Pesti Napló, 1907. december (58. évfolyam, 285-308. szám)

1907-12-01 / 285. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1907. december 1. 285. szám 3 Kritika és leleplezések. — A képviselőház■ ülése. — Budapest, november 30. A mai ülés eseménye Sándor Pál negyed­félórás beszéde. Az egy szakasz vitájában a ko­moly és hozzáértő felszólalás természetesen nem szorítható be félóra keretébe, mivel az egész kiegyezési anyagról csak itt szólhatni. A hosszú beszédekre pedig türelmetlenül felzúg a­ többség­i obstrukciót emleget. A kiegyezés kritikusai azonban eddig se hagyták magukat lehurroghatni a kormány napszámosaitól és Sándor Pál is zavartalanul elmondta legalább egy részét annak, ami a szívén feküdt. Kon­statáljuk mindjárt, hogy igen nagy kár és te­temes veszteség lett volna, ha nem mondja el. A Lipótváros képviselője a mai rendszer ellen való heves és szigorú kritikával kezdte. Természetesen nyomban belekötöttek, de min­den megjegyzésre igen élesem visszavágott s a többség terrorizmusára azzal felelt, hogy Valósággal ő terrorizálta le a többséget. A han­gulatot jellemezte Förster Ottónak ez a jó­kedvű közbekiáltása: — A levegőben kardok lógnak! Sándor Pál azonban nemcsak snájdig volt, hanem alapos készültségre, éles szemre­­és nagy tudásra valló beszédében rámutatott arra a szemfényvesztésre, melyet az önálló vámterület és önálló bank dolgában, folytat a kormány és a függetlenségi párt s rátért a ki­egyezés kegyetlen kritikájára. Szerinte Kos­suth ezzel csúfolta meg Széll Kálmánt, ami­kor Körberrel kiegyezést kötött: — Körber No. 1. —­ Széll No. 2. Most elmondhatja: — Kossuth No. 1. —1 Kossuth No. 2. Igen vehemensen támadta a kereskedelmi minisztert a függeltenségi párt kiegyezési ér­tekezletén mondott híres, a zöld füzetben ki­adott beszéde miatt, politikai argumentumok­kal vitatta, hogy ez a rendszer 1917-ben sem csinálja meg az önálló vámterületet, bizonyí­totta, Hogy az önálló bankból sem lesz semmi, sorra kimutatta, hogy a nemzeti kormány úgy­nevezett vívmányai végig az osztrák érdekeket hizlalják s indítványt se adott be a törvényja­vaslat, kiegészítéseb­e. A jelentős beszédnek súlyos fejtegetésein­­kívül volt két szenzációja is. Az egyik az a kijelentése, hogy a szerződési formát, melyet a függetlenségi párt a kiegyezés legnagyobb vívmányának tart, a darabantok­ dolgozták­ fel­­és Szterényi József hozta nászajándékul a mostani kormánynak. A másik az, hogy mi­kor a függetlenségi többség leghangosabban agitált az önálló bank mellett, a miniszterel­nök interújúkat adatott közre a „Pester Lloyd“ hasábjain a közös bank fentartásának érdekében. Web­erle Sándor nyomban felelt a vádra s kijelentette, hogy a német lap szerkesztője bejelentette ugyan, hogy az interú­júkat közre fogja adatni, de erre ő nem gyakorolt befo­lyást. Egyébként a függetlenségi pártot vette védelmébe. Szterényi József hétfőn fog vá­laszolni az ő dolgában. Sándor Pál előtt, akire haragudtak, akit folyton zavartak, de végig nagy figyelemmel hallgattak meg, a horvát Bori Milán és a füg­getlenségi párti Jankovich Marcell beszéltek. Az alábbi beadta a függetlenségi párt határo­zati javaslatát a bankkérdésben, melyben min­denről van szó, csak az önálló bankról nincs. Csak ennyit látott: „Iharossy Zoltán... í­télete huszonötödik évében . . . hirtelen . . .“ I . Felsikoltott. Csak nézte a gyászjelen-­­­tést, s egyszerre kiesett a papír a kezéből.­­ Érezte, teste mint merevedik, úgy érezte,­­ nem fog ő tudná mozdulni többet sohasem.­­ Acélkapocs szorította a halántékát, nyomta egyre jobban, egész a szédületig ... És ott benn a homlokcsont mögött eszeveszetten keringtek a megbomlott gondolatok. Végre mégis megmozdult valami merev testében: két nehéz könycsepp csordult ki szemeiből s folyt végig halálsáppadtra váló­­ arcán. Nézett a szoba sötét sarka felé s két­­ szemet látott onnan reá tekinteni. De hiába­­ ijedt, — nem voltak azok haragosak, inkább csak szelídek, szerelmesek. — Megtartotta a szavát! Tört ki végre,­­— azt . . . azt, amelyet én megszegtem! Lassan kezdett eldülni! Nagyot zuhanva terült el a pallón. Valami harangszóra riadt fel ájulatá­­ból. Fekete gondolatok kergetőztek volt agyában, azt képzelte, temetésen van és most hogy éledt, nem tudta, hol lehet? Körülné­zett, a szeme a gyászjelentésre esett. Fejé­hez kapott, — hány óra van? Szent isten, ma temetik, most ebben az órában temetik őt otthon. Elképedve hallgatta a harangszót, —­­ egyszerre csak mintha valami énekhang ve­gyült volna ebbe a zúgásba. Az ablakhoz vánszorgott. Akkor haladt el a Schiavoni előtt egy gondolás temetési menet. Ezüstdiszes fekete sátor alatt emelkedett a katafalk s a koporsó ércszine elővillant az old­ali sorfalat álló­ szol­gák szövétnekei közül. A fényes ruhája te­metési marsall botjával elől állt, hátul a pap aranytalárja mögött skarlátvörösben tűntek fel a sírásók csuklyái. A sarkon nagy körrel fordult a gondola s áthaladva a híd alatt csöndesen siklott be a San Provolo mellék­utca zöld vizére. Nézte a fiatal nő a temetést és hazagon­dolva csak azt látta, hogy az ő Zoltánját vi­szik most örök nyugovóra. Mindjárt itt lesz­nek, mindjárt a Provolóra nyíló másik ablak alá érnek. Futott volna oda, de közben tá­molyogva állt meg: — Mindenki tett a koporsójára koszorút, csak igaz menyasszonya nem . . . Kapkodva nézett körül. Ott volt na­rancsvirágos menyasszonyi koszorúja a föl­dön. Utána nyúlt, egy pillanatra a melléhez szorította, aztán az ablakhoz szaladt vele. Levetette az alant elhaladó gondolára. Hadd legyen övé az a koszorú, amely őt illette volna meg! Libbent a fátyol a jégen át. Az emberek egy percre felnéztek a szálló ablakára. A férj toppant be. Hízásnak induló ko­pasz ember volt,­­ csodálkozva nézett a fe­leségére. •— No mi baj? »— Semmi . . .­­— Kicsit sápadt vagy . A­t Tyük, mennyi levél! Nini egy gyászjelentés. Felvette a feketeszélü papirost. — Iharossy Zoltán? Hm, bizonyosan agyonlőtte magát, ösmertem a váltóit . . . Tudtam én, hogy csak ez lehet a vége ennek a sviháknak! A képviselő az ülése. ’— Kezdete délelőtt tiz órakor. —­ Elnök: Návay Lajos. Endrey Gyula. Napirend előtt személyes kér­­désben szólal föl. Hock János őt tegnap meggya­núsította, hogy Khuen-Héderváryval holmi pak­tumot kötött. Ezzel szemben kijelenti, hogy ő éle­tében annyit sem beszélt Khuennal, mint néhai jó Rigó Ferenc, egyáltalán soha semmiféle összeköt­tetésben nem volt vele. Ez most is kijelenti s Hock állítását a leghatározottabban visszautasítja. (Helyeslés.): Az egy szakasz. Boics Milán: Horvátul bírálja a javaslatot. A kiegyezés mérlegét negatívnak mondja. Az ön­álló nemzeti bank egyedül Magyarország érdekeit szolgálná; a horvátoknak a nyelve még a bankje­gyekről is hiányoznék. Azért örvendenek, hogy most nem jön létre a külön bank. Reméli, hogy mire ez a kérdés a megvalósulás stádiumába ér, akkorra a magyarok jobb meggyőződésre jutnak s megbékélnek a horvátokkal. Indítványozza, hogy vegyék le a napirendről az egyszakaszost s állít­sák vissza az előző napirendet. Végül fölszólítja a kormányt, hogy a horvát krigyezősen ejtett sérel­met tegye jóvá s ezáltal tegye lehetővé a parla­ment rendjének helyreállítását. Jankovics Marcell: A fügetlenségi párt el­nökség­nek megbízásából, a párt nevében szólal föl. Ismerteti a függetlenségi pártnak a magyar nemzeti bank dolgában hozott határozatát, amely a parlamenti bizottság kiküldésének tervét fog­lalja magában- Ez a párthatározat a függetlenségi párt álláspontjának s a válságos helyzetnek a kö­­­­vetkezése volt. A párt a legnagyobb áldozatkész­­­­séget tanúsította, amikor a kiegyezéshez hozzájá­rult. Hock Jánosból aligha beszélt az igazi meg­győződés tegnap. Ilódy Gyula: Ad hoc beszélt! Jankovics Marcell: Ha a koalíció szabott ideje, feladatának teljesítésével kitelik, a pártok visszanyerik cselekvőképességüket s akkor a füg­getlenségi párt is harcba mehet programmjáért. Beterjeszti a függetlenségi pártnak a bankügyről szóló határozati javaslatát, mondja ki a Ház, hogy tekintettel arra, hogy a jegybank kérdésével arány­lag rövid időn belül foglalkozni kell, a bankügy­nek a kormánynyal együtt való előkészítésére hu­szonegy tagú bizottságot küld ki. Sándor Pál beszéde. Sándor Pál: Elkövetkezett tehát a könnyel­műen fölidézett vezényszó-harcnak utolsó felvo­nása. (Nagy zaj.) Egy hang (a baloldalon): De egy ember még itt maradt! (Zaj.) Sándor Pál: Elkövetkezett hát az utolsó fel­vonás ... Visontai Soma: Ezt már hallottuk egyszer! (Nagy zaj.) Sándor Pál: Ha Visontai urnak úgy tetszik, megismétlem harmadszor is. Kmety Károly: Halljuk a Tisza-part­ utolsó tagját! (Zaj.) Sándor Pál: Én nyugodtabban hallgatnám meg a tanár urat, ha a kiegyezési javaslathoz al­kotmányjogi véleményét elmondaná­ (Zaj.) Az utolsó felvonás az ország meghódo­lását, presztízsének elvesztését mutatja. (Nagy zaj. Felkiáltások: Ojjé!), de a független­ségi párt erkölcsi bukását is. (Nagy zaj. Felkiál­tások: Rendre!) Az öblös torokkal engem nem fognak leterrrorizálni. A rideg igazságot mondom. Az ígéretek kora lejárt, hol vannak az eredmé­nyek. Sokszor el sem hiszem, amit látok. Tényleg a hazafias szent koalíció van-e hatalmon? Szentiványi Árpád: Van más koalíció is, a haladókkal! Sándor Pál: Az egyszakaszos javaslatot azért terjesztették be, hogy a függetlenségi párt olvadó lelkiismerete ne okozhasson bajt. Zakariás János: Sándor Pál az ébresztő angyal! Sándor Pál: Ilyen kiegyezést egyetlen 67-es párt sem mert volna­­elénk tenni. A független­ségi párt, mely a független Magyarországot akarta ki­küzdeni... . . . Zakariás János: És fogja kiküzdeni! Bródy Ernő: Kvótaemeléssel? (Nagy zaj.) "Visontai Soma: Aki nem volt híve a párt­nak, annak nincs joga így leckéztetni. (Nagy zaj.) Sándor Pál: A függetlenségi párt gyorsab­ban szegre akasztotta elveit, mint Tisza Kálmán és elfogad olyan kiegyezést, melynél hátrányosab­bat, szégyenletesebbet el sem képzelhetek. Kossuth Ferenc: Nem érti meg. Sándor Pál: Majd Kossuth beszédéből fogom megmagyarázni, én értettem-e meg jól, vagy mások. Kossuth Ferenc: Mások. .(Derültség.) Sándor Pál: Ez a kiegyezés igazolja azokat, akiket önök elneveztek hazaárulóknak s akik szem­beszálltak a néptribunokkal, akik bátran öntötték a nép fülébe a fata morgana édes mérgét. Veresmarthy Miklós: A fata morgana mér­gét? Jaj de szép. (Derültség.) Sándor Pál: A kiegyezés oly szerződés, melyet a miniszterelnök erkélyén kötöttek meg az osztrá­kokkal. A megható jelenetet fotog­ráfiák őrzik meg, kár, hogy mozgófényképeket nem vettek fel róluk. (Nagy zaj. Felkiáltások: Eredj a moziba!) Mit mondjak, mit beszéljek . . . (Felkiáltások: Sem­mit!) A kiegyezés keserű szatíra. Mit gondoljak Tisza Istvánról, az ő nagy emberismeretéről? (Zaj. Felkiáltások: Kristófig!) Mit szóljak az ő nagy emberismeretéről. (Zajos derültség.) Förster Ottó: Ki beszél most, Sándor-e vagy Pál ? (Derültség.) Visontai Soma: Az volt neki a legkeve­sebb. (Zaj.) Sándor Pál... aki a koalíció ... (Folytonos zaj. Felkiáltások: Csak dicsérje!) Nem dicsérni jöttem, hanem temetni. (Folytonos zaj. Kiveszi a zsebkendőjét.) Dobrovics Milán: Él a zsebkendővel. (De­rültség.) Okolcsányi László: Menjen a börzére! Sándor Pál: Éretlen­­viccekre nem felelek. (Folytonos zaj.) Okolicsányi László: Éretlen beszédre éretlen a vicc! (Folytonos zaj.) Förster Ottó: A levegőben kardok lógnak. (Nagy derültség.) Sándor Pál: Tisza azt hitte, hogy a nagy hazafiak védtelen mellüket odatartják a marcan­goló sasnak . . . (Zaj.) pedig ezek az urak a két­fejű madár egyik szárnya zuhogásától is hasra vá­gódtak. (Nagy zaj.) A függetlenségi párt ezt a ki­egyezést a m­eghuny­ászkodás, a megfélemlítés ke­gyében fogadja el

Next