Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)

1894-11-24 / 325. szám

325. szám. Budapest, szombat FÜSTI NAPLÓ. 1894. november 24. 9 állam és a társadalom nem támogatja őket kellőképpen kisebb megrendelésekkel. Tehát csakis egy nagyobb emlékmű-pályázat, ahol a művész ambíciója, reputációja, anyagi érdeke, szóval egész művészi jövője forog kérdésben, az az alkalom, amely fiatal szobrászatunkat magasabb művészi feladatok megoldására sarkalja. Ha művészeinktől ezeket az alkalmakat megvonjuk, a biztos elzüllés sorsának szolgáltatjuk ki szobrászainkat és szobrászatunkat is. És így a pályázat kérdése Magyarországon nemcsak egy emlékmű megalkotásának, de egyáltalán a művészi haladásnak és fejlődésnek kérdése. Az idő rövidsége nem okolhatja meg a pályázat mellőzését. Mert bátran merjük állítani, hogy a millennáris szoboremléket 1896-ra még akkor sem lehetne elkészíteni, ha az összes magyar szobrászok dolgoznának is rajta. Az ezeréves emlék tehát nem lesz meg a kiállításra. Ez azonban nem is baj. Inkább későbbre készüljön el, semmint hogy gyorsmunka elsiettetett alkotása legyen. De ha a pályázat kiírása egyéb okoknál fogva, a felhozott okok megfontolása dacára is nem volna már lehetséges, akkor nagyméltóságodhoz, mint a magyar művészet érdekeinek hivatott legfőbb őréhez azzal a kéréssel fordulunk, kegyeskednék módját ejteni annak, hogy a Zala György és Schikedanz tervei alapján készülő emlékmű megalkotásában részt vehessenek mindazok a magyar szobrászok, akik arra való tehetségüket már eddigelé is bebizonyították. A Zala és Schickedanz tervezete szerint készülő emlékműnek olyan nagyszabású építészeti kerete lesz, hogy nem fog az összhang rovására esni, ha az egyes szobrokat különböző művészek készítik el. Sőt művészeti szempontból nagyérdekű alkotás volna, mert abban minden élő jeles szobrászunk egyénisége és tudása külön-külön csoportozatokban érvényre jutna. És ezzel meg volna találva az a forma, hogy a pályázat mellőzésével is nemes művészi versenyre szállíttassanak a magyar szobrászok. Egy ember amúgy sem képes ezzel a nagy feladattal megbirkózni. A művész ihlete megalkothatja zseniális teremtő erővel egy ilyen nagy emlékmű tervezetét, de ahhoz, hogy eszméjének testet is adjon, évtizedek kellenek. Tehát a többi szobrászok közreműködése amúgy is parancsoló szükség. Csakhogy alig akad majd valamire való magyar szobrász, aki arra vállalkoznék, hogy mint egyszerű segéd szerepeljen a mű megalkotásánál. Ezért az összes magyar jelesebb szobrászok közvetetten megbízatása a munkában való résztvételre az egyetlen mód és eszköz az emlékmű sikeres megalkotására. Élénk vita indult meg a memorandum felolvasása után. Pataki László szívesen hozzájárul a beadványnak ama részéhez, amely tisztán elvi állásponton maradva, az általános pályázatot kéri, de veszélyesnek tartja a második részt, amely a munka felosztását követeli, mert az félreértésekre adhatna okot és az egész mozgalomnak azt a színezetet adná, mintha az csak a szobrászoknak a koncért való marakodása volna. Fadrusz János védelmére kel a felirat második részének, amelynek tulajdonképpen ő az értelmi szerzője. Nem engedheti meg, hogy ez nem éppen oly tisztán elvi álláspont volna, mint az általános pályázat kérdése, mert nem az anyagi érdek vezeti a szobrászokat, mikor részt kérnek abból a nagy munkából, hanem vezeti őket az az ideális vágy, hogy ők is közreműködhessenek a magyar művészetnek eme legnagyobb szabású művén, amelyet egy ember úgy sem képes egymaga elkészíteni. Róna József kifejti, hogy az általános pályázatot úgy képzeli, hogy a kivitelre a legjobbnak talált terv szolgáljon alapul, de azért a kivitel mindenesetre akkor is a jelesebb szobrászokra volna bízandó, olyformán, hogy a pályanyertes mű szerzője kapná az oroszlánrészt. Jendrassik azt kívánná, hogy az emlékiratban nemcsak a jelen esetre, hanem általánosságban is kívánatosnak mondassák, hogy az Országos Képzőművészeti Tanács, amely képzőművészeti dolgokban a kormánynak felelős, hozzá is szólhasson az ügykörébe tartozó ügyekhez. Még Margittal, Vágó és Roskovics szólottak a kérdéshez, s azután egyhangúlag azt határozták, hogy a miniszterelnökhöz ez ügyben kérvényt intéznek. Azonban a Róna által benyújtott iratot nem tartják egészében elfogadhatónak, hanem a benyújtandó újabb kérvény megszerkesztésére hat tagú bizottságot választottak, azzal az utasítással, hogy a ma hangoztatott elvek legyenek irányadók a beadvány megírásánál, s a kérvény a legrövidebb idő alatt az egyesület elé terjesztendő. A kérvény megszövegezésére kiküldött bizottság tagjai lettek: Róna József, Bezerédi Gyula, Fadrusz János, Vágó Pál, Jendrassik Jenő és Dudits Andor. F U S M U S. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye. — OQ (E regény lenyomtatása vagy a fordítása törvénybe ütközik.) — Gábor sokat látott — segítette ki bátyját Lőrinc — irigylem érte. — Irigyled? Ezt ugyan jól adod. Hisz csak rajtad áll, hogy utazzál. Nyitva előtted a világ — mondta éles hangon vihogva hozzá. Ezalatt a két inas lassan felöltöztette. Az egyik a harisnyát húzta a lábára, a másik cipőjét gombolta. Majd a komornyik sütővassal lépett melléje és bajuszát kezdte kondorítani. Erre azután elhallgatott. Gábornak úgy tűnt fel, mintha beszéde alatt valaki tűhegygyel az asztalt kopogtatta volna, olyan üres vékonyka volt mindaz, amit mondott. A csendet Lőrinc szakította meg, a Tomi versenylovairól kérdezősködött. Erre ismét megeredt a nyelve és beszélt sokat, hosszan, bár még erről sem valami nagy szakértelemmel. Ezalatt tökéletesen felöltözött. Ott állott most a két fiú előtt, mint egy hat láb magas ruhával teleaggatott kleiderstock, kockáktól ellepett hórihorgas termetéhez pompásan illettek a kifésült ritka savószin favoritjai és kenderszínű, hosszú bajusza. Fején angol vadászkalap volt, magas lovaglócsizma a lábain. An accomplished gentleman! — Lemegyünk Micihez ? — Még nincs készen. Ilyenkor teázik csak, s reggel — köztünk legyen mondva — infamis rossz kedve van. Jobb később bemenni hozzá. .. — És Lolly grófnő? — A sógornőm ? Már azóta bizonynyal két lovat lovagolt agyon. Azt nehezen találjuk meg villásreggeliig. — Akkor tán Stázi nénihez mehetnénk? — Már oda csak menjetek egyedül, fiaim. Én mindig fekete kávé után (ilyenkor van a legjobb kedvem) szoktam felmenni hozzá. Egyszer naponta elég a jóból. — Így hát határozz te... — Mi jut eszetekbe, fiaim? Amit parancsoltok s ahová parancsoltok. Yom obedient servant. Menjünk be tán a Hanzihoz, a sógorom is itt van ... Klienigstein Hanzi gróf, dzsidás főhadnagy, a harmadik szobában lakott. Már a folyosóra kihallatszott a gangja, valami bécsi kuplét dalolt. — Ah grüsst Buch! Na wie geht’s? — s aztán hirtelen infámis kiejtéssel átcsapott a magyar nyelvre: — No, mióta vagytok itt ? Lesz mulatság! Lollynak két táncosa. Már megunta velem a dreisnittezést — kiáltott, felugorva fekvő helyzetéből. — Jere velünk, Hanzi, bejárjuk az istállót. — F geh nicht. Tank schön. Ma már lenn voltam. Veszekedtem a lovászokkal. Korán keltem fel, Lollyt kisértem el lóháton. Ez a kuruc lány még mindig kifáraszt. Járjatok mindent körül, addig majd én kiszívok egy csibukot s majd lenn Micinél találkozunk. Ezzel végig hempergett a kereveten, felkapott maga mellől egy bécsi élclapot, lábait égnek emelve, az előbbi bécsi marsot fütyülte tovább. Tomi és a fiuk előbb a kastélyt járták be. —• Gábornak meg kell mutatnom az újításokat. Már vagy három éve, hogy nem járt itt. — Nem, még kettő sincs egészen. — Nos látod, ez most a nagy szalon. Azelőtt is az volt, de azt a sok ostoba stukkót, régies díszt, leszedettem a falakról. Unalmasak voltak. Az ősöket meg a lépcsőházba dugtam, ezt a divatot a Pauline hercegné (hiába, csak neki van legjobb ízlése Bécsben) hozta be. Les ancêtres á tout le monde, même au mendiant que passe, és beszélt, a maga utólérhetetlen párisi akcentusával. És kiakasztotta azokat, akiknek köszönheti, hogy az udvarhoz járhat, az előcsarnokokba és lépcsőházakba, Pas maica. No aztán ezt a salont a Mici rendezte be. Csupa joujou. Csinos, hasonlít rá. Szép csecsebecse, csak egy kicsit fárasztó, ez itt mellette meg a boudoija. Ezt a bécsi Fix és Pertois rendezte be ... Ez meg a dohányzóm. Tetszik? Csupa keleti szövet, a sportképeket meg Londonból hozattam. Ez mellette az agancsszoba. Látod, merész vagyok és öntelt, nem szégyenlem kiállítani a szarvaimat. Ezt nem mindegyik férj merné megtenni ... Ez a szoba a Micikém büszkesége. La prouve sa vertu épatante !... A két fiú csak nézett s hallgatott. Végre az agancs-szobában Lőrinc szólalt meg. Egy párt megdicsért, egy párt megbámult. — Innen egy kis külön lépcső az istállókba vezet... Jérték, menjünk le. A porcelánnal kirakott falu istállókat bejárták, mindegyik lónak pedigréjét, tulajdonait, árát elmondotta Tomi, végre az istálló végében egy kis dohányzónak berendezett fülkébe tértek. Itt hevert egy török kereveten, igen rövid lovaglóruhában, férfias szalmakalappal fején, nyitott kabátkában, férfi nyakkendővel — a Tomi sógornője, Klienigstein Lolly grófnő. Meglátva a vendégeket, nyugodtan fölkelt, odajött hozzájuk, előbb Lőrincnek, majd Gábornak katonás mozdulattal kezet nyújtott, Tominak meg odatartotta a homlokát, amelyet az bágyadt csókkal illetett. Közép magasságú leány volt, ki azonban magasnak látszott így, ebben a férfias testhez álló lovaglóruhában. Sötét, vörös-barna haja finom, selymes fürtökben övezte fejét. Homloka elefántcsontfehér volt, csak úgy mint arca és kezei. Sötét-barna szemöldei, pillái beárnyalták kékes-zöld szemeit. Finom keskeny orra egy pillanatra megrezdült, sápadt ajkai is megrezegtek. Egyik kezével a haját simogatta, a jobbjában levő lovagostorral pedig amazonját ütögette. Egy pillanatig szembe nézett Gáborral, de egyenesen beletekintve a szeme fehérébe. Majd ismét leereszkedett a kerevetre. (Folytatása következik.) Törvényszék. “ A visszaszerzett becsület. A királyi Kúria nemrégiben két havi fogházra ítélte Vándory Béla kávést, mert elsikkasztotta pincérjének kétszáz forintos óvadékát. Az elítélt kávés ügyvédje, dr. Készíts Antal azonban perújításért folyamodott, amit a törvényszék el is rendelt. A mai újabb végtárgyaláson a vádlott kávés tanukkal bizonyította, hogy pincérje feljogosította őt az óvadék felhasználására, aminek következtében a törvényszék fölmentette a vádlottat. Halálos ítélet. Az eszéki királyi törvényszék kötélhalálra ítélte Argalas Károlyt, aki ez év február tizenharmadikán megölte anyósát llakovac Annát. A gyilkos vinkovcei kereskedő volt, de 1893-ban csődbe jutott. Tettének az volt indító oka, hogy féltékeny volt a saját apósára s azt akarta megölni. Reggel a sötét folyosón azonban összetévesztette kilépő anyósát az apósával s hátulról fejszével leütötte. A törvényszéki orvos megvizsgálta Argalast s miután épelméjűnek ítélte, a törvényszék meghozta ítéletét. A véres mozsártüró, Úri, pest megyei községben örökös viszályban élt Kerti Kovács János a feleségével. Egyre ütötte-verte az asszonyt szeges botjával. Egy ily alkalommal fia is közbelépett, hogy segítségére legyen anyjának. A dühöngő ember ekkor fia ellen fordult a szeges bottal, mire az asszony felkapta a földön heverő mozsártörőt, és úgy vágta fejbe férjét, hogy az vérbefagyva, holtan esett össze. A pestvidéki törvényszék Kovácsnét, tekintettel erősen felindult állapotára, csupán hét évi fegyházra ítélte, mit a királyi Tábla is helybenhagyott. Elítélt francia kém. Rómából írják, hogy Romani francia kapitányt az ellene kémkedés miatt San Remoban tárgyalt bűnperben tizennégy havi fogságra és 1200 líra pénzbüntetésre ítélték. Gyilkos kocsis. Mint pécsi levelezőnk írja, az ottani törvényszék tegnapi végtárgyalásán Feld János kocsist, aki júliusban Graf Anna özvegyasszonyt lakásán kővel fejbevágta, késével leszúrta, s azután háromezer forintot tőle elrabolt, szándékos emberölésben és rablásban bűnösnek mondotta ki és élethoszsziglan tartó fegyházra ítélte. Sport. Főúri medvevadászatok. A parnéi vadászatokat, amelyekre Ottó főherceg is készülőben volt, de betegsége miatt nem mehetett a gömöri hegyek közé, a minap kezdte meg gróf Andrássy Sándor főúri vadászvendégeivel. A vadásztársaság tagjainak sorában vannak Eszterházy-Andrássy Irma hercegnő, Andrássy-Kaunitz grófnő, Zichy Márta és Batthyányné Andrássy Ilona grófnők is. A vadászat sokkal több reménynyel kecsegtetett, mint amennyit eredményez, mert a süppedő talaj sok nehézséget okoz a társaságnak. Az erdővédők által kinyomozott medvék közül néhányat tegnap elejtettek, holnap pedig a hellén uradalomban folytatják a vadak ütését. Letartóztatott sportklub. Egy londoni telegrammunk szerint a rendőrség törvényellenes fogadások miatt letartóztatta az Albert-klub száztizenöt tagját. A letartóztatás roppant feltűnést kelt, mert az Albert-klub a legrégibb sportklubja Londonnak. Az elfogottakat, kivéve a klub hivatalnokait, kaució mellett holnapig szabadon bocsátották. Holnap újra tartoznak megjelenni a rendőri bíróság előtt. A Matchbox otthon. Matchbox, a 187,000 forintos apaló, néhány napi utazás után Angliából megérkezett új hazájába, Ausztriába. A vonat Olmützben szállította ki a jeles állatot, ahol trainer- és jockeytisztelőinek egész sora várta, és rövid pihenés után elszállította új családi otthonába, a batscheini ménesbe. A legnagyobb jockey művészét. A francia nyári lóversenyek igazgatósága százezer frankot szavazott meg legutóbb egy új kórház javára, amelyet szerencsétlenül járt jockeyk részére állítanak fel Chantillyben. Ezt az alkalmat arra használta fel egy Louis Baum nevű sportférfiú, hogy röpiratot adott ki annak beigazolására, hogy voltaképpen a legroszabb akadályversenylovast sem fenyegeti nagyobb életveszedelem, mint például egy állatszeliditőt, vagy egy középtehetségű kötéltáncost. Ezt a kedvező körülményt annak köszönheti a jockey, hogy már zsenge korában megtanul egy művészetet, amely nehezebb minden lovaglásnál, megtanulja azt, hogyan kell egy lóról lehetőleg kedvező eredménynyel lebukni. Ennek következtében a jockeynak egy lóról lebukni körülbelül annyi, mint egy más európainak a robogó omnibuszról leszállani. Teszi ezt olyképpen, hogy amikor bukófélben van, összezsugorodik mint egy gummilabda, ráhajol a ló nyakára és innen lehető nagy lendülettel eldobja magát lovától, így legnagyobb részük könnyebb zúzódásokkal szabadul meg a legválságosabb helyzetből. Csak így magyarázható meg, hogy az akadályverseny-jockeyk halandósága korántsem olyan nagy, mint az ember első pillanatra gondolná. Az angolok hidegvére és lélekjelenléte természetesen nagy szerepet játszik a dologban, mert csupán ügyességük ilyen kellemetlen helyzetekben nem volna elegendő ahhoz, hogy ép bőrrel meneküljenek. Chantillyben összesen kétezer jockey, trainer és lovászfiú lakik, ami Mr. Louis Baum optimisztikus röpirata dacára is eléggé megokolja a kórház felállítását. A röpirat szerzője végül kijelenti, hogy a jockeyk közt az a legnagyobb művész, aki a lóról a legjobban tud lebukni.