Pesti Napló, 1912. november (63. évfolyam, 258–283. szám)

1912-11-06 / 262. szám

10 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ hát, mert stratégiai előrenyomulásukat nem akarják időnek előtte félbeszakítani, hanem a maguk elé kitűzött katonai célokat el akarják érni. Ezek a célok: 1. A nagy csata Csataldzsa mellett, amely ennek a hétnek a végén lesz. 2. Drinápoly elfoglalása. 3. Szkutari bevétele. 4. Szaloniki és Monasztir meghódítása. Belgrád, november 5. A szövetséges kormányok tárgyalásokat folytatnak egymással a balkáni szövetség legközelebbi teendőiről. A katonai műveletek abbahagyása semmi esetre sem várható, a fegyverszünet kérdését nem is teszik megbeszélés tárgyává. A katonai Programm végrehajtása előtt, amire három hetet számítanak, a szövetségesek aligha fognak diplomáciai akciót kezdeni. Mindenesetre megvárják Drinápoly és Szkutari elestét. Még nincs megállapodás a tekintetben, hogy a szerb és görög csapatok bevonulnak-e Szalonikibe, a katonai akció valószínűen Szaloniki és Konstantinápoly kapui előtt fog véget érni. 1! drinápoSyi ostrom. Musztafa-Pasa, november 5. Itt arról beszélnek, hogy a bolgároknak sikerült a drinápolyi vízvezetéket elvágni, úgy hogy a törökök most már a Marica vizére vannak utalva Szófia, november 5. Irányadó körökben azt állítják, hogy Drinápolyt eddig még nem bombázták. Az albánok: Konstantinápoly, november 5. A legközelebbi napokban albán küldöttség indul útnak az európai fővárosokba, legelőbb Bécsbe és Berlinbe megy a küldöttség. Bukarest, november 5. Izmail Kemal, ismert albán vezér ideérkezett, hogy előkészítse a Bukarestben tartandó pánalbán kongresszust, amely Albánia jövőjéről fog tanácskozni. Budapest, november 5. A boszniai tartományfőnök Budapesten. Szerajevóból jelentik: A tartományfőnök és dr. Mandics, a tartománygyűlés elnöke, ma este Budapestre utaztak.* Az osztrák delegáció bizottságai Az osztrák delegáció hadügyi albizottsága elnökévé gróf Walterskirchen zu Wolfsthal Ferencet, alelnökivé Fon Józsefet, jegyzőkké herceg Starhemberg Ernőt és Smeral Bohumirt, előadókká: a rendes költségvetésre Jovag Kozlowskit, a rendkívüli költségvetésre gróf Clam Martinicet, a tengerészeti költségvetésre pedig Schiegelt választotta meg. A pénzügyi albizottság el-nökévé báró Fuchs Viktort, elnökhelyettesévé gróf Mensdorff-Ponilly Alfonzt, jegyzőkké , Helmer Jánost és Pittoni Valentint, előadókká Grabmayr Károlyt és gróf Skarbek Sándort, főelőadóvá Grabmayrt választotta meg. A bosnyák albizottság elnökévé Kramárt, helyettes elnökévé herceg Lobkoviczot, előadóvá Korosecet, jegyzőkké Prisching Ferencet és Leul Nándort választotta meg. A kérvényi bizottság elnökévé Dreher Antalt, helyettes elnökévé Spadaro Pétert, jegyzőjévé Seidl Antalt választotta meg. A bosnyák tartománygyűlés Sarajevóból jelentik. A tartománygyűlés ma elfogadta a kultuszalkalmazottak ötödéves pótlékára és özvegyeik és árváik gondoskodására vonatkozó törvényjavaslatot, azután elintézte a mentelmi bizottság jelentését. A bizottságnak több képviselő kiadására vonatkozó indítványát elvetették. | lEHyjjiBBI A török demspche Párisiben. Páris, november 5. A Havas-ügynökség a következő jegyzéket közli: A török nagykövet este Poincaré miniszterelnöknek Törökország hivatalos kérelmét nyújtotta át a közvetítés iránt, melynek szövege a következő: Az ottomán kormány a nagyhatalmakat az ellenségeskedések azonnali beszüntetése és a békefeltételek megállapítása céljából médiáciéra kéri fel. Poincaré miniszterelnök megjegyezte a nagykövetnek, hogy a közvetítési kérelem kizárja a hadviselők elleni preszsziónak a gondolatát és hozzáfűzte, hogy a hatalmak csak akkor bocsátkozhatnak közvetítési akcióba, ha ehez az öszszes hadviselők hozzájárulnak. Poincaré nyomban az összes hatalmakat értesítette, hogy Franciaország hajlandó velük Törökország új kérelme felett érintkezésbe lépni. Az aviatikus özvegye. — Látogatás egy nyomor-tanyán — A magyar aviatika első halottját, a kitűnő és merész Takács Sándort, alig pár héttel ezelőtt kísérték örök nyugalomra. A temetés napján — a rákosi repülőtéren felállított ravatalhoz — részvéttel zarándokoltak mindazok, akiket megrendített az aviatikus szomorú tragédiája. A temetés után azonnal megindult a gyűjtés a mártír hátrahagyott özvegye részére. Mert Takács Sándornak felesége is volt, egy fiatal asszony, aki együtt nyomorgott urával a magyar aviatika miatt. Az az ember, aki évekig fáradozott a magyar aviatika előmozdításán, aki életét áldozta föl érte, az az ember évekig nyomorgott kicsi szőke asszonyával együtt. Érdekesnek találtam az áldozat özvegyét a Király utca 70. számú lakásán fölkeresni. Amint a névsort betűzhetem a sötét lépcsőházban, sehol sem találom Takácsék címét. — Első emelet 12. szám, albérlő — mondja a házmesterné. Fölmegyek az emeletre, becsöngetek a tizenkettes számú ajtón — egy alacsony, nagyon szomorú fiatalasszony nyit ajtót Sovány alakját fekete szövetruha födi, feje átkötve fekete posztökendővel, amely alól világos szőke haj kandikál elő — Én vagyok Takács özvegye —* mondja halkan — tessék parancsolni. Bevezet magányos szobájába. Szoba, ha ugyan szobának lehetne nevezni egy ablaktalan sötét zugot, amelyet cselédek részére szoktak elkenteni üvegfallal az előszoba sarkában. Egy asztal, két szék, egy szekrény és egy ágy van a fülkében; itt lakik Takácsné s itt lakott vele együtt hosszú ideig a férje. Úgy kapták takarításért ezt a kis zugot egy sötét konyhával együtt s ráadásul még havi tizennégy korona fizetést a lakás gazdájától, Klein Gábortól. Helyet foglalok s az asszony beszélni kezd csöndesen: — Minden, minden késő most már Szegény jó uram meghalt, elvitték tőlem, egyedül maradtam. Pedig iiiennnyit nyomorogtunk a szebb jövő reményében. Azt hittük, hogy nem fog örökké tartani ez a nyomorúság... Szegény jó uram küzdött, dolgozott, fáradhatatlan ambícióval törekedett előre. Mindig kombinált, mindig épített, merészen próbálkozott, csakhogy érdemeket szerezzen a magyar aviatikának. Négy évvel ezelőtt volt egy kis pénzünk, azt is beleölte a terveibe... Szakmáját otthagyta az aviatika kedvéért s mint koldusok kerültünk férjem szüleihez. Ott éltünk két esztendeig náluk, de nem lehetett tovább kitartani velük. Az anyósom szüntelen bántalmazott bennünket, amiért szegény férjem az aviatikával foglalkozott. Sajnálta az ennivalót tőlünk, szidalmazott a nyomorúságunkért Eljöttünk az öreg Takácséktól, ide Khinékhez, hol takarításért kaptuk a konyhát és a cselédszobát. Nehéz, küzdelmes élet várt reánk a cselédsorban. Az uram moziba ment gépésznek. Hetenként kapott 24 koronát, ez az összeg havonként száztizenhat koronát tett ki, amelyhez hozzáadtuk a takarításért járó tizennégy koronát. Így tudtunk valahogy megélni ketten havi százharminc koronából, de ebből az összegből is sokat emésztet föl az áram aviatikai tevékenysége. Háromszor segélyt is kapott, de ezt is mind megette az aviatika Szüntelen tervezgetett, modeleket csinált szegény, abban a reményben, hogy alkotni, hogy teremteni fog valamit és akkor szebb jövő áll majd előttünk .. Mikor a nyomorúság már nagyon a nyakunkra nőtt, azzal vigasztalt, hogy rövid idő múlva el fogja érni azt az eredményt, amelyiyen gondtalan életet fog biztosítani kettőnk részére... Dolgozott, küzdött, tülekedett a halála napjáig. Takácsné hangja elakadt. . Hosszú fuldokló sírás veri föl a kis cselédszoba csöndjét.. Én megvárom, amíg kisírja magát az özvegy, azután folytatom a kérdezést: — Hát Kolbányitól, akinek a gépjével experimentál a férje — attól nem kapott támogatást? — Dehogy, kérem — feleli Takácsné — most nem régen, az István-napi repülés előtt megígérte Kolbányi, hogy ad az uramnak negyven korona heti fizetést de mikor fizetésre került a sor, tiz koronával azt is redukálta. Harminc koronát fizetett, de csak két hétig, ez is elmaradt. Mikor az uramat arra kértem, hogy követelje az ígért díjazást, jó szívvel csak ezt felelte: — Hadd anyukám, Kolbányi is szegény ember, akinek nagy családja van, nem követelhetek tőle semmit. Még kibírjuk a nyomort rövid ideig, azután úgyis másképpen lesz... — így maradt el ez a segítség is — folytatja az asszony. — Senki sem sejtette hogy mennyit koplaltunk és milyen szívesen, milyen örömmel küzködtünk... — Most hogy miképpen lesz, magam sem tudom .. Annyi bizonyos, hogy a cselédsorsot, a küzdelmet nem bírom ki tovább.. Eddig másképpen volt... Örömmel, szívós erővel dolgoztam az uramért, de most magamért nem tartom érdemesnek ezt a rettenetes tülekedést... Ugyan ma kaptam az Aero-Klubtól levelet hogy vegyem fel az ötszáz korona segélyt, amit megszavaztak nekem. Azt is hallom, hogy a jó emberek átérzik sorsomat és segítségemre vannak.. Nem tudom, igaz-e, a pénz az Aero-Klub pénztárába folyt be s a klub különben is az összegyűlt pénzből trafikot akar nekem nyitni, hogy gondtalanul megélhessek ... Takácsné elhallgatott Megtört szeméből sűrűn gördülnek le a könyek fakó arcára. Fekete perbálkötényének sarkát remegő kézzel odaszoritja kényes szeméhez s végül hangos zokogással mondja: — Most már úgyis késő minden... Mit nekem a segély, mit ér az életem, ha elvitték fiatalon az én édes jó uramat... Hát érdemes volt?... Szegény, az életében keservesen nyomorgott a magyar aviatikáért, de hogy halállal adózzék a nyomorúságos pályájáért erre egyikünk sem gondolt K. L. 1912 november v. 262. szám. Elutazás difi a r cgflive ragét,a * Págfi Hanlflt a párász himsutkraskánál, mert a kormány a pálvaiadga® rokon nem engedi árusítani ?