Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-16 / 318. szám
^Tuudapest, s®er3a FESTI NAPLÓ 1914. december 10. (318. számj ' A fehér hollók 'Az északi harctérnek ezt az izgalmasan érdekes epizódját egy magasrangu tiszt írja. A sanhely: Orosz-Lengyelország. Már nyolc napja időztünk itt nagyszerűen megerősített állásban. Az utóbbi két napon havazott Meg kellett győződnüik arról, hogy NI. helységben van-e ellenség. Negyven emberből és tíz tagú ski-patrouille-ból állott a kis csapat, amelyet ezzel a feladattal bíztak meg. Valamennyien válogatott katonák, bátrak és vállalkozó szelleműek. Néhány kilométernyivel balra haladt ugyanezen feladattal megbízva egy német különítmény. Ezzel érintkezésit kellett keresnünk és esetleg együtt dolgoznunk. Az utolsó lövészárkok mögöttünk húzódtak, kétezer lépésnyire északnyugat felé erdő sötét lett. Ezen kellett keresztülnyomorulnunk. A havas mező ragyogott a holdfényben s világosabb volt, mint nappal. Azon gondolkoztam, hogy a csillogó hómezőn hogyan mehetünk át észrevétlenül az erdőig, amikor láttam, hogy néhány emberem a hártibőröndjéből fehér takarókat vesz ki és abba burkolódzik. Ekkor hiresen különös gondolat villant át az agyamon. Az emberek mindenféle meleg fehérneműt hordtak már a testükön, részint otthonról kapott ajándékok voltak ezek, részint kincstári holmik. Úgy gondoltam, hogy a házibőröndökben még akad talán egy pár darab ezekből a fehérneműkből. Kérdésemre a legények kijelentették, hogy csakugyan van nekik. Ujjongtam örömömben. — Leülni! ... A házibőröndöket kibontani! ... Az ingeket és alsónadrágokat a köpenyre és a felszerelésre húzni! Ezeket a parancsokat adtam ki és néhány perc múlva misztikus fehér kísértetekből állott a csapatom. — Z. káplár — rendelkeztem tovább — négy tiki-futóval az erdőt megkerülve, annak túlsó széléhez vonul a k.-i utig s ott összeköttetést keres az N. felé nyomuló német különitménynyel, az eredményről az erdő északa szögletén álló láncos kúthoz jelentést kap, ahol egy őr marad. A ski-patrouille maradékát az erdő széléhez az én útvonalam irányába előre küldtem. A két patrouile úgy rohant tova, mint a szélvész. Ezután hosszú, szétszórt láncba állítottam az embereimet és megkezdtem az átvonulást az erdőig a fehér mezőn, amelynek csillogásától káprázott a szemünk. A katonák mind hófehér mezbe voltak öltözve, óvatosan meneteltek, s olyanok voltak, mint a szememek. Mikor száz lépésnyire értünk az erdőhöz, elhangzott az előre megbeszélt jel, amely veszedelemre figyelmeztetett. Minden altisztnél volt egy síp, amely a csalódásig utánozta azt a hangot, amelyet ijedtében hallat a nyúl. Megálltunk és hallgatóztunk. A jel megismétlődött Az embereim lefeküdtek, én pedig három katonával a jel irányába kúsztam. Egy hóval fedett bokor mellől az egyik ski-futó integetett felém. Mikor hozzáléptem, je- ami lemene. — Basfrrfé ágak recsegése haltetszik. Bizonyosan ellenséges patrouille! Most együtt csusztunk előre egy terebélyes bozótig. Az ágak recsegése mind hangosabb lett. Mozrtadatlanul feküdtünk s a lélekzetünket is visszatartottuk. A holdvilág remegő aranyfigurákat rajzolt a hóra. Nemsokára három lovas tűnt fel. A lovaik kicsinyek voltak és lomposak. A lovasoknak az arcukra világított a hold. Széles pofacsontjuk volt, lapos arcuik, a szakálluk hosszú és fehér a hótól, világosan látszott, hogy ázsiaiak . . . Most ismét felhangzott a vészjel, vontatottan, panaszosan. Azt jelentette: , közvetlen veszedelem ..." A következő parmaiban embereim lerántották a kozákokat lovaikról. Egy perc alatt történt az egész. Az ázsiaiak szeméből rémület meredt felénk. Azt hitték a fehérbe burkolt emberek látták, hogy az erdőszellemei kerítették hatalmukba őket. — A foglyokat és a lovakat el kell rejteni! — adtam ki halkan a parancsot. Két ember maradt velem a bozótban. Rlg feküdtünk le lesheyünkön, kemény léptek hallatszottak. Tőlünk húsz lépésnyire orosz gyalogosok vonultak el. Száznál jóval többen lehettek. Vigyázva haladtak és dél felé húzódtak tovább. Megkönnyebbülve sóhajtottunk fel Egy skifutó nagy ívben kerülve száguldott a mezőn várakozó csapatunkhoz és jelentette a történteket Mi tovább vonultunk. A foglyokat magunkkal vitték és a szájukba kenyeret tömtünk, amelyet ők mohón elnyeltek. Három ember feküdt a zsákmányolt lovakra és követte a nyomot, amelyen az ellenség jött. Szél kerekedett s mi hosszú láncban siettünk tovább. Keresztülhatoltunk az erdőn s elértük a szélét. Ismét hómező következett, amely egy dombig húzódott. Néhány száz lépésnyire állott a láncos kút, ahova az őrt állították. Négy ember oda ment a foglyokkal, hogy az érkező jelentéseket átvegye. A domb mögött a holdvilágban egy torony hegye ragyogott. Ez az n.-i templom tornya lehet. Annak irányába tartottunk. A domb alján előre küldtem a ski-futókat és a három kozáklovon ülő embert s ismét a szétszórt láncba oszolva vonultunk tovább a hóban. A szél megerősödött, felverte a havat és csillogó függönynyel vett minket körül. Mikor felértünk a dom tetejére, ott találtuk az előre küldött embereket. Kilencszáz lépésnyire világosságot láttunk. Kutyák ugattak. Alig láthatóan házak sötét lettek. Ugy határoztam, hogy csapatom zömével fentmaradok a magaslaton, s patrouillet küldök a község átkutatására. ( — A szakaszvezető öt emberrel, mint bal patrouille, a község déli végéhez megy és körüljárja a falut. L. tizedes, mint középső patrouille, a templom irányába egészen a község széléig, K. önkéntes-káplár négy emberrel, mintjobb patrouille, a falu északi széléhez. Feladat: meggyőződni arról, hogy a községben van-e ellenség. Ha a patrouillekat megtámadnák, gyülekezési hely a láncos kút az erdő szélén. A patrouille-ok elindultak. Harminc lépésnyire már nem lehetett őket látni, annyira beleolvadt az emberek fehér alakja a hóba. Mi pedig a magaslaton feküdtünk és lövésre készen várakoztunk. Harminc perc telt el. Semmi hang. Egyszerre egy ember a fülembe beszól: — A falu északi széle felől egyes sötét pontok közelednek! Emberek! Izgalmas pillanatok teltek el. Egyszerre, mintha a hóból merült volna fel, előttem állott az önkéntes és jelentette: — A községet erős ellenség tartja megszállva. A község szélén lövészárkok és mindenféle akadályok. Tiz foglyot hoztam magammal. Nem akartam elhinni. De itt állott előttem a tiz fogoly, őrjáraton voltak, s mikor a fehér alakokat meglátták, kiejtették a fegyverüket a kezekből. Egyikük németül beszélt és elmondta: A faluban egy divízió van negyvennyolc ágyúval. A községet három ároksor veszi körül. Az önkéntes a foglyokat a parancsnokságra vitte. A vallomásuk nagyon fontos. Alig mentek el, észak felől három lövést hozott ide a szél. Erre egy ágyúdörgés hangzott. Ezek a német testvérek, akikkel együtt kell küzdenünk. Gyorsan kiadtam a parancsot a lovasoknak: — Itt megvárjátok a másik két patrouille viszitzattérését. Egyesültök velük és a láncos kúthoz vonultok. Ott bevárjátok a további parancsot Mi pedig a harci zaj irányába siettünk. Az összeköttetés céljából kiküldött ski-futóink közül kettő élénkbe rohant. A német különítmény — lihegték — ellenséges csapattal ütközött össze s megszállott egy kőbányát. A magaslat felől könnyen oldalba lehet kapni az ellenséget Követtük a tanácsot. Hála a mi fehér mezünknek, észrevétlenül jutottunk az ellenség közelébe és húsz perc múlva már lőttük az oroszokat. A meglepett ellenség hiába kutatott utánunk, nem látott minket. Váratlan és rejtelmes fellépésünk megzavarta az oroszokat, akik csakhamar vad futásban menekültek, sok halottat és sebesültet hagyva hátra. Mikor azután a németekkel találkoztunk, a csodálkozás első pillanatai után nagyot nevettek s elmevettek minket ,fehér hollók"-nak. Az önkéntesem azóta őrmester lett, vitézségi érem ékesiti a mellét, engem pedig kitüntetésre terjesztettek fel. L. B. IWWWWJVVVVVWAWWVWAWWWVVS A hős lengyel légió A Pesti Napló haditudósítójától Hadisajtószállás, december 12. A lengyel légiókat, amelyek olyan páratlan vitézséggel harcolnak az osztrák-magyar csapatok oldalán, tulajdonképpen oroszországi lengyelek alapították, azok a lengyelek, akik gyermekkoruk óta szenvednek az orosz iga alatt. A légiók megalapítója lovag Pilsudski József. Pilsudski régi lengyel nemesi család sarja, amelynek ősei észtek voltak s a középkorban a mai Pernauban, Észak-Livlandban laktak. Pilsudski ősei mindig a cárizmus ellen küzdő lengyelek élén állottak s ő maga tizenöt éven át küzdött mint ellenzéki politikus Orosz-Lengyelországban nemzete javáért az orosz zsarnokság ellen. Mint a többi „illegális" ellenzéki lengyel politikus, ő is titkolta tartózkodási helyét, titkos nyomdában cenzúrázatlan, titokban terjesztett folyóiratot adott ki, tiltott röpiratokat csempészett át a határon, titkos összejöveteleket és megbeszéléseket tartott. Pilsudski és társai a szó fegyverével küzdöttek a cárizmus ellen és nem rettentek vissza a börtöntől, amelyben pedig évenként sok társuk szenvedett a lengyel nemzeti eszméért. Az 1905. évi zavargások, amelyek oly sok áldozatot követeltek s ezzel szemben olyan nevetségesen csekély eredményre vezettek, megmutatták, hogy pusztán szavakkal — bármily nemesek és igazak legyenek is azok — nem lehet fölvenni a küzdelmet a cár hatalmával. Pilsudski, aki már évek óta foglalkozott azzal a gondolattal, hogy önkéntes sereget szervez a lengyel népből az orosz iga lerázására, ekkor elhatározta, hogy szakít régi taktikájával. A terv Krakóban érlelődött meg benne. Krakóban már előbb is gyakran tartózkodott a lengyel politikus, Sürün találkozott ott politikai menekültekkel, akik Ausztriában második otthont találtak és alkalma volt megismerni, milyen szabadságot élveznek a nemzetiségek a Habsburg-birodalomban. Elérkezettnek találta az időt arra, hogy előkészítse a lengyel nép szabadságharcát és megkezdje a lengyel ifjúság fegyveres kiképzését. Az volt a célja, hogy ezekből az ifjakból egész önkéntes hadsereget alakít. Elsősorban az oroszországi lengyelekre számított Pilsudski, azokra az ifjakra, akik mint politikai menekültek, vagy mint főiskolai hallgatók Galíciában tartózodtak. Az osztrák törvény lehetővé teszi az ifjúsági céllövő csapatok létesítését. E törvény alapján 1908-ban megalakult az első lengyel lövészcsapat A lengyel ifjak rendkívül komolyan fogták fel hivatásukat és a legnagyobb lelkesedéssel láttak hozzá a katonai tudományok elsajátításához. Az ifjak lelkesedése nagyban megkönnyítette Pilsudski munkáját. A katonai hatóságok is mindent elkövettek, hogy a lengyel lövészcsapatok kiképzése minél alaposabb legyen. Az osztrák kormány beleegyezésével a lengyel lövészcsapat Galíciában is propagandát csinált az eszmének és minden városban, minden faluban önkéntes csapatokat alakított. Ezek a csapatok — különösen Krakó környékén — naphosszat gyakorlatoztak a szabad ég alatt és az osztrák-magyar tisztek a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a légió katonai képzettségéről. Nemsokára a középiskolákban is alakítottak ilyen önkéntes csapatokat. A bécsi céllövő versenyen 1914 tavaszán ezek a lengyel légionisták vitték el az első díjakat. Németországban, Svájcban és Belgiumban is alakultak lövészcsapatok a főiskolai lengyel hallgatók köréből, amelyekbe munkások, intelligens kézművesek is beléptek. Mindezeknek a csapatoknak a vezére és szervezője Pilsudski József volt. Mikor a háború kitört, Pilsudski a légió néhány századával haladéktalanul átlépte a határt. Miechovon keresztül Kielce tartományi főváros felé nyomult előre, amelyet rövid harc után elfoglalt és túlnyomó orosz erővel szem-