Pesti Napló, 1897. július (48. évfolyam, 181-211. szám)
1897-07-01 / 181. szám
ML szám. Budapest, csütörtök J PESTI NAPLÓ. ... ■-— -----------—— -----------------------------------—- « r . ... ■ 1897. julius U 3 lyok 123. §-a értelmében fog eljárni. A házszabályoknak ez a szakasza i°y szól: «Ha valamely bizottság a tagok kellő számának meg nem jelenése miatt kétszer egymásután ülést nem tarthatott, az illető elnök ezt a meg nem jelent bizottsági tagok megnevezésével a Háznak bejelenti, amely, ha szükségét látja, ama bizottsági tagok helyét új választás útján tölti be. A katonai titkok megőrzése. A közös hadügyminisztériumban még ez év elején törvényjavaslatot dolgoztak ki a katonai titkok megőrzéséről. A javaslatot azután jóváhagyás végett a bécsi és budapesti kormány elé terjesztették, úgy látszik azonban, hogy a javaslat igen tág térre terjesztette ki a «katonai titkok» fogalmát és ez az illetékes kormánykörökben alapos megvitatásra adott okot. Mert teljes szigorúsággal mérve a dolgot, «katonai titkok elárulásának» tekinthetnék azt is, ha egy újság valami belső katonai szolgálatra vonatkozó, egyébként ártatlan eseményről írna. Azonban a fölmerült vitás kérdésekben most már létrejött a megegyezés a közös hadügyminisztérium és a két kormány közt, így a javaslat parlamenti tárgyalásának már mi sem állna útjában. Mivel azonban formai okokból a javaslatot mind a két képviselőháznak egyszerre kell előterjesztenie, ez csak akkor lesz lehetséges, ha megint hozzálát a munkához a bécsi reichsrath is. A görög-katolikusok s az autonómia. Lapunk legutóbbi számában ismertettük lefolyását annak a gyűlésnek, amelyet Kolozsvárott tartottak tegnap a görög-katolikusok. Levelezőnk ma közli velünk szószerinti szövegét annak a román nyelvű táviratnak, amelyet a gyűlés a királyhoz intézett. A távirat igy hangzik: Ő felsége Ferenc József császári és apostoli királynak. Bécs A gyulafehérvári és fogarasi görög-katolikus érseki provincia hívei és papsága, akik Kolozsvárott összegyűltek, hogy védjék meg felséged által biztosított egyházi jogaikat, amelyek most fenyegetve vannak ama szándék által, hogy beleolvaszszák a latin szertartású egyház autonómiájába — alázatosan kérik felségedet, kegyeskedjék alattvalói hódolatának, ragaszkodásának, hűségének kifejezését kegyesen fogadni s egyúttal atyai és hatalmas védelme alá venni autonomikus függetlenségét. Felséged leghűségesebb alattvalója Román Sándor, budapesti egyetemi tanár, a gyűlés elnöke. A köteles nyomtatvány-példányok. A közoktatásügyi miniszter törvényjavaslatával, amely a nyomdatermékek köteles példányainak beküldéséről szól, holnap a képviselőház két bizottsága foglalkozik. Az igazságügyi bizottság délelőtt fél tizenkét órakor tartandó ülésében veszi tárgyalás alá a javaslatot, a közoktatásügyi bizottság pedig délelőtt tíz órakor ül össze és megválasztja a javaslat előadóját. Zajos jelenetek egy bizottságban. A Hircsarnokt című kinyomatos írja: A kongresszusi választókat összeíró józsefvárosi bizottság előtt ma Pálfy Ferenc ügyvéd megjelent 1500 felhatalmazással, ami be kell illeszteni a közlekedési eszközök forgalmi körébe; precizírozni kell jogait és kötelességeit, megkönnyíteni munkáját. Szóval, védeni kell benne is a tömeg előítéletével szemben a kultúreszközt, s egyengetni kell útját anyagi és erkölcsi téren egyformán. Hogy a kerékpárnak minő gyakorlati haszna van, azt nemcsak a posta- és táviró kiszolgáltatásánál, hanem a hadseregnél is láthatjuk, amely a kerékpáros osztályt szervezte. Márpedig a hadsereg szolgálatkörébe csak az életnek tapasztalatilag igazolt praktikumát vonja bele. A nyugati államok közvéleménye már rég túl van a kicsinylésén és a kerékpárt akceptálta. Törvényekkel oltalmazza s külön útvonalakat épít a kerékpár-közlekedés számára. Magam láttam másfél évvel ezelőtt Marseilleben, hogy egy pap kerékpáron ment a beteghez, hogy ott hivatalos funkcióját végezhesse. Senki sem ütközött meg rajta, csak én. De mikor azután elgondoltam, hogy ezzel nemcsak a fáradságot kíméli, hanem időt is nyer, mégpedig a legválságosabb pillanatokban, amikor annak a haldoklónak az élete és lelki nyugodalma egy-egy perctől függ, nagyon természetesnek találtam a kerékpárt. Végre is az a pap miért ne tehetné meg azt az utat gépen, amit megtehet lovon ? Csak a társadalmi előítéletekben van a különbség. Mai cikkemben csak általánosságban foglaltam állást a kerékpározás jogosultsága mellett. Bemutattam, mint a technikai haladásnak modern közlekedő eszközét. Legközelebb a társadalmi konvenció szempontjából fogom tárgyalni e kérdést s elmondom nézetemet a kerékpáros nőkről.lyek feljogosítottak, hogy ugyanannyi tisztviselő és gyári munkás választó igazolványát fölvegye. A bizottság csak hosszas viták után fogott a felhatalmazások megtekintésébe és legnagyobb részüket visszautasította, miközben zajos és izgatott jelenetek voltak. Holnap — írja a nevezett kőnyomatos — az igy viszszautasított munkások mind személyesen mennek el igazolványukért és ekkor előreláthatólag még zajosabb események várhatók. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, június 30. A komáromi fazekasnak megint csak igaza volt — semmi sem tart örökké. Még a szünet is elmúlt. S hiába piheni az igazságügyminiszter fáradalmait Iglófüreden, a 16. § hangulata tovább is uralkodik a Házon, a folyosón. Az obstrukció egyenruhás tábora csak úgy tüzel, mintha a piros bársonyszékben most is Erdély Sándor csavarná a papirosdárdákat s az előadói dobogón most is az öreg Psic mosolygós arca piroslana. Pedig napnál világosabb, hogy a cukortörvénynyel kivonult új szereplők iránt a porcellánruhás támadók sokkal több szimpátiával vannak s igazán folyton a 16. §-ra és az elmaradt nyári szünetre kell gondolniok, csakhogy az új szereplőkre is — haragudni tudjanak. — Nem is haragudtok, csak tréfáltok — mondta nekik valaki. De éppen csak ilyen tüzelés kell nekik. Annál hangosabban hirdetik, hogy mekkora szívóssággal és kedvvel ugranak a második obstrukció vizébe. Még olyan is akad, aki a fejét adja, ha július vége előtt ezt az új általános vitát berekesztik. Pedig Justh Gyula már holnapra is alig tudja a szónokokat összeverbuválni. Eötvös Károly ugyan megiszette, hogy a cukorprémiumról akár egy napig is elbeszél, de az ő üzenetei már nem igen lelkesítenek, mert a 16. §-ról is ígért egy ülésre való beszédet, de még eddig el sem jött az ülésbe. Másnak pedig nem igen akarózik beszólni, s akit Justh Gyula a mai napon megszólított, az mind csak a jövő hétre kívánkozott. — Nem szabadultok egyhamar! fenyegetőzött a szabadelvű pártiakkal szemben Meszlény Lajos. Molnár Antal gonosz mosolygással hallgatta a különböző fenyegetéseket s csak úgy félvállról vetette oda: Az ördög hitte volna rólatok, hogy olyan ,nagyon szeressétek— Erdélyt! — Már hogy mi? És Erdély Sándort? . .— Természetesen. Miből hiszed te azt? — Hát csak abból, felelte Molnár, — hogy olyan hosszú vakációt adtok neki. Mert ameddig ezt a cukortörvényt nyakgatjátok, ő vígan hűselhet Iglófüreden. .. Annyi eredménye volt ennek a maliciózus mondásnak, hogy legalább nem igen nagyon hirdették tovább az obstrukciót. Inkább azt mondogatták, hogy nagyszabású vitát rendeznek. Ami sokkal szebb kifejezés és azért mégis csak obstrukciót jelent. Különben is az egész sólyttsó tudta, hogy erre a lépre sokkal kevesebb vállalkozső szónok megy rá, mint a 16. § agyottbeszélése érdekében. Aminthogy a folyosó most hemzseg az olyan emberektől, akik csak később szeretnének beszélni. Kevesen vannak másfajták, akik talán nem is akarnának beszélni, de nincsenek abban a kellemes helyzetben, hogy felszólalásukat tetszés szerint későbbre halaszthassák. Ilyenek a miniszter, a pártszónok és elsősorban az előadó. De nem is beszélt ma más, éppen csak ők. Neményi Ambrus nyitotta meg a sort s a pénzügyi bizottság nevében hosszabb beszéddel ajánlotta a javaslatot elfogadásra, kiterjeszkedve a kérdésnek úgy pénzügyi, mint közjogi részére. Utána Komjáthy Béla majdnem két év hoszszat hordotta össze a közjogi, gazdasági és pénzügyi argumentumokat s végezetül még az önálló vámterület mindenkor népszerű témáját is sorompóba vitte, csakhogy ezzel az óriási apparátussal kimutassa a javaslat leküzdésének jogosságát. Az igazán nagy buzgósággal és nem mindennapi olvasottsággal összehordott anyagot ügyesen csoportosította s nem az ő tudásán és meggyőző képességén múlt, ha tézisének igazságát bebizonyítani nem tudta. A szélsőbal lelkesen megtapsolta azért mégis a virtuóz vállalkozást, s ha mást nem, annyit Komjáthy mindenesetre elért, hogy az utána következő függetlenségi szónokokat témával bőségesen ellátta. De egészen lerontotta a sokszorosan megtépázott obstrukciós hangulatot Lukács László pénzügyminiszter, aki nyomban Komjáthy után felszólalt és a legnagyobb előzékenységgel jelezte, hogy — bár meggyőződése szerint a híresztelt közjogi komplikációk csak elméleti jellegűek — ő hajlandó a törvényjavaslatnak olyan módosítására, amely minden skrupnst eloszlat. Ennélfogva a részletes tárgyalás során indítványt fog tenni, hogy a törvény hatályát veszítse abban az esetben, ha az osztrák kormány hasonló törvényes intézkedésről rendelettel gondoskodni elmulasztaná, vagy pedig ha az osztrák parlament az ilyen rendeletet jóvá nem hagyná; vagy pedig végül, ha a közös vámterület a folyó év végével megszűnnék. Az ellenzék is helyeselte a miniszter lojális kijelentését s ezzel az összhanggal zárult a mai vita. Mert ekkorra az idő már előrehaladt s az ülés végére még interpelláció is volt bejelentve. Az interpellációban Jágics József kérdezte meg a honvédelmi minisztert, hogy hajlandó-e a Tököly Száva-féle alapítványt, az alapító meghagyásához képest, a most már egyenrangú bécsi és budapesti katonai akadémiák közt megosztani ? Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ezt kilátásba helyezte s ebben az interpelláló is köszönettel nyugodott meg. A 16. § körül húzódó obstrukció hangulata: tehát nem akadályozhatta meg, hogy a szünet után a vita első napja eléggé szépen folyjon le .. . A képviselőház ülése június 30-án. — Kezdete 10 órakor. — Elnök: Szilágyi Dezső. — Jegyzők: Gróf Teleki Sándor, Molnár Antal, Lakatos Miklós. — A kormány részéről jelen vannak: Lukács László, báró Dániel Ernő, Wlassics Gyula, báró Fejérváry Géza, Josipovics Imre miniszterek. Elnök: Az ülést megnyitja, hitelesítteti a múlt ülés jegyzőkönyvét. Mohay Sándor két havi szabadságot kér. A Ház megadja. Következik a napirend: a cukoradóról szóló 1896. XIX. tc. hatályának meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása. Elnök jelenti, hogy a felvilágosítások megadására a pénzügyminisztérium részéről Toepke államtitkár jelen lesz az ülésen. Az előadó beszéde: Heményi Ambrus előadó: Tisztázni óhajtván mindenekelőtt az elvi kérdést, konstatálja, hogy a bizottság tagjai között nézeteltérés egyáltalában nem forgott fenn a tekintetben, hogy a cukorprémiumoknak rendezése nem jelent valami kívánatos állapotot. Egyetértett abban mindenki, hogy ha Magyarország e részben izoláltan intézkedhetnék, ha tudniillik tekintet nélkül a világpiacra intézkedhetnék, hogy ez esetben nem látott volna napvilágot e törvényjavaslat. Ez az előterjesztés csak egy része annak a védelmi rendszernek, amelyet a Németországból kiindult protekcionizmus a kereskedelmi politika minden terén reánk kényszerített. Valamint akkor, amikor Németország a mértéktelen védvámokat behozta, nem raktuk le egyszerűen a fegyvert, hanem magunk is, bár országunk hagyományaihoz híven mindig a szabad forgalom barátai voltunk, mégis a kényszernek engedve, elzárkóztunk mindaddig, míg a németek azt a rendszert legalább némileg nem enyhítették, épp úgy vagyunk kénytelenek eljárni a cukorprémiumok dolgában is. Hozzáteszi, hogy a jelen esetben nemcsak Németországnak, hanem különösen Franciaországnak a preszsziója alatt állunk, ahol ez a kérdés legújabban is több ízben komoly válságokra is adott alkalmat. Franciaországban is fellázadt a közvélemény a kiviteli jutalmak rendszere ellen, amely ott erőszakosabban lép föl, mint bárhol a világon. Azonban a szövetkezeti ipari és agrárius érdekeknek mégis sikerült a francia parlamentben keresztülvinni nemcsak azt, hogy az eddigi kiviteli jutalmak fentartassanak, hanem hogy Franciaország még olyan titkos premiumokat is adjon, amelyeknek átlaga 7 és 8 frank között van. A franciák és a németek eljárásának a világos célja az: elnyomni a többi, különösen a kisebb termelő államokat — tehát Magyarországot is — abban a reményben, hogyha termelésünket a világpiacról egyszer leszorították, akkor később egészségesebb viszonyok beálltával sem leszünk többé versenyképesek, sőt nem is fogunk többé szerepelni. A kérdés tehát nem az: igazságosnak és helyesnek tartjuk-e a praemiumoknak a rendszerét? Hanem: várjon ebben a praemium-háborúban akarunk-e kapitulálni, igen vagy nem? Ha nem, akkor addig, míg a jelenlegi állapot tart, nem lehetünk az egyetlen ország, amely eltörli vagy leszállítja a prémiumokat, bármennyire legyünk is különben meggyőződve arról, hogy ez a rendszer, mostani túlzásaiban, valóságos iróniájává fajulhat minden társadalmi igazságnak és minden helyes adózási politikának. Ha eltörölni vagy hirtelenleszállítani akarjuk a prémiumokat, legyünk tisztában azzal, hogy ez igenis kapitulációt jelent és hogy ennek az elhatározásunknak mik lennének a következményei úgy a magyar cukoriparra, mint a hazai mezőgazdaságra nézve. A magyar cukoripar az itt javasolt praemiumok nélkül kényteleníttetnék üzemét, ha talán nem is rögtön, de mindenesetre már a legközelebbi campagne-ra, tetemesen redukálni. Ennek következményeit pedig elsősorban érezné a gazdaközönség, mert az átveendő répaquantumot is megszorítani kellene. Érezné pedig akkor, amikor különben is a legsúlyosabb válságokkal megküzdeni kénytelen. Érezné akkor, mikor mindnyájunknak az a meggyőződése, hogy a répatermelést