Pesti napló, 1894. december (45. évfolyam, 332-360. szám)
1894-12-01 / 332. szám
332. szára. Budapest, szombat 1994. december 1, 3 PESTI NAPLÓ, legalább egy része eloszlatható volna. Ebben a reményben és ezen szándékom jelzése mellett van szerencsém újólag kijelenteni, hogy a javaslatot általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés jobbról.) Fölényi Géza sajnálja, hogy Jókai nincs itt a Házban, mert kapacitálni szeretné őt a törvényjavaslat ellen. Már Berzeviczy felszólalását is, aki maga is módosítani szeretne a javaslaton, haladásnak jelzi a törvényjavaslattal szemben. De így az állami segélyezést nem nevezheti egyébnek, mint ajándéknak, s ezért a javaslat hibásan van szerinte kölcsönnek címezve. A Vígszínház semmi biztosítékot nem nyújt a kölcsön tekintetében, hipotékáris biztosítékot a legkevésbbé, mert arra elsősorban az építkezési költségeket táblázzák be. De különben is furcsának találja, hogy olyan intézetről állítják, hogy biztosítékot nyújtani képes, amely még meg sem alakult. Amíg az ország egyéb bajai orvosolva nincsenek, nem szavaz meg ilyen célra egy krajcárt sem, de később is csak úgy járulhatna ilyen segélyezéshez, ha meg lenne a garancia arra nézve, hogy az intézet eminenter nemzeti intézmény lesz. Az idegenforgalomra való utalást nem tartja helyesnek, mert hiszen idegenforgalom egész évben van, a tervezett ötven idegen nyelvű előadás pedig nem elégítheti ki úgysem az egész évi idegen forgalmat. A kormány a törvényjavaslattal preszsziót akar a városra gyakorolni, mert az a segélyezést tudvalevőleg megtagadta. Amíg a főváros 1.200.000 forint budget-defcittel küzd, addig nem lehet kívánni, hogy idegen múzsa támogatására 800.000 szavazzon meg. Most már be is fejezhetné szavait ... Rosenberg Gyula: Helyes! Polónyi Géza nem tudja, azt helyeselte-e Rosenberg, amit a szóló mondott.. . Rosenberg Gyula: Korántsem. (Derültség.) Polónyi Géza végül kijelenti, hogy ilyen körülmények közt nem szavazhatja meg a törvényjavaslatot, amely e német múzsának nyitna csak új templomot. Hegedűs Sándor nem osztozik a felszólaltak hazafias aggodalmaiban, mert az összesen ötven idegen, nem kizárólag német nyelvű előadástól egyáltalában nem félti sem a főváros magyarságát, sem a magyar államiságot. Nincs biztosabb eszköze a magyarosodásnak úgy a fővárosban, mint az országban szerteszét, a kultúránál. Kultúrát pedig egyoldalúan, elszigetelten és erőszakos rendszabályokkal fejleszteni manapság már nem lehet, nem felel meg ez a mai kor követelményeinek. A magyar kultúrának tehát nem ártalmára, hanem javára válik, ha a művészet a fővárosban minden tényező közreműködésével fejlődik. Pelényi egész okoskodása hamis alapokon nyugszik. A szóló maga is elismeri, hogy áldozat van ebben a kölcsönben a művészet érdekében, de mivel belátja, hogy a negyedik színházra szükség van, nem zárkózhatik el ettől az áldozattól. Az előtte szóló üzletet lát ebben a kérdésben és keresi a biztosítékot és az üzlet lebonyolításának részleteit. Pedig egy erkölcsi testülettel szemben a kölcsönzés másképpen nem megy, mint a jövedelem lekötésével. Arra a megjegyzésre, hogy a részvények még nincsenek is aláírva s a főváros arra engedélyt nem adott, azzal felel, hogy hiszen ez sine qua nonja az egyesület létrejöttének. Ha tehát sok olyan aláíró lenne, mint Bartók, aki a saját aláírását nem akarja honorálni, természetes, hogy nem létező testülettel szemben kölcsön nem létesülhet. Elesik tehát Polónyinak minden okoskodása. Végül gróf Pongrácznak felel arra, hogy a Ház ama tagjai, akik részesei az uj vállalatnak, tartózkodjanak a szavazástól. Ő csakugyan aláirt bizonyos összeget a Vígszínházra, sőt a mikor azt mondták, hogy nem elég, meg is duplázta. De ha valaki azt hiszi, hogy ezzel a szóló valami jövedelmező üzletet csinált, annak az ő részét a leendő jövedelemből szívesen átengedi, (Derültség), de a szavazatát nem hagyja. E nyilvános kötelezettség mellett elfogadja a törvényjavaslatot. (Élénk tetszés jobbról.) Bartók Lajos, csodálkozva Hegedűs támadásán, személyes kérdésben kijelenti, hogy ő kötelezettségeit mindig, minden irányban teljesíteni fogja s meg fog felelni aláírásának is. Hegedűs Sándor kijelenti, hogy ő csak a Polónyi szavaiból idézte a Bartókról mondottakat. Különben Bartóknak sem intencióit, sem a társasághoz való viszonyát nem tette kritikája tárgyává. Azt különben inkorrektnek tartja a társulat részéről, hogy azzal a kikötéssel is adott ki részvényeket, hogy azokat nem kell befizetni. Pázmándy Dénes azt tartja, hogy ha szükség van a negyedik színházra, amint ezt minden szónok elismerte, akkor keresni kell a módokat, hogy miképp lehetne ezt a színházat tényleg felépíteni és milyen formában kellene az államnak a segélyt megadnia, hogy a színház tényleg létesüljön. Nem tartja helyesnek, hogy a Vígszínház kérdését összekapcsolták egy ismeretlen részvénytársasággal. A kormánynak kérnie kellett volna a 200.000 forintot és olyan vállalatnak kellett volna adnia, amely nagyobb garanciát nyújt és tisztán a magyar múzsát szolgálja. Idegen előadás előfordul más színházakban is, de az a körülmény, hogy a törvényjavaslatban már be van véve programoiként idegen előadások kultiválása, félelmet gerjeszt. Abban a nézetben van ő is, hogy az ötven előadást sem szabad egyfolytában tartani. Kéri Berzeviczyt, vegye be indítványába azt is, hogy egyhuzamban lefeljebb tizenkét idegen előadás legyen tartható. Ő az összeg biztosítására vonatkozó aggodalmakat nem osztja. Az összeget egyszers mindenkorra elveszettnek tartja ugyan, de egy színház megérdemli a támogatást. A Vígszínháznál legalább 300.000 forint bruttóbevételre lehet kilátás s a személyzeti fizetések után való adók stb. szintén biztosítanak jövedelmet az államnak, úgy hogy a kamatok tényleg megtérülnek. Budapest a művészetért keveset tesz, a fővárostól el lehetne várni, hogy Ó-Budán és Újpesten színházat építsen. A Vígszínház felépítését a városra bízta volna a szóló s éppen abban látja a javaslat hiányát, hogy a Vígszínház létrejötte nincs biztosítva. Óhajtja, hogy az uj színház a magyar múzsát szolgálja s az idegent csak kivételes esetekben. Ezzel a kikötéssel a maga részéről hajlandó lenne a kölcsönt megszavazni. Horváth Gyula: Nem oszthatja azt a nézetet, hogy a Vígszínház-társaság részvényesei nem vehetnek részt a tárgyalásban. Furcsa volna, ha csak azok szavazhatnának, akik szívüket és zsebüket is meg tudják kellőleg óvni a közintézmények létesítésétől. A mostani színházi vita szerinte biolyes személyek elleni elfogultsággal foly és esztendők múlva csodálkozni fognak, hogy hogyan láthatott akkor veszélyt az ellenzék a szőnyegen forgó javaslatban. Az alakuló Vígszínház nemzeti intézmény lesz akkor is, ha néhány idegen nyelvű előadás lesz benne és kár oly nagy dolgot ebből csinálni, amikor a más nemzetek rokonszenvét kell megnyernünk és amikor sokszor talán igazságosan is sovinizmussal vádolnak bennünket. Gulner Gyula: Én soviniszta vagyok, nem tagadom. (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Én is !) Horváth Gyula: Van értelme a sovinizmusnak is, de olyannak nincs, amely ellenségeket szerez ott is, ahol nekünk barátokra van szükségünk! Ez a vita is megmutatja azt, hogy itt tulajdonképpen nem a kérdés objektív megítéléséről van szó, hanem arról, hogy amit az egyik akar, azt más ne akarja és viszont. Neki az a meggyőződése, hogy az intézmény jó és azért megszavazza a javaslatot. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Herman Ottó: Van neki egy névrokona Budapesten, azzal a különbséggel,, hogy ami neki a vezetékneve, az annak keresztneve és megfordítva. Ez a budapesti polgár nemrég háromemeletes házat szerzett és szólóhoz küldték a gratulációkat. Ilyen alapon fordultak gyakran hozzá hazafias ajánlatokkal s igy kapta meg a Vígszínház Egyesület aláírási ívét. De miután nem háziúr, nem irta alá az ívet éscsak most tudja, minő veszedelemtől menekült meg, mert hisz a belügyminiszter maga mondta, azaz egyesület kereskedelmi társulattá alakult át. Nem tudja megérteni, hogy amikor a többség soraiból is nemzeti egyesületek alakításán fáradnak Budapest megmagyarosítása érdekében, mire való ily törvényjavaslattal előállani, amely letörpíti a magyar múzsát, hogy ma a németnek, holnap a franciának, holnapután az angolnak nyájas arcot vágjon, szóval utcai tekergővé akarják tenni. Egy látvány út melletti cigánygyerekké akarják tenni a magyarságot Budapesten, amely azért a krajcárért, amelyet az idegen utazó vet neki, tótágast áll, és a német táncot is eljárja. Budapestnek van még egy hatalmas rétege, amelyet még ezután kell megmagyarosítani; minek akkor az idegen előadásokra alapított Vígszínház? Tizenhét esztendeje propagált mindent, ami a magyar szellemnek pozitív eredménye, de erre a Vígszínházra nem tudna megszavazni egy krajcárt sem. Fordítsák ezt a 200.000 forintot arra, hogy a kamattal évenkint kimenjen egy pár tudós a nagyvilágba s vegyen részt a magyar szellem nevében az emberiség kutató kultamunkájában. De, hogy éppen a belügyminiszter álljon elő a javaslattal, aki a pozitív tudományok terén működött, az képtelenség. Én végre ha még valahogy meg tudom érteni, hogy miféle ráhatások voltak azok, amelyek arra bízták a kormányt, hogy megszakítsa az ország költségvetésének tárgyalását és ezt a javaslatot hozza be, mert lehet, hogy politika, pártérdek, vagy személyes érdek, de már azt nem tudom megérteni, azt nem veszi be sem eszem, sem szívem, hogy Magyarország koszorús költője, Jókai Mór, itt a rossz ügy védőjeként lépett fel. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Senkinek, sem ebben a házban, sem a magyar társadalomban nincsen olyan joga abszolút sovinistának lenni, mint a költőnek, és elsősorban annak, aki előtt a nemzet csak az imént tette le a babért. (ügy van! Ügy van balfelől, sőt egyenesen hivatása, hogy a nemzet érzelmét, szellemét és géniuszát a maga tisztaságában kifejezze — de tisztelje is! (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hát ő jól tudja, hogy nálamnál senki sem tartotta nagyobbra azokat a szolgálatokat, amelyeket ő, mint költő a nemzetnek tett; de éppen mert így éreztem vele szemben, azért nagy az én fájdalmam is, hogy ő hovatovább, mindinkább az opportunizmusnak azon alapjára áll, amelyet az igazi, tiszta költészet kizár. (Ügy van balfelől.) Nemcsak mint függetlenségi képviselő, hanem mint magyar ember, egész szívemmel ■ ellene vagyok, visszalököm e törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és helyeslés a szélsőbaloldalon.) Gulner Gyula: Még ha a Vígszínház csakis magyar előadásokat tartana is, akkor is meg kellene gondolnunk, szabad-e az Ínség kiáltó szava hallatára ily nagy összeget megszavazni egy fővárosi színház létesítésére. Mennyivel inkább vissza kell utasítani ezt a javaslatot, amikor az új színház alapszabályaiban van kikötve, hogy ott idegen nyelvű előadások is tarthatók. Mindenki láthatja, hogy mi a német kultúra állandó befolyása alatt állunk, amely valósággal veszélyezteti a mi magyarosító törekvéseinket. Horváth Gyula: Már nem! Gulner Gyula: A tisztelt képviselő úr erre rázza a fejét, hogy nem úgy van. Horváth Gyula: Már nem! Gulner Gyula: A szimptomákból ítél. A hadseregünk német, a kereskedelem nagy része német, a vendéglőkben ott van a kétnyelvű étlap, a kereskedővilágban a kétnyelvű felirat, magyar és német, egyszóval a közélet minden terén ott látjuk a magyar s mellett mindenütt mint állandó veszedelmet a német elemet és a német kultúra befolyását. Téves a belügyminiszternek az az állítása, hogy az alapítók személyében megvan a színház magyar jellegének garanciája, mert a részvényeken esetleg túladhatnak. Elégséges garancia csak magába a törvénybe fölvett dispozíció lehetne. Polemizálva Jókai Mór tegnapi felszólalásával, kijelenti, hogy neki is fájt Jókainak ez a beszéde. Mert mindenki felszólalhatott volna azzal a konklúzióval, csak Jókai nem. Iránta való szeretetét azért nem ingathatja meg az ilyen felszólalás, mert ez Jókainak nagy érdemeit nem ronthatja le. De fáj neki, hogy a nemzet első költője maga szakít le egy levelet abból a babérból, amelyet a nemzet font,homloka köré. Neki és sokaknak ez országban Jókai Mór nem egy személy, Jókai Mór egy szimbólum, a magyar irodalomnak, a magyar kultúrának, a magyar költészetnek szimbóluma, és fáj nekik, ha rajta folt, esik. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Reflektál ezután Horváth Gyula beszédére és nem habozik kijelenteni, hogy ő sovinista, abban az értelemben, hogy a magyar állameszmét veszélyeztetni nem szabad s nem törődik vele, ha nemzeti törekvéseink ellenségeit szembe találja magával. Sovinista az angol, a francia is és a sovinizmus ébresztette fel a mi nemzetünket is,a múlt század végén letargiájából. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Jókai Hór .Tisztelt képviselőházi (Halljuk! Halljuk!) Talán meg fogják engedni tisztelt képviselőtársaim, hogy szót emelek, (Halljuk! Halljuk!) de ismételten cselekedtek tisztelt képviselőtársaim közül azok, akik felszólaltak, hogy az én tegnap itt tartott beszédem után nekem tulajdonítanak oly intenciókat vagy szándékokat, amelyekben nem osztozom, amelyeket magaménak nem vallok s így magamra ráerőltetni, dacára annak, hogy igen derék ..... (Halljuk! Halljuk!) Azt a hibámat elismerem, hogy mikor valaki keres, akkor ne beszéljen. Nem jól hallották, amit mondhattam, nem jól értelmezték kifejezéseimet. Először is már (Halljuk! Halljuk!) a gyorsírói feljegyzésekben a következő passzust találom számbaadva: „hogy a Nemzeti Színház biztosításának tekintetéből összeadott pénzalapot a magyar nemes hölgyek vállalták magukra.“ Én ezt nem mondottam, hanem mondtam azt, hogy: a magyar nemesek szűzi vállaikra ... . s az én ifjú barátaim azt hallva, hogy szüziekről van szó, azt hitték, hogy kisasszonyokról beszélek. (Elénk derültség.) Nem kisasszonyok voltak, hanem a nemesek szűzi vállai, melyek addig az ideig semmiféle közteherviselésben nem részesültek. Ez volt az első teher, amelyet magukra vállaltak a magyar nemesi rendek. Úgyis lett kiosztva megyénként, a megyék úgy adták össze, nem a földmívesekre, nem a jobbágyokra, hanem tisztán a nemesekre lett kivetve, a Nemzeti Színház alaptőkéje. Azután elmondottam azt is, hogy micsoda feladata volt a Nemzeti színháznak. Micsoda küzdelmei voltak, micsoda sikerei. Sehol azt nem mondtam, amit számba adtak, amiben hátsó gondolatot kerestek előttem szólott tisztelt barátaim Herman Ottó és Gulner Gyula, mintha azt mondanám, hogy semmi szükség sincsen továbbra a magunk nemzetisége mellett buzgólkodni és hogy már most behozhatjuk a német színházi előadásokat. Sehol ezt nem mondtam. Éppen az ellenkezőjét mondtam: azt, hogy azok között az előadások között, amelyeket idegen, kiváló művészek adhatnak egy létrejövendő új színházban — mint adták az eddigi színházakban — nem fognak helyt foglalni a német előadások. Határozottan és világosan így mondtam. Meg is okoltam, hogy miért. Azért, mert német színtársulatot nem fog tartani a Vígszínház igazgatósága, megmondtam azt, hogy a Burg-színház nem vándorol, nem jön ide . . . Thaly Kálmán: Berlinből jönnek! Jókai Mór: . . . megmondtam, hogy ez nem kívánatos és megmondtam, hogy nagyon óhajtom, hogy ott ne legyenek más előadások, mint amineket jeleztem. (Zaj.) Az elnök: Csendet kérek! Jókai Mór: Hanem hozzátettem, nem tartanám politikai tapintatnak, hogy itt a parlamentben beszéljünk erről a tárgyról, amely tárgyat igen helyesen lehet megvitatni.A Vígszínház igazgatóságában, helyesen lehet megvitatni a fővárosi képviselőtestületben, de a magyar parlamentben, itt a törvényhozásban ne beszéljünk róla. (Ellenmondások a bal- és szélsőbaloldalon és felkiáltás: Miért ne?) Én erről kívántam, szólni, nem arról, hogy a színházba a német előadásokat akarom behozni; ezt a megtiszteltetést kénytelen vagyok visszaajándékozni tisztelt barátaimnak. (Helyeslés jobbfelől.) Kérem egyébként a tisztelt gyorsirászatot, hogy az előbb említett tréfás quiproquot igazítsák ki a naplóban. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Az elnök: Kivan még valaki szólni? Szólásra senki sincs feljegyezve. Herman Ottó képviselő úr személyes kérdésben kér szót. Herman Ottó személyes kérdésben megjegyzi, hogy ő nem akarta Jókait azzal vádolni, hogy mentális rezervációkkal él, hanem vádolta és vádolja most is opportunizmussal, amelyet megért a kormányszékeken, a pártéletben, de nem a magyar költészetben. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az elnök a vitát berekeszti. Hieronymi Károly belügyminiszter: Tisztelt Ház! Csak rövid ideig akarom igénybe venni a tisztelt Ház figyelmét, különösen azért, hogy a Berzeviczy Albert tisztelt barátomnak kilátásba helyezett módosítására vonatkozó álláspontomat jelezzem. (Halljuk! Halljuk!) A látszólag legnagyobb ellenvetés, tisztelt Ház, amit a törvényjavaslat ellen felhoztak, az, hogy nem magyar, hanem német színház érdekében adatott be, hogy a németségnek akar terjesztője lenni, pedig a magyar törvényhozás nincs hivatva német színházat segélyezni. Midőn tegnap kijelentettem, hogy a vígszínház-társaság nem német színházat akar alapítani, hogy magyar színtársulatot kíván szerződtetni, amidőn kijelentettem, hogy csak kivételesen korlátolt számú idegen nyelvű előadásokra kívánja jogát fentartani, akkor a mai napon a tisztelt képviselő urak azt mondták, hogy én megváltoztattam álláspontomat, hogy ez a koncesszióm a tegnapi vitának eredménye. Tisztelt képviselőház! Két bizottságban tárgyaltuk ezt a törvényjavaslatot. Számosan vettek részt ezekben az előzetes tárgyalásokban, azok mindnyájan tanúságot tehetnek amellett, hogy a bizottsági tárgyalások folyamán, tehát a tegnapi vita előtt is ugyanez volt az álláspontom, ami tegnap és ma, és hogy midőn a bizottságban az a kérdés vettetett fel, hogy a törvényjavaslatban számszerűet korlátozzuk az idegen nyelvű előadások számát, én kijelentettem, hogy mivel ezeknek a száma mindenesetre nagyon csekély lesz, és az idegen nyelvű előadások számának jogosultsága különböző körülmények között különböző lesz, nem tartanám helyesnek magában a törvényjavaslatban ez iránt intézkedni. Utaltam nevezetesen arra, hogy például a kiállítás nyarán tartandó idegen nyelvű előadások számát más esztendőben megengedhetőnek nem tartanám, mert azok a körülmények akkor nem fognak fenforogni, amelyek a kiállítás évében fintorognak. És nyilvánosan kijelentettem, hogy ezen idegen nyelvű előadások csak kivételt fognak képezni. Azt mondták, tisztelt Ház, hogy ezzel rést törünk az eddigi rendszeren, mert eddig nem voltak idegen nyelvű előadások. Hisz tegnap is utaltam arra, hogy a magyar Népszínházban igenis, vannak most is kivételesen, idegen nyelvű előadások és hogyha a Népszínház, amelyben kivételesen most is vannak idegen nyelvű előadások, nem veszélyezteti a magyar kultúrát, a Vígszínház, amely éppen