Pesti Napló esti kiadás, 1892. április (43. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-08 / 99. szám
Budapest, 1892.Péntek, április 8. 99. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, április 8. A franczia kormánynak az anarchistákon kívül rendkívül sok bajt okoznak a különböző gyarmatokban támadt mozgalmak. Tonkingban, Madagaskáron és Dahomeyben egyszerre elég komoly harczok folynak s rendkívüli erő kifejtésére kényszerítik Francziaországot. A gyarmatpolitikát a képviselőház épen tegnap tárgyalta s a vita meglehetősen kellemetlen lefolyást vett. Több felöl hevesen megtámadták a kormányt s erélytelenséggel vádolták, mely vád teljesen jogosult és pedig nem csupán a mostani, hanem minden eddigi kormányra is. Másfél évtized óta minden franczia kormány telhetetlen a gyarmatszerzésben, de másrészt a szerzemények kellő biztosításáért igen keveset tesz, mert mindig csak Európát tartja szem előtt s itt igyekszik akczióképes maradni. Ez okozza azután, hogy a gyarmatokban örökös baj van s a francziák sehol sem lépnek föl olyan erővel, hogy ellenségeiket megsemmisíthetnék. Most Tonkingban állítólag egy kalózbandával folynak újabb harczok. Madagaskar szigetén a francziák soha sem voltak szívesen látott vendégek s újabban ismét nagy mozgalom támadt ellenök. A benszülöttek azzal vádolják őket, hogy tömegesen gyilkolják le a madagaskari gyermekeket, és szivüket gyógyszerül használják. A madagaskari kérdés már szombaton szóba került a képviselőházban. De Ribot külügyminiszter kijelentette, hogy az ügyet a jelen stádiumban nem czélszerű tárgyalni. A legnagyobb baj azonban Dahomeyben van, hol Béhanzin néger király, noha 20,000 évdíjat húsz a francziáktól, támadást intézett a franczia birtokok ellen s azokat magának követeli. Béhanzin serege 12,000 rendes, 10,000 irreguláris katonából s 1500 amazonból áll. De seregének csak 2500 embere van hátultöltővel felszerelve; ágyúinak száma is csak négy. Viszont azonban a franczia helyőrségek is igen csekélyek s a kormány kénytelen volt újabb csapatokat a fenyegetett helyek védelmére küldeni s e czélból két milliónyi póthitelt kér a törvényhozástól. A dédesi mandátum. A képviselőház nyolczadik bíráló bizottsága Fest Lajos, elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta az Ábrányi Kornél, Borsod megye dédesi kerületében megválasztott képviselő választása ellen benyújtott kérvény érdemleges tárgyalását. A tanácskozás befejezése után elnök kijelenti, hogy a bizottság ma délután 5 órakor fogja határozatát kihirdetni. (Mint halljuk, a bizottság ezen választási ügyben vizsgálatot rendelt el, a vizsgáló biztos kiküldése iránt megkeresendőnek határozván az igazolási állandó bizottságot.) ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése ápr. 8-án. A ház ma folytatta a belügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Elsőnek Szinay Gyula, a függetlenségi párt e rokonszenves új tagja szólalt fel s a közigazgatásnak minden fontosabb ágára kiterjeszkedő beszédben az egész ház figyelme mellett fejtette ki, hogy mért nem viseltethetik bizalommal a kormány belügyi politikája iránt. Különösen érdekesek voltak a cselédügyről és közbiztonsági viszonyainkról mondott szavai. Perczel Béni röviden válaszolt Szinaynak. Ezután Ivánka Oszkár szólalt fel s az egész ellenzék zajos helyeslése közben, alapos indokolás kíséretében, nyújtotta be határozati javaslatát, melyben utasíttatni kéri a kormányt, hogy a választási visszaélések megakadályozására határozott és erélyes törvényes intézkedést tegyen. A fiatal szónokot első sikere alkalmából az ellenzék számos tagja üdvözölte. Baló Emil és Balogh János a függetlenségi párt részéről jelentették ki, hogy a költségvetést nem fogadják el. Balogh János beszéde, melyben konkrét tényeket hozott fel a mai közigazgatási rendszer jellemzésére, nagy hatást tett az ellenzéken és a szónok hév teljes előadása méltó tetszésben részesült. Utána Horváth Gyula szólalt fel s hoszszabb beszédben, mely politikai fontosságra tarthat igényt, indokolta az általa beterjesztett határozati javaslat szükségét. Horváth Gyula az iránt terjesztett be határozati javaslatot, hogy a belügyminisztérium a községi pótadókra nézve terjeszszen hiteles kimutatást a képviselőház elé. Érdekes mozzanat volt gróf Bethlen Gábor felszólalása, melyben a szónok a kormány nemzetiségi politikáját vette erős bírálat alá, és a magyar nemzeti politika terén nagy visszaesést konstatált a nem magyar nemzetiségek javára. Utolsó szónok Pogrányi József volt a függetlenségi pártról. Elnök: Br Bánffy Dezső. Jegyzők : Széll Ákos, Molnár Antal, Lázár Árpád. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Szapáry Gyula, Wekerle Sándor, gr. Bethlen András. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek részben a pénzügyi, részben a kérvényi bizottságnak adatnak ki. Perczel Dezső jelenti, hogy a II. bíráló bizottság Puszky Ágost képviselőt tegnap egyhangúlag igazolt képviselőnek mondotta ki. Tudomásul szolgál. A belügyi tárca. Következik a napirend: a belügyi tárcza költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Szinay Gyula elismeréssel van Bobulának azon nyíltságért, melylyel tegnap a felvidék nyomorának képét adta. De csodálkoznia kell, hogy midőn a bajok orvoslására a kormánytól még csak ígéretet sem kapott, miként szavazhatott Bobula a kormánynak mégis bizalmat. A belügyi tárczának költségvetésére áttérve kijelenti, hogy miután a belügyi politikával a belügyi állapotokkal megelégedve nincsen, e tárcza költségvetését nem fogadhatja el. Hosszasabban foglalkozik a vármegyei igazgatással s ennek keretében az árva- és gondnoksági ügyekkel. Éles szavakkal ítéli el azt a tendencziát, mely a városok és megyék önkormányzati jogából karikatúrát csinált, s a közönségből a közügyek iránti érdeklődést már majdnem kiölte. Szofizmának tartja azt a felfogást, hogy a parlamenti rendszerrel a megyéknek önkormányzata összeegyeztethető volna. Míg a megyék a központi hatalom járszalagához vannak kötve, egészséges közállapotokról ne is álmodjunk. Rámutat ezután a mai közigazgatás bajaira, jelezve egyúttal, hogy miképpen vélném azokat orvosolhatóknak. Közéletünk munkásaiba valósággal belecsontosodott a szolgalelkűség, különösen azóta, hogy a kormány a könnyenhivőknek megmutatta az államosítás álomképét. Nehezíti a közigazgatás munkáját az a körülmény hogy a törvények rövid, tömör és imperatív szövegezés helyett hosszadalmas és elasztikus szövegezésben hozatnak meg, úgy, hogy a végrehajtásnál alig lehet benük eligazodni. Megemlékezik a közegészségügy kérdéséről is s még elismeri, hogy az utóbbi időben e tekintetben sok üdvös történt, addig a kormánytól sürgős intézkedést kér a gyermekek közt pusztító ragályok ellen. Intézkedéseket kér a vidék köztisztasági viszonyainak rendezése iránt is, mert az uradalmakban a cselédséget oly tisztátlan és rossz lakásokba helyezik, melyek telve vannak a betegségek miazmáival. Majd a közbiztonság kérdésével foglalkozik s azt fejtegeti, hogy a bűntettek földerítése most sem a csendőrség érdeme, hanem azé a bizonyos tyúké, mely már évszázadok óta ki szokta kapargatni a bűntetteket. Még a cselédügy kérdésével is foglalkozik s az erre vonatkozó törvényeknek revízióját sürgeti. Végül kijelenti, hogy a költségvetést nem fogadja el. (Élénk helyeslés.) Perczel Béni azt kívánja konstatálni, hogy amit Szinay Gyula a közigazgatás mai állapotáról elmondott, mind azt bizonyítja, hogy a közigazgatás államosítása szükséges. Egyébként Szinay fejtegetéseit sokban túlzottaknak tartja. A költségvetést elfogadja. Ivánka Oszkár: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Úgy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatnak ismételten tapasztalt gyászos sorsa, mint az országgyűlésnek indokolatlanul és idején kívül való feloszlatása és az azt követő választások megérlelték bennem azt a meggyőződést, hogy a választási törvény revíziója a legsürgősebb és legégetőbb reform. Kijelentettük ezt programunkban, a választókhoz intézett felhívásunkban, kijelentettük és megindokoltuk felirati javaslatunkban is s felhasználjuk a legelső alkalmat, a belügyi tárcza költségvetésének tárgyalását arra, hogy határozati javaslatot terjeszszünk a ház elé, melyben e reform létesítését megsürgetjük s melylyel egyúttal módot nyújtunk arra, hogy a t. kormány nyilatkozzék és szándékai felől a házat tájékoztassa. T. hát! A határozati javaslat indokolása alkalmából nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy a választási visszaélések konkrét eseteinek hosszú felsorolásába bocsátkozzam, hanem azért mégis szükségesnek tartom a visszaélésekkel foglalkozni. Teszem ezt pedig egyrészről azért, mert ezeket oly gyalázatos sebnek tartom közerkölcsiségünkön, hogy szükséges, mikép mentül gyakrabban rántsuk le róla a leplet, hogy tőlük megundorodva, egyértelműen siessünk azokat orvosolni, de szükségesnek tartom ezt másrészről azon modornál fogva is, amelyet a t. miniszterelnök úr részéről tapasztaltunk, valahányszor a választási visszaélések ez ülésszak alatt szóbahozattak. E választási visszaélések különböző alakban nyilvánulnak: elkövetik azokat a jelöltek, a választók, a választási elnökök, a hivatalos apparátus, de szerintem e választási visszaélések valamennyien egy ősforrásra vezethetők vissza és ez az ősforrás: a kormány által elkövetett választási visszaélések, (Igaz ! Ügy van a baloldalon.) de az alatt nem értem azt, tehát, hogy a kormány, vagy annak egyes tagjait saját személyükben követnének el ily visszaéléseket, hanem értem ez alatt a kormányzatnak azon szellemét, mely ahelyett, hogy e visszaélések gyökeres kiirtására törekednék, hosszú uralmának ideje alatt ezek megszüntetésére nemcsak semmit sem tett, hanem e visszaéléseket eltűri, sőt gyakran a hivatalos közegeknek illetéktelen beavatkozása által ezek orvoslását, a felmerült sérelmek megtorlását igen megnehezíti, sokszor épp lehetetlenné teszi. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) Találom a kormányzati szellemet különösen azon nyilatkozatokban, melyeket midőn e választási visszaélések felhozattak, a t. miniszterelnök úr mint belügyminiszter tett, mert a t. miniszterelnök úr minden alkalommal ékesszólásának egész erejét törekedett felhasználni arra, hogy e visszaéléseket szépítgesse, takargassa és leplezgesse, ahol pedig ez már egészen lehetetlen volt, szépen kitért az ezekre adandó egyenes válasz elől. Hallottuk ezt a tegnapi ülésben is s hallottunk egy más felszólalást is, a pénzügyminiszter úr felszólalását, aki férfiúi önérzetének egész felháborodásával tiltakozott az ellen, hogy e választási visszaélésekből neki is rész tulajdoníttassék s tapasztalhatta a t. miniszterelnök úr azt a hangulatot, azt a megelégedést, amelylyel itt a t. pénzügyminiszter úr e férfias és határozott nyilatkozatát pártkülönbség nélkül fogadták. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) Ily önérzetes, egyenes és határozott nyilatkozatot óhajtanánk mi hallani a t. belügyminiszter úr részéről is, de én sajnosan abban a hitben vagyok, hogy ily nyilatkozatot tőle hallani, legalább egyelőre, nem fogunk, nem fogunk pedig azért, mert ismerjük azon összeköttetést, amelylyel a t. miniszterelnök úr e választási visszaélésekkel áll. Köztudomású tény, tehát, hogy a főispánok a kormánynak a vármegyékben levő bizalmi közegei, s azok, kiknek kötelességük volna, hogy a politikai jogok legfőbb őrei legyenek, egyenesen arra látszanak hivatva lenni, hogy a választási visszaélésekre előre elkészítsék a talajt és azután hatalmuk egész erejét arra használják fel, hogy a szabad véleménynyilvánítás a választások alkalmával ne érvényesülhessen. (Úgy van a bal- és a szélsőbaloldalon. Előttük csak egy czél lebeg: a kormánypárt győzelme, mert tudják, hogy ettől függ jutalmaztatásuk, vagy menettetésük. Én nem fogom itt a főispánok által elkövetett visszaélések hosszú sorát elmondani, hanem elég,ha hivatkozom arra,hogy Magyarországon a közvélemény a főispánokban ma alig lát egyebet, mint a kormánynak nagy fizetéssel és nyugdíjjal jutalmazott korteseit. (Úgy van! Úgy van a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mindnyájan tudjuk, hogy miképen van a választási törvény elejétől végig végrehajtva, azaz nem annyira végrehajtva, mint inkább a helyes kifejezés szerint kijátszva. (Úgy van ! Úgy van! a bal és a szélsőbaloldalon.) Megalakulnak a megyékben a központi választmányok, már pártszempontból természetesen, legtöbb esetben oly módon, hogy a kisebbségben levő pártnak az ellenőrzés lehetetlenné tétessék. Csak egy példát a sok közül. (Halljuk! Halljuk!) Hont megyében a központi választmány 50 tagja közt csak 2 ellenzéki van ... Sima Ferencz : Csongrádban egy sincs! Ivánka Oszkár... ezek egyike már évek hosszú sora óta nem lakik a megyében, a másik pedig csak névleg ellenzéki. Nem mondom, hogy csak a kormánypárt, megengedem, hogy a többi pártok is hasonlóan járnak el, de tény, hogya pártszempontból alakult központi választmányban a kisebbség az ellenőrzést nem gyakorolhatja. Már most megalakul az összeíró küldöttség. Igen sok esetet tudnék felhozni arra, de nem teszem, hogy a szavazók névsorának összeállításánál, amennyire lehet és amennyiben érdekében áll annak a pártnak, mely őket kiküldötte, a jogosulatlant beveszik és a jogosultat kihagyják, vagy lehetőleg úgy vezetik be, hogy a bevezetésnél egyik betű kihagyásával, vagy megváltoztatásával, közönséges embernek fel nem tűnő hibákat szándékosan követnek el, hogy ezen választási névsor alapján a választási elnök teljesen szabadon gazdálkodhassál... Madarász József: Garázdálkodhassék!Nálam is garázdálkodott! Ivánka Oszkár :... igen, garázdálkodjék. Ha pedig bekövetkezik az idő, mikor a jelöltek megjelennek s érintkeznek a választóközönséggel, akkor a gyülekezési szabadságot biztosító törvény egyszerűen írott malaszttá változik át, mert a főispán, de legtöbb esetben a főszolgabirák és szolgabirák úgy hagyják azt érvényesülni, amint nekik éppen tetszik ; egyik jelölt érdekében megengedik, mit a másiknak egyszerűen megtiltanak. És ez ellen orvoslást nyerni vagy lehetetlen, vagy ha esetleg nyer valaki, az a legtöbb esetben eső után való köpenyeggé válik. (Igaz ! Úgy van a bal- és szélsőbaloldalon.) Aztán jön az etetés, itatás, rengeteg vesztegetés, az óriási pénzzel való erkölcstelen üzelem és felteszi mindennek koronáját a választási elnökök ismert fortélyos, furfangos eljárása. Ezt mindnyájan ismerjük; azt hiszem, felesleges tovább magyarázni, azért azt hiszem, nem lehet közöttünk senki, ki egyet ne értsen abban, hogy ezen állapot megszüntetése csakugyan égetően szükséges. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Madarász József: A kormánypárton nem tartják szükségesnek. Ivánka Oszkár: Ha a törvényt módosítani akarjuk, az bizonyos időt fog igénybe venni; történjék a módosítás akár az országgyűlés elején, akár később. És épen azért abban a meggyőződésben vagyok, hogy ha ezen törvény módosítása most, az országgyűlés elején történik, az időt, melybe a törvény módosítása kerülni fog, nagyon sokban megtakarítjuk minden más törvényjavaslat keresztülvitelénél, mert higgye el a t. kormány, hogy az egész ellenzéket egészen más hangulatban és modorban fogja magával szemben találni, ha meggyőzött bennünket arról, hogy a visszaéléseket megszünteti, a visszaéléseket lehetetlenné teszi és ismét meg nem erősít bennünket azon gyakran hangoztatott meggyőződésben, hogy a kormány legfőbb czélja hatalmának a hatalmaskodás eszközeivel való fentartása. (Úgy van! Úgy van a bal- és szélsőbalon) Határozati javaslatom a következő. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon. Olvassa.) Határozati javaslat Utasíttatik a kormány, hogy a választásra vonatkozó törvények átalakítására, illetőleg pótlása iránt a következő szempontok szerint javaslatot tegyen, hogy: 1. A választók hiteles névjegyzékének elkészítése s azoknak mindenki szabad használatára bocsátása biztosittassék. 2. Vesztegetés, etetés, itatás, jogosulatlan befolyás gyakorlása hatóságok vagy egyesek részéről és bűnös izgatások ellen részletesebb büntetőtörvények hozassanak és azok hatályos végrehajtása biztosittassék. (Egy hang a szélsőbalon : A jövő század regénye!) 8. A választási elnök, úgy a választásba befolyó hivatalos személyek hatásköre úgy az előre teendő intézkedésekre, mint a választás vezetésére részletesen körülhassék és hatályos felelősségük biztosittassék. 4. A szavazási eljárás biztosittassék oly módon, hogy a szavazási jog gyakorlása minden választóra nézve biztosittassék. 5. Különösen a választásokat megelőző időszakra a gyülekezési jog szabadságát s a jelölteknek a választókkal való szabad érintkezését biztosító törvények hatályosak legyenek. Ismételten ajánlom határozati javaslatomat a t. ház figyelmébe. (Élénk helyeslés balfelől.) Ivánka Oszkár, Apponyi Albert, Ernuszt Kelemen, Márkus József, Horváth Gyula, dr. Issekutz Viktor, Bernáth Béla, Bottlik Lajos, Horánszky Nándor, Sághy Gyula, Balogh Géza, Linder György, Bakó Emil nincs megelégedve a közállapotokkal, mert azok nem nyugosznak a közszabadság és igazság mély alapjain. A főispáni állást egészen másnak akarná, nem pedig a kormány engedelmes hatalmaskodó eszközének. A főispánok nem bírnak nagy kvalifikáczióval,mely különben fontos állásukra képesítené őket. A főispánoknak három axiómájuk van: csak az jó,amit a kormány tesz; a többség arra való, hogy az erőszakoskodást törvényesítse; az az ügyetlen, akit tetten érnek. Ezért a főispánság ma politikai kényuraság. A belügyi tárcza költségvetését még általánosságban sem fogadja el. Balogh János konkrét esetekre hivatkozva fejti ki, hogy mért nem lehet bizalommal a belügyi kormányzat vezetése iránt. Bőven kiterjeszkedik a csongrádi állapotokra s kimutatja, hogy a kormány közegei mily erőszakosan, mily törvénytelenül jártak ott el. Éppen azért a legsürgősebb és legszigorúbb vizsgálatot követeli a csongrádi botrányos állapotok tárgyában. A költségvetést nem fogadja tl. Horváth Gyula utal a közigazgatás tekintetében felhangzó panaszokra, melyek a közigazgatás reformját sürgetik, de szerinte a reform iránya szempontjából is útmutatást tartalmaznak e panaszok, mert kitűnik belőlük, hogy a hatalmaskodást és visszaéléseket nem az autonóm közegek, hanem a központi kormány emberei követik el. Áttér ezután a választási visszaélések kérdésére s minden objektív szemlélő ítélete alá bocsátja, hogy várjon akkor, midőn a legutóbbi választások is oly szomorú képet mutattak, szabad-e Magyarország kormányelnökének azt mondania, hogy ez idő szerint nem látja szükségét a választási törvény reformjának? A miniszterelnök az utóbbi időben felszólítást intézett a főispánokhoz a kormánypárt szervezésére. Szóló tud egy módot, melylyel a főispánok jogosan és a mainál nagyobb eredménynyel is szervezhetnek a kormány számára pártot. Ez a mód az, hogy szólítsák fel a főispánokat egy becsületes, tisztességes adminisztráció szervezésére, akkor lesz a kormánynak oly hatalmas pártja, aminő most nincsen. Fejtegeti ezután, hogy miként bánik el a kormány a felhangzó panaszokkal s utalva arra, hogy bizonyos panaszok már évek óta kerülnek a házban napirendre, anélkül, hogy az orvoslás iránt bármi is történnék, azt mondja, hogy a házból kihalnak a panaszttevők, de örökké itt maradnak a panaszok. (Elénk tetszés balfelöl). Beszédének további folyamán szemére veti a kormánynak, hogy a közigazgatás reformját e A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamttól. — 46 Angolból fordította : Szigethyné Szalay Erzsi. — Mi okból, Mr Moore ? — kérdezé Estella. — a leány azt gondolhatta, hogy Nina merő kiméletességből jár el olyan óvatosan, hogy senkit fel ne ébreszszen ... A bérkocsi elő állott s Nina elment...! — És a szobaleány nem hallotta persze a bérkocsisnak adott parancsot, hogy mely irányba hajtson. — Nem, és ez elég nagy szerencsétlenség, — mondá sóhajjal Estella. — Nagy baj, de a leány ebben se hibás. Nem gyaníthatott semmit, legfeljebb azt gondolta, hogy Nina valamelyik kora reggeli vonathoz akar eljutni és nem akar felzavarni álmából senkit. Minden rendben s olyan természetes, olyan egyszerű lefolyással bírt, hogy a leányt nem lehet okolni. A szegény Nina tehát eltűnhetett... — Igen, eltűnt London tömkelegébe vagy a nagy világba, jó barátok s pénz nélkül... Volt-e neki pénze miss Girond ? — Oh, igen, igen ! — kiáltotta Estella. — Ön nem is tudta ? Ah, Nina olyan jól tudott gazdálkodni , néha ki is nevettem érte, de ő mindig csak azzal válaszolt, hogy ki tudja nem kell-e még valaha eljátszani a... a... jótékony tündér szerepét valamely szegény szenvedővel szemben, kit meg kell mentenie... —• Bankban tartotta a pénzét ? Estella igenlőleg intett fejével. — Akkor tegnap nem vehette ki pénzét, ha akarte se, és ma reggel Londonban kellett még lennie! — Lehetséges, — mondá Estella. — De hát mit ér az? Pillantson a levélbe. Nina azt írja, hogy ha barátja vagyok, nem fogom kutatni hollétét. — Az reám nem vonatkozik, — szólt Lionel, mialatt agyában furcsábbnál furcsább feltevések támadtak, hogy hová menekülhetett Nina. — Hát nem barátja ön neki ? — kérdezé szelíden Estella. — Oh, bár csak három perczre láthatnám őt legalább! — mondá kétségbeesetten Lionel, ki felállva az ablakhoz lépett. — Miért hagyja el barátait akkor, midőn szenved ? Bennünket s a színház tagjait kivéve senkit se ismer ez országban. Ha pedig visszatérne olaszországi ismerőseihez, zárkózott lesz és se vigaszt, se szórakozást nem talál közöttük, sőt kárba vész minden eddig aratott szép sikere. Nina ugyanazt mondja levelében, hogy nem kárhoztat senkit, de csekély csecsebecséimnek visszaküldése által elég világosan jelzi azt, hogy ki a kárhoztatásra méltó... Estella habozott. — Szabad-e szólanom? — mondá Estella szemlesütve és egészen halk hangon. Nem élek-e vissza a bizalommal ? De hát Nina beszélt nekem önről, sőt bevitt Piccadilly egyik boltjába is és megmutatta a szép kis arany serlegeket és midőn azt mondtam neki, hogy nemsokára becsesebb ajándékot... jegygyűrűt remélhet öntől... — Akkor hát ön élesztette fel agyában azokat az ábrándokat! — mondá Lionel a fiatal leányhoz fordulva. — Én ? Nem én ! — kiáltott fel némi méltatlankodással Estella. Hanem ön! Ah! ön maga se gondolta... talán, mert szokva van, hogy mindenki tömjénezzen a nagy énekművésznek... és szórakozni akart... mit törődött ön mással, csak hogy az időt kellemesen eltöltse ? Én oltottam volna lelkébe az ábrándos képzeleteket ? Nem! Oh egyáltalán nem én, de ön! Ön adta neki azt a páros serleget és minő jelentőségű serleg az ? A mellett gyakran látogatta... szívélyes, nagyon szívélyes és előzékeny volt hozzá és Nina hálás a figyelmekért ... aztán nem énekelte vele úgynevezett szerelmi dalokat ? Ah, igen, a szerelmi duettek igen szépek, elandalitók... De néha megtörik a szivet. — Mondom önnek, hogy nekem ilyesmi soha eszembe se jutott, — védekezett Lionel. — De most elmegyek s megkísérlem felkeresni Ninát, bárhol legyen is, akár tetszik az önnek, akár sem. — Én tiszteletben tartom Nina kívánságát, — szólt miss Girond kissé hidegen. Hanem a következő pillanatban hangulata már ismét egészen megváltozott. — Mr. Moore, mi történnék akkor, ha mégis feltalálná Ninát ? — kérdezé csaknem félénken. — Visszahoznám őt jó barátaihoz, - volt az eléggé egyszerű felelet.— És aztán ? — Szeretném őt ismét oly boldognak s elégültnek látni, milyen az a Nina szokott lenni, akit mi ismertünk. Továbbá szeretném őt visszaadni újra a színháznak is, melynek díszére vált. Nina szerette hivatását, érdeklődéssel foglalkozott pályájával , azt pedig, hogy valóságos kedvenczévé lett a közönségnek, jól tudjuk. Lássa, miss Girond, — folytatá Lionel, nem szabad reám haragudnia, mert az semmi jó eredményre nem vezetne. Azt belátom most, hogy meggondolatlan valók, nem kellett volna neki ajándékoznom azt a kicsiny páros serleget, sőt egyátalán egyet se azon apró csecsebecsékből. De akkoriban ilyesmi eszembe se jutott. Azt képzeltem, hogy pillanatnyi örömet szerzek csupán neki, ennyi az egész. — És arra soha se gondolt, — szólt Estella pillanatig merőn nézve Lionelre, — hogy mi vezette Ninát már kezdetben Londonba ? Nem sejti ? ... és hogy mi okból vágyott annyira játszani és szerepelni az új színházban ? Ah, milyen vak lehet a férfi! — Mi vezette Ninát Angliába? — ismétlé szinte ijedten Lionel. — De hiszen ezek csakis az én sejtelmeim, sietett közbe szólni Estella. — Nem, semmiféle rám bízott titkot nem mondok el. Csupán magam gondolkoztam az okok felett melyek ide hozták Ninát, s hogy miért vágyódhatott régi jó barátjával együtt énekelni az uj színházban s azt képzelem, hogy megtaláltam rá a helyes feleletet. De ön ... talán nem is tehet róla, hogy annyira vak ... és hogy miután olyan sok hölgy keresi kegyeit, nem maradt ideje arra az egyre gondolni... ki iránt talán már egészen közönyös lett. Szegény Nina! ő ki mindig olyan büszke, olyan önérzetes volt s most maga sújtotta önmagát, mély sebet s ütöttek női büszkeségén s ezért tűnt el és soha, de soha se is fog visszatérni többé. Nem, mr. Moore, ő nem jön már vissza, arra nagyon is büszke. Estella az órájára nézett. — Nem sokára a színházhoz kell mennem — mondá. Ma reggel kaptam pár sort mr. Lehmanntól; azt kívánja, hogy a biztosság kedvéért vegyünk át néhány részt Miss Constance-al. — Hány órakor kell ott lennie ? — kérdezé Lionel, kalapja után nyúlva. — Féltizenegykor. — Elkísérem önt, ha megengedi — ajánlkozok Lionel — még van idő. Szeretném kiengesztelni Lehmannt, mert hiszen tudja, hogy én mutattam be Ninát az új színháznál. Estella az egész után hallgatag s elgondolkozó volt, míg Lionel éberen figyelt mindenre, mintha Ninát remélné felfedezni valamely utczasarkon, vagy egy arra robogó bérkocsiban. De végre a fiatal leány megszólalt: — Semmi! Sőt ellenkezőleg, a legutolsó szava is, mit hozzám intézett, nagyon szívélyes volt! — mondá Lionel. — Akkor hát mi indíthatta arra, hogy amaz ajándékokat visszaküldje önnek? — szólt Estella. — És miért ébredt arra a tudatra egyszerre, hogy élete megtörött? Nem gyanít ön egyáltalán semmit ? — Nehéz dolog erről a tárgyról beszélni, — mondá Lionel némi habozással. Ha Nina reménykedett, mint azt ön képzeli... s ha félremagyarázta amaz apró meglepetéseknek intenczióját, akkor lehetséges, hogy az a fiatal hölgy okozott neki öntudatlanul fájdalmat, ki édesanyjával eljött irántam a barátságtól szombaton este az új színházba, mert arra emlékszem, hogy Nina elhaladt mellettünk, midőn én a fiatalabbik hölgygyel társalogtam a színfalak mögött... és Nina talán képzelt magának valamit. Én is csak gyaníthatok :„ nem lehetetlen... — Most már tudom, — mondá szomorúan Estella. — Szegény Nina! És ön még mindig azt hiszi, hogy visszajönne, ha ön őt fel is találná ? Büszkesége késztette a szökésre, hogy elmeneküljön öntől és mégis azt képzeli, hogy sikerülne rábeszélni őt ? Soha, soha ! Nina nem tér vissza soha ... készebb volna kivégezni magát. — Oh, ne beszéljen így! — szólt Lionel homlokát ránczolva, s azzal mindketten némán, a saját gondolataikba elmélyedve haladtak. Mr. Lehmann nem látszott túlságos nagy súlyt fektetni egyik főszereplőjének elvesztésére. — Kár érte, — mondá Lionelnek. Csengő, üde szép hangja volt a mellett otthon volt már a színpadon s a közönség is megszerette. De hát mi indíthatta erre a rögtöni elutazásra. —Semmi magyarázatot vagy indokolást nem hagyott hátra számomra, — felesé őszintén Lionel. De miss Girondhoz írt levelében kifejezi reményét, hogy önnek nem szerez hiánya által nagy kellemetlenséget. Különben, ha miss. Ross önnek legkisebb kárt okozott volna, rendelkezésére állok annak kiegyenlítésére. — Nem, károm nincs miatta, — felesé a színigazgató. Feltételezem természetesen, hogy eljárása nem alattomos s nem valami előnyösebb szerződés miatt szegte meg az ittenit... — Attól ne tartson — sietett mondani Lionel, ki miss Constancet belépni látván, visszavonult az üres színpadról, sőt az épületet is elhagyta. A Rupert streetben levő Gianuzzi fogadóba szándékozott menni, hogy ott kérdezősködjék. De nem kecsegtette sok remény. Először is, mert ha Nina csakugyan eltűnni akart előle, nem igen költözhetett olyan helyre, hol Lionel tudtával már egy ízben lakott; másodszor pedig Nina tudta, hogy Lionel akkor is kifogásolta ottani tartózkodását, már pedig ő soha egyetlen vélemény-nyilvánítását se felejtette el. Midőn tehát kérdést tett ott, hogy nem költözött-e oda egy fiatal hölgy a megelőző napon, azt a választ nyerte, hogy egyáltalán nem is lakik fiatal hölgy az egész fogadóban. Lionel csaknem várta ugyan ezt az értesítést, mindamellett lehangolta az. De mialatt az általuk oly gyakran bejárt Regent streeten végig haladt, a fölött kezdett tűnődni, várjon kutassa-e tovább Nina tartózkodási helyét még akkor is, ha a kutatás reményt nyújtana arra, hogy eredményre vezethet. Estella kérdése zavarba hozta Lionelt. Mit kezdene, mit cselekedne, ha sikerülne Ninát feltalálnia és rábírnia a visszatérésre? (Folyt. köv.)