szerbiában. Az izgatottság, mely Bel­­grádban Natália királyné visszatérése idején uralko­dott, azóta, mint megbízható részről jelentik, csök­kent ugyan, de csakis annyiban, a­mennyiben közvet­lenül a királyné dolgaival állt összefüggésben. Más­különben a belügyi helyzet, noha a szkupstina tanács­kozásai sem vezettek valami nagyobb mozgalmakra, még mindig fölötte bizonytalan s azt hi­szik, hogy komoly küzdelmek állanak kü­szöbön, melyek az uralkodóház jövendő sorsát is közelről érinthetik. Ha a király­né hazatérése elé akadályt nem emelnek, az egész esemény minden hatás nélkül maradt volna. De ma már így is bizonyos, hogy a királyné visszatérésének jelentőségét még inkább túlbecsülték, mint Mi­hály metropolitáét. Mindketten csalódtak ama befolyásra nézve, melyet a közügyekre gyakorolhatni véltek. Ma már ez sem valószínű, hogy a királyné ügye a szkupstinában szóba hozatnék. Ellenben egé­szen más bajok fenyegetik Szerbiát. Ismételve megc­áfolták ugyan a hírt, hogy a régensség sa A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. VAK SZERELEM. Irta: WILKIE COLLINS. — Angol eredetiből. — (22) -A. EEGEN -24. Első korszak. VIII. FEJEZET. Az atya üzenete. Mountjoy legalább is tizedszer nézve ki a nap­pali szoba ablakán, végre megpillantó Irist, amint hazafelé jött. Iris a legvidámabb jókedvvel behozta magával szobalányát is a nappali szobába, s bemutatta Rhódát Mountjoynak. — Nem is képzeljük, — mondá Hugónak, — minő áldás ránk nézve egy jó hosszú séta! Nézzen csak Rhódára. Ki hinné, hogy beesett szemekkel és sápadt arc­c­al jött ide ? — Kivéve, hogy valahány­szor egyedül kimegy, mindig eltéved, igazán alapos okunk van szerencsét kívánni magunknak honeybuz­­zardi tartózkodásunkhoz. A doktor a Rhoda jó szel­leme, a doktor neje pedig az ő tündérkeresztanyja. Miután Mountjoy az udvariassághoz híven, a szokásos gratulácziót lerótta : a szobalánynak meg lett engedve visszavonulni, s Iris kifejezést adhatott csodálkozásának egy oly baráti szövetkezet felett, mely az ebédlő asztalon keresztül, a föld két legellen­­tétesebb embere közt létrejött. — Már annak puszta gondolatában is van va­lami sajátságos, — mondá, — hogy oly rövid isme­retség után ebédre hívjál meg egy olyan embert mint Yimpany. Igazán, szerettem volna bekandikálni s lát­ni magát, Hugó, a­mint a hotel éléskamrájából kike­rült finomságokkal a doktort megvendégelte. Komo­lyan, Hugó, amint látom, a maga társadalmi hajla­mai oly irányt vettek, melyre nem voltam előkészülve. Az adott példa után, szégyelem magamat, a­miért kételkedtem abban, hogy Yimpang úr méltó - e bá­jos nejére. Ne higgje, hogy hálátlan vagyok az orvos iránt. Ő megtalálta az utat becsülésemhez, azért amit Rhodáért tett. Csak azt nem tudom felfogni, mi által nyerte meg a maga rokonszenvét is ? Úgy beszélt Iris, élvezve saját humorának szik­ráit s ártatlan tudatlanságában lévén annak, hogy minő komoly érdekek felett élczelődik. Hugó megpróbálta őt visszatartani a további élczeléstől, de sikertelenül. — Nem, nem, — kötekedők tovább Iris, — a tárgy sokkal érdekesebb, semhogy elejthetném. Majd meghalok, úgy szeretném tudni, hogy mikép gázolt át vendégével az ebéden ? Több bort talált inni a kelleténél. S midőn a jó modorról megfeledkezett, sietett azt jóvátenni, szo­kott szójárásával: »Semmi sértés?« s »Ide az üveggel!« Hugó nem tudta tovább kiállani. — Kérem mérsékelje kissé jókedvét, — mondá. — Híreim vannak számára hazulról. E szavak egyszerre véget vetettek az Iris vig­­ságának. — Hírek az atyámtól? — kérdé. — Igen. — Ide fog jönni ? — Nem, de értesített. — Levélben? — Sürgöny utján, egy levelemre válaszolva. Megtettem a tőlem telhetőt, lelkére kötöttem a maga igényeit s örömmel jelenthetem, hogy nem vallottam kudarczot. — Kedves Hugó, sikerült magának minket ki­békíteni? Mountjoy előmutatta a sürgönyt. — Kértem az atyját, tudassa velem azonnal egyszerű »igen«, vagy »nem«-mel, elfogadja-e magát, vagy sem ? Az üzenetet ugyan nyájasabban is ki le­hetett volna fejezni — de végre is, a felelet kedvező. Iris elolvasta a sürgönyt. — Van-e a világon még egy másik ilyen apa, a­ki azt mondja hazavágyó leányának, hogy föltételesen fogadja el ?! — Csak nem érzi magát sértve atyja által ? Iris fej­ét rázta. — Én épp olyan vagyok, mint maga — mondá — sokkal jobban ismerem atyámat, semhogy sértve érezném magamat. Kötelességtudónak és türelmesnek fog találni. — Attól tartok, nem számíthatok arra, hogy megváljon Honeyhuzzardban ? Lesz oly jó megmon­dani s biztosítani atyámat, hogy remélem, egy hét alatt nála lehetni ? — Bocsásson meg, Iris, de nem látom be az okát, miért vesztegetne még egy hetet e városban. El­lenkezőleg. Minél készebbnek mutatja magát a vissza­térésre, annál valószínűbb, hogy visszanyeri helyét atyja becsülésében, úgy terveztem, hogy a legköze­lebbi vonattal már hazaviszem magát. Iris csodálkozva nézett Hugóra. — Lehetséges-e, hogy komolyan beszél ? kérdezé. — Határozottan komolyan beszélek, édesem? Miért vonakodnék ? Minő ok tarthatná még itt to­vábbra is ? — Oh! Hugó, mennyire lehangol engemet ? Mi lett a maga nyájasságából, igazságos érzetéből s mások iránt való figyelméből ? — Mi köze ehhez Vimpanynénak ? Iris méltatlankodott. — Mi köze hozzá Vimpanynénak ? — is­métlő. — Azok után, a­mit e jó lélek szívességének köszönök, azután, hogy megígértem őt elkísérni a vi­dék nagyérdekű helyeire ? Hiszen úgy is oly kevés jó napja van szegénynek! — Fölteheti felőlem, hogy el­hagyom őt? Nem, annál is rosszabbat — fölteheti rólam, hogy félredobom őt, mint egy elviselt öltönyt ? S ép akkor, midőn bensőleg oly igaztalanul, oly há­látlanul gyanúsítottam őt? Ez szégyenletes dolog lenne! Mountjoy némi fáradsággal tudott uralkodni magán. Azután a­mit Iris ép most mondott, ajkai be­zárultak a Vimpanyné valódi jellemét illetőleg. Csak atyja iránt való kötelezettségére emlékezteté. — Ingerlékeny természete, Iris, magát sajátsá­gos végletekbe sodorja, — mondá. Mit vétettem oly nagyot, hogy ily indulatos kitörésre érdemesítsen, azért, mert fontosabbnak tartom atyjával való ki­békülését siettetni, mint kirándulásokra buzdítani oly hölgygyel, a­kit alig egy pár hét óta ismer ? De csitt! egy szót se többet! Itt jön ő maga. Kevésre rá Vimpanyné csakugyan hozzájuk csatlakozott, a férjével való találkozásból visszatérve a vendéglőből. Irisre tekintett, kinek arczán rögtön észrevette az izgalom jeleit. Aggodalmát ama csodálatraméltó színpadi mo­soly alá rejtve, amely annyi titoknak szolgál men­­helyül, Wimpanyné néhány szóval menté ki távollétét. Henley kisasszony, nyájas modorának legcseké­lyebb változása nélkül válaszolt a doktor nejének, aki abból bizton következtető, hogy az izgalom tünetei valamely épen nem fontos oknak tulajdoníthatók, s hogy Mountjoy fölfedezései még nem lettek vele közölve. Hugó lelkiállapotára a Wimpangné jelenléte fölingerlő hatást gyakorolván, társalgási szellemének is bizonyos élességet kölcsönzött. Oly gonosz volt, in­dítványozni, hogy Vimpanyné elé terjeszszék a közte és Iris közt fölmerült vita tárgyát. — Igen egyszerű kérdés az, — szólt Vimpany­néhez. A Henley kisasszony atyja nyugtalanul várja az ő visszatértét, egymástól való elidegenedésük után, mely most már szerencsésen véget ért. Hiszi-e ön, asszo­nyom, hogy bármily véletlenül kötött viszonynak is joga volna őt megakadályozni abban, hogy azonnal hozzá visszatérjen ? S­ ha ily körülmények közt az ön elné­zéséhez folyamodik, van-e oka félni annak megtaga­dásától ? „ A Vimpanyné kifejező szemei szent megadással tekintettek föl a szennyes menyezetre — ily néma­játékkal fejezvén ki: várjon mit vétett ő, hogy e kételyt kiérdemelje ? — Mountjoy úr, — szólt szigorú hangon, — ön mélyen megsért e kérdésével. Majd Irishez for­dulva, folytatá: — Kedves Henley kisasszony, bizonyos vagyok benne, hogy ön igazságot fog nekem szolgáltatni. Ké­pesnek tartja-e az én érzelmeimet arra, hogy önnek útjában álljanak akkor, mikor gyermeki kötelességei forognak szóban ? Hagyjon el engem, édes barátnőm. Menjen! Esedezem, térjen azonnal haza! Ezzel elvonult a színpadon — nemcsak a szoba másik végébe ment — s az emberi könyek legillőb­­bikébe — színpadi kényekbe tört ki. A könnyen meg­indítható Iris pedig sietett megvigasztalni e megtes­tesült önfeláldozást s a női önmegadás önzetlen min­taképet ! — Szégyelje magát! — susogá, a­mint Mount­joy előtt elhaladt. Hugó újra vereséget szenvedve Vimpayné által, és semmi rokoni kötelékkel nem birván, melylyel iga­zolhatta volna ellenszegülését Iris-szel szemben; s e két, nemük előjogai mögé elsánczolt nővel maga ellen : az egyedüli és utolsó áldozatot, melynek az Iris érde­kében érzelmeit alávethető, abban látta, hogy ellent­­álljon ösztönének, mely természetesen a ház elhagyá­sára sarkalta. Gyámoltalan helyzetében, melybe jutott, nem tehetett egyebet, mint bevárni, minő eljárást tart Vimpanyné kívánatosnak? Várjon arra fogja-e őt legudvariasabban malicziózus modorával felszólítani, hogy fejezze be látogatását? De nem; a doktor neje rátekintett, habozott, futó pillantást vetett az ablak­ból az utczára, titokzatosan mosolygott s végre e sza­vakkal adott kifejezést érzelmei föláldozásának: — Kedves Henley kisasszony, engedje meg, hogy segítsek önnek a pakolásban. Iris határozottan visszautasitá. — Nem, mondá, — nem értek egyet Mount­joy úrral. Atyám rám bízta találkozásunk napját meghatározni. Szavánál fogom, kedvesem, megálla­podásunkat illetőleg s nem hagyok úgy el egy szerető barátnőt, mint egy idegent. Vimpanyné érezte, hogy még ha közölné is Hugó Iris-szel fölfedezéseit hazamenet, Iris nem adna hitelt szavainak. Vimpanyné aztán körülfonván Irist bűvös kar­jaival, végtelen kecsesei egy csókban fejezte ki iránta való köszönetét. Az ön jósága, még elviselhetlenebbé teszi nekem mint valaha, — mondá, —• elhagyatottságo­­mat, ha nem lesz többé közelemben. — De remélem ismét találkozunk majd Lon­donban, — emlékezteté Iris, — ha csak Wimpang úr nem változtatja meg szándékát s továbbra sem hagyja el e helyet. — Férjem nem fogja azt tenni, drágám. El van határozva szerencsét próbálni Londonban. Addig is, nemde, ide adja ön nekem lakezimét ? sőt talán még azt is megígéri, hogy írni fog nekem ? Iris azonnal megígérte s leírta londoni lak­ezimét. Mountjoy nem kísérletté meg közbeszólani, úgyis hiában tette volna. Ha a szobalány nem betegszik meg az után s ha Vimpanyné Londonba kiséri is Irist, nem lett volna mitől félni lakezime fölfedezésére nézve, amint hogy most sem volt. (Folyt. köv.) A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (86) — Franczia regény. — Irta: LAJOS. Fordította: Szigethyné-Szalay Erzsi. MÁSODIK RÉSZ. Három nappal később vette kezdetét a Fauche- Borel ügy tárgyalása. Előtte való napon a lovag útnak indult El­zász felé. A városba érkezve fővágyát az képezte, hogy viszontláthassa azokat a helyeket, hol ennek a törté­netnek legelső eseményei véghezmentek. Megtudta, hogy a per tárgyalása a c­itadellá­­ban folyik és hogy Fauche-Borel a vádlottak pad­ján ül. Ez volt a legelső nap. A tárgyalás nyilvános lévén Malestroist belépett. Kedve szerint kényelmesen szemlélhette a sze­­­gény embert, ki talán életével volt megfizetendő a herczegek iránti önfeláldozó ragaszkodását, kik most bámulatos egyhangúsággal hagyták el őt. A trónkövetelő e pillanatban Moreau elől szökve a Noire erdőség legsűrűbb fenyveseibe me­nekült. A lovag felfogván, hogy a tárgyalások valóság­gal csakis harmadnap kezdenek majd érdekesekké válni, elhagyta a c­itadellát és a híd felé tartott. De a­helyett, hogy a Rajnán átkelne, újra visz­­szafordult és csak úgy barangolt tétlenül az utczá­­kon, mint a­ki nem tudja, miként élje meg az időt. Újra látta a fodrász boltját, azután folyton előre tartva feltalálta a zsidó raktárát is, hol egykor egészen új bőrbe bujt. Most mindannak emléke, mit akkor elkövetett, bolondságnak, ostobaságnak tűnt fel előtte. — Ah! ha úgy léphetett volna fel, mint barát­jának megboszulója! Ha üldözte, elfogatja és elítéltethette volna a gyilkosokat! De nem, mindezek helyett olyan zűrzavaros csel­szövésbe bonyolította magát, mely valószínűleg még csak azokban az előnyökben sem részesítendő, melye­ket előre elképzelt. Ügyetlenül kezdett a játszmához, tehát veszte­nie kellett. A város egyik külvárosában szállott meg. Folyton zaklatta őt az az ellenállhatlak vágy, hogy átmenjen a hídon , de a­hányszor csak megkí­sérte az átmeneteit, a borzalomnak egy neme vett erőt rajta. Miért üldözte őt ez a kínos benyomás ? Hiszen a lovag nem ismerte a lelkifurdalást és csakis az a miatti bánat üldözhette, hogy okosabban nem járt el, minisztérium közi ellentét állana fenn, de tényleg megvan ez ellentét, sőt egyre élesebb ala­kot kezd ölteni. A legradikálisabb elemek igyekeznek a minisztériumba bejutni s ez első­sorban Pasicsnak, a szkupstina elnökének sikerülni is fog. A radikális párt vezetői a tárczákat, a párt más tagjai a külön­böző közhivatalokat igyekeznek hatalmukba kerí­teni, s a többi pártokhoz tartozó tisztviselők csak­ugyan mindinkább kiszoríttatnak. Ez természete­sen elégedetlenséget kelt, mely folyton fokozó­dik s nagyon megkönnyíti azok izgatásait, kik gyöke­res változásra számítanak s a Karagyorgyevi­­c­s­e­k érdekében azért dolgoznak, mert jutalmat vár­nak tőlük. Azt, hogy az agitátorok közvetlenül Kara­­gyorgyevics Péter herczeggel állanának összekötte­tésben, még eddig kimutatni nem lehet ugyan, de a montenegróiak tömeges beköltöztetése élénk bizal­matlanságot kelthet s minden valószínűség szerint politikai czélokkal áll kapcsolatban. A­mint a több ezer emberből álló montenegrói kivándorló tö­meg Szerbiában lesz, a forradalmi törekvések leple­zetlenebből fognak előtérbe lépni. A bolgár trónbeszéd­. A bolgár trónbeszéd, melylyel Ferdinánd feje­delem a szobványét megnyitotta, hiteles szövegében igy hangzik: Képviselő uraim! Boldognak érzem magamat, hogy első uralkodói ténykedésem, a külföldön tett rö­vid utazás után — mely utazás az általam képviselt elvek megszilárdulását ha­zámban fényesen bizonyította — abból áll, hogy forrón szeretett népem képviselőit főváro­somban üdvözölhetem. Képviselő uraim! A jelen ülésszak megnyitásának rám, valamint a nemzet­re nézve nagy és fontos jelentősége van, mert a bolgár fejedelemség fennállása óta először fordul elő, hogy a nemzetgyűlés harmadik ülésszakát az államfő nyitja meg. Ez a körülmény már magában is kétség­telen bizonyítéka a rendnek és nyugalom­­n­a­k, mely hazánkban uralkodik, valamint a n­é­p elégedetségének. Trónralépésem óta az ország csakugyan annyira előre haladt és sikereink minden irányba annyira nyilvánvalókká lettek, hogy a bolgár nép nemcsak a czivilizált világ rokonszenvét nyerte meg, hanem mél­tónak is tartatott dicsérő nyilatkozatra a legfér­fiasabb és legbölcsebb monarchák egyikének szájából, valamint a legkiválóbb államférfiak ajkairól. Ez az el­ismerés sokkal fog járulni igaz ügyünk diada­lához ! Képviselő uraim! Megelégedéssel konstatá­lom, hogy az ország a legjobb viszonyban áll a szom­szédos nemzetekkel, valamint más barátságos álla­mokkal, s meg vagyok győződve, hogy ez a vi­szony napról-napra kedvezőbbé alakul és szilárdabbá válik, mert ez legőszintébb óhaját képezi kormányunk­nak. Képviselő uraim ! A jelen év folyamán különféle munkálatok hajtottak végre, melyek a nemzet erejé­nek és gazdagságának fejlesztéséhez jelentékeny mérv­ben járultak, így például megkezdetett a jamboli-bur­­gasi vasútvonal kiépítése s intézkedések történtek annak mielőbbi befejezésére. Továbbá megkezdődtek a burgasi kikötő s a kaspitsan—tirnova— szófia—ku­sztendili vas­útvonal kiépítésének előmunkálatai. Harmincz mil­­milló frankos kölcsön köttetett s hadseregünk szük­ségleteinek fedezésére kellő intézkedések történtek. Képviselő uraim! Kormányom törvényjavaslatokat fog előterjeszteni a rendőrség szervezésére, a válasz­tási rendre, az örökösödési eljárásra, gyámügyre, ujonczozásra, hadi törvénykezésre s a posta- és táv­­irda-ügyre vonatkozólag. Képviselő uram! Meggyő­ződve lévén arról, hogy önök egész figyelmüket fogják szentelni ezen elősorolt törvényjavaslatoknak, az ég áldását kérem munkálkodásukra. S ezzel az ötödik rendes nemzetgyűlés harmadik ülésszakát ezennel megnyitottnak nyilvánítom. * A fejedelem európai utazásáról a »Times« ma érkezett számában azt mondja, hogy a feje­delemnek egyik czélja az volt, hogy a párisi gróffal és családjával kibéküljön. A párisi gróf, a­ki a francziák rokonszenvét a czár kegyének keresése által akarja megnyerni s azt sejteti, hogy trónrajutása esetére a franczia-orosz szö­vetséget létrehozza, nagyon rossz néven vette a feje­delemtől, hogy mint egyik legközelebbi rokona ellen­tétbe helyezte magát a czár akaratával, midőn a bol­gár trónt elfoglalta. Ehhez járult, hogy a párisi gró­fot ugyane forrás szerint figyelmeztették Pétervárról, hogy csak akkor hajlandók őt komolyan számba venni, ha befolyását oly irányban érvé­nyesíti Ferdinánd fejedelemre, hogy az távozzék Bulgáriából. Koburg herczeg viszont Németországra való tekintettel, hogy annak helyzetét Oroszországgal szemben könnyítse, kíván­ta, hogy a fejedelem abban a pillanatban hagyja el Szófiát, melyben ezt a német kanc­ellár kí­vánatosnak tartja. A fejedelem két fivére pedig, Fü­löp és Ágost, rossz néven vették a fejede­lemtől, hogy nagyon igénybe veszi anyjuknak pénztárczáját s ez okból ők is kívánatosnak tartották, hogy hagyja ott a bol­gárokat. A fejedelemnek azonban sikerült a­»Ti­mes« szerint valamennyi rokonát megnyugtatni úgy, hogy közöttük a régi egyetértés ismét telje­sen helyreállott.A fejedelem, — így szól a »Ti­mes« —­ teljes sikerrel és mint új ember tér visz­­sza Bulgáriába, hatalmas összeköttetésekre bizton tá­maszkodva, oly államférfiak támogatásával, kiktől si­került kinyernie azt a nyilatkozatot, hogy az ő lemon­dása veszedelem lenne Európára, és népének ragasz­kodásától környezve, mely már is tudja, és rövid idő alatt teljesen érezni is fogja, hogy midőn Ferdinánd fe­jedelem a saját érdekeit igyekezett előmozdítani, népe érdekében is működött. Megemlítjük, hogy a bolgár félhivatalos »Slo­­boda« legutóbbi számában ama reményét fejezi ki, hogy Kálnoky és Bismarck Bulgária tel­jes függetlenitésének kérdésével is fognak foglalkozni s e tekintetben gyakorlati ered­ményre is jutnak, mert különben Bulgária elveszti türelmét s maga fog úgy cselekedni, hogy meg fogja lepni Európát. két, hanem azok kirendelési joga a bíróságot illeti: az érdekelt felek által kiküldött szakértők a szemle menetére hivatalos befolyást nem gyako­rolhatnak. A pénzügyi és gazdasági bizottmány ma dél­előtt Viola tanácsnok elnöklete alatt ülést tartott. A gellérthegyi kőporbánya bérleti szerződése le­járván, Novák Ignácz bérlő a bérletnek 6 évre való meghosszabbítását kérte. A pénzügyi bizottmány azonban elutasította a kérvényt, és árlejtés kiírását határozta el.­­ Elfogadta a bizottság a főszámvevő javaslatát az új postakezelési épület mentén lefekte­tett járda költségeire szükséges 450 forint fedezete iránt, továbbá a Bulcsu-utczai vízvezetéki cső fekte­tésére szükséges 1350 frt költség fedezete, a IX. ke­rületi elöljáróság által okozott 1346 frt köztisztasági túlkiadás és a X. kerület által okozott 3868 frt köz­­tisztasági túlkiadás fedezete iránt beterjesztett fő­számvevői javaslatokat, utasítani kívánja azonban a bi­zottmány az elöljáróságokat, hogy jövőben, ha a rendes fentartási összegeken kívül nagyobb összegekre lesz szükségük, ezt a tanácsnál előre jelentsék be. Az Erzsé­­bet-leányárvaházi alapnál fölmerült 643 frt tuskiadás fedezése tár­gyában hasonlókép elfogadtatott a fő­számvevő javaslata.­­ A múzeum-körúti 38 méter­nyi második közúti vasúti ív és 101 méternyi kitérő utáni használati díjat a bizottmány méterenként 1 fo­rintban állapította meg. — A magyar államvasutak igazgatósága mintegy 1000 forintnyi kövezetvám el­engedését kérte a fővárostól, a­mely a körvasuthoz szükséges talpfák és sínek szállításából keletkezett. A bizottság pártolólag terjeszti e kérelmet a tanács elé. — A budapesti városi vasútvállalat kérvénye a köz­temetői gőzmozdonyú vasútra vonatkozó árudíjszabás helybenhagyása iránt a vasúti albizottmányhoz téte­tett át. Az új tüzérségi laktanya. A fővárosban egy új tüzérségi laktanya építése régóta tervben van, sőt e czélra a főváros már telket is jelölt ki. Most a honvé­delmi miniszter arról értesíti a fővárost, hogy az új laktanyában egy rendes béke-állományú nehéz üteg­­osztály (három üteg) és egy leszállított béke-állomá­­nyú nehéz ütegosztály volna elhelyezendő, mely czél­ra azonban a kijelölt telek nem elég nagy. Felhívja­­ ennek folytán a miniszter a fővárost, hogy egy már alkalmas telek kijelölése iránt az erre hivatott vegyes bizottság útján minél előbb intézkedjék. Fővárosi ügyek. Az Újépület lebontása. Az Újépület lebontására vonatkozólag újabb időben felmerült hírek illetékes helyről megerősítést nyertek.A pénzügyminisz­ter ugyanis tegnap arról értesítette a fővárost, hogy az Újépület bírói becslése a kir. kincstári jogügyek igazgatóságának kérelmére a budapesti kir. törvény­szék által elrendeltetett — annak keresztülvitelével Steinbach István kir. közjegyző bízatott meg, szakértő becsüsökül pedig Mitterdorfer Henrik építészmérnök és K­a­u­s­e­r János építész küldettek ki. Egyúttal felhívta a miniszter a fővárost, hogy a­mennyiben ezt szükségesnek tartja, a megejtendő bí­rói szemlén kiküldöttje által képviseltesse magát. Megjegyzi azonban a miniszter, hogy miután a peren kívüli bírói becslések alkalmával nincsen helye an­nak, hogy a becslést kérő fél nevezze ki a szakértő­ KÜLÖNFÉLÉK. — nov. 4. Székesfehérvár új püspöke. A »Sárosmegyei Közlöny« megbízható forrásból azt jelenti, hogy az üresedésben levő székesfehérvári püspöki székre Dessewffy Sándor kassai kanonok van kisze­melve. Az Ipolyi-múzeum kérdése nagy zajt csinált Nagyváradon. Az odavaló lapok erősen kelnek síkra azért, hogy Nagyvárad kapja meg a múzeumot. A műkincsekre nézve­­illetékes helyről« kijelentik, hogy azok kellő gondozás alatt vannak a székesegyház karzatjain. Mint említettük, Beszterczebánya is igényt formál a múzeumhoz. A végrendeletnek ide vonat­kozó pontja azonban csak erőszakolva magyarázható Beszterczebánya javára. Nagyváradon most már mindent el akarnak követni, hogy a százezreket érő műkincseket ott tarthassák. Törvényhatósági választások. Nagyváradról írja levelezőnk: Városunk e hó végén, vagy esetleg a jövő hó elején élénk mozgalmaknak lesz színhelye. A városatyák közül ugyanis harmincz kilép s ezek helyét kell újakkal betölteni. A választások iránt annál nagyobb az érdeklődés, mert az uj városatyák­tól függ némi részben a tisztujitás kimenetele is. Ez pedig szintén a közel jövőben történik meg. Hires tudós halála. U­r­­­i­c­h­s Lajos titkos ta­­­nácsos, régész és nyelvész — mint lapunknak távir­­ják — tegnap este szélhüdés következtében meg­halt. Urlichs 1813. november 19-én született Os­­nabrü­ekben s tanulmányainak befejeztével, a bonni egyetemre hívták meg, a­hol eleintén magán, utóbb rendkívüli, végre pedig 1847-ben rendes tanár lett. Később Würzburgba hivták s ott tanárkodott. 1848- tól 1852-ig tagja volt a porosz képviselőháznak. Igen sok tudományos munkát irt. Rendetlenség, de nem hiány. Nemrégiben jelen­tettük, hogy a nagyváradi mértékhitelesítő­ hivatalban rendetlenségnek jöttek nyomára. Némely lap e hí­rünket azzal toldotta meg, hogy a hiány 1800 frt s hogy a nagyváradi árvaszéknél még 95.000 frt kezel­tetett el, a miért a polgármestert tették felelőssé. Ki­tűnik most, hogy a mértékhitelesítő hivatalban ren­detlenség fordult elő, a főnököt felfüggesz­tették s fegyelmi eljárást indítottak ellene, de hiány nincs. A 95.000 írtra nézve pedig megjegyzendő, hogy erre nézve a Dunkel örö­kösök pert indítottak a város ellen, de aligha nyerik meg, a bírói ítéletet mindenesetre bevárandó. Sikkasztások egy adóhivatalban. Mint a napok­ban írtuk, a hódmezővásárhelyi városi adóhivatalban nagyobb mérvű s régi keletű rendetlenségnek és pénzhiánynak jutottak nyomára, a­minek következ­tében a polgármester V­ö­r­ö­s Zsigmond adószedőt és V­i­g­h Zsigmond ellenőrt állásuktól fölfüggesz­tette. Erre vonatkozólag levelezőnk még a következő­ket írja: Ha eddig voltak olyanok, a­kik azt hitték, hogy ezek a hiányok talán elnézésből, vagy hibás ösz­­szegezésből származtak, ma már világos mindenki előtt, hogy itt a legvastagabb, több mint egy évtized óta folytatott jogtalan eltulajdonítások történtek, me­lyeknek arányát és nagyságát ma még megközelí­tőleg sem lehet megállapítani. Mert a felfede­zett hiányok csak egy-két évi főkönyvek nyomán álla­píttattak meg, 1881-től kezdve az 1885-ig évig, illetve a legutóbbi napokig. A vizsgálat adataiból kevés jut most nyilvánosságra, de már azt sem helyeselhetni, hogy a polgármester maga vezeti a vizs­gálatot, ki pedig a felületes ellenőrzés miatt maga is felelősségre vonandó, és a ki szintén fele­lős főszámvevőnek és az egyik tettesnek közeli r­o­k­o­­n­a. E nézetnek egyik helyi lap kifejezést is adott. De a polgármesternek egyik-másik ténye is nem kevésbbé képezi most megbeszélés tárgyát. Az ugyanis, hogy összes ingatlanait ez év tavaszán neje nevére íratta. Ebből sokan azt magyarázzák, hogy neki már akkor tudomása volt az adó­szedői hivatalban előforduló hűtlen gazdálkodásról. És hogy a polgármester meny­nyire tarthatatlannak érzi helyzetét, kitűnik abból, hogy az épen üresedésben levő, de sokkal silányabbal dotált árvaszéki elnöki állásra beadta pályázatát. Megemlítem még, hogy Kállay főispán a pénztárno­kot G­e­r­a J­ózseffel s az ellenőrt Faragó Sándor adótisztekkel helyettesíti. Nagy tüzek a vidéken. Múlt héten nem kevesebb, mint tizenhárom tüzeset történt a vidéken. B­e­r­e­g­­s­z­ó községben e hét elején pusztított a vészes elem s a nagy szél következtében oly gyorsan terjedt, hogy rövid idő alatt a község számos háza lángban állott. A kár több ezer forintra rúg. A tűzkárosult lakosok között nagy nyomor uralkodik. — H­i­d­v­é­g­h, H­o­s­z­­szualmás, Nánástó, Derékfalva, Apásti, Belénd, Medgyes, Tunyog és Karczag községekben is pusztított tűz e héten; mindenütt több lakóház, számos melléképület és nagy mennyiségű ta­karmány esett a tűznek martalékul. — Kemene­s

Next