Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)

1914-10-09 / 250. szám

Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1914- október 9. (2510. szám.) , vagy Zivori Mrsics ezredest fogják Putnik utódául véglegesen kinevezni. Hire jár továbbá, hogy Jan­kovics tábornokot, aki a balkáni háborúban mint a harmadik szerb hadsereg vezére Macedónia meg­hódításával nagy érdemeket szerzett, különös meg­bízatásra szemelték ki. Szerb kegyetlenkedések Szófia, október 8. A bolgár belügyminiszter Strumicából a kö­vetkező táviratot kapta a szerbiai terror ural­máról: Újabb menekülők érkeztek Istipből. Bor­zalmas részleteket beszélnek el. Istip városát ellepték a szerbek, akik minden épkézláb em­bert elvisznek és besorozzák őket a szerb had­seregbe. A csendőrség és a nép között két ösz­szeütközés volt, mely alkalommal a csendőr­ség tüzelt a népre. 283 családot, melyeknek fejei Bulgáriába menekültek, a szerbek elfog­tak. Fogságban meghalt négy asszony. A né­pesség határtalanul gonosz kínzásoknak van kitéve a városban.­­ Ezt a jelentést a hiva­talos Bolgár Távirati Iroda az összes államok­nak továbbította. Egy ritka bravúr Magánúton érkezett a következő jelentés Boszniából: Szeptember 24-én elkeseredett tüzérharc után a hadtest parancsnoka siettetni akarta a 14 napos folytonos tüzelés befejezését, kétezer koronát aranyban ígért annak, aki elhozza a szemben lévő ágyuk egyikét. A gy.-i gyalogez­red egyik tisztjét csábította a hősi tett és bát­ran nekivágott csapatával a szemben levő ma­gaslatnak és onnét nem is egy, hanem huszon­négy ágyút zsákmányolt és minden egyes ágyú­hoz hozott vagy száz szerbet is, amivel az üt­közet is már el volt döntve és véget ért a szer­bek elkeseredett tüzelése és valóságos megvál­tás lehetett a kimerült szerbekre is, akik bol­dogan adták meg magukat, hogy átjuthattak abba a táborba, ahol éhségüket csillapíthatták, mert napok óta alig ettek valamit. A szeptember 30-án lejárt előfizetéseket kérjük sürgősen megnyítani, hogy a kiadóhivatal szétküldési munkájában fennaka­dás ne legyen. A titkos háború írta: Max Nordau Madrid, szeptember 20. Gabriel Hanotaux, a francia Akadémia tagja, volt külügyminiszter, nyilvánosságra hozza, hogy ő megírja a most folyó világhá­ború történetét. A mű heti füzetekben fog megjelenni, képekkel és térképekkel. A munka óriási méretűnek ígérkezik, mint minden, ami a világháborúval összefügg.*Mindenki siet a könyvre előfizetni, mindenkit kinéz a vágy, megtudni valami biztosat a háborúról. Gabriel Ilanctaux-t kiváló történetírónak ismerik és a közönség már előre megbízik abban, amit ő majd írni fog. Mert ez a csodálatos ebben a példátlan háborúban: az egész küzdelem titokban fo­lyik elrejtve a kortársak szeme elől. Legalább is Franciaországban senki sem tud semmi biztosat a háború eseményeiről, amelyek Európa minden nemzetének és államának jö­vendő sorsát döntik el. Nem tudom, hogy az osztrák-magyar monarkia és Németország közvéleménye hogyan értesül az események­ről; július harmincadikán érkezett Parisba a keleti határról az utolsó hír. Annyit azonban tudok, hogy Párisban, Franciaországban a történtekről senki sem tud semmit vagy leg­alább is semmi lényegeset. Áthatolhatatlan homály fedi az eseményeket, amelyeket néha­néha villámszikraként szakít meg egy-egy, a hivatalos jelentésben felbukkanó helység­név. Később, évek múlva, ezt nehezen fogják elhinni. Ezért kell ezt még ma, mikor a dolog köztudomású és ellentmondást nem tűrően bizonyos, megállapítani. Ma, a csodálatosan fejlett közlekedés, a távíró és telefon, a töké­letesen szervezett világsajtó korszakában egy világháborút a nyilvánosság teljes kizárásával küzdenek végig. Millió és millió férfi áll fegy­verben a csatatereken és elkeseredetten, szü­net nélkül harcolnak egymással már több hete. A nyugati hadiszíntér, Belgium, keleti és északi Franciaország kiterjedése mintegy százezer négyszögkilométer és ezen az óriási területen körülbelül nyolc millió ember él. Ezek az emberek folytonosan ott vannak az események központjában, hallják a fegyverek dörgését, látják az elvonuló csapatokat, a visszaérkező sebesülteket, városaikban, fal­vaikban majd a barát, majd az ellenség csa­patai az urak, utcáikon, házaikban tombol néha a küzdelem, elmenekülnek, megint­ visszatérnek, tehát a háború eseményeivel ál­landó kontaktusban vannak, és ezeknek az embereknek az agyában sem tud kialakulni a háború egységes képe, csupán egyes ki­csiny, egymással össze nem függő részleteket jegyeznek meg. Az emberek mohón, epedve várják a hí­reket; a tudás és a megértés vágya szinte el­viselhetetlenül gyötrő. Az újságok Francia­országban és több más államban is úgy tesz­nek, mintha nagy szorgalommal dolgoznának a közönség tudvágyának kielégítésén. De az ő munkájuk alapjában véve tisztán formai és tartalom nélkül való. A háború megindulása óta Párisban szinte óránként jelennek meg lapok. Reggel a nagy újságok rendes kiadása jelenik meg; délelőtt tizenegykor az Informa­tion, délben a Paris Midi, délután kettőkor a Patrie, négy órakor a Matin és a Journal öt­kor a Temps és a Liberté délutáni kiadásai, hat, hét és nyolc órakor p­edig a Kresse4 ag Intransigeant és a Soir jelennek meg az ut­cán. A közönség minden új lapot szinte kira­gad a rikkancsok kezéből és elolvasnak min­den sort, újra meg újra, míg a következő lap megjelenik. Az órák folytonos idegölő izgalomban telnek el, az emberek számlálják a perceket, m­íg új anyag, új lap kerül a kezükbe. Min­dig új várakozással nyitják fel a nyomtatott hasábokat, hogy azután megint csüggedten konstatálják: semmi, semmi. Iskolás könyvek­ből kinyírt földrajzi értekezések, hazafias frá­zisokkal telített németgyalázó cikkek, hatal­mas betűkkel közölt, semmitmondó hírek töl­tik meg a lapokat. Így elevenedik meg a büszke huszadik évszázadban, az óránként százkilométeres gyorsasággal rohanó gyorsvonatok és auto­mobilok, a szikratávíró, a telefon és a re­pülőgép korszakában a középkor sötét tájé­kozatlansága. A tizenötödik, tizenhatodik szá­zadban éppen ilyen rövid, semmitmondó, bi­zonytalan hírek keringtek a közönség köré­ben, mint ma. Páris, Franciaország a mai napig nem tud többet a világháborúról, mint amennyit Konstantinápoly elfoglalásáról, Ró­ma égéséről. I. Ferenc elfogatásáról tudtak a kortársak. Azt tudjuk, hogy a háború kitört, a mozgósítás megkezdődön és hogy. Bel­giumba nagy német sereg tört be, de ez az egész tudományunk. Minden egyéb csak sej­telem, találgatás, remény, álom. Eleinte a hadügyminisztérium minden nap háromszor hivatalos jelentést adott ki; később ezek a szűkszavú jelentések is elmara­doztak. Tudtuk, hogy francia seregek nyomul­tak előre, a Vogézek vidékén; hallottuk, hogy Mühlhausenbe is bevonultak és Párisban uj-­­­ongtak az emfeexest. Azután jött a hír, hogy: Németország háborúi A német-francia-ú­j. «ri belga háború A németek Antwerpen belső erődei előtt Visszaverték a franciák előnyomulását az Argonneokban Berlin, október 8. A ném­et nagy főhadiszállásról jelentik októ­ber 7-én este: Franciaországban a hadsereg jobb­szárnyán folyó harcok még nem vezettek döntésre. A franciák előnyomulásai az Ar­gonneokban és Verdun északkeleti front­ján vissza lettek verve. Antwerpennél a Broechem-erőd bir­tokunkban van. Támadásunk átlépte a Nethe szakaszát és a belső erődökhöz kö­zeledik. Egy angol dandárt és belgákat a külső és belső erődök közt megvertük és Antwerpenre visszavetettük. Négy nehéz üteget, 52 tábori ágyút, sok gépfegyvert, köztük angolokat is, nyilt területen elfog­laltunk. Megkezdték Antwerpen bombázását Frankfurt, október 7. A Frankfurter Zeitung jelenti Amsterdamból mai kelettel. A Nieuws van den Tag jelenti Rosendaalból. Reggel fél nyolc órakor a németek futár­ral megüzenték, hogy féltíz órakor megkezdik Antwerpen város bombázását. A kormány­ fél­tizenkét órakor átköltözött Ostendébe. A ki­rály a városban maradt. Számos menekülő a hollandi határra érkezett. Amsterdam, október 8. A Slandelsblad jelentése szerint az elmúlt éjjel a folytonos ágyúzás óriási pánikot idé­zett elő Antwerpenben, különösen a lakosság alsóbb rétegeiben. A pályaudvarokat egyene­sen megostromolták, a Hollandiába induló vo­natokat a menekülők zsúfolásig megtöltik. .A németek győzelme felvívta a Nethen való át­kelést. Lierrte és Conthit rommá lőtték. Mind­két vár ég. A németek benyomultak a Con­tich és Vieux-Vieu közötti résbe és a belső erődgyűrűt ágyúzzák. A belga király a néphez Brüsszel, október 1. (Genfen át.) Hágából érkezett a következő távirat: Az antwerpeni külső erődítményeken tá­madt több kilométernyi rés oly rémületet kel­tett Antwerpenben, mely leírhatatlan. A vá­ros tele van asszonyokkal, gyerekekkel, kik a szomszédos városkákból menekültek be. Hét­főn este nagy tömeg jelent meg a király palo­­tája előtt. Ostromlás, ágyútűz közben, mely­nek hangja betölti a levegőt, megjelent a király az erkélyen. Francia és flammand nyelven szólott a néphez: — Számítok rá, hogy mindenki teljesí­teni fogja kötelességét. Miután kívánjátok, én leszek az első, aki nektek erre példát fogtok nyújtani. Éljen Belgium! éljen az igazság ügye, éljenek szövetségeseink! Ekkor látta a tömeg, hogy Churchill lord is a király mellett van. Sápadt volt és az izga­tottságtól remegett. A tömeg nem tudott fel­villanyozódni a király szavainak hatása alatt. Miért ment Churchill Antwerpenbe? Berlin, október 8. A Wossische Zeitung stockholmi jelen­téseket közöl, mely szerint Churchill antwer­peni útjának az volt a célja, hogy Albert ki­rály esetleges Angliába menekülésének ügyét megbeszéljék. Az antwerpeni helyőrséget szál­lítógőzösökön Londonba vinnék és onnan az­után a hadiszintér egyéb helyeire szállítanák. A Wossische Zeitung zürichi távirata sze­rint Franciaország utolsó erőfeszítéssel küzd a német sereg ellen és az olasz határról már, visszavonta összes csapatait, melyek nem di­rekte a belső rend fentartására szükségesek. A belga király megsebesült Rotterdam, október 8. A Nieuwe Rotterdamsche Courant jelen­tése szerint a belgák királya eddig meg nem erősített híradás szerint könnyen megsebesült.

Next