Pesti Napló, 1902. július (53. évfolyam, 178-208. szám)
1902-07-01 / 178. szám
175. szám. Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1902. július 1. A magyar részről, amennyiben horvát-Szlavonorszgok részére több nagyobb beruházást határoztak is, ezek között valószínűleg már a legközelebbi évben elsősorban a Drávaszabályozás, melyet azután követne a Száva szabályozása. Ami a horvátok azon követeltjét illeti, hogy a régi kiegyezés lejártára a több bevétel megtéríttessék, itt nagy nehézséget okoz az, hogy a magyar költségvetés ki van re,erlve s e célra Magyarországon először külön irányt kellene alkotni. Nincs azonban kizárva, hogy találnak majd valami módot, hogy Horvát- Szlavonországoknak egy átalány-összeget utaljanak át, bárha magyar részről ezt el szeretnék kerülni. Akit a «Gotterhalte» miatt lefokoztak.smeretes Halász Lajos nagyváradi lapszerkesztő esete, kit a katonai bíróság megfosztott tiszthelyet Ossi rangjától, mert egy ünnepség alkalmával a Gotterhaltz játszásakor nem vette le a kalapját. Ez ügyben Barabás Béla, Nagyvárad város országgyűlési képviselője az őszszel összeülendő képviselőház legelső ülésén sürgős interpellációt fog intézni báró Fejérváry Géza honvédminiszterhez. Ez lesz az ülésszak első interpellációja. A kiegyezési huzavona. — Koronatanács Bécsien. — . Budapest, június 30. Széll Kálmán miniszterelnök a mai napot Bécsben töltötte, ahol a Jiály részvételével fontos tanácskozások történtek a kiegyezés nehezen vajúdó dolgában. S egyszeriben megváltozott a sötét kép, amit idehaza a két miniszterelnök egymáshoz való viszonyáról rajzoltak. Széll Kálmán, aki idehaza fogadkozott, hogy Körberrel többé szóba nem áll, Bécsben megint tárgyalt Körberrel, s a mai hírek megint arról a reménységről szólnak, hogy mégis csak sikerül majd dűlőre vinni a kiegyezés nehéz kérdését. A magyar miniszterelnök tegnap este utazott Rátótról Bécsbe s ma délelőtt kihallgatáson volt a királynál. Érdekes, hogy az osztrák miniszterelnökségen ma délben még semmit sem tudtak Széll megérkezéséről; úgy látszik a miniszterelnök a pályaudvarról egyenesen Schönbrunnba hajtatott a királyhoz, hogy neki isdiki útja előtt a «folyó ügyekről» jelentést tegyen. A király azonban — aki már tegnap fogadta kihallgatáson Körber miniszterelnököt— közbenjárt a két kormányelnök érintkezése érdekében s ez természetesen sikerrel járt. Délután már a két miniszterelnök s a külügyminiszter részvételével koronatanács volt, s itt nyilván jelentős határozatokat hoztak, kivált a kereskedelmi szerződések felmondása érdekében. A király a nap folyamán ismételten hoszszabb kihallgatáson fogadta a magyar miniszterelnököt, aki ma éjjel Bécsből visszautazott Budapestre. A külső formalitások arra vallanak, hogy a mai napnak döntő jelentősége lehetett a kiegyezés sorsára, mégpedig — tekintve a király szereplését — a kiegyezés létrejötte érdekében. A legközelebbi jövőben bizonyára részletesebb képet kapunk a ma történtekről, most közöljük bécsi tudósítónknak a mai eseményekről küldött telefonjelentését: Bécs, június 30. (Saját tudósítónól.) A N. W. T. holnapi száma a következőket jelenti: Széll Kálmán miniszterelnök hétfőn reggel titkárja, báró Scerletz kíséretében Bécsbe érkezett, hogy ő felségének Ischlbe való utazása előtt folyó ügyekről jelentést tegyen. A kihallgatás délelőtt történt meg és egy óráig tartott. Előrelátható volt, hogy ez a kihallgatás nem fog elmúlni anélkül, hogy az a kelletlen állapot, amelyben a kiegyezésre és a vámtarifára vonatkozó tárgyalások az utóbbi hetekben maradtak," szóba nem kerülne. Bizonyos személyes elidegenedés keletkezett a két állam vezető államférfia között s ezáltal a fontos kérdésekben elérendő megegyezése vonatkozó tárgyalások is teljesen megakadtak. A két miniszterelnök csakis írásban érintkezett egymással s magától értetődik, hogy ez az út nem volt olyan, amely a két állam érdekében levő cél elérésére üdvös lehehetett volna. A király intervenciójának sikerült, hogy a helyzetet e tekintetben megváltoztassa. Széli után Körber miniszterelnök jelent meg ő felségénél s délután fél három órakor a király elnöklésével koronatanács volt, amelyen gróf Golucovszki külügyminiszter és Széll és Körber miniszterelnökök vettek részt. Hir szerint ez alkalommal a fenforgó kérdések egész komplexumát behatóan tárgyalták és abból a körülményből, hogy a tanácskozáson gróf Golubovszki is jelen volt, arra lehet következtetni, hogy a kiegyezés és a vámtarifa kérdésén kívül a kereskedelmi szerződések felmondásának kérdése is képezte a tanácskozás tárgyát. Végleges megállapodásokra az ügy bonyolult volta mellett valószínűen ezúttal sem jutottak, a külső jelek után ítélve azonban, amelyek mellett a hosszan tartó értekezés lejátszóén most az urnák egy ezres pengőt, ha od’ adnám ezt a bolondos fejet . . . Oda is adnám, mer’ tisztelem magát, azér’ is hivattam, hogy elbúcsúzzunk, de lássa, de lássa, nem akarom, hogy selyemzsinegre kerüljön, miko’ nem érdemül a kutya mást, mint kóckötelet. Könyezett, mikor ezeket az utolsó szavakat mondta. De azután hirtelen átcsapott másba és egyszerre olyan vad lett az arca, hogy szinte megrettentem tőle. — Tudja-e, ki tette el láb alul a nagy németet ? — Biz’ én nem tudom. — Nem? — szólt gúnyosan. — Tudja azt maga nagyon jó, csak azt nem tudja mér’ . . . Ezt akarom most magának elmondani . . . Azelőtt való nap ott pipálgattunk az erdőszélen egynéhány magammal, egyszerre egy lövést hallok, mire a pipa kiesik a számból. Szétnézek, a nagy német ott áll az útszélen, fenyeget a fegyverivel. Hejnye, mondok, ilyent is lehet tenni, no ezér’ a kurázsiérté lőszöl német a hatodik, akit én búcsúztatok el. A hetedik pedig. .. Itt abbahagyta a szót. Kivilágosodott. Odakint kis hajnali szellő szántott végig a halványodó mezőn. Ebben a csípős reggeli szélben azután eszmélni kezdett a betyár. Végighordozta tekintetét a széles pusztaságon s egy nehéz, fájdalmas sóhajjal homlokához csapta kérges életét, azután elérzékenyedve suttogta : — Kedves öcsém, ne fáradjanak többet a keresésemmel, mer’ én nekem már pusztulnom kell. Csak azér’ hivattam, ha rá van szorulva arra a rongyos ezres bankóra, hát keressen meg a seafjékek közt, oszt vigye el a fejemet, dett, arra lhet következtetni, hogy a tárgyalás fonalát, amely az utóbbi időben teljesen elszakadtnak látszott, ismét felvették. Nyilvánvalóan jobb egyetértésben távoztak, mint amilyenben gyülekeztek. A két miniszterelnök között ismét személyes érintkezés történi, s a tanácskozásból nyert anyag az illető szakminiszterek további tanácskozásainak tárgyát fogja képezni, mire mind a két miniszterelnök jelentéstételre a királynál Ischlben fog jelentkezni. Széll Kálmán miniszterelnök a koronatanács után a magyar miniszteri palotába hajtatott, amelyből nemsokára eltávozott, hogy ebéd után a Burg-színházba menjen. Este 11 órakor a magyar miniszterelnök nem Rátétra, hanem Budapestre utazott vissza, hogy a még ott tartózkodó családját elvigye Rátótra, ahol hoszszabb ideig fog tartózkodni. Meg kell jegyezni, hogy a magyar miniszterelnöknek Budapestre való utazása a tegnapi eseményekkel nincs összefüggésben, hanem hogy Széll Kálmán azt már nyolc nappal ezelőtt tervezte. Atyám — adtam a kezére a szót. — Mert hát mit is tegyen egyebet ilyenkor az ember. — Jó ? . . . Igazán jó ? . . . — szólt elégedetten. — Akkor nem mondom tovább . . . Ha nem, hé csárdás, amennyi borod van, az most mind ide gyűjjön egy csöppig az asztalra. Erre a nagy asztalra é . . . Kifutja '■ az ára az ezer pengőbűl, mer’ ma adom el a fejem, érted-e! És megkezdődött a mulatás. A muszájmulatás. Soha ilyent nem értem. Az asztal tele volt itallal, a dudások fujták, a két fiatalabb betyár dalolni kezdett, olyan lárma lett, hogy egymás szavát se értettük. Az öreg pedig táncra perdült. Mikor beleunt, ledobta magát a lócára és itatott. — Ha nem iszik az úr, meglássa üvegestül öntöm magába — mondta sziláján. — Hiszen cimborák vagyunk most, uram. Hajnal felé, mikor derengeni kezdett, oda intette magához a két betyárt és kurtán kiadta nekik a parancsot: — Pusztuljatok! Majd pedig a dudásokat riogatta ki az ivóból. — Beszélni akarok magával, hallja — fordult felém, amint magunkra maradtunk. —Úgy hallom, keresett a napokban. Hát mondja, mit akar velem ? — Én ? .. . Soh’se kerestem én kendet János bátyám. Nem jól hallotta. — Ne hazudjon — riadt föl az öreg — mer’ . . . — Hiszen tudja, mi vagyok. Ha tetszik, ha nem, mennem kell. I — igazsága van... Lássa,, szörözgetnék A Montagsrevue című bécsi újság, mely tudvalévően Körber miniszterelnök félhivatalosa és harci orgánuma, mai számában megint sugalmazott cikket közöl, amely befejezésében a féle «felhívás keringőre», s amelyet a következőkben ismertetünk: Azt mondja a cikk, hogy a kiegyezés létrejötté-, nek két legfontosabb előfeltétele osztrák részről» az osztrák ipar iránt való teljes lojalitás biztosítól Magyarországon és az állatkivitelre vonatkozó követelések biztosítása. Az iparra nézve így szól a cikk : «Magyarországnak nem szabad a mi hátunkon saját országában, a legmesterkéltebb s legillotánsabb eszközökkel, mindennapi szerződésszegéssel ipart teremtenie, mi alatt mi (Ausztria) minden szükségletünket a magyar mezőgazdaságból fedezzük.» A továbbiakban kifejti, hogy Ausztria követeléseit idejekorán eljuttatták Budapestre, volt is szép számmal miniszteri tanácskozás, de az eredmény egyenlő volt a nullával, mígnem néhány hét előtt válaszadásra szoríttatván: a magyar kormány az osztrákok összes követeléseit, néhány mellékes dologtól eltekintve, kereken visszautasította. Ily körülmények közt az óvóintézkedés, a kereskedelmi szerződések felmondása, szükségessé vált s erre vonatkozólag a lépés meg is történt. A magyar kormány tagadja, hogy elhozta-halogatta a tárgyalásokat, de hát miért tartott olyan sokáig, míg a magyar válasz megjött? Ausztria részéről a miniszterelnök — felelőssége tudatában — egymaga vezette a tárgyalásokat. Várjon Széll nem engedett-e meg túlságosan sok beleszólást a reszortminisztereinek ? A gyeplő kisiklott Széll kezéből, s ez lehetett a legszerencsétlenebb incidens az összes tárgyalás során. A cikk így végzi: Budapesti jelentés szerint Magyarország de azt megmondom, olcsóbban oda ne adja senkinek .. . Tudja, inkább magam szorítom ki magamból a lelkét, ha már muszáj, mint hogy az urak kezére kerüljön. Kezet fogott, föllépett a lovára s amint végig feküdt a ló nyakán, egy nyomással megindította azt. A szép, karcsú állat megindult és két perc alatt se ló, se lovas nem látszott a látóhatáron. Másnap én találtam meg a betyár lovát a semjékek szélén szügybe lőve. A nagylábú paraszt pedig úgy hónapok után került, elő. Vadászkutyák húzták ki a buckák alól, ahova betemette a futóhomok. Amint jövünk az emberemmel hazafelé reggeli harangszó helyett puskalövés fogad bennünket. Nézünk jobbra, balra, sehol senki. Beérünk a házba, azt mondja ez a vén pandúr: — De meleg a lábam szára. — Tán meglőttek? — Alighanem ... Leveti a csizmát, nézi a nadrágszárat, át van ázva a vértől. Meglőtte valamelyik a két fiatalabb betyár közül. Az öreg penzionátus szomorúan bólogatta ősz fejét és úgy tette hozzá: — Ez a durranás volt uraim Bürgés Jankónak a lélekharangja, de miránk is betette a kaput, attól fogvást lemondtunk mind a ketten a dicsőségről. A hajdani csendbiztos elhallgatott. Messze, a fák közt, üldözik a nap, szórja a pirosságát a mezőre, meg a hó kutyára, a szikár, katonaköpönyeges, magas parasztra, aki nem messze innen a ladorokhoz dőlve leselkedett felénys adiója at.