Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-14 / 284. szám

9 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1894. október 14. 284. szám, amelyen mai helyzetük megjavítását kérik. Ugyanaznap a pártköröket is sorra látogatják, hogy ügyüknek a képviselőket megnyerjék. * A pénzügyi és gazdaságibizottság ülése. A fővárosi pénzügyi és gazdasági bizottságnak hétfőn délután négy órakor a régi városház tanácstermében ülése lesz. Színház és zene. Hírek a Nemzeti Színházból. Shakespeare Macbethjét, amely a múlt héten új betanulással került színre, a jövő héten megismétlik. — Váradi Antalnak az az 1892-iki Kóczán-dijjal jutalmazott szomorújátéka, a Charitas pénteken, e hó 19-én kerül színre egészen a kiállítással. — Még e hónapban előadják Shakespear Makrancos hölgyét, a két főszerepben Csillag Terézzel és Gyenessel. — A jövő hónap újdonságai lesznek: legifjabb Szász Károly Katolnai úr házasodik című 3 felvonásos vigjátéka és Daudet Küzdelem a létért című színműve. A kettő között szinre kerül még két egyfelvonásos darab is, és pedig Buday Béla Király című verses vigjátéka és Casulle Mendes Tularin felesége című darabja, * Hoffmann mesél. Régi, bájos melódiák csendültek ma meg újra a Népszínházban, egy szomorú, a komikumot majdnem nélkülöző operettében, Barbier és Offenbach geniális, Hoffmann meséiben. A mai reprisének nem kis érdekességet adott, hogy Hegyi Aranka felejthetetlen hármas szerepét Komáromi Mariska, a Népszínház kitűnő énekművésznője vette át, aki mai szereplésével újra gyarapította sikereinek hosszú sorát, gyönyörű hangjával, az ének mesteri technikájával sokat tudott felejtetni, de azért Olympiája és Antóniája mögött ott láttuk ma is a hármas szerep geniális kreálóját, Hegyi Arankát, aki, hogy az illúzió még teljesebb legyen, ott ült az egyik földszinti páholyban, s maga is szívből tapsolt kitűnő utódjának. De éppen úgy, mint a Lilit, Hoffmann meséit bárkitől is lássuk, sohasem felejthetjük el mellette Hegyi Arankát. Komáromi Mariska mégis egyik legnagyobb sikerének tekintheti a mai estét, mert káprázatos hangja sohasem csengett szebben és sohasem talált hálásabb közönségre, mint ma este. A többi szerepek nagyobbára a régiek kezében voltak, kik közt a Victor játéka igazi művészi alkotás. Kassai pompás volt mint Cochenille, Solymossi mint Spallanzani. Uj volt a szereplők közül Dárdai, aki szép tenorját kifogástalanul érvényesítette s játékában is több hév volt mint rendesen. Továbbá uj és jó volt Kiss Mihály Crespel szerepében. A kisebb énekes szerepek meglehetősen hiányosan voltak betöltve, pedig Hoffmann olyan darab, amely minden tekintetben kifogástalan előadást kíván meg. Mihályi és Békefi kitűnő kardalosoknak bizonyultak, akik szép hangjuk dacára még fiatalok és ügyetlenek is szóló szerepekben. A zenekart Bokor dirigálta az ő megszokott precizitásával. * Színházi műsorok: A Nemzeti Színház műsora: Hétfőn Szülei ház, Csapodár, kedden Macbeth, szerdán Ahol unatkoznak, csütörtökön A dolovai nábob leánya, (bérletszünet), pénteken Charitás (először), szombaton Charitás, vasárnap Charitás (bérletszünet). A Várszínház műsora: Csütörtökön Fourchamboult család, vasárnap A mama. A Népszínház műsora: Hétfőn Lili, kedden Az assszony verse jó, szerdán Hoffmann meséi, a jövő vasárnap délután Nebántsvirág. A szerda és vasárnap közt lévő napok műsorát az igazgatóság nem állapította meg a Straussjubileum miatt, amelynek napját még nem határozták meg. * Mascagni a magyar zenéről. Mascagnival, a Parasztbecsület híres szerzőjével találkozott nemrég Láng Menyhért Livornóban. Benyomásait a Vasárnapi Újság e heti számában mondja el, többek közt följegyezve a zseniális zeneköltő következő érdekes nyilatkozatát: Rendkívül örülök, hogy magyar emberrel ismerkedhettem meg, alig várom, hogy szép hazáját is megismerhessem. Mint egy gyermek, úgy örülök, hogy nemsokára ott lehetek az én szeretett magyarjaim között, bölcsőjénél annak a sok édes melódiának, amelyet úgy hívnak, hogy magyar zene. Már gyermekkoromban sokat dúdolgattam az önök dalait, ám enek valóságos zenei gyöngyök. Már kész is vagyok a tervemmel. Most dolgozom a Radliff utolsó jelenésein. Ezen legújabb operám először Berlinben kerül bemutatásra. Onnét Bécsbe megyek egy-két napra s azután sietek Budapestre, amelynek szépségéről annyi, de annyi sok szépet hallottam barátaimtól. Ott meghallgatnám egy darabom előadását, azt, amelyiket sokat dicsértek előttem s azután körutat tennék az országban, kutatni, gyűjteni az önök dalait, amelyeket az invenció dolgában a legeredetibb ősrégi melódiáknak tartok, s ezt olasz létemre merem állítani. Higyye meg, kérem, nem szerethetnek engemet anynyira a magyarok, mint amennyire én szeretem őket s elsősorban zenéjüket. Ünnep nekem, ha egy magyarral ismerkedhetem meg, de még nagyobb az örömöm, ha egy újabb magyar nótához juthatok. * Strauss legújabb operetteje. Tegnap került színre az An der Wien színházban a jubiláló Strauss legújabb operetteje, a Jabuka. A cselekmény Dél-Magyarországban játszik, egy szerb-magyar helységben. Két falusi nemes, Mirkó és Bazil él csöndesen búsulva az ősök omladozó kastélyaiban. Mirkó egészen tönkrejutott, s a Jakubán, a hagyományos népünnepen, akarja visszahódítani az elveszett dicsőséget, amennyiben egy dúsgazdag paraszt leányát, a szép Jelkát, itt akarja megkérni a régi tradíciók értelmében. A kérő legény ugyanis egy almafaágat ad át szive választottjának s a leány rögtön a karjaiba borul, vagy — ha a kérő nem tetszik neki — egyszerűen viszszaadja a gyümölcsös jelképet. Mirkó az ágat kapja vissza és ezért kegyetlen boszut esküszik. Áblakon kastélyába hozatja a leányt s ravaszul azt hiteti el vele, hogy a Jalnka-ünnepen van, egy falusi korcsmában. A nép is odacsődül, de csakhamar kiderül a csalás és a szegény Jelka kétségbeesve tudja meg szégyenét. A harmadik felvonásban azonban kibékül egymással a két fiatal teremtés és a dolognak, az operette-törvénykönyvek értelmében, természetesen házasság a vége. Bazil pedig egy gazdag fiumei keményítőgyáros leányát vezeti oltárhoz, s így ő is kifényesítheti megint a gradináci vár címerét. A szövegét, amely eléggé mulatságos, Davis és Kalbeck írták. A Strauss legújabb zenéje, a bécsi lapok tudósítása szerint csupa édes dallamosság. Az első felvonásban egy szép szerb bordal, egy csinos duett és Mirko románca tetszett, a másodikban Bazil és Anita kettőse, egy gyönyörű kvartett, egy tréfás kuplé, meg a fényes finálé a kólóval, a harmadikban Girardi egy kupléja, egy női kar és egy — Megvárom a nagyságos urat. Meg én . . . aztán együtt megyünk el. — Ne öreg, — vágott szavába hirtelen éles hangon Gábor — menjen, nézzen szét a gazdaságban s ha elvégezte dolgát, akkor keressen fel minket. Oly határozott hangon mondta ezt Gábor, hogy Mátyus vette kalapját s ment kifelé a földekre. Csak azt kérdé még, hogy nem lehet-e valamiben szolgálatára, Gábor tagadólag intett fejével, Mátyus katonásan szalutált s lovára kapva, kivágtatott az udvarból. Gábor egy pillanatig utána nézett, majd bement a szobába, megfürdött s gyorsan felöltözött. Egy negyedóra múlva sötét ruhában, a kastélyudvar felé tartott. Az istálló előtt elhaladva, az összes cselédség haptákba vágva magát, állt ott, bár nem szerették, hisz nem volt sportkedvelő, mint öcscse. 8. Sietve haladt át a kastély udvarán. Az óra éppen kilencet mutatott. — Késő, már késő — gondolta s boszankodott. Ő tudta, miért. Az oszlopos előtornácon megállt, beszivta a felfutott szőlő virágának édes illatát. Minden úgy van a tágas udvaron, mint azelőtt volt. Ott húzódnak el kétfelé az olasz renaissancestilben tartott laposfedelű melléképületek. Az udvar közepén az óriás termométer, amott meg a rókaház. Ugyan, van-e benne róka? Az öreg már ötven éve a család szolgálatában levő süket komornyik, ott ült az ajtó előtt, sütkérezve. Amint meglátta Gábort, hirtelen felugrott s oly gyorsan, amennyire csak vén tagjai engedték, glédába vágta magát. — Der gnädige Herr! Herr Jesses, der gnädige Herr! — szólalt meg makogva s csak csóválta ősz fejét. Bámult is, haragudott is, örült is, látszott az arcán. De hogyne bámult volna, hogy így egyszerre a föld alól bújt ki az egyik gazdája, hogyne haragudott volna, midőn minden ceremóniát elkerülve érkezett haza (ez sohasem volt igy a családban aztetszetős kvartett. Az előadást tomboló tetszéssel fogadta a nagyszámú közönség, s a taps az egész estén át nem szünt meg. Massenet Hubay Jenőhöz, Jules Massenetől, a Navarrai leány hírneves szerzőjétől a következő levelet kapta a minap Hubay Jenő: Kedves barátom! Mielőtt ön rám gondolt s sürgönyében értesített a „Navarrai leány“ sikeréről, amely nekem annyi örömet okozott s kimondhatatlanul jól esett, én viszont régi barátságunk és rokonszenvünk alapján várva várom már „A cremonai hegedűs“ első előadását, hogy szerencsekivánataimat igaz baráti szívből visszaadhassam. Ölelje meg nevemben geniális kollégámat Nikisch igazgatót és szorítson kezet nevemben az operámban közreműködő művészekkel, főleg Szilágyi Bella úrnő és Arányival. Maradtam igaz barátja és művészetének bámulója. Jules Massenet. « Szókimondó asszonyság. »L'andon-nak Madame Sans-Géné című darabja, melyet a Népszínház igazgatósága énekes színművé változtatott át, lesz a színház legközelebbi újdonsága. A darab magyar címe: Szókimondó asszonyság. A címszerepet Blaha Lujza, Napóleon szerepét Szirmai játsza. A darab első előadását a jövő hónap 3-ikára tűzték ki. REGÉNY. F U I M U S. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye. — (E regény lenyomtatása vagy fordítása törvénybe ütközik.) 7. A kastély helyett a tiszttartói lakba tartott. A vagy negyvenöt éves életerős, piros-pozsgás Mátyus András tiszttartó éppen ki akart lovagolni, midőn Gábor belépett udvarán. — Nini, már megérkezett a nagyságos ur, kiáltott fel az „öreg“, mint ahogy a két fiú őt nevezte, örömtől sugárzó szemekkel, — hogy fog a grófom örülni, mennyit emlegette a nagyságos urat. — Hát hogy van, bácsi? . . . emlegetett-e a Lőrinc gyakran? — Haj! többször, mint nem. Alig várta már, hogy haza jöjjön. De mi mind úgy hittük, hogy csak egy hónap múlva érkezik. S ime, a sürgöny tegnap jött. — És azok nem tudnak semmit? — Semmit; a gróf nem is elmondja, hogy megjött, a méltóságos grófné meg még itt sincs. — Nincs itt? Hiszen azt írta, hogy úgy mint tegnap érkezik. — Igen, úgy volt, de tetszik tudni, a nővérénél időzik, a Cobor Pál báróéknál Balnicán, azok tartották ott még pár napra. Táviratozzak neki? — Nem, ne, Mátyus, ne tegye. Csak hiába izgatná ... hát a Lőrinc persze még alszik. No addig is, míg felöltözik, megfürdöm. Itt a holmim már? — Igen, magam segítettem bevinni a szobámba, rendelkezése szerint. De tán felkeltem a komornyikot. — Ne fáradjon, itt felöltözöm s aztán felmegvek Lőrinchez. 9. Testvére a széles ágyban elterülve, egyik karját feje alá kanyaritva, mélyen, szelíd arccal aludt, Gábor megállóit ágya előtt s az imént hideg, majdnem metsző kifejezésü szemeiből végtelen szeretet áradt ki. Halk léptekkel odacsuszott az ágyhoz s vigyázva leült annak alsó szélére. Nyugtalan arccal vizsgálta vonásait, kereste az élet nyomait rajta. Hisz már innen-onnan két éve, hogy nem látta. Szerette volna boldognak, megelégedettnek látni. Hiszen szinte benne élt. Családja volt, mindene. Hozzákötötte büszke, elzárt szívének dobbanását, ő volt az egyetlen, kinek lelke összes redőit együtt feltárta. Hisz atyja végrendeletében is az bántotta leginkább, hogy az testvérétől elválasztotta, kinek pedig, érzi, néhanapján szüksége is lehet reá. Hányszor, de hányszor aggódott távol tőle, hogy idegen befolyások alatt elszakadt szivétől. Hányszor remegett azért, hogy elfelejtette s elidegenedett tőle. Ugyan szereti-e még? E percben Lőrinc felriadt. Egy pillanatig némán bámulva nézett maga elé, aztán felemelkedett ülőhelyéből s némán, szó nélkül átfonta karjait bátyja derekán. Gábor se szólt semmit, csak odaszorította szívéhez Lőrinc fejét és száraz szemmel, mereven tekintett maga elé ... messze, messze nézve! (Folytatása következik.) Op. 405. # — Strauss János jubileuma. —] Budapest, október 13. Az emberiségnek egy nagy jóltévője ünnepli meg holnap az ő ötvenesztendős jubileumát. Ez a jóltévő nem kórházi ágyakat alapított és nem tűzifát adott hetenként a szegényeknek, hanem keringőket és polkamazurkákat irt a táncoló emberiség számára. Mindenki tudja, hogy Strauss mesterről van szó, aki ötven évvel ezelőtt mint pelyhes álló suhanc dirigálta legelső zenekarát a bécsi Doranagerkertben. A krónikák följegyezték,hogy a jó bécsi nyárspolgárok szinte ellenséges hangulatban mentek el a szakálltalan fiatalember debütjére,mert az öreg Strauss, aki oly sokáig uralkodott a császárvárosban a szíveken és a bokákon, maga szította a gyülölséget az ő tehetséges fia ellen. Az idősebb Strauss János, mint majdnem minden művész-apa, nem szerette volna bohémnek látni a növekedő fiút, s vékonylábú hangjegyek helyett unalmas számokkal vette körül, hogy mint kövér bankár szerezze meg a legelső négyemeletes sarokházat. De a kicsiny Strauss, aki már hatéves korában keringő töredékeket kalimpázott le az édesapja zongoráján, kottákat pingált a strazzára és a saldo-kontora, s fülbemászó muzsikát komponált az üzletlevelek szövegére. És egy nap, amikor Isten tudja hányadik levélpapírt rontotta el tökéletlen fogalmazványával, mikor az irodafőnök talán még szigorúbban nézett rá, mint máskülönben szokott, egy nap az ifjú Strauss könnyelműen vállat vont a pirongatásra és igy szólott magában, ahogy a bank kapuján kifordult: — Vigye az ördög a strazzákat meg a tegnaptéli becseseket. Egyetlen háromnegyed taktust nem adok én oda az összes rézkapcsos főkönyvekért. Az apa kitagadással fenyegette a kis forradalmárt, de bánta is Strauss a kitagadást. A milliókból úgysem tagadhatta ki, hiszen az öreg Strauss János is csak egy szegény, vigkedvű legény volt, egy könnyelmű előtt é s hogyne örült volna, hisz ismerte amióta é s most tudta, hogy végleg hazajött. — Aber warum nicht schreiben, dass wir es wissen — makogott s csak csóválta a fejét. — Felhívjam az inasokat? — felhivom. S már neki is indult volna, ha Gábor meg nem akadályozza. Némán intett neki, nem szólt semmit, hisz úgy sem értette volna meg a szegény süket ember. Majd megveregette a vállát, aztán hirtelen sarkon fordult. — Der hochgeborene Herr schläft noch! — kiáltotta rémült arccal az öreg. De Gábor nem figyelt rá, bement a Lőrinc ajtaján.