Pesti Napló, 1912. március (63. évfolyam, 52–78. szám)
1912-03-01 / 52. szám
Budapest,a péntek PESTI NAPLÓ 102. március T. / 52. szám. " - ban, mikor jelentést tett a Háznak arról, hogy öt képviselő szabadságot kért, a jobbközépen felállott Kenedi Géza s előre elkészített indítványt olvasott fel, melyben azt kívánta, hogy valamennyi szabadságkérésről egy határozattal döntsön a Ház. A kormánypárt vad rivallgással fogadta Kenedi szavait s kárörvendő pillantásokat vetett a baloldal felé, mintha azt kérdezte volna: — No, most mit csináltok, híresek? Nem tesz öt név szerinti szavazás, hanem csak egy. Hamar kiderült, hogy a többség tévedett. Nemcsak egy név szerinti szavazás lett, hanem egy sem. Mert az egész ülést lefoglalta a Návay—Kenedi-féle trükk nyomában keletkező házszabályvita. Sőt, hogy a blamázs teljes legyen, a mai házszabályvita folytatását az elnök — kitűzte holnapra is, védekezett a horvát obstrukció ellen, hogy egy javaslat több cikke felett egyszerre szavaztatott. De senkit nem győzött meg. Az ellenzék egymásután küldte ki szónokait a házszabály védelmére. Barabás Béla, a Kossuth-párt alelnöke, reflektált Návay érveire először s ezzel nyíltanszembehelyezkedett a saját pártjával, mely a mai ülésen is csak két tagjával képviseltette magát. Utána Pelónyi Dezső ellenindítványt nyújtott be, melyben azt kívánta, hogy Sümeginek adják meg a szabadságot, két másik képviselőtől azonban tagadják meg. S egyik erős támadás a másikat érte a magáról megfeledkező elnök ellen. Bakonyi Samu az elnöki tekintély sárbatiprásának nevezte azt az eljárást, hogy Návay előre kieszelt furfanggal akarja a házszabályokat kijátszani. Polonyi Dezső arra figyelmeztetett, hogy az elnök tévesen idézte azt a precedenst, amivel felfogását igazolni akarja, mert igaz ugyan, hogy három szakasz felett a koalíciós éra egyik ülésén egyszerre szavaztak, de akkor nem volt ellenindítvány. Návay ekkor jött ki igazán a sodrából. S ő alkotott meg egy különös precedenst: — Nem szoktam hamisan idézni! — kiáltotta le a képviselők közé. Amit idéztem, az szóról-szóra így van. Ezt becsületemre állítom! így került bele megint a becsületszó a politikába. Polónyi Dezső ekkor felment az elnöki emelvényre, hogy megnézze azt a régi országgyűlési naplót, amelyből Návay citált. A jobboldal óriási lármával kisérte: — Menjen le! — Le az emelvényről! —Húzzák le! Ez a nagy zúgás azonban nem akadályozta meg, hogy Polónyi be ne bizonyítsa, hogy neki van igaza. Návay viszont kijelentette, hogy ő egy másik precedenst akart megerősíteni becsületszavával s ennél tényleg nincs nyoma az ellenindítványról való megemlékezésnek. Egész sor ellenzéki szónok szélesítette ki még azt az árkot, mely a házszabály és Návay felfogása közt tátong — Ábrahám Dezső, Hock János, Kovács Gyula ,Ráth Endre, Bereczk János, Szmrecsányi György és Verán Endre — s megint a becsületszó szerepe következett. Návay Lajost meghívta a nagy és lekesítő feladat a szöveget imigyen kieszelő színpadi embernek — a könyv láthatón Puccini kiokoskodása — zeneszerző mivoltához is. Mindenképpen neki való a tárgy, más hozzá se merne nyúlni és a millió, a szédületes ellentétek az első felvonás kínálkozó alkalmai, a második felcsigázott szenzációi, a harmadik elbágyadt lírai hangulata csupa sikerbiztosítói az operának. A „Nyugat lánya“ muzsikáját természetszerűen nem lehet a jó és rossz, a szép és csúnya alternatíváival szembeállítva meghallgatni. Vannak jó és rossz, szép és csúnya részletei ennek a mindenképpen érdekes és nagyjában vonzó muzsikának. Ez a zene állandóan izgalmas rezgésben tartja a fantáziát, néha melegen simogató, máskor meg könyörtelen vadsággal idegekbe markoló muzsika, melyet nem lehet elég óvatossággal, gyanakvással hallgatni, hogy hatalmába ne kapja az embert. Átengedve magunkat a Puccini zenéjének, parancsolónkká lesz és tompult hallással, zavaros látással kerülünk lenyűgöző hatása alá! Ezúttal is a hangulatkeltés, a hangulatfestés munkája a mű zenei kiválósága. Olyan meggyőző erővel, mint Puccini, senki sem tudja a hangulatot elmondani, szem elé varázsolni. Az eszközeiben persze nincs újabb fejlődés, de hiszen fölényessége ezen a ponton kezdettől fogva elismert. A mai zeneszerzési technika minden képzelhető felszereltsége jelen van a dolgozási módjában, az pedig egyenesen kacérkodás, hogy hol a legvakmerőbb, hol meg a legegyszerűbb eszközökkel váltja ki a hatásait, de mindig egész bizonyossággal, mert az ő fölényessége szinte csalhatatlan, nem tévedhet a méretekben, nem tévedhet a hatás fokában, melyre szüksége van és amelyet el akar érni, nem a módban, az eszközben, melyet harcba állított érte! A lokális kolorit hangsúlyozása itt nehezebb, mint a „Pillangókisasszonyában, mert Kaliforniának bizony kevés ,zenei-vonatkozását sem. miniszterelnök dezsönére s mindenképpen szeretett volna elmenni. Gróf Batthyány Tivadarhoz fordult tehát azzal a kérdéssel, eltávozhatik-e nyugodtan ? — Igen, — mondta Batthyány, —, de adj garanciát, hogy nem lesz szavazás és holnap folytathatjuk a házszabályvitát. És add a becsületszavadat! Návay becsületszóval fogadta, hogy így lesz, aztán átengedte helyét Beöthy Pál alelnöknek, aki két órakor csakugyan berekesztette a vitát s a jobboldal kínos meglepetésére kitűzte a mai házszabály vita folytatását is holnapra. Az ellenzék diadalmasan hagyta ott a csatateret. — Az iskolázatlan rabulistáknak"— jegyezte meg elégedett mosolygással Poónyi Géza, akit ezzel a jelzővel csakugyan nem lehetne illetni — az a bajuk, hogy ha kieszelnek valami ravaszságot, nem tudják, hogy mi lesz belőle. Most addig tartjuk napirenden a házszabályvitát, amíg nekünk tetszik. Justh Gyula is vígan összegezte a nap eredményeit. — A kormány mindennap új battériákat állít fel az elnöki széken — mondta — mi pedig naponta gondoskodunk arról, hogy ezek ne süljenek el. Most az a taktikánk, hogy megakadályozzuk, hogy a többség bármilyen házszabálykérdésben is határozni tudjon. Eddig ez a taktika eredményes is volt. Vájjon milyen eredményekkel számolhat be Návay a megbízóinak? •K' X ' _____1 A képviselőház ülése. — Kezdete délelőtt tíz órakor. — : Elnök: Návay Lajos. A jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök bejelentette, hogy a tegnapi szabadságkérők kérésüket, visszavonták azzal a megokolással, hogy az elnök házszabályellenesen járt el. Nem csinál kázust ii dologból, de ezt az egyoldalú megállapítást visszautasítja. (Znos helyeslés a jobboldalon.) Jelenti azutárt, hogy Kun Béla, Bosnyák Géza, Valentsik Ferenc, Sümegi Vilmos és Veszprémi István március elsejétől 16-ikáig szabadságot kérnek. (Nagy zaj jobbról. Kozma Andor: Megadjuk! Már meg van adva. (Folytonos nagy zaj.) Az ellenzéknek azon a meglepetésén, amit Kenedi Géza indítványa okozott, először Posónyi Géza lett úrrá. Fölényes mosolylyal tűrte azt a dühös rohamot, amit a kormány tábora ellene intézett, amikor szólásra jelentkezett. Tréfával kezdte. — Én — mondta — Sümegi Vilmosnak megadnám a szabadságot, de Kun Bélának nem. Kenedi indítványa megakadályozhatná azt, hogy én éljek ezzel a jogommal. A jobboldalon kacagtak, de haragudtak is. • — Visszaélés a házszabályokkal! — kiáltották. — Ha visszaélés, ne visszaéléssel akarják kiküszöbölni! — vágott vissza Polónyi. Azután komoly fordulatot vett a beszéde. Megkérdezte, lehetséges-e, hogy ugyanaz az felnök ugyanazon az országgyűlésen ugyanazt a ** házszabályt az eddigi gyakorlattal ellentétesen ilkaknazza? — Ha ez így van, — jelentette ki, — akkor az elnök a hatalmi többséget akarja szolgálni. S akkor egészen mindegy, november 18-at, vagy február 29-et akarnak-e csinálni! Akkora volt Polónyi szavainak hatása, hogy az elnök jónak látta, ha nem válaszol ebben a hangulatban. Megvárta, amíg még gróf Batthyány Tivadar tiltakozik az új prakszis ellen, de azután végtelen szaporasággal megindult a szájáról a szó. Talált egy precedenst is a koalíciós kormány idejéből, amikor az elnök azzal Minnie kiveszi harisnyakötőjéből a hamis kártyát. Mindez megmarkolja az idegeinket és felcsigázza lélekzetvisszafojtásig az izgatottságot. Csak mikor a függöny legördül, akkor látjuk, ami itt már nyilvánuló rosszhiszeműség,az, hogy kínzó eszközökkel dolgoztak ellenünk! A harmadik felvonás ellaposodik, mert lírába fullad és az ostor alatt hajszolt idegzet erre a kompromisszumra nem igen hajlandó! A szövegkönyv Belascoé és a két olasz iparosé, de azért Puccini műve! Most már rá lehet ismerni a kézjegyére és amint a partitúrájában minden hangjegyen rajta van az ő egyénisége, a szövegkönyv is magán viseli azt. Ami szövegötlet korábbi műveiben bevált, az itt mind felvonul helyzetvonatkozásokban, logikai kapcsolatokban, ugyannyira, hogy a librettó minden „trió“-j énél meg lehet jelölni, hogy a „Bohémélet“, a „Tosca“, vagy a „Pillangókisasszony“-ban lett-e az eredetije hatás és siker szempontjából kipróbálva. A publikumnak még ott is alárendeli magát a szerző, hogy ezúttal a mű „jól végződik!“ Mert az amerikaiaknak — ■és az egész librettónak az a jellege, hogy nekik készült — kell a szentimentális befejezés a műizgalmasságai után, azután meg a kinematogramm szabályai szerint végül „minden rendbej jön“, ezek a szabályok pedig féltő gonddal érvényesültek a mű során véges-végig! Az amerikai dollárok érdekében játszó Minnie és a sheriff a poker-játszmát életre-halálra. Európának kissé érhetetlen részlet ez, kissé túlságig fantasztikus, hogy egy csókszomjas ember, aki a törvény embere is, egy banditát, a fejére kitűzött ötezer dollárral együtt, feltegyen a póker sorsára. Csak vérbeli yankee tud tapsolni ennek a bizarr ötletnek, melyen pedig a dráma fordul! A könyv, ahogyan Puccini megrendelte magának, híven szolgálja az amerikai ízlést, nagy a kelepce a dollárok mellen. De-egyúttal izgalmasan győzhette fel a zenekutatás. Valami kevés indián és angol-nigger ornamentika akad, de exotikus melódiák, különösebb rithmikai újdonságok nem álltak a kezéhez, a partitúra ezen a ponton nem szerez meglepetéseket, mint a Butterfly cseresznyevirágos muzsikái. Inkább az ott használt színeit keni fel most i s, mikor az exotikumot akarja kidomborítani, bizony a „Pillangókisasszony“ vonzó, gyönyörű hangulatfestései refrénnek térnek vissza itt is és szinte látni, mint ijed meg a partitúrában a komponista, mikor önmagát tettenéri ilyen ismétlődésein, mikor a kaliforniai szerelem is csak olyan a palettáján, mint a Pinkerton hadnagy és Csocsoszán kisasszony csókos láza! Ilyenkor a kipróbált színek elhomályosulnak és valami újféléknek, kissé kevésbbé határozott, kevésbbé hatásos kísérletnek adnak helyet és ezek a próbálgatózások, ezek az újféleségek, ezek nehezítik meg sok helyütt a líla szárnyalását, a hangulatfestés melegségét. Csak a drámai, a durván hangsúlyozott jelenetekben látunk a megmagyarázásban olyan könnyed biztonságot, melyet új tulajdonságnak kell vennünk és az idegrázó, nagy szenzációk kontúrjaiban olyan nála is új keletkezésű pregnáns erőt, mely magával ragadott bennünket. A színpadi cselekményt hajszálfinomra idegezett programmszerűséggel kíséri mindvégig a zenekar munkája, a legszövevényesebb motivisztikus kezelés vezet át a drámán, mely a legjelentéktelenebb apróságokra is féltő gonddal kiterjeszkedik. Jellemző ereje sokkal megdöbbentőbb, mint korábbi munkáiban és lüktetőn viszi előre a cselekményt. A zenekari hatások kitalálásában valóságos Krőzus. Még mindig vannak új ötletei és még mindig tanul melléjük, még pedig a franciáktól, főleg Debussy-től és pazarul adakozik a saját kitalálásaival is, a most tanultakkal is. Ezen a ponton néha megdöbbentő,vannak a „Nyugat lányá“-nak olyan