Pesti Napló, 1893. április (44. évfolyam, 95-123. szám)

1893-04-08 / 101. szám

Fejérváry, a gentleman, Budapest, április 7. Ma különös és nevezetes dolog történt a képviselőh­ázban. Báró Fejérváry Géza honvé­delmi miniszter az ellenzék részéről oly lelkes, oly tüntető és oly közvetlen éljenzést kapott, minőt a parlament legnépszerűbb alakjai is csak ritkán hallhatnak. Az éljenzésben az ellenzéknek minden árnyalata egyformán részt vett, a nem­zeti párt épp úgy, mint a 48-as és mint a füg­getlenségi párt. A lelkes tüntetés egy pillanat­nak hatása alatt, egészen váratlanul született, de azért nem csupán pillanatnyi fellobbanásnak sze­szélyes tüneménye volt. Ama pillanat, mely e lelkes és váratlan fordulatot szülte, nagyon ko­moly és végzetes pillanat volt, és nagyon sötét háttér leselkedett mögött­e. Báró Fej­érváry Géza épp oly szerencsés, mint nemes inspirációnak gyors elhatározásával, mely nemcsak a politikus­nak, hanem egy hadvezérnek is becsületére vál­nék, elkergette ezt a sötét háttért, és nagy szol­gálatot tett a koronának, a nemzetnek és a had­seregnek. Az ellenzék csak hazafias kötelességét teljesítette, midőn a honvédelmi miniszter érde­mét és valóban gentlemani eljárását elismerte és megtisztelte. A nevezetes és váratlan esemény az ülés vége felé történt. Akkor, mikor a mai ülésen lefolyt hosszú és kínos tárgyalás után, mely a tegnapi ülést tárgy­azó jegyzőkönyvnek hitelesíté­sére vonatkozott, a kedélyek már meglehetősen fel voltak izgatva, és vih­arszagú volt a háznak levegője. A képviselőház elnökének tegnapi erő­szakos és a házszabályokat megsértő eljárása volt tárgya a hosszú és kínos vitának, mely 10 órá­tól fél kettőig tartott. Az ellenzék szívósan védte a ház jogait, a tárgyalási rendet és igazságot. Mert hiszen nemcsak az volt kétséges, hogy a tegnapi ülés végén határozatképes volt-e a ház, hanem ha ez kétséges volt, hát annál bizonyosabb volt az, hogy az ellenzék a megtörtént szavazás­nál ellenpróbát követelt, s az elnök berekeszti az ülést anélkül, hogy az ellenpróbát elrendelte volna. Ez olyan tény volt, melyet tagadni nem lehetett, és a kormánypárt mégis úgy szavazott, hogy ezzel nemcsak az igazságot, hanem a házszabá­lyokat is leszavazta. Tette azért, hogy az elnököt megvédje, és hogy a többség hatalmát megmu­tassa. Báró Bánffy Dezső a legnagyobb lelki nyugalommal elnökölt az egész vita alatt, s él­vezte, hogy a ház többsége miként igazol egy olyan jegyzőkönyvet, mely a megtörtént tény élekel ellen­kezik. S mikor ebben az izgatott hangulatban megtör­tént a névszerinti szavazás, és az elnök az eredményt a legnagyobb lelki nyugalommal hirdette ki, akkor következett el az a kritikus momentum, melynek előzménye szintén a tegnapi ülésben gyökered­zett, melynek következményei azonban beláthatat­lan messze nyúltak volna, s a máris feszült helyzetben korona és nemzet, hadsereg és parla­ment között a legnagyobb rombolásokat okoz­hatják vála. A tegnapi ülés végén, a honvédelmi minisz­terrel folytatott polémiában, melybe a szélsőbal­oldal heves és ingerült közbekiáltásai vegyültek, Horváth Ádám oly kijelentést tett, mely ma­gyarázatra szorult, hogy súlyos sértést ne tar­talmazzon a hadsereg tisztikarára nézve. Horváth Ádám e szavakat mondta: sajnos, hogy ez idő­szerű­­t még az osztrák portepét viselem. Hor­váth Ádámnak e nyilatkozata tegnap az ellenzéki pártok köreiben is feltűnést keltett, és Horváth Ádám képviselő már tegnap a függetlenségi kör értekezletén kijelente, hogy szavai nem fejezték ki tisztán gondolatát, s hogy e szavakat a mai ülés napirendje előtt fogja megmagyarázni a kép­viselőházban. Jelentkezett is ma reggel a kép­­viselőh­áz elnökénél, bejelentvén, hogy a napirend előtt szólani kíván; de a képviselőház elnökénél már Horváth Ádám előtt jelentkezett Rohonczy Gedeon, aki szintén a napirend előtt kívánt szólani. És mily különös dolog! — hogy habár a házszabá­lyok jogot adnak az elnöknek, megkérdezni, hogy a jelentkező képviselők minő ügyben akarnak a napirend előtt felszólalni? — mégis ezúttal ezt a jogot báró Bánffy Dezső nem gyakorolta, ha­nem minden kíváncsiság nélkül adta meg a bele­egyezést a felszólalásra a jelentkező képviselők­nek s miután R­ohonczy előbb jelentkezett, tehát minden­­habozás nélkül Rohonczynak adta az elsőbbséget. Igen, de minő ügyben jelentkezett és kívánt szólani Rohonczy? — Abban az ügyben, melyre nézve nyilvánosan akart magyarázatot adni Horváth Ádám. Miért akart felszólalni Rohonczy ? Azért, mert azt a kifejezést, melyet tegnap Hor­váth Ádám mondott, szó nélkül nem hagyhatta. De miért akart felszólalni Horváth Ádám is? — Azért, mert ő sem akarta szó nélkül hagyni az ő tegnapi megjegyzését, s nehogy az sértésnek tűnjék fel, meg akarta magyarázni. S miután tudvalevő volt Horváth Ádámnak ez a szándéka, vájjon kénytelen volt-e Rohonczy az elsőbbséget követelni magának? És vájjon, ha az elnök figyelmeztette volna Rohonczyt, hogy Horváth Ádám is ugyanezen ügyben kíván nyilat­kozni, vájjon nem maga Rohonczy lett volna-e, a­ki önkényt lépett volna vissza az elsőbb­ségtől? — mert elvégre is, Rohonczynak csak akkor lett volna oka szólani, ha Horváth Ádám vagy nem magyarázza meg tegnapi szavait, vagy pedig oly módon magyarázza, hogy abból a sér­tés nem enyészik el, s nem adatik elégtétel. Ámde az elnök ezúttal is a legnagyobb lélek­­nyugalommal járt el, és amint a győztes szava­zás eredményét kihirdette, s elnöki bejelentéseit megtette, Rohonczy-t hivatta fel, hogy szóljon a napirend előtt. S most állott elő a legkínosabb s egyszersmind a legképtelenebb helyzet. Az a T­ÁRCA. Reggeltől estig­. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Munkácsy Kálmán. Éppen az utcasarkon találkoztak. Némán köszön­tötték egymást, kezet fogtak, Bartal Laci a karját ajánlotta, de Helén megrázta szőke fejét. — Hiszen mindjárt otthon vagyunk. Még megállották a Fréres Bertel kirakata előtt. Egy simak­ajú, mosolygó arcú segéd éppen a legfrisebb párisi nipp-tárgyakat rendezgette benne. Hármas fémtükröket izlandi zuzmó-rámában, elefánt­­csont karpereceket csupa apró koponyából össze­fűzve, hajt akét leveli-béka-gombbal. Helén elhúzta keskeny ajkát. — Csupa ízléstelenség. Bartal lecsiptette monokliját és unottan mo­tyogta: — Az. A hűen retiro tágas, pálmafás lépcsőh­ázában egyetlen élő­lény sem mutatkozott, még a portás üvegfülkéje is üresen ásitott. A bársony pamlagokon és a terjedelmes nád-karszékekben csak elhagyott újságlapok hevertek. Sok Times, egynehány Go-Blas is. Az egyikben meg hat gombos, fekete svéd­ keztyű. Egyenesen az emeletre mentek fel. A­­lakás ajtaja nyitva volt, de valamennyi szoba üres. És a levegő lomha, süni, dohos mindegyikben. A leány álmos, lusta lépésekben ment a terrasz ajtajáig és fel­­szakitotta. — Jönü­nk ki. Idebenn megfulladok. Ledobta a pomponos szalmakalapot fejéről, tágra eresztette a bársony szalagot nyakán, később leol­dotta egészen. A balusztrád párkányára dőlt és ki­bámult a tengerre. Bartal cigarettre gyújtott és mel­léje könyökölt. A puha, sápadt tengervíz alig hullámzott kissé.­­ A láthatár szélén mint levegőbe dobott fehér pehely­­szemek, apró, halászbárkák szállingóztak. Az izmos flamand legények kifelé húzogatták a rozoga fürdő­­kocsikat. Apró, mezítelen nyakú bébé állott meg a terrász alatt és csókot intett fel kis kezével. Helén felkapta fejét és lassú hangon Bartalhoz fordult. — Beszélni akarok magával, Laci! Egy hirtelen szélroham arcába fújta a füstöt, Bartal eldobta a cigarettet. — Parancsoljon, kedves Helén. A leány kif­eszített térddel nekidőlt a cifra vas­­korlátnak és szórakozottan babrált a ruhája szalag­jaival. — Az éjjel rosszul aludtam, ilyenkor mindig elfognak a komoly gondolatok. A mi fontos dologra még elhatároztam magamat életemben, mind ilyen ál­matlan éjszakán történt. A mi viszonyunkon gondol­koztam. És megbizonyosodtam arról, a­mit már egy idő óta érzek. Ez a mi viszonyunk nem egészséges, nem őszinte, Laci! A fiatal­ember felemelte fejét és kissé el­sápadt. Semmi esetre sem volt meglepve, inkább megza­­zavarodva. Szólani akart valamit, de nem találta meg az alkalmas szavakat. A leány csak gyűrögette a fe­hér szalagokat.­­— Úgy gondolom, hogy tisztességes dolog vol­na tőlünk változtatni rajta. Hiszen csak tévedés volt az egész, de becsületes tévedés. Egy nagyon holdvilágos éjszaka hatott magára, egy sikerült empire-ruha, egy is­meretlen, ravasz parfüm. Ön nem kiűzött folytonosan ostoba bókokkal, jól festett a huszár-uniformisban, férfi volt és erős. Mindenki úgy vélekedett, hogy mi okvetlenül egymásnak születtünk, addig-addig, a­míg ma­gunk is elhittük. De lassan, észrevétlenül rájöttünk, hogy alkalmasint tévedtünk. A nagy szerelemből megszokás lett, a megszokásból unottság. Két hónap óta már egyikünk sem beszél az esküvőről. Ön gentleman, hallgatott: én leány vagyok, hallgattam. De az éjjel meggondoltam, hogy nem okvetlenül szükséges egy-­­ ,­mást boldogtalanná tennünk. Mit gondol Laci ? Bartal mozdulatlanul hallgatta végig a leányt. Iparkodott ünnepélyes, jelentős arcot csinálni. Meg­próbált közömbös, hivatalos szavakkal bizonyos meg­hatottságot leplezni. _ — Édes Helén, nekem soha sem volt más kí­vánságom, mint az öné. Most meg legkevésbé lehet. Én csak engedelmeskedni tudok. A leány leereszkedett a hintaszékbe, Bartal melléje ugrott és hűségesen feje alá igazította a göm­bölyű lószür­pámat. — És hogyan gondolja Laci? — Természetesen ön lesz, aki szakít. — Nem, nem, nem akarom. Mind aketten. Csön­des, kölcsönös elhidegülés. — Tehát sürgönyt kapok hazulról. Például be­teg atyámtól. Mindjárt holnap elmegyek és nem jö­vök többé vissza. A leány kissé felélénkilt és megelégedetten biccentett a fejével. — Jó lesz. A szomszédos Grand­ Hotel-ból áthallatszott a reggelire hivó harangszó. Bartal gépiesen a kalapja után nyúlt, csepp szivarhamut peckelt le fehér lóden­­ruhájáról. Tiszteletteljesen csókolta meg a h­alavány, fehér kezet. — Adieu, Helénke. A leány mosolygott és szokásból, mint minden­nap, megkérdezte tőle. — Nos és hol találkozunk? Feljön este a reunióra ? — Hát felmegy? . . . Miben? A fehér hal tisztban ? — Nem, az orgonaszói szávak­ban. Jobban sze­­retem. — Felmegyek. Még egy futó, öntudatlan mosolyt váltottak, és azután Bartal halk, siető lépésekben futott át az üres szobákon. A lépcsőházban megállott a nagy tükör­­ előtt és megigazította nyakkendőjét. Hirtelen a zse­­l­­éhez kapott. — Furcsa! Mintha valamit elvesztettem volna. Negyvennegyedik évfolyam. FWrfc*««! tart Kadape«ten F^ta évre .. .. 14 f irt ^ Félévre........... 7 w •­ „ Negyedévre.... S „ 50 „ B­ fy hónapra 1 „ 20 B Naponkint kéttzer(!á21*.02 kií/tfv« jSgeas évre .. .. IS írt—. j;r Félévre............... 9 „ ^ ’ Negyedévre.... 4 „ 50 B JPgy hónapra .. 1 „ 60 n Egyes szám ára: negyed kiadás 4^ Fsd­ ki dés•• .... •• 11 3 ^ Kiadóhivatal * IV. FerBDCr'efc-fcri, Ferenc(síkúin. 101. sz. Budapest, szombat, április 8. riflftwtísj árak ridáfcra csak reggeli kiadásért: Egó»7. évre .... 14 f." Sír. Negyedévre.... 3 „ 60 „ Hi-íCJEfti lap együttSBIdra-Egíaz ívre.... 1» „ - „ Negyedévre.... 4 „ 60 „ RaponfdltU ktteierpMt&n KBlílvt: Egretévre ,, 20 frt — Nrgyt.lórra.... 5 „ -Egret s­am ara: Reggel: kiadta .... ■­ R kr Esti k­iadte.................. 4 ti Sí«r'sMstl­a%: II., fwtMiik­ttr» l, am ép­il. 1893. Mai számunk tizenhat oldal.

Next