Pesti Napló, 1909. június (60. évfolyam, 128-153. szám)

1909-06-06 / 133. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1900. június­­ 133. szám.­­11 NAPIHÍREK Ügyvéd a válaszúton. Pak­sból most érdekes mozgalom hírét jelentik­. Ügyvédek megkeresték a kamarát, tiltsa el az ügy­védi gyakorlattól azokat a tagjait, akik mellesleg honatyák is, szenátori vagy képviselői mandátumok letéteményesei. Persze, a tilalom múló jellegű volna és addig tartana, ameddig a mandátum. Mihelyt az­tán a választók bizalma elfordult az ügyvéd hon­atyától, s a kitűnő közéleti korifeus — társainak közörömére — megbukott, semmi se állja útját, hogy újra felvegye ügyvédi praxisát, megnyissa iro­dáját, s plaidirozzon nyakra-főre, mintha közben mi sem történt volna. Egyelőre persze még kérdés — ha ugyan­az — hogy a párisi kamara hogyan fogadja ezt a moz­galmat, bár valószínűtlen, hogy a terv portálói célt érhetnének. Hogy kik ezek és mi a céljuk, már a mozgalom szelleméből is könnyen kiolvasható. Kor­látozásról van szó, tehát nyilván olyanok köréből indult ki az eszme, akiknek nem jutott ki annak a helyzetnek előnyeiből, amelyet most, inkább félté­kenységből, meg akarnak szorítani. De ezek közül se a fiatalok lehetnek a reform harcosai, mert ezek­ben a fiatalokban még élhet a reménység, hogy szintén elérik, amit más, és ami most irigylésre méltónak tűnik a szemükben. Ha a fiatalokat így ki­küszöböljük, maradnak még az idősebbek: javakor­­beli ügyvédek, elfanyalodott urak, akik kénytelen­kelletlen, már minden ambícióról lemondtak, csak éppen hogy élni akarnak. És az életük nehéz, an­nál nehezebb, mert egész eddigi munkájukból egye­bet se tudtak felgyűjteni, mint jó adag keserűséget, amely különösen ereszti őket, látván, hogy mások az őszeköttetéseik, tehetségük, vagy a kedvező vé­letlen révén boldogulnak és politikai karriert csinál­nak. Sőt, hogy ennek a karriernek mentén, mint cso­dálatosan színes virágok, jó zsíros ügyek tenyész­nek, amiket az ügyvéd-honatya persze kedvvel sza­kaszt le, és présel abba a főkönyv-herbáriumba, amelyben *— szívének örömére — majd szép expens­­nótává száradnak.­­ Hát persze, hogy­ ezek a megcsalódottak, és már­ nem­ reménykedők, ezek a mozgalom szerzői. Élni akarnak, amihez joguk van, és mert még jogra is hivatkoznak, hát annál tiszteletreméltóbb az igye­kezetük. Még ha félszeg eszközhöz nyúlnak is, rossz fegyverhez, amely nem kecsegtet eredménynyel. Mert igazuk­ van abban, hogy az ügyvéd-honatyának sokkal kedvezőbb a helyzete, mint az övék: nem­csak mert az ügyvédi honoráriumain (tehát a klien­sein) kívül még képviselői fizetését is hozza, hanem mert képviselő létére állandóan a nagy nyilvános­ság előtt illegetheti magát, szerepel, a lapok írnak róla, közlik beszédeit Szóval helyzeti előnye van, reklámot csinálhat magának, amitől ők, a többiek, az ügyvédi tisztesség és a kari tekintély szent ne­vében, el vannak ütve. A kumulálás, mondják ők, akiknek nincs mit kumulálniuk, erkölcstelen dolog, és különösen erkölcstelen dolog ebben az esetben, mert az ügyvéd honatya, mint képviselő vagy sze­nátor, akiből egy szerencsés kombináció esetén igaz­ságügyminiszter is lehet, bizonyos pressziót gyakorol a bírákra. Nagyobb a tekintélye, mint nekik, Themisz közönséges napszámosainak, és mert ezt a közönség is tudja, inkább keresi fel őket, akiknek befolyásában bíznak. Persze az ügyvéd honatyák se restek, és egyrészt csakugyan presszionálják a bírákat, más­részt busásan megsarcolják az igazságot kereső kö­zönséget . . . És így tovább. Valami sok magyarázatra nem szorul a dolog, hiszen roppantul plauzibilis, és mind­nyájan tudjuk, hogy ezeknek a szegény panaszko­­dóknak csakugyan igaza van. Franciaországban, éppen úgy mint nálunk, és mint mindenütt a világon. Bonyolult ügyünket, ha kifizetődik, szívesebben bíz­zuk az ilyen nagy ügyvéd-honatyákra, és nem azért csupán, mert a tehetségüket és tudásukat is­merjük, amely karrierhez segítette őket, hanem mert titokban abban a befolyásban is bízunk, amelyet ez a mandátumos úr­r­a jövendő igazságügyi állam­titkár, vagy miniszter ,, illetékes helyen az érde­künkben gyakorol. Gyerekes képmutatás lenne ezt tagadni. De ha a panaszosoknak, a reform­penge­­tőknek, mozgalom-indítóknak ezen a ponton igazuk is van, még­sem várhatjuk, hogy akarat­uk meg­valósuljon. Mert ez még nagyobb, és végzetesebb igazságtalanság lenne, mint a­melyikről ők most pa­naszkodnak. Első­sorban minden pályának megvannak a maga kisebb-nagyobb igazságtalanságai, az ügy­védnek csakúgy, mint a többinek. És ami az ügyvéd­­honatya nagyobb befolyására és igaztalanul kedve­zőbb jövedelmi viszonyaira vonatkozik, vonatkozik az orvos, mérnök stb. főfoglalkozású honatyára is. Aminek logikus következése az volna, hogy min­denkit, akinek mandátuma van, erre az időre el kell tiltani a tulajdonképeni foglalkozásától. Tehát kép­viselő csak az lehet, aki semmi egyebet nem csinál, mint ül, és ül, és szavaz, és nem szavaz. Ami egy­részt rengeteg energia­pazarlás lenne, másrészt pe­dig csak azok egyedül való kiváltságává tenné a mandátumot, akik olyan gazdagok, hogy állandó fő­­foglalkozás nélkül meg tudnak élni abból a — stan­dardjukhoz képest kicsiny — napidíjból, amelyet a mandátum biztosít nekik és csak — ideig-óráig. Meg aztán: nem is volna tisztességes az a di­lemma, amely arra kényszerítené az ügyvédet, hogy mandátuma és az irodája között válaszszon. Mert az az ügyvéd, aki — kénytelenségből, előrelátás­ból — inkább a praxisát választja, ezzel netán egy értékes, kompetens egyéniségtől fosztja meg a tör­vényhozó testületet. Ha pedig a mandátum mellett­­dönt, az igazát kereső publikum lesz szegényebb. Képzeljük csak el, hogy Robespierre, vagy Danton nem lehetett volna ügyvéd! Vagy hogy Waldeck- Rousseau, ha az ügyvédi kamara határozatából így válaszútra került volna, inkább az ügyvédséget vá­lasztja: nem lett-e volna ez a döntése igen nagy veszteség a harmadik köztársaság parlamentje szá­mára? És még tömérdek példát lehetne felhozni a világ minden országának parlamentáris életéből — arról nem is szólva, hogy nincs az az ügyvéd, aki ha mandátumhoz jut, ne tudná módját ejteni, hogy az irodáját strómanra bízza és egyszerűen kijátsza azt az áhítozott rendszabályt! Hiszen ha még csak ez az ügyesség se telik tőle, igazán nem érdemli meg egyiket se: sem az ügyvédi diplomát, sem a mandátumot... NAPIREND. Naptár. Vasárnap, június 6. — Róm. kath.: C. 1. Szenth­.. — Prof.: C. Szenth.— Görög-orosz: május 21. D. 1. Mindsz. — Zsidó : Szíván 17. — A nap két reggel 4 óra 3 perckor, nyugszik este 7 óra 51 perc­kor. — A hold kél este 10 óra 36 perckor, nyugszik reggel 5 óra 46 perckor. — A miniszterek nem fogadnak. — Tavaszi kiállítás a Nemzeti Szalonban nyitva délelőtt 9 órától délután 5 óráig. Belépődíj 1 korona. — Francois Courlens gyűjteményes ki­állítása a Könyves Kálmán művészeti szalonjában nyitva egész nap. Belépő dij 50 fillér. — A Nemzeti Muzeum összes tárai nyitva 9—­12-ig. — A Szépművészeti Muzeum nyitva 10—2-ig. — A Mezőgazdasági Muzeum nyitva 10—1-ig. — Az Ipar­művészeti Muzeum nyitva 9—1-ig. — A Néprajzi Múzeum nyitva 9 —12-ig és 3—6-ig. — A Fővárosi Múzeum nyitva 9­‘/28-ig. — A Történelmi Képcsarnok nyitva 10—‘/22-ig. — A Föld­tani Intézet múzeuma nyitva 10—1-ig. — A Közlekedési Múzeum nyitva 9—12-ig. — Az Aquincumi Múzeu­rt. nyitva egész nap. — A Technológiai Iparmúzeum nyitva 9—1-ig. — Az Erzsébet-múzeum nyitva 9-1­l-ig — A Fővárosi könyvtár nyitva 9—12-ig. — A pedagógiai könyvtár és tanszerkiállitás nyitva 3—0-ig. NAPIREND. Naptár. Hétfő, június 7. — Róm. kath.: Róbert ap. — Prot. Róbert. — Görög-orosz: május 28. Sz. Iván feje. — Zsidó: Szíván 18. — A nap két reggel 4 óra 5 perckor, nyugszik este 7 óra 52 perckor. — A hold kél este 11 óra 22 perckor, nyugszik reggel 6 óra 49 perckor. — Adomány. Pándyn­é­ L­ezniczky Irén a beregvármegyei Nagy-Lónyáról 2 koronát küldött hozzánk a Szent Antal szegényei számára. Az ado­mányt rendeltetési helyére juttatjuk. — A király a német műkiállításon. A király ma délelőtt nyitotta meg az általános német mű­vész-egyesület által rendezett német műkiállítást, Rainer herceg, Montenuovo főudvarmester, a közoktatásügyi miniszter, a helytartó, a polgár­­mester, valamint a bajor és szász követ és a né­met nagykövetség több tagjának jelenlétében. — Szalvátor Lipót főherceg katonai szemléje. Szalvátor Lipót főherceg, tüzérségi főfel­ügyelő, W­e­i­g­n­e­r Adolf ezredes kíséretében va­sárnap este szemleútra indul Magyarországba. Először Komáromba megy és ott a tüzércsa­patokat és berendezésed szemléli meg. Komárom­ban e hónap 9-éig marad, ahonnét ismét visszatér, Bécsbe. Csütörtökön, e hónap 10-én a főherceg Sopronba megy, ahol szombat estig marad. — A spanyol király gróf Karácsonyi Jenőnek, Budapesti látogatásának emlékére harminckét acél­­metszetet küldött ajándékba a spanyol király gróf Karácsonyi Jenőnek. A metszetek nagy spanyol művészek képeiről készültek. A spanyol király meleghangú levél kíséretében küldötte el a gyűjte­ményt a grófnak, kérve, hogy „fogadja azt szívesen fényes palotája műkincsei közé a feledhetlen pesti napok emlékére“. — Kinevezések. A m. kir. földmivelésügyi mi­niszter a vízügyi műszaki tiszti személyzet létszá­mában Lupkovits Aladár és Lukács István kir. mér­nököket kir. főmérnökökké, Jösdi János és Bene­dek József kir. segédmérnököket kir. mérnökökké, Lampl Hugó és Zboray Béla fizetéstelen kir. segéd­mérnököket pedig kir. segédmérnökökké kinevezte. — Münszter Tivadar halála. Kassáról jelentik, hogy Münszter Tivadar nyug. polgármester, ki harmincöt éven át volt Kassa város polgármestere, ma hetvenhat éves korában meghalt. Az elhunyt­nak temetését Kassa város rendezi a kassai dóm­ból. A szertartást Fischer Colbrie püspök végzi. A temetésen testületileg részt vesznek az egyesületek, társaságok és iskolák. A város hétfőn rendkívüli közgyűlést tart, amelyen az elhunyt érdemeit Éder Ödön polgármester fogja méltatni. — Cím és jelleg. A király gróf Károlyi Antal miniszteri fogalmazónak, ezen állásától, saját kérel­mére való felmentése alkalmából a miniszteri segéd­titkári címet és jelleget adományozta. — György trónörökös a téria. Megemlékeztünk már arról, hogy György trónörökös azzal fenye­gette meg atyját, Péter királyt, hogy lemond a tiszti rangjáról, ha ellenfelét, Okanovics őrnagyot el nem bocsátják a szerb hadsereg kötelékéből. Em­lített levelében — min­t Belgrádból jelentik — a többi közt ezt irta atyjának a haragos herceg: „Ha to­vábbra is az összeesküvőkkel tartasz, végromlásba döntöd ezzel a Karagyorgyevics-dinasztiát. Nézz kö­rül és meg fogsz győződni, hogy az egész nép ellened v­a­n“. — Új királyi tanácsos. A király Schramm Antalnak, József főherceg udvari titkárjának a ki­rályi tanácsosi címet adományozta. — Székelyek Rákóczi sírjánál, Kassáról Írják: Az erdélyi „Székely Szövetség“ egy tíztagú küldött­sége Székely István vezetése alatt a Horto­­bágyról csütörtökön délután Kassára érkezett és a vasúttól egyenesen a dómba ment, ahol egy sárga­kék szalagos koszorút helyezett el a nagy fejedelem szarkofágjára. A küldöttséget a vasútnál a Kassán lakó székelyek fogadták. — Milliomos kisasszony és detektív eljegyzése. Newyorkból írják, hogy a néhány hónap előtt el­hunyt M o r o s i n i olasz származású milliomos leánya néhány nappal ezelőtt tartotta eljegyzését egy Werner nevű detektívvel. Az excentrikus leány, aki rengeteg vagyonnak ura, eljegyzését is nagyon különös módon ünnepelte. Egy mulatságon pompás ruhába öltözve és nyakán száznyolcvanezer korona értékű gyöngysorral jelent meg a detektív társaságában. Két tánc között a buffetbe mentek, ahol a szép Júlia egy pohár pezsgőt hozatott Az italt alig érintette ajkaival, hanem odaadta a detek­­tívnek, aki azt egészen kiitta. Ez volt az eljegyzés nyilvánosságra hozatala, amint látjuk, elég különös formában. A fiatalok ismeretsége különben hasonló­képpen romantikus körülmények közt történt Az az­óta már elhunyt milliomos egy izben kikocsizott leá­nyával, miközben a lovak megbokrosodtak. Már­­már majdnem nekivitték a kocsit egy falnak, mikor Werner a lovak elé ugrott és egy ügyes és vak­merő mozdulattal megállította őket, megmentvén ezáltal a milliomos és leánya életét. A fiatalember bátorsága nagyon megnyerte az öreg Morosini tet­szését s hálából felajánlotta neki házának gondnoki állását. Werner elfogadta az ajánlatot, majd rövid­del azután elvált a feleségétől, hogy elvehesse a milliomos kisasszonyt, aki beleszeretett. Morosini kisasszony egyike Newyork legelegánsabb hölgyei­nek. Ruháinak értékét kerek egy millióra becsülik; egyetlen színházi belépőért vagy negyvenezer koro­nát fizetett. Egy ötnapi lókiállítás ideje alatt tizen­hét vadonatúj toalettben jelent meg, nem kis irigy­ségére barátnői tömegének, akik számára most bő pletykaanyagot nyújt a detektívvel való házasság.

Next