Pesti Napló esti kiadás, 1891. július (42. évfolyam, 180-207. szám)
1891-07-04 / 181. szám
Budapest, 1891.Szombat, Julius 4 181. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) HAYNALD LAJOS. A magyar katholikus egyháznak és a magyar közéletnek nagy halottja van. Kalocsa bíboros érseke hunyta le örök álomra szemeit. Hosszan viaskodott a halállal, melylyel hónapokon át meg tudott birkózni szívós természete. De az a pezsgő, életvndor kedély, mely benne lakott, már régóta meg volt törve. Lelke, mely kiemelte őt a köznapi emberek sorából, megzsibbadva, nem volt képes jó idő óta felvillanyozni a széteső szervezetet, melyen végre diadalmaskodott a halál. Mily fényes és mily emlékezetes eseményekkel teli volt az életpálya, melyet Haynald Lajos megfutott! Az egyszerű tanítónak fiát eszének fölénye vitte az egyházi pályán mind magasabbra, egész az egyházfejedelmi bíborig s a hatalmas szellem, mely benne lakott, számottevő tényezővé emelte őt ennek az országnak társadalmi és közéletében egyiránt. Tudós és a tudomány s művészet bőkezű Maecenása; pap és nagyvilági ember; theologus és széles látkörű hazafi; szigorú püspök és perfekt szalon-alak volt egy személyben. Nem csoda, ha szárnyaira vette őt a népszerűség s a hol csak megjelent, neve visszhangzott az ajkakon s mindenkinek szivébe vette be magát. De az a bátor és férfias magatartás, melyet a hatvanas évek elején az akkor mindenható abszolút kormánynyal szemben tanúsított, midőn az Unió leglelkesebb híveként lépett egyszerre előtérbe s megtagadta a kormánytól a politikai engedelmességet, mert inkább akart hazafi maradni, mintsem hogy fényes ígéretektől elvakítva, árulója legyen az ország jogainak — érdemessé is tette őt a népszerűségre, mely személyét környezte. Az akkori hatalmasok nem hitték, hogy a gavallér főpap meg tudjon válni a püspöki széktől s a kényszer, mely elé állították, csak kettő között engedett neld választást : vagy lemondani a püspöki jövedelmekről és méltóságról, vagy megtartani ezt és elárulni a nemzet jogait. Haynald egy perczig sem habozott. Mint istennek felkent szolgája és a magyar katholikus egyháznak nemesen érző fia, hű maradt hazafias kötelességéhez s ott hagyva rangot, vagyont, bőséges jólétet és hatalmi befolyást, visszavonult szülőhelyére, ahol önmegadásteljes reménynyel várta az uj kornak hajnalát, melyben lelke el nem csüggedve bízott. És a mi a legjellemzőbb volt benne, mint emberben: a hódolat, melylyel ekkor és később az egész nemzet részéről találkozott; a dicsőség, mely életének állandó kísérője volt; az udvar kitüntető kegye, melyben része volt, nem szédítették el őt. Nem tagadta meg kedélyét és szeretetteljes lényét soha. A büszkeséget, fenkéjázást és gőgöt nem ismerte s a kivel csak érintkezett, azt elbájolta szívélyes modorával, mely nem tudta éreztetni azt a magasságot, melyre felemelkedett. Felemelt mindenkit magához s nem taszított el magától senkit. Az a demokratikus jellemvonás, mely a magyar közjogot mindig áthatotta, hogy a kardnak dicsősége, a tudománynak becsülete és a mi ebben benfoglaltatik, a papi állásnak tekintélye rangot és befolyást biztosit mindenkinek, származási különbség nélkül, a nemzet állami életében s jogot ad a nemzeti nagy czéloknak előmozdítására közremunkálni, a ki arra ily czímen érdemeket szerez, a legékesebben szóló megtestesülést talált Haynald Lajos pályájában és egyénisége érvényesülésében. Az egész nemzet rokonszenve által környezett főpap, midőn már elnyerte az egyházi bíbort s a trón közelében kedvesen látott vendég volt; midőn szavának, valahányszor felszólalt közdolgokban, súlyt nemcsak rangja és állása, hanem elsősorban egyénisége adott: mindig ama nagy demokratikus elv képviselőjének érezte és mutatta magát, mely őt, az egyszerű tanítónak fiát a saját érdemei segélyével juttatta magas állásához s megmaradt a lélek nemességének amaz egyszerűségében, mely Haynald egész lényében oly megkapólag nyilatkozott. Szelleme ragyogott minden téren, ahol működésre szólította őt a kötelesség, vagy a hivatásnak átérzése. Bőkezűsége kiapadhatatlan volt. Szereplése fényt árasztott és melegített, mert meg tudta találni a szivekhez az utat. És most mindennek vége van. Ravatalon nyugszik a kihűlt kebel, mely oly hatalmasan tudott érezni hazájáért és mindenért, ami szép és nemes. A magyar közéletnek egy nagy és nagyságában népszerű alakja távozott az élők köréből. Megérdemelte, hogy fájdalmas érzéssel búcsúzzunk el tőle és gyászoljuk a veszteséget, mely halálával az országot érte, mely benne egy nagynevű fiát veszítette el. * Haynald Lajos utolsó perczeiről s haláláról a következő táviratokat vettük: Kalocsa, jul. 4. (Feladatott d. e. 8 óra 35 p.) A tábornok érseknek tegnap láza volt, mely éjjel folyton növekedett és 40 fokig emelkedett. Kimerülés állott be. Az árverés rendetlen és gyönge. — A bibornok-érsek állapota fölötte aggasztó. Kalocsa, jul. 4. Felad. de 11 óra. 45 p. Az agónia beállott. Kalocsa, jul. 4. (Feladatott déli 12 óra 5 p.) Haynald bibornok-érsek még a halállal vivődik. Kalocsa, julius 4. (A Pesti Napló tudósítójának távirata. Feladatott d. u- Vz2 órakor.) Haynald Lajos bibornok-érsek déli 1 órakor meghalt. * A boldogult életrajzi adatait a következőkben foglaljuk össze: Haynald Lajos 1816. október 3-án született Nógrád megye Szécsény községében. Atyai ágon, mint ezt Thaly Kálmán érdemes történetírónk kiderítette, vitéz kuruczok sarja. Utóbbi ivadékaiban azonban nemcsak a harczias pályáról a polgári foglalkozásra tért a család, de ősei dicsőségét is elfeledte. Atyja, István, a »szegény tudós«, régi porlepte okmányok felkutatása helyett a mindennapi kenyér megkeresésének munkája után látott s nem tudván megkedvelni a megyei szolgálatot, fiatalon otthagyta és gróf Forgách József kamarásnak felszólítására Szécsénybe költözött, a hol előbb a gróf fiait, később unokáit nevelte, e mellett a családfő mellett titkári állást töltött be s szabad óráiban kis gazdaságának élt, gyümölcsfákat oltott, meteorológiai észleleteket csinált és botanizált. Arra is időt szakított magának, hogy elsőszülött fiát, Lajost, maga vezesse be az ismeretek elemeibe, ideje korán a magyar, latin és német nyelvben gyakorolgassa és megtanítsa a növényeket gyűjteni, osztályozni és szárítani. A nyelvek és a természettudomány iránti hajlam az atyáról a fiúra szállott s gondosan gyarapított örökség lett a fiúnál, ki magas termetével, beszédes arczával, mosolygó szemeivel édes anyjára ütött. Az anya, Tüttner Francziska, Tüttner Ferencz váczi szücsmesternek leánya, nevelésére, szokásaira nézve polgárias asszony volt, a háztartás és gyermekei körül gondos, istenfélő és jótevője a szegénységnek. Midőn e jó anya életének nyolczvanadik évét elérte, irgalmas lelkületének megörökítésére kegyeletes fia nyolczvanezer forinttal Szécsényben az irgalmas nénék számára kolostort épített s azt újabb áldozatokkal kórházzá és árvaházzá egészítette ki. Boldog egyszerűségben és visszavonultságban töltötte Szécsényben napjait e derék család, legfeljebb Váczra rándúlván ki olykor az öreg szülei házhoz, vagy a szomszédos grófi kastélyba látogatva át, nem maradhatván nyugton az öreg gróf meghívásaitól, a ki bizalmas szeretetét titkáráról övéire is átvitte. Kivált az eleven eszü, fürge Lajos fiút kegyelte, a mért oly okosan el tudott vele társalogni, előszeretettel kutatgatott könyvtárában és a Forgáchok őseinek képcsarnokát végig tudta magyarázni édes atyjának oktatásai után. A szécsényi bogárhátu népiskola növendékei előtt természetesen még magasabb tekintélyben állott tudománya. Édesatyja a nyilvános iskola látogatásával járó pedagógiai okok miatt beadta a többi kisvárosi gyerekek közé és büszke volt reá, hogy az ő Lajosa küzdötte ki az év végén tartott vizsgán az elsőséget. Nyolcz éves korában, az 1824/5-diki iskolai év elején már deák számba íratta be a váczi gimnáziumon. Vácz város idősbjei még ma is emlegetik a szürke zubbonyos, nyúlánk termetű, eleven kis deákot. Kivált egykori osztályfőnöke, a ma is ugyan a rendházban lakó öreg Kutserik szívesen emlékszik nagyra válott tanítványáról. Hogy biz , a fényes tehetséget első tekintetre nem nézte ki belől® s maga is csak kegyesrendü növendék és az oktatás terén kezdő ujoncz, pusztán külseje után ítélve meg a vézna gyermeket, gyengébte és csakis a tapasztalt és éles szemű igazgatónak, Strobl Györgynek határozott akaratára irta be osztálya növendékei közé. De a társai közt legfiatalabbik deák kifogott rajta és 87 iskolatárs közt mind magaviseletében, mind tanulmányaiban első eminenssé lett. És nem csak tehetséges s a grófi család körében elsajátított előkelő modora által vált ki, de tekintélyre és népszerűségre vergődött jószívűségével, hogy fáradhatatlanul javítgatott gyengébb társai gyakorlatain és atyjától nyert zsebpénzét gyöngéden megosztotta szegény sorsú pajtásaival, úgy a hivatalos osztályzatban, mint társai közszeretetében is elsővé tudott lenni és mindenki által elismert fölénye senkiben sem keltett irigységet. Szép eszét , ernyedetlen szorgalmát és szigorú fegyelmét tanulók és tanárok egyaránt dicsérték. Egy ízben, első éves gimnazista korában valamely pajkos csíny kivételesen érintkezésbe hozta osztályfőnöke nádpálotájával. Emlékezetessé válott reá nézve ez eset annyira, hogy még érsek korában sem feledte el és kalocsai palotájában 1878. nyarán vendégül látott egykori tanárát e szókkal mutatta be Jacobini pápai nuncziusnak: »Ecce meus professor, qui aliquandome vastavit!« (»Íme tanárom, ki egykoron megnaszágolt!«) »Per amorem Dei, quare vastavit archiepiscopum?« (»Isten szerelmére, miért verte meg az érseket?«) kérdi a nunczius az öreg szerzetestől, ki pillanatnyi zavara után gyorsan feltalálva magát, nyomban és találóan megfelelt: »Ut sit archiepiscopus !« (»Hogy érsekké váljék!«) Erre aztán mindhárman kedélyesen nevettek a diákköri reminiszczenczián. Haynald a gimnáziumi tanfolyamot folytatólag Pesten és Esztergomban végezvén, tizennégy éves korában az esztergomi főmegye kispapjává lett, egy évet a Szent Imréről czimzett pozsonyi papnevelőben töltvén, a bölcsészeti tanfolyamra Nagy-Szombatba, a theologiára Bécsbe küldte egyházi kormánya. Tudványa és serény ismeretszomja a hittani kar tanulmányaival be nem érte. A mellett, hogy harmadéves korában letette a szentírási tárgyakból a szigorlatot, Goedinger magyar köz-és magánjogi előadásait hallgatta, e tárgyakból kitűnően cenzurázott, majd féléven át a siketnémák oktatását tanulmányozta s mint a Szent Ágostonról nevezett papi intézet növendéke, szorgalmasan ellátogatott a bécsi császári növénytani intézetbe, ahol Endlicherrel és Fenzl Edével megismerkedvén, e kitűnő tudósok kalauzolása mellett hatolt be a botanika tudományába. Hittani szigorlataira készülve is csaknem minden évben elsajátított egy európai nyelvet. És kispap korában édes atyját ép úgy meglepte nyelvtanulmányaival, amint 1862-ben Rómába gyűlt püspöktársait és Budapesten az 1876-iki nemzetközi statisztikai kongresszus tudós tagjait széles nyelvismeretével, hogy mindannyival a maguk anyanyelvén társalgóit tiszta kiejtéssel és folyékonyan. Elérvén a kánoni törvényes kort, 1839. október 15-ikén Jordánszky Elek czimzetes püspök a történelmi emlékű Bakács-kápolnában pappá szentelte, s öt nap múlva tartotta első miséjét szülőközsége szerény plébánia-templomában, a melyben huszonhárom év előtt megkeresztelték és melynek oltára előtt mint gyermek oly szívesen minisztrálgatott. Egy év múlva a bécsi egyetemen sikerrel letévén utolsó szigorlatát is és köztaps között (communi applausu) tudorrá avattatván, az egyházi kormányzat a fővárosba küldte segédlelkésznek. Szabad óráiban itt is folytatta botanikai tanulmányait. Dorner Józseffel, a későbbi akadémiai taggal, akkor a helytartótanácsnál gyakornokkal, együtt kutatták fel a főváros környékének növényvilágát és léptek az országnak más vidékein lakó botanikusokkal csereviszonyba. Megismerkedve Szaniszló Józseffel, a »Religio és Nevelés« szerkesztőjével, munkatársává szegődött, eleinte idegenből fordított, később eredeti czikkeket irt, utóbb már külföldi lapok terén is érvényesítette tollát egyháza érdekeinek védelmében. Ez időben találkozott először és ismeretlenül az »Augsburger Allgemeine Zeitung« hasábjain Pulszky Ferenczczel, e világlap rendes levelezőjével, és a vegyes házasságok kérdésében és a papságból kivetkőzött Horariknak ez időben sok port felvert ügyében mérték össze tollaikat. Egy évi káplánkodás után a csoportosított hittani tanulmányok (theologiai encyclopedia) tanszékére léptették elő és 1846. tavaszán Kopácsy prímás titkárává nevezte ki. Mielőtt e hivatalába lépett, érseke ajánlatával beutazta Nyugat-Európát, hosszabb állomást tartva Párisban, ahol nővére, Mária Amália (jelenleg dr. Stockinger Tamás özvegye), Lajos Fülöp király unokájának, Coburg Fülöp herczegnek a magyar nyelvben oktatója, ez összeköttetés révén ismeretségbe hozta a királyi családdal és ez után bejuttatta Páris legelőkelőbb társadalmába, ahol a kellemes külsejű, előkelő megjelenésű és szellemes fiatal pap csakhamar otthonossá és kedveltté vált. Nemsokára, hogy Esztergomba visszatért és titkári állását elfoglalta, 1847. őszén Kopácsy meghalt. Kunszt érseki helynök, Haynaldnak a Pázmán-intézetben volt igazgatója, őt az egyházmegyei hivatal kanczellárjává nevezte ki. Ez állásában érte a forradalom. Kunszt a legkritikusabb időben elmenekült Esztergomból és a fiatal kanczellár a pragmatika szankcióra hivatkozva, megtagadta a Szemere-kormánynak a debreczeni függetlenségi nyilatkozat kihirdetését. Horváth Mihály kultuszminiszter elmozdította állásából, melybe 1850-ben Esztergom új érseke, Scitovszky helyezte ismét vissza. 1851-ben Kovács Miklós elaggott erdélyi püspök mellé öröklési joggal segédpüspökké nevezte ki egész váratlanul a fejedelem. Haynald egy évig vonakodott e nehéz állás elfoglalásától. Egy évi vonakodás után ő Felsége parancsszavának engedve 1852. augusztusában Scitovszky a hebroni püspök czimére fölszentelte s az év október 15-én, pappá szenteltetésének tizenharmadik évfordulóján elfoglalta az időközben elhalálozott Kovács Miklósnak főpapi székét. Midőn a harminczhat éves püspök java férfierejében püspöki székét elfoglalta, megyéjében mindenütt a lezajlott »zord idők« pusztításainak és a gyenge elődje alatt meglazult fegyelemnek képe tárult elő. A góth stílben épült régi székesegyház, Hunyadi Jánosnak temetkezési helye, egykoron nagy szerepet játszott a vallásos villongások történetében. A katholikusoktól az unitáriusoknak ment a hozzácsatolt rezidencziával kezére. 1597-ben Báthory Zsigmond visszaadatja a katholikusoknak, kiktől az erdélyi kath. püspökség megszűntével, 1601-ben a reformátusok foglalták el. Az erdélyi kath. püspökség helyreállítása után 1716-ban Mártonffy György ismét birtokába veszi és felszenteli az ősi templomot, mely máig viseli az átélt viszontagságok nyomait. Haynald mint erdélyi püspök legott munkába vette a restaurácziót és 24.000 frtot fordított a legsürgősebb javításokra. Egyúttal erélylyel látott hozzá megyéje restaurácziójához, a meglazult fegyelem helyreállításához s az alacsony színvonalon álló tanügy rendezéséhez. Harmadfél év alatt nagy területen elszórt egész egyházmegyéjét meglátogatta. Ma is friss emlékezetben élnek Erdélyben főpásztori körútjai, melyekhez szónoki hírére meszsze távolságokból összecsődült a negyedszázad óta püspököt nem látott nép, és volt eset, hogy a fáradhatatlan főpásztor egy napon hatszor is hirdette egybesereglett hívőinek az igét. A mikor útjában magának szórakozásra időt szakíthatott, elmaradhatatlan dobozával a vidék növényzetét kutatta fel s hol egyedül, hol botanikus kollegái társaságában megmászta a havasok magasait,gyakran az éjjelt is a szabadban töltve, magával vitt szűk sátorában. Vonzó egyénisége, erélyes tevékenysége által közkedveltté vált s mind tágabb körben népszerűvé. Kivált midőn 1861-ben a gyulafehérvári konferenczián, a gubernium gyűléseiben és a pesti országgyűlésen a jogfolytonosság alapján az Unió zászlóját emelte fel és határozottan útjába állt a kormány alkotmányellenes terveinek. Sem gr. Nádasdy Ferencz csábításai és fenyegetései, sem gr. Crenneville Lajos kormányzó erőszaka nem bírják alkotmányos álláspontjában megfélemlíteni. S a bécsi kormány minden reménykedésének bevágja útját nyílt kijelentése : »Sem a felséges ausztriai uralkodóház és a királyi felség személye iránti rendületlen hűségem, sem hazámhoz és ősi alkotmányához való ragaszkodásom nem engedi, hogy akár a tényleg kormányzó miniszterektől várható kegyek, akár a netán fenyegető ideiglenes hátrányok miatt a lelkem mélyében gyökerezett jog és igazság sugallatait elnémítsam, emberi tekintetekből gyáván a szent ügy árulójává legyek!« Alkotmányos kötelességérzetének és személyes érdekeinek alternatívája elé állítva, lemond püspökségéről, mintsem hogy hazafias meggyőződését megtagadja. A pápa által a karthagói érsek czímével kitüntetve, egyházmegyéje részvététől és a nemzet tiszteletétől környezve, 1864. szeptemberében viszszavonult szécsényi magányába. Az ország tüntető elismeréséhez Erdély volt kormányzója és az erdélyireformátus egyház főgondnoka, gróf Mikó Imre is szép levéllel csatlakozott. Szécsényi magányából Miksa főherczeg nuncziusi minőségben akarta új császárságába, Mexikóba vinni. Midőn ez ajánlat elöl tisztelettel kitért, a pápa Rómába hívta és a rendkívüli kongregáczióban alkalmazta. Haynald csakhamar beletalálta magát itt is új munkakörébe és környezetébe. Az egyházi kormányzat terén ép oly gyorsan lett otthonos, mint Róma társadalmi köreiben. A »vescovo ungherese«, amint népszerű néven nevezték, egyaránt ismert és kedvelt alak volt a főpapok conclaveiban, mint Borghese herczeg, Altieri bibornok, Merode miniszter és Nardi praelatus híres szalonjaiban, pater Secchi csillagvizsgálójában, a vatikáni könyvtár magyar vonatkozású okmányait egybegyüjtő Theinernél, barátjának, Lisztnek bizalmas hangversenyein és kivált a botanikusok közt, kik együtt kutatták föl vele a Tibet partvidékének, a Colosseumnak és Albánénak növényzetét. Az egyház egybegyült összes püspökeinek megbízásából háromszor tolmácsolta (1862, 1863, 1867) hódolatukat Szent Péter széke előtt. De nehezteléssel fordul el IX. Pius tőle, midőn a vatikáni zsinaton, a reábeszélésnek nem engedve, ellenzéket csinált a csalhatatlansági dogma proklamálásának. Már csak IX. Pius utódja emeli a bibornoki méltóságra »az angyalokról nevezett római b. sz. Mária áldozbibornoka« czímével. E czím után leírja a Michel Angelo által épített »de angelis« elnevezett műremek templomot. Haynald Lajos kalocsai érsek részvétét a magyar egyházi, politikai, tudományos és társadalmi élet sokágú mozgalmaiban mindenki ismeri. Ott volt ő a magyar főpapság élén a felsőházban, a delegácziók, a horvát regnikoláris bizottság elnöki székeiben, a magyar akadémiában, a Szent István társulat gyűlésein, az »Osztrák-magyar monarchia írásban és képben« szerkesztő bizottságában, a földhitelintézet igazgatóságában, az országos kongresszusokon, öreg jeleseink jubileumain épp úgy, mint a főrangú világ esküvőin és jeles művészek oldalán, tegnap Liszttel, ma Munkácsyval. Főpap, politikus, tudós, iró és műbarát. Kevesebben ismerték egyházi kormányzatának jeles oldalait, hogy a katholikus népiskolák az ő megyéjében a legrendezettebbek voltak, hogy papjainak és tanítóinak méltó díjazásáról a Haynald-alapban mily nagylelkűen gondoskodott és mily tervszerűen használta fel e segédeit, tetemes részében illyr és németajkú egyházmegyéje magyarosítására. Tevékenységének sokágú czéljaira erdélyi és kalocsai főpapsága idején nem kevesebb, mint 4.970.520 forintot áldozott, az egyház, nevelés és jótékonyság czéljai mellett nem feledkezve meg a tudomány, irodalom és művészetek ápolásáról. Ott foglalnak helyet közadakozásai jegyzékében a Magyar Akadémia, a Magyar Nemzeti és az Erdélyi Múzeumok, a földrajzi ismeretek fejlesztésére alakult Afrikai Társulat, — érseki székhelyein , Kalocsán és Bácson eszközölt ásatása révén az archeológia, a »Vatikáni magyar okmánytár« és a »Katholikus Tanügy Magyarországon« termetes kötetei. És míg az általa nagy költséggel létesített csillagászati és földdel erősségi obszervatórium pater Secchi barátjára emlékeztet: Liszt Ferencz barátja és Munkácsy Mihály barátja az egyházi zene és egyházi festészet ösztönzéséről sem feledkezett meg alapítványaiban. Budapest, július 4. A franczia-német probléma. A »Figaro« ma érkezett számában »A franczia-német probléma« czimű hosszabb czikkében fölötte epés hangon fejtegeti Vilmos német császár londoni utazásának indokait és czéljait. A czikknek, melynek egyes sorai fegyverzetesként hangzanak, érdekesebb passzusai a következők: »Valami nagy meglepetést várnak Vilmos német császár londoni utazásától. Régebben, a franczia festők inczidens esete előtt, midőn még Berlinben dédelgettek bennünket, úgy hallatszott, hogy a német császár nagyanyjának miniszterei segélyével kezdeményezni akarja az általános fegyverletételt és ezzel együtt, annak mintegy biztosítéka gyanánt Elsass-Lothringia semlegesítését. Most néhány nap óta az a hír kering, hogy a francziaellenes liga megújulásának, sőt Anglia hozzájárulása folytán, a négyes szövetség létrejöttének eszméje Londonban fog megvalósulni — és ma már azt is tudjuk, hogy a dolog legalább részben megtörtént, befejezett ténynyélen. Bármik legyenek is az európai fejedelmek ezen legnomádabbikának szándékai és titkos tervei, annyi bizonyos, hogy ilyen fejedelemmel szemben, ki nem veti meg a színpadi fogásokat sem s minden áron nevét meg akarja örökíteni a történelemben, mindenre el lehetünk készülve, de kivált a váratlan, az előre nem látottnak bekövetkezésére.« — Ezek után részletesebben fejtegeti a czikkíró, hogy ama problémának, mely húsz év óta fegyverben tartja Európát, miért nem képezheti kielégítő megoldását Elzász-Lotharingia semlegesítése és azon meglepő, furcsa konklúzióra jut, hogy az egyedüli megoldási mód, az egyedüli eszköz arra nézve, hogy Európa — mely ma nem egyéb egy óriási kaszárnyánál — visszanyerje békéjét és nyugalmát, csakis abban volna feltalálható, hogy határozzon Elzász-Lotharingia sorsa fölött maga Elzász-Lotharingia lakossága, legyen saját sorsának intézője és döntse el minden befolyásolás és fenyegetés nélkül, váljon semleges, német avagy ismét franczia akar-e lenni. A czikk utolsó sorai egyenesen Vilmos császárhoz intézett felhívást tartalmaznak, hogy tegye jóvá nagyatyjának és Bismarcknak hibáját, kik nem elégedtek meg azzal, hogy a franczia háború császári koronát hozott a porosz királynak, hanem még területet is foglaltak, — tegye jóvá e hibát II. Vilmos császár és dicsősége nagyobb lesz mint volt a nagyatyjáé. Teheti pedig ezt annál könnyebben, mert nincs többé oldala mellett Bismarck, ki őt ez üdvös cselekedetben megakadályozná. Az obstrukczióról a »P e s t e r Lt o y drá mai vezérczikkében reflektálva a »Pesti Naplóban« megjelent s egy képviselő által írt czikkre, többek közt a következőket mondja: »Meg lehet győződve mindenki, hogy a kormány és a szabadelvű párt nem fog inogni és meghátrálni. Nem kell senkinek sem törnie a fejét a kabinet titkos tervei fölött ; sokkal kevésbbé vannak azok homályba burkolva, hogy sem bármely gondolkodó fő magától ki nem találhatná azokat. A vita semmi esetre sem fog félbeszakítást szenvedni és a részletes tárgyalás elhalasztása sem következik be. Ha a szélsőbal nem akarja máskép, úgy a képviselőház tárgyalásai a megyei reformot illetőleg a jelenlegi országgyűlés végéig fognak eltartani és csak a delegácziók miatt szakíttatnak meg — talán november havában. Ekkor a nagyrabecsült pártnak lesz bővebben ideje a vezeklésre, hogy a lehető legbehatóbban foglalkozhassak a javaslat minden egyes szakaszával. Ha azonban nem ily beható foglalkozással, hanem mindennemű enyelgéssel, botránynyal és izgágasággal töltenék az időt, akkor a kormánynak — ebben ismét nem lehet kétség, — el kell határoznia a képviselőház feloszlatását. Mindenesetre appellálni fognak ekkor a nemzethez, de nem többé a megyei reform kedvéért, hanem főkép ama kérdés eldöntése végett, váljon a parlamentarizmus törvényei, szabályai és rendje fennálljanak-e, vagy pedig feláldozhassanak egy kisebbség reakcionárius-radikális erőszakoskodásainak. És mert tudjuk, hogy mint fog hangzani a nemzet ítélete, szinte kívánnék, hogy a szélsőbal minél előbb siettesse az eldöntés e módját. Ha a képviselőháznak nincs elég ereje és eszköze, hogy a mi íreink homerule-jától megvédje önmagát, segítségül kell hívnia a nemzetet s ez a segítséggel nem fog késni. Különben is a nemzetnek jóvá kell tenni azt a hibáját, hogy ily minősítéssel és irányzatokkal bíró pártot oly erőre növesztett, mely veszélyessé vált a parlamentre nézve, és meg vagyunk győződve, hogy ez a hiba oly alapos kiigazítást fog nyerni, hogy a népképviselet jövő házában csak néhány rom fog tanúskodni a mai hegypárt létezéséről.« ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése julius 4-én. A közigazgatási vitában ma meghallottuk a századik szónokot. A kilenczvenkilenczedik Kossa Dezső volt, ki aránylag röviden beszélt s aztán tizenegytől kezdve egyig Papp Elek szólott a javaslat ellen. A rokonszenves szónokot majdnem az egész ház figyelemmel hallgatta, pártja pedig végül zajosan megéljenezte. Az ülés végén dr. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter válaszolt Ugron Gábor és Polonyi Géza interpelláczióira a honvédezredeseknek a közös hadseregbe való átlépése tárgyában. Ugron és Polonyi viszonválaszai s a miniszter rövid megjegyzése után a kormánypárt a választ tudomásul vette. Végül Ugron Gábor interpellálta a miniszterelnököt a hármas szövetség mibenléte iránt. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Gr. Esterházy Kálmán, Varasdy Károly, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: dr. Szapáry Gyula, Baross Gábor, Wekerle Sándor, dr. Fejérváry Géza, Szögyény-Marich László. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Elnök jelentést tesz a tegnapi névsor-olvasásról. E szerint 411 képviselő közül jelen volt 128 képviselő, távolmaradását igazolta összesen 87 képviselő s igy marad a horvátok levonásával 206 képviselő, ki a házszabályok értelmében napidijat nem kapna. Erre nézve a háztól felhatalmazást kér. A felhatalmazás megadatik. Az indítványkönyvben Csatár Zsigmondtól van bejegyezve oly értelmű indítvány, hogy az országgyűlési beszédeknek a hivatalos »Budapesti Közlöny«-ben való közzététele iránt a kormány nyújtson be még ez ülésszak alatt törvényjavaslatot. Csatár Zsigmond a részletes vita megkezdése előtt fogja indítványát indokolni. Az interpelllációs könyvben újabb bejegyzés nincs. Ellenben Ugron Gábor szerdáról elmaradt interpelláczióját, a hármasszövetség mikénti állása tárgyában, ma fogja megtartani. A közigazgatás reformja. Következik a napirend: a közigazgatás reformjáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Kossa Dezső Szederkényi Nándor határozati javaslatát pártolja. Papp Elek : Ha obstrukció volna, ami nincs, azért a vád a miniszterelnököt terheli, aki e törvényjavaslatot beterjesztette, és vád illeti másodsorban a többséget, melyet a miniszterelnök olyannak ismert, hogy az minden miniszter és minden miniszteri akarat előtt térdet hajt. Erre a többségre s az elfárasztott közvéleményre, a korrupczióra és kishitűségre számított a miniszterelnök, midőn e javaslatot be merte terjeszteni. S bár mindezek az elemek tényleg segítségére siettek a miniszterelnöknek, mégis csodálnia kell Szapáry makacsságát, melylyel e javaslathoz még mindig ragaszkodik. Pedig mint államférfi tudhatná, hogy ez a törvényjavaslat akkor sem lesz szentesítve, ha elfogadnák, mert csak az a javaslat van szentesítve, melyet a nemzet lelkiismeretes megnyugvással tud fogadni. A miniszterelnök nem tehet jobbat és államférfiúhoz méltóbbat, mintha e szerencsétlen javaslatot visszavonja. Ha nem teszi, csak makacsságát bizonyítja vele. A túloldal a demokráczia pólyányába csavarta ezt a csodaszülöttet s igy tartotta a parlament keresztvize alá. A szélsőbal oly demokrácziát óhajt, melyben ne a miniszter, hanem az igazság uralkodjék, olyat, melyben a szabadság rendetlenség nélkül s a rend önkény nélkül uralkodik. De az a demokráczia, melyet a kormány e javaslattal be akar csempészni, nem demokráczia, hanem korrupció, nem egyenlőséget hirdet, hanem szolgaságot. Az igazi demokratikus felfogás nem a miniszteri előszobák poshadt levegőjéből, hanem a nemzet szabadságérzetéből fakad. A kormány demokrata felfogása azonban olyan, hogy a szabadságtól fázik s a garancziális törvényeket csak ígérgeti, mint ahogy a czigány