Pesti Napló, 1909. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)
1909-09-01 / 206. szám
2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1909. szeptember 1. 206. szám. mény szolgálatában működjön, mely munkájának még a megközelítő ellenértékével sem kárpótolja. Összevonva mindazt, amit ezideig megállapítottunk, a bajoknak a lényege mégsem ezekben a tünetekben keresendő. Valljuk nyíltan, hogy tudománynyal foglalkozó emberek számára stallumokat kell rendszeresíteni, hogy dolgozhassanak, mert tízszeres és százszoros az a haszon, mely munkájuk után, ha kiváló tehetségek, az államra visszahárul. Nálunk különösen meg kell ezt tenni, mert alig van mód reá, hogy tudós ember másként megélhessen. De ugyanekkor fel kell szerelni a múzeumi intézményt mindazzal a készséggel, melyet a benne rejlő nagy kultúrértékek és a haladottabb igények követelnek. Az, hogy sikkasztás történt, a legmellékesebb dolog, mert aki lopni akar, vagy a lopásra rá van kényszerítve, Londonban és Párisban is ugyanezt cselekszi. A felelősség itt egyenesen a közoktatásügyi minisztériumra hárul, amely évtizedek óta nem tartott a Múzeumban rendszeres vizsgálatot. És a minisztériumé és a parlamenté az a felelősség is, hogy egy száz évnél idősebb szervezettel szemben nem teljesítik azokat a kötelességeket, melyeket annak a fejlesztése évről-évre követel. Mirevaló akkor a könyvtár, a régiségtár és a többiek, ha a felhalmozott óriási értékű gyűjtemények évtizedek óta romokban hevernek, mert nincs elég munkaerő, mely azokat feldolgozza. Mirevalók az oklevelek, kéziratok és könyvek, ha száz esztendő leforgása alatt még annyira sem jutott a kormány, hogy regestáikat és katalógusaikat elkészíttesse. És végül mirevalók azok a kiváltságos kedvezések, hogy három-négyféle hivatalt tolnak egyes emberekre, melyek mellett egyet sem lehet aztán elvégezni. A most leesett tégla ezekre a kérdésekre kétségtelenül mind meg fog gos angol home ez a rudimentuma annak a kis Angliának, amit ha két angol egy napig együtt van akárhol a világon, feltétlenül épít magának. Az ember szinte keresi a kis asztal mellett kinézve az ablakon, a tenniszterét . . . Az angol mellett szintén elzárkózott nemzet — a japáni. Meglepően sok japáni van a kongresszuson, ahoz képest, hogy milyen messzi a hazájuk. K i t a s z a t a professzorral, a világhírű bakteorológussal az élükön, vagy harmincan jöttek el a tudományos összejövetelre. És minden előadáson ott lehet látni tizenötöt-huszat ezekből a fekete, pápaszemes kis emberkékből, akik valamennyi faj között bizonyára leginkább jöttek el tanulni. Mindig együtt vannak és mindig csak egymással beszélgetnek, sétálnak. Ez az elzárkózottság azonban talán inkább elszokás. A híres japáni mosoly rögtön ott van az arcukon, mihelyt valaki megszólítja őket, udvarias, szolgálatkész, érdekes emberek, mégis mindig egyedül vannak. Mintha mindegyikükben egy porcikáját látnak annak a nyugtalanító, félelmes színiksznek, a bámulatos erőre kapott Japánnak, a jövő történelem menydörgéseit magában rejtő felhőnek, úgy hazódoznak tőlük valami öntudatlan idegenkedéssel. Vagy a kiirthatatlan faji érzés ez, amely még a tudós, a kulturemberekben is benn van és a japániban tulajdonképpen, öntudatlanul a négert szagolják, akivel nem lehet egy omnibuszba ülni . . . Vasárnap például, az ünnepélyes megnyitás napján a katonaorvosok teljes díszben, uniformisban jártak egész nap. A kövér, alacsony olasz és francia tisztek a vörösben meg kékben játszottak, az angolok pompásak voltak, a németek ebben a nagy hőségben marciális sisakokban büszkélkedtek. Mind együtt voltak a teknika lépcsőházában, bemutatkoztak, beszélgettek, egymás ruháját nézegették. És tőlük egészen külön lézengett egy japáni katonaa maga rendjén felelni. Az a különös csak a dologban, hogy még az ilyen országos érdekű ügyekben is tégláknak kell előbb lezuhanni s egyébként tiszteletreméltó és kiváló jellemű embereknek bajt okozniok, hogy a kormány kötelességeire ráeszméljen. Ingadozó trónok. Budapest, augusztus 31. Abdul Hamid összedőlt trónjának szomszédságában egy másik trón is ingadozik: a görög királyé. A forradalmak legveszedelmesebb tünete, a tisztek ellenszegülése, összeesküvése és szervezkedése már elsöpörte a kormányt és a király kénytelen volt amnesztiát adni azoknak a katonatiszteknek, akik ágyukkal, lovas és gyalogos csapatokkal külön táborhelyre vonultak vissza és onnan diktáltak feltételeket a kormánynak és a királynak. A király a közhangulat nyomása alatt kénytelen volt elbocsátani a régi kormányt, amely nem akarta a tisztek követelését teljesíteni és olyan kormányt volt kénytelen kinevezni, amely elsősorban amnesztiát követelt a királyi család katonarangban levő tagjai ellen fellázadt tisztek számára. Kétségtelen, hogy ez nagy megaláztatása a királynak és meg lehet érteni az atoni jelentéseket, amelyek arról adnak hírt, hogy a király el van keseredve és legjobban szeretné, ha trónjáról lemondhatna. Igaz, hogy ez a lemondási hajlandóság nem éppen önkéntes és nemcsak a király személyes keserűsége, hanem a körülmények kényszerítő ereje növeli. A nem nemzeti dinasztiák közös tragédiája, hogy azonnal ingadozni kezdenek, mihelyt a nép feltámadt nemzeti érzülete valamely becsületbelinek kikiáltott kérdésben nem tud diadalmaskodni. A nemzeti becsület, vagy a nemzeti érzékenység kudarca elsősorban a dinasztián szokta megbeszulni magát és a görög királyi csaorvos. Zöldes-szürke kaki-ruhája szinte ropogott az újdonságtól, lapos tányérsipkája színes stráfokkal díszelgett, a lábán lakkcipő. De ez a cipő óriási volt, horribilis terjedelmű, valóságos fenormén, a ruha mindenféle, egészen különös ráncokban lógott rajta, rövid lábszárait még rövidebbnek mutatta az, hogy a nadrág túl hosszú volt és harmonikaszerűen esett a cipőjére. Mintha nem az övé lett volna a ruha: egy európai köntöse a keletázsiain. Valóban láttunk már győzelmes japániakat, hősies japánit, feltaláló meg tudós japánit, elegáns japánit azonban még nem látott a világ. És azt sem lehet mondani, hogy a színes, pillangószerű ruhákhoz szokott testek nem tudják viselni a mi szürke ruháinkat, mert hiszen elegáns kínait eleget lehet látni, sőt a kínai férfi többnyire tormás . . . Nem szimpatikus nép a japáni ! Ámbár: ne legyünk elbizakodottak. Megvan nekünk, európaiaknak is a mi japánunk. A németek. A német furcsa ruházkodásáról külföldi újságok humora szakadatlanul szól. És hogy milyen igazuk van, azt most mi is láthattuk. Van itt például egy pár, férj és feleség, egészen olyan, amilyennek a Simplicissimus az Oberlehrereket szokta rajzolni. Az ünnepélyes megnyitásra a férfi világosszürke lüszterruhában, sárga szandálban és belőle sákandikáló barna harisnyában jött el. Elegy azonban az ünnepi alkalomnak is hódoljon, óriási fekete cilindert tett a fejére. A többi vendégek közt, akik ellenkezőleg, frakkban és szalmakalapban, vagy könnyű sipkában járnak, napsugárban fürdő cilinderével úgy nézett ki, mint valami világítótorony . . . Különben legyünk hálásak a németnek, a mi főpolgármesterünk legalább nem volt egyedül utcai ruhában a fényes megnyitó-ünnepélyen. Sád ennek a történeti tapasztalásnak keserűségét éli most át. A görög közvélemény a krétai visszavonulásban a nemzeti ügy fájdalmas bukását siratja és az okokat, amelyek e bukást előidézték, a királyi családban és a királyi család tagjainak államjogi viszonyaiban keresi. Ezek a viszonyok eddig nem tűntek fel senkinek, de most, hogy a lelkek keserűséggel teltek meg és a nemzeti becsületet meggyalázva érzi minden görög, mindenben visszaélést látnak és mindent felhánytorgatnak, ami eddig nem is volt feltűnő. A királyi család tagjai személyes sértéseknek vannak kitéve, a király tekintélye pedig porig van megalázva. A forradalmi tisztek amnesztiával térnek vissza helyőrségeikbe és elviszik magukkal egy királyellenes lázadás büntetlenségének büszke öntudatát. Ismerni kell a szoldateszka lélektanát, hogy megítélhessük azt a hatást, amelyet a visszatért tisztek jelenléte és diadalmas gőgje gyakorolhat a hadsereg szellemére. A király nyilván tisztában van ezzel és jól tudja, hogy a monarkiák egyetlen alapja és védelme ma a hadsereg, és a királyi hatalom e védelem nélkül porrá omlik össze. Ezért hangoztatja folyton lemondásra kész hangulatát és ezért készül is talán arra, hogy a békés, vagy erőszakos, de egyformán kellemetlen menesztést megelőzve, önként távozzék az országból-Trónja veszedelmesen ingadozik. Még nem is olyan régen senki se gondolta volna, hogy a görög trón is csakhamar Európa ingadozó trónjai közé fog tartozni. Törökország, Szerbia, Portugália, Spanyolország sorába — mondhatjuk talán Oroszországot is — most Görögország is beilleszthető. Európa egyszerre hat helyen szemlélheti végig a királyság léte és nem létének izgató küzdelmeit. A nemzetközi politika spekulációjának széles mezői nyílnak meg és a hatalmak elhelyezkedésének jövője, érdekelt... A hölgyek egész nap könnyű, világos nyári ruhában, vagy utazókosztümben járnak. A nők nem igen tanulhatnak tőlük divatot, mert az örökéletű angol szabásnál, vagy fehér blúznál egyebet alig láthatnak. Hanem este, a dineneken és estélyeken, mintha újjászülettek volna hölgyvendégeink. Egészen ki vannak cserélve. A testhezálló angol ruhák helyett megjelennek a mostani lebernyeges divat fort a nt formái és bizonytalan színei. A fejeken pedig azok a bársonynyal kerített toque -szerű kis kalapok, oldalt kócsagtollak, amelyek divatja még nem érkezett Pestre. Nemes tartása angol nők, ragyogó szemű olaszok, ennivaló lábú franciák láthatók. Van néhány királynői szépségű orosz és lengyel asszony. Jár itt egy kövér kis francia orvos két tizenhat-tizenhét éves leányával. Egészen egyformán vannak öltözve és fejükre borított szalmakalapjukkal, rövid trotteuse-szoknyájukkal ott tipegnek kacagva, akárhová megy az ember, mindent megnéznek, megfognak, mindenhova beütik az orrukat. Borzasztó kedvesek. ft * Amikor az éj leszáll kongresszusi vendégeinknek természetesen legkevésbbé sürgős dolguk fejüket álomra hajtani. Megkezdődik részint a társaságbeli élet, részint pedig a híres pest éjjeli élet, amelyről szerző megnevezése nélkü megjelent félhomálykedvelő füzetek annyit regélnek. A társaságbeli élet Budapesten is csal olyan, mint másutt. Teljes dresszben ebédelni valahol vendégségben, vagy a szálló éttermében, azután hazamenni a hotelszobába. Egyes társaságok azonban estélyruhás hölgyekkel ellátogatnak az éjjeli helyekre. És csalódottan térnek nyugalomra. Párisban, Berlinben az ilyesmi sokkal fényesebb, elegánsabb. De bezzeg, ha látnák társaságuk férfi tagvait amint egyedül