Pesti Napló, 1907. október (58. évfolyam, 233-258. szám)

1907-10-01 / 233. szám

Budapest, kedd PESTI NA­PL 6. 1907. október 1. 233. száma­z miniszter holnap délután egy óra negyven perc­kor érkeznek Budapestre. Dr. Korst osztrák keres­kedelemügyi miniszter már ma este vagy holnap reggel megérkezik Budapestre. A minisztereik 1­ 3 Angol királynő szállodában rendeltek lakást. Az osztrák miniszterek itt tartózkodása három napra van tervezve. Holnap délután előértekezlet lesz, az érdemleges tárgyalások pedig szerdán és csütörtökön fognak lefolyni. A „Magyar Tudósí­tó“­ jelenti. Az osztrák mi­niszterek holnap délben érkeznek Budapestre. Itt tartózkodásuk három napra van tervezve. A kiegye­zési tárgyalások holnap délután veszik kezdetüket, amikor is elő értekezletet tartanak, az érdemleges tárgyalások pedig szerdán és csütörtökön fognak lefolyni. A tárgyalásokon résztvesz a Szterényi Jó­zsef kereskedelemügyi államtitkár is, aki holnap reggel érkezik vis­­sza Budapestre. A holnapi tárgyalások. Bécsi tudósítónk jelenti telefonon. Ez a hét meg fogja hozni a döntést a kiegyezés dolgában.­­Az osztrák szakminiszterek a referensekkel holnap reggel kilenc órakor utaznak Budapestre és dél­után három órakor megkezdődnek ismét a kiegyez­ítési tárgyalások. A két kormány közt csak a tárgyalások újból leendő felvételének terminusa tekintetében volt Érintkezés, de érdemleges tárgyalás nem történt és így holnap Budapesten ott fogják folytatni az al­kudozásokat, ahol Bécsben megszakították. A félhivatalos „Wiener Alig. Ztg.“ holnapi számában a következőket jelenti: Holnap reggel kilenc órakor utaznak az osztrák szakminiszterek Budapestre a­ kiegyezési tárgyalások folytatása vé­gett. Ezt a terminust a két kormány a két utolsó napon állapította meg. Ezúttal a legfeszültebb várakozással tekinte­nek a budapesti tárgyalások elébe, mert tudvalevő­leg október 10-ikét tűzte ki a magyar kormány végss határidőnek, amely napon nyilatkozni fog a parlament előtt, várjon létrejött-e a kiegyezés, avagy m meghiusult Az osztrák minisztertanács, kiegyezés kérdésével és a tárgyalások újból való felvétele következtében beállott új helyzettel fog­lalkozott,­ ­Aehrenthal Budapesten. [Báró Aehrenthal Alajos, külügyminiszter szerdán, október 2-án Budapestre érkezik. A külügyminiszter utazása azokkal a közjogi kérdésekkel függ össze, amelyeket az új kiegye­zés keretében a külfölddel való viszony tekin­tetében kell elintézni. Ezeket a kérdéseket az utolsó kiegyezési tárgyalások alkalmával Bécs­ben vetették fel s most fogják megoldani. A függetlenségi pártból. A függetlenségi pártkörben ma este fönn jár­tak Kossuth Ferenc és Günther Antal miniszterek, akik egy óra hosszat időztek híveik között. Alig­hogy helyet foglalt a társalgóterem közepén a ke­reskedelmi miniszter, nyomban voltak, akik ezúttal is bizalmasan figyelmeztették: — Ne beszélj, kegyelmes uram, mert minden megjelenik holnap a lapokban. Kossuth erre csakugyan igen szűkösen bánt a szóval. Mindenfélét kérdeztek tőle, de majdnem mindig ez volt a válasza: — Nem nyilatkozhatom. Aktív miniszter va­gyok. Nem prejudikálhatok a tárgyalásoknak. Mikor aztán erősen zaklatták, ezeket mondta: — .Várjatok. Nemsokára mindent megtudtok. Elégedjetek egyelőre meg azzal a tudattal, hogy a kormány megőrzi az ország érdekeit. A társaság megállapodott abban, hogy október 8-án tart a függetlenségi párt értekezletet, melyen a kormány a kiegyezési tárgyalások eredményéről is beszámol. Az október 10-iki ülésen a kormány nem fog nyilatkozni a kiegyezés állásáról, hanem csak a képviselőhöz második ülésszakának megnyi­tása után. A beszélgető csoportban szóba került a függet­lenségi párt helyzete is. Itt azt mondta Kossuth: — Nyugodtan várhatjátok javaslatainkat. An­nál is inkább, mert mindenki tudja, hogy ez a több­ség a maga erejéből tett meg s nem a kormány ke­gyéből kapott mandátumot. Nem vádolhat bennete­ket senki azzal, hogy vak és lekötelezett eszközeink vagytok . . . Kossuthot távozóban néhány újságíró megkér­dezte, mit vár a most kezdődő tárgyalásoktól. — Nem nyilatkozhatom, — válaszolta a mi­niszter. — De annyit mondhatok, hogy a szituáció még mindig igen borús, tudósítónk jelenti telefonon: Hivatalo­d és mié, nem közölték az osztrák szakminiszterek­kel a kiegyezési tárgyalások folytatásának pontos idejét. Délután három órakor a miniszterelnöki palo­tában tanácskozásra gyűlt össze a kormány vala­mennyi tagja és a Hegye­sd szakelőadókat is meg­hívták a miniszterelnöki palotába.­­A minisztertanácscsal egy­idejűleg a kiegye­zési bizottság is ülést tartott. Este még nem vég­ződött be a minisztertanács, amely kizárólag a Másnap ágynak esett. Hidegre vált az idő, mint őszelőn néha szokott, hogy meg­­csúfolja a vénasszonyok nyarát. Olykor per­metezni kezdett az eső is. Délig nem akadt ember, aki rányitotta volna az ajtót. Csak a szél beszélt hozzá. De nem értették egy­mást. A menyecske sóhajtott feleletképpen és gondolatok támadtak a lelkében. Az em­bert még a gondolatai is kínozzák, mikor érzi az elhagyatottságot. Ebéd után meleg le­jest adott be neki az ura. — Egyél. Olyan mostohának érezte ezt az egy szót is a beteg, mert tudta, hogy parasztember­­nek csak addig kell az asszony, míg egész­séges. .— Ugye haragszol? — kérdezte. — Én . . . Nem én . . . Anyám duru­zsol. — Azt tudom . . . Föl is kelek Jóska holnap, talán jobban leszek. Másnap meglátogatta a nénje. — Itt fekszel? — Itt néném . . . Hát hol feküdjek.­­A testvér nem bírt szólni, elcsavarta va­lami a szívét. — Igazad van — mondta később, — úgy, hogy ne bántsa meg a beesett szemű asszonyt. Otthon azonban kitört lelkéből a fájda­lom. — Apám, ha Istent ismer, ne hagyja ott azt az asszonyt, hanem hozza haza . . . De rögtön. Egy óráig se maradjon ott. Tóth István elkapta a pipája szárát, mintha abba fogódzna. Megállt még a tekin­tete is. — No ... Mi lett benneteket? — Olyan beteg az az asszony, hogy szólni alig bir. ..— Beteg? Aztán kamrába fektették. Pókháló lóg a feje fölött, a por pedig hull az ágyára, amint járnak a padláson. Mintha mellbe vágták volna az öreget, fölkapta a fejét, mint a szilaj ló és marokra kapta a kupakatlan tajtékpipát. — Ejnye, hejnye, hát mit csinált az az asszony, hogy ezt érdemelte meg!? — Ne csak fogasson kend, aztán hozza haza, mert úgy se épül ott föl . . . Még a rabnak is különb nyoszolyája van, mint en­nek a beteg teremtésnek. — Hát azt kell csinálnom . . . Aki ál­dója van ennek a büszke nemzetségnek . . . Erig úgy, mondd a Lukácsnak, fogjon be. Mikor kiment a lánya, haragosan top­pantott az öreg a szoba földjén. — Dehogy hagyom, dehogy hagyom. Lányom az nekem, eladta hitvány népje... Még ilyent is lehet egy fehér cseléddel mi­­velni! . . . Nem volt maradása. Kiment az ud­varra és maga is segített befogni a lovakat. A szeme fénylett a haragtól, mikor beállított Moly Ferkóhoz. Köszönni is elfelejtett. — Hol van az az asszony? Molyné fogadta. — Ott van a kamrában ... Nem tu­dom mi lelte. Gunnyaszt. — Mi lelte!? — morgott az öreg. — Még azt se kérdezik tőle? ... Nem fattyú­­gyerek az én lányom! — Dehogynem kérdezzük . . . D­e tudja nászom, a dolog hívja az embert, nem ér rá kórházaskodni. Szivébe csípett a szó az öregnek: kórhá­zaskodni! . . . Ej, ej, hát kórházba való az ő lánya. Micsoda beszéd ez. — Mi lest ! . . . Kelj föl . . . .Viszlek haza. — Ne vigyen el apám, jó helyem van itt. — Dehogynem viszlek . . . Biz’ elvisz­lek én, látom, hogy milyen helyed van. Csak öltözz. Amint föl akart kelni ,fehérre vált egy­szerre az arca és vér szökött az ajakára. Olyan furcsa volt ez, mint havon a piros rózsa. Harmadik héten behozta a szél a ha­rangszót az utcánkba. Szokatlan időben szó­lott harang, szinte szorongva néztünk össze, ugyan ki halhatott meg. Később jött a hir: — Meghalt az Ilonka! És harmadnap megtelt Tóth­ Istvánét udvara ismerős és ismeretlen arcú emberek­kel, kik könyeztek és aközben villogva ke­restek egy idegen asszonyt, meg egy idegen embert. Mikor búcsúztatták a mi ne bántsd virá­­gunkat, akkor mondta otthon az idegen asz­­szony az idegen embernek: — Üres a kamra, hozhatja bele a Jóska a másik asszonyt. « Erzsébet királyné szobra.­ ­—­ Kiküldött munkatársunktól. —• Szeged, szeptember 29. Sárguló bokrok, suttogó akácok közt kő­ből való széken pihen a márványasszony. Csodaszép arcán megkövült bánat; szomorú nézése a messzeségbe révedez. Körülötte za­­jong, zsibong az élet. Ünnepibe öltözött em­berek, asszonyok forgolódnak körülötte. Ka­tonák és polgárok, urak és parasztok nézege­tik; a márványasszony nem látja, nem hallja őket. Élettelen szeme a messzeségbe bámul, mintha várna valakire, aki szenetet hoz mesz­­sziről, valakitől.... a királytól. Ez a márvány asszony Erzsébet királyné. .... Egyszerre mozgás támad, a lárma fokozódik. A pályaudvaron a katonabanda rázendíti a Gotterhaltét; a díszszázad tiszte­leg, az ezredlobogót meghajtják egy fiatal, sápadt arcú ezredes, József főherceg előtt. Künn az utcán díszsátor előtt diszm­agy­áros urak, miniszterek fogadják a király képvise­lőjét. Beszédeket intéznek hozzá. A király küldöttje aztán díszes fogaton embererdő kö­zött megy a szoborhoz. Valahol a lombok mö­gött fölzendül az „Isten áldd meg a ma­gyart.“ A kalapok lekerülnek a fejről. József főherceg leveszi a csákóját. És aztán lelkes hangon, szép magyar szóval mondja el a ki­rály üzenetét. — Maradj ezentúl is őrző angyalunk és ameddig széles e hazában egy magyar szív dobog, addig élni fog nagy lelked, mert hal­hatatlanná teved neved. Már ekkor kipirosodott a főherceg arca. A lelkes szavakra most már a Szózatot éne­kelték. Az emberek meghatottan nézték a szomorú király asszonyt. Egy-két szép asz­­szony a szemét törülgette. Nagy esőcsöppek kezdtek hullani. "Az ég is könyezett. Ilyen volt Szegeden vasárnap a királyné szobrának a leleplező ünnepe. Ötven esztendővel ezelőtt járt a királyné Sze­geden. Ezernyolcszázötvenhétben a császári pár be­utazta Magyarországot Ellátogatott Szegedre is. Szomorú em­lékek ezek, amelyekre nem szívesen emlékezik a magyar ember. Mikor másodízben lá­togatott el Szegedre a király 1879-ben, akkor már csak magánosan jött, de akkor is szomorú alka­lomra. Akkor volt a szegedi nagy árvíz. A király­­szive megesett a nyomor és pusztulás megdöbbentő képén, mely szeme elé tárult és ki nem fogyott a vigasztaló szóból. — Szeged szebb lesz, mint volt! — mondta a búcsúzónál.

Next