Pesti Napló, 1898. április (49. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

91. szám. Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1898. április 1, 3 miképpen folyik az ilyen közös ülés; első aggodal­muk nyilván az, hogy a főrendek és képviselők elférnek-e a tanácskozó-teremben, amely tulajdon­képpen csak a képviselők befogadására van szánva. Nem is nagyon messzire kell visszanyúlni a kép­viselőház históriájában, hogy erre az aggodalomra megnyugtatóan lehessen felelni. Mert volt már a képviselőházban ilyen közös ülés nem egyszer; a a törvény szerint ugyanis a törvényhozás két Háza mindenkor együttes ülésben választja az állami leg­főbb számvevőszék elnökét, közös ülésen válasz­tották meg a mostani elnököt, Rakovszky Istvánt, s nem sokkal ő előtte ugyancsak együttes ülésen az elődjét, Hieronymi Károlyt. Mind a két alkalommal a Múzeum termében összegyülekezett főrendek át­jöttek a képviselőházba és f­elfértek a félkörbe futó padokban. Pedig akkor a szélsőbaloldal nem is maradt el, mint ahogyan most ígéri április 11-ére . . . (Habár nem bizonyos, hogy a tagok mind ráállnak a sztrájkra.) Az elnöki dobo­gón hasonló alkalommal mind a két elnök, s mind a két Ház jegyzői helyet foglalnak. A két elnök működésében sem áll be zavar, mert az ilyen ülésekre előre, hajszálnyi pontossággal elkészítik a szertartási rendet. így lesz ez most is; a két elnök pontosan megállapítja előre az egész ceremóniát olyan részletességgel, hogy még az udvari szertar­tásoknak előre elkészített programmja s leírása sem részletesebb ennél; még azt is megállapítják, melyik elnök mikor szól, melyik teszi fel a kérdést stb. Valószínű, hogy e célból az ünnepi ülés szó­nokai előre be is jelentik beszédük szövegét. Látni­való, hogy mindezek a dolgok a két elnök hosszabb tanácskozását igénylik a megállapodás előtt, ami, mint említettük, eddig még nem történt meg. Az a kér­dés azonban még nincs eldöntve, miként nyújtják át ő felségének a feliratot. Úgy tervezik, hogy Szilágyi Dezső nem mondana külön beszédet, ha­nem magát az üdvözlő feliratot olvasná fel az uralko­dónak. Nem lehetetlen, hogy így is lesz. S hogy az ünnepi ülés elüljáró hangulatát teljességében jelle­mezzük, konstatáljuk, hogy a képviselőház törzs­vendégei (akik pedig jól ismerik az elnököt) vajmi nehezen tudják maguknak elképzelni Szilágyi De­zsőt úgy, amint ezt a sok viszontagságon és sors­csapáson keresztül ment feliratot éppen ő olvassa fel az uralkodó előtt . . . Természetes, hogy a leg­keresettebb s legnehezebben megszerezhető húsvéti ajándékok közt az idén helyet foglalnak a képvise­­lőház karzati jegyei. Már most kezdik érettük ■ostromolni a háznagyi hivatalt. Pártkonferencia. A függetlenségi és 48-as Kossuth-párt holnap, pénteken este 6 órakor érte­kezletet tart. A fiumei autonomisták meghasonlása. A fiumei autonomisták kilenctagú bizottságának teg­napi értekezletén, mint tudósítónk telegrafálja, épp úgy, mint valamennyi előbbi konferenciájukon, áthidalhatatlan ellentétek merültek föl. A bizottság egy része, dr. Mayländer, Ruscher, Bellen és dr. Vio Ferenc azt ajánlották, hogy a bizottság éles­­hangú választási felhívást bocsásson ki, míg Celli­­gor, Meynier, Thierry, dr. Grossich és Smoquina mérsékeltebb hangú felhívás mellett kardoskodtak. A bizottság nem tudott megegyezésre jutni, csak abban állapodtak meg, hogy legközelebb mind a két felhívást az autonomisták pártkonferenciája elé terjesztik. Magyar házasságok a Keleten. A kormány törvényadta jogával élve több keleti konzulátus vezetőjét felhatalmazta, hogy a magyar törvény szerint kötött házasságoknál a magyar anyakönyv­­vezető hatáskörében eljárhassanak. Ilyen felhatal­mazást kaptak: a török birodalomban a beiruti, aleppói, janinai, szatonikii, skutarii, szmirnai, trape­­zunti, adrianápolyi, káneai, konstantinápolyi, jeru­­zsálemi, monasztiri, tripoliszi és üszkübi konzulá­tusok; Egyiptomban az alexandriai, kairói, és port­­szaidi konzulátus; Bulgáriában a szófiai, ruszcsuki és viddini konzulátus ; Kelet-Ruméliában a filippopo­­liszi konzulátus; Tuniszban a tuniszi főkonzulátus; Marokkóban a tangeri főkonzulátus; Perzsiában a teheráni követség; Kínában a szanghaji főkonzu­látus; Japánban a tokiói követség és a jokohamai főkonzulátus; Szerbiában a belgrádi konzulátus, Romániában pedig a bukaresti, brailai, galaci, jász­­városi, küsztendsei és szulinai konzulátus. 1­­­­ A Szent István Társulat nagygyűlése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, március 31. A Szent István Társulat nagygyűlései, bár kellemes külső képet szokott nekik adni az ott diszlő főpapi és papi ruhák szindús sokasága, nagyobbára igen csendes lefolyá­­suak. Az idei nagygyűlés azonban teljesen elütött előzőitől. A társulat tagjai oly nagy számmal gyűltek össze, mint még egy al­kalommal sem. Korteskedés, kapacitáció járta, akár csak követválasztáskor, vagy egy megyei restauráción. Mert ma igazgatót kellett választani a társulat eddigi igaz­gatója, dr. Kiss János helyébe, aki a buda­pesti Egyetem hittudományi karán a böl­cselet tanára lett s ezért lemondott állásá­ról, melyet kilenc éven át nagy ambícióval és kiváló sikerrel töltött be. Hogy pedig a választási izgalom ez alkalommal jóval na­gyobb volt, mint más hasonló alkalmak­kor, annak gróf Zichy Nándor az oka. A néppárt vezére ugyanis dr. Kiss János lemondását arra akarta fölhasználni, hogy Miller Józsefet, az Alkotmány volt igazgató­ját, ültesse a Szent István Társulat igazgatói székébe, dacára annak, hogy kezdettől fogva látható volt, hogy a közvélemény Kaposi József budapesti hitoktatót, a Magyar Szemle szerkesztőjét kívánja ez állásban látni. Gróf Zieh­’’ Nándor, karöltve gróf Ester­házy Miklós Móriccal, szembeszállóit a köz­­véleménynyel s akir­e csak befolyást vélt gyakorolni, annak leveleket írogatott, amely­ben tudatta, hogy Miller Józsefet válasz­szák meg s kérte őket, hogy Miller érde­kében agitáljanak. Fölhívásokat küldtek szét Hunyady Imre, Zichy Aladár grófok, Kanócz István és Szebeny Antal aláírásával, amelyekben Millert ajánlják, s a fölhívá­sokhoz meghatalmazási blankettákat csatol­tak, amelyekkel a címzettek megbízzák Sze­beny Antal ügyvédet, gróf Zichy Nándor jogtanácsosát, hogy kivegye tagsági igazol­ványukat. Dacára e nagy apparátusnak, a néppárt vezére már a Szent István Társulat kandi­dáló bizottságában érzékeny vereséget szen­vedett, mert a hét tagú kandidáló bizottság hat szóval egy ellenében Kaposi Józsefet je­lölte első helyen. Mindamellett a legutolsó pillanatig, a mai közgyűlésig nem lehetett tudni, me­lyik jelölt fog győzni, mert senki sem volt tájékozva aziránt, hogy a vidéki papságból kiket tud a néppárt vezére Budapestre hozni. A mai választás eredménye azt mutatta, hogy a vidéki papságot egyáltalán nem tudta a maga zászlója alá csoportosítani a néppárt vezére, akik vidékről feljöttek — pedig sokan jöttek —■ túlnyomóan Kaposi­­pártiak voltak. Zichy Nándor tehát ma ugyanazt a ta­pasztalást tehette a papsággal, mint az autonómiai­­kongresszuson a huszonhetes bizottság megválasztásánál: azt tudniillik, hogy a papság bizony a maga fejével gon­dolkozik. Az az­­óriási szótöbbség, mely­­lyel Kaposi győzött, egyszersmind a nép­párt vezérének gyászos vereségét jelenti. A nagygyűlés lefolyásáról tudósítónk a következőket jelenti: A központi papnevelő-intézet dísztermében ma délelőtt tartotta negyvenötödik rendes nagygyűlését a Szent István Társulat. A gyűlést az egyetemi templomban féltízkor csöndes mise előzte meg, melyet Krizsán Mihály pápai kamarás, szemináriumi aligazgató mondott. A társulat tagjai tíz órakor teljesen megtöltötték a szeminárium díszes auláját, sőt a folyosókat is megszállották. Megjelentek a többi közt: Gróf Csekonics Endre, gróf Zichy Aladár, ifj. gróf Zichy János, gróf Hunyady Imre, gróf Esterházy Miklós Móric, gróf Szapáry István, gróf Batthyány Tivadar, Bogisich Mihály címzetes püspök, Gerlóczy Károly nyugalmazott alpolgármester, Komlóssy Ferenc, Fenyvessy Ferenc, Ruffy Pál, Molnár János, Mócsy Antal országgyűlési képviselők, Timon Ákos mi­niszteri tanácsos, Herczegh Mihály egyetemi rektor, Breznay Béla, Linbrich Ágost egyetemi tanárok, Czobor Béla, Kanócz István belügyminiszteri osztály­­anácsos, Borszékig Soma nyugalmazott miniszteri osztálytanácsos, Várady Árpád kultuszminiszteri osztálytanácsos, Ruschek Antal apátplébános, Kalmár Endre kiérd. kegyesrendi tartományfőnök, Tóthfalussy Béla és Stieber Vince plébánosok, Pintér Kálmán, a Budapesti Katolikus Kör alelnöke, Dedek Crescens Lajos, Acsay Antal egyetemi magán­tanár stb. Az ülés elején gróf Esterházy Miklós Móric, a társulat egyik elnöke, bejelentette, hogy a bíboros hercegprímás gyöngélkedése miatt Schlauch Lőrinc bíborost kérte föl, hogy a mai nagygyűlésen elnö­köljön. Schlauch Lőrinc azonban hirtelen berekedt s ő sem jelenhetett meg. Jelenti továbbá, hogy a tár­sulat másik világi elnöke, gróf Zichy Nándor szin­tén gyengélkedik. Kéri a közgyűlést, fejezze ki saj­nálatát s egyúttal indítványozza, hogy küldöttség útján kérjék meg Csúszka György kalocsai érseket, hogy a nagygyűlés vezetését szíveskedjék elvállalni. A küldöttségbe megválasztották az elnök előter­jesztésére: gróf Szapáry Istvánt, Bogisich Mihályt, dr. Margalits Edét és Gerlóczy Károlyt. Csuszka György Steiner Fülöp székesfehérvári és Szmrecsányi Pál szepesi püspök kíséretében megje­lenvén, elfoglalja az elnöki széket. Sajnálatát fejezi ki Schlauch Lőrinc bíboros betegségén. Kéri Kis­faludy Á. Béla alelnököt, hogy olvassa fel Schlauch beszédét. Schlauch beszéde. A bíboros püspök e megnyitó beszéde azon kezdi, hogy nehéz viszonyok között működik ma a Szent István Társulat. Mert lehetetlen, hogy a tár­sadalmi viszonyok hullámzásának zaja be ne hasson abba a csendes magányba, melyben a szellem­munkások teljesítik fárasztó feladatukat s hogy a társulat tudomást ne vegyen ama nagy mozgalom­ról, mely e század végén egész Európát és vele édes hazánkat is magával ragadni készül egy isme­retlen cél felé. Az európai társadalom nagyszerű átalakulás küszöbén áll, hogy miként fog az átalakulás tör­ténni és végződni, senki sem tudja. A bizony­talanság önsúlya nehezedik a keblekre, a szo­cializmus rémképe mintha megzsibbasztana min­den tevékenységet. Maga a tudomány, mely pedig néhány évtized óta magához ragadta a társadalom vezetését, zavarodottan tapogat. A tudomány szédítő magaslatra emelte az emberiséget és e magas­latról vélte neki megmutatni az ígéret földjét, de a magaslatot köd szállotta meg, és a tudomány szárnya­ szegetten áll a reménytelenség fokán. Anya­gilag óriási mértékben haladunk, de erkölcsileg oly nyomorultak vagyunk, mint akár a római Cézárok idejében. Az ész fejlődésének fénypontján áll és mégis eddig nem volt képes az egyenlőtlenséget megszüntetni, vagy az ellentétet, amely az egyén és a társadalom közt fennáll, megoldani. Nem hall­­juk-e már a tompa morajt, amely a tudomány ígé­retei által felvillanyozott elégedetlenek soraiból föl­hangzik, azoknak soraiból, akik előtt az ész fényét lobogtatták, de akiknek szivéből kiszakították az Istent s vele mindazt, ami őket a túlvilághoz fűzi ? És mit adtak nekik kárpótlásul? Éveken át han­goztatták fülükbe: mit a vallás! mit a dogma! mit az egyház! Tudomány, tudomány és élvezet, ez a földi boldogság! És a tudomány készített rombol© eszközöket, amelyekkel a mai civilizációt légbe rö­píthetik, de üresen hagyta a szíveket. És az élve­zet? Ó, ez csak ígéret volt, mert milliók és milliók nem tudják, mi az élvezet. Csoda-e, ha az elégedetlenség a mai társadalom ellen fordul és számon kéri tőle, amit lelkétől elragadt, kárpótlást kér azért, amit elvesztett, tel­jesítését kéri mindannak, amit a tudomány, a mű­velődés, a társadalom ígért? Amit a műveltebb körökben könnyelműen, nevetve, meggondolatlanul mondanak vagy írnak, azt az alsóbb körökben egész komolysággal életbeléptetni óhajtják. És így válik kétfelé az emberi társaság, az egyik frivol, modern, vallástalan; a másik levonja a következtéseket és ledöntvén az Istent, az emberi művelődés dacára előkészíti a katasztrófát, melynek előjelei a láthatá­ron jelentkeznek. Az a lakterialisztikus irány, melyet az Istentől elszakadt tudomány kezdett, meggyengítette a tár­sadalomban azt az éltető princípiumot, mely azt eddig fentartotta. A társadalmat nem pusztán ter­mészeti erők kormányozzák; egy magasabb, egy fenségesebb, egy természetfölötti hatalom vezeti. Erkölcsi ország az, melyben a főtényező az a ma­gasztos ideál, melyet az istenség az emberi nemnek kitűzött. Mindenütt, kétezer éven át a katolicizmus működése észlelhető és mégis ignorálták azt. A felü­leten maradtak, mert hiszen fényes volt minden. Csakhogy mindeme külfény alatt iszonyú nyomor lappang. Azt, hogy a vallás a civilizációnak tartós, változatlan tényezője volt, maguk a kultúrtörténé­­szek is elismerik, hogy most is az, mutatja a szel­lemek nyugtalansága. A szociális mozgalom eldobja magától a vallást, s nem figyelmeztető jel-e ez mindazokra, akik a vallás befolyását kicsinyük? Az emberi társadalom erkölcsi alapon nyugszik

Next