Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)
1914-10-01 / 242. szám
Budapest, 1914. csütörtök, október 1. MAGYARORSZÁG A nyugati harctérről Döntés küszöbén Berlin, szeptember 30. Minden katonai szakértő egyetért abban, hogy a főhadiszállás mostani nagy hallgatása csakhamar véget ér. A nagy döntő küzdelem nyugaton már megkezdődött és ötdöntés küszöbön van. Berlin, szeptember 30. A „B. Z. am Mittag" katonai szakértője írja: Az utolsó nagy döntő csata megkezdődött, amely eldönti a francia hadsereg sorsát, azét a hadseregét, amely első meglepetéséből fölocsúdva s a szükségessé vált visszavonulásnak megszüntetése után a Marne és az Aisne folyók mellett ismét ellenállott s amely — el kell ismernünk — rendkívüli szivósággal és hősiességgel küzdött. Minden jel azt mutatja, hogy a nagy döntés közvetlenül küszöbön van. A franciáknak a nyugati szárny ellen intézett bekerítő akciója dugába dőlt. Az utóbbi napokban az ellenség nem juthatott támadáshoz és a német szárnyat, amely a francia seregre legveszedelmesebbnek látszott, nem tudták visszaszorítani. A német centrum szakadatlanul nyomul előre s az ellenséggel csak pár száz méternyire néznek farkasszemet. A keleti szárnyon áttörték a záróerőd vonalát. A Maas nyugati partjának keleti magaslatait kell még elfoglalni s akkor a német csapatok előtt nyitva áll az út a Marna felé, a francia jobbszárny be van kerítve s az ellenség egész hadállása, beleértve a centrumot is, súlyos veszedelembe jut. Valószínű, hogy a német támadás ez állások ellen is az utolsó órákban jelentősen előrehaladt és hogy a döntés most már rohamosan megtörténik. rankfurt, szeptember 30. (Saját tudósítónktól.) A Frankfurter Zeitung reprodukálja a Havas-ügynökség jelentését, mely szerint a németek tegnapelőtt ismét megkezdték Reims bombázását, a főakció tehát mindkét szárnyon folyik A nyugati szárnyon minkét sereg délről észak felé, tehát a másik harcvonalhoz függőleges irányban áll. Itt a döntést előreláthatóan a legnagyobb elkeseredéssel fogják megvívni. A franciák hasonló taktikát követnek, mint a japánok a mukdeni csatában a Kaulbar-,szárnysal szemben alkalmaztak és át akarják tarolni a német sereget, valamint a Saint-Quentin—Charleroi—Namur főösszekötő vonalat akarják hatalmukba keríteni, hogy innen a német jobbszárnyat és a centrumot a btelga határra és a Maas folyón való sürgős visszavonulásra kényszerítsék. E vonalszakasz rendkívüli jelentőségére való tekintettel mind a két fél óriás megerősítésekkel látta el magát. Most már a döntés nemsokára várható. Másrészt a németek egy újabb összekötő vonalat igyekeznek megszerezni Verdunmellett, a keleti szárnynál, amennyiben Chaton-Chatel melletti Maasmagaslatok elfoglalásával a Vignelles-Saint-Mihiel-féle vonalat akarják hatalmukba keríteni. Rosendal, szeptember 30. (Saját tudósilónktól. A Petit Parisien Rousset francia alezredes amaz aggodalmának ad hangot, hogy a verduni erődvonal áttörése Joffre támadó tervének tökéletes összeomlását jelenti. Semmi kétség, hogy Joffre várháborúra készült, amelynél a francia haderő állása előnyösebb volna. A német vezérkar ezt a számítást pompásan keresztülhúzta, a francia előnyomulást megakasztotta, áttörhetetlen védővonalat húzott és gyorsan megtámadta ama záróerődöket, amelyek fedezték a francia csapatokat Ha a németekneksikerül a még eléjük tornyosuló akadályokat leküzdeni, akkor a francia hadsereg nem tehet mást, mint hogy a toul párisi vonalra vonul vissza s minden erejét a főváros védelmére fordítja. A Forts Camp des Romains eleste után aggodalommal lehet várni a németek hadműveleteit, különösen a félelmetes bajorok előnyomulását. A párisi lapokvezércikkei hangoztatják, hogy Joffre közléseiből hiányzik a győzelmes hang, s a fővezértől erélyes föllépést követelnek, mert minden nap az ellenség győzelmét jelenti. Cherfils táborbornok úgy vélekedik, hogy a döntés halogatása káros a francia csapatok szellemére,» Berlin, szeptember 30. (Saját tudósítónkról.) A franciaországi nagy harcról Parisból a következőket közlik a «Frankfurter Zeitung -gal: A háború befejezése után a világ majd elcsodálkozhatik az akkor tapasztalható nagy elkeseredésen, aminkről addig még fogalma sem volt. A háború már az első napokban, amikor a jelentések még csupán a száraz tényállásokat közölték, hallatlan elkeseredéssel folyt Egy, az Aisne mellől visszatért újságíró beszéli, hogy egyes helyeket naponként néha 12-szer is megostromoltak, közben elvesztették és újra visszaszerezték. Minden talpalatnyi földért kétségbeesett küzdelem folyik. Egyes községekben nem maradt kő kövön, az Aisne és az Ose közötti vidék teljesen elpusztult. Azóta már a jelentések is komolyan hangoztatják a harc elkeseredett hevességét Az időjárás az utóbbi napokban megjavult, a nagy esőzések megszűntek és enyhe őszi nap árasztja sugarait a csataterekre. A párisi lakosság izgatottsága hihetetlenül hagy, a harctérről érkező híreket lesve lesi és a hírlapokat szinte kiszaccatja az újságárusok kezéből. Krisztina őszi ismeretsége Elbeszélés tIí : Krúdy Gyula. .határszéli kastély olyan régi volt, mint j íTebr-.isolt tallérok valamely elmúlt király j |$| diszitve és a lámpások henna úgy vitá- ! mint bizonyos imádságok vagy r;-:,í ! Főkről maradt angyalszárnyú eskük a besivárkápolna csendjében, hol égve maradt örökmécses enyhe, rubiniszinü, lángja és orgona halkan végiglélegzik és mint egykori sóhajtások visszhangja, fölreszket egy fohászból illmaradott dallam. A kastélyban egykor vadászó királyok tartottak pihenőt hü ebeikkel, majd a királyfi ütött tanyát vidám és egészséges étvágyú főúri barátai társaságában, a cigányok hajnalig muzsikáltak és messzi nagy városokból jöttek a táncosnők, hogy a mulatság hevében az asztal tetejére ugorjanak. A velencei tükör rózsaszínű látóhatárában - hisz tán a tükröknek is van emlékezetük — mindmind elvándoroltak a dombok mögé a kastélybeli szalon régi vendégei, a láthatatlan távolságban eltűnt a királyfi tollas vadászkalapja és ha hében-korban egy régi főúr a vadászterületre vetődött, a velencei tükörben hiába kereste arcának fiatalkori mását, de még a táncosnők parfümjét is kiszellőztették már a házból. A kastélyban egy Krisztina nevű hölgy lakott, oly finoman hervatag, mint az alapítványi hölgyek, a társalkodónője a legjobb angol regényből kivágva (a társalkodónő oly precízen játszotta Haydnt az orgonán, mintha a szívében a harmóniát csupán a zene tartaná együtt, nem pedig az a szilvórium, amelyet napjában többször kóstolgatni szokott), néhány hosszúszőrű agár tanyán nyújtózkodott és az ebédlőben, a régi lovassport-képek szomszédságában, enyhe csendélet-festmények foglaltak helyet, a kastély úrnőjének kezemunkája. A szilvák a képeken oly nemesen hamvasodtak, mint jómaga viseletű nők haja, az almák piros egészséggel nevettek, mint meztelenlábú parasztmenyecskék az almafa gályáin, a szőlők enyhén kékültek, mint az erdészház fedele a messziségben és a kökény-galyacskán hegyvidéki reggelek könnyű, felszálló köde borongott. Krisztina is művésznő volt tehát a festészetben, mintha sohasem merült volna el jóságos barna tekintete a távoli fasor tetőzetén, hol az ősz furcsa ködsapkákkal ruházza föl a vadgesztenyék bozontos tejét. « A medvebőrök és szarvasagancsok, amelyek az elmúlt időkben szinte, korlátlan tiszteletben részesültek a házban, a zsírral kent vadásztarisznyák, amelyek leginkább a rózsaszínű márkizekkel berakott, aranyozott lábú asztalkán szerettek heverészni, téljáró bagamák és vadvértől foltos subák a szellős folyosóra száműzettek, ahol hosszadalmasan, elgondol,kozhattak a régmúlt időn, midőn deresbajusza, dércsípte, egésznapi vadászattól átfázott gavallérok teli tüdőből kurjantottak a kastély környékén, sikongó, domború falusi szobaleányok mezítláb futkostak és széllesvállú, szélmart arcú vadászlegények üldögéltek a konyha előtt a fahasábokról felröppenő lángnyelvek vitézi fényében. A vadászkastélyban szívesen látott vendég volt Priknyei, a falusi plébános, aki három órányit gyalogolt a hegyek között, amíg célhoz ért, borostás, viharvert arcán fiatalkori áhítat lebegett, amint néha hegedült a hölgyeknek. Egy őszi napon csukaszürke ruhás kapitányok érkeztek lóháton a hegyek közül és a vezetőjük, egy őszhajú óriás, sapkáját levéve, komplimentározott, a ház úrnője előtt: — Aszonyom, háború van és nekünk szükségünk van az ön kastélyára. Bizonytalan időre elfoglaljuk. Természetesen, nem ingyen kérjük. Krisztina, fázósan burkolózott halász-kendőjébe: — Én tudom a kötelességemet, ezredes úr. A kastélylyal ezennel rendelkezhetnek. Én majd meghúzom magam egy zugban. — Köszönjük a harcoló hadsereg nevében, — felett az öreg katona. 3