Pesti Napló, 1915. május (66. évfolyam, 120–150. szám)

1915-05-01 / 120. szám

lok megszenvedett harcterén, végre is győzni fog az erő képe­igazság: a német ügy. A modern kultura­li W ®­ ­PW Nem egyszer hallottuk s nem egyszer ír­tuk meg, hogy ebben a mostani nagy háború­ba® a kultura diadalmaskodik az ellenfél el­maradottabb, alacsonyabb kultúrájával szem­ben. Az oroszok nagyon sokan vannak; mi, szövetségeseinkkel együtt, kevesebben. De miénk a kulturális fölény, miénk a különböző társadalmi osztályok alaposabb műveltsége adta szolidaritás és hatalom és nem utolsó sor­ban ez teszi, hogy a túlerőnek, a gőzhengernek ellent tudunk állani. Mindeddig csak dicsérni hallottuk a modern kultúrát, mint a harckész­ség egyik nevezetes tényezőjét. S mégis, a kép­­viselőház csütörtöki ülésén — szó szerint kell ezt a részletet az országgyűlési naplóból ki­böngészni —, a miniszterelnök azzal vezette be beszédét, mely válasz volt a háborús visz­szaélések tárgyában elhangzott interpellációra, „hogy a modern kultúra az egész világon bi­zonyos­­ erkölcsi hiányt, erkölcsi deficitet pro­dukál, különösen az anyagi haszonleséssel kapcsolatos bűncselekmények révén". Ez a vád nagyon váratlanul éri a modern kulturát. Meg kellene állapítani persze véde­kezés szempontjából, mit ért alatta e vád hir­detője? Úgy képzeljük, hogy nem érthet mást, mint hidasnak, műveltségnek, kutató szel­lemnek, kritikai gondolkodásnak összeségét s mind ennek hatását szélesebb néprétegekre. A modern kultúra képviselői lehetnek tudósok, politikusok, írók, művészek, kereskedők, ipa­rosok — mindenki, aki tanul és gondolkodik. Lehetnek gondolkodásukban, tudományos és kulturális meggyőződésükben szélső álláspon­tok képviselői és olyan nézetek terjesztői is, amelyek esetleg a vádló világfelfogásának, de esetleg sokkal szabadabb szellemű világfelfo­gásnak sem felelnek meg. Híveik — mindig a legszélsőségesebb irányokra gondolva — le­lhetnek akár exaltáltak is. De hogy milyen mó­don lehet őket: akár a modern kultúra fáklya­vivőit, akár a tábort, mely hozzájuk csatlako­zik, az „anyagi haszonleséssel kapcsolatos bűncselekményekkel" vonatkozásba hozni s miattuk felelőssé tenni — az egészen érthetet­len. És nincs semmi magyarázat arra, hol produkálta éppen e háborúban a modern kul­túra azt az „erkölcsi hiányt, erkölcsi defici­tet", melynek termelésével most megvádolják. Tudjuk, hogy régebben szokás volt bizo­nyos — politikai szempontból nem tetsző — társadalmi jelenségeket a modern kultúra át­kos hatásának rovására írni. Éppen a háború szüntette meg az ilyen általános, a dolgok mé­lyét megvizsgálni nem hajlandó vádaskodást , vádaskodást lehetett valamiképpen moti­válni politikai szempontból. De a képviselő­házban nem politikai kérdésről, hanem szál­lítási és egyéb háborús visszaélésekről volt szó, még­pedig speciálisan Huszár Károly képvi­selőnek a szatmár megyei visszaélésekről szóló interpellációja kapcsán. Talán azok a szat­mári urak és mindazok, akik részben le van­nak tartóztatva, részben vizsgálat alatt álla­nak, a modern kultúra fáklyavivői közé tar­toztak? Ezt valószínűleg senki sem hiszi. A levásárlók és az élelmezési visszaélések hősei épp oly kevéssé voltak szaturálva modern kul­túrától, mint akár a posztócsalók, akik között senki nem fogja keresni a modern magyar kereskedelem nívójának jelzőit. Éppen ellen­kezőleg: mindannak, ami modern kultúra címe alá összefoglalható, mindenkinek, aki besorozható a modern kultúra katonái közé, a legtávolabbról sem volt s nincs semmi köze anyagi haszonleséssel kapcsolatos bűncselek­ményekhez. Erkölcsi hiányt, erkölcsi defici­tet mindenütt a kulturátlanság produkált. Le­hettek elvégre műveit emberek is az uzsorá­sok és csalók között. De hogy bűneik okozati összefüggésben lettek volna tudásra való szom­júságukkal, azt valóban nehéz volna megma­gyarázni és elhitetni; annál kevésbbé, mert a visszaélők nagy tábora főképpen mégis csak a legelmaradottabb rétegekből rekrutálódik s ami fő s amit hangsúlyozni kell, ez esetben speciálisan vidékiekről, szatmármegyeiekről volt szó, kiket még azzal sem lehet vádolni, hogy a fővárosi kultúra — s ez még nem azo­nos a modern kultúrával — vette rá őket, mondjuk, a lóvásárlás körül elkövetett bű­nökre. A háborús visszaélések egész problémája olyan, hogy semmiféle általánosítást nem tűr meg. Osztályozást csak egyet: becsületes és nem becsületes emberek csoportjáét. Bűnbakot kár volna keresni. Sem nemzetiség, sem fajta, sem vallás nem okolható; legkevésbbé pedig a modern kultúra, melyet nem lehet olyan tágan s oly szeretetlenül magyarázni, hogy hadse­regszállitási panamák legyenek terhére irhatók. /VWVWVVWWAVVVVVVVVVwwwvwvw PESTI NAPLó 1915. máju* L­­­ Uj moratóriumi rendelet A polgári peres és nem peres eljárásban szük­séges szabályok tárgyában az igazságügyminiszté­rium ma 7400/915. I. M. E. szám alatt új rende­letet bocsátott közre, melyet a hivatalos lap pén­teki száma negyedik moratóriumi eljárási rende­let gyanánt közöl. Az anyagi moratóriumi szabályok és a rend­kívüli háb­orús állapotokkal kapcsolatban eddig helyesnek bizonyult eljárási szabályokat e rende­let továbbra is lényegében fentartja. A nevezetesebb módosításai a rendeletnek mind méltányossági intézkedések, így a veszélyez­tetett és az ellenséges betörések szinterükt szol­gált vidékeken lakó kötelezettek ellen fize­tési vagy biztosítási váltóker­esetet, vagy vissz­keresetet indítani nem lehet és a bíróság az ilyen keresetlevelet hivatalból visszautasí­tani köteles. Az i­ly kötelezettek ellen megindított váltói peres eljárás félbeszakad, ha csak maga az adós nem kéri az eljárás folytatását. Szükséges volt az irányban is szabályozni az eljárást, ha az adós a moratóriumi rendeletnek megfelelőleg az ötven, illetve hatvan százalékos részletfizetési kötelezettségének már eleget tett. A régi rendelet szerint a bírói ítéletek folytatólagos havi 10%-os fizetésekre szólottak, míg az április 1-én életbe lépett anyagi rendelet 5 részlet után a kötelezettséget egyelőre beszüntette. Az új eljá­rási rendelet ezért kimondja, hogy ha a tartozás­ból 1915. évi április 1. napja előtt hat részlet vált esedékessé, a hetedik és ezt követő részletekre nézve, ha pedig a tartozásból 1915. évi április 1. napjáig csak öt, vagy ennél kevesebb részlet vált esedékessé, a hatodik és ezt követő részletekre nézve a marasztalás a moratórium újabb rendel­kezéséig szünetel. A rendelet 12. §-a módot fog nyújtani a bí­róságoknak arra, hogy a hibáján kívül megszo­rult adósokon a teljesítési határidő meghosszabbí­tásával segítsenek. E szerint Az első bíróság pénztartozás megfizetése iránt folyamatban levő perben hozott ítéletében az alperes kérelmére a törvényben megszabott teljesítési határidőt meghosszabbíthatja, ha a meghosszabbítás az alperes vagyoni helyzetét tekintve indokolt és a felperesnek aránytalan sérelmet nem okoz. A meghosszabbításnak oly időre lehet helye, amely idő alatt az adós teljesítőképességének helyreállása várható, de a meghosszabbítás há­rom hónapnál tovább nem terjedhet. A meghosszabbított teljesítési határidő az ekőbírósági ítélet közlését követő napon kez­dődik. Az alperesnek a kérdés előterjesztésekor nyomban valószínűvé kell tennie azokat a tényt állításokat, amelyekre kérelmét alapítja. Tárgya­lás elhalasztásának e kérelem okából nincs helye. A bíróság a teljesítési határidő meghosszab­bítását akár az egész követelésre, akár egy ré­szére mondha­tja ki és a meghosszabbítást sza­bad belátása szerint megállapított biztosítéktól teheti függővé. Végül gondoskodik még a rendelet a kivételes biztosítási intézkedésekről és új intézkedéseket tartalmaz oly követelések érvényesítésére és vég­rehajtására, melyek honorálása a háborúval kap­csolatban kiadott pénz- és értékpapírelvonási tila­lomba ütköznek. Hj esetekben a bíróság az el­járást hivatalból felfüggeszteni köteles.­ ­ A füsttelen nap Adakozzunk a rokkant katonák segítésére Füsttelen nap lesz szombaton az egész országban, és a füst, amelyet egy napon nem fújnak milliók az illatos, tavaszi levegőbe, rok­kant katonáink jövendő életén fog könnyíteni. És aki egy napra sem tud lemondani a kékért füstölő, karcsú cigarettáról vagy vastag, gal­léros szivarról, az is bizonyára gondol majd az érettünk kezüket, lábukat vesztett hősökre, és lerójja a számukra a szeretet és a hála ön­kéntes adóját. Az egész ország lelkesedéssel és szeretettel várja ezt a nagyarányú nemzeti jó­tékony mozgalmat. A háború sok nagy terhe között a legsúlyo­sabb a háborúban megrokkant, megnyomorodott,­ munkaképtelenné lett hősök jövőjéről való gon­doskodás. Igaz, hogy róluk elsősorban az államnak kell gondoskodnia, de váljon rendelkezésre állam,­nak-e azok az eszközök, amelyek a háború rok­kantjainak gondtalan életét biztosíthatnák. Vájjon az állam, amelynek a háború rettenetes pusztítá­sait kell eltüntetnie, a rombolás helyén új alkotá­sokat kell építenie, a jövő fejlődését kell biztosí­tania, a nemzetet új támadások elleni védekezésre­ kell megerősítenie, rendelkezik-e olyan anyagi erí£ vel, amely a rokkantaknak megadhatja a létmini­mumon felüli nyugodalmat azért az önfeláldozás­ért cserébe, am­elylyel hazánk, társadalmunk meg­védelmezésére szállottak harcba. Nem. Az államot sokféle érdekeltsége annyira kimeríti, hogy a rokkantaknak éppen csak az éhenhalás veszedelme elől nyújthat védelmet. A magyar társadalomnak kell gondoskodnia a há­ború rokkantjairól, úgy ahogy mint hősökről gon­doskodnia illik minden kultur nemzetnek. Törpe nép az, amely nem becsüli meg nagyjait, gyáva, amely cserben hagyja hőseit. Ne érje a magyar nemzetet vád, hogy nem védte meg az érte való­ küzdelemben megrokkant katonáit a nyomor és szenvedés elől. A nagy megpróbáltatás idején a magyar nem­zet mindig bebizonyította, hogy méltó történelmi múltjához és most is hatalmas életenergiával állja ki az erőpróbát: egyesült erővel vesz részt a há­ború szörnyűségeinek megszüntetésében. Most a rokkantak ügye van soron. Mindenki vegye ki tehát a részét ebből a nem­zeti mozgalomból, amely szombaton, május elsején bontja ki zászlóját. A rokkantalap gyűjtése a füsttelen nap ötletével indul meg. Az Auguszta­alap, amely országosan szervezte az akciót, csak azt kéri a hazafias közönségtől, hogy május else­jén egy kis önmegtagadással mondjon le a do­hányzásról huszonnégy órára és amit a füstön megtakarít, adja a rokkant alapnak, fia pedig do­hányzik, rójjon ki adót önmagára, és tehetségéhez képest, jó szívvel vásároljon egy füstadó-jelvényt. 20, 40 filléres és 1, 2, 5 és 10 koronás jelvénye­ket bocsátottak a közönség rendelkezésére, hogy május elsején viseljük és ezzel demonstrálhassunk rokkantjaink mellett. Nem szólítja fel senki a közönséget adako­zásra. Nem állítják meg az utcán sürgős útjában. Nem tartanak elé perselyt. Nem zaklatnak, nem terrorizálnak senkit. Mindenki maga szünteti be­­ egy pillanatra rendes munkáját, hogy betérjen a boltba és megvegye a jelvényét. Minden üzletben árulnak ilyen papiros­ plakettet, csak néhány pil­lanatra kell azokra a rokkantakra gondolni, akik értünk nyomorodtak el

Next