Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)

1906-01-12 / 11. szám

6 Budapest, péntek­ _________PESTI NAPLÓ. 1906. január 12. lí. szám' adóról szóló törvénytervezetet; ezt a törvényt róla nevezték el és ennek dacára éppen a leg­nagyobb harcok közepette hirtelen átpártolt ellenfeleihez és Indokina alkirálya lett. Mint bontangerista árulását,éppúgy indokínai áru­lását is megbocsátották neki. Csak mikor harmadszor is elárulta pártját — amennyi­ben Brisson ellenében az összes reakcionárius szavazatokkal és néhány radikális barátja támogatásával a kamara elnökévé válasz­tatta magát — tört ki a nyilvános szakítás. És csak most fordulnak ellene a radikális ve­zérek, amikor a nacionalista, monarkista, reakcionárius és klerikális szavazatokkal az Ely­séét akarja meghódítani. A radikális pártok vezéreinek ügybuzgalma semmi kí­vánnivalót sem hagy hátra, s ha ennek da­cára Doumer mégis reményeket táplálhat az elnökségre, ezért a vezérek csak önmagukra vethetnek, mert többszöri árulás ellenére is megtűrték a pártban. Ha az első pártárulás után kiközösítették volna, a közélet leszá­molt volna vele, de megmaradva a pártban, ott büntetlenül szőhette intrikáit először az indokínai alkirályságra, majd a kamarai el­nökségre, most pedig a köztársaság elnöki állására. Míg Doumer élete folyásáról köteteket lehetne írni, ellenfelének, Falliéresnek élete­­történetét néhány sorban el lehet mondani. Falliéres most 65 éves, foglalkozására nézve ügyvéd, politikai pályáját mint községtaná­csos kezdte, majd beválasztották a kamarába, több ízben belügyi és igazságügyi miniszter volt a mérsékelt republikánus kormányok­ban, sőt —­ igaz, hogy csak huszonhárom napig — egyszer miniszterelnök is volt. 1890 óta tagja a szenátusnak és amikor Loubet, mint a köztársaság elnöke, bevonult az Elyséebe, a szenátus elnökségében ő lett az utódja. Azóta mindig megválasztották el­nöknek, ami azt bizonyítja, hogy a szenátus­ban szilárd többségre támaszkodhatik. Ezek után nyilvánvaló, hogy az elnök­választási harc igen heves és elkeseredett lesz. Az sincs kizárva, hogy a nagy harcban a kettő közül egyik sem lesz a győztes, ha­nem — kompromisszum révén — egy har­madik. Ilyenekként emlegetik Paul Descha­­nelt, a kamara egykori elnökét, továbbá Mibot, Meline és Freycinet neveit. Mint e névsorból látható, ez nem a mérsékelt repub­likánusok köréből kerül ki. A radikálisok nem mernek a saját pártjukból jelöltet állí­tani, noha a Dreyfus-affér óta a kamarában és szenátusban többségben vannak. Ez a tény világosan jelzi azt a tartózkodást, sőt félel­met, amelylyel még most is Doumer személye iránt viseltetnek. Doumer az összes reakcionárius szava­zatokra biztosan számíthat, sőt a titkos sza­vazás mellett néhány radikális barátjáéra. Ellenfele csak az esetben győzhet, ha a bal pártok egészükben rászavaznak. Minthogy azonban a mérsékelt republikánusok ingado­zók, Doumer javára nem számíthatók és a baloldal jelöltjére fognak szavazni, a jelölt­nek a mérsékelt balpárthoz kell tartoznia. A szocialisták és radikálisok lemondtak saját pártjukbeli jelölt felállításáról és a mérsé­kelt republikánus jelöltre fognak szavazni, csakhogy Douitier megválasztását meghiú­sítsák. És ennek ellenére, ha nem is a leg­több, de mégis figyelemreméltó reménye van a győzelemre. Egész bizonyossággal semmi esetre sem lehet bukását megjósolni, mert amit pénzzel és demagógiával elérni lehet, azt mind megkísérli és megteszi Doumer. Budapest, január 11. A csendőrőrsök megerősítése a délvidéken. ■Temesvárról jelenti tudósítónk. A szegedi csendőr­kerületi parancsnokság elhatározta, hogy a temes­­megyei csen­dőrőrsöket a kizbonítsággal megerősíti. Minden őrs négy-öt katonával szaporíttatik. A hír érthető feltűnést kelt a Délvidéken, annál inkább, mert a rendkívüli intézkedést sem a közbiztonsági, sem nemzetiségi mozgalmak nem igazolják. Abban a véleményben vannak, hogy az intézkedésnek po­litikai háttere van és talán összefügg a részleges mozgósítással. A letartóztatott képviselők, Justh Gyula, a képviselőház elnöke tegnap este Budapestre érke­zett s ma délelőtt a képviselőházba ment, ahol je­lentés tétetett a távollétében beérkezett ügyekről. Ma jelentették be Pozsgay Miklós és Héderváry Lehel országgyűlési képviselők is mentelmi joguk megsértését. Harc a mandátumokért.­ ­— Saját tudósítónktól. — London, január 5. Az angol alsóháznak a normális legmagasabb életkora hét év. A most feloszlott parlament azon­ban csak öt évig volt együtt. A két nagy párt mérlege megbillent és a kormány úgy­­találta, hogy a képviselőház már nem hű képe az ország politikai arcának, ezért tűzték ki az új választá­sokat, amelyeknek a lázas előkészülete most folyik országszerte. A liberálisok, akikből az új kormány kikerült, Anglia, Skócia és Wales mind az 5­7 kerületében állítottak jelöltet és a hangulat olyan kedvező reájuk, hogy biztosan várhatják a kor­mányképes többséget a konzervatívokkal és a 103 í­ kerülettel szemközt. A választási küzdelem jelszavai a legkevésbbé sem őszinték. A liberálisok, akiknek a programm­­jába még Gladstone felvette a home-rulet, a bel­­kormányzati autonómiát, mélységesen hallgatnak arról a nagy kérdésről, amely már több mint fél évszázadja van elintézetlenül napirenden, vagy ha szólnak róla, csak arról biztosítják a választókat, hogy a home-rulet egyelőre „kikapcsolják“ a kor­mányzati programmból. Annál sűrűbben emlegetik ragaszkodásukat a szabadkereskedéshez és a kon­zervatívok védővámos elvei megcáfolásául sűrűn hivatkoznak a lefolyt év kereskedelmi mérlegére. A kereskedelmi minisztérium hivatalos statiszti­kája ugyanis azt mutatja, hogy a kivitel az 1904-dik év 922 millió font sterlingjéhez képest, az 1905. évben 973 millió font sterlingre emelke­dett. Ennek az emelkedésnek a nagy része gyárt­mányokra esik. A szabadkereskedés mellett és a búr háború 250 millió fontnyi kiadásának elle­nére az angol termelés és kereskedés tehát olyan rohamosan fejlődik, hogy egészen fölösleges a la­kosságot védővámokkal terhelni. Az unionisták nem is igen mernek szembe­szállni ezzel a népszerű, szabadkereskedői hangu­lattal, hanem inkább hallgatnak a maguk védővá­mos elvéről és kortesbeszédeikben inkább a libe­rálisok home-rule-jával foglalkoznak, amely vi­szont nekik ad alkalmas támadópontot. A védővá­mokról annál kevésbbé nyilatkoznak, mert ebben a kérdésben a párt nem egységes. Balfour maga nem osztja Chamberlain szélsőséges kereskedelmi imperializmusát, de van a pártnak egy töredéke, amely egyenesen szabadkereskedő. A védővámokat tehát nem lehet pártprogrammá tenni, hacsak nem akarják a párt bomlását. Emellett a két nagy, egymással szemközt álló tábor mellett ott van még a munkáspárt, amely vagy hatvan jelöltet állított az országban. A munkáspárt azonban teljesen csatlakozik a liberá­lisokhoz és a legtöbb helyütt az ő jelöltjüket is támogatja. Az angol munkáspárt nem szocialista — az alsóházban külön van egy három tagból való szocialista párt — nem érez közösséget a külföld szocialistáival, hanem meglehetősen anyagias ál­lásponton, pusztán a munkásosztály szervezetei­nek, a hatalmas Trade Unionoknak az aktuális gazdasági érdekeit védelmezi. A liberálisok pro­gram­jától mindössze abban különbözik a mun­káspárt álláspontja, hogy a lordok házának és az örökölt méltóságoknak az eltörlését követeli. Burns John, a munkásminiszter is ezzel csinál hangulatot magának kortesbeszédeiben, ellenfelei azonban arra hivatkoznak, hogy a királyság is örökölt hatalom Angliában és furcsa dolog, hogy a király minisztere a király ellen izgasson-Campbell-Bannermann a programmbeszédében bőven foglalkozott a hágai bíróság gondolatával, a miniszterei azonban, bár elvben elismerik a had­sereg fentartásának ártó voltát, egyáltalán nem adnak reménységet rá, hogy a liberálisok rezsime alatt a hadügyi kiadások kevesebbek lesznek, mint a konzervatív kormány alatt voltak.. ... A kerületekben folyik a sza­vazat­verbu­vál­ás. Programmbeszédekkel, röpiratokkal, sze­mélyes kapacitálással és­­ pénzzel. A vesztegetés ugyan lehetetlenség Angliában, már a választás titkos volta miatt is, de főképp azért, mert a vesz­tegetés vagy lekenyerezés legkisebb nyomára ke­gyetlenül megsemmisítik a mandátumot. Angol képviselő azonban mégis csak gazdag ember le­het, mert a választók elvárják, hogy a jelölt a kerület minden elképzelhető közintézményének nagy összegeket juttasson. Drága azonfelül maga a választás is. A vidéken lusták a szavazók és ha nem jönnek értük kocsin, bizony nem választanak. Azért a mostani választás is az automobil jegyé­ben áll . . . Szép és érdekes lesz a most kezdődő angol vá­lasztási küzdelem, eredménye azonban máris bizo­nyos: győzelme a liberális kormánypártnak. —K. —L A férj martirium­a. # Egy haldokló ember irtózatos gyötrődé­se kierőszakolja az érdeklődésünket, amely hozzátapad az ő mélységes tragédiájához. Ekkora martiri­um­ a szívünkbe markol és a rokonszenv minden idegszájával odafűződtünk ahhoz a férfiúhoz, aki a hitves iránt érzett sze­relmétől ösztökélve, vagy még inkább a hitves becsületének védelmében egy élet kínzó szenve­déseit vette magára, és mikor a pohár már egészen betelt, boldogabb világ után vágyott. A feleségét börtönre ítélte a bíróság. Birói té­vedésnek tartotta az ítéletet majdnem az egész közvélemény. Ő, a férj, természetesen, a legna­gyobbnak, amely birói székben megtörténhe­tett. Is nem hagyta el az asszonyt egy percre sem. Bár a tárgy, amelyről az egész világ be­szélt, a legkényesebb, a legkínosabb volt, amely­ről mindenki előtt, csak a férj előtt nem ej­tünk egy szót sem. És a férjnek hinni kellett az asszony tisztességében, anélkül, hogy a világnak be is bizonyíthatta volna, hogy a hite igaz és ala­pos. Védelmével magát és az asszonyt vádolta volna. Tehát hallgatott. A hallgatását félre­magyarázták. Nemcsak a rosszhiszemű­ek. A jóhiszeműség is szívesen vájkál a mások kel­­lemetlenségeiben és az a por túlontúl sok kel­lemetlenséget produkált. És aztán hinni kel­lett és hitt is a felesége ártatlanságában. Hogy a vád, amelyivel illetik, hamis. Hogy a váltó, a gavallér váltója, jogosan jutott az asszony, az ő felesége birtokába. A paradoxon irtózatos volt. A hitves jogos birtokaiban van egy vi­lágfi váltóinak. A birtokállapot jogos. Ezt meg­érthette a közvélemény is. De a hitvesi álla­pot? Ebben megzavarodott mindenki. Csak a férj nem. Ő hitt, és neki tudnia kellett, hogy hihet-e. De megmagyarázni a kétkedőknek, bizonyságot adni az ingadozóknak nem lehe­tett. A jóbarát, akitől tanácsot kért, okosan felelt: Ha hiszel a feleségednek, ne törődjél a világgal, védelmezd meg az egész világgal szemben; ha nem tudsz hinni, várjál el tőle azonnal! A férj tudott hinni és megvédelmezte az asszonyt egy élet mártiriomsága árán is. Belepusztult. Az emberek elhagyták. A kétkedők nem szűntek meg kétkedni, és ő nem szűnt meg hinni. Hitében összeütközött az em­berekkel, az élettel, mindenkivel. És az embe­rek magára hagyták, az élet elkeserítette és ő meggyűlölt mindenkit. Egy napon aztán nem volt kenyér. Nem volt lakbér. Az alamizsnák következtek. Egy szent hitben való kitartásért kolduskenyér járt. A hitves becsületében való megnyugvás, ártatlanságának birói kinyilat­koztatása után való sóvárgás földönfutóvá tette. A küzdelmet nem bírta tovább. A testi és lelki kin megtörte, a kétségbeesés öngyil­kosságba kergette. Ha a könnyebb végét fogja a dolognak, a világgal tart. De ő az asszony­nak hitvese volt és ezt a szerepet olyan komo­lyan és olyan becsületesen fogta fel és játszottál végig, mint talán kevesen a világon. Rendkí­­vüli volt bár amit tett, egészen természetes volt. Mártiriomságot vállalt, bár erre kötelezve volt. És száz közü­l mégis várjon hányan cse­lekedtek volna úgy, ahogy ő cselekedett? Az ő helyzetének rendkívülisége éppen ebben nyilatkozik meg. Hogy az erkölcsi zül-

Next