Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)
1914-11-01 / 273. szám
PESTI NAPLÓ 1914. november 1. (273. szám.) 3 Budapest, vasárnap Ezt a megoldást ma erőteljes elhatározással biztosíthatják a Kelet konzervatív tényezői, mert kétségtelen, hogy ezeknek az államoknak a beavatkozása a törökkel együtt a harcot végleg eldöntené, különösen, ha, amit szintén el kell és el lehet érni: Olaszország és Görögország neutrálisok maradnak. Az északi háború Orosz jelentés új offenzívánkról Pétervár, október 31. Az október 27-ikén éjjel kiadott orosz hivatalos jelentés a következőket mondja: Azok a csaták, amelyek a Petrikov és Radont felé vezető úton folynak, a vad nagy csaták karakterét vették fel, amelyeknek frontja a száz versztet is túlhaladja és végighúzódik Ravától Novemiastóig és Bialobrzegig és innen tovább, az Ilanka folyónak a Visztulába való torkolásáig. Október 24-ikén este Ravától északra már anynyira hevessé vált az összeütközés, hogy bajonetcsaták is voltak. Nocsidov és Kazamjerjev mellett szintén volt bajonetharc- Radom és Kozsenice között a hegyekben szintén teljes erővel folytak a csatározások. Harc volt a Nemgjevo hegységnél is és a Novo Alexandria felé vezető úton. Galíciában a harcok hasonlóan isyen energikusak az osztrák-magyr csapatok részéről. Különösen heves harcok vannak a sambori és a szaramjasztói kerületben, továbbá a Strii folyó völgyében. Berlin, október 31. Ideérkezett jelentések szerint az orosz kormány október 25-ikén este hivatalos jelentést adott ki a Visztula menti harcokról. Bár az orosz hivatalos jelentések négy nappal ezelőtt arról szólottak, hogy a németek új pozícióba vonultak vissza (amit különben a német hivatalos jelentés is ingeresített, és megmagyarázott), a legújabb orosz jelentés arról számol be, hogy még október 23-ikán és 24-ikén is Varsótól nyugatra, a Rawka-folyó mentén Skierniewice és Rewa között igen heves harcok folytak. Ugyanez a jelentés beszámol arról is, hogy a német és osztrák-magyar sereg a varsó—radomi vonalon megerősítést kapott s amint az ott elterülő erdőségekből kiért, azonnal felvette a harcot az orosz sereggel. A harcok eredményéről még nem szól az orosz jelentés, aminek egyrészt bizonyára az az oka, hogy a küzdelem még nem ért véget. Magáról az offenziváról csak azt jelenti az orosz kormány, hogy „a megjelölt területen a csata igen nagy arányokat öltött“. A galíciai harcok Pétervár, október 31. (Rómán át) Orosz hivatalos jelentés szerint a San folyó partján és Przemysltől délre az ütközetek olyan hallatlan hevességgel folynak, mint soha. Az erősen támadó ellenséges haderő legnagyobb része magyarokból áll, akiknek bátor harca az orosz balszárny ellen irányul. Harc Dolinánál Berlin, október 31. Az orosz kormánynak egy október 25-én kiadott jelentése szerint a Magyarországból Galíciába benyomuló osztrák-magyar csapatok Dolina városáhozértek és a város határában felvették a harcot az oroszokkal. Dolina már a Kárpátokon túl, a galíciai síkságon van, a Sinka-folyó völgyében, mintegy ötven kilométernyire a magyar határtól. Németellenes zavargások Moszkvában Frankfurt, október 30. A Frankfurter Zeitung jelenti Stockholmból. A Novoje Vremja jelentése szerint e hónap 24-én Moszkvában egészen londoni mintára németellenes zavargások voltak. A csőcselék a német üzletek ellen fordult, leszakította a villamos vezetékeket és a sötétben kirabolta az üzleteket. A legtöbb kárt szenvedte az Einem cukrászcég és a Rondes-áruház. Orosz újság az osztrák és magyar hadviselésről Bécs, október 31. A „Vecserneje Vremja“, amely a többi orosz nacionalista lap sovinizmusát talán még fölül is múlja, közli Elfimov P. jelentését Kamenec-Podolszkij bevételéről, ami báró Teteanu vezérőrnagy parancsnoksága alatt augusztus 17-én történt. Dr. Elfimov megállapítja, hogy az osztrák-magyar csapatok parancsnoka, tekintettel a lakosság lojális magatartására, a kivetett egész hadisarcot már a második napon visszaadta. A terjedelmes jelentés a következőkép fejeződik be : Az osztrák-magyar járőrök nem követtek el igazságtalanságot a parasz t cár az új tisztekhez Bécs, október 31. A cár a cárszkojeszelói palotában fogadta az október 13-án tisztekké kinevezett nemes ifjakat és hozzájuk a Novoje Vremja értesülése szerint a következő beszédet intézte: — Nemes ifjak! Ne feledjétek el, hogy Oroszország emlékezetes és leghistóriaibb háborúja alatt lettetek tisztek. Mielőtt megkezditek tiszti szolgálatotokat, atyai tanácsomat hallgassátok meg. Higyjetek Istenben, imádkozzatok hozzá, különösen csata előtt. Szolgáljátok becsülettel és alázattal hazátokat és engemet is, mint ahogy öregebb tisztjeitek örömömre és hatalmas hadseregem dicsőségére teszik. Tiszteljétek fellebbvalóitokat, legyetek egymáshoz jó bajtársak, fordítsátok atyai gondosságtokat az alátok rendelt legénység javára és kisérjétek figyelemmel a katonák szükségleteit. Legyetek meggyőződve, hogy a katonák irányában tanúsított figyelmetek a bajtársi érdest rendkívül megerősíti. Még egyet akarok nektek mondani: Éppenséggel nem kételkedem bátorságotokban és hősiességtekben. Ámde szükségem van a ti életetekre, mert a tiszti állomány haszontalan apasztása súlyos következményekkel járhat. Meg vagyok győződve arról, hogy ti mindnyájan szükség esetén szívesen áldozzátok fel életeteket, de erre csak a rendkívüli szükség esetében határozzátok el magatokat, egyébként arra kérlek, kíméljétek magatokat. Megáldalak titeket, a ti személyetekben minden drága gyermekemet, dicsőséges hadseregem leendő tisztjeit, mondja mosolyogva egy tanyai magyar, aki bejött az asszonynyal a fiút látogatni. Mert sokan jönnek, akik hírét veszik, hogy itthon a fal. Bár ha sebbel is, de legalább itthon van. Hogy röpdös ilyenkor az öröm otthon a szívekben, lent a falvakban, messzi pusztaszéli tanyák nádfedele alatt. Mindenfelülről jönnek, akik csak jöhetnek, asszonyok, emberek, apró gyerekek a különféle viseletekben. A háborús alkalom etnográfiai kiállítást csinál. Magyarok, svábok, szerbek, horvátok, románoik, bunyeváczok, sokáczok. Mint valami országos kiállításon, itát ez is az. A hazaföld védelmében szerzett sebek kiállítása. Amiket a mondar szürke posztója betakar. Milyen különösen mosolyog a fiú, mikor először eresztik ki az utcára mozogni. Hogy a katona létére bottal sétál. Hogy nincsen derékszíj az oldalán. Hogy nem kell a köpönyeget felhúzni és ívegombolni, hanem csak úgy panyókára vetni. *— Nem is köpönyeg ez már, komám, hanem szűr. Pálcával sétálunk mink már, mint az — urak. Nem is vagyunk mink már katonák, komám, hanem félcivilek. Sétál a pálcás katona. — No, vitéz uram, egy jó száraz, szivart ? — Elfogadhatom, — mondja jóakarattal, de azután füljajdul: — ujnye, a ménkű üsse meg, hál nem mén. No ehol van ni, hát mi nem mén? Hál a lfaipták-állás nem mén. Minthogy a katonasem tudja a köszünömül kimondani ugy, hogy haplákot ne álljon hozzá. Ezért mondják a külföldön a monarchia katonájáról: az az úr, aki a sarkával köszön. Lám, azonban most a szegény pálcás vitéz nem bírja összecsapni a sarkait, iga£ ingyen, hogy pajacsban is van az egyik lába. Biz azzal csak biccegni lehet, a hapták még messze van. A gyógyulást türelmetlenül várják. Úgy tetszik, mintha az a mondás, hogy szeretnének már visszamenni a cimborákhoz, csak aféle beszéd, olyan valami áldösködés volna. Az idősebbember, a családos, bizonyára szívesen vágyna házi tűzhelye mellé, de a legényember inkább szeretne már visszamenni. Pedig akad köztük olyan is, akit már másodszor hoztak ide, mint sebesültet, de azért csak jobb volna neki a századnál. Ez, úgy lehet, még a békeidős katonaélet maradványa bennük (s milyen régen volt az a békeidő, már majdnem három hónapja!), amikor az a katonanézet járja, hogy inkább három napot az áristomban, mint egyet az ispotályban, különösen, mert ott nem szabad dohányozni. Ugyan az áristomban sem volna szabad — de hát vannak jólét lelkek is a világon. — Azután — mondja megütközve — m ilyen kis sebbel... aztán idehoztak? Éppen csak hogy lement a kezem felbrül egy kicsit a funér. Az ilyenre csak pókhálót kell tenni, aztán kész van. Minek ennek kórház? Nem fér a fejébe, hogy a kis sebből lesz a nagy s hogy a fegyver alatt való szolgálat teljesen egészséges embert követel. Valami különösen vannak a sebekkel. Nemrég itthon volt pár napra egy emberem, békés időben a hivatali ház kazánfűtő masinisztája, most pedig öreg népfölkelő káplár. Mint kimerültét küldték haza éjszakról több hasonló formájú beteggel, hogy pihenjen egy kicsit, de már viszszament. Hát ezt még mennyire bántotta, hogy itthon van, pedig még csak akkora sebe sincsen, mint egy mákszem. ...__Hatszor voltam tűzben Hzsoknal . —_ védekezett, — hát tehetek én arról, hogy nem kaptam sebet? Ezekkel a sebekkel furcsán vannak. Hát mi az, ott volt, aztán még sebet se kapott. Hiszen aki ad, az kapni is szokott. — De hát — mondják — palántásan jár a golyó, mint a jégeső a szellőben. Az egyik részit elveri, a másik részit meghagyja. Azután az egyik rész takarásban van, a másik nincsen takarásban. Ez a takarás a „Deckung“. Honvédül fedezéknek hívják s ha a népfölkeléshez került egykori közös altiszt takarásról beszél, megmosolyogják, hogy hát kit és mit akar betakarni? Talán a barna kislányt a subájával? Hát még mikor azt avitálja, hogy „föltakarni!“ — azt sehogy sem értik meg. Egyszer el akar takarni, másszor föl akar takarni. Megint csak a régi nóta jut az eszekbe: Kitakar, betakar, isten tudja, mit akar. A közös sereg magyar bakanyelvében a föltakarás pedig annyit jelent, hogy a második sor emberei pontosan az első sor embereinek a háta mögé álljanak. De nem mindenki szeret takarásban lenni. A szabómester sógoromnak egyik öreg legénye hazajön az éjszakiról sebbe. Felgyógyul, visszamegy, de alig hogy elment, már megint itthon van, ismét csak sebbel. Elsőbb a kézié volt sebes, azután a lába. — Hát — mondják neki — magába alighogy megmutatja magát, mindjárt belelőnek? — Jaj kérem, — mondja — ez azért van, mert én nem szeretem a takarást, hanem mindig a legelején szeretek járni. — De hát miért kell éppen magának-feg. - ehil JáKiH? ■ tokkal szemben sélelemért és abrakért készpénzzel fizettek. Az egyik kis faluba egy szakasz katonaság érkezett. Amikor arról értesült, hogy a községben orosz kaszárnya van, a szomszédos falvakból tűzoltóságot hivatott; csak a tűzoltók megérkezése után gyújtották föl az épületet, hogy a tűzoltók megóvhassák a parasztházakat a tűzvész pusztításától. Az osztrák katonák többsége beszél lengyelül és ukrajnul, a magyarok — legnagyobbrészt lovasok — sokkal szigorúbbak, de úgy látszik, az általános enyhe atmoszféra miatt, szintén tisztességesen viselkedtek. Oroszországban behívják a népfelkelőket Rotterdam, október 31. A varsói kormányzóságban behívták az orosz népfelkelőket. Adakozzunk a Magyar Vörös Kereszt egyletnek