Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)
1914-08-30 / 210. szám
6 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ T914. augusztus SKK T210 szárny ismerik, csak azt tudják, hogy már megütköztek az afrikai csapatokkal. Stockholm, augusztus 29. A Havas-ügynökség jelentése szerint egy madagaszkári csapatkülönítmény azt az utasítást kapta, hogy támogassa az angol csapatoknak a keletafrikai német gyarmatok ellen intézett támadását. Hét zászlóaljnyi koloniális sereg és egy tüzérezred készen áll az elutazásra. Dán hajók pusztulása angol aknákon Berlin, augusztus 29. Krisztiániáiból táviratozzák. A Maryland, és a Christian Broberg dán hajók elpusztultak. Kétségtelen, hogy a két gőzös angol aknákra futott fel. Az indiai csapatok a harctéren London, augusztus 29. (Rómán át.) A Reuter-ügynökség jelenti: A felsőház mai ülésén Kitchener lord közölte, hogy eltekintve a legközelebb Angliából elküldendő megerősítésektől, elhatározták, hogy a Franciaországban levő angol hadsereget Indiából hozott csapatokkal is megerősítik. Kitchener az angol csapatokról Köln, augusztus 29. A „Kölnischer Zeitung" a hollandi határon át a következő londoni táviratot kapta : A felsőházban lord Kitchener, az új hadügyminiszter nyilatkozott a helyzetről. A többi közt ezt mondta : — Senki sem tudhatja, meddig fog ez a háború eltartani. Az angol expedíciós sereg Franciaország északnyugati határán állást foglalt és onnan nyomult előre. Csapataink alig harminc óra elteltével már érintkezésben állottak sokkal nagyobb haderővel. Ez idő alatt a brit katonák régi hagyományukhoz híven bátorsággal állták meg helyüket. Az operációk, amelyeket véghez kellett vinniök, azok közé tartoznak, amelyek a katonáktól a legnagyobb kitartást, a vezérektől pedig rendkívüli képességeket kívánnak meg. — Táviratoztam a parancsnoknak, üdvözölje a csapatokat fényes tetteikért. Mi mindnyájan büszkék vagyunk rájuk. Tudjuk, mily nagy súlyt vet a francia nép arra, hogy gyorsan kapjon segítséget s módunkban is állott ezt a segítséget a háború kezdetén nekik nyújtani. Ha stratégiai szempontok megengedték volna, bizonyára mindnyájan szívesen láttuk volna, hogy mi a bátor belga sereg mellé álltunk volna a rettenetesen nagy túlerővel vívott fényes hadakozásban. Erről azonban le kellett mondanunk. Belgium ismeri a hozzá való vonzódásunkat és felháborodásunkat ama támadások miatt, amelyeknek áldozatául esett. Tudja azt is, hogy készek vagyunk arról gondoskodni, hogy az áldozatok, amelyeket hoznia kellett, nem lesznek hiábavalók. (Tetszés.) Lord Kitchener utalt arra, hogy azok az államok, amelyekben általános a védkötelezettség, szinte egész férfilakosságukat a zászlók alá küldték, ellenben Anglia ezt az ő véderőtörvénye miatt nem tehette s a gyarmatokból, valamint az anyaországból való nagy tartalékokra sem számíthatott. Hetvennél több zászlóalj — mondta továbbá a hadügyminiszter — jelentkezett önként a tengerentuli szolgálatra. Ezenfelül százezer főnyi második sereg már jóformán meg van alakítva s mögötte áll a nemzeti tartalék. Miközben az ellenséges államok legnagyobb hadereje most folyvást megfogyatkozik, Anglia készen fogja tartani megerősítéseit, hogy állandóan és növekvő számmal küldhesse a kontinensre s hogy a brit szárazföldi sereg számra és jóságra méltó legyen birodalmunk hatalmához és felelősségéhez, csibia fektettek. Körülöttem csupa sebesült. Rettenetes volt a hörgésük! Egy állomáson a kocsi nyílásán keresztül katonaorvost pillantottam meg. „Verwundeter Lieutenant!" kiáltottam. Kivittek a kocsiból és kórházvonatba szállítottak át... Hárman feküsznek a szomszéd teremben. Csehországból való mind a három. Ketten tartalékos zászlósok, a harmadik egy borzasztó kedves, piros arcú, mosolygó huszonkét éves hadnagy, tényleges állományú. A mellén tapasz, hátán tapasz. A golyó átfutott a mellén, de csak horzsolta a tüdőt. — Guggoltam, amikor kaptam. Sabáctól délre. Akkor azt hittem, hogy egy láthatatlan kéz mellbe rúgott. De később fájni kezdett. A katonáim magukkal akartak vinni, én azonban tiltakoztam ellene. Jobban fedett hely mögé feküdtem és csak annyit mondtam a szakaszomnak: „Ha felvesztek a karátokra, biztos, hogy belénk lőnek, ti csak csússzatok hason tovább, majd én is megpróbálom." De aztán úgy gondoltam, nem jó lesz itt maradni, felkeltem és nem törődve jobbról-balról és mindenfelől lecsapó golyókkal és srapnellekkel, futni kezdtem. Néhány perc múlva találkoztam egy szanitétsz patrullal, azok elvittek a kötözőhelyre. — Szeretne már visszamenni? Kedvesen mosolyog. — Amíg teljesen meg nem gyógyulok, nem kívánkozom vissza. Annak semmi értelme nem volna, ha minden percben attól kellene félnem, hogy felszakad a sebem. Úgy sem vehetnék semmi hasznomat. Az egyik zászlós karja be van kötve. — Hálistennek, csak a karja, — mondom. Hogy Olaszország támogatását nem nyerhette meg a becstelenség koalíciója, minden erejével azon van, hogy legalább a támadását ne provokálja. Evégből odahatnak, hogy az epirótákat visszatartsák Valona megszállásától. Eddig épp az entente hatalmai voltak azok, amelyek — hol a félrevezetett görögökön át, hol egyszerűen fölpénzelt ágensek, bujtogatók segítségével — azon voltak, hogy minél több nyugtalanságot keltsenek Albániában s ezáltal a hármasszövetség Balkán-politikájában. Hát az új metódus éppen olyan sikertelen lesz, mint a régi és az entente meg fog győződni, hogy milyen lehetetlenségekkel csalta magát és a népeit. Mosolyog és a nyakára mutat. Nagy vörös tapasz fedi be. — A jobb karomon jött be, áthatolt a tricepsen és itt jött ki a nyakamon. Lássa, ugyanaz az eset, mint a szegény Ferenc Ferdinánd főhercegé,... csak szerencsésebb ... — Értesítette szüleit? — Nincsenek. — Rokonai? — Nincsenek. Egy fivérem van, ő pedig északon harcol az oroszok ellen. Mindezt úgy mondja, mintha a legközömbösebb dolog volna a világon. Huszonhat éves és nincs tudatában annak, hogy egyike az igazi hősöknek. A szomszédja beesett arcú, halk beszédű, szomorú ember. A legcsodálatosabb történetek egyikét mondja el. — Megsebesültem és azt mondtam a katonáknak, küldjenek értem. A földön feküdtem és vártam. Körülöttem elhalt a zaj, nagy csend volt és én a perceket olvastam. Aztán nem jött senki sem értem . . . Alkonyodott már és arra gondoltam, hátha itt fognak felejteni. Fejemet besüppesztettem a puha talajba és aludni próbáltam, talán örökre. Egyszerre csak megcsendültek a bokrok körülöttem, felemeltem a fejemet. „Eljöttek értem", — gondoltam nagy megnyugvással magamban, és visszafektettem a fejemet a földre. A szemem nyitva volt. Óvatos lépések. Két szerb katona állt előttem. A halált éreztem magamban, de nem féltem. A két katona felém hajolt, látta, hogy még élek. Az egyik benyúlt a zsebembe, kivette az órámat belőle, majd a másik zsebemből a pénzemet szedték ki . . . És elmentek . „ „ Néhány óra múlva jöttek értem a mieink és hordágyon elvittek . . . A piros arcú hadnagy már ismeri a történetet, de azért érdekfeszítve hallgatja a szomszéd ágyból és közbeszól: — Ja, die thuen einem nichts. Dei serbischen Soldaten. Nur das Volk . . . Elbúcsúztam tőlük. Egyiküknek sincs valami kívánsága. Jól érzik magukat a pompás villában, csupa finom, meleg környezetben, a levegős szobákban, kedves arcú ápolónők között, puha ágyban. És valamennyiknek az arcáról valami hallatlan testi jólét, a jólérzés derűje csillog le. Legfőképpen akkor süt le róluk a boldogság, amikor a kórház fáradhatlan nemzői jelennek meg ágyaik mellett, akik reggeltől estig tettekkel és nyájas szavakkal őrködnek a fölött, hogy ismét visszatérjen megsebbzett testükre a fiatal egészség tavasza. Vezetőm e hősök ágyai közül báró Hatvany Sándorné volt, aki egy igazán csupa szív szerénységével és hallatlan lelkesedéssel járja itt a jóság útját. Amikor elbúcsúzva a kórháztól, annak kapuja elé érkeztem, éppen újabb szállítmánya érkezett a sebesült tiszteknek. Egy-egy pillantást vetve a kocsik hélyébe, csüggedt, szomorú, borostás arcokat láttam. Már várja őket fenn a hófehér fürdőkád, a puha ágy és a verőfényes délutáni levegő, mely elmos az arcról minden csüggedés és minden fájdalmasságot. Azt hallottam,hogy a felsőbb emelet egyik szobájában egy ezredes fekszik, akit a lova vetett le és nem a törött lába miatt búslakodik, hanem azért, mert nem lehetett a csatákban " Bródy Miksa: A néey-orosz Madni Nagy német győzelem az oroszokon Berlin, augusztus 29. A nagy vezérkar közli: Poroszországi csapataink Hindenburg tábornagy vezetése alatt egy orosz sereget, mely öt hadtestből és három lovashadosztályból állott és amely a Narew folyó irányából nyomult előre, Gilgenburg—Ortelsburg környékén három napig tartó csatában megverte és most üldözi az ellenséget a határon túl. Stein, főhadszállásmester. (Magy. Táv. Iroda.) Németország és Japán Tengeri csata Csingtau körül Berlin, augusztus 29 Rotterdamból táviratozzák. A Courant*n .r. jelenti e hónap 25-éről, hogy a japán flotta * Csingtan körül harcban van. Berlin, augusztus 29. Amíg Németországban a legmelegebb érdeklődés mutatkozik ama hősi harcok iránt, melyeket a csingtaui tengerészek az egyesült japán túlerővel szemben a legvégsőkig megvívni fognak, addig az emberi részvét a kolóniákban levő asszonyok és gyermekek sorsa felé fordul. Épp ezért a legnagyobb megnyugvás és bizalom érzetét kelti az a hit, hogy a csingtaói családokat sikerült semleges területre vinni. Valószínüleg Shanghaiba érkeztek már s a tengerészeti hatóságok idejekorán megtettek minden intézkedést, hogy a családokat pénzzel és egyéb támogatással ellássák. Világok harca amikor Olaszországnak ha csak elnézésére számított. Az oroszok — látva, hogy hazugságaik épp olyan légbepattanók a Balkánon, mint ígéreteik és presszióik — most megfélemlítéssel dolgoznak. Evégből fenyegetőflottai mozdulatokat tesznek a Fekete-tengeren. Természetes, hogy ezt se veszik komolyan. Törökország minden ellensúlyozó lépést megtett a tengeren, a szárazföldön, az orosz határon pedig négyszázezer török harcos áll fegyvere,ben. Mondjuk-e, hogy Romániában is hasztalan, hatástalan marad minden fenyegetést