Pesti Napló esti kiadás, 1891. október (42. évfolyam, 269-298. szám)
1891-10-02 / 270. szám
Budapest, 1891. Péntek, október 2. 270. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) A csehországi események. A rosenthali vasúti merénylet kínos ügyéről csak egy vélemény uralkodik a magyar közönségben. A mily váratlanul érkezett a hir, oly egyhangú a megbotránkozás, melyet keltett. Hogy a gonosztevők kik voltak és mit akartak, arra nézve pozitív adat még mindig nem forog fenn, ámbár több felől azt állítják, hogy léteznek bizonyos nyomok, melyek a megindított vizsgálatot sikeressé tehetik. A szoczialisták határozottan tiltakoznak a föltevés ellen, mintha a bűntény az ő körükből indult volna ki. Csakugyan egyre valószínűbbé válik, hogy a bűntény a cseh-pánszláv körök műve s nem is közvetlenül ama vonat ellen irányult, melyen ő Felsége utazott. Nem ennek a vonatnak akartak bajt okozni, hanem azért rombolták szét a pályatestet, hogy bizonyos időre minden közlekedés lehetetlenné váljék s igy ő Felsége se tehesse meg kirándulását a csehországi németek egyik főhelyére, Reichenbergbe. Ez volt az egyedüli czél, nem pedig bárki életének fenyegetése vagy veszélyeztetése, s ha csakugyan igy áll a dolog, ez nem csökkenti ugyan a bűntény feletti felháborodást, de legalább következtetést enged vonni arra, mely táborból kerültek ki a gonosztevők. Hogy az ügy a német-cseh pártküzdelmekkel áll szoros kapcsolatban, az többé alig szenvedhet kétséget. Király ő Felsége egyébiránt Reichenbergből visszatért Prágába, hol németek és csehek versenyeztek egymással a hűség és ragaszkodás érzelmeinek kifejezéseiben. De azért a rosenthali epizód egyik sötét pontja marad a csehországi fényes fogadtatási ünnepélynek. A legújabb csehországi híreket a következőkben állítjuk össze: BéCS, okt. 2. Az összes reggeli lapok egyértelműleg azt a meggyőződést nyilvánítják, hogy a rosenthali tett semmi esetre sem szólhatott az udvari vonatnak, amelyen az uralkodó utazott. Kivétel nélkül gyerekes csínynek mondják, melynek indokai még nincsenek felderítve. A lapok hangsúlyozzák ő Felségének népszerűségét, mely majdnem egyetlen a maga nemében s mely újólag nyilvánul abban az elhatározásban, melyre a bécsi polgárság minden kezdeményezés nélkül egyszerre, önként jutott, hogy a ma éjjel Bécsbe visszatérendő monarchát mint nemeslelkü fejedelmét a békének s a különböző néptörzsek közt melegen érző szívvel közvetítőt, nagyszerű, ünnepélyes fogadtatásban részesítsék. Reichenberg, okt. 2. (Elkésve érkezett.) Ő Felsége ünnepélyes bevonulása délelőtt 1/210 és 12 óra közt történt. A császár a pályaudvarról lelkesült üdvözlések közt a belvárosba hajtatott. Az után az összes egyletek, a képviselőtestület és a tanulóifjúság képezett sorfalat. A főesperesi templomnál ő Felségét Schobel püspök ünnepélyesen fogadta, ki a klérus ragaszkodásának és lojalitásának adott kifejezést. A császár azt válaszolta, hogy meg van győződve a klérus ragaszkodásáról és hűségéről. Innét ő Felsége az épülő új városházához hajtatott, hol Schüker polgármester fogadta. Ő Felsége a díszterembe ment, hol bemutatták a képviselőtestület tagjait. Midőn a császár kilépett az erkélyre, több száz népénekes a néphymnuszt énekelte. A takarékpénztár megtekintése után a császár a szövőiskolába ment, hol Ginzkey kereskedelmi kamarai elnök beszédére válaszolt. Ezután a császár a Kaiser-parkba hajtatott. Az után fekete-sárga és kék-fehér zászlókat lengető iskolás gyermekek állottak és »Hoch«kiáltásokkal fogadták a császárt, ki megtekintette az állami ipariskolát és az iparmúzeumot, azután, Clam-Gallas grófnő kastélyába hajtatott, hol reggeli volt, mely alatt ő Felsége főleg a grófnéval társalgott, és azt mondta, hogy a prágai kiállítás igen szép, sajnálja, hogy nem tekintheti meg azt még egyszer. Délután 8 órakor ö Felsége folytatta körútját. A Ginzkey-féle gyárban ő Felsége így nyilatkozott : »Mindez igen szép, amit láttam, és az itteni ipar nagy fejlettségéről tesz tanúságot. Sajnálom, hogy nincs képviselve az országos kiállításon, mely oly szépen sikerült, mert az önök gyártmányai még hozzájárultak volna a kiállítás szépségének emeléséhez.« Elutazásakor ő Felsége a képviselőtestülettel szemben legmelegebb köszönetét fejezte ki a tapasztalt hazafias érzület és szép fogadtatásért. A visszautazás Prágába valódi diadalmenetté alakult. Számos örömtűz lobogott a magaslatokon, úgy hogy a császári vonat mintegy lángoló úti triumfálison robogott keresztül. Az út mellett fekvő összes állomások, helységek, gyárak és kastélyok fényesen ki voltak világítva, minden állomáson lampionvivők százai állottak, kik dörgő »Slava« és »Hoch« kiáltásokkal fogadták a császárt, ki ismételve megállittatta a vonatot, hogy kiszálljon és személyesen kifejezze köszönetét. Prága, okt. 1. A városi tanács ülésén a polgármester, hozzá intézett interpelláczióra válaszolva, kijelentette, hogy a császár tényleg mondotta a lapok által közölt szavakat, amelyek a kiállítás idegen látogatóinak fogadása alkalmával történt eseményekre vonatkoztak. De minthogy tegnap a császár a prágai községtanács egyik küldöttsége előtt kijelentette, hogy Prága város lakosságának dinasztikus érzelmei őt nagyon megörvendeztették, úgy a császár első nyilatkozata csak azon elemekre vonatkozhatik, akik a szóban forgó eseményeket okozták. Az uralkodó első nyilatkozatát tehát ez utóbbi nyilatkozat értelmében kell felfogni. A városi tanács a választ tudomásul vette. Prága, okt. 20 Felsége reggel 8 órakor az emausi újonan renovált kolostortemplomot tekintette meg, majd behatóan megszemlélte a St. Bartholomeusról nevezett városi szegényházat. Kopecky főigazgató cseh nyelvű üdvözlő beszédére az uralkodó cseh nyelven válaszolt. Örömmel lépett az intézetbe, meggyőződést szerzendő, hogy miként gondoskodik Prága szegénysorsú polgárairól. Ő Felsége engedelmével a polgármester bemutatta a szegényügyek vezetőjét. Az épületet bejárva, ő Felsége behatóan tudakozódott az igazgatás részletei felől és számos, az intézet jótékonyságát élvező egyénhez szeretteljes szavakat intézett, különösen egy százéves aggastyánhoz és többekhez, kiknek mellét katonai érdemrendek ékesítették. A kápolnában őfelségét a néphimnusszal fogadták, a melyet a cseh nemzeti színház kórusa énekelt. Az uralkodó a polgármester és a főigazgató előtt legmagasabb megelégedését fejezte ki a kitűnő rend fölött. Amikor ő Felsége kocsira szállt, egy munkáskabátot viselő ember előrehatolt és kérvényt nyújtott át, amelyet a uralkodó kegyesen elfogadott. Ő Felsége ezután a lakosság szakadatlan tüntetése közt Vyschradba hajtatott. Az út mentén az egyesületek, testületek, aggharczosok s a tanulók állottak sorfalat.Az ottani templom bejáratánál a vyschradi káptalan élén Lenz apát üdvözölte ő Felségét, a ki kegyes szavakkal válaszolt. A szentelt víztartó átnyujtása után ő Felsége behatóan megtekintette a restaurálás alatt álló templomot. Ezután ő Felsége a legkegyelmesebben elbúcsúzván a préposttól és a káptalantól, a lakosság megújuló zajos örömviadala közt a pankóczi fegyintézethez hajtatott, hol Rummler főtörvényszéki elnök, Rapp főállamügyész, Csermák főigazgató, az igazgató, az intézeti lelkész és orvos fogadták őfelségét. Az intézet hivatalnokainak bemutatása után a császár harangzúgás és mozsárlövések közt megkezdte körútját Csermák kalauzolása mellett, megtekintette a rabmunkákat, melyeket úgy különféle iparosok részére, mint az intézet saját kezelésében állítanak elő, s több fegyencztől kora és foglalkozása felől kérdezősködött; továbbá megtekintette az intézet templomát, hol a néphymnuszszal üdvözölték, majd a gyárhelyiséget és a gépberendezést, a kórházat és a konyhát, hol őfelsége megkóstolta a levest, melyet a fegyenczeknek adnak, és jóizünek találta. Az uralkodó kegyesen megelégedésének adva kifejezést a berendezés felett, a lakosság viharos ovácziói közt visszatért a belvárosba. Ő Felségét mindenütt Thun helytartó kisérte, a pesti napló tárczája. AZ ÉNEKESNŐ. Regény. (10) Irta : DETLEF KÁROLY. Fordította : IlOs ISAL'ER OLGA. Azt hiszem a legtöbb nem is gondolt azon tüzes tekintetekre, melyeket egyik vagy másik felé vetett, épp úgy a férfiak, kik minden nővel szemben édeskés szerelmes hangot használtak. Azon hölgy a sárga atlasz öltözékben, Valer Enrichetta grófné, mondá a marquis, azt állítják, remek hangja van, csak az a megfoghatatlan, hogy eme tehetségét a világ előtt nem hangoztatja. Csak kicsiny, válogatott körben szokott énekelni, sőt még akkor sem mindig, mivel férje egy kellemetlen ember, és oly féltékenységgel őrzi hangját, mint személyét. Szerencsére hosszú időre elutazott s reményem, nem ráveendi, hogy művészetével gyönyörködtessen minket. Miért is nem kisérte el ezen Valeri Enrichetta grófnő a férjét? A legőszintébben kivántam, hogy bár lett volna egész más égalj alatt, országok és tengerekkel elválasztva Raoultól. Egy perczig sem kétkedtem, hogy ő a szirénnok! és barátomnak kitűnő hallása volt! Átláttam az egész költői titkot. A grófnő felhasználta férje távollétét, hogy az érdekes idegennel, kit az utczán vagy színházban vett észre, rövidke viszonyt kössön. Más körülmények között felette irigyeltem volna Raoul kiváló szerencséjét hisz az ily ismeretségek az utazás alatt, még a nős férfiaknak is meg vannak engedve — de most nem. Czenczinek fogtam a pártját, szinte magam elé képzeltem, amint könnyektől elfátyolozott szemeivel reám tekintett, mint szerettem volna bájos arczát a napsugártól ragyogva látni! — Ama nő, mondá a marquis, ki pamlagon a báróné mellett ül, Valeri grófnő------------- Mindkettő gyönyörű szép; a mi engem illet, az ön bájos földijét tartom szebbnek, már pompás haja miatt is, mely, ha a fény reá vetődik, úgy ragyog, mint az aranypor. Az ember nem gondolhatott élesebb ellentétet, mint e két nőt. Ha ugyan Czenczi nem is volt kicsiny, de azért a grófnő királyi, telt alakja mellett, ki őt jóval fölülmúlta, gyöngéd, finom alkotásánál fogva úgy nézett ki, mint egy bájos tündérgyermek. A grófnő alakja szobrászi volt; ódivatú redős öltönyben márványalapon állhatott volna a Vatikánban, a Rotundban; ott lett volna az igazi helye; míg ellenben itt, a kicsiny termet ő önmaga telítette meg, sőt még maguk a férfiak is érezték szépsége terhét. Egy szobrász e modell látása alkalmával a legnagyobb fölindulásba jött volna. Nyakán, mely az ókor erős fejlettségére vallott,nagy vonása büszke feje ült, orra rómaiasan hajlott, szája nem kicsiny, de ajkai nemesül hajolva, erős szemöldjei alól kissé előálló, sötét szemei villogtak, mély fekete haja túl magasan volt feltűzve. Mily nagyszerű lehetne ez asszony a színpadon ! szinte képzeltem, amint a leghidegebb közönség is átszellemül látásán, hanem csak távolról lehetett őt bámulni. Klasszikusan formált nagy kezeiben fekete csipke legyezőt tartott, valóságos művészettel játszott vele. Czenczi kecsesen legyezte magát, de mi volt ezen iskolázatlan kísérlet szomszédnője kitanultságához képest. Ekkor tanultam meg a legyezőnyelvet, mely jegyeiben csodálatosan gazdag s melynek értelmét a leggyakorlatlanabb is a legrövidebb idő alatt némi figyelem mellett elsajátíthatja. A fiatal bárónő beszédes vonásai élénk mozdulatai, a fény és árny folytonos változása arczán, sokkal vonzóbb volt, mint a signora márványarcza. — A marquisné, ki a hölgyek mellett állt, mind Raoulnak, mind nekem intett, hogy lépjünk közelebb, hogy a grófnőnek bemutathasson. Úgy jött nekem elő, mintha Czenczi nyugtalanul tekintett volna férjére, midőn az a szép nő előtt meghajolt. — Úgy hiszem, férjét már láttam valahol, — fordult az olasz nő a fiatalasszony felé, miután az urakkal néhány szót váltott. Telt hangja erőteljes volt, de hiányzott belőle a fiatalság üde csengése, mely a titok teljes énekesnőén észrevehető volt. Raoul hirtelen pillantást vetett a beszélőre — czélzás akart ez lenni ? akkor meglehetős ügyetlenség volt, ezt neje előtt tennie. — Hol láthatta volna, grófnő ? — kérdi zavar nélkül Czenczi és ezután kedvesül téve hozzá: — Nem hihetem, miszerint férjem látta volna kegyedet a nélkül, hogy észre ne vette volna. — Valóban grófnő, nem tudnám-------------mondta Raoul zavartan. — Segítségére kell lennem, holott valóban, az rám nézve nem hízelgő, hogy engem nem ismer meg. Ezen szavak a fekete csipkelegyező mögül lettek mondva, mely azonban elég átlátszó volt, hogy a piros ajkak keresztül kicogjanak. A rózsát is elfeledte már, melyet önnek löktem. — A rózsát ? Gúnyos mosoly játszott Czenczi njaka körül férje zavarát látva. Csak úgy forrott bennem — még ha ezerszer is szebben énekelt volna, még akkor sem illett a mit sem sejtő fiatal asszony jelenlétében ily kétértelmű szavakat mondani e férfinek. — Nos igen, nevetett a szép hölgy, telt karját a szék oldaltámlányára támasztva, hisz valóságos virágesőt zúdítottunk össze, én s más nők az ablakokból, midőn az utczán mélyen elgondolkodva állt, mit is mi a farsangi örömök ellen elkövetett nagy vétségnek róttunk fel. Számtalan virágcsokor repült ön felé, azonban ezeket annélkül, hogy ezért értek volna, a gyerköczök fogták fel, mig végre az enyém jól talált, ön merengéséből felriadt s a rózsát mintegy megköszönve, udvariasan szivéhez szorította. — Ah, tehát ön volt a kegyes adakozó ? viszonzá Eckartsberg, ki nyugodt modorát ismét felvette. — De miért rejtőzött a sodronyháló mögé ? Hiába fáradoztam ezen az akadályon áthathatni. — Azért, mert mi olaszok azt tartjuk, hogy ismeretlen titokzatosság sokkal jobban izgat és csábít, mint a nyilvánosság. Nem csekély örömünkre szolgált, hogy ön többször viszszatért ablakaink alá s vizsgatekinteteit rajtunk végigjártatta. — Önnek igaza van, grófnő, vágott közbe élénken Czenczi. A titokzatosság sajátságos varázst gyakorol reánk. Az éj azért nagy művésznő, mert az egész világot fátyollal borítja s talányokat ad fel nekünk — »La notte«, ismétlé az olasz nő gyöngéd hanglejtéssel s fekete pillái alól olvadékony tekintetet vetett Raoulra. Határozottan reá czélzott. — Drága Enrichetta, szólt közbe a háziaszszony, — énekeljen valamit. Német barátaimnak meg szeretném mutatni, hogy ön mennyire otthonos a mi zenénkben. Habár a grófnő nem is beszél németül — fordult Czenczihez — de azért az ezen nyelven írt dalokat remekül énekli, tökéletes érzéssel adja azokat elő. Raoul hallgatott, egész lénye a legnagyobb várakozást árulta el; annál élénkebben vette körül az olasz nőt neje kérésekkel. Mesterkélt kaczérsággal állt a kérésekkel ostromlott ellent, rekedséget, lehangoltságot hozott föl mentségül, s hogy az orvos megtiltotta torkát megerőltetnie, mivel nem régen torokgyuladásban szenvedett. Állhatatos maradt, holott már majdnem az egész társaság lábai előtt hevert. Eckartsberg s én tudtuk a valódi okot: az éneklés e világos, meleg, telt teremben szétfoszlatná az éjszakai hangversenyek varázsát. — Kérlelhetlen, mondá a marquisnő szemrehányó hangon. — De mégsem önre, hanem a grófra kell haragudnunk, kinek bizonyára megígérte : távolléte alatt varázshangját halandó előtt nem hallatni. A szép hölgy csak titokteljesen mosolygott. — Tehát csakugyan kitaláltam ? — kiáltá a marquisnő. Che tiranno! Ahányszor mogorva palotájukba lépek, mindannyiszor a lánczok és kötelek után nézek, melyekkel ő kegyedet fogva tartja ... . ugyanis a grófnő — magyarázta a fiatal bárónőnek — Róma egyik legsötétebb s kellemetlenebb épületében lakik. Kegyed, Czenczi, még egy óráig sem laknék ott. Mindig csodálkozom, ha a kocsis szerencsésen oda talál, mindenfelől szűk, keskeny utczáktól környezve, itt egy kapu, amott ismét egy, már vagy három bejáraton keresztül mentem a grófnőhöz. — Nagyon is túloz kedvesem, mondá a grófnő, csak az épület hátrésze szól egy iikolóra; a belseje különben kegyednek is tetszik. — Nagy boltozatos termek, melyek alkalmasak, hogy hangját teljes fényében ragyogtathassa, oh, de azért, nekünk németeknek, nem barátságosak és lakályosak. Nem fél, miután csak a cselédséggel van egyedül ? — Félni ? Oh dehogy! A kaput csak ostrom útján törhetnék be. Valóban igaza volt! A vaspántokkal ellátott kapu, melyet ma reggel jól megtekintettem, még egy óriás erejét is próbára tette volna. A márkinő magunkra hagyott, hogy az újonnan érkezetteket üdvözölje. Boszankodva vettem észre, mint foglalta el a grófnő Raoult, alig hallható társalgást kezdve vele, melynél legyezője is nagy szerepet játszott. A bárónő magaviselete rejtély volt előttem, belső felindulástól, melyet féltékenységnek tulajdonítottam, remegett a hangja, s olykor a pompás olaszné felé vizsga tekinteteket vetett, kit mindezek daczára, a legnagyobb szeretetreméltósággal vett körül. Ez este szép arczát a rosz hangulat egy árnya sem boritá, elfogulatlanul adta magát természetes vidámságának, oh de a szegény kicsiengem nem tudott félrevezetni ! Lelkében nyugtalanul viharzott, de ő győzedelmeskedett s az ingerültség legkisebb nyoma sem volt rajta észlelhető. — Nemde, ő szép ? — kérdezett engem. — Nohát a grófnő! Nem hasonlít egy talapzatáról lelépett szoborhoz? — Azt óhajtanám, bár mindig ott maradt volna állva, vagy valahol a föld alatt eltemetve várakoznék a szerencsés kutatóra, ki őt a napvilágra hozná. — Mily neveletlen és igazságtalan! nevetett Czenczi melegen reám tekintve, mintha csak mondani akarta volna : Tudom, irántami barátságból beszélsz igy róla. — Ki nem állhatom a római típust; soha sem szerettem a hajlott orrokat.; a nép leányai jobban tetszenek nekem, ők nem tekintenek oly kihívóan, mint ezek az előkelő hölgyek, akik szépségük fitogtatásáért kocsikáznak naponta. Az ily arcz mindent, mi a szivén fekszik, rögtön elárul, mi sem marad az ember előtt talányul. Ezen klasszikus vonások czégtáblák, üres házak czégtáblái. Kíséreljen csak meg a grófnővel egy óráig tartó beszélgetést, de úgy, hogy férfiak, kikkel kaczérkodhatik, ne legyenek jelen és akkor mondja meg, hogy az unalomtól nem lett-e beteg ? — Önből csak a bosszúság szól, amiért nem ön, hanem férjem van kegyeiben. — Tehát bárónő még nem feledte el bodros hajamat ? Még mindig hiú bolondnak tart ? — Oh nem, — viszontá szívélyesen, — ma reggelről csak az maradt emlékemben, hogy amilyen meggondolatlan voltam én, épp oly tapintatos volt ön . . . Őszinte bizalommal viseltetem ön iránt, mi pedig nem a legeszélyesebb, mert az asszonynak férje barátaival szemben nagyon elővigyázónak kell lennie. — Halkan beszólt s én alig tudtam a kisértésnek ellent állni, hogy kicsiny kezét, mely mandula-virágot tépegetett, ajakomhoz vonjam. — Kinek köszönheti ezen pesszimista nézetet ? — Tapasztalatomnak, — viszontá hamiskás nevetéssel, — hét asszonybarátnőm és unokanővéreim vannak, ezektől az ember egyet-mást hall. —• Vegyük ez esetet. A grófnő az ön tudtával férjemet légyottra hívná — megmondaná ezt nekem ? — Ennek a neve a mindennapi életben, tracscsolás volna. — Az intézetben is tereferének neveztük, vágott közbe nevetve. — Ez esetben ezen tettét meg sem nevezhetnék annak. Ön csak kötelességét teljesítené, jogaimban védene. Erre mi a válasza? — Hogy még ekkor is hallgatnék, a föladó szerepe igen aljas. Kötelességem volna Raoult egy balga lépéstől visszatartani, mi azt hiszem nekem könnyen sikerülne. (Folyt. köv.) KÜLÖNFÉLÉK. — október 2. A hiv. lapból. Kinevezések. Krausz János külügyminiszteri segédhivatali igazgatósegédet, segédhivatali igazgatóvá, ollenburgi lovag Günther Sándor és Kremme József Lajos II. oszt. udvari és miniszteri hivataltiszteket, I. oszt. udvari és miniszteri hivataltisztekké, Buresch Ede és Muracz József hivataltisztjelölteket, II. oszt. udvari és miniszteri hivataltisztekké, Tóth Márton soproni és állami főreáliskolai rendkívüli latin nyelvtanárt a lugosi kath. főgimnáziumhoz rendes tanárrá, Weinhord Emma okleveles polgári iskolai tanítónőt, a lőcsei állami felsőbb leányiskolához — egyelőre ideiglenes minőségben — benlakó segédtanítónővé, Skultéty István nyitrai kir. törvényszéki díjtalan joggyakornokot díjas joggyakornokká, Eperjesy Ferencz rimaszombati kir törvényszéki joggyakornokot segélydíjas joggyakornokká, Molnár Sándor számgyakornokot ideiglenes minőségű VI. oszt. adótisztté nevezték ki. Névmagyarosítások: Finkelstein Samu (Bécs) »Kővári«-ra, kiskorú Schwartz Emil (Arad) »Szenesére, Loh Gusztáv (Losoncz) Margit, Ilona, Ferencz, Emilia és Aladár nevű kiskorú gyermekei »Cserei«-re, Gebauer (Sepsi-Szt.-György) »Jakabfi«-ra, Kohn Adolf (Nagyvárad) »Sarkadi«-ra, Wildfeuer Gyula (Szepeshely) Károly, Juliánna, Gyula, és Erzsébet kiskorú gyermekei »Vitányi«-ra változtatták nevüket. Miniszteri köszönetnyilvánítás. A kultuszminiszter Kalocsa Balázs és Inárcsi Farkas Elek nagykőrösi földbirtokosoknak, a nagykőrösi ev. ref. tanítóképző intézet épületének kiegészítésére adott 3000, illetőleg 1000 frt nagylelkű adományáért s Bodor Miklós nagyági elemi iskolai igazgató-tanítónak, ki a budapesti I. ker. tanitóképezde szertárát és könyvtárát igen értékes ásvány-darabokkal és könyvekkel gyarapította, elismerő köszönetét nyilvánította. Alapszabály jóváhagyás A belügyminiszter a naszódi magyar dalkör alapszabályait, és a tisza-polgári önkéntes tűzoltó-egylet alapszabályait jóváhagyta. Egyházi kinevezések. A király a vasvár-szombathelyi székeskáptalanban, Pui György olvasókanonoknak nagypréposttá, Königmayer Károly éneklőkanonoknak olvasókanonokká, dr. Stegmüller Károly őrkanonoknak éneklőkanonokká, Góry Antal pápóczi perjelnek őrkanonokká és Schwarz Mihály alsólendvai főesperesnek pápóczi perjellé való fokozatos előléptetését jóváhagyta, az ekként megüresedő alsólendvai főesperességre és utolsó mesterkanonoki állásra dr. István Vilmos tiszteletbeli kanonokot, szentszéki ülnököt és püspöki titkárt, Réthy István papneveldei aligazgatót és szentszéki ülnököt pedig a nevezett székeskáptalan tiszteletbeli kanonokjává kinevezte; végre dr. Forray János szentszéki ülnöknek és vámos-családi plébánosnak a Szent Péterről nevezett nagyváradhegyi és Bertalanffy Gyula lékai esperes-plébánosnak az okrai czimzetes prépostságot adományozta. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület ma délelőtt gróf Tisza Lajos és Szász Károly püspök elnöklete alatt folytatta közgyűlését. A legtöbb időt a számszék jelentéseinek bemutatása vette igénybe, amennyiben az összes egyházi intézmények számadásait felülvizsgálta a közgyűlés és foglalkozott több egyháznak kölcsönügyével is. Hosszabb vitát csak a zsinati költségek fedezésének módja idézett föl. A vértesaljai egyház azt indítványozza, hogy a zsinati költségeket a közpénztárból fedezzék. A számszék indítványa ezzel szemben az, hogy fejenkint két krajczárnyi adó vettessék ki és ennél több semmi esetre. Ez utóbbit fogadták el. A zsinati képviselők javadalmazására nézve szintén a számszék javaslatát fogadták el, mely szerint a zsinati képviselők 5 frtnyi napidíjat kapnak. Felolvasták ezután az eddig bevégzett zsinati képviselőválasztások eredményét, az egyházi képviselők névsorát, valamint a tanárképviselőket is s a megválasztottakat az egyházkerületi közgyűlés igazolta. Végül az egyházak belső ügyeiről referáltak az előadók s ezzel a közgyűlést ma befejezték. Autonómiai képviselők választása. Mint Pozsonyból jelentik, a katholikus autonómia képviselőinek első választása tegnap nagy érdeklődés mellett ment végbe. Reggeltől estig élénk mozgalom volt a városban. A szavazást hat órakor zárták be. Városok lángokban. Tapolcza város, a Balatonvidék egyik legélénkebb helyisége, mint a »P. H.«-nak távírják, lángokban áll és menthetetlenül a tűz martaléka. Aki ismeri Tapolcza utczáit, melyekben a házak szorosan egymás mellett, keskeny, bár csinos utczákban építvek, annak fogalma lehet arról, milyen nagy pusztítást vihet itt végbe rövid idő alatt a tűz. A Budweisből érkező jelentés szerint a szept. 30-ára virradó éjjel Beneschau legszegényebb városrészében tűz ütött ki, mely harmincz házat és melléképületet hamvasztott el. Minthogy erős vihar is uralkodott, a tűz hihetetlen gyorsasággal terjedt tovább s a lakosság még ruháit is alig volt képes az égő házakból kimenteni; a legtöbb lakót álmából riasztotta fel a tovaharapódzó tűz s örvendtek, hogy életüket megmenthették. A kár legalább 100,000 frtra rúg s ebből csak 20,000 frt volt biztosítva. A lakosság nyomora leirhatlan. »Gróf Szapáry és a románok« czim alatt a nagy-szebeni »Tribuna« hosszabb vezérczikkben szemlét készített azon lapokból, amelyek a miniszterelnök nemzetiségi politikájával foglalkoztak, és kimutatja, hogy azon lapok, melyek a külföldet informálják belviszonyainkról, engesztelékeny hangon nyilatkoztak a nemzetiségi kérdésről, a magyar sajtó pedig tudni sem akar a kibékítésről. Miután idézi a »Kolozsvár «-nak és »Egyetértés«-nek nyilatkozatát, a »Tribuna« előre is megjósolja, hogy a miniszterelnök nem is szándékozik komolyan foglalkozni a nemzetiségi kérdéssel, de a félhivatalos sajtó útján csak azért pendíti meg ezen kérdést, hogy a külföld tévútra vezettessék és elhigyje, hogy a románok ki vannak békítve. Ezek után a »Tribuna« kijelenti, hogy a románok tranzakcziókba nem bocsátkozhatnak addig, míg garancziákat nem nyernek arra nézve, hogy a románokkal megkötendő megállapodások teljesen meg lesznek tartva, ilyen garancziának tekinti Erdélynek autonómiáját. Az Emke m.-vásárhelyi közgyűlése alkalmával az ottani Transsylvánia dísztermében tánczcal egybekötött jótékonyczélű hangverseny lesz, melynek műsora a következő: 1. Vonós négyes, előadják: Mestitz Móricz, Pál György, Stephani Lajos és Szenczy Gábor. 2. »Il Trovatore« (Nyitány, hárfa és zongorára alkalmazva, előadják: Wass Hortense grófnő (hárfa), Wass Irma grófnő (zongora). 3. Magyar népdalok, népzene kísérettel énekli Westfall Ágoston. 4. Gouttes de rosée (Harmat cseppek), hárfán játsza: Wass Hortense grófnő. B. Magyar dalok és tánczok, zongora és zenekarra alkalmazta Geiger Albert. Előadják : Szentpéteri Ilona k. a. és Geiger Albert népzene kísérettel. 6. a) Ciardi: Digli d'un infedele, b) Gastaldon: Musica proibita, énekli: Gemmingen Mary bárónő. 7. Magyar népdalok, zongorán játszó: Weér György népzene kísérettel. Eladott Rafael-festmény. Mint Párisból sürgönyzik, Borghese herczeg képtárának gyöngyét, Rafael Borgia Caesart ábrázoló arczképét eladta b. Rothschild Alfonznak Párisban. A kép vételára 600.000 frank volt. Dinamitmerénylet egy lelkész ellen. Szegedről írják, hogy Patrovits János csiklovai gör. kath. lelkész ellen dinamit-merényletet követtek el. A A lelkész este vendégeivel a ház udvarán ült, mikor az ismeretlen tettes a dinamitot a szoba ablakán keresztül bedobta. A dinamit szétrobbant, de szerencsére senki sem sérült meg. Érintkezés konzulátusainkkal. A konzulátusainkkal való érintkezés ügyében a kereskedelmi miniszter a következőket rendelte a kereskedelmi kamaráknak: »Kívánatos, hogy a belhoni kereskedők megkereső leveleiket a keresk. és iparkamarák és keresk. testületek közvetítésével juttassák az illető konzulátushoz, mi mellett azonban nem szükséges, hogy a keresk. és iparkamarák ezen hozzájuk érkezett beadványokat külön levél kíséretében küldjék el az illető konzulátushoz, hanem elégséges, ha a keresk. kamarák által egyszerűen láttamoztatnak. Továbbá czélszerű különösen, ha tengerentúli konzulátushoz intéztetik kérdés, az illető levél másodlata a legközelebbi posta alkalmatossággal utánküldessék, miután tengerentúli helyekre czímzett levelek gyakran veszendőbe mennek. Végül felhívom a kamarát, hogy az érdekelt köröket arra is figyelmeztesse, miszerint leveleikhez a feleletért járó posta viteldíjat esetleg egyenértékű levéljegyekben mellékeljék. Utólagos beiratkozások az egyetemen. Azok az egyetemi hallgatók, akik most szolgálták le egyéves önkéntesi évüket, október 1-től október 8-ig iratkozhatnak be a tudományegyetemen. A jelentkezés egyszerűen a háznagyi hivatalban történik. III. Napóleon udvara. Pierre de Lano a párisi »Figaro«-ban közzétett czikksorozatának hetedik fejezetében érdekes adatokat közöl a III. Napóleon és kegyencze, Persigny közt fennállott baráti viszonyról. Persigny, ki hatalmas barátját leginkább az asszonyoktól féltette, az államcsíny előtt közvetlenül is figyelmeztette őt titoktartásra barátnőivel szemben. »Hallgassa el intim gondolatait a szépek előtt« — mondá Napóleonnak, — »mindenkor létezett Delila és ha valaki már Sámson, úgy vigyázzon legalább — hajára.« — Ezen aggodalma különben alaptalan volt, mert bármennyire szerette is Napoleon kegyencznőit, mindenkor meg tudta őrizni előttük politikájának titkait és csak ritkán árulta el előttük terveit. — Hogy mennyire mehetett és ment is Persigny Napóleonnal szemben, mutatja a következő adoma is: Persigny egy ízben a császárnak referálván, nem tudta őt meggyőzni és véleményére reábeszélni. Ekkor öklével az asztalra csapva, indulatosan így kiáltott fel: »Hát csalódtam, csakugyan csalódtam!« Napóleon, hidegvérűen, mosolyogva erre azt kérdezte: »Miben csalódott ön, Persigny, és mit akar ön ezzel mondani?« Mire Persigny a császár arczába nézve, így szólott durva, nyers hangon: »Abban, Sire, hogy hittem önben!« Napóleon erre elsápadt és csak