Pesti Napló esti kiadás, 1892. április (43. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-08 / 99. szám

Budapest, 1892.Péntek, április 8. 99. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, április 8. A franczia kormánynak az anarchistákon kívül rendkívül sok bajt okoznak a különböző gyarma­tokban támadt mozgalmak. Tonkingban, Madagas­­káron és Dahomeyben egyszerre elég komoly har­­czok folynak s rendkívüli erő kifejtésére kénysze­rítik Francziaországot. A gyarmatpolitikát a kép­­viselőház épen tegnap tárgyalta s a vita meglehe­tősen kellemetlen lefolyást vett. Több felöl heve­sen megtámadták a kormányt s erélytelenséggel vádolták, mely vád teljesen jogosult és pedig nem csupán a mostani, hanem minden eddigi kormányra is.­­ Másfél évtized óta minden franczia kormány telhetetlen a gyarmatszer­zésben, de másrészt a szerzemények kellő biztosításáért igen keveset tesz, mert mindig csak Európát tartja szem előtt s itt igyekszik ak­­czióképes maradni. Ez okozza azután, hogy a gyar­matokban örökös baj van s a francziák sehol sem lépnek föl olyan erővel, hogy ellenségeiket meg­semmisíthetnék. Most Tonkingban állítólag egy kalózbandával folynak újabb harczok. Madagaskar szigetén a francziák soha sem voltak szívesen lá­tott vendégek s újabban ismét nagy mozgalom tá­madt ellenök. A benszülöttek azzal vádolják őket, hogy tömegesen gyilkolják le a madagaskari gyermekeket, és szivüket gyógyszerül hasz­nálják.­­ A madagaskari kérdés már szom­baton szóba került a képviselőházban. De Ri­bot külügyminiszter kijelentette, hogy az ügyet a jelen stádiumban nem czélszerű tárgyalni. A legnagyobb baj azonban Dahomeyben van, hol Béhanzin néger király, noha 20,000 évdíjat húsz a francziáktól, támadást intézett a franczia birtokok ellen s azokat magának követeli. Béhanzin serege 12,000 rendes, 10,000 irreguláris katonából s 1500 amazonból áll. De seregének csak 2500 embere van hátultöltővel felszerelve; ágyúinak száma is csak négy. Viszont azonban a franczia helyőrsé­gek is igen csekélyek s a kormány kénytelen volt újabb csapatokat a fenyegetett helyek védelmére küldeni s e czélból két milliónyi póthitelt kér a törvényhozástól. A dédesi mandátum. A képviselőház nyolcza­­dik bíráló bizottsága Fest Lajos, elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta az Ábrányi Kor­nél, Borsod megye dédesi kerületében megválasz­tott képviselő választása ellen benyújtott kérvény érdemleges tárgyalását. A tanácskozás befejezése után elnök kijelenti, hogy a bizottság ma délután 5 órakor fogja határozatát kihirdetni. (Mint hall­juk, a bizottság ezen választási ügyben vizsgá­latot rendelt el, a vizsgáló biztos kiküldése iránt megkeresendőnek határozván az igazolási állandó bizottságot.) ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése ápr. 8-án. A ház ma folytatta a belügyi tárc­a költség­­vetésének tárgyalását. Elsőnek S­z­i­n­a­y Gyula, a függetlenségi párt e rokonszenves új tagja szólalt fel s a köz­­igazgatásnak minden fontosabb ágára kiterjesz­­kedő beszédben az egész ház figyelme mellett fej­tette ki, hogy mért nem viseltethetik bizalommal a kormány belügyi politikája iránt. Különösen érdekesek voltak a cseléd­ügyről és közbiztonsági viszonyainkról mondott szavai. P­e­r­c­z­e­l Béni röviden válaszolt Szinaynak. Ezután Ivánka Oszkár szólalt fel s az egész ellenzék zajos helyeslése közben, alapos in­dokolás kíséretében, nyújtotta be határozati javas­latát, melyben utasíttatni kéri a kormányt, hogy a választási visszaélések megakadályozására hatá­rozott és erélyes törvényes intézkedést tegyen. A fiatal szónokot első sikere alkalmából az ellenzék számos tagja üdvözölte. B­a­l­ó Emil és Balogh János a függet­lenségi párt részéről jelentették ki, hogy a költ­ségvetést nem fogadják el. Balogh János beszéde, melyben konkrét tényeket hozott fel a mai köz­igazgatási rendszer jellemzésére, nagy hatást tett az ellenzéken és a szónok hév teljes előadása méltó tetszésben részesült. Utána Horváth Gyula szólalt fel s hosz­­szabb beszédben, mely politikai fontosságra tart­hat igényt, indokolta az általa beterjesztett hatá­rozati javaslat szükségét. Horváth Gyula az iránt terjesztett be határozati javaslatot, hogy a bel­ügyminisztérium a községi pótadókra nézve terjeszszen hiteles kimutatást a képviselő­­ház elé. Érdekes mozzanat volt gróf Bethlen Gábor felszólalása, melyben a szónok a kormány nemzetiségi politikáját vette erős bírálat alá, és a magyar nemzeti politika terén nagy visszaesést konstatált a nem magyar nemzetiségek javára. Utolsó szónok Pogrányi József volt a füg­getlenségi pártról. Elnök: Br Bánffy Dezső. J­e­g­y­z­ő­k : Széll Ákos, Molnár Antal, Lázár Árpád. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Sza­­páry Gyula, Wekerle Sándor, gr. Bethlen András. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­síttetik. Elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek részben a pénzügyi, részben a kérvényi bizottságnak adatnak ki. Perczel Dezső jelenti, hogy a II. bíráló bizottság P­u­­­s­z­k­y Ágost képviselőt tegnap egyhangúlag igazolt képviselőnek mondotta ki. Tudomásul szolgál. A belügyi tárc­a. Következik a napirend: a belügyi tárcza költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Szinay Gyula elismeréssel van Bobulának azon nyíltságért, melylyel tegnap a felvidék nyo­morának képét adta. De csodálkoznia kell, hogy midőn a bajok orvoslására a kormánytól még csak ígéretet sem kapott, miként szavazhatott Bobula a kormánynak mégis bizalmat. A belügyi tárczának költségvetésére áttérve kijelenti, hogy miután a belügyi politikával a belügyi állapotokkal meg­elégedve nincsen, e tárcza költségvetését nem fo­gadhatja el. Hosszasabban foglalkozik a vár­megyei igazgatással s ennek keretében az árva- és gondnoksági ügyekkel. Éles szavakkal ítéli el azt a tendencziát, mely a városok és megyék önkor­mányzati jogából karikatúrát csinált, s a közön­ségből a közügyek iránti érdeklődést már majd­nem kiölte. Szofizmának tartja azt a felfogást, hogy a parlamenti rendszerrel a megyéknek önkormányzata összeegyeztethető volna. Míg a megyék a központi hatalom járszalagához vannak kötve, egészséges közállapotokról ne is álmodjunk. Rámutat ezután a mai közigaz­gatás bajaira, jelezve egyúttal, hogy miképpen vélné­m azokat orvosolhatóknak. Közéletünk mun­kásaiba valósággal belecsontosodott a szolgalelkű­­ség, különösen azóta, hogy a kormány a könnyen­­hivőknek megmutatta az államosítás álomképét. Nehezíti a közigazgatás munkáját az a körülmény hogy a törvények rövid, tömör és imperatív szöve­gezés helyett hosszadalmas és elasztikus szövege­zésben hozatnak meg, úgy, hogy a végrehajtásnál alig lehet b­enük eligazodni. Megemlékezik a közegészségügy kérdéséről is s még elismeri, hogy az utóbbi időben e tekintetben sok üdvös történt, addig a kormánytól sürgős intézkedést kér a gyer­mekek közt pusztító ragályok ellen. Intézke­déseket kér a vidék köztisztasági viszonyainak rendezése iránt is, mert az uradalmakban a cselédséget oly tisztátlan és rossz laká­sokba helyezik, melyek telve vannak a betegségek miazmáival. Majd a közbiztonság kérdésével fog­lalkozik s azt fejtegeti, hogy a bűntettek földerí­tése most sem a csendőrség érdeme, hanem azé a bizonyos tyúké, mely már évszázadok óta ki szokta kapargatni a bűntetteket. Még a cselédügy kérdésével is foglalkozik s az erre vonatkozó tör­vényeknek revízióját sürgeti. Végül kijelenti, hogy a költségvetést nem fogadja el. (Élénk he­lyeslés.) Perczel Béni azt kívánja konstatálni, hogy a­mit Szinay Gyula a közigazgatás mai állapotáról elmondott, mind azt bizonyítja, hogy a közigaz­gatás államosítása szükséges. Egyébként Szinay fejtegetéseit sokban túlzottaknak tartja. A költ­ségvetést elfogadja. Ivánka Oszkár: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Úgy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat­nak ismételten tapasztalt gyászos sorsa, mint az országgyűlésnek indokolatlanul és idején kívül való feloszlatása és az azt követő választások meg­érlelték bennem azt a meggyőződést, hogy a vá­lasztási törvény revíziója a legsürgősebb és legége­tőbb reform. Kijelentettük ezt program­unkban, a választókhoz intézett felhívásunkban, kijelentettük és megindokoltuk felirati javaslatunkban is s felhasz­náljuk a legelső alkalmat, a belügyi tárcza költség­vetésének tárgyalását arra, hogy határozati javas­latot terjeszszünk a ház elé, melyben e reform lé­tesítését megsürgetjük s melylyel egyúttal módot nyúj­tunk arra, hogy a t. kormány nyilatkozzék és szándékai felől a házat tájékoztassa. T. hát! A határozati javaslat indokolása al­kalmából nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy a választási visszaélések konkrét eseteinek hosszú felsorolásába bocsátkozzam, hanem azért mégis szükségesnek tartom a visszaélésekkel foglalkozni. Teszem ezt pedig egyrészről azért, mert ezeket oly gyalázatos sebnek tartom közerkölcsiségünkön, hogy szükséges, mikép mentül gyakrabban rántsuk le róla a leplet, hogy tőlük megundorodva, egyértel­műen siessünk azokat orvosolni, de szükségesnek tartom ezt másrészről azon modornál fogva is, a­melyet a t. miniszterelnök úr részéről tapasztal­tunk, valahányszor a választási visszaélések ez ülés­szak alatt szóbahozattak. E választási visszaélések különböző alakban nyilvánulnak: elkövetik azokat a jelöltek, a választók, a választási elnökök, a hi­vatalos apparátus, de szerintem e választási vissza­élések valamennyien egy ős­forrásra vezethetők vissza és ez az ősforrás: a kormány által elköve­tett választási visszaélések, (Igaz ! Ügy van­ a bal­oldalon.) de az alatt nem értem azt, te­hát, hogy a kormány, vagy annak egyes tagjait saját személyük­ben követnének el ily visszaéléseket, hanem értem ez alatt a kormányzatnak azon szellemét, mely a­helyett, hogy e visszaélések gyökeres kiirtására törekednék, hosszú uralmának ideje alatt ezek megszüntetésére nemcsak semmit sem tett, ha­nem e visszaéléseket eltűri, sőt gyakran a hivata­los közegeknek illetéktelen beavatkozása által ezek orvoslását, a felmerült sérelmek megtorlását igen megnehezíti, sokszor épp lehetetlenné teszi. (Igaz! Úgy van­­ a baloldalon.) Találom a kormányzati szellemet különösen azon nyilatkozatokban, melyeket midőn e választási visszaélések felhozattak, a t. miniszterelnök úr mint belügyminiszter tett, mert a t. miniszterelnök úr minden alkalommal ékesszólásának egész erejét tö­rekedett felhasználni arra, hogy e visszaéléseket szé­­pítgesse, takargassa és leplezgesse, a­hol pedig ez már egészen lehetetlen volt, szépen kitért az ezekre adandó egyenes válasz elől. Hallottuk ezt a tegnapi ülésben is s hallot­tunk egy más felszólalást is, a pénzügyminiszter úr felszólalását, a­ki férfiúi önérzetének egész felhá­borodásával tiltakozott az ellen, hogy e választási visszaélésekből neki is rész tulajdoníttassék s ta­pasztalhatta a t. miniszterelnök úr azt a hangula­tot, azt a megelégedést, a­melylyel itt a t. pénz­ügyminiszter úr e férfias és határozott nyilatkoza­tát pártkülönbség nélkül fogadták. (Igaz! Úgy van­ a baloldalon.) Ily önérzetes, egyenes és határozott nyilat­kozatot óhajtanánk mi hallani a t. belügyminiszter úr részéről is, de én sajnosan abban a hitben va­gyok, hogy ily nyilatkozatot tőle hallani, leg­alább egyelőre, nem fogunk, nem fogunk pedig azért, mert ismerjük azon összeköttetést, amelylyel a t. miniszterelnök úr e választási visszaélésekkel áll. Köztudomású tény, te­hát, hogy a főispánok a kormánynak a vármegyékben levő bizalmi kö­zegei, s azok, kiknek kötelességük volna, hogy a politikai jogok legfőbb őrei legyenek, egye­nesen arra látszanak hivatva lenni, hogy a vá­lasztási visszaélésekre előre elkészítsék a talajt és azután hatalmuk egész erejét arra használják fel, hogy a szabad véleménynyilvánítás a választások alkalmával ne érvényesülhessen. (Úgy van­ a bal- és a szélsőbaloldalon.­ Előttük csak egy czél lebeg: a kormánypárt győzelme, mert tudják, hogy ettől függ jutalmaz­­tatásuk, vagy menettetésük. Én nem fogom itt a főispánok által elkövetett visszaélések hosszú so­rát elmondani, hanem elég,ha hivatkozom arra,hogy Magyarországon a közvélemény a főispánokban ma alig lát egyebet, mint a kormánynak nagy fizetés­sel és nyugdíjjal jutalmazott korteseit. (Úgy van! Úgy van­ a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mindnyájan tudjuk, hogy miképen van a vá­lasztási törvény elejétől végig végrehajtva, azaz nem annyira végrehajtva, mint inkább a helyes kifejezés szerint kijátszva. (Úgy van ! Úgy van! a bal és a szélsőbaloldalon.) Megalakulnak a me­gyékben a központi választmányok, már pártszem­pontból természetesen, legtöbb esetben oly módon, hogy a kisebbségben levő pártnak az ellenőrzés lehetetlenné tétessék. Csak egy példát a sok közül. (Halljuk! Halljuk!) Hont megyében a központi választmány 50 tagja közt csak 2 ellenzéki van ... Sima Ferencz : Csongrádban egy sincs! Ivánka Oszkár... ezek egyike már évek hosszú sora óta nem lakik a megyében, a másik pedig csak névleg ellenzéki. Nem mondom, hogy csak a kormánypárt, megengedem, hogy a többi pártok is hasonlóan járnak el, de tény, hogy­­a pártszem­pontból alakult központi választmányban a kisebb­ség az ellenőrzést nem gyakorolhatja. Már most megalakul az összeíró küldöttség. Igen sok esetet tudnék felhozni arra, de nem te­szem, hogy a szavazók névsorának összeállításá­nál, a­mennyire lehet és a­mennyiben érdekében áll annak a pártnak, mely őket kiküldötte,­­ a jogosulatlant beveszik és a jogosultat kihagyják, vagy lehetőleg úgy vezetik be, hogy a beveze­tésnél egyik betű kihagyásával, vagy meg­változtatásával, közönséges embernek fel nem tűnő hibákat szándékosan követnek el, hogy ezen vá­lasztási névsor alapján a választási elnök teljesen szabadon gazdálkodhassál... Madarász József: Garázdálkodhassék!Nálam is garázdálkodott! Ivánka Oszkár :... igen, garázdálkodjék. Ha pedig bekövetkezik az idő, mikor a jelöltek meg­jelennek s érintkeznek a választó­közönséggel, akkor a gyülekezési szabadságot biztosító törvény egyszerűen írott malaszttá változik át, mert a főis­pán, de legtöbb esetben a főszolgabirák és szolga­­birák úgy hagyják azt érvényesülni, amint nekik éppen tetszik ; egyik jelölt érdekében megengedik, mit a másiknak egyszerűen megtiltanak. És ez el­len orvoslást nyerni vagy lehetetlen, vagy ha eset­­leg nyer valaki, az a legtöbb esetben eső után való köpenyeggé válik. (Igaz ! Úgy van­ a bal- és szél­sőbaloldalon.) Aztán jön az etetés, itatás, rengeteg veszte­getés, az óriási pénzzel való erkölcstelen üzelem és felteszi mindennek koronáját a választási elnö­kök ismert fortélyos, furfangos eljárása. Ezt mind­nyájan ismerjük; azt hiszem, felesleges tovább magyarázni, azért azt hiszem, nem lehet közöttünk senki, ki egyet ne értsen abban, hogy ezen állapot megszüntetése csakugyan égetően szükséges. (He­lyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Madarász József: A kormánypárton nem tart­ják szükségesnek. Ivánka Oszkár: Ha a törvényt módosítani akarjuk, az bizonyos időt fog igénybe venni; tör­ténjék a módosítás akár az országgyűlés elején, akár később. És épen azért abban a meggyőződésben va­gyok, hogy ha ezen törvény módosítása most, az országgyűlés elején történik, az időt, melybe a tör­vény módosítása kerülni fog, nagyon sokban meg­takarítjuk minden más törvényjavaslat keresztül­vitelénél,­­ mert higgye el a t. kormány, hogy az egész ellenzéket egészen más hangulatban és modorban fogja magával szemben találni, ha meggyőzött bennünket arról, hogy a visszaélé­seket megszünteti, a visszaéléseket lehetetlen­né teszi és ismét meg nem erősít bennün­ket azon gyakran hangoztatott meggyőződés­ben, hogy a kormány legfőbb czélja hatalmának a hatalmaskodás eszközeivel való fentartása. (Úgy van! Úgy van­ a bal- és szélsőbalon) Határozati javaslatom a következő. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső­baloldalon. Olvassa.) Határozati javaslat Utasíttatik a kormány, hogy a választásra vonatkozó törvények átalakítására, illetőleg pót­lása iránt a következő szempontok szerint javas­latot tegyen, hogy: 1. A választók hiteles névjegyzékének elké­szítése s azoknak mindenki szabad használatára bocsátása biztosittassék. 2. Vesztegetés, etetés, itatás, jogosulatlan be­folyás gyakorlása hatóságok vagy egyesek ré­széről és bűnös izgatások ellen részletesebb büntetőtörvények hozassanak és azok hatályos végrehajtása biztosittassék. (Egy hang a szélső­balon : A jövő század regénye!) 8. A választási elnök, úgy a választásba be­folyó hivatalos személyek hatásköre úgy az elő­re teendő intézkedésekre, mint a választás veze­tésére részletesen körülh­assék és hatályos fele­lősségük biztosittassék. 4. A szavazási eljárás biztosittassék oly mó­don, hogy a szavazási jog gyakorlása minden választóra nézve biztosittassék. 5. Különösen a választásokat megelőző idő­szakra a gyülekezési jog szabadságát s a jelöl­teknek a választókkal való szabad érintkezését biztosító törvények hatályosak legyenek. Ismé­telten ajánlom határozati javaslatomat a t. ház figyelmébe. (Élénk helyeslés balfelől.) Ivánka Oszkár, Apponyi Albert, Ernuszt Kelemen, Már­kus József, Horváth Gyula, dr. Issekutz Viktor, Bernáth Béla, Bottlik Lajos, Horánszky Nán­dor, Sághy Gyula, Balogh Géza, Linder György, Bakó Emil nincs megelégedve a közállapotok­kal, mert azok nem nyugosznak a közszabadság és igazság mély alapjain. A főispáni állást egészen másnak akarná, nem pedig a kormány engedelmes hatalmaskodó eszközének. A főispánok nem bírnak nagy kvalifikáczióval,mely különben fontos állásuk­ra képesítené őket. A főispánoknak három axiómá­juk van: csak az jó,a­mit a kormány tesz; a többség arra való, hogy az erőszakoskodást törvényesítse; az az ügyetlen, a­kit tetten érnek. Ezért a főispán­­ság ma politikai kényuraság. A belügyi tárcza költségvetését még általánosságban sem fogadja el. Balogh János konkrét esetekre hivatkozva fejti ki, hogy mért nem lehet bizalommal a bel­ügyi kormányzat vezetése iránt. Bőven kiterjesz­kedik a csongrádi állapotokra s kimutatja, hogy a kormány közegei mily erőszakosan, mily törvény­telenül jártak ott el. Éppen azért a legsürgősebb és legszigorúbb vizsgálatot követeli a csongrádi botrányos állapotok tárgyában. A költségvetést nem fogadja tl. Horváth Gyula utal a közigazgatás tekinteté­ben felhangzó panaszokra, melyek a közigazgatás reformját sürgetik, de szerinte a reform iránya szempontjából is útmutatást tartalmaznak e pana­szok, mert kitűnik belőlük, hogy a hatalmaskodást és visszaéléseket nem az autonóm közegek, hanem a központi kormány emberei követik el. Áttér ezután a választási visszaélések kérdésére s min­den objektív szemlélő ítélete alá bocsátja, hogy várjon akkor, midőn a legutóbbi választások is oly szomorú képet mutattak, szabad-e Magyaror­szág kormányelnökének azt mondania, hogy ez idő szerint nem látja szükségét a választási tör­vény reformjának? A miniszterelnök az utóbbi időben felszólítást intézett a főispánokhoz a kormánypárt szervezésé­re. Szóló tud egy módot, melylyel a főispánok jo­gosan és a mainál nagyobb eredménynyel is szer­vezhetnek a kormány számára pártot. Ez a mód az, hogy szólítsák fel a főispánokat egy becsületes, tisztességes adminisztrác­ió szervezésére, akkor lesz a kormánynak oly hatalmas pártja, aminő most nincsen. Fejtegeti ezután, hogy miként bánik el a kormány a felhangzó panaszokkal s u­talva arra, hogy bizonyos panaszok már évek óta kerül­nek a házban napirendre, anélkül, hogy az orvos­lás iránt bármi is történnék, azt mondja, hogy a házból kihalnak a panaszttevők, de örökké itt maradnak a panaszok. (Elénk tetszés balfelöl). Beszédének további folyamán szemére veti a kormánynak, hogy a közigazgatás reformját e A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamttól. — 46 Angolból fordította : Szigeth­yné Szalay Erzsi. — Mi okból, Mr Moore ? — kérdezé Estella. — a leány azt gondolhatta, hogy Nina merő ki­­méletességből jár el olyan óvatosan, hogy senkit fel ne ébreszszen ... A bérkocsi elő állott s Nina elment...! — És a szobaleány nem hallotta persze a bérkocsisnak adott parancsot, hogy mely irányba hajtson. — Nem, és ez elég nagy szerencsétlenség, — mondá sóhajjal Estella. — Nagy baj, de a leány ebben se hibás. Nem gyaníthatott semmit, legfel­jebb azt gondolta, hogy Nina valamelyik kora reg­geli vonathoz akar eljutni és nem akar felzavarni álmából senkit. Minden rendben s olyan természe­tes, olyan egyszerű lefolyással bírt, hogy a leányt nem lehet okolni. A szegény Nina tehát eltűnhetett... — Igen, eltűnt London tömkelegébe vagy a nagy világba, jó barátok s pénz nélkül... Volt-e neki pénze miss Girond ? — Oh, igen, igen ! — kiáltotta Estella. — Ön nem is tudta ? Ah, Nina olyan jól tudott gazdál­kodni , néha ki is nevettem érte, de ő min­dig csak azzal válaszolt, hogy ki tudja nem kell-e még valaha eljátszani a... a... jótékony tündér szerepét valamely szegény szenvedővel szemben, kit meg kell mentenie... —• Bankban tartotta a pénzét ? Estella igenlőleg intett fejével. — Akkor tegnap nem vehette ki pénzét, ha akarte se, és ma reggel Londonban kellett még lennie! — Lehetséges, — mondá Estella. — De hát mit ér az? Pillantson a levélbe. Nina azt írja, hogy ha barátja vagyok, nem fogom kutatni hollétét. — Az reám nem vonatkozik, — szólt Lionel, mialatt agyában furcsábbnál furcsább feltevések támadtak, hogy hová menekülhetett Nina. — Hát nem barátja ön neki ? — kérdezé sze­líden Estella. — Oh, bár csak három perczre láthatnám őt legalább! — mondá kétségbeesetten Lionel, ki felállva az ablakhoz lépett. — Miért hagyja el barátait akkor, midőn szenved ? Bennünket s a színház tagjait kivéve senkit se ismer ez országban. Ha pedig visszatérne olaszországi ismerőseihez, zárkózott lesz és se vigaszt, se szórakozást nem talál közöttük, sőt kárba vész minden eddig aratott szép sikere. Nina ugyanazt mondja levelében, hogy nem kárhoztat senkit, de csekély csecsebecséimnek visszaküldése által elég világosan jelzi azt, hogy ki a kárhozta­­tásra méltó... Estella habozott. —­ Szabad-e szólanom? — mondá Estella szemlesütve és egészen halk hangon. Nem élek-e vissza a bizalommal ? De hát Nina beszélt nekem önről, sőt bevitt Piccadilly egyik boltjába is és megmutatta a szép kis arany serlegeket és midőn azt mondtam neki, hogy nemsokára becsesebb ajándékot... jegygyűrűt remélhet öntől... — Akkor hát ön élesztette fel agyában azo­kat az ábrándokat! — mondá Lionel a fiatal leány­hoz fordulva. — Én ? Nem én ! — kiáltott fel némi mél­tatlankodással Estella. Hanem ön! Ah! ön maga se gondolta... talán, mert szokva van, hogy min­denki tömjénezzen a nagy énekművésznek... és szórakozni akart... mit törődött ön mással, csak hogy az időt kellemesen eltöltse ? Én oltottam volna lelkébe az ábrándos képzeleteket ? Nem! Oh egyáltalán nem én, de ön! Ön adta neki azt a pá­ros serleget és minő jelentőségű serleg az ? A mel­lett gyakran látogatta... szívélyes, nagyon szívé­lyes és előzékeny volt hozzá és Nina hálás a figyel­mekért ... aztán nem énekelt­e vele úgynevezett szerelmi dalokat ? Ah, igen, a szerelmi duettek igen szépek, elandalitók... De néha megtörik a szivet. — Mondom önnek, hogy nekem ilyesmi soha eszembe se jutott, — védekezett Lionel. — De most elmegyek s megkísérlem felkeresni Ni­­nát, bárhol legyen is, akár tetszik az önnek, akár sem. — Én tiszteletben tartom Nina kívánságát, — szólt miss Girond kissé hidegen. Hanem a kö­vetkező pillanatban hangulata már ismét egészen megváltozott. —­ Mr. Moore, mi történnék akkor, ha mégis feltalálná Ninát ? — kérdezé csaknem félénken. — Visszahoznám őt jó barátaihoz, -­ volt az eléggé egyszerű felelet.­­— És aztán ? — Szeretném őt ismét oly boldognak s elé­gültnek látni, milyen az a Nina szokott lenni, a­kit mi ismertünk. Továbbá szeretném őt visszaadni újra a színháznak is, melynek díszére vált. Nina szerette hivatását, érdeklődéssel foglalkozott pá­lyájával , azt pedig, hogy valóságos kedvenczévé lett a közönségnek, jól tudjuk. Lássa, miss Girond, — folytatá Lionel, nem szabad reám haragudnia, mert az semmi jó eredményre nem vezetne. Azt belátom most, hogy meggondolatlan valók, nem kellett volna neki ajándékoznom azt a kicsiny pá­ros serleget, sőt egyátalán egyet se azon apró csecsebecsékből. De akkoriban ilyesmi eszembe se jutott. Azt képzeltem, hogy pillanatnyi örömet szerzek csupán neki, ennyi az egész. — És arra soha se gondolt, — szólt Estella pillanatig merőn nézve Lionelre, — hogy mi ve­zette Ninát már kezdetben Londonba ? Nem sejti ? ... és hogy mi okból vágyott annyira játszani és szerepelni az új színházban ? Ah, milyen vak le­het a férfi! — Mi vezette Ninát Angliába? — ismétlé szinte ijedten Lionel. — De hiszen ezek csakis az én sejtelmeim, sietett közbe szólni Estella. — Nem, semmiféle rám bízott titkot nem mondok el. Csupán magam gondolkoztam az okok felett melyek ide hozták Ninát, s hogy miért vágyódhatott régi jó barátjá­val együtt énekelni az uj színházban s azt képze­lem, hogy megtaláltam rá a helyes feleletet. De ön ... talán nem is tehet róla, hogy annyira vak ... és hogy miután olyan sok hölgy keresi kegyeit, nem maradt ideje arra az egyre gondolni... ki iránt talán már egészen közönyös lett. Szegény Nina! ő ki mindig olyan büszke, olyan önérzetes­­ volt s most maga sújtotta önmagát, mély sebet s ütöttek női büszkeségén s ezért tűnt el és soha,­­ de soha se is fog visszatérni többé. Nem, mr. Moore, ő nem jön már vissza, arra nagyon is büszke. Estella az órájára nézett. — Nem sokára a színházhoz kell mennem — mondá. Ma reggel kaptam pár sort mr. Lehmann­­tól; azt kívánja, hogy a biztosság kedvéért ve­gyünk át néhány részt Miss Constance-al. — Hány órakor kell ott lennie ? — kérdezé Lionel, kalapja után nyúlva. — Féltizenegykor. — Elkísérem önt, ha megengedi — ajánlko­zok Lionel — még van idő. Szeretném kiengesz­telni Lehmannt, mert hiszen tudja, hogy én mu­tattam be Ninát az új színháznál. Estella az egész után hallgatag s elgondol­kozó volt, míg Lionel éberen figyelt mindenre, mintha Ninát remélné felfedezni valamely utcza­­sarkon, vagy egy arra robogó bérkocsiban. De végre a fiatal leány megszólalt: — Semmi! Sőt ellenkezőleg, a legutolsó szava is, mit hozzám intézett, nagyon szívélyes volt! — mondá Lionel. — Akkor hát mi indíthatta arra, hogy amaz ajándékokat visszaküldje önnek? — szólt Estella. — És miért ébredt arra a tudatra egyszerre, hogy élete megtörött? Nem gyanít ön egyáltalán semmit ? — Nehéz dolog erről a tárgyról beszélni, — mondá Lionel némi habozással. Ha Nina remény­kedett, mint azt ön képzeli... s ha félremagya­­rázta amaz apró meglepetéseknek intenczióját, akkor lehetséges, hogy az a fiatal hölgy okozott neki öntudatlanul fájdalmat, ki édesanyjával el­jött irántam a barátságtól szombaton este az új színházba, mert arra emlékszem, hogy Nina elha­ladt mellettünk, midőn én a fiatalabbik hölgygyel társalogtam a színfalak mögött... és Nina talán képzelt magának valamit. Én is csak gyaníthatok :„ nem lehetetlen... — Most már tudom, — mondá szomorúan Es­tella. — Szegény Nina! És ön még mindig azt hi­szi, hogy vissza­jönne, ha ön őt fel is találná ? Büsz­kesége késztette a szökésre, hogy elmeneküljön öntől és mégis azt képzeli, hogy sikerülne rábe­szélni őt ? Soha, soha ! Nina nem tér vissza soha ... készebb volna kivégezni magát. — Oh, ne beszéljen így! — szólt Lionel hom­lokát ránczolva, s azzal mindketten némán, a saját gondolataikba elmélyedve haladtak. Mr. Lehmann nem látszott túlságos nagy súlyt fektetni egyik fő­szereplőjének elvesztésére. — Kár érte, — mondá Lionelnek. Csengő, üde szép hangja volt a mellett otthon volt már a színpadon s a közönség is megszerette. De hát mi indíthatta erre a rögtöni elutazásra. —Semmi magyarázatot vagy indokolást nem hagyott hátra számomra, — felesé őszintén Lionel. De miss Girondhoz írt levelében kifejezi reményét, hogy önnek nem szerez hiánya által nagy kelle­metlenséget. Különben, ha miss. Ross önnek legki­sebb kárt okozott volna, rendelkezésére állok an­nak kiegyenlítésére. — Nem, károm nincs miatta, — felesé a szín­igazgató. Feltételezem természetesen, hogy eljá­rása nem alattomos s nem valami előnyösebb szer­ződés miatt szegte meg az ittenit... — Attól ne tartson — sietett mondani Lio­nel, ki miss Constancet belépni látván, vissza­vonult az üres színpadról, sőt az épületet is el­hagyta. A Rupert streetben levő Gianuzzi fogadóba szándékozott menni, hogy ott kérdezősködjék. De nem kecsegtette sok remény. Először is, mert ha Nina csakugyan eltűnni akart előle, nem igen köl­tözhetett olyan helyre, hol Lionel tudtával már egy ízben lakott; másodszor pedig Nina tudta, hogy Lionel akkor is kifogásolta ottani tartózko­dását, már pedig ő soha egyetlen vélemény-nyilvá­nítását se felejtette el. Midőn tehát kérdést tett ott, hogy nem költözött-e oda egy fiatal hölgy a megelőző napon, azt a választ nyerte, hogy egy­általán nem is lakik fiatal hölgy az egész fogadó­ban. Lionel csaknem várta ugyan ezt az értesí­tést, mindamellett lehangolta az. De mialatt az általuk oly gyakran bejárt Regent streeten végig haladt, a fölött kezdett tű­nődni, várjon kutassa-e tovább Nina tartózkodási helyét még akkor is, ha a kutatás reményt nyúj­tana arra, hogy eredményre vezethet. Estella kérdése zavarba hozta Lionelt. Mit kezdene, mit cselekedne, ha sikerülne Ninát feltalálnia és rá­bírnia a visszatérésre? (Folyt. köv.)

Next