Pesti Napló, 1897. március (48. évfolyam, 60-90. szám)
1897-03-14 / 73. szám
Budapest, vasárnap 1897. március 14. , PESTI NAPLÓ, 73. szám. A bajon segítendő Mihályfy József főmérnök kidolgozta a Rókus-kórháztól a Rottenbiller utca előtti térig terjedő szakasz kibővítésének terveit. Eszerint az úttestnek gránittal és a gyalogjáróknak aszfalttal való burkolása összesen mintegy 90.000 forintba kerülne. * Az erzsébetvárosi választás. A VII. kerületben ismét több jelölt nevét emlegetik. Szabadelvű párti programmal Braun Vilmost, Braun pezsgőgyáros fiát akarják fölléptetni, egy másik párt meg Krivácsy Géza magyar államvasúti titkárt is. Eötvös Bálint a jelöltségtől visszalépett. A néppárt Orbán János gyógyszerészt óhajtaná megválasztani. Morzsányi választói ma este értekezletet tartottak Fischer Ignác elnöklete alatt. Az értekezleten beszámoltak az agitáció eddigi eredményéről, amely tekintettel arra, hogy a kormány hivatalos jelöltet nem állított, elég kedvezőnek mondható. A pártiroda a Kerepesi út 22. szám alatt van. * A polgármester szabadságon. Márkus József polgármester ma délután kétheti szabadságra Abbáziába utazott. Ez idő alatt Halerhauer alpolgármester fogja helyettesíteni, mert Gerlóczy, mint a sorozó bizottság elnöke, április 5-dikéig a sorozásnál van elfoglalva. * A metropol-vasút. A magyar metropol-vasút teljesen kidolgozott építési részletterveit a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank Részvénytársaság ma benyújtotta a kereskedelmi minisztériumhoz, a székesfővárosi tanácshoz és fővárosi közmunkák tanácsához, kérelmezvén a közigazgatási bejárás megtartását. A bank még 1895. évben folyamodott ennek a a földalatti villamos vasútnak az engedélyéért s a kereskedelemügyi miniszter a székesfővárosnak közgyűlésileg kifejezett előzetes hozzájárulása alapján az előmunkálati engedélyt 1896. január 4-én adta meg a bank részére. Az engedély alapján a bank oly építési tervezetet dolgoztatott ki, amely a felmerülő összes technikai kérdések, nevezetesen az összes csatorna-, kábel-, víz- és gázvezetékáthelyezések megoldására a legkisebb részletekig kiterjed. A tervezett vonal kezdőpontja a Lehel utca és Váci út keresztezése, tehát azon pont, ahol a budapesti közúti vasút újpesti vonala a Budapest-újpest-rákospalotai Villamos Közúti Vasúttársaság újpesti vonalával érintkezik. Ezen kezdőpontból kiindulva, a vasút a Csáky-utca, illetve Honvéd-utca irányában keresztezi a Lipót-körutat, tovább halad a Honvéd-utcán, az Újépület telekcsoportján és a Bálványutcán egészen a Zrínyi-utcáig, amelybe bekanyarodva, kivezet a Lánchídhoz, onnan a Mária Valéria-utcán át az eskütéri hídhoz, innen pedig a meghosszabbított Kossuth Lajos-utcán át a Múzeum-körútra, másfelől pedig a Kígyó-térről az Egyetem- és Kecskeméti-utcán át a Kálvin-térre, ahol ismét a közúti vasút vonalaihoz csatlakozik. Ezen így megállapított tervezet hivatása a Lipótvárost és Belvárost, ahol utcaszinben való vonalvezetés nem volna lehetséges, földalatti villamos üzemű közlekedési útvonal birtokába juttatni. Tudomány és irodalom. * (Új halhatatlanok.) A Magyar Tudományos Akadémiába a beérkezett tagajánlásokat ma zárták le. A tagválasztó közgyűlés csak májusban lesz, de az Akadémia tagjainak az ajánlottak jegyzékét előre kinyomatják. Rendes tagot az idén az Akadémia nem választ csak tiszteletbeli, levelező és külső tagokat, amely üresedésekre a következőket ajánlják: Tiszteletbeli tagokul: Szilágyi Dezsőt a képviselőház elnökét a II. osztályba, Tóth Lőrinc r. tag, és dr. Korányi Frigyes egyetemi tanárt a III. osztályba Thanhoffer Lajos és Hőgyes Endre r. tagok. Levelező tagokat: Az 1. osztályba: Dr. Balassa József, budapesti reáliskolai tanárt Simonyi Zsigmond r. és Halász Ignác tag; Szilasi Móric budapesti gimnáziumi tanárt Simonyi Zsigmond és Sinnyei József r. és Halász Ignác r. tag; Zolnai Gyula egyetemi magántanárt Szinnyei József r. tag. A II. osztályba: Dr. Bokor Józsefet Pauer Imre r. tag; Csiky Kálmán műegyetemi tanárt Tóth Lőrinc r. tag, Mariska Vilmos egyetemi tanárt Láng Lajos r. tag és Földes Béla r. tag; Hörk József pozsonyi akadémiai tanárt Miskovszky Viktor r. tag; Lánczy Gyula egyetemi tanárt Szilágyi Sándor r. és Békefi Rémig r. tag; dr. Szendrei János miniszteri titkárt Nyáry Jenő dr. t. és Myskovszky Viktor 1. tag; Tagánnsi Károly országos allevéltárnokot Fejérpataky László és Thallóczy Lajos r. tag; Wosinszky Mór szegzárdi plébánost Hampel József 1. tag. A III. osztályba: Lénard Fülöp heidelbergi egyetemi tanárt Szily Kálmán r. tag; Csapodi István egyetemi tanárt Schulek Vilmos r. és Fodor József r. tag; Kitty Károly egyetemi tanárt Hegyes Endre r. tag; dr. Lenhossék Mihályt, a tübingai egyetem tanárát Thanhoffer Lajos és Mihálovics Géza r. tagok; dr. Mágócsy- Dietz Sándor középiskolai tanárt Klein Gyula 1. és néhai Jurányi Lajos r. tag; Tormay Bélát Thanhoffer Lajos 1., Galgóczy Károly és Bedő Albert 1. tagok. Külső tagok id. Pflüger Ede bonni egyetemi tanárt és dr. Oszvald Vilmos lipcsei egyetemi tanárt. (*) Magyar Géniusz. A műveit magyar közönség kedvelt hetilapjának, a Magyar Géniusznak legutóbbi száma gazdag, előkelő színvonalon álló tartalommal jelent meg. Cikket hoz Cselka Nándorról, költeményt Sas Edétől és Feleki Sándortól, humoreszket dr. Balázs Ignáctól, azonkívül érdekes közleményeket Clair Vilmostól és L'Artagnantól. Rovatai rendkívül élénkek és a hét aktualitásait egészen felölelik. A füzet művészeti része is rendkívül értékes, s legjobb festőink és művészeink alkotásait hozza sikerült reprodukciókban. (*) Krónikás. Az új havi folyóiratnak, amelyet Kabos Ede szerkeszt, ma érkezett be hozzánk az első száma, amely teljes, mértékben igazolja a hozzáfűzött nagy várakozást. Az uj folyóirat egészen új zsanért honosít meg irodalmunkban s a szokott sablontól eltérve a társadalmi, irodalmi, művészeti, politikai és gazdasági élet minden eseményéről és mozzanatáról beszámol tömören, elmésen, szórakoztatóan. Az egész február hónap története pompásnál pompásabb cikkekben elevenedik meg, amelyeknek összeállításában ráismerni a szerkesztő finom ízlésére. Az első cikk Az európai főpróba címén a krétai bonyodalmakról számol be érdekesen és elmésen, Levelek a parlamentből címmel pedig a magyar parlamenti életnek olyan érdekes, találó és szellemes rajzolása indul meg, hogy maga ez az egyetlen rovat is mindenesetre nagy olvasóközönséget fog vonzani a Krónikás táborába. A leveleket Fóris Andor, országgyűlési képviselő és a tisztelt Ház körjegyzője írja kedves Marcsi nénijének. A pompás típusban a szerkesztő tollára ismerünk, aki a magyar parlamenti életet úgy ismeri, mint kevesen. A hölgyek, akik a politika száraz oldalaitól félnek, ezekben a parlamenti levelekben kétszeres gyönyörűséget fognak találni. Az irodalmi-, társadalmi-, törvényszéki-, sport- és gazdasági krónika szintén szellemes összefoglalása egy hónap történetének. Kiegészíti e krónikákat a Tájékoztató, amely minden egyes krónika végén pontos dátumát adja az egyes eseményeknek s megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azoknak (és igen sokan vannak ilyenek) akiknek utólag kell egy egy-egy esemény dátuma után keresgélni. De a Krónikásnak szépirodalmi része is van, amely a műveit és finom ízlésű közönség érdeklődésére pályázik s amely ritka gonddal és ízléssel van összeválogatva. Maupassant egyik legmegragadóbb költeménye, Endrődi Sándornak egy pompás verse s Martos Ferenc egy hangulatos dala adják a szépirodalmi rész poézisét. Maupassant költeményét Radó Antal fordította magyarra, ismert virtuozitásával. Novellát Papp Dániel írt a füzetbe, a magyar elbeszélő irodalom ez egyik igazi, erős tehetsége. Henri Becquettől, a híres párisi drámaírótól rövid, de elmés dialógot hoz a füzet, amelynek gazdag, érdekes tartalmát Sacerdos «Alázatos kérdések» és Hevesi Sándor «A realizmus becsülete» című komoly irányú cikkei egészítenek ki. Hogy mi se hiányozzék a pompás füzetből, még apró illusztrációk is vannak benne; a kiállítása, a nyomtatása pedig szép és ízléses, teljesen méltó a tartalomhoz. Hiszszük, hogy az új folyóirat nagyon hamar utat talál a közönséghez, amelynek pártfogására a legnagyobb mértékben rászolgál. Előfizetési ára egész évre 6 forint, félévre 3 forint. Egyes szám ára 50 krajcár. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők (VI., Damjanichutca 51.). (*) A modern regényről. A Szabad Lyceumban, a VII. kerületi gimnázium épületében, hétfőn délután öt órakor dr. Lázár Béla tanár a modern regényről előadást tart. Megáll a piacon, szecsenéz, amikor feléje jön Bence József. Az idegen, aki tetőtől talpig zöld hajtjókás, sárga pitykés bakaruhába volt öltözve, megkérdi tőle: — Ugyan kérem kegyedet, merre lakik a főiskolai igazgató? — Mi célból keresi az igazgatót ? kérdezte Boncz József. — Én Petrovics Sándor vagyok be, akarom magam íratni a tanulók közé. Boncz egész készséggel ment vele, megmutatta az igazgató lakását és Petrovics tényleg beiratkozott a pápai kollégium tanulói közé, s itt kezdődik pápai élete, amelyről sokat írtak már, de még nem mindent. A nálam levő adatokból ezúttal felemlítem azokat, amelyekről nem olvastam sehol. Petrovics Sándor a kormosfalui-kollégium szomszédságában lakó Gecz Vencel sváb férfiszabó házában vett szállást. Gecz Vencel úr arra a gondolatra jött, hogy széles pitvarából csináltatott egy kis diákszobát s kiadta Petrovics Sándornak és Petries Somának. Petries is versfaragó volt, egy időben novellákat is írt s csak később váltotta fel a tollat az ecsettel. Egy reggel belépett a szobába Nagy Sándor; Petrics az utcára néző ablaknál ült, itt; Petrovics pedig az udvarra néző ablaknál s előtte volt az asztalon egy cukorsüveg-boritékba bevarrt 5—6 ívnyi írott verseskönyv, amelyben éppen lapozgatott Petrovics. Nagy Sándor megkérdezte tőle: — Kinek a versei ezek? Petrovics elragadtatva, szikrát hányó szemekkel felelte: — Ezek az én verseim; saját pennámból folyt minden szava, minden sora. Nagy Sándor felnyitotta, majd átlapozva a verseket s éppen ez a vers-sor akadt szemébe: Vándordaruid V. betűje száll... (A Hazámban címü verset 1842., tehát már ekkor megírta, nem pedig szülőhelyének viszontlátásakor, mint életirói mondják.) • Aztán elolvasta az egész verset s így szólt a költőhöz: — Óh, de gyönyörű vers ez! Mire erős önérzettel felelte Petrovics: — Ilyen ez, barátom mind! Petrovics Sándor ritkán ment társaságba, elzárkózott volt és bizalmatlan, de akit szeretett, az meg volt szeretve. Egyes költeményeiről rajongva beszélt az ifjúság, de ő ezzel nem sokat törődött. Vidámság ritkán tükrözött arcáról, nagy gondolatainak élt, amelyek akkor már forrtak agyában, lelkében. Istenítette a bőrt, de meg nem itta; a diákok korcsmájában, ahová eljártunk borra, nyalánkságokra, soha sem láttuk, pedig Irám korcsmáros kedvelt embere volt az ifjúságnak. Dacos volt sokszor tanáraival szemben is. Azért szombatonkint, amidőn délelőtt 10 órakor a tanári kar ítéletet tartott a szenior szobájában a hét bűnösei fölött, s a kapu alatti falon lógó feketetáblán rostély alatt ki voltak írva a nevek, s ott volt a Petrovicsnév is. Az, akinek erősebb volt a vétsége, rendesen utoljára jött s ez volt oda írva: «hallgat», — utána avagy ebbe az illető diák neve, akinek sorsa fölött döntöttek, sokszor bezárással, néha — kizárással is. . Egyik szombaton délelőtt engem is megidéztek négy társammal, kávéházi mulatósért. Az idézések végén ott állt «13-ik ügy, Petrovics Sándor.» (Hallgat.) Az idézett tanulók ilyenkor a porta alatti széles termőköveken tipegtek-topogtak, amig az idézésben a sor rájuk került. Télen volt s kegyetlen hideg. Ott volt Petrovics Sándor is, egy vörös gallért kopott köpenyben, amelynek jobbszárnyát balvállára vetette s didergett velünk együtt. Csizmájának sarka annyira ferde volt, hogy nem is a talpán járt, hanem az oldalán. Ott volt köztünk Kazay Lajos és Nagy Sándor, aki már akkor ismerte Petrovicsot s megszólította: — Petrovics úr! hogyan történhetett az, hogy bakancsa nem oldalvást, hanem fent a fejének kellő közepén lyukadt ki? . . Mire így felelt Petrovics: — Ne lássa csak! még a csizmám is azt mutatja, hogy én nem vagyok olyan ember, mint a többi! Valahára elkövetkezett 12 óra felé a Petrovicsügy, amire már a kapu alól bement a folyosóra a szenior szobaajtó elé s ott várakozott, amig be nem szólították. Petrovics sokáig állt a tanárok előtt, mi pedig többen kíváncsian vártuk az ügy végét, amikor egyszerre csak kirohant a szobából lebegő köpennyel a következő szavakat kiáltva a porta alatt: — Ez már mégis cudarság! . . . ■ ■ Hogy a haragos szavak a feldúlt arcról mire vonatkozhattak, nem tudtuk meg. Nyilvános helyen keveset láttuk Petőfit, szerette a magányt, könyvei közt volt vagy itt, de keveset tanult. ' Petőfi Sándorról. — Visszaemlékezések. — A negyvenes években a pápai kollégium volt a világ közepe a protestáns tanuló-ifjuságra. Híres volt az messze földön kitűnő tanáraival, mint Bacsor, Tarczy, Széki stb., s úgy rajzott benne az ifjúság, mint kasban a munkás méhek. Minő kor! Minő élet! Pedig még akkor nem is reméltük, hogy néhány év múlva a szabadság hajnalokra futja be az országot, s hogy mi, süldő-diákok minden ellenállás nélkül megyünk be a grófi kastély fegyvertermeibe s ott kötjük oldalunkra az óriás fringiákat. A tanulók közt meg voltak a választottak; egyik gyönyörű novellát itt az önképző társulat érdemkönyvébe, a másik szép költeményeket. Az idősebbek közt a tejszinarcú, hosszú, szőke hajú Jókai Mór, Szűcs Dániel, Pethies Soma, aki utóbb festő lett, Károly, Kalmár József, a zord, söttét arcú, torzonborz hajú Petrovics Sándor, utóbb pár évvel a fiatalabbak közt: Puzder Gyula, Nagy Sándor (a jelenlegi csökölyi lelkész) és mások. Egyik kitűnő táncos volt, a másik szépen szavalt, mint Horváth: még üvegemberünk is volt, az erős termetű Kiblovszky, aki borozás közben úgy megevett két-három poharat, mintha csak pástétom lett volna. * * Egy vándor ifjú érkezett egyszer Pápára, szegényes, megviselt katonaruhában gyalog. Fáradt volt s komor arcára az volt írva, hogy ennek a fiatalembernek nem sok örömet adhatott az élet.