Pesti Napló esti kiadás, 1891. december (42. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-04 / 333. szám
Budapest, 1801Péntek, deczember 4. 333 szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) i mm iimiwmiiiw mmmmurrrrt m Budapest, deczember 4. Ábrányi indítványa s a bécsi sajtó. A bécsi lapok ma érkezett számaikban még mindig Ábrányi Kornél ismert indítványával és vele kapcsolatban a magyar delegáczióban tegnapelőtt történtekkel foglalkoznak. A »N. Fr. Presse« irja: így üldözte a tévedések balvégzete a delegácziókat s az ülésszak utolsó pillanatáig sem maradtak menten tőle. Avagy nem félreértésre volna-e visszavezethető, hogy még tegnap, a tizenkettedik órában, midőn már majdnem az egész parlamenti munka be volt fejezve, a magyar delegáczió a hadügyminiszter ellen egy bizonyos ellenzéki tüntetést vitt véghez, amenynyiben elfogadta Ábrányi indítványát, hogy a hadügyminisztérium privát emberektől magyar nyelvű beadványokat ne csak elfogadjon, de azokra magyarul is válaszoljon? Az egész vita lefolyása bizonyította, hogy a magyar delegáczió tisztában volt vele, hogy Ábrányi indítványa ugyanabból a fából van faragva, mint Beöthy megtakarítási indítványai s hogy csak azért nyujtatott be, hogy az ellenzék magát észrevehetővé tegye s szemben a választásokkal gróf Apponyi frissen keresztelt nemzeti pártjának hangulatot csináljon. A magyar állami nyelv védelme szempontjából az indítvány fölösleges, mert a magyar honvédelmi minisztérium, mely a magyar hatóságok és a közös hadügyminisztérium között való érintkezésben a természetes közvetítőt képezi, elegendő biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a magyar államnyelven csorba nem eshetik. Azonfelül a hadügyminiszter képviselője kijelentette,hogy a közös hadügyminisztérium prakszisa a magyar beadványok elfogadásának és elintézésének útjába úgy sem gördít akadályokat. E kijelentés anynyira kielégítőnek hangzott, hogy Ábrányi maga is már azon a ponton volt, hogy indítványát visszaveszi. De a további kijelentés, hogy a közös hadügyminisztériumnak a magyar hatóságokkal való érintkezésében, ez a levelezést magyarul, az pedig szolgálati nyelvén, németül, folytatja, elegendő volt arra, hogy nemcsak Ábrányi, de az egész delegáczió hangulata megváltozzék s az indítvány elfogadtatott. Alig tehető fel, hogy a delegáczió tudatában lett volna határozata horderejének. Ha a delegáczió ragaszkodni fog hozzá, ez nem nagyobbítaná ugyan azt a területet, melyre a magyar államnyelv kiterjedne, de a hadsereg nyelvének egységén érzékeny csorbát ütne. Ha a hadügyminisztérium belemegy abba, hogy a magyar kedvéért enged a német szolgálati nyelv általános érvényéből, akkor nincs azon helyzetben, hogy ezt a cseh, lengyel s szlovén nyelvre vonatkozólag megtagadja — sőt azt sem lehet belátni, hogy mért ne álljon ez engedmény a horvát, román és tót nyelvre vonatkozólag is. Czélja volt-e a magyar delegácziónak a poliglott szétszakadozottságot arra a központi helyre is átvinni, hol merev egységre van szükség mindenek előtt? S ha ez nem volt czélja, helyesen bízta-e arra a nemzeti felhevülés, vagy a félelem, hogy az ellenzéknek a választások előtt előnyt engedjen, mily végzetes határozatot hozni? A magyar delegáczió becsületére való tekintettel föl kell tételezni, hogy itt is félreértés forog fenn s hogy, mint minden más félreértés, felvilágosítást fog nyerni és mellőztetni fog. De ez utolsó esemény, mely eredményezte, hogy a félreértések ülésszakából Ábrányi határozati javaslata maradt vissza kézzel fogható hagyaték gyanánt — eléggé bizonyítja, mennyire ideje volt már, hogy a függöny lehulljon. Az olasz képviselőház, mint távirataink jelentették, tegnap többszöri elhalasztás után végre megkezdte az egyházpolitikai interpellácziók tárgyalását. A ház megnyitása után ugyanis az interpellácziók egész tömege intéztetett a kormányhoz; némelyek az ismert pantheoni eseményekre, mások a legkülönbözőbb dolgokra vonatkoztak s csak részben állanak kapcsolatban a római kérdéssel-Közvetlenül érdekel bennünket is az, mely Kálnoky gróf legutóbbi delegaczionális nyilatkozataira vonatkozik, melyekkel az olasz szélsők szörnyű zajt csaptak. Tegnap is az egész vita folyamán az a kérdés állt előtérben s egyedül Cavallotti, az ismert irredentista két órán át bizonyítgatta, minő szörnyű sérelmet ejtett Ausztria-Magyarország külügyminisztere szövetségesén Olaszországon s menynyire korrektebb állást foglal el ez ügyben a franczia kabinet. E fejtegetések tendencziózus volta sokkal szembetűnőbb, semhogy magának az olasz képviselőház józanabb részének visszatetszését fel ne keltötte volna. Cavallotti úr a tegnapi napot csakugyan nem számíthatja diadalai közé; untatta a házat, mely csak türelmetlenül hallgatta végig. Ami a dolog velejét illeti, a félreértés, melyet a Kálnoky gróf beszédéről Rómába érkezett első távirat hibás szövegezése keltett, már teljesen föl van derítve. Rudini ur Bécsből, mint előre volt látható, a legkielégitőbb felvilágosításokat kapta s be fogja mutatni a háznak Kálnoky beszédének hiteles szövegét, mely nem csak olyat nem tartalmaz, mi Olaszországra sérelmes lehet, hanem ellenkezőleg minden részében csak megnyugtató hatású lehet az olaszokra. Ezt Rudini ur egyenesen ki fogja mondani s igy az inczidens bizonyára minden irányban kielégítő megoldást fog nyerni. A vita egyébiránt ma és holnap is el fog tartani s teljes három napot vesz igénybe. Hogy Rudini ma vagy holnap beszél, azt a táviratok nem említik. De azt bizonyosnak mondják, hogy a Kálnoky-inczidens teljesen kielégítő módon végleges elintézést nyert. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA ASTRA. Regény egy kötetben. (25) írták: Carmen Sylva és Mite Kremnitz. Fordította: Harmath Lujza. Sander látta nagybátyám óhaját és a félelem, hogy én beleegyezném, űzte hozzánk éjszaka, midőn télire anyámhoz mentem vissza. Midőn belépett, éreztem, hogy nekijönnie kellett és az én sorsom kezei közt fekszik. Még most is átérzem e pillanatot. Nem voltam felindulva, de amint rátekintettem, minden világos lett előttem, hogy egymáshoz tartozunk s hogy a szerelem hatalma volt, mi minket összekötött. S pedig a négy hét alatt egyetlen szót sem szólott szerelemről, midőn eltávozott, jött azon tudatra, hogy nálam nélkül nem tud élni. Ő volt a forrón szerető, én a csöndes, mosolygó éjszaki nő , és most? Elfeledte mindezt, vagy azt hiszi, a múlt nem kötelező ? Nem volt-e akkor igaz, vagy megváltozott ? De ennyire ember nem változhat meg ? Épp úgy összefűzött az ész, mint a szenvedély. Nemcsak azért kellett egymáséi lennünk, mert külső megjelenésem tetszett neki, mert dús szőke hajamat szívesen simogatta, mert termetem körvonalai szoborszerűnek tetszettek, ah! mennyi isteni alakhoz hasonlított! — hanem mert szivem az övének volt kiegészítő része s szellemem fényét emelte övének. S mégis tévedés lenne ? Akkor az egész világ őrültség s én bűnös vagyok, hogy életet adtam gyermekeknek, hogy ez őrültek házát szaporítsam. Mi van e földön ? A kötelesség ? S nem tettem-e meg kötelességem ? Kötelességem lenne-e az is, hogy gyermekeimmel együtt eltűnjek ? Ah, meghalni, talán könnyebb lenne, mint az élet! Amint ma Moroschfalváról visszatért Sander, én a zongoránál ültem. Halkan énekeltem egy dalt, melyet Astra gyakran énekelt s ez zavarta őt. Hogy miről vettem észre s hogy ő is megértette, nem tudom, de felálltam a zongorától és soha sem érintem többé. Arczkifejezése megérttette velem, hogy kellemetlen rá nézve, hogy más hangot halljon. Az Astráé igaz szebb, üdébb, de daczára, hogy nekem is annyi kellemes órát szerzett, sirni voltam kénytelen. Nem tudok magamon segíteni, nem tudom megmenteni magamat, őt is segítségül kell hívnom. De ha elbeszélné Astrának! Nem ez borzasztó lenne s én nem tudnám elviselni! A karácsony közeledik. A két fiú épen elhozta czéduláját s titokban kulcsos kosaramba helyezték. Az én szerény kis Mikim egy élő báránykát kíván ! Nem, ezt nem teljesíthetem, ez sok alkalmatlanságot okoz, hanem rendelek egyet Bécsből mely fut és bőg. Nem is kérdem meg Sandert, mert kényeztetésnek nevezné. Mióta a múlt tavaszon félt felülni a lóra s ijedtében szinte görcsöket kapott amint erővel rátette — gyávának tartja. S én tudom, hogy phisikai és nem jellem gyöngeség volt a mi vissza tartotta. De azóta mindig összerezzen, ha egy hangos szót hall atyjától s egész ügyetlen jelenlétében. Én megteszek mindent, de félek, hogy a gyermek egész ideges lesz. Sander nem is veszi észre, hogy a Miki miként tér ki utjából, de én fájdalommal látom s még jobban vonzódom hozzá. A következmény belőle, hogy Sander azt hiszi előnyben részesíteni s ha szeszélye úgy hozza magával, hogy a gyermekekkel foglalkozzék, kétszeresen szigorú Mikihez. Szerencsére ritkán áll elé e szeszély.* Burda, deczember 14. 1877. Meggondolatlanul, oktalanul és szenvedélytől vezetve cselekedtem, midőn Sanderhez azzal az elrejtett reménynyel közeledtem, hogy mindaz, mi annyi szenvedést okozott nekem, túlzás, és ime elhangzottak a szavak, melyeknek nem lett volna szabad elhagyni ajkait. De végül mégis jobb így! Az én nyílt természetem oly ellenállhatlanul vont az igazság felé, hogy kénytelen voltam engedelmeskedni. Azelőtt sem volt jobb. Sander a pamlagon feküdt és olvasott, éppen Moroschfalváról tért haza, anélkül, hogy átadta volna Astra üdvözletét vagy hogylétéről tudósítana. Amint látta, hogy széket gördítek melléje, nem tette le kezéből a könyvet. Én azonban elvoltam határozva, hogy akarja vagy nem, beszélek vele. »Nemde Sander, én nemcsak nőd, hanem nővéred és barátnéd is vagyok ? Türelmetlenül húzta össze szemöldökeit. »Mi ez megint ?« felelt, mialatt betette könyvét és hidegen tekintett reám. »És azért elmondhatod azt is, amit feleségednek nem mondanál el.« »Bocsáss meg, e szavak igen komplikáltak; nagyon fáradt vagyok s azért kérnélek, hogy röviden mondd el a mi oly fontosnak látszik előtted.« »Oh, Sander! szóltam és fájdalomkönnyek gyűltek szemeimbe. »Nem érzesz könyörületet feleséged iránt?« »Nem tudnám miért ? Neki nagyon jó dolga van, sőt meg van az az öröme, hogy kínozhat, mig én nyugtot engedek neki.« »És azt hiszed, e nyugalmas megadás nem kinzóbb-e, mint az úgynevezett kin?« »Azt hiszem, nem. Mindenesetre szeretném, hogy egyszer megpróbáltad volna! Engedd meg, hogy egyetlenegy hónapig nyugalomban lehessek, ez minden, amit kérek tőled! Ne furakodj mindig hozzám, engedd, hogy most már úgy maradjak, ahogy vagyok.« »Hogy vagy tulajdonképen ? Már nagyon sok változáson láttalak átmenni ?« »Először is ártatlan ember vagyok, ki érdemetlen e sok gyanúsításra.« »Hát nem látod, hogy e bizalmatlanság engem tesz legfőkép tönkre ?« »Nem, nem látom, mert azon esetben leszoknál róla, hanem azt látom, hogy én tönkre megyek általa !« »Sander! Sander!« »Te igen nagy jelentőséget tulajdonítasz magadnak, Margit, te csak magadra gondolsz és folyton a köztünk fennálló viszonyon tépelődsz. Ez egészen élvezhetetlenné tett. Tedd ezt már egyszer félre és foglalkozz a való élettel; tanítsd gyermekeidet, gondolj többet a gazdasszonysággal s ez majd elűzi a szentimentalizmust fejedből. Ez a jóindulatú tanácsom számodra.« Ezzel elfordult, felvette könyvét s úgy tett mintha keresné az elhagyott helyet. »Tehát a nagy szenvedély vége az, hogy egy szikrányit sem szeretsz többé ?« susogtam halkan. Oh, csak ezt ne mondtam volna, ez oly megalázó volt, de oly gyöngének, elhagyatottnak, megsemmisültnek éreztem magamat, hogy egészen elfeledtem női méltóságom. Miért óhajtottam azt a szót ajkáról hallani, mely minden tetteiben oly világosan nyilvánult? Hirtelen felült s mérgesen szólt. Nem foghatom fel, hogy nincs benned semmi tapintat! Mindig ez a döre jajgatás szerelmemért ! Tehát nem, egy szikrányit sem szeretlek, látásod idegeimet támadja meg! Valamivel szelidebben folytatta — talán önmaga előtt szégyelte ? — Miért ingerelsz, hogy ily dolgokat mondjak? Te magad is tudod, hogy a mi korunkban és annyi évi együttlét után jobbat tudhatunk egymással beszélni. Az úgynevezett szerelem a házasságban nem számít.« »Oh, Sander mily másként beszéltél csak röviddel azelőtt is ! Kinek higgjek, mostani vagy azlőtti énednek ?« »A melyiknek akarsz!« felelte, mialatt az ajtó felé tartott. »Egy asszony, kinek mindent szóval kell elmondani, nem is nő, legalább az én számomra nem.« E szavak után éppen fel akarta nyitni az ajtót, de hirtelen hozzá lépve, visszavontam a szobába. Most már nem voltak könnyek szemeimben, hanem a legborzasztóbb önmegerőltetéssel néztem reá. »Csupán egy szót még, Sander, egyetlen egyet, hogy lássam nem menthetem-e meg bár múltamat. Őszinte voltál-e akkor, midőn szerelemről beszéltél hozzám, vagy akkor is hazudtál ?« »Mindig hazudtam,« felelte és ördögi mosoly játszott ajkai körül, »kezdettől fogva mindig hazudtam, te bolond!« Ahogy e szavakat hallatta, elengedtem karjait, melyet eddig mintegy félig öntudatlanul szorítottam és ő távozott erősen becsapva az ajtót maga után. Nehány perczig mozdulatlanul álltam helyemen. »Mindig hazudtam!« Felbirja-e ezt valaki fogni e földön, hogy mily megsemmisítő értelme van e két szónak! Hazudott, midőn megcsókolt , az állatig alacsonyított le! Önmagamtól megundorodtam ! Gyűlölettel vagy közönynyel szivében, a legforróbb szerelmi szavakat susogta fülembe, melyek talán másnak voltak szánva. Oh istenem, mivel mentsem meg magamat a gyalázattól? A múltra is rá van nyomva, tehát kitörölhetetlen, ajkamat nem tudom megtisztítani többé a bűnös érintéstől, ha megölöm is magam, nincs többé menekvés, megtörtént, — volt! És én tovább éljek, mert gyermekeim vannak? Szégyenlem magam érettük, hazugság valamennyi, mint egész házas életem, a bűn bélyegét viselik homlokukon. Számomra még a halál is, mely a gonosztevőnek is nyugalmat ad, nem hoz békét. Mi bűnt követtem el ? Isten látja, hogy soha sem tettem valakinek rosszat, még nem is sejtettem máig, hogy ily mély sebeket lehet vágni.* Burda, deczember 25. 1877. Reggel. Nehány óra telt el, az éj órái mások számára, nekem mindegy. Nem akarok magamra gondolni, én nem is létezem, hiszen életem a férfiéval volt egybefűzve, ki megcsalt, ki csalt egész életemben. Nyugodt szeretnék lenni, hogy legalább testvéremet megmenthessem. Néhány nap múlva itt lesz. Sander bizonyosan azt hiszi, el fogom hagyni házát , vagy talán nem is gondol reám ? Oh, istenem mily közönyös lenne rá nézve az én halálom, talán örülne rajta. És én, mihelyt az önző elkeseredés első órái elmúltak, meg tudtam volna ölni magamat, hogy kedvét teljesítsem. Oly szánalomraméltó gyönge vagyok és voltam egész életemben, hogy el tudnám követni könnyen. Emlékezetéből, mely ép úgy, mint az egész ember hittelen, oly hamar eltűnném, hogy a megbánásnak talán egy perezét sem élné át. Miért is a megbánás ! Azt mondja: természete kívánja azt, hogy olyan legyen, mint amilyen, tehet-e ő arról ? Nem volt szabad akaratja, hazudnia kellett és megcsalni engemet, mint ahogy én arra voltam kijelölve születésemtől fogva, hogy szolgailag beleszeressek és szenvedjek általa. E szenvedő természetek kevésbbé vannak megáldva, m oly gyakran hallottam mindezt, hogy elvesztve türelmemet, a jó és rossz fogalma egészen összezavarodott bennem, míg a filozófia minden elmésségeit gyűlölni tanultam, mit Sander korlátoltságnak nevezett. De most már nem rólam vagy gyermekeimről van szó, hanem Astráról, anyám gyermekéről, felnevelve egy német ház hagyományos légkörében. Miért kellett nekünk ide jönni ? Talán elődeink bűnéért vezekelni ? Nem távozhatom Astra miatt. Meg vagyok győződve, hogy forró szerelme daczára és ha én is bátran helyemen maradok, becsületes marad. Ha önző és kötelesség nem tudó leszek, ha az én javam keresem, oly példát mutatok, melyet könnyen követhetne. Szerencsétlenségtől nem őrizhettem meg magunkat, talán meghalt jó anyám segítségemre lesz, hogy a gyalázattól megmentsem.[Minő átok vezetett minket ily emberek közelébe ? Most már nem tudnám többé megölni mint azon éjjelen, midőn szerelmem és gyűlöletem először vívtak csatát, most csak szeretném magamat és gyermekeimet elválasztani tőle s bebizonyítani, hogy nincs többé terhemre, hogy a szerelemnek legparányibb álma is gyűlöletté változott s csak egyet szeretnék: megmenekülni tőle. De nagy isten, hogy lehetett ilyenné ? ő ? az én Sanderem ? Moroschfalva, deczember 20. 1877. Isten veled naplóm, nyolcz napra! Szabad vagyok, repülök Burdára! Ait nem akarok írni, dolgozni, csak mulatni. El akarom felejteni, hogy Moroschfalva, anyós és sógoráé létezik. Még egyszer ifjú leszek és szabad! Burdában mindjárt ment vagyok e láztól, mely azután még nagyobb erővel tért vissza és egészen jobbam érzem magamat. Midőn egyszer éppen lázam volt, Sander belépett s az övéiben melegedte fel kezeimet. (Folyt. köv.) KÜLÖNFÉLÉK. — decz. 4. A hiv. lapból. Czimadományozás. A király kaposmérei Mérei Kajetán cs. és kir. közös külügyminiszteri I. oszt. udvari és miniszteri fogalmazónak, a követségi titkári czimet és jelleget adományozta. Kinevezések. Dálnoky Nagy Ábrahám kataszteri irattárt kezelő irodatisztet, ideiglenes minőségű földadónyilvántartási biztossá és II. oszt. pénzügyi fogalmazóvá, Szabó Elek végzett hittanhallgatót és budapesti lakost, a békés-gyulai kir. adóhivatalhoz ideiglenes minőségű VI. oszt. adótisztté nevezték ki. Alapszabály-megerősítés. A kassai izraelita jótékony-egylet, a kis- és nagybákai népkönyvtár-egylet, a szilágy-somlyói polgári olvasókör, az adai ifjúsági kör, az újbányai szabadságszobor-egylet, a pozsonyi izr. népkonyha-egylet, a lugosi rabsegélyző-egylet, az ebergőczi önkéntes tűzoltó egylet, a tolnai kör, a jász-nagy-kunmegyei agarászegylet, a tisza-szajosi önk. tűzoltó-egylet alapszabályai a bemutatási záradékkal elláttattak. Személyi hírek. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök, Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Tarkovich államtitkár ma a gyorsvonattal Budapestre érkeztek. — Szilágyi Dezső, amint »Bp. Hp«-nak írják, kedden Pozsonyba érkezik. Fogadtatására erősen készülnek. Vaszary Kolos herczegprímás ma délelőtt 11 óráig senkit sem fogadott, mert a tisztelgő küldöttségek fogadásával járó fáradtságot akarta némileg kipihenni. Délelőtt 11 órakor titkára Kohl Medárd kiséretében áthajtatott a pesti oldalra, hol több hivatalos látogatást tett. Legelőször a vallás és közoktatásügyi minisztériumba ment, hol gróf Csáky Albin miniszternél s Berzeviczy Albert államtitkárnál tett látogatást. Körülbelül fél óráig tartott látogatása után a minisztériumból az új városházához hajtatott. Itt Ráth Károly főpolgármesternél tett hosszabb látogatást. Végül Jenő főherczeget kereste fel a herczegprimás, akinél már első ittlétekor látogatást akart tenni, azonban épp akkor a főherczeg nem volt a fővárosban. Megemlítjük, hogy Zala- Egerszeg városának küldöttsége tegnap délután tisztelgett a prímásnál. A küldöttséget, mely a város több tekintélyes polgárából állott, Kovács Károly polgármester s Németh Elek főjegyző vezette. A tisztelgők szónoka Kovács Károly polgármester volt, ki díszes feliratot nyújtott át a prímásnak. Vaszary rövid, de szívélyes szavakban biztosította »földjeit«, hogy mindenkor nagy örömmel gondol szülő vármegyéjére s annak székvárosára s azok érdekeit nem téveszti szeme elöl. Ezután a küldöttség minden egyes tagjával kezet fogott s rövid beszélgetésbe bocsátkozott. Zalavármegye külön diszküldöttsége a jövő hét valamelyik napján tiszteleg a herczegprimásnál. Két uj püspök. Az uj szepesi püspök kinevezésére vonatkozó legfelsőbb kéziratot a hir. lap mai száma a következőkben közli: Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére. Szmrcsányi Pál typulthai czimzetes apátot és egri főszékesegyházi kanonokot szepesi püspökké kinevezem. Kelt Bécsben, 1891. évi deczember 1-én. Ferencz József, s. k. Gróf Csáky Albin s. k. Szmrcsányi Pál püspök Daróczon, Sárosmegyében született, 1846. május 2-án. Gimnáziumi tanulmányait egész a hatodik osztályig Eperjesen, a hetedik és nyolczadik osztályt pedig az egri papnevelőintézetben végezte. Már mint gimnazista diák rendkívüli szorgalmat tanúsított s az érettségi vizsgálatot kitűnő eredménynyel tette le. Szorgalmát azzal jutalmazták meg, hogy theológiára felküldték a központi papnevelő intézetbe. 1869-ben avatták fel áldozópappá, a mikor káplán lett Nyíregyházán, majd Makláron. Két évig káplánoskodott csak az egri egyházmegyében, mert időközben Bartakovits püspök maga mellé vette titkárnak. Ezt a tisztségét is csak két évig viselte. Bartakovics püspöktől Samassához ment, aki még az egri szemináriumban tölött idejéből ismerte s már akkor is nagyon szerette. Samassánál aztán meg is állapodott. Előbb titkárja, majd irodaigazgatója lett s az maradt egész 1885-ig, a mikor kinevezték egri apátkanonokká. Tegnap ment keresztül a processus canonicuson Drohobeczky Gyula, az ungvári görög katolikus szeminárium rektora is, a kit körösi (horvátországi) püspökké nevezett ki a király. Az uj körösi püspök Gányány született, a hol atyja a görög katholikus kivek lelki pásztora volt. Korán árvaságra jutott hetedmagával s oda kellett hagynia szülőfaluját, hol első iskoláit járta. Befogadták a papi árvák ungvári konviktusába, majd a főgimnáziumot látogatta, utóbb pedig a papnevelő intézet növendéke lett. Az új püspök nagy kedvelője a magyar zenének. Ungváron kitűnő egyházi kart szervezett, a melynek énekét más felekezetek hívei is szívesen hallgatták a görög katholikusok ünnepein. — Mint a képzőintézet professzora és igazgatója, lelkes gyámolítója volt mindig a szegénynövendékeknek. — Amig tanultak, biztosította számukra a megélhetést, a mikor pedig elvégezték tanulmányaikat, álláshoz juttatta őket. Az irodalmi téren sokoldalú munkássága mellett »Kelet« czimü egyháztársadalmi lapjával buzgón szolgálja az eperjesi és munkácsi egyházmegyéken kívül az egész ország görögkatholikus lakosságának érdekeit. — Imádja édesanyját, a kinek ő a legnagyobb büszkesége és odaadó szeretettel csüng barátain is, vett egyszer az ungvári hegyen egy kis szőlőt, amelyen két-három hordó bornál több nem termett, de azért minden esztendőben ott szüretelt az egész szeminárium és meghívott barátai is olyan sokan voltak, hogy présháza nem lévén, külön sátort kellett emeltetnie, amely nem fért el a saját keskeny szőllején. Meg kellett kérnie a szomszédot, hogy a sátor felét tűrje meg szőllejében. Székesfehérvárott dr. Major Ferencz városi t. főorvos, mentőegyesület alakítására bocsátott ki felhívást. Ugyanő az országos tűzoltó- szövetkezet választmánya elé memorandumot terjesztett, melyben a tűzoltó-testületeket mentőegyesületek alakítására hívja fel. A nemzeti párt tegnap Kolozsvárott szűkebb körű értekezletet tartott az e hó 13-án Kolozsvárott tartandó nagy országos értekezlet elkészítése tárgyában. Az értekezleten jelen volt a 48-as párt több tagja s jelen volt gróf Bethlen Gábor, Horváth Gyula és Ugron Gábor is. Az értekezlet egyhangúlag annak az óhajtásnak adott kifejezést, hogy a két párt úgy Kolozsvártt, mint az ország többi kerületeiben, a különböző pártok elvi álláspontjának és szervezetének teljes fentartása mellett, közös czéljaik elérésére a választások alkalmából kölcsönösen támogassák egymást és a szükséghez mérten összeműködjenek. Az értekezlet tagjai ez óhajtásuk megvalósítása érdekében pártjuk keretén belül mindent el fognak követni. Ugron Gábor a maga pártja álláspontját a következő beszédben fejezte ki: »Uraim ! Mindnyájunk érdeke, hogy a jövő választásoknál minél nagyobb erőt fejthessünk ki a kormánypárt ellen. Természetes, hogy a nemzeti párt és a 48-as párt együtt sokkal több erőt fejthet ki,mint külön-külön- Azért ez az együttes erőkifejtés csak olyan lehet, mely mindkét pártnak megőrzi önállóságát és nem sérti önérzetét. Azt a stratégiai elvet, kell elfogadnunk, hogy külön masírozunk, de együttes erővel ütközünk. A 48-as párt tehát megtartja külön szervezetét és különállását és csak az ütközet pillanatában, a közös czél elérése érdekében működik össze a nemzeti párttal. Kérnem kell a nemzeti párt jelenlévő, előkelő tagjait, igyekezzenek odahatni, hogy az országos nemzeti párt az országos 48-as párttal az egész országra nézve szövetkezzék, e szövetkezés föltételei minél hamarabb kölcsönösen megállapíttassanak és így minél előbb akczióba léphessünk. A jelen esetet tekintve, véleményem az, hogy ha Kolozsvár választókerületeinek polgárai értekezletet tartanak, abban — mint helyi érdekűben— mindkét párt tagjai résztvehetnek. A legközelebb tartandó népgyűlésem országos jellegénél fogva, a nemzeti párt és a 48-as párt, mint párt, együtt nem vehet részt, hanem azért a 48-as párt tagjai a fegyverbarátsággal járó rokonszenv alapján az értekezleten megjelenhetnek. Délután Groisz Gusztáv egyetemi tanár elnöklete alatt a nemzeti párt külön tartott ülést, melyen a decz. 13-ikára tervezett nagygyűlés ügyét tárgyalták. Az értekezlet intézkedett gróf Apponyi Albert fogadtatása, az országos értekezlet megtartása és a kolozsvári nemzeti párt szervezése ügyében s e végből országos bizottságot alakított. A protestánsok zsinata. A zsinatot megelőzőleg, ma délelőtt értekezlet volt az evang. gimnázium nagytermében báró Prónay Dezső elnöklete alatt. Figyelmeztette az elnök az értekezletet, hogy több bizottság megalakítására lesz szükség; ilyenek : a ref. testvérek üdvözlésére küldendő bizottság ; a reformátusok vasárnapi istentiszteletére az evang. zsinatot képviselő küldöttség és a zsinati tagokat igazoló választmány megválasztása. Az elnök javasolja, hogy mindeme bizottságok tagjainak kijelölése czéljából alakíttassék egy 24 tagból álló küldöttség, amely az este 6 órakor tartandó értekezlet elé fogja terjeszteni a javaslatait. B. Prónay Dezső egyetemes felügyelő jelenti, hogy a miként az 1791. évi zsinat alkalmával Balogh Péter egyetemes felügyelő a zsinat elnökéül Prónay László bárót ajánlotta, ő követve a példát, elnökül Péchy Tamást, a képviselőház elnökét s a tiszai egyházkerület felügyelőjét ajánlja. (Éljenzés.) Az értekezlet aztán korjegyzőkül kijelölte Laukó Károlyt, Ajkay Bélát, Glauf Károlyt, Rohonyi Istvánt, Kvacsal Jánost és Mór Gyulát. Háznagygyá Perlaky Elek orsz. képviselőt választották. Az értekezlet végül — b. Kaas Ivor indítványára — elismerést és köszönetet mondott b. Prónay Dezsőnek az ügy érdekében teljesített fáradozásáért és buzgalmáért. Uj napilap a fővárosban. Mint egy bécsi lapnak Budapestről jelentik, Fenyvessy Ferencz lapjának »Magyar Újság« lesz a czíme. Az új napilap a kormánypárt programmját fogja képviselni. Az influenza terjedése. Most, hogy az influenza ismét fellépni kezd, nem érdektelen tudni azt, hogy az influenza nemcsak az északi földgömbre szorítkozik s kimutatni, hogy az influenza nem több száz éves szünet után lép fel újból. Németország egyik leggyorsabb vitorlás hajója, az ő Európáinak naplójában a hajókapitány írja, hogy a legénysége Khinából Európába való utaztában (1868) az indiai szigettengeren influenzába esett. Az »Európa« naplója különben egy meleg deczemberi hónapról ezeket írja : egy surubayai (Jáva nyugati partján) mulatságról visszatért legénység közül három ember köhögéssel és náthával tért vissza a fedélzetre, csakhamar lázba estek s minden óvintézkedés daczára a betegséget az egész legénység megkapta. Fél nap múlva megszűnt a betegség, de két napra reá egy öreg matróz szívbajban meghalt, kettő pedig úgy nézett ki, mintha örült lett volna. E betegség a napló további jegyzetei szerint Surubayaban járványosan lépett fel s ott »influenzá«-nak neveztetik. Az influenzáról különben több hajóskapitány tesz jelentést, így Goddeffroy a »Vesta« kapitánya egy az 1865-ik évben, a déli tengeren megtett utazásáról ezeket irja: A déli tengeren uralkodó»Elephantiasis Polynesiorum« betegségen kívül az úgynevezett »influenza« is szedi áldozatait a Karolina szigetcsoporton. E megbízható emberekről közölt tényekből ez az eddig nem ismert és nem érdektelen tény konstatálható, hogy az influenza az egyenlítő környékén is fellépett már s igy a nap éppenséggel nem mondható az influenza ellenségének. Ha az influenza természetére nézve tett kutatások eredménye valónak bizonyulna, mely szerint az influenza rokon betegség a »malaria«-val, akkor a fent közölt adatokból azt lehet következtetni, hogy az influenza hazája inkább az ázsiai polynéziai szigetcsoport, mint Észak- Ázsia s így az influenza nem Szibériából jött hozzánk. Mindenesetre kívánatos volna, hogy a Déli-tengeren járó hajók arra irányítanák figyelmüket s tudakozódnának az iránt, hogy az influenza ott állandó-e, vagy hogy fellépése után az északi, pl. az európai részében ott észleltetik-e. Ezzel a tudománynak fontos szolgálatot tennének. Angol bírói ítélet. Az a Jacques nevű úriember, a ki ötven napon át koplalt Londonban, egy orvost vett maga mellé, a ki állapotára felügyeljen s ha veszély jelentkezik, megszüntesse a koplalást. Ez az orvos egy másikat hozott magával s ketten őrködtek a koplaló felett. Jacques azonban csak az egyiknek adott honoráriumot s mikor a másik is kért, ezt attól megtagadta, kijelentvén, hogy orvostársához forduljon. Ebből per keletkezett. A biró elmarasztalta a koplalót a fizetésben s ezt azzal indokolta, hogy bármely angol polgárnak joga van ugyan saját magát kitenni az éhhalálnak, de arra semmi joga nincs, hogy a reá felügyelő orvost is koplalni kényszerítse. A platina Oroszországban, Oroszország, írta a minap a »Praw-Westnik« annyi platina fölött rendelkezik, hogy minden szükségletét képes fedezni s ez értékes fém, különösen a permiai kormányzóságban található nagy mennyiségben. Még csak rövid ideje, a hatvanas években alig volt kereslet a platinában; nem is volt akkor úgyszólván semmi értéke s értéktelen fémnek tekintették. A szibériai aranymosók a platinát mindössze sörétek készítésére használták fel. Csak mikor nagyobb lett a kereslet, kezdték a platina telepeket kiaknázni. Most a nyers platinát Pétervárra szállítják, onnan a külföldi piaczokra, főleg Londonban viszik, ahol az angol bank, nagy mennyiségű platina készlettel bír s értékét a tőzsdén is jegyzi. 1868-tól 1890-ig egy pad (16 kiogr.) platinának az értéke 3000 rubelről 12,000-re emelkedett. A platina feldolgozva ismét visszakerül Oroszországba. Feltűnő, hogy Pétervárott, a nyers platina főgyálhelyén csak két laboratórium van, melye fém tisztításával foglalkozik s ezek is 1888-ban mindössze csak 31 padot tisztítottak. Mire jó a hotelszámla, Milánóból jelenti egy távirat. Egy átutazó vendég a legutóbbi húzás alkalmával 106,250 lírás tornát csinált. Az idegen tréfából megtette a lutriba a szállodai számla számait s amint látható, a számla elég bőven kamatozott.