Pesti Napló, 1907. október (58. évfolyam, 233-258. szám)
1907-10-01 / 233. szám
Budapest, kedd PESTI NAPL 6. 1907. október 1. 233. számaz miniszter holnap délután egy óra negyven perckor érkeznek Budapestre. Dr. Korst osztrák kereskedelemügyi miniszter már ma este vagy holnap reggel megérkezik Budapestre. A minisztereik 1 3 Angol királynő szállodában rendeltek lakást. Az osztrák miniszterek itt tartózkodása három napra van tervezve. Holnap délután előértekezlet lesz, az érdemleges tárgyalások pedig szerdán és csütörtökön fognak lefolyni. A „Magyar Tudósító“ jelenti. Az osztrák miniszterek holnap délben érkeznek Budapestre. Itt tartózkodásuk három napra van tervezve. A kiegyezési tárgyalások holnap délután veszik kezdetüket, amikor is elő értekezletet tartanak, az érdemleges tárgyalások pedig szerdán és csütörtökön fognak lefolyni. A tárgyalásokon résztvesz a Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár is, aki holnap reggel érkezik vissza Budapestre. A holnapi tárgyalások. Bécsi tudósítónk jelenti telefonon. Ez a hét meg fogja hozni a döntést a kiegyezés dolgában.Az osztrák szakminiszterek a referensekkel holnap reggel kilenc órakor utaznak Budapestre és délután három órakor megkezdődnek ismét a kiegyezítési tárgyalások. A két kormány közt csak a tárgyalások újból leendő felvételének terminusa tekintetében volt Érintkezés, de érdemleges tárgyalás nem történt és így holnap Budapesten ott fogják folytatni az alkudozásokat, ahol Bécsben megszakították. A félhivatalos „Wiener Alig. Ztg.“ holnapi számában a következőket jelenti: Holnap reggel kilenc órakor utaznak az osztrák szakminiszterek Budapestre a kiegyezési tárgyalások folytatása végett. Ezt a terminust a két kormány a két utolsó napon állapította meg. Ezúttal a legfeszültebb várakozással tekintenek a budapesti tárgyalások elébe, mert tudvalevőleg október 10-ikét tűzte ki a magyar kormány végss határidőnek, amely napon nyilatkozni fog a parlament előtt, várjon létrejött-e a kiegyezés, avagy m meghiusult Az osztrák minisztertanács, kiegyezés kérdésével és a tárgyalások újból való felvétele következtében beállott új helyzettel foglalkozott, Aehrenthal Budapesten. [Báró Aehrenthal Alajos, külügyminiszter szerdán, október 2-án Budapestre érkezik. A külügyminiszter utazása azokkal a közjogi kérdésekkel függ össze, amelyeket az új kiegyezés keretében a külfölddel való viszony tekintetében kell elintézni. Ezeket a kérdéseket az utolsó kiegyezési tárgyalások alkalmával Bécsben vetették fel s most fogják megoldani. A függetlenségi pártból. A függetlenségi pártkörben ma este fönn jártak Kossuth Ferenc és Günther Antal miniszterek, akik egy óra hosszat időztek híveik között. Alighogy helyet foglalt a társalgóterem közepén a kereskedelmi miniszter, nyomban voltak, akik ezúttal is bizalmasan figyelmeztették: — Ne beszélj, kegyelmes uram, mert minden megjelenik holnap a lapokban. Kossuth erre csakugyan igen szűkösen bánt a szóval. Mindenfélét kérdeztek tőle, de majdnem mindig ez volt a válasza: — Nem nyilatkozhatom. Aktív miniszter vagyok. Nem prejudikálhatok a tárgyalásoknak. Mikor aztán erősen zaklatták, ezeket mondta: — .Várjatok. Nemsokára mindent megtudtok. Elégedjetek egyelőre meg azzal a tudattal, hogy a kormány megőrzi az ország érdekeit. A társaság megállapodott abban, hogy október 8-án tart a függetlenségi párt értekezletet, melyen a kormány a kiegyezési tárgyalások eredményéről is beszámol. Az október 10-iki ülésen a kormány nem fog nyilatkozni a kiegyezés állásáról, hanem csak a képviselőhöz második ülésszakának megnyitása után. A beszélgető csoportban szóba került a függetlenségi párt helyzete is. Itt azt mondta Kossuth: — Nyugodtan várhatjátok javaslatainkat. Annál is inkább, mert mindenki tudja, hogy ez a többség a maga erejéből tett meg s nem a kormány kegyéből kapott mandátumot. Nem vádolhat benneteket senki azzal, hogy vak és lekötelezett eszközeink vagytok . . . Kossuthot távozóban néhány újságíró megkérdezte, mit vár a most kezdődő tárgyalásoktól. — Nem nyilatkozhatom, — válaszolta a miniszter. — De annyit mondhatok, hogy a szituáció még mindig igen borús, tudósítónk jelenti telefonon: Hivatalod és mié, nem közölték az osztrák szakminiszterekkel a kiegyezési tárgyalások folytatásának pontos idejét. Délután három órakor a miniszterelnöki palotában tanácskozásra gyűlt össze a kormány valamennyi tagja és a Hegyesd szakelőadókat is meghívták a miniszterelnöki palotába.A minisztertanácscsal egyidejűleg a kiegyezési bizottság is ülést tartott. Este még nem végződött be a minisztertanács, amely kizárólag a Másnap ágynak esett. Hidegre vált az idő, mint őszelőn néha szokott, hogy megcsúfolja a vénasszonyok nyarát. Olykor permetezni kezdett az eső is. Délig nem akadt ember, aki rányitotta volna az ajtót. Csak a szél beszélt hozzá. De nem értették egymást. A menyecske sóhajtott feleletképpen és gondolatok támadtak a lelkében. Az embert még a gondolatai is kínozzák, mikor érzi az elhagyatottságot. Ebéd után meleg lejest adott be neki az ura. — Egyél. Olyan mostohának érezte ezt az egy szót is a beteg, mert tudta, hogy parasztembernek csak addig kell az asszony, míg egészséges. .— Ugye haragszol? — kérdezte. — Én . . . Nem én . . . Anyám duruzsol. — Azt tudom . . . Föl is kelek Jóska holnap, talán jobban leszek. Másnap meglátogatta a nénje. — Itt fekszel? — Itt néném . . . Hát hol feküdjek.A testvér nem bírt szólni, elcsavarta valami a szívét. — Igazad van — mondta később, — úgy, hogy ne bántsa meg a beesett szemű asszonyt. Otthon azonban kitört lelkéből a fájdalom. — Apám, ha Istent ismer, ne hagyja ott azt az asszonyt, hanem hozza haza . . . De rögtön. Egy óráig se maradjon ott. Tóth István elkapta a pipája szárát, mintha abba fogódzna. Megállt még a tekintete is. — No ... Mi lett benneteket? — Olyan beteg az az asszony, hogy szólni alig bir. ..— Beteg? Aztán kamrába fektették. Pókháló lóg a feje fölött, a por pedig hull az ágyára, amint járnak a padláson. Mintha mellbe vágták volna az öreget, fölkapta a fejét, mint a szilaj ló és marokra kapta a kupakatlan tajtékpipát. — Ejnye, hejnye, hát mit csinált az az asszony, hogy ezt érdemelte meg!? — Ne csak fogasson kend, aztán hozza haza, mert úgy se épül ott föl . . . Még a rabnak is különb nyoszolyája van, mint ennek a beteg teremtésnek. — Hát azt kell csinálnom . . . Aki áldója van ennek a büszke nemzetségnek . . . Erig úgy, mondd a Lukácsnak, fogjon be. Mikor kiment a lánya, haragosan toppantott az öreg a szoba földjén. — Dehogy hagyom, dehogy hagyom. Lányom az nekem, eladta hitvány népje... Még ilyent is lehet egy fehér cseléddel mivelni! . . . Nem volt maradása. Kiment az udvarra és maga is segített befogni a lovakat. A szeme fénylett a haragtól, mikor beállított Moly Ferkóhoz. Köszönni is elfelejtett. — Hol van az az asszony? Molyné fogadta. — Ott van a kamrában ... Nem tudom mi lelte. Gunnyaszt. — Mi lelte!? — morgott az öreg. — Még azt se kérdezik tőle? ... Nem fattyúgyerek az én lányom! — Dehogynem kérdezzük . . . De tudja nászom, a dolog hívja az embert, nem ér rá kórházaskodni. Szivébe csípett a szó az öregnek: kórházaskodni! . . . Ej, ej, hát kórházba való az ő lánya. Micsoda beszéd ez. — Mi lest ! . . . Kelj föl . . . .Viszlek haza. — Ne vigyen el apám, jó helyem van itt. — Dehogynem viszlek . . . Biz’ elviszlek én, látom, hogy milyen helyed van. Csak öltözz. Amint föl akart kelni ,fehérre vált egyszerre az arca és vér szökött az ajakára. Olyan furcsa volt ez, mint havon a piros rózsa. Harmadik héten behozta a szél a harangszót az utcánkba. Szokatlan időben szólott harang, szinte szorongva néztünk össze, ugyan ki halhatott meg. Később jött a hir: — Meghalt az Ilonka! És harmadnap megtelt Tóth Istvánét udvara ismerős és ismeretlen arcú emberekkel, kik könyeztek és aközben villogva kerestek egy idegen asszonyt, meg egy idegen embert. Mikor búcsúztatták a mi ne bántsd virágunkat, akkor mondta otthon az idegen aszszony az idegen embernek: — Üres a kamra, hozhatja bele a Jóska a másik asszonyt. « Erzsébet királyné szobra. — Kiküldött munkatársunktól. —• Szeged, szeptember 29. Sárguló bokrok, suttogó akácok közt kőből való széken pihen a márványasszony. Csodaszép arcán megkövült bánat; szomorú nézése a messzeségbe révedez. Körülötte zajong, zsibong az élet. Ünnepibe öltözött emberek, asszonyok forgolódnak körülötte. Katonák és polgárok, urak és parasztok nézegetik; a márványasszony nem látja, nem hallja őket. Élettelen szeme a messzeségbe bámul, mintha várna valakire, aki szenetet hoz meszsziről, valakitől.... a királytól. Ez a márvány asszony Erzsébet királyné. .... Egyszerre mozgás támad, a lárma fokozódik. A pályaudvaron a katonabanda rázendíti a Gotterhaltét; a díszszázad tiszteleg, az ezredlobogót meghajtják egy fiatal, sápadt arcú ezredes, József főherceg előtt. Künn az utcán díszsátor előtt diszmagyáros urak, miniszterek fogadják a király képviselőjét. Beszédeket intéznek hozzá. A király küldöttje aztán díszes fogaton embererdő között megy a szoborhoz. Valahol a lombok mögött fölzendül az „Isten áldd meg a magyart.“ A kalapok lekerülnek a fejről. József főherceg leveszi a csákóját. És aztán lelkes hangon, szép magyar szóval mondja el a király üzenetét. — Maradj ezentúl is őrző angyalunk és ameddig széles e hazában egy magyar szív dobog, addig élni fog nagy lelked, mert halhatatlanná teved neved. Már ekkor kipirosodott a főherceg arca. A lelkes szavakra most már a Szózatot énekelték. Az emberek meghatottan nézték a szomorú király asszonyt. Egy-két szép aszszony a szemét törülgette. Nagy esőcsöppek kezdtek hullani. "Az ég is könyezett. Ilyen volt Szegeden vasárnap a királyné szobrának a leleplező ünnepe. Ötven esztendővel ezelőtt járt a királyné Szegeden. Ezernyolcszázötvenhétben a császári pár beutazta Magyarországot Ellátogatott Szegedre is. Szomorú emlékek ezek, amelyekre nem szívesen emlékezik a magyar ember. Mikor másodízben látogatott el Szegedre a király 1879-ben, akkor már csak magánosan jött, de akkor is szomorú alkalomra. Akkor volt a szegedi nagy árvíz. A királyszive megesett a nyomor és pusztulás megdöbbentő képén, mely szeme elé tárult és ki nem fogyott a vigasztaló szóból. — Szeged szebb lesz, mint volt! — mondta a búcsúzónál.