Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)
1906-01-12 / 11. szám
6 Budapest, péntek _________PESTI NAPLÓ. 1906. január 12. lí. szám' adóról szóló törvénytervezetet; ezt a törvényt róla nevezték el és ennek dacára éppen a legnagyobb harcok közepette hirtelen átpártolt ellenfeleihez és Indokina alkirálya lett. Mint bontangerista árulását,éppúgy indokínai árulását is megbocsátották neki. Csak mikor harmadszor is elárulta pártját — amennyiben Brisson ellenében az összes reakcionárius szavazatokkal és néhány radikális barátja támogatásával a kamara elnökévé választatta magát — tört ki a nyilvános szakítás. És csak most fordulnak ellene a radikális vezérek, amikor a nacionalista, monarkista, reakcionárius és klerikális szavazatokkal az Elyséét akarja meghódítani. A radikális pártok vezéreinek ügybuzgalma semmi kívánnivalót sem hagy hátra, s ha ennek dacára Doumer mégis reményeket táplálhat az elnökségre, ezért a vezérek csak önmagukra vethetnek, mert többszöri árulás ellenére is megtűrték a pártban. Ha az első pártárulás után kiközösítették volna, a közélet leszámolt volna vele, de megmaradva a pártban, ott büntetlenül szőhette intrikáit először az indokínai alkirályságra, majd a kamarai elnökségre, most pedig a köztársaság elnöki állására. Míg Doumer élete folyásáról köteteket lehetne írni, ellenfelének, Falliéresnek életetörténetét néhány sorban el lehet mondani. Falliéres most 65 éves, foglalkozására nézve ügyvéd, politikai pályáját mint községtanácsos kezdte, majd beválasztották a kamarába, több ízben belügyi és igazságügyi miniszter volt a mérsékelt republikánus kormányokban, sőt — igaz, hogy csak huszonhárom napig — egyszer miniszterelnök is volt. 1890 óta tagja a szenátusnak és amikor Loubet, mint a köztársaság elnöke, bevonult az Elyséebe, a szenátus elnökségében ő lett az utódja. Azóta mindig megválasztották elnöknek, ami azt bizonyítja, hogy a szenátusban szilárd többségre támaszkodhatik. Ezek után nyilvánvaló, hogy az elnökválasztási harc igen heves és elkeseredett lesz. Az sincs kizárva, hogy a nagy harcban a kettő közül egyik sem lesz a győztes, hanem — kompromisszum révén — egy harmadik. Ilyenekként emlegetik Paul Deschanelt, a kamara egykori elnökét, továbbá Mibot, Meline és Freycinet neveit. Mint e névsorból látható, ez nem a mérsékelt republikánusok köréből kerül ki. A radikálisok nem mernek a saját pártjukból jelöltet állítani, noha a Dreyfus-affér óta a kamarában és szenátusban többségben vannak. Ez a tény világosan jelzi azt a tartózkodást, sőt félelmet, amelylyel még most is Doumer személye iránt viseltetnek. Doumer az összes reakcionárius szavazatokra biztosan számíthat, sőt a titkos szavazás mellett néhány radikális barátjáéra. Ellenfele csak az esetben győzhet, ha a bal pártok egészükben rászavaznak. Minthogy azonban a mérsékelt republikánusok ingadozók, Doumer javára nem számíthatók és a baloldal jelöltjére fognak szavazni, a jelöltnek a mérsékelt balpárthoz kell tartoznia. A szocialisták és radikálisok lemondtak saját pártjukbeli jelölt felállításáról és a mérsékelt republikánus jelöltre fognak szavazni, csakhogy Douitier megválasztását meghiúsítsák. És ennek ellenére, ha nem is a legtöbb, de mégis figyelemreméltó reménye van a győzelemre. Egész bizonyossággal semmi esetre sem lehet bukását megjósolni, mert amit pénzzel és demagógiával elérni lehet, azt mind megkísérli és megteszi Doumer. Budapest, január 11. A csendőrőrsök megerősítése a délvidéken. ■Temesvárról jelenti tudósítónk. A szegedi csendőrkerületi parancsnokság elhatározta, hogy a temesmegyei csendőrőrsöket a kizbonítsággal megerősíti. Minden őrs négy-öt katonával szaporíttatik. A hír érthető feltűnést kelt a Délvidéken, annál inkább, mert a rendkívüli intézkedést sem a közbiztonsági, sem nemzetiségi mozgalmak nem igazolják. Abban a véleményben vannak, hogy az intézkedésnek politikai háttere van és talán összefügg a részleges mozgósítással. A letartóztatott képviselők, Justh Gyula, a képviselőház elnöke tegnap este Budapestre érkezett s ma délelőtt a képviselőházba ment, ahol jelentés tétetett a távollétében beérkezett ügyekről. Ma jelentették be Pozsgay Miklós és Héderváry Lehel országgyűlési képviselők is mentelmi joguk megsértését. Harc a mandátumokért. — Saját tudósítónktól. — London, január 5. Az angol alsóháznak a normális legmagasabb életkora hét év. A most feloszlott parlament azonban csak öt évig volt együtt. A két nagy párt mérlege megbillent és a kormány úgytalálta, hogy a képviselőház már nem hű képe az ország politikai arcának, ezért tűzték ki az új választásokat, amelyeknek a lázas előkészülete most folyik országszerte. A liberálisok, akikből az új kormány kikerült, Anglia, Skócia és Wales mind az 57 kerületében állítottak jelöltet és a hangulat olyan kedvező reájuk, hogy biztosan várhatják a kormányképes többséget a konzervatívokkal és a 103 í kerülettel szemközt. A választási küzdelem jelszavai a legkevésbbé sem őszinték. A liberálisok, akiknek a programmjába még Gladstone felvette a home-rulet, a belkormányzati autonómiát, mélységesen hallgatnak arról a nagy kérdésről, amely már több mint fél évszázadja van elintézetlenül napirenden, vagy ha szólnak róla, csak arról biztosítják a választókat, hogy a home-rulet egyelőre „kikapcsolják“ a kormányzati programmból. Annál sűrűbben emlegetik ragaszkodásukat a szabadkereskedéshez és a konzervatívok védővámos elvei megcáfolásául sűrűn hivatkoznak a lefolyt év kereskedelmi mérlegére. A kereskedelmi minisztérium hivatalos statisztikája ugyanis azt mutatja, hogy a kivitel az 1904-dik év 922 millió font sterlingjéhez képest, az 1905. évben 973 millió font sterlingre emelkedett. Ennek az emelkedésnek a nagy része gyártmányokra esik. A szabadkereskedés mellett és a búr háború 250 millió fontnyi kiadásának ellenére az angol termelés és kereskedés tehát olyan rohamosan fejlődik, hogy egészen fölösleges a lakosságot védővámokkal terhelni. Az unionisták nem is igen mernek szembeszállni ezzel a népszerű, szabadkereskedői hangulattal, hanem inkább hallgatnak a maguk védővámos elvéről és kortesbeszédeikben inkább a liberálisok home-rule-jával foglalkoznak, amely viszont nekik ad alkalmas támadópontot. A védővámokról annál kevésbbé nyilatkoznak, mert ebben a kérdésben a párt nem egységes. Balfour maga nem osztja Chamberlain szélsőséges kereskedelmi imperializmusát, de van a pártnak egy töredéke, amely egyenesen szabadkereskedő. A védővámokat tehát nem lehet pártprogrammá tenni, hacsak nem akarják a párt bomlását. Emellett a két nagy, egymással szemközt álló tábor mellett ott van még a munkáspárt, amely vagy hatvan jelöltet állított az országban. A munkáspárt azonban teljesen csatlakozik a liberálisokhoz és a legtöbb helyütt az ő jelöltjüket is támogatja. Az angol munkáspárt nem szocialista — az alsóházban külön van egy három tagból való szocialista párt — nem érez közösséget a külföld szocialistáival, hanem meglehetősen anyagias állásponton, pusztán a munkásosztály szervezeteinek, a hatalmas Trade Unionoknak az aktuális gazdasági érdekeit védelmezi. A liberálisok programjától mindössze abban különbözik a munkáspárt álláspontja, hogy a lordok házának és az örökölt méltóságoknak az eltörlését követeli. Burns John, a munkásminiszter is ezzel csinál hangulatot magának kortesbeszédeiben, ellenfelei azonban arra hivatkoznak, hogy a királyság is örökölt hatalom Angliában és furcsa dolog, hogy a király minisztere a király ellen izgasson-Campbell-Bannermann a programmbeszédében bőven foglalkozott a hágai bíróság gondolatával, a miniszterei azonban, bár elvben elismerik a hadsereg fentartásának ártó voltát, egyáltalán nem adnak reménységet rá, hogy a liberálisok rezsime alatt a hadügyi kiadások kevesebbek lesznek, mint a konzervatív kormány alatt voltak.. ... A kerületekben folyik a szavazatverbuválás. Programmbeszédekkel, röpiratokkal, személyes kapacitálással és pénzzel. A vesztegetés ugyan lehetetlenség Angliában, már a választás titkos volta miatt is, de főképp azért, mert a vesztegetés vagy lekenyerezés legkisebb nyomára kegyetlenül megsemmisítik a mandátumot. Angol képviselő azonban mégis csak gazdag ember lehet, mert a választók elvárják, hogy a jelölt a kerület minden elképzelhető közintézményének nagy összegeket juttasson. Drága azonfelül maga a választás is. A vidéken lusták a szavazók és ha nem jönnek értük kocsin, bizony nem választanak. Azért a mostani választás is az automobil jegyében áll . . . Szép és érdekes lesz a most kezdődő angol választási küzdelem, eredménye azonban máris bizonyos: győzelme a liberális kormánypártnak. —K. —L A férj martiriuma. # Egy haldokló ember irtózatos gyötrődése kierőszakolja az érdeklődésünket, amely hozzátapad az ő mélységes tragédiájához. Ekkora martirium a szívünkbe markol és a rokonszenv minden idegszájával odafűződtünk ahhoz a férfiúhoz, aki a hitves iránt érzett szerelmétől ösztökélve, vagy még inkább a hitves becsületének védelmében egy élet kínzó szenvedéseit vette magára, és mikor a pohár már egészen betelt, boldogabb világ után vágyott. A feleségét börtönre ítélte a bíróság. Birói tévedésnek tartotta az ítéletet majdnem az egész közvélemény. Ő, a férj, természetesen, a legnagyobbnak, amely birói székben megtörténhetett. Is nem hagyta el az asszonyt egy percre sem. Bár a tárgy, amelyről az egész világ beszélt, a legkényesebb, a legkínosabb volt, amelyről mindenki előtt, csak a férj előtt nem ejtünk egy szót sem. És a férjnek hinni kellett az asszony tisztességében, anélkül, hogy a világnak be is bizonyíthatta volna, hogy a hite igaz és alapos. Védelmével magát és az asszonyt vádolta volna. Tehát hallgatott. A hallgatását félremagyarázták. Nemcsak a rosszhiszeműek. A jóhiszeműség is szívesen vájkál a mások kellemetlenségeiben és az a por túlontúl sok kellemetlenséget produkált. És aztán hinni kellett és hitt is a felesége ártatlanságában. Hogy a vád, amelyivel illetik, hamis. Hogy a váltó, a gavallér váltója, jogosan jutott az asszony, az ő felesége birtokába. A paradoxon irtózatos volt. A hitves jogos birtokaiban van egy világfi váltóinak. A birtokállapot jogos. Ezt megérthette a közvélemény is. De a hitvesi állapot? Ebben megzavarodott mindenki. Csak a férj nem. Ő hitt, és neki tudnia kellett, hogy hihet-e. De megmagyarázni a kétkedőknek, bizonyságot adni az ingadozóknak nem lehetett. A jóbarát, akitől tanácsot kért, okosan felelt: Ha hiszel a feleségednek, ne törődjél a világgal, védelmezd meg az egész világgal szemben; ha nem tudsz hinni, várjál el tőle azonnal! A férj tudott hinni és megvédelmezte az asszonyt egy élet mártiriomsága árán is. Belepusztult. Az emberek elhagyták. A kétkedők nem szűntek meg kétkedni, és ő nem szűnt meg hinni. Hitében összeütközött az emberekkel, az élettel, mindenkivel. És az emberek magára hagyták, az élet elkeserítette és ő meggyűlölt mindenkit. Egy napon aztán nem volt kenyér. Nem volt lakbér. Az alamizsnák következtek. Egy szent hitben való kitartásért kolduskenyér járt. A hitves becsületében való megnyugvás, ártatlanságának birói kinyilatkoztatása után való sóvárgás földönfutóvá tette. A küzdelmet nem bírta tovább. A testi és lelki kin megtörte, a kétségbeesés öngyilkosságba kergette. Ha a könnyebb végét fogja a dolognak, a világgal tart. De ő az asszonynak hitvese volt és ezt a szerepet olyan komolyan és olyan becsületesen fogta fel és játszottál végig, mint talán kevesen a világon. Rendkívüli volt bár amit tett, egészen természetes volt. Mártiriomságot vállalt, bár erre kötelezve volt. És száz közül mégis várjon hányan cselekedtek volna úgy, ahogy ő cselekedett? Az ő helyzetének rendkívülisége éppen ebben nyilatkozik meg. Hogy az erkölcsi zül-