Pesti Napló, 1901. szeptember (52. évfolyam, 240-269. szám)
1901-09-06 / 245. szám
245. szám. Budapest, péntek FESTI NAPLÓ. 1901. szeptember 6. 15 VITSTEN-ONNAN. A magányos ember. Egy ember ballag holdas nyári éjjel Nagy, hallgatag mezőkön egymagán És senki sincs, ki álmait zavarja A nyárszaki, bűbájos éjszakán. A hétköznap megannyi durva gondja Ügy elmarad mostan mellőle mind, Mikor az ég hímes csillagszemével Szelíd jósággal rája letekint, úgy elfelejti, hogy a nagyvilágban Mindegyre folynak véres, bús csaták, Lelkén e kép, a lét nagy csataképe, Mint régi emlék, halkan vonul át. És amit sző a nyári éjszakában : Álma fölött nő képe sem lebeg. Csak andalog virágos, nagy mezőkön Mint a magányos, boldog emberek. Fabula János. □ A Fejérváry báró honvédje. A honvédelmi miniszter nemrég meglátogatta a fejét, Korniss grófot. A hatalmas vendég hírére öreg negyvennyolcas honvéd jelentkezett a grófi kastélyban és kihallgatást kért a kegyelmes úrtól. A rokkant hősnek teljesítették a kívánságát s a miniszter elé vezették : — A menedékházba szeretnék bejutni kegyelmes uram, — szólt meghatottan az öregs báró Fejérváry nagyon megsajnálta: — Nincs ám ott hely mostanában, — felelte neki, de tán majd idővel. A töpörödött vén katona szomorúan köszönt s indult reményeszegetten kifelé. Gróf Korniss, a miniszter veje azonban utána szólt: — Mától fogva én gondoskodom magáról, derék vitéz, holta napjáig ellátása lesz nálam. Az öreget nyomban el is vezették a gróf haraszti pusztájára, ahol jó szállást és ellátást kapott. □ Csokonai Lillájának arcképe: Dr. Jókai Géza komáromi orvos arról az érdekes hírről értesítette most a Debreceni Friss Újság szerkesztőségét, hogy megtalálták Komáromban Csokonai Vitéz Mihály Lillájának arcképét. Az érdekes arckép Kalicza Géza komáromi törvényszéki irodaigazgató tulajdonában van, aki azt a háza padlásán találta meg gondosan becsomagolva. Kalicza apja 1856-ban vette meg ezt a házat a még akkor életben levő Lillától, aki a költözködés alkalmával felejtette ott az arcképét. A kép negyvenöt centiméter magas, olajfestmény Lillát tizennyolc éves korából ábrázolja, épp abból az időből, mikor Csokonai a szerelmi dalokat zengette hozzá. □ Arany-ereklyék a Darnay-museumban. A sümegi múzeum páratlanul gazdag kéziratgyűjteménye, melyet szentmártoni Darnay Kálmán fáradhatatlan lelkesedéssel és bőkezűséggel gyűjtött egybe, újabban érdekes ereklyékkel gazdagodott. Darnay megszerezte a múzeuma számára Arany János tizenhét becses levelét, négy nagyobb prózai dolgozatát és jegyzeteit. Arany János leveleinek jórésze Kazinczy Gáborhoz van intézve, van azokivül néhány levél, amelyet egyik-másik kiadójához irt a költő. Legbecsesebb 1851-ben Nagyszalontáról irt levele, mely érdekes képe azoknak az anyagi küzdelmeknek, melyekkel ez időben Arany vesződött, midőn függetlenítve magát, tisztán múzsájának akart élni, akkor, amikor — mint levelében írja — a Magyar Hírlapnak egész éven át dolgozott — tiszteletpéklányért. Hogy nélkülözései közt sem hagyta el humora, mutatja a levéle része : — Hát Katalin mit csinál ? Az az egynéhány példány elkelhetett volna már, ha akart. Vagy tán a farsangon át sem kél el a Katalin kisasszony ? Bizony pedig mondom néked, sohasem esett volna oly jól néhány pengő forint, mint éppen most, midőn semmi, de semmi kilátásom sincs az ég alatt. Most teljesen «független» vagyok, de e függetlenség nagyon is fene dolog, írhatnék s Írnék most bezzeg eleget, de mi haszna ? Kérlek nézz utána, hogy áll «Katica», s küldj néhány pengőt, különben nem tudom, hogy leszek. Gyulait visszont köszöntöm. Válaszolj mielőbb és, ha lehet, éleszd fel az én csüggedett lelkemet néhány pengő forint harmatával. Adjon Isten. Őszinte barátod Arany János. A levél kétoldalas utóirata Murdny ostroma című művéről és egyéb becses irodalmi dolgozatairól szól s igy végződik: De nem beszélek többet hiába, nehogy az utóirat hosszabb legyen, mint a levél, mi körülbelül már is úgy van. Adieu ! Érdekes Aranynak további hét hosszú levele, amelyeket Kazinczy Gáborhoz irt 1862-ben és 1863-ban a Fösvény és a Tartuffe magyar fordítása tárgyában. E levelek egyikéhez van csatolva Arany hatoldalas kritikája Moliére Fösvényének magyar fordításáról. Egy másik levelében pedig Danm György kéziratának sajtó alá adásáról ír. A többi levélben többnyire a Kisfaludy-Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia ügyével foglalkozik nagy buzgalommal. Becses Aranynak négyoldalas kézirata, melynek Széptani jegyzetek a cime, továbbá Toldi II." részéhez írt hatoldalas jegyzete. Darnay Kálmán most rendezi és sorozza be gyűjteményébe a becses kéziratokat. □ A világ leggazdagabb embere nem amerikai honpolgár, mint általánosságban válik, hanem angol származású. Neve J. Bell, tulajdonosa a Bernhep Bell and Go. cégnek is tömérdek délafrikai (kimberley-i) lányának. Vagyona két milliárd márka, ugyanannyi, amennyibe Angliának évenként a délafrikai háború kerül. Beller ennélfogva rövidesen elpazarolhatná rengeteg vagyonát, csak azt az évi számlát kellene kifizetnie, amit sir Michael Hicks Beach esztendő fordultával az angol parlament elé terjeszt. Beit gazdagságát Li- Hung-Csangó közelíti meg, de a ravasz kínai váltig titkolja, hogy nagy vagyona van, mert fél, hogy az özvegy császárné önkénytelen osztozkodásra kényszeríti. A világ leggazdagabb embereinek sorában Robinson délafrikai bányatulajdonos foglalja el a harmadik helyet 1600 millióval s csak ezután következik az érdekes listában Rockefeller petróleumkirály 1200, Waldorf Astor 800 és az orosz Demidoff herceg ugyancsak 800 millióval. Carnegienek az acélkirálynak is volt vagy 800 milliója, de ebből 150-et már elajándékozott s most annyi vagyona van, mint Morgannak, Vanderbiltnek és William Rockefellernek, akik tudvalevőleg az Egyesült Államok leggazdagabb emberei. □ Új «holttenger.» Sven Hedin, a hírneves svéd utazó Tibetben nagy sóstengert talált, mely szintén olyan érdekes, mint Palästina «holt tengere.» Óriási kiterjedésű, de nem mély ez az uj «holttenger.» A parttól egy kilométerre gyalogolni kell a vizben, hogy a csónakot elérjük s azután még egy kilomét r távollevő. (39) — Francia regény. — Irta: Montógut Maurice. — Egészen odaadtam magamat neked, csak téged szerettelek . . . A hangja az utolsó szavaknál mélyebb lett, de aztán a haragtól korbácsolva, megint csak gúnyos, iróniás hangon folytatta : — Ah, most már értem, hogy Falkenberg úr miért tévesztett össze bennünket, hisz olyan világos a dolog ! S más dolgok is olyan világosak, most már értem őket! El voltam árulva, magam voltam ! . . . S odafordult férje barátaihoz, akik komoran, szomorúan, rémülten álltak egy helyben. — Magam voltam s önök mind zárt karral, baráti szóval jöttek a házamba, üdvözölték azt a másikat ..... s egyikük sem ... ah, gyávák ! . . . Köszönöm önnek, Kamilla ! Aztán lassan odalépkedett Renée elé, aki borzadva hátrált. Ez volt a nyílt harc a feleség és a kedves között s a kék szem földre sújtotta a feketét. — Önnek ez a kenyérkeresete s ön kétszer próbált szerencsét. Önnel tehát hamar készen leszek: ki innen, ki innen! Mereven fölegyenesedve, lecsüngő karral s lehunyt szemmel hallgatta Renée, halotthalaványan, anélkül, hogy csak egy arcizma is megrándult volna a meggyaláztatástól. Ott volt most már a kálváriája végén , csak a lezárt szeméből csordult ki két nehéz könycsepp, amelyet már nem bírt visszatartani. — Ki innen ! — kiáltotta Lucienne kinyújtott karral. De ekkor előrohant Gábor. A két egyformán szeretett asszony közé állva a szerencsétlenebbiknek fogta a pártját, a megsértettnek, a sértővel szemben. — Lucie hallgas, nem tűröm , » J ! Az asszony dacos, kihívó hangon kérdezte vissza ugyanazt a szót: — Nem tűröd ? Tán hallgassak ? — Igen, mert nem tudod, hogy Renée kicsoda. — Elég! — Nem is tudhatod . . . irgalmatlan vagy. Renée tébolyodott volt . . . nyolc évig. Egy feltámadott halott, egy kisértet volt, akinek megnyitottam a házamat... — A kisértet nagyon is eleven. De mivel ennek a hölgynek itt kell maradnia, tehát én felesleges vagyok itt. . . Jakab ! Erre a kiállásra a szendergéséből felriadt Jakab bámulva közeledett az anyjához , a rendesen olyan szelid asszonyt ma nagyon rendkívülinek találta s a hangos szóváltás is megijesztette. Lucienne megragadta a fiát s odalökte az apjához : — Ketten vagyunk . .. válaszsz! De a gyermek megpillantotta Rendet, a jóbarátját, látta a halavány arcát, a könyeit, a keze reszketését. Odarohant hozzá és sirva kapaszkodott bele a ruhájába : — Ne sirj, nem szabad neked sirni! — Te is, — nyögte Lucienne leroskadva egy székre s zokogni kezdett. Egyszerre rekedt sikoltás hasította meg a levegőt, mindenki összerezzent s arra fordult e felé az új tragédia felé. Renée háttal a falhoz vetette magát s úgy sikoltott, mint hajdan, a tébolyodottsága napjaiban ; mint akkor, most is görcsösen hátrafeszítette a derekát, derékszögben hajlította meg a magasra emelt jobb karját s mint a rettegő gyermek, eltakarta az arcát, a szemét s rekedt, vijjogó, vad sikoltozása nem szűnt meg egy percre sem. — Megtébolyodott újra ! — kiáltott Gábor s rohant oda hozzá. Renée erre még hevesebben ismételte a szörnyű mozdulatot, még őrjöngőbben sikoltozott s a szerető férfi erőtlenül roskadt bele egy székhet *-* v "• — Igaz, nem ismer meg többé . . . újra ott kezdi, ahol azelőtt, gyűlöl most már s önök is gyűlölnek! Engem mindenki gyűlöl! Elfeledte a féltékenységét, a félelmeit s odakiáltott az orvosnak és Falkenbergnek: Deschellerin, most rajtad a sor ... s te, Henrik, menj oda hozzá te is, hiszen te is szereted . . . — Hogyan! — kiáltott fel Lucienne, felemelkedve Kamilla karjaiból, — ez sok, én megyek ! A férfi odaállt melléje. — Maradj, maradj, én mondom neked! Vagy pedig vigyázz, hogy meg ne sirasd holnap, amit teszel! S a feleségét a kezénél fogvatartva, még egyszer odafordult a kedvese felé : — Henrik, Deschellerin, mondjátok neki.. . szentséges Isten, én is megörültem ! De az orvos és Falkenberg már odasiettek Renéehez, hogy támogassák. — Ez a visszaesés előttem valószínűtlennek látszik, — susogta az orvos Falkenberg fülébe halkan. — Ez még a meglepetésnél is több nekem, de nem tesz semmit, a leányt mindendenesetre vigyük el innen. — Igen, vigyenek el, — suttogta Renée villámgyorsan. S a sötét kertre vezető nyitott ajtón át az esőtől korbácsolt éjszakában eltűnt Gábor ifjúságának képe, a halavány, komoly, barna, aranynyal erezett szemű leány. Gábor összezúzva, teljesen lesújtva a földön térdelt s kitárt karral nézett az eltűnő leány után. Újra belemerült a tébolyodottság éjszakájába; a barátai öntudatavesztetten vitték el, anélkül, hogy csak vissza is pillantott volna — csak a sikoltozása volt még hallható, az visszhangzott reszketően Morsalines fülében: ez volt a búcsúszava! (Folytatása következik.) A