Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)
1894-10-13 / 283. szám
283. szám. Budapest, szombat PESTI NAPLÓ. Ilii NI'HI II . ________________ __ 1894. október 13. 5 hét előtt egy úriember állított be hozzá, aki Stoics Tozó ügynöknek mutatta be magát s egy, a főváros közelébe eső földbirtokot kínált neki megvételre. Rusznak semmi kedve nem volt birtokot vásárolni s azért az ügynök eredménytelenül távozott. Egy héttel később az ügynök újra beállított a földbirtokoshoz s olyan kedvező ajánlatot tett, hogy Rusz Lázár mégis meggondolta a dolgot, s elhatározta, hogy a kínált birtokot megveszi. Pár nap előtt egy elegáns hölgy állított be Rusz Lázár házába s mint Stoics Tozó rokona mutatta be magát. Arra kérte a földbirtokost, jöjjön vele azonnal a deszki állomásra. Ott várja Stoics,Tozó, akivel együtt lemennek Szegedre, ott előbb értekeznek az eladandó birtok tulajdonosával s azután visszautaznak a fővárosba, hogy az eladandó birtokot megnézzék. Rusz Lázár rögtön csomagolt, azután kiment a vonathoz, ahol tényleg várt reá Stoics Toto, aki először kínálta a birtokot eladásra. A legközelebbi vonattal Szegedre utaztak s elmentek a Széchenyi-sétatérre, ahol az eladandó birtok tulajdonosával találkozniok kellett. Körülbelül félóráig sétáltak, amikor egy elegánsan öltözött úriember közeledett feléjük. Hosszú angol szakálla volt s árása olyan volt, mint egy invalidusé. Az ügynök ezekkel a szavakkal mutatta be Rusznak: — Van szerencsém bemutatni Stojkovics András földbirtokost, az eladandó birtok tulajdonosát. A kölcsönös üdvözlések után az eladandó birtok ára került szóba s az ár fölött hamarosan meg is egyeztek-18.000 forintban állapodtak meg s ezt az összeget két részletben kellett volna kifizetni, ha a földbirtok megtetszik. Az előnyös vásárra gazdag áldomást ittak egy nagyobb vendéglőben, azután mind a négyen felutaztak a fővárosba. Itt megérkezve, este elmentek Kovács Ferencnek Soroksári utca 50. szám alatt lévő kávéházába. Stojkovics András egymásután rendelte a pezsgőket, később asztalukhoz ült a kávés is, a fizetőpincér Cserba Ábrahám pedig odaültette Barabás Anna kasszírnőt is hogy hangulatot csináljon; később cigány is került elő, akinek Rusz Lázár egymásután nyomta markába a bankókat s a mulatság a legjobb hangulatban folyt éjfélig. Ekkor felállott Stojkovics, az eladandó földbirtok tulajdonosa s igy szólt Rusz Lázárhoz: — Látom, önnél sok pénz van, itt pedig sok a zsebtolvaj, könnyen meglophatják. Rusz Lázár már nagyon mámoros volt, a kasszírnő is biztatta, csak adja át Stojkovicsnak a pénzt, mert különben meglophatják, úgy hogy Rusz Lázár elővette pénztárcáját, amelyben 900 forint volt s átadta Sztojkovics Andrásnak, hogy megőrizze. A cigány tovább húzta, a kasszírnő szerelmesen mosolygott, s igy Rusz Lázár észre sem vette, hogy Stojkovics András elment a társaságból, a gondjaira bízott pénzzel együtt. Nem is tért vissza. Rusz Lázár csak akkor ocsúdott föl, amikor a kávés Vállára tette a kezét, s figyelmeztette, hogy itt a záróra, s jó lesz a számlát is kiegyenlíteni. Rusz Lázár zsebéhez községet, amelyeknek kertjeiből virágzó gyümölcsfák ágai hajlottak ki az utcára. Tavasz van ismét! A kocsiban ülő fiatalember hol álmos arccal be-behunyta szemeit, hol felriadva, összehúzta szempilláit és szúró tekintettel vizsgálgatta a jól ismert tájat. A nagykorú Márfay Gábor volt. Hegyes vadászkalap volt a fején, amely éles idomaival összhangban állott. Minden izma, vonása éles volt. Már a genfi intézetben mindig azzal csúfolták a gyermektársai, hogy góthikus stílben van tartva. És volt is ebben valami. Aszketikus volt a teste, ki volt fejezve rajta a régi, talán túl sokat és gyorsan élt faj finomultsága, betegsége, sőt tán fáradtsága is. Öcscse, Nistor Lőrinc, ki legjobban ismerte és szerette az emberek között, s kit ő is legjobban szeretett, koronkint „szellemi emberinek nevezte. A „szellemi ember“ most is öcscsére gondolt- Milyen lehet? Hisz már innen-onnan két éve, hogy nem látta. Tavaly nyáron nem jöhetett haza. A nyarat édesatyja végrendelete szerint az oxfordi egyetemen kellett töltenie. Hogy fogja fogadni? Nem változott-e irányában? Hiszen befolyásolható nagyon, Lőrinc környezetében pedig nincs annyi jó embere, mint kellene lenni. Fogadja bárhogy, egyszer csak szeretettel kell hogy hozzá forduljon. Szeretni fogja, ha majd tudja, mennyi szeretetet érez iránta, mennyi gondoskodással van jövője iránt. A kocsi most a Dánia előtti utolsó falun robogott keresztül; az a kis erdő ott, a mezők felett, már a Lőrincé. A hajnali köd elmosta a színeket, párák lebegtek a mezőn, a felkelő nap sugarai megmegcsillámlottak a lecsapódott harmaton. Pacsirta énekelt a jégben. Gábor egyet gondolt, megállította a kocsit. — Innen majd gyalog megyek fel a kastélyba, te pedig a málháimat a tiszttartó úrhoz viszed s nem szólsz arról, hogy megérkeztem, érted? A hold egy méternyiről. — Az 1900-iki párisi világkiállítás csodája. — Páris, október 10. Évek óta beszélnek már Delencléenek arról a híressé vált tervéről, hogy a holdat egy még eddigelé páratlan nagyító üveggel a földhöz egy méternyire hozzuk — persze csak optikailag, vagyis képzeletben, de mégis csak úgy, mintha egy méternyi távolságból látnók. Ki ne hallotta volna egy-egy nagyobb két-három emelet magasságú épületről azt a panaszt, hogy nem lehet jól látni, mert szűk utcában vagy kicsiny téren áll ? Hátha még egy jó magas és széles homlokzatú épülethez egy méternyire állítanák az embert és azt mondanák neki, hogy legeltesse a szemét a monumentális épület szépségein! Azt felelné rá, hogy ilyen közelről fogalmat sem alkothat magának róla. Ebből következtetve, azt kell hinnünk, hogy ha a hold roppant gömbjét, amelynek átmérője 3480 kilométer, egy méternyi távolságból látnók, akkor mindent láthatnánk ugyan, csak a holdat nem és a színén és anyagán kívül semmi egyéb fogalmat nem alkothatnánk magunknak róla. A Delonclée-féle terv tehát minden egyébtől eltekintve, már csak ezért is — halva született. De vannak más okok is, mint e cikk során ki fog világlani, amelyek nemcsak célszerűtlennek, hanem lehetetlennek is bizonyítják a holdnak egy méternyiről való szemléltetését. A Panama-botrányok idejében Párisban feledésbe is ment az egész terv s csak újabban merült fel ismét, de csak úgyszólván jelszó képében s egészen más, szerényebb célzattal. Picard M., a jövendő párisi világtárlat vezérmeghatalmazottja, különösen érdeklődni látszik az új terv iránt és érintkezésbe is lépett több kristályüveg-gyárnak az igazgatójával, oly óriás nagyító üveg készíttetése végett, amely a holdat minden eddigi telszkópnál közelebb hozná a mi földi szemeinkhez, habár nem egy méternyire is. Valóban nem is lenne közönséges élvezet, ha az 1900-iki világtárlat látogatói, holdtájképek illúziójában gyönyörködhetnének. Kétségtelen dolog, hogy a holdat akár egy, akár tíz, akár száz vagy ezer méternyire csalni a földhöz, határozottan lehetetlen. Az összes csillagászok és az optikatudósok egyhangúlag jelentik ezt ki, és azok, akik most az újabb tervvel foglalkoznak, ilyesmire nem is gondolnak. Mindaz, amit tenni lehet, és jelentékeny haladás lenne már ez is, abban állna, hogy a mostaniaknál sokkal nagyobb teleszkópot készíttetnének, amelytől aztán csodálatos csillagászati felfedezéseket lehet várni. Ismételjük, az az eszme, hogy mellékbolygónkat egy méternyire hozzuk le, komolyan nem veendő. Ennek megértésére nem is kell nagyobb magyarázat. Képzeljük el világosan, hogy valamely tárgyat megnagyítani vagy a szemhez közelebb hozni ugyanegy dolog. Egy tízszeresen nagyított pohár ezer még A kocsis komoly méltósággal némán bólintott fejével. Megértette, amit Gábor mondott, de felelni nem tudott volna rá. Tót volt, mint itt mindenki, de értett magyarul. A kocsi lassan elkanyarodott Dánia felé, Gábor meg ott maradt állva, a rétek közepén, úgy érezte, e percben született. Mily üres volt eddigi élete, nem volt hová hajtsa fejét, éhezett a családra, amelyet oly rég, oly rég nélkülözött. A pacsirta csak dalolt, úgy érezte, tele a dalával a lelke. Ébred minden, ébred a lelke is, úgy, úgy, fogadják be mindazzal, amit magával hozott; bocsássák meg neki mindazt, amit elvesztett. Hisz a lényeges az, ami mindent bearanyoz, az, ami melegebb a nap sugarainál, mélyebb a természet zenéjénél, az örök szeretet, az ott van a lelke mélyén, mindent ígérve s amellett alamizsnáért könyörögve. Tizennégy év oly hosszan telt idegenek között, a vándorélet kisodorta , a szegény szárnyas néhány tollát, most már pihenni akar, lábat vetni, hogy megismerje azt a helyet, ahol tán még egyszer fészket is rakhat ezernyiről úgy tűnik fel, mintha csupán száz méternyire lenne tőlünk, százszoros nagyítással már csak tíz méternyire és ezerszeres nagyítással egy méternyire fog látszani. De a leghatalmasabb optikai eszközök, amelyek mind a mai napig csillagászainknak rendelkezésére állanak, csupán kétezerszeresen nagyítanak. Rendkívül kedvező időben, ha a levegő teljesen nyugodt és a légkör sem hideg, sem meleg vízpárákkal nincs telítve, tehát néha reggel napkeletkor, vagy este napnyugatkor — és ha a csillagvizsgáló-torony nem a nagyváros mélyebb helyein, egy kimagasló ponton áll — a nagyítás háromezeresre emelkedhetik. Ennél többet eddig nem lehetett elérni. Tudvalevőleg a hold 384.000 kilométernyi távolban kerüli meg földünket. Ha ezt a számot 3000-rel osztjuk, az eredmény 128 lesz, vagyis, ha a legkedvezőbb nagyítást veszszük, és ha az a közelhúzás valóban tény, akkor a holdhoz 128 kilométernyire hatoltunk előre, és ez a szám a legcsekélyebb távolságot fejezi ki, amelyre a holdat ezideig valamely földi halandó látszólag közel hozhatja. A világ leghatalmasabb messzelátója a „Grand Equatorial“, a mount-hamiltoni csillagvizsgáló-toronyban van. E teleszkóp lencséje 97 centiméter átmérőjű és az az óriás készülék, mely a chicagói obszervatóriumnak van szánva és amelyen jelenleg a befejező munkát végzik, 108 centiméter átmérőjű lesz, 20 méter hosszúságú csővel. A párisi kiállítás rendezői most azon törik a fejeket, hogy ennek a bámulatos műszerkezetnek a terjedelmét még igen jelentékenyen felülmúlják. Három méter átmérőjű teleszkópot szándékoznak konstruálni, vagyis körülbelül három akkorát, mint a mostani legnagyobb készülék, 25—30 méter hosszúságú csővel. Az üvegszakgyártás mesterei, kiket e tárgyban tanácskozásra hívtak meg, úgy nyilatkoztak, hogy ily remek pagyitóüveg gyártása csakugyan lehetséges és a megrendelés elvállalására is készeknek nyilatkoztak, de azzal a megjegyzéssel, hogy ez a nagyság már a legszélső határ, amelyre korunk ipara merészkedhetik. Csak gondoljuk meg jól, hogy egy három akkora lencse készítése nem háromszor, sem kilencszer, hanem huszonhétszerte nehezebb, azaz hogy a gyártási akadályok növekednek, valamint a cső hossza és az ára is szintoly arányban fokozódik. Ha azután csakugyan sikerült egy ilyen kifogástalanul tiszta és tökéletesen átlátszó üvegkorongot megönteni, akkor kezdődik meg csak az optika művészének a munkája. A korongot lencse alakúvá kell formálni, vagyis a felületének szabályos geometriai ivalakot adni. A durvább munkák elvégzése után csakis művészi kéz képes ezt a kényes és hosszadalmas műveletet végbevinni. És most az a kérdés, mekkora nagyítás érhető el ezzel a három méternyi átmérőjű óriás messzelátóval ? Ha azt veszszük — és a tapasztalat eléggé igazolja azt a hipotézist, hogy a csillagászati üvegek középleges nagyítása a lencsetükör átmérőjének kétszeresét teszi ki milliméterenként, akkor egy 80 centiméteres lencse 1600-szorosan, egy 1 méteres 2000-szeresen és így egy 3 méteres 6000-szeresen nagyítana; mondjuk, felette kedvező időben és egyéb előnyös körülmények mellett 8000-szeresen. Ezzel a legnagyobb készülékkel, melyet a zászlókkal feldíszítve, amelynek ablakain végig látni a Vág felé húzódó halmokat, a síkságot, a sok kis falu tornyain megcsillámló nap sugarait . . . Aztán a szoba közepén a terített asztal látja önmagát oda könyökölve búsulni ; öcscse — a cigányok grófja — a végtelen zenetehetséggel megáldott Lőrinc, meg primázik. A lassú, bánatos nóták, utána a friss, felhangzó pattogó cárdás .... majd a szüreti napok elteltével, a hideg őszi éjszakán neki az ismeretlen nagy világnak, neki az űrnek! Innét ki külföldre, idegenbe . . . idegenül! Istenem, milyen emlékek! De — hisz előtte a ma. Miért gondolna a múltra. Napsugárban fürdik minden, pacsirta szeli a léget. Dala felébresztette merengéséből. Mosolygott önmagán. Hiszen fényben a világ, vége a dalnak! Csak ment tovább. Egy gyalogúton leért a dombról, ott az a ház . . . az, az . . . Itt lakott a Lőrinc vigasztalója. Mert már vigasztalóra szorult. Öreg faj érzi a pusztulást, korhadt tölgy ágába üt legelébb a villám. Hogy lehet ma a vele? Vonzza-e még az „ismeretlen“ egyszerűsége ? Tart-e még a befelejtés ? Eh! meglátjuk. Egy kanyarulat és ott a kastély. Az oszlopos épület magasan kiemelkedik a park vén fái közül s az egész völgyet uralja. Érezte, mi vár reá. Látta maga előtt szeretett édesanyját, amint esténkint a dohányzó nagy spanyolfala mögött cigarettázik s patienceokat csinál. Látta túl rajta, ott a sarokban, a nagy márványkandalló öblét, amely tele virággal. Nyugalmat lehel itt minden. Megállt. Távol mögötte az ismert ismeretlen élet küzdelmi zaja .... itt csendes minden, idáig nem jut a szenvedés jaja, a boszu kiáltása, itt csendesen nyílnak a virágok, halkan dalol a pacsirta. De jó is lesz itthon. Most egyszerre a hajnali harangszó hallik, rég ismert harang hangja ... az első hang hazulról. (Folytatása következik.) nyúlt, de akkor jutott eszébe, hogy a tárcát átadta Stojkovicsnak, akinek azonban akkor már nyoma veszett. Ilyen módon csaltak ki Rusz Lázártól kilencszáz forintot. A rászedett ember nemcsak Stojkovics, hanem társai, a kávés és alkalmazottjai ellen is megtette a rendőrségnél a feljelentést. Stojkovicsot a rendőrség máig sem tudta megtalálni, a többiek ellen pedig folytatja a vizsgálatot. G. Gábor csak ballagott lassan, nála szokatlanul lassú léptekkel. Az erdőnél balra kanyarodott s vagy tiz percnyi gyalogolás után a présház elé ért, amely a kastélynak erről az oldalról mintegy őrszeme volt. A szőllő kis dombon feküdt, honnan a megye jórészét látni lehetett. Felment a fehérre meszelt hosszú házig . . . . Megállt előtte. Ott áll a kis ház, mint azelőtt, het! hány emléke van hozzá kötve. Eszébe jutottak azok a régi őszi hangulatok (néha szüretre haza jött, — lopva — egy-két napra gyámja tudta nélkül), a szüretelő Holbein Madonna-arcú tót leányok, aranygyöngyös pruszlikaikkal, aztán a most zárt, nagy fehérre meszelt terem zöld fenyőgalyákkal.