Pesti Napló, 1920. október (71. évfolyam, 232–258. szám)

1920-10-22 / 250. szám

2 Péntek PESTI NAPLÓ 1920. ok­tóber 22. Csak"parancsoló szükség" esetében engedik meg az amerikaiak a bevándorlást Aaz Ingyen utazás megszűnt . Az amerikai védelmi intézkedések ajái tudósítónktól.­­ A dollár ára állandóan esik, itthon a megélhetés egyre nehezebb és nem csoda, ha sok ember tekintete vágyakozva mered Amerika felé. Eddig valósággal lehetetlen volt rendes után Amerikába kimenni magyar állampolgárnak, most már azonban némi könnyí­téseket léptetett életbe az Egyesült­ Államok kor­mánya. Mint ismeretes, most már nem Amerikában kell kérelmezni a beutazási engedélyt mint eddig, hane­m 'i' konzulok is adhatnak utazási igazolványt. A kiállítási díj maga 10 dollár, azaz körülbelül 4000 korona, az útiköltség 70—80 ezer korona, szóval a könnyítését ellenére van elég­ akadály. Ameri­kában sem minden rózsás. Kezdeni is kell valami­vel. 400 korona csak egy dollár és Amerikában az egy dollár mégis csak e­gy dollár. „A parancsoló szükség" Az amerikaiak hivatalosan csak „parancsoló sz­ükség'' esetén adnak ki útleveleket. Parancsoló szükségnek tekintik a következő eseteket: 1. Megengedik az üzletembereknek a beván­dorlást, ha be tudják bizonyítani, hogy az ott tar­tózkodásuk az amerikai üzleti élet javát előremoz­dítja. Egyes amerikai cégek garanciát vállalnak üzletfeleikért és ebben az esetben szabad az út. 2. Elöregedett szülők előtt nyitva áll Amerika kapuja, ha naturalizált gyermekei élnek Ameriká­ban, akik eltartják az aggokat.­­ 3. Bevándorolhatnak az amerikai születésű nők, ha idegen állampolgárokhoz mentek is nőü­l. 4. Engedélyt­­ adnak polgárosított amerikai polgárok rokonainak is, ha be tudják igazolni, hogy egzisztenciájukat az Amerikában élő roko­nuk segítségével tudják biztosítani. Az amerikaiak erősen hangsúlyozzák, hogy volt katonák semmi körülmények között nem léphetnek Amerika földjére. Magyar statisztika nincs, de érdekes, hogy a múlt esztendőben mindössze 53 osztrákot enged­tek be Amerikába, míg 1911-ben az osztrák be­vándorlók száma 27­.152 volt. A „vakutasok" inváziója Még egy más mód is kínálkozik arra, hogy valaki Amerikába kijuthasson. Ez a „vakutasok" esete. Vakutasoknak hívják azokat, akik minden papír nélkül ülnek hajóra és mint hajóalkalma­zottak dolgoznak."Alkalmas pillanatban elhagyják a hajót és aztán igyekeznek egy ideig a hatósá­gok ellenőrzését kikerülni. Eddig ez a beözönlés főleg az olasz kikötőkből történt, ahova Európa minden népe tódult. Az olaszok azonban erélyes rendszabályokat léptettek életbe a vakutasok ellen. Így a hajóstársaságokat büntetik meg. Minden vakutasért tízezer lírát követelnek a ha­jóstársaságok­tól és a társaságok ezért igen erős ellenőrzést gyakorolnak. .A vakutasok dolga Amerikát is foglalkoztatta. Ellis Islandon fontos értekezletet tartottak, me­lyen résztvett Eduard Hughes volt new-yorki rendőrkapitány, aki­ most a hajóstársaságok al­kalmazottja. A volt főkapitány több izben meg­tette az utat Amerika és Európa között s a vak­utasokat tanulmányozta. Legutóbb Nápolyban tizenöt ilyen vakutast tettek le a hajóról. Mind­egyiknek megvizsgálták az előéletét és kiderült, hogy valamennyi büntetett előéletű, sőt a bün­tetés elől igyekeztek elmenekülni. Volt közöttük igen sok anarkista és bolsevista, akik így akarták Amerikába becsempészni a forradalmi eszméket. Apró esetek az Ellis Islandon Vannak sokan, akik az összes ellenőrzéseket kijátsszák és már feltűnik előttük New­ York, a szabadság városa, de Ellis Islandon mégis meg­akadnak. Így­­ legutóbb kikerült Csoma Sándor, aki végigkü­zdötte a világháborút, többször meg­sebesült s a békekötés után kilépett a hadsereg­ből. A kommunistákat nem akarta szolgálni és ezért megszökött Magyarországból, bebarangolta egész Európát és eljutott Antwerpenbe. Megtaka­rított annyi pénzt, hogy hajójegyet válthatott. Sógorát, Hegedűs Ferencet akarta Csikágóban felkeresni. Az Egyesült­ Államokba nem adtak neki jegyet és ezért Kanadába váltott. Eljutott Montrealba, de akkor már nem volt pénze és ezért deportálták. A sógora küldött neki 60 dol­lárt, erre szabadon engedték. Bevándorlási enge­délyért folyamodott az Egyesült­ Államokba, ha elutasították.. Végre úgy oldotta meg a kérdést, hogy Montrealba a szerb konzultól ideiglenes út­levelet kapott, az Egyesült­ Államok pedig átuta­zási engedélyt adott neki, hosszas kínlódás után így került az Egyesült­ Államokba. Még kalandosabb a sorsa Rosenkranz Piri asszonynak, aki első osztályon érkezett meg Rio de Janeiróból New-Yorkba. Az útlevelét az angol konzul láttamozta. Barbadosban hajót akar­t cse­rélni, a brazíliai angol konzul nem engedte partra szállni, hogy a másik hajót bevárhassa, hanem kényszerí­tették, hogy tovább menjen New-Yorkba. Hivatalosan ugyanis az útlevelet még a gyarmati titkárnak kellett volna láttamozni. Eltis Island­ban pedig egyszerűen internálták az asszonyt. Egy hónapig volt őrizetben, mikor hosszas kö­nyörgésre csak annyit engedtek meg neki, hogy Németországba mehessen, mivel német szárma­zású. Az ígéret férje előtt volt, de a kapu előtt kellett visszafordulnia. Százhatmiilió lakosa van az Egyesült­ Államoknak Most volt a népszámlálás Amerikában és eszerint 105.768.106 lélek van az Egyesült­ Álla­mokban. Az utóbbi tíz esztendőben a lakosság szá­mának emelkedése tizenöt százalék, míg azelőtt minden évtizedben felül volt harminc százalékon. Amerika társadalmi körei nincsenek ellene a be­vándorlásnak, Miss Grace Abbot szociológiai írónő valósággal szózatot bocsátott ki az amerikaiakhoz, hogy a bevándorlóikat támogassák. — Figyelembe kell venni, — mondotta — hogy akik most Európából ideérkeznek, a szenve­dés és süny­ödés földjéről érkeznek. Gondoljunk arra, hogy a gazdasági depresszió következtében elsősorban mégis az érdekli őket, hogy kenyérhez, jobb ruhához, kényelmesebb otthonhoz szeretné­nek hozzájutni. Ne fogjuk fel azért úgy a helyze­tet, hogy könyöradományban részesítsük őket, amikor megengedjük nekik, hogy Amerika föld­jére lépjenek. Lesz azonban köztük olyan is, akit megmételyezett a vörö­s méreg. Értessük meg ezek­kel, hogy Amerikában nincsen osztálykülönbség, hogy itt a nagy harcban végeredményben a gazda­gulás és lelki boldogulás megteremtésére módja van mindenkinek, hittel, bizalommal, reménnyel jöttek ide, igazi amerikai szellemben fogadjuk őket. Természetes, hogy a pillanat­nyi jó helyzettől nem szabad elkábulni, amit lélekben az amerikaiak maguk dokumentálnak. Megindult már a vissza­vándorlók sereg­e is, a jó dollárokat felváltják a mi koronánkra és néhány ezer dollárra­ új földes­urak támadnak, akik azonban becsülettel és tisz­tességgel akarnak dolgozni a régi haza jövőjén és igy csak nyerhetünk velük. WVWVVVVAAAAAVVV/V­VWV'A/WVVVWV'V A bihariak Budapesten ünneplik meg Arany János halálának évfordulóját .­­ (Sajt­t tudósítónktól.) Arany János szülővárosa ,Judvit:Jef­jen román megszállás alatt van és a szá­ntáig ezidőszerint nem, gondolhatnak arra, h­ogy­,­Arany János emlékét megfelelő módon ün­nepeljék, hiszen csak a legutóbbi időben történt, hogy a szalontai Arany-szobrot a románok ledön­tötték. A szobrot ugyan azóta már visszaállítot­ták, de a Bihar megyeiek és Nagyváradiak Szövet­sége mégis úgy gondolta, hogy Arany János ha­lálának évfordulóját itt, Budapesten kell megün­nepelni. Hoványi Géza udvari tanácsos, a Szövetség el­nöke érintkezésbe lépett N­erczeg Ferenccel, Beöthy Zsolttal, Kozma Andorral és Hein­rich Gusztávval és ezeknek a tárgyalásoknak ered­ményeképpen a Szövetség elhatározta, hogy no­vember 14-én nagyszabású Arany-ünnepet rendez. Arany János halálának évfordulója október 2­2-én van, a bihariak október 2­1-ére tervezitek az ün­nepélyt, de ezt részint a Rákosi-ünnep, részint a Tisza-ünnep miatt november 14-ére kellett ha­lasztani. A nagyszabású ünnep műsora rendkívül, érde­kesnek ígérkezik. Az ünnepélyt Herczog Ferenc nyitja meg, majd Beöthy Zsolt és Kozma Andor fognak felolvasni Aranyról. Ezután a bihari köl­tők dalnokversenye következik, akik egy-egy Arany-ódával hódolnak a nagy magyar költő em­lékének. Beszélgettünk Horányi Gézával aki munk­a­társunknak a készülő nagy ünnepélyről a követ­kezőket mondotta: — Szövetségünknek nemcsak az a célja, hogy törvényhatósági működést fejtsen ki, hanem hogy minden erejével ébrentartsa a szellemi in­tegritás gondolatát. Főként ez indított bennünket­ arra, hogy Arany János halálának évfordulóját, éppen, mert szülővárosa román megszállás alatt van, itt a fővárosban ünnepeljük meg. A magyar közönség elgondolhatja mennyi szeretettel rendez­zük ezt az ünnepet. Herczeg Ferenc, Beöthy Zsolt és Kozma Andor örömmel vállalták el a szerep­lést és valamennyien egyetértettek abban, hogy Arany János emlékét fokozott mértékben kell ébrentartani, mikor a legnagyobb magyar költő szülővárosa román kézen van. Emberek a föld alatt Kult­urkép is halápi tanyákról .n-Haláp, október 20.­­ (Saját tudósítónktól.) Amikor utoljára jár­tam erre, nyár, volt, égető, perzselő augusztusi nap, a homokszemek csillogtak, ragyogtak a nap sugárkévéjében és az apró, fekete hátú tanyai házait szinte gőzölögtek a kánikulai forróságban. Most ősz van itt is, húsz kilométernyire Debrecen városától és tizenöt kilométernyire az oláh de­markációs vonaltól. A firtószölő levele megsárgult, összefonnyadt a sok esőtől, a vasúti állomás fehér tábláján most már könnyűszerrel lehet elolvasni Haláp fekete, markáns betűit és a pályaőr, akit errefelé állomásfőnöknek tisztel a tanyai nép, a konyhában, a takaréktűzhely mellett böngészi a debreceni lapokat, amelyek hasábos tudósításokat közölnek egy szeszgyári tisztviselő jubileumáról és háromsoros táviratokban intézik el a nemzetgyű­lést és a lengyel-orosz háborút. Amikor végzett egyetlen szellemi táplálékával, összehajtogatja az újságot, aztán odaadja kislányának: — Vidd át, fiam, a tanító úrhoz. A tanító úr az első gazdához, Kató István­hoz küldi, onnan az erdészhez vándorol az újság, majd vissza az „állomásfőnökhöz" s ezzel be is fejezte hivatását. Ezerkétszáz ember közü­l más itt nem olvas újságot. Még azt is megtudom itt, hogy a pályaőrnek, aki jegypénztárt, postát kezel, gyo­mot irt a vágányok mellett, havi 500 korona fize­tése van s ezenkivül földbirtoka, háza, szőlője a demarkációs vonal mentén, de oda csak útlevéllel lehet menni, azt pedig nem kap, így hát havi ötszáz koronáért adja a jegyeket a tanyaiaknak, a kislányával szétküldi a postát és hajnalban, meg esti szürkületkor kapával a vállán kilomé­terekre elgyalogol és irtja a vágányok között és a vasúti töltésen felburjánzott gyomot. A második cserepes­ ház dombon áll. Ez a ta­nyai iskola. A tanító jogakadémiai tanárnak indult, aztán valahol megfeneklett. Irodalmi ambíciói is voltak, Gárdonyi Géza szeretett volna lenni, nagy könyv­tárról álmodozott és utazásokról, amelyeket Ke­let felé tesz meg a turáni faj eredetét kutatva és idekerült Halápra néptanítónak, álmait már elte­mette s ma egyetlen büszkesége, hogy tiz eszten­dővel ezelőtt negyven tanulója volt s az idén százharmincat állított a vizsgáztató bizottsági urak elé. — Tiz esztendeje lakom itt a dombtetőn. Egyedül. Hatszáz koronát kapok havonta és hat osztályt tanítok egyszerre. Ez az úgynevezett osz­tatlan­ iskola. — Hogy kik járnak hozzám? A módosabb gazdák gyerekei. Azoké, akik tudnak cselédet tartani s akiknek futja miből csizmát venni a gyerekeknek. A többi? Szegények, nyo­morultak valamennyien. Van itt egy típus. .. va­káncsos. Nyírségből ideszakadt és félig elmagya­rosodott oláh. Uram! Fiatalságom boldog éveiben olvastam Zolát. A Germinal­nak néhány lapja még most is megvan. Igen, Zolának a tolla kellene ide, hogy leírja azt a szennyet, azt a nyomort, azt a borzalmas szegénységet, ami itt van, húsz kilométernyire Debrecentől és tizenöt kilométer­nyire az oláh demarkációs vonaltól. A vakancso­sok, telepítők és erdőirtók Debrecen városától in­gyen kapnak pár hold földet. Ezt akácossal kell beültetniök s amig lehet, a facsemeték között ter­melhetnek tököt és krumplit. Télen erdőt irta­nak. .. föld alatt, lyukakban laknak. Nyáron me­zítelenül­­ járnak, télen pedig piszkos, férges rongyok takarják testüket. Írni-olvasni nem tud­nak. Egyszer kihirdettem, hogy ingyen tanfolya­mot nyitok az analfabéták számára. Egyetlenegy sem jelentkezett. A legutóbb­i képviselőválasztás­kor, amikor a ceruzát a kezükbe adták, sírtak. Nem tudták, mi a­.. Akkor láttak először ceruzát. Nem is kellett ezeknél korteskedni. Leszavaztak a keresztény­ jelöltre meg a kisgazdára is. — Hogy magamról is beszéljek? Szépirodalmi könyv, amit legutoljára olvastam, Bródy Sándor­nak az 1914-ben megjelent „Fehér könyve". Új­ságot hetenkint kétszer kapok. Téliruhán­ és téli­kabátom nincs. Elvitték a románok. A ferencjós­kámat meghagyták, csak a nadrágot meg a mel­lényt rabolták el. Most azt hordom fehér vászon­nadrággal. — Terveim, céljaim? Nem tudom. Jön a tél, szeretnék sokat elessni, tanulni és tanu­lni. Vagy talán ezt sem. Azt hiszem disznókat kellene hiz­lalni és itt hagyni Italápot, a tanyákat, az, osz­tatlan iskolát, a néptanítóságot, az államot havi hatszáz koronájával együt­t. Ott ültünk kint az iskola lépcsőjén, szomo­rúak voltunk mind a ketteni s a domb a­nt­ pi­i­szögött, szuszogott az egykor debrecen—kőrös­mezei fővonalon a nyolc személy- és három t­ bér­kocsiból álló vicinális. Ez cipeli errefelé más a kultúrát. Hetenkint kétszer. Kedden és pénteken !

Next