Pesti Napló, 1897. július (48. évfolyam, 181-211. szám)

1897-07-01 / 181. szám

ML szám. Budapest, csütörtök J PESTI NAPLÓ. ... ■-— -----------—— -----------------------------------—- « r . ... ■ 1897. julius U 3 lyok 123. §-a értelmében fog eljárni. A házszabályok­nak ez a szakasza i°y szól: «Ha valamely bizottság a tagok kellő számának meg nem jelenése miatt kétszer egymásután ülést nem tarthatott, az illető elnök ezt a meg nem jelent bizottsági tagok megnevezésével a Háznak bejelenti, amely, ha szükségét látja, ama bi­zottsági tagok helyét új választás útján tölti be. A katonai titkok megőrzése. A közös had­ügyminisztériumban még ez év elején törvényjavaslatot dolgoztak ki a katonai titkok­ megőrzéséről. A javaslatot azután jóváhagyás végett a bécsi és budapesti kormány elé terjesztették, úgy látszik azonban, hogy a javaslat igen tág térre terjesztette ki a «katonai titkok» fogalmát és ez az illetékes kormánykörökben alapos megvitatásra adott okot. Mert teljes szigorúsággal mérve a dolgot, «katonai titkok elárulásának» tekinthetnék azt is, h­a egy újság valami belső katonai szolgálatra vonat­kozó, egyébként ártatlan eseményről írna. Azonban a fölmerült vitás kérdésekben most már létrejött a meg­egyezés a közös hadügyminisztérium és a két kormány közt, így a javaslat parlamenti tárgyalásának már mi sem állna útjában. Mivel azonban formai okokból a javaslatot mind a két képviselőháznak egyszerre kell elő­terjesztenie, ez csak akkor lesz lehetséges, ha megint hozzálát a munkához a bécsi reichsrath is. A görög-katolikusok s az autonómia. La­punk legutóbbi számában ismertettük lefolyását annak a gyűlésnek, amelyet Kolozsvárott tartottak tegnap a görög-katolikusok. Levelezőnk ma közli velünk szó­szerinti szövegét annak a román nyelvű táviratnak, amelyet a gyűlés a királyhoz intézett. A távirat igy hangzik: Ő felsége Ferenc József császári és apostoli királynak. Bécs A gyulafehérvári és fogarasi görög-katolikus érseki provincia hívei és papsága, akik Kolozsvárott összegyűltek, hogy védjék meg felséged által bizto­sított egyházi jogaikat, amelyek most fenyegetve vannak ama szándék által, hogy beleolvaszszák a latin szertartású egyház autonómiájába — alázatosan kérik felségedet, kegyeskedjék alattvalói hódolatának, ragaszkodásának, hűségének kifejezését kegyesen fo­gadni s egyúttal atyai és hatalmas védelme alá venni autonomikus függetlenségét. Felséged leghűségesebb alattvalója Román Sándor, budapesti egyetemi tanár, a gyűlés elnöke. A köteles nyomtatvány-példányok. A közok­tatásügyi miniszter törvényjavaslatával, amely a nyom­datermékek köteles példányainak beküldéséről szól, holnap a képviselőház két bizottsága foglalkozik. Az igazságügyi bizottság délelőtt fél tizenkét órakor tar­tandó ülésében veszi tárgyalás alá a javaslatot, a közoktatásügyi bizottság pedig délelőtt tíz órakor ül össze és megválasztja a javaslat előadóját. Zajos jelenetek egy bizottságban. A Hir­­csarnokt című kinyomatos írja: A kongresszusi válasz­tókat összeíró józsefvárosi bizottság előtt ma Pálfy Ferenc ügyvéd megjelent 1500 felhatalmazással, ami­ be kell illeszteni a közlekedési eszközök for­galmi körébe; precizírozni kell jogait és köte­lességeit, megkönnyíteni munkáját. Szóval, vé­deni kell benne is a tömeg előítéletével szem­ben a kultúr­eszközt, s egyengetni kell útját anyagi és erkölcsi téren egyformán. Hogy a kerékpárnak minő gyakorlati haszna van, azt nemcsak a posta- és táviró kiszolgáltatásánál, hanem a hadseregnél is lát­hatjuk, amely a kerékpáros­ osztályt szervezte. Már­pedig a hadsereg szolgálatkörébe csak az életnek tapasztalatilag igazolt praktikumát vonja bele. A nyugati államok közvéleménye már rég túl van a kicsinylésén és a kerékpárt akceptálta. Törvényekkel oltalmazza s külön útvonalakat épít a kerékpár-közlekedés szá­mára. Magam láttam másfél évvel ezelőtt Mar­­seilleben, hogy egy pap kerékpáron ment a beteghez, hogy ott hivatalos funkcióját végez­hesse. Senki sem ütközött meg rajta, csak én. De mikor azután elgondoltam, hogy ezzel nemcsak a fáradságot kíméli, hanem időt is nyer, még­pedig a legválságosabb pillanatok­ban, amikor annak a haldoklónak az élete és lelki nyugodalma egy-egy perctől függ, nagyon természetesnek találtam a kerékpárt. Végre is az a pap miért ne tehetné meg azt az utat gépen, amit megtehet lovon ? Csak a társadalmi előítéletekben van a különbség. Mai cikkemben csak általánosságban fog­laltam állást a kerékpározás jogosultsága mel­lett. Bemutattam, mint a technikai haladásnak modern közlekedő eszközét. Legközelebb a társadalmi konvenció szempontjából fogom tárgyalni e kérdést s elmondom nézetemet a ke­rékpáros nőkről.­lyek feljogosítottak, hogy ugyanannyi tisztviselő és gyári munkás választó­ igazolványát fölvegye. A bi­zottság csak hosszas viták után fogott a felhatalmazá­sok megtekintésébe és legnagyobb részüket visszauta­sította, miközben zajos és izgatott jelenetek voltak. Holnap — írja a nevezett kőnyomatos — az igy visz­­szautasított munkások mind személyesen mennek el igazolványukért és ekkor előreláthatólag még zajosabb események várhatók. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, június 30. A komáromi fazekasnak megint csak igaza volt — semmi sem tart örökké. Még a szünet is elmúlt. S hiába piheni az igazságügymi­niszter fáradalmait Iglófüreden, a 16. § han­gulata tovább is uralkodik a Házon, a folyo­són. Az obstrukció egyenruhás tábora csak úgy tüzel, mintha a piros bársonyszékben most is Erdély Sándor csavarná a papirosdárdákat s az előadói dobogón most is az öreg Psi­c mosolygós arca piroslana. Pedig napnál vilá­gosabb, hogy a cukortörvénynyel kivonult új szereplők iránt a porcellánruhás támadók sok­kal több szimpátiával vannak s igazán folyton a 16. §-ra és az elmaradt nyári szünetre kell gondolniok, csakhogy az új szereplőkre is — haragudni tudjanak. —­ Nem is haragudtok, csak tréfáltok — mondta nekik valaki. De éppen csak ilyen tüzelés kell nekik. Annál hangosabban hirdetik, hogy mekkora szívóssággal és kedvvel­ ugranak a második obstrukció vizébe. Még olyan is akad, aki a fejét adja, ha július vége előtt ezt az új álta­lános vitát berekesztik. Pedig Justh Gyula már holnapra is alig tudja a szónoko­kat összeverbuválni. Eötvös Károly ugyan megiszette, hogy a cukorprémiumról akár egy napig is elbeszél, de az ő üzenetei már nem igen lelkesítenek, mert a 16. §-ról is ígért egy ülésre való beszédet, de még eddig el sem jött az ülésbe. Másnak pedig nem igen akarózik beszólni, s akit Justh Gyula a mai napon megszólított, az mind csak a­­ jövő hétre kívánkozott. — Nem szabadultok egyhamar! fenyegető­zött a szabadelvű pártiakkal szemben Meszlény Lajos. Molnár Antal gonosz mosolygással hall­gatta a különböző fenyegetéseket s csak úgy félvállról vetette oda: Az ördög hitte volna rólatok, hogy olyan ,nagyon szeressétek— Erdélyt! — Már hogy mi? És Erdély Sándort? . .— Természetesen. Miből hiszed te azt? — Hát csak abból, felelte Molnár, — hogy olyan hosszú vakációt adtok neki. Mert ameddig ezt a cukortörvényt nyakgatjátok, ő vígan hűselhet Iglófüreden. .. Annyi eredménye volt ennek a malició­­zus mondásnak, hogy legalább nem igen na­gyon hirdették tovább az obstrukciót. Inkább azt mondogatták, hogy­­ nagyszabású vitát ren­deznek. Ami sokkal szebb kifejezés és azért mégis csak obstrukciót jelent. Különben is az egész sólyttsó tudta, hogy erre a lépre sokkal kevesebb vállalkozső­ szónok megy rá, mint a 16. § agyottbeszélése érdekében. Aminthogy a folyosó most hemzseg az olyan emberektől, akik csak később szeretnének beszélni. Kevesen vannak másfajták, akik talán nem is akarnának be­szélni, de nincsenek abban a kellemes hely­zetben, hogy felszólalásukat tetszés szerint ké­sőbbre halaszthassák. Ilyenek a miniszter, a pártszónok és első­sorban az előadó. De nem is beszélt ma más, éppen csak ők. Neményi Ambrus nyitotta meg a sort s a pénzügyi bizottság nevében hosszabb beszéd­del ajánlotta a javaslatot elfogadásra, kiter­jeszkedve a kérdésnek úgy pénzügyi, mint közjogi részére. Utána Komjáthy Béla majdnem két év hoszszat hordotta össze a közjogi, gazdasági és pénzügyi argumentumokat s végezetül még az önálló vámterület mindenkor népszerű témáját is sorompóba vitte, csakhogy ezzel az óriási apparátussal kimutassa a javaslat leküzdésé­nek jogosságát. Az igazán nagy buzgósággal és nem mindennapi olvasottsággal összehor­dott anyagot ügyesen csoportosította s nem az ő tudásán és meggyőző­ képességén múlt, ha tézisének igazságát bebizonyítani nem tudta. A szélsőbal lelkesen megtapsolta azért mégis a virtuóz vállalkozást, s ha mást nem, annyit Komjáthy mindenesetre elért, hogy az utána következő függetlenségi szónokokat témával bő­ségesen ellátta. De egészen lerontotta a sokszorosan meg­tépázott obstrukciós hangulatot Lukács László pénzügyminiszter, aki nyomban Komjáthy után felszólalt és a legnagyobb előzékenységgel jelezte, hogy — bár meggyőződése szerint a híresztelt közjogi komplikációk csak elméleti jellegűek — ő hajlandó a törvényjavaslatnak olyan módosítására, amely minden skrupn­st eloszlat. Ennélfogva a részletes tárgyalás so­rán indítványt fog tenni, hogy a törvény ha­tályát veszítse abban az esetben, ha az osztrák kormány hasonló törvényes intézkedésről ren­delettel gondoskodni elmulasztaná, vagy pedig ha az osztrák parlament az ilyen rendeletet jóvá nem hagyná; vagy pedig végül, ha a közös vámterület a folyó év végével meg­szűnnék. Az ellenzék is helyeselte a miniszter lojá­lis kijelentését s ezzel az összhanggal zárult a mai vita. Mert ekkorra az idő már előre­haladt s az ülés végére még interpelláció is volt bejelentve. Az interpellációban Jágics József kérdezte meg a honvédelmi minisztert, hogy hajlandó-e a Tököly Száva-féle alapít­ványt, az alapító meghagyásához képest, a most már egyenrangú bécsi és budapesti ka­tonai akadémiák közt megosztani ? Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ezt kilá­tásba helyezte s ebben az interpelláló is kö­szönettel nyugodott meg. A 16. § körül húzódó obstrukció hangu­lata­: tehát nem akadályozhatta meg, hogy a szünet után a vita első napja eléggé szépen folyjon le .. . A képviselőház ülése június 30-án. — Kezdete 10 órakor. — Elnök: Szilágyi Dezső. — Jegyzők: Gróf Teleki Sándor, Molnár Antal, Lakatos Miklós. — A kormány részéről jelen vannak: Lukács László, báró Dániel Ernő, Wlassics Gyula, báró Fejérváry Géza, Josipovics Imre miniszterek. Elnök: Az ülést megnyitja, hitelesítteti a múlt ülés jegyzőkönyvét. Mohay Sándor két havi szabadsá­got kér. A Ház megadja. Következik a napirend: a cukoradóról szóló 1896. XIX. tc. hatályának meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása. Elnök jelenti, hogy a felvilágosítások megadására a pénzügyminisztérium részéről Toepke államtitkár je­len lesz az ülésen. Az előadó beszéde: Heményi Ambrus előadó: Tisztázni óhajtván mindenekelőtt az elvi kérdést, konstatálja, hogy a bizottság tagjai között nézeteltérés egyáltalában nem forgott fenn a tekintetben, hogy a cukorprémiumoknak rendezése nem jelent valami kívánatos állapotot. Egyetértett abban mindenki, hogy ha Magyarország e részben izoláltan intézkedhetnék, ha tudniillik te­kintet nélkül a világpiacra intézkedhetnék, hogy ez esetben nem látott volna napvilágot e törvény­­javaslat. Ez az előterjesztés csak egy része annak a vé­delmi rendszernek, amelyet a Németországból kiindult protekcionizmus a kereskedelmi politika minden terén reánk kényszerített. Valamint akkor, amikor Németor­szág a mértéktelen védvámokat behozta, nem raktuk le egyszerűen a fegyvert, hanem magunk is,­­ bár or­szágunk hagyományaihoz híven mindig a szabad for­galom barátai voltunk, mégis a kényszernek engedve, elzárkóztunk mindaddig, míg a németek azt a rend­szert legalább némileg nem enyhítették,­­ épp úgy va­gyunk kénytelenek eljárni a cukorprémiumok dolgá­ban is. Hozzá­teszi, hogy a jelen esetben nemcsak Németországnak, hanem különösen Franciaországnak a preszsziója alatt állunk, ahol ez a kérdés legújabban is több ízben komoly válságokra is adott alkalmat. Franciaországban is fellázadt a közvélemény a kiviteli jutalmak rendszere ellen, amely ott erőszako­sabban lép föl, mint bárhol a világon. Azonban a szö­vetkezeti ipari és agrárius érdekeknek mégis sikerült a francia parlamentben keresztülvinni nemcsak azt, hogy az eddigi kiviteli jutalmak fentartassanak, hanem hogy Franciaország még olyan titkos pr­emiumokat is adjon, amelyeknek átlaga 7 és 8 frank között van. A franciák és a németek eljárásának a világos célja az: elnyomni a többi, különösen a kisebb termelő államokat — tehát Magyarországot is — abban a re­ményben, hogyha termelésünket a világpiacról egyszer leszorították, akkor később egészségesebb viszonyok beálltával sem leszünk többé versenyképesek, sőt nem is fogunk többé szerepelni. A kérdés tehát nem az: igazságosnak és helyes­nek tartjuk-e a praemiumoknak a rendszerét? Hanem: várjon ebben a praemium-háborúban akarunk-e kapitu­lálni, igen vagy nem? Ha nem, akkor addig, míg a jelenlegi állapot tart, nem lehetünk az egyetlen ország, amely eltörli vagy leszállítja a prémiumokat, bár­mennyire legyünk is különben meggyőződve arról, hogy ez a rendszer, mostani túlzásaiban, valósá­gos iróniájává fajulhat minden társadalmi igazság­nak és minden helyes adózási­ politikának. Ha eltörölni vagy hirtelen­­leszállítani akarjuk a pré­miumokat, legyünk tisztában azzal, hogy ez igenis kapitulációt jelent és hogy ennek az elhatározá­sunknak mik lennének a következményei úgy a ma­gyar cukoriparra, mint a hazai mezőgazdaságra nézve. A magyar cukoripar az itt javasolt praemiumok nélkül kényteleníttetnék üzemét, ha talán nem is rögtön, de mindenesetre már a legközelebbi campagne-ra, tete­mesen redukálni. Ennek következményeit pedig első­sorban érezné a gazdaközönség, mert az átveendő répa­­quantumot is megszorítani kellene. Érezné pedig ak­kor, amikor különben is a legsúlyosabb válságokkal megküzdeni kénytelen. Érezné akkor, mikor mindnyá­junknak az a meggyőződése, hogy a répatermelést

Next