Pesti Napló, 1897. március (48. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-14 / 73. szám

Budapest, vasárnap 1897. március 14. , PESTI NAPLÓ, 73. szám.­ A bajon segítendő Mihályfy József főmérnök kidolgozta a Rókus-kórháztól a Rottenbiller­ utca előtti térig ter­jedő szakasz kibővítésének terveit. Eszerint az úttest­nek gránittal és a gyalogjáróknak aszfalttal való bur­kolása összesen mintegy 90.000 forintba kerülne. * Az erzsébetvárosi­ választás. A VII. kerü­letben ismét több jelölt nevét emlegetik. Szabadelvű párti programmal Braun Vilmost, Braun pezsgőgyáros fiát akarják fölléptetni, egy másik párt meg Krivácsy Géza magyar államvasúti titkárt is. Eötvös Bálint a jelöltségtől visszalépett. A néppárt Orbán János gyógy­szerészt óhajtaná megválasztani.­­ Morzsányi válasz­tói ma este értekezletet tartottak Fischer Ignác elnök­lete alatt. Az értekezleten beszámoltak az agitáció ed­digi eredményéről, amely tekintettel arra, hogy a kor­mány hivatalos jelöltet nem állított, elég kedvezőnek mondható. A pártiroda a Kerepesi­ út 22. szám alatt van. * A polgármester szabadságon. Márkus Jó­zsef polgármester ma délután kétheti szabadságra Abbáziába utazott. Ez idő alatt Halerhauer alpolgár­mester fogja helyettesíteni, mert Gerlóczy, mint a so­rozó bizottság elnöke, április 5-dikéig a sorozásnál van elfoglalva. * A metropol-vasút. A magyar metropol-vasút teljesen kidolgozott építési részletterveit a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank Részvénytársaság ma benyújtotta a kereskedelmi minisztériumhoz, a székes­fővárosi ta­nácshoz és fővárosi közmunkák tanácsához, kérelmez­vén a közigazgatási bejárás megtartását. A bank még 1895. évben folyamodott ennek a a földalatti villamos vasútnak az engedélyéért s a keres­kedelemügyi miniszter a székes­fővárosnak közgyűlési­­leg kifejezett előzetes hozzájárulása alapján az előmun­kálati engedélyt 1896. január 4-én adta meg a bank részére. Az engedély alapján a bank oly építési ter­vezetet dolgoztatott ki, amely a felmerülő összes technikai kérdések, nevezetesen az összes csatorna-, kábel-, víz- és gázvezetékáthelyezések megoldására a leg­kisebb részletekig kiterjed. A tervezett vonal kezdő­pontja a Lehel­ utca és Váci­ út keresztezése, tehát azon pont, ahol a budapesti közúti vasút újpesti vonala a Budapest-újpest-rákospalotai Villamos Közúti Vasúttár­saság újpesti vonalával érintkezik. Ezen kezdőpontból kiindulva, a vasút a Csáky-utca, illetve Honvéd-utca irányában keresztezi a Lipót-körutat, tovább halad a Honvéd-utcán, az Újépület telekcsoportján és a Bálvány­­utcán egészen a Zrínyi-utcáig, amelybe bekanyarodva, kivezet a Lánchídhoz, onnan a Mária Valéria-utcán át az eskütéri hídhoz, innen pedig a meghosszabbított Kossuth Lajos-utcán át a Múzeum-körútra, másfelől pedig a Kígyó-térről az Egyetem- és Kecskeméti-utcán át a Kálvin-térre, ahol ismét a közúti vasút vonalaihoz csatlakozik. Ezen így megállapított tervezet hivatása a Lipótvárost és Belvárost, ahol utcaszinben való vonal­­vezetés nem volna lehetséges, földalatti villamos üzemű közlekedési útvonal birtokába juttatni. Tudomány és irodalom. * (Új halhatatlanok.) A Magyar Tudományos Akadémiába a beérkezett tagajánlásokat ma zárták le. A tagválasztó közgyűlés csak májusban lesz, de az Akadémia tagjainak az ajánlottak jegyzékét előre kinyomat­ják. Rendes tagot az idén az Akadémia nem választ csak tiszteletbeli, levelező és külső tagokat, amely üre­sedésekre a következőket ajánlják: Tiszteletbeli tagokul: Szilágyi Dezsőt a képviselőház elnökét a II. osz­tályba, Tóth Lőrinc r. tag, és dr. Korányi Frigyes egyetemi tanárt a III. osztályba Thanhoffer Lajos és Hőgyes Endre r. tagok. Levelező tagokat: Az 1. osztályba: Dr. Balassa József, budapesti reáliskolai tanárt Simonyi Zsigmond r. és Halász Ignác­­ tag; Szilasi Móric budapesti gimnáziumi tanárt Si­monyi Zsigmond és Sinnyei József r. és Halász Ignác r. tag; Zolnai Gyula egyetemi magántanárt Szinnyei József r. tag. A II. osztályba: Dr. Bokor Józsefet Pauer Imre r. tag; Csiky Kálmán műegyetemi tanárt Tóth Lőrinc r. tag, Mariska Vilmos egyetemi tanárt Láng Lajos r. tag és Földes Béla r. tag; Hörk József pozsonyi akadémiai tanárt Miskovszky Viktor r. tag; Lánczy Gyula egyetemi tanárt Szilágyi Sándor r. és Békefi Rémig r. tag; dr. Szendrei János miniszteri titkárt Nyáry Jenő dr. t. és Myskovszky Viktor 1. tag; Ta­­gánnsi Károly országos allevéltárnokot Fejérpataky László és Thallóczy Lajos r. tag; Wosinszky Mór szeg­­zárdi plébánost Hampel József 1. tag. A III. osztályba: Lénard Fülöp heidelbergi egye­temi tanárt Szily Kálmán r. tag; Csapodi István egye­temi tanárt Schulek Vilmos r. és Fodor József r. tag; Kitty Károly egyetemi tanárt Hegyes Endre r. tag; dr. Lenhossék Mihályt, a tübingai egyetem tanárát Than­hoffer Lajos és Mihálovics Géza r. tagok; dr. Mágócsy- Dietz Sándor középiskolai tanárt Klein Gyula 1. és né­hai Jurányi Lajos r. tag; Tormay Bélát Thanhoffer Lajos 1., Galgóczy Károly és Bedő Albert 1. tagok. Külső tagok id. Pflüger Ede bonni egyetemi tanárt és dr. Oszvald Vilmos lipcsei egyetemi tanárt. (*) Magyar Géniusz. A műveit magyar közön­ség kedvelt hetilapjának, a Magyar Géniusznak leg­utóbbi száma gazdag, előkelő színvonalon álló tarta­lommal jelent meg. Cikket hoz Cselka Nándorról, köl­teményt Sas Edétől és Feleki Sándortól, humoreszket dr. Balázs Ignáctól, azonkívül érdekes közleményeket Clair Vilmostól és L'Artagnantól. Rovatai rendkívül élénkek és a hét aktualitásait egészen felölelik. A füzet művészeti része is rendkívül értékes, s legjobb festőink és művészeink alkotásait hozza sikerült reproduk­ciókban. (*) Krónikás. Az új havi folyóiratnak, amelyet Kabos Ede szerkeszt, ma érkezett be hozzánk az első száma, amely teljes, mértékben igazolja a­­ hozzáfűzött nagy várakozást. Az uj folyóirat egészen új zsanért honosít meg irodalmunkban s a szokott sablontól el­térve a társadalmi, irodalmi, művészeti, politikai és gazdasági élet minden eseményéről és mozzanatáról beszámol tömören, elmésen, szórakoztatóan. Az egész február hónap története pompásnál pompásabb cikkek­ben elevenedik meg, amelyeknek összeállításában rá­ismerni a szerkesztő finom ízlésére. Az első cikk Az európai főpróba címén a krétai bonyodalmakról számol be érdekesen és elmésen, Levelek a parlament­ből címmel pedig a magyar parlamenti életnek olyan érdekes, találó és szellemes rajzolása indul meg, hogy maga ez az egyetlen rovat is mindenesetre nagy olvasó­­közönséget fog vonzani a Krónikás táborába. A leveleket Fóris Andor, országgyűlési képviselő és a tisztelt Ház körjegyzője írja kedves Marcsi nénijének. A pompás típusban a szerkesztő tollára ismerünk, aki a magyar parlamenti életet úgy ismeri, mint­ kevesen. A hölgyek, akik a politika száraz oldalaitól félnek, ezekben a parlamenti levelekben kétszeres gyönyörűséget fognak találni. Az irodalmi-, társadalmi-, törvényszéki-, sport- és gazdasági krónika szintén szellemes összefoglalása egy hónap történetének. Kiegészíti e krónikákat a Tájékoztató, amely minden egyes krónika végén pontos dátumát adja az egyes eseményeknek s megbecsülhe­tetlen szolgálatot tesz azoknak (és igen sokan vannak ilyenek) akiknek utólag kell egy egy-egy esemény dátuma után keresgélni. De a Krónikásnak szépirodalmi része is van, amely a műveit és finom ízlésű közön­ség érdeklődésére pályázik s amely ritka gonddal és ízléssel van összeválogatva. Maupassant egyik leg­­megragadóbb költeménye, Endrődi Sándornak egy pom­pás verse s Martos Ferenc egy hangulatos dala adják a szépirodalmi rész poézisét. Maupassant költeményét Radó Antal fordította magyarra, ismert virtuozitásával. Novellát Papp Dániel írt a füzetbe, a magyar el­beszélő irodalom ez egyik igazi, erős tehet­sége. Henri Becquettől, a híres párisi drámaírótól rövid, de elmés dialógot hoz a füzet, amelynek gazdag, érdekes tartalmát Sacerdos «Alázatos kérdések» és Hevesi Sándor «A realizmus becsülete» című komoly irányú cikkei egészítenek ki. Hogy mi se hiányozzék a pompás füzetből, még apró illusztrációk is vannak benne; a kiállítása, a nyomtatása pedig szép és ízléses, teljesen méltó a tartalomhoz. Hiszszük, hogy az új folyóirat nagyon hamar utat talál a közönséghez, amelynek pártfogására­ a legnagyobb mértékben rá­szolgál. Előfizetési ára egész évre 6 forint, félévre 3 forint. Egyes szám ára 50 krajcár. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők (VI., Damjanich­­utca 51.). (*) A modern regényről. A Szabad Lyceum­­ban, a VII. kerületi gimnázium épületében, hétfőn délután öt órakor dr. Lázár Béla tanár a modern regényről előadást tart. Megáll a piacon, szecsenéz, amikor feléje jön Bence József. Az idegen, aki tetőtől talpig zöld hajtjó­­kás, sárga pitykés bakaruhába volt öltözve, megkérdi tőle: — Ugyan kérem kegyedet, merre lakik a főis­kolai igazgató? — Mi célból keresi az igazgatót ? kérdezte Boncz József. — Én Petrovics Sándor vagyok­ be, akarom magam íratni a tanulók közé. Boncz egész készséggel ment vele, megmutatta az igazgató lakását és Petrovics tényleg beiratkozott a pápai kollégium tanulói közé, s itt kezdődik pápai élete, amelyről sokat írtak már, de még nem mindent. A nálam levő adatokból ezúttal felemlítem azokat, ame­lyekről nem olvastam sehol. Petrovics Sándor a kormosfalu­i-kollégium szom­szédságában lakó Gecz Vencel sváb férfiszabó házában vett szállást. Gecz Vencel úr arra a gondolatra jött, hogy széles pitvarából csináltatott egy kis diák­szobát s kiadta Petrovics Sándornak és Petries Somának. Petries is versfaragó volt, egy időben novellákat is írt s csak később váltotta fel a tollat az ecsettel. Egy reggel belépett a szobába Nagy Sándor; Petrics az utcára néző ablaknál­ ült, itt; Petrovics pedig az udvarra néző ablaknál s előtte volt az asztalon egy cukorsüveg-boritékba bevarrt 5—6 ívnyi írott verseskönyv, amelyben éppen lapozgatott Petrovics. Nagy Sándor megkérdezte tőle: — Kinek a versei ezek? Petrovics elragadtatva, szikrát hányó szemekkel felelte: — Ezek az én verseim; saját pennámból folyt minden szava, minden sora. Nagy Sándor felnyitotta, majd átlapozva a ver­seket s éppen ez a vers-sor akadt szemébe: Vándordaruid V. betűje száll... (A Hazámban címü verset 1842., tehát már ekkor megírta, nem pedig szülőhelyének viszontlátásakor, mint életirói mondják.) •­­ Aztán elolvasta az egész verset s így szólt a költőhöz: — Óh, de gyönyörű vers ez! Mire erős önérzettel felelte Petrovics: — Ilyen ez, barátom mind! Petrovics Sándor ritkán ment társaságba, elzár­kózott volt és bizalmatlan, de akit szeretett, az meg volt szeretve. Egyes költeményeiről rajongva beszélt az ifjúság, de ő ezzel nem sokat törődött. Vidámság ritkán tükrözött arcáról, nagy gondolatainak élt, amelyek akkor már forrtak agyában, lelkében. Istenítette a bőrt, de meg nem itta; a diákok korcsmájában, ahová el­jártunk borra, nyalánkságokra, soha sem láttuk, pedig Irám korcsmáros kedvelt embere volt az ifjúságnak. Dacos volt sokszor tanáraival szemben is. Azért szombatonkint, amidőn délelőtt 10 órakor a tanári kar ítéletet tartott a szenior szobájában a hét bűnösei fölött, s a kapu alatti falon lógó feketetáblán rostély alatt ki voltak írva a nevek, s ott volt a Petrovics­­név is. Az, akinek erősebb volt a vétsége, rendesen utoljára jött s ez volt oda írva: «hallgat», — utána avagy eb­be az illető diák neve, akinek sorsa fölött döntöttek, sokszor bezárással, néha — kizárással is. . Egyik szombaton délelőtt engem is megidéztek négy társammal, kávéházi mulatósért. Az idézések végén ott állt «13-ik ügy, Petrovics Sándor.» (Hallgat.) Az idézett tanulók ilyenkor a porta alatti széles termőköveken tipegtek-topogtak, amig az idézésben a sor rájuk került. Télen volt s kegyetlen hideg. Ott volt Petrovics Sándor is, egy vörös gallért kopott köpenyben, amelynek jobbszárnyát balvállára vetette s d­ide­rget­t velünk együtt. Csizmájának sarka annyira ferde volt, hogy nem is a talpán járt, hanem az oldalán. Ott volt köztünk Kazay Lajos és Nagy Sándor, aki már akkor ismerte Petrovicsot s megszólította: — Petrovics úr! hogyan történhetett az, hogy bakancsa nem oldalvást, hanem fent a fejének kellő közepén lyukadt ki? . . Mire így felelt Petrovics: — Ne lássa csak! még a csizmám is azt mu­tatja, hogy én nem vagyok olyan ember, mint a többi! Valahára elkövetkezett 12 óra felé a Petrovics­­ügy, amire már a kapu alól bement a folyosóra a szenior­ szobaajtó elé s ott várakozott, amig be nem szólították. Petrovics sokáig állt a tanárok előtt, mi pedig többen kíváncsian vártuk az ügy végét, amikor egy­szerre csak kirohant a szobából lebegő köpennyel a következő szavakat kiáltva a porta alatt: — Ez már mégis cudarság! . . . ■ ■ Hogy a haragos szavak a feldúlt arcról mire vo­natkozhattak, nem tudtuk meg. Nyilvános helyen keveset láttuk Petőfit, szerette a magányt, könyvei közt volt vagy itt, de keveset tanult. ' Petőfi Sándorról. — Visszaemlékezések. — A negyvenes években a pápai kollégium volt a világ közepe a protestáns tanuló-ifjuságra. Híres volt az messze földön kitűnő tanáraival, mint Bacsor, Tarczy, Széki stb., s úgy rajzott benne az ifjúság, mint kasban a munkás méhek. Minő kor! Minő élet! Pedig még akkor nem is reméltük, hogy néhány év múlva a szabadság hajnal­­ok­ra futja be az országot, s hogy mi, süldő-diákok minden ellenállás nélkül megyünk be a grófi kastély fegyvertermeibe s ott kötjük oldalunkra az óriás frin­giákat. A tanulók közt meg voltak a választottak; egyik gyönyörű novellát itt az önképző társulat érdemköny­vébe, a másik szép költeményeket. Az idősebbek közt a tejszinarcú, hosszú, szőke hajú Jókai Mór, Szűcs Dániel, Pethies Soma, aki utóbb festő lett, Károly, Kalmár József, a zord, söttét arcú, torzonborz hajú Petrovics Sándor, utóbb pár év­vel a fiatalabbak közt: Puzder Gyula, Nagy Sándor (a jelenlegi csökölyi lelkész) és mások. Egyik kitűnő táncos volt, a másik szépen sza­valt, mint Horváth: még üvegemberünk is volt, az erős termetű Kiblovszky, aki borozás közben úgy meg­evett két-három poharat, mintha csak pástétom lett volna. * * Egy vándor ifjú érkezett egyszer Pápára, szegé­nyes, megviselt katonaruhában gyalog. Fáradt volt s komor arcára az volt írva, hogy ennek a fiatalember­nek nem sok örömet adhatott az élet.

Next