Pesti Napló, 1903. október (54. évfolyam, 268-298. szám)

1903-10-07 / 274. szám

8 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ.____________ 1903. október 7. 274. szám hrat. A megtorlást elvégezte és elvégzi az isteni igaz­ságszolgáltatás. Ezután R. M­a­ró­t­h­y Margit elszavalta Gu­lyás Istvánnak «Október 6.» című költeményét, majd Rákosi Viktor országgyűlési képviselő mondott hatásos ünnepi beszédet. Ez a nap­­— úgymond — immár nem a fáj­dalom, hanem a diadal napja. A kereszténység a Gol­gotán született meg a világ számára, Magyarországot az aradi Golgota tette örök életűvé. A magyar ügy­­nem akkor győzött, mikor honvédeink a zászlót kitűzték Budavár rommá lőtt fokára, hanem mikor a vértanuk a bitófa lépcsőjére fölhágtak. A diadalt el lehet feledni, a sors kedvezése elhízottá, a szerencse gőgössé, fen­­héjázóvá tesz egyeseket és nemzeteket egyaránt, de az elnyomás, üldözés, rablánc, szenvedés, vértanú és halál megtermékenyítik, megerősítik a lelket, nagy tet­tekre, elszántságra serkentik a nemzetet. Azt hitték, Aradon porig aláztak bennünket és a megaláztatásból lett a fölemelkedés. Akkor jegyezte föl a történelem az ő nagy, igazságos könyvébe: Ez a nemzet megérdemli szabadságát, mert fiai meg tudtak halni érte.­­ Végül fölolvasta a kivégzés jeleneteinek leírását, amely meg­hatotta a közönséget. Az ünnepi beszéd után Török Irma, a Nem­zeti Színház művésznője szavalta el Kiss Etelka és Hazslinszky Gusztáv «Az álom» című melo­drámáját, a szerző zongorakíséretével. Végül az if­júság nevében Kovács J. István megemlékezve a a nemzet vértanúiról. Beszéde után a közönség az ifjúsággal együtt elénekelte a Kossuth-nótát, majd a szózatot s ezzel az ünnep véget ért. Délután gróf Batthyány Lajos, Magyaror­szág vértanúhalált halt első miniszterelnökének mau­zóleumához vonult az ifjúság az Egyetemi Kör dí­szes zászlaja alatt. A menet fél öt órakor érkezett a mauzóleumhoz, amely körül akkor már nagy közön­ség csoportosult. Az ifjak levett kalappal vonultak föl a mauzóleum lépcsőin s ott körbe állva, eléne­kelték a Himnuszt. Azután Kálnoky Viktor jog­hallgató szavalta el hazafias tűzzel és nagy hatással Rákosi Jenőnek «A tizenhárom vértanú» című köl­teményét. Az ünnepi beszédet Mészáros János, az állatorvosi főiskola hallgatója mondotta. Beszéde végeztével letette az ifjúság koszorúját a sírra. Ez­után elénekelték a Kossuth-nóta első versszakát. Ez­után Mihályi Lajos bölcsészethallgató Palágyi La­josnak «Október 6.» címü költeményét, M­o­­­h­a Ar­­mánd pedig Ábrányi Emil «Batthyány Lajos»című költeményét szavalta el. Az ünnepséget a Himnusz rekesztette be. '■ * A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egye­sülete nagyszabású emlékünnepet tartott az aradi gyásznap emlékére, mely alkalomból V­i­s­o­n­t­a­i Soma országgyűlési képviselő tartott emlékbeszédet. Aradról táviratozták . A vértanuk ünnepét hazafias kegyelettel ülte meg ma Arad városa. Ez alkalommal sok idegen érkezett a városba, közöttük az egyetemi ifjúság küldöttei. A házakon fekete lobogók lengenek. Kilenc órakor a minoriták tem­plomában dr. Csák Alajos Cirjék rendfőnök fényes gyászmisét mondott, mely után a hatóságok és a hivatalok fejei és a testületek, valamint óriási közönség zarándokolt a vértanuk szobrához és a kivégzési helyhez, hol hazafias beszédek és dalok között megkoszorúzták az emlékeket. Az egyetemi ifjak közül Hoffman Ottó, Gyökössy Endre, M­o­r­e 11­­ Ferenc beszéltek, Polgár Jenő és Szedlacsek Rezső szavaltak. Ezen­kívül ünnepi beszédet mondott Benedek Árpád szerkesztő. Szavaltak még: G­a­z­d­y Aranka, H­a­r­m­a­t­h Ferenc és mások, kisérte a határig, ami ökölcsapás volt a civilizáció szemébe s a külföld előtt is nevetségessé tett bennünket. Ha a bécsi rendőrfőnök kiutasította Dzsevetet, azon nem csodálkozik, de hogy egy autonóm tanács olyan szolgai módon engedett a felsőbb nyomásnak, az szomorú. Mi történhetett volna a pozsonyi tanác­csal, ha ellenkezőleg ítélke­zik ? Ő pedig új, végtelenül szigorú pofontarifa megalapítására vállalkozott. A polgármester helyett Kumlik helyettes polgármester válaszolt az in­terpellációra, mondván : Mikor a Dzsevet-féle eset történt, abban az emlékezetes tanácsülésben a polgármester távolléte miatt neki kellett elnökölni. Ha rigorózusan fogná föl a dolgot, egyáltalában nem válaszolna Zalkainak, mert a tanács ítéletének megbírálására a közgyűlés nem hivatott. De a bi­zottság iránt való tiszteletből kijelentheti, miként a tanács az eléje terjesztett akták és peranyag beható tanulmányozása után, hivatalos esküjéhez ragasz­kodva másként nem cselekedhetett. A közgyűlés tudomásul vette a választ.­­ (Fegyelmi vizsgálat egy rendőrkapi­tány ellen.) Beregszász város rendőrkapitánya, Balázs János ellen többrendbeli panasz követ­keztében Bereg vármegye alispánja fegyelmi vizsgá­latot rendelt el. Az alispán intézkedését a beadott felebbezés elutasításával a vármegye közigazgatási bizottsága is jóváhagyta. * * Megyék és városok. " — (Liptói Magyar Szövetség.) Liptó megye köztörvényhatósági ülésén Turánszky Zoltán azt az indítványt nyújtotta be, hogy intézzen a me­gye feliratot a belügyminiszterhez, hogy a nemzeti­ségi vidékeken a nép nyelvén, hazafias szellemben újságot szerkeszszenek, amelyet ingyen oszszanak szét a nép között. Az indítványt, bár R­u­s­­­á­k képviselő, dr. B­o­d­o­l­a és még több nemzetiségi bizottsági tag hevesen ellenezték, a köztörvényható­ság elfogadta. Kérni fogják ezenkívül, hogy az állami kisdedóvók és iskolák minél nagyobb számban állíttassanak fel, valamint azt is, hogy a nemzetiségi pénzintézeteket különös éber ellenőrzés alá helyezzék. — DA Dzsevet-ügy Pozsony közgyűlésén,) Pozsonyból jelentik, hogy a város tegnapi közgyű­lésén szóba került dr. Dzsevet Abdulla török orvos kiutasításának ismeretes ügye. Z­a­­­k­a­i Alajos interpellációt intézett a polgármesterhez ez ügyben. Szeretné ismerni — úgymond — azokat az okokat, amelyek a pozsonyi tanácsot a dr. Dzsevet Abdulla kiutasítását elrendelő főkapitányi határozatnak jóváhagyására birták. Magyarország szabad állam s a török követségi orvossal, aki dif­­famáló bűnt nem követett el, mégis úgy bántak el Pozsonyban, mint egy közönséges betörővel. Rendőr A hatodik hid. A­l-JUi I I * j. i L i Bocsásson meg a nemes vármegye, amiért a főváros hídjai közé sorozom az újpest-óbudai hidat is. Hiszen maholnap Újpest amúgy is budapesti városrész lesz, Ó-Buda már is az, de még az a híd éppen a pesti határ szélén kúszik át a Duna másik partjára. Ezzel az annektált hiddal éppen hat hidunk van. Vidéki, vagy idegen nem érti meg, hogy ebben mi nagy dolog van, de a pesti ember, még ha nem is öreg, hanem csak éppen tegnapra emlékszik, nagy büszkeséget érez a Duna-hidak sokaságán. Hiszen tegnap volt, hogy még a második híd építésében se mertünk túlságosan reménykedni, ma pedig már a hetedik hidat tervezzük s a nyolcadiknak a he­lyén alagutat akarunk furatni a Duna feneke alá. Bécsnek több hídja van, Pak­sban még annál is több a hid, de Bécsben a Duna csak csatorna, Párisban pedig a Duna csak Szajna, könnyű az olyan keskeny vizen hidat verni. Nálunk azonban a Duna hatalmas folyam s a híd nagy technikai alkotás. Azonkívül pedig nagy pénzügyi alkotás is. Egy-egy híd ugyanis sok millióba kerül. Kivált azóta, hogy a forintból korona lett! Most kétszer akkora a milliók száma, amelyeket hid építésre költünk: a szám-mámor, a rage du nombre minden újabb hiddal újabb gyö­nyörűségbe ringat. A mi hidaink különben is drágábbak, mint más városok nagy hídjai. Mert nálunk a híd nemcsak híd, hanem másféle technikai erőműveletre való alkalom is. A Lánchíd szükségessé tette, hogy a várhegyet keresztülfúrják, a Ferenc József-híd, hogy a Gel­­lért-hegy jókora darabját lebontsák, a Margithíd, hogy a Margit-szigetet megtoldják és Buda jóré­szét emeletnyire feltöltsék. De egyik se okozott ak­kora felfordulást, mint ez a mostani híd, az új Erzsébet-híd. A kedvéért lebontották a fél Belvá­rost, ezt a mára maradt tegnapot, le fogják bontani a belvárosi plébánia­templomot, szétszedték a Gel­­lért-hegy nagy darabját és cifra kőrakássá, szín­padi kerti sziklacsoporttá formálták a megmaradt hegyet. Ennek az új hídnak a kedvéért ráfogták a görbére, hogy egyenes, az egyenesre, hogy lehe­tetlenség, és alaposan elrontották a Belváros sza­bályozásának tervét. Ne búsuljunk rajta, minden sza­bályozást rosszul végzünk, minden házat, templo­mot, hidat rossz helyre építünk. Azért teszszük, hogy valami specialitásunkat emlegethessék. Hadd jöhes­senek ide az idegenek azt is megtanulni, hogy mit ne csináljanak, mit másképp végezzenek. Csak va­lahogy rá ne fogják ennek a mindennek elrontására, hogy az a híres­­ magyar stílus. Az eskütéri híd is olyan helyütt mehetett volna át a Dunán, ahol nem a hegyet szorítja rá a hátrábbvonulásra, hanem a völgyet kapcsolja össze Pesttel és ahol nem kellett volna kiforgatni tengelyéből a Belvárost. Maga a híd szép alkotás. Már tudniillik a technikusnak szép, de a formák és vonalak em­bere nem igen gyönyörködik benne. Azt tartja róla, hogy otromba. Brutálisan sok vassal tehénkedik rá a két partra. Megváltoztatja a város képét, a festői sziklák tövében a vas erőszakos hatalmát hir­deti. A vastartókba, láncvonalakba fogott erők meg­hódolását az emberi akarat előtt. A Lánchídon is ugyanakkora az a statikai tudás, mint ezen az új hídon, hanem ott a mérnöki energia szelíden szó­lal meg: a művészettel tolmácsoltatja magát. Az új híd építői nem sokat teketóriáznak: nyers őszin-­ teséggel proklamálják a vas uralmát. Valami kis cifraságot ugyan ráraktak a láncot tartó kapus­tornyokra, hanem ez csak olyan, mint amikor az óriás, erős ember kecsesen kacérkodik. Azok a tornyok nagyok is, vasból is vannak, rászolgáltak tehát valami nagyvonalú architektúrára, nem pe­dig a kecses cifraságra. A vashíd, az egynyílású óriás lánchíd, mindenképpen modern alkotás. Mert nem próbálkoztak meg a díszítői a modern építészet nagy ritmusú vonalaival? A legenyhébb lelkületű ember se foghatja rá az uj hídra, hogy szép. De hát nem is szépnek kell lennie az olyan nagy vasszerkezetnek, amilyen ez az új lánchíd. Legyen erős, biztos és célszerű. A vassal való építés különben sem jutott el még odáig, ahol a szép kezdődik. A tartókkal, rácsok­kal még nem bit meg az építőművészet. Hát még a vasnak és kőnek egybekapcsolásával! Csak ép­pen a Lánchídon sikerült a vasnak és kőnek ez az összeboronálása. A rideg angol mérnök meleg lel­kületű művész volt, a láncvonalról megérezte, hogy művészi vonal is. Micsoda nemes, széparányú, finom ritmusú építmény az a Lánchíd! Máig is a leg­­külömb hídnak tartom, noha technikai híressége alaposan megcsappant. Valamikor azt híreszteltük róla, hogy hetedik világcsoda, ma már tudjuk róla, hogy nem az. De azt is tudjuk róla, hogy első­rangú művészi alkotás. A mi fővárosunkban valami sok párja nem akad. Dicsérjük az új hidat, már azért is, mert ret­tenetes rossz hírét költötték. Ráfogták, hogy lesza­kad, és szidták érte a kormányt, ami természetes, mert hiszen a kormány arra való, hogy szidják. De szidták érte a magyar technikai tudást is," ami már nem természetes, mert ez a tudás nem arra való, hogy szidják, hanem arra való, hogy istápol­­ják. Vannak már bőven az olyan magyar mérnö­kök, akik kiváló technikusok. Hídépítő is akad­ köztük. Már nem szorultunk angolra, franciára, ha hidat akarunk építeni. Csak még a jó híd szép voltát nem lestük el az idegentől. A Margithíd francia építmény, a Lánchíd angol, mind a kettő szép híd. Az egyik finom, elegáns formájú, a má­­­sik nemesen egyszerű, művészin világos De a vasúti összekötőhíd valóságos vasraktár, a Ferenc József­­hídon s az új eskü­téri hídon is nyersen, durván­ parancsol a vas.. Nem baj­, a tizedik hídnál majd­ beletanulunk a művészi vasépítésbe is, örüljünk neki, hogy a jeles vasszerkesztésbe­ már a­ hatodiknál beletanultunk. Ez a híd tech­nikai látványosság. Talán nem is baj, hogy több az ilyen látványosságunk,­ mint a művészi alkotá­sunk. Idegen földön is tudják-- a technikusok, hogy, Budapesten van mit látni, van min tanulni. Azon a föntebb említettem specialitáson kívül is. A híd­­jainkat büszkén mutogatjuk nekik. Mégse is­merjük a hídépítőink nevét. Már tudniillik mi, a tisztelt közvélemény, amely olyan sok inci-finci ember nevét tudja és olyan sok ember inci-finci voltát olyan nagyra becsüli. Vájjon ki ismeri például a, Feketehá­zy mérnök hírét? A Ferenc József-, híd és" sok más híd tervezőjének nevét. Aki nem­csak kitűnő mérnök, hanem tragikus alak is volt. Talán még most is él, meg is érdemli, hogy az Isten sokáig éltesse. A Ferenc József-hidat meg­tervezte, a tervét elfogadták, és t­árgyúrták. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy az a híd ne csak az ő hídja legyen. De már a híd építő­­területére nem bocsátották az öreg urat. Messzi­ről nézte, kényes szemmel nézte, hogy hogyan épí­tik az ő hídját. A minisztériumbeli urak nem sze­rették, ki tudja, hogy miért? Valamelyik másik hídjával éppen úgy járt: még a nevét se vésték be a híd emléktáblájába. És attól félt az öreg úr,­ hogy a Ferenc József-híd táblájára se kerül rá a neve. Engem a panasza megrendített. A tech­nikus szívével éreztem át a keserűségét. Talán az apáéval is, hiszen a gyermekét, szelleme gyermekét reklamálta az öreg mester. Nos, a neve rákerült valamilyen formában a vámháztéri híd vastáblájára.

Next