Pesti Napló, 1903. április (54. évfolyam, 90-118. szám)
1903-04-01 / 90. szám
90. szám Budapest, szerda , PE*STI NAPLÓ. 1903. április 1. 3 noszágát szóvá teszik. Felszólalására szimpátiáit nem igen gyarapította. Ez a kis leleplezés eltartott egy óráig, azután ismét a katonai javaslatok taposó malmába kerelt bele a t. Ház. Csávolszky Lajos és Pichler Győző beszélték ki az ülést. A képviselőhöz ülése. — Kezdete délelőtt tíz órakor. — Elnök: Dániel Gábor. Lukács László benyújtja a készfizetések felvételéről szóló törvényjavaslatokat. Pozsgay Miklós visszavonja a középiskolai tanárok ügyében a kultuszminiszterhez intézett interpellációt, miután időközben a miniszter már intézkedett. (Törvénytelenségek a bizottságban.) Bátkay László a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén történtek miatt szólal föl. 13k nem tagja a pénzügyi bizottságnak, jelen volt a tegnapi ülésen, mert ezt a Házszabályok a képviselőknek megengedik. A pénzügyi bizottságnak huszonkilenc tagja van, s a bizottság csak úgy határozatképes, ha legalább tíz tag jelen van. A tegnapi ülésen jelen volt az igazságügyminisztérium kilenc tisztviselője s négy képviselő. És mégis ülést tartottak, sőt határozatot is hoztak egy rendkívül fontos ügyben, a bírói kar fizetésének rendezése ügyében. Azon a helyen, ahol a gyorsíróknak kellene ülni, egy fiatalemberült, az igazságügyminisztérium egy tisztviselője s az készítette a jegyzőkönyvet és a tudósítást a hírlapok számára. Ez szabályellenes dolog és mivel a tudósítás nem ad hű képet az ülésről, elmond a szóló is egyet mást, hogy a pénzügyminiszter egy tegnapi nyilatkozatát megbélyegezze. Azt mondotta ugyanis Lukács miniszter, hogy 1893-ban a birói fizetések rendezése tisztára csak az akkori igazságügyminiszter, Szilágyi Dezső nagy egyéni súlyának volt az eredménye. Ez a kijelentés egyaránt sérti az elhunyt nagy állami erőint s a mostani igazságügyminisztert, mert ebben benne van az is, hogy Plósz Sándornak nincs akkora súlya, mint volt Szilágyi Dezsőnek. S tegnap, mikor a bírói függetlenség biztosításáról volt szó, a pénzügyminiszter ridegen, szinte csikorogva kijelentette, hogyaz államnak nincs pénze. A katonai követelésekkel szemben azonban ő is játszassa nagylelkű szerepét. Lukács László sajnálja,, hogy a gyorsíróknincsenek jelen a bizottságok ülésein, mert akkor Rátkaynak nem lett volna altekmt mai felszólalására s nem lett volna alkalma arra, hogy gyűlöletes színben tüntesse fel a pénzügyminisztert. A minisztereknek joguk van ahhoz, hogy a szakbizottságok tárgyalásaira a minisztérium referenseit elvigyék, ezt sokszor maguk a bizottsági tagok kívánták, hogy minden részletkérdésre azonnal megkaphassák a választ. Tegnap a hírlapok számára egy tisztviselő készítette a tudósítást, mert az a képviselő, aki ezt a munkát végzni szokta, nem lehetett jelen. A praxis ezt megengedi. A tudósításnak semmi hivatalos jellege nincs. Hogy a jegyzőkönyvet tegnapegy tisztviselő írta, az már csak azért sem áll, mertalbizottságok üléseiről jegyzőkönyvet nem is imák. Ratkaynak azt a szándékát, hogy a miniszter tegnapi nyilatkozatait megbélyegezze, viszszautasítja. Ő csak annyit mondott, hogy nem csupán a bírák anyagi függetlenségének biztosításáról kell gondoskodni, hanem a többi állami tisztviselőkéről is. Tessék megítélni, van-e valami sértő ebben a bírákra ,vagynincsen? Amit pedig Rátkay Szilágyi Dezső és Plósz Sándor összehasonlításáról mondott, azt majd elintézi a szóló magával Plósz miniszterrel. Rakovszky István szükségesnek tartja, hogy vagy senki se írhasson tudósítást a bizottsági ülésekről, vagy pedig engedjék be oda a nyilvánosgot. Tegnap az elnök kötelessége lett volna konstatálni a bizottság határozatképtelenségét. A bizottsági ülésekre szinte lehetetlen eljárni. Három óráigtart az ülés és a szóló például ma is öt órára a közgazdasági bizottságba, hat órára pedig a pénzügyi bizottságba van meghíva. Rosenberg Gyula: A közgazdasági bizottságba sohase tetszik eljárni, pedig tiz év óta. tag. Rakovszky István: Még annak sincs tiz éve, hogy a Háznak tagja vagyok; a közgazdasági bizottságnak csak két év óta vagyok tagja s oha mindig eljárok. Rosenberg Gyula: Mindig tagja volt és sohasem jár el! Rakovszky István: Legyen nyugodt Rosenberg úr, ha az Adria-vita alatt tagja lettem volna a közgazdasági bizottságnak, mindennap ott lettem volna. Szederkényi Nándor a bizottság elnökére hárítja a felelősséget azért, hogy tegnap nem volt határozatképes a pénzügyi bizottság és mégis határozatot hozott. Az elnök fölszólítja a bizottságok tagjait, hogy a bizottságok ülésein határozatképes számban jelenjenek meg. A Ház ezután áttért a napirendre, a katonai vita folytatására. (Az újoncjavaslatok.) Csávolszky Lajos azzal kezdi, hogy Francia-ország, Németország fegyverkezhetik, mert függetlenségéért teszi, de a mi függetlenségünket már úgy megnyirbálták, hogy jobban sem lehet. Tessék visszaadni a nemzetnek önrendelkezési jogát, gazdasági önállóságát, jólétét, hogy legyen félteni valója. Most azt mondja a nemzet: Eb ura fakó, tartomány vagyunk, ezért nem áldozunk! Vagy alkotmányosságunkat féltsük? Mit ér az olyan alkotmá nyosság, melyben a nemzet akarata nem érvényesül, melyben a nemzeti érzületet büntetlenül sérthetik? Kergesse el a király oldala mellől a szűk látókörű államférfiakat, akik rossz tanácsot adnak neki és kifosztják a nemzetet. Az elnök rendreutasitja a szónokot. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Csávolszky Lajos határozati javaslatot nyújt be, mely szerint az 1867. évi NH. törvénycikk olyképpen módosítandó, hogy Magyarország állami önállósága a kormányzás minden ágában érvényesüljön. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után gróf Apponyi Albert foglalja el az elnöki széket. Pichler Győző: A függetlenségi párt kötelessége addig folytatni a harcot, amíg a siker legkisebb reménye kecsegtet. A miniszterelnök a tiszta választásra hivatkozva, helyezkedik az ellenzékkel szemben a kiéheztetés álláspontjára, de a tiszta választás csak fikció, hiányzik belőle az erkölcsi alap, mert a szabadelvű párti választók nem tudták, mire szavaznak, nem mondotta meg nekik senki, hogy a kormány ezekkel a katonai javaslatokkal fog a Ház elé lépni. Az ellenzék régóta ostromolta kérdéseivel a kormányt, mondja meg, igazak-e a katonai követelésekről szóló lapközlemények, a kormány és sajtója ezeket a híreket mindig rémképeknek mondotta. A szóló maga is kérdést tett és a miniszterelnök ezt felelte: Cikket mindenki írhat! — Tehát a tiszta választás ismertetője ,nemcsak,.az, hogy nem dolgozik a csendőrszurony,a vesztegetés, étel és ital, hanem elsősorban az, hogy a kormány a választók elé vitt programmja mellett, a Házban is megmarad s nem hallgatja ela legnagyobb terheket, melyeket a népre akar hárítani.. A vármegye már megmozdult, a név is megmozdult, ezrével zarándokol ide a magyar nép, hogy tiltakozó szavát a nemzet gyűlése elé vigye és kérvényét az elnök kezébe adja. (Egy hang a jobboldalon: Elég baj, hogy fogadja a küldöttségeket. Óriási zaj a szélsőbalon. Felkiáltások : Ki volt az? Jelentkezzék!) Az elnök csendet kér. Alibik Béla: Álljon föl, aki ilyet mer mondani! Lássuk, ki az? (Folytonos zaj a szélsőbalon.) Pichler Győző nem tartja érdemesnek, hogy erre a közbeszólásra reflektáljon, mely közbeszólás is azt mutatja, hogy a kormánypártban baj van. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök azt mondotta, nem engedi, hogy a képviselőház konventté váljék. Azonban a konvent nem oly veszedelmes, mint a konventikulumok. A konvent éber szemmel őrködött a nemzet és a nép jogai fölött, míg a konventikulumok a nép jogai ellen törtek. Ilyen konventikulumok homályosítják el és vonják el a magyar nemzet jogait, még azokat is, amelyek a 67-es törvényből folynak. A kormány nem ad a népnek munkát, a valutarendezés egyre halad, a nép helyzete vigasztalan, ha most nem lép a függetlenségi párt teljes erővel a küzdőtérre, akkor kötelességmulasztást követ el. (Tetszés a szélsőbalon.) A volt nemzeti párt programmjával foglalkozik, fölolvassa, hogy mit írt erről a programmról a kiegyezésről szóló könyvében gróf Andrássy Gyula. Andrásy szerint a nemzeti párt programmjának veszedelmes éle volt, s Andrássy lehetetlenségnek jelentette ki azt, hogy ezt a programmot a szabadelvű párt valaha elfogadja. Tehát vagy Andrássynak nem volt igaza, vagy Szentiványi Árpádnak, aki azt állította, hogy a nemzeti párt programmját a szabadelvű párt magáévá tette. A most folyó katonai vitában gróf Apponyi Albertnek bizonyára nagyon nehezére esik a hallgatás, de még inkább nehezére esik a nemzetnek, mert ha van férfiú, akinek állásfoglalását most óhajtja látni a nemzet, akkor ez a férfiú gróf Apponyi Albert. A közösjelvényekről beszélve, a miniszterelnöknek figyelmébe ajánlja Kmety Károly könyvét. (Éljenzés a bal- és szélsőbalololdalon.) Kubifc Béla: Belőle sem lesz udvari tanácsos! Förster Ottó: De nem is tanácsos neki az udvarba menni. (Derültség.) Pichler Győző: 1902 óta nem volt nagy hadgyakorlat Ausztriában, csak mindig Magyarországon. Miért tartják ezeket Magyarországon? Mert nem tűrnék Ausztriában azokat a pusztításokat, amiket ilyen gyakorlatokkal csinálnak. (Élénk helyeslés a szélsőbe löktetlen.) Thaly Kálmán: Valóságos tatárjárás. Pichler Győző: A korona nincs felvilágosítva a nemzet érzületéről. Osztrák hűbérurak képezik az uralkodó környezetét. Miért nem tartja kötelességének a magyar mágnásvilág a nemzet gondolatairól helyesen számot adni, de velük az uralkodó nem törődik. Nem fogadja el a javaslatot és határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a hadsereg létszáma állapíttassák meg törvény útján egy állandó mennyiségben. Szaczellák György: A küldöttségek fogadtatásánál magánbeszélgetés közben mondotta, hogy baj ez. Ezt nem a nemzetre, hanem az elnökre értetik, akinek sok elfoglaltsága van. (Zaj a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Szerecsenmosogatás.) Ezzel az ülés háromnegyed háromkor véget ért. A kiegyezés tárgyalása: Budapest, március 01. A képviselőház közgazdasági bizottsága ma délután gróf Andrássy Tivadar elnöklésével folytatta a kereskedelmi és vámszövetségre vonatkozó javaslat általános tárgyalását. Nagy Ferenc mindenekelőtt elvileg foglalkozván a vám- és kereskedelmi szövetség kérdésével, úgy találja, hogy a függetlenségi párt elsősorban inkább politikai, mint gazdasági okokból küzd az önálló vámterület mellett. Ezzel szemben súlyt helyez annak konstatálására, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség soha sem tekintetett az Ausztriával való közösség kiegészítő alkatrészének, amint ez az 1867. XII. törvénycikkből világosan kitűnik és hogy éppen ezért a politikai közösséghez való ragaszkodás mellett is tisztán, gazdasági kérdés, váljon a vámközösség vagy a külön vámterület jobb-e az országra nézve. Ami különben a vámszövetséget a mostani kiegyezés alakjában illeti, szemben azzal, amelyet a Bánffy-kormány terjesztett elő, kiemeli, hogy az összehasonlítás nem is lehetséges, mert a Bánffy-féle kiegyezésben hiányzott a vámtarifa, márpedig ez a vámszövetség feltétele és sarkpontja. A vámtarifa tárgyalásánál ki fog tűnni, hogy ez az ország érdekeinek megfelel és ennek alapján szóló kijelenti, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség javaslatát elfogadja. Neumann Annin Krasznayval polemizálva azt állítja, hogy az önálló vámterület mellett ma, az elzárkózás korszakában mezőgazdasági terményeink számára más fogyasztópiacot alig tudnánk találni és azért mindaddig, míg azt az ipart megteremtenénk, amely képes volna terményeinket konszumálni, oly átmenet nehézségeivel kellene megküzdenünk, mely amúgy is annyi viszontagságnak kitett mezőgazdaságunkat elviselhetetlenül sújtaná. Ehez járul, hogy ez idő szerint nálunk a nagyipar megteremtésének még sok előfeltétele hiányzik: hiányzik azokosó tőke, a vállalkozó kedv, a kellő szakértelem és erős, iskolázott munkásosztály, amely feldatának megfelelni képes volna, önálló vámterület mellett tehát a jelen helyzetben két tűz közé szorulnánk, amely ránk katasztrofális hatással lehetne. Amire iparfejlesztésünk érdekében elsősorban szükségünk van, az egy helyes, célirányos iparpolitika. Oda kell törekednünk, hogy gyáriparunk elsősorban őstermelésünkkel kapcsolatosan haladjon és elsősorban oly tömegfogyasztási cikkeket karoljon fel, amelyekre nézve itt a viszonyok kedvezők. Szükségünk van azután képzett munkásokra és munkavezetőkre. Ezeknek nevelésére legnagyobb gondot kell fordítanunk. Okuljunk Ausztria példáján. Ezeket csak úgy érhetjük el, ha hitelünket függetleníteni fogjuk Ausztriából, ha hitelünk számára meg fogjuk nyitni a világ pénzpiacának csatornáit, vagyis ha rendezett valutáinknak zárókövét fogjuk lerakni, t. i., ha felveszszük a készpénzfizetéseket, ürömmel üdvözli ennélfogva azt a javaslatot, amelyet a kormány a készfizetés felvétele tekintetében ma a törvényhozás elé terjesztett. De ez a javaslat még távolról sem jelenti azt, hogy annak elfogadásával a készfizetések tényleg fel is fognak vétetni, mert ez a javaslat csak meghatalmazást ad a két kormánynak és a miniszterelnök úrnak egész akaraterejére lesz szükség, hogy az ige testté is váljék. Ismerteti azután a valutarendezés nagy munkáját. Ausztriában mindenféle ürügy alatt késleltetni akarják a készfizetések életbeléptetését, sőt vannak hangok, amelyek a készpénzfizetések tekintetében nemcsak az incertus quandot, hanem az incertus an-t is hangoztatják. Akik az utóbbi álláspontonállanak, arra hivatkoznak, hogy a készfizetés felvétele nem konstitutív alkatrésze a valutarendezésnek, hanem az csakis deklaratórius jelleggel bír- és mert a valutarendezés bevált, ezzel az eredménynyel beérhetjük és nincs szükség a készfizetések felvételére. Mások , ezt a műveletet halogatni akarják azzal az indokolással, hogy eladósodásunk a külföld irányában igen nagy, hogy fizetési mérlegünk passzív, hogy az internacionális politikai viszonyok zavarosak és intő példaképpen Olaszországra utalnak, amely 1883-ban felvette a készfizetést, de 1894-ben kénytelen volt azt felfüggeszteni. A szónok kimutatja mindezen ellenvetéseknek alaptalan voltát és végül utal arra, hogy a két állam nem azért hozott olyan nagy áldozatokat, hogy a nagy, sikeres munka most, utolsó stádiumában ismét kérdésessé tétessék. Különösen pedig nekünk, akik az osztrák pénzpiactól bizonyos függőségben vagyunk, kell a valutarendezés ezen utolsó stádiumát siettetnünk, mert csak ezáltal fogunk mi is a világ nagy pénzpiacával közösségbe lépni. Endrey Gyula hangsúlyozza, hogy politikai szempontból ellenzi a javaslatot, de emellett gazdaságunk önállóságára való tekintetből is, mert érdekeinket vámközösség mellett megvédeni nem tudjuk. Általában véve arra az álláspontra helyezkedik, melyet a bizottság előtt Krasznay Ferenc hangsúlyozott és ennélfogva kijelenti, hogy a javaslatot nem fogadja el. Isány Lajos miniszter reflektálva az előtte szólott ellenzéki képviselők szavaira, nem akar pontról-pontra az elmondottak cáfolatába bocsátkozni, csak a felsőbb szempontokat kívánja kiemelni. A kérdés tisztán gazdasági és lényegében akörül forog, hogy a mai elzárkózási rendszer mellett közös vámterülettel, vagy anélkül tud.