Pesti Napló, 1920. október (71. évfolyam, 232–258. szám)
1920-10-22 / 250. szám
2 Péntek PESTI NAPLÓ 1920. október 22. Csak"parancsoló szükség" esetében engedik meg az amerikaiak a bevándorlást Aaz Ingyen utazás megszűnt . Az amerikai védelmi intézkedések ajái tudósítónktól. A dollár ára állandóan esik, itthon a megélhetés egyre nehezebb és nem csoda, ha sok ember tekintete vágyakozva mered Amerika felé. Eddig valósággal lehetetlen volt rendes után Amerikába kimenni magyar állampolgárnak, most már azonban némi könnyítéseket léptetett életbe az Egyesült Államok kormánya. Mint ismeretes, most már nem Amerikában kell kérelmezni a beutazási engedélyt mint eddig, hanem 'i' konzulok is adhatnak utazási igazolványt. A kiállítási díj maga 10 dollár, azaz körülbelül 4000 korona, az útiköltség 70—80 ezer korona, szóval a könnyítését ellenére van elég akadály. Amerikában sem minden rózsás. Kezdeni is kell valamivel. 400 korona csak egy dollár és Amerikában az egy dollár mégis csak egy dollár. „A parancsoló szükség" Az amerikaiak hivatalosan csak „parancsoló szükség'' esetén adnak ki útleveleket. Parancsoló szükségnek tekintik a következő eseteket: 1. Megengedik az üzletembereknek a bevándorlást, ha be tudják bizonyítani, hogy az ott tartózkodásuk az amerikai üzleti élet javát előremozdítja. Egyes amerikai cégek garanciát vállalnak üzletfeleikért és ebben az esetben szabad az út. 2. Elöregedett szülők előtt nyitva áll Amerika kapuja, ha naturalizált gyermekei élnek Amerikában, akik eltartják az aggokat. 3. Bevándorolhatnak az amerikai születésű nők, ha idegen állampolgárokhoz mentek is nőül. 4. Engedélyt adnak polgárosított amerikai polgárok rokonainak is, ha be tudják igazolni, hogy egzisztenciájukat az Amerikában élő rokonuk segítségével tudják biztosítani. Az amerikaiak erősen hangsúlyozzák, hogy volt katonák semmi körülmények között nem léphetnek Amerika földjére. Magyar statisztika nincs, de érdekes, hogy a múlt esztendőben mindössze 53 osztrákot engedtek be Amerikába, míg 1911-ben az osztrák bevándorlók száma 27.152 volt. A „vakutasok" inváziója Még egy más mód is kínálkozik arra, hogy valaki Amerikába kijuthasson. Ez a „vakutasok" esete. Vakutasoknak hívják azokat, akik minden papír nélkül ülnek hajóra és mint hajóalkalmazottak dolgoznak."Alkalmas pillanatban elhagyják a hajót és aztán igyekeznek egy ideig a hatóságok ellenőrzését kikerülni. Eddig ez a beözönlés főleg az olasz kikötőkből történt, ahova Európa minden népe tódult. Az olaszok azonban erélyes rendszabályokat léptettek életbe a vakutasok ellen. Így a hajóstársaságokat büntetik meg. Minden vakutasért tízezer lírát követelnek a hajóstársaságoktól és a társaságok ezért igen erős ellenőrzést gyakorolnak. .A vakutasok dolga Amerikát is foglalkoztatta. Ellis Islandon fontos értekezletet tartottak, melyen résztvett Eduard Hughes volt new-yorki rendőrkapitány, aki most a hajóstársaságok alkalmazottja. A volt főkapitány több izben megtette az utat Amerika és Európa között s a vakutasokat tanulmányozta. Legutóbb Nápolyban tizenöt ilyen vakutast tettek le a hajóról. Mindegyiknek megvizsgálták az előéletét és kiderült, hogy valamennyi büntetett előéletű, sőt a büntetés elől igyekeztek elmenekülni. Volt közöttük igen sok anarkista és bolsevista, akik így akarták Amerikába becsempészni a forradalmi eszméket. Apró esetek az Ellis Islandon Vannak sokan, akik az összes ellenőrzéseket kijátsszák és már feltűnik előttük New York, a szabadság városa, de Ellis Islandon mégis megakadnak. Így legutóbb kikerült Csoma Sándor, aki végigküzdötte a világháborút, többször megsebesült s a békekötés után kilépett a hadseregből. A kommunistákat nem akarta szolgálni és ezért megszökött Magyarországból, bebarangolta egész Európát és eljutott Antwerpenbe. Megtakarított annyi pénzt, hogy hajójegyet válthatott. Sógorát, Hegedűs Ferencet akarta Csikágóban felkeresni. Az Egyesült Államokba nem adtak neki jegyet és ezért Kanadába váltott. Eljutott Montrealba, de akkor már nem volt pénze és ezért deportálták. A sógora küldött neki 60 dollárt, erre szabadon engedték. Bevándorlási engedélyért folyamodott az Egyesült Államokba, ha elutasították.. Végre úgy oldotta meg a kérdést, hogy Montrealba a szerb konzultól ideiglenes útlevelet kapott, az Egyesült Államok pedig átutazási engedélyt adott neki, hosszas kínlódás után így került az Egyesült Államokba. Még kalandosabb a sorsa Rosenkranz Piri asszonynak, aki első osztályon érkezett meg Rio de Janeiróból New-Yorkba. Az útlevelét az angol konzul láttamozta. Barbadosban hajót akart cserélni, a brazíliai angol konzul nem engedte partra szállni, hogy a másik hajót bevárhassa, hanem kényszerítették, hogy tovább menjen New-Yorkba. Hivatalosan ugyanis az útlevelet még a gyarmati titkárnak kellett volna láttamozni. Eltis Islandban pedig egyszerűen internálták az asszonyt. Egy hónapig volt őrizetben, mikor hosszas könyörgésre csak annyit engedtek meg neki, hogy Németországba mehessen, mivel német származású. Az ígéret férje előtt volt, de a kapu előtt kellett visszafordulnia. Százhatmiilió lakosa van az Egyesült Államoknak Most volt a népszámlálás Amerikában és eszerint 105.768.106 lélek van az Egyesült Államokban. Az utóbbi tíz esztendőben a lakosság számának emelkedése tizenöt százalék, míg azelőtt minden évtizedben felül volt harminc százalékon. Amerika társadalmi körei nincsenek ellene a bevándorlásnak, Miss Grace Abbot szociológiai írónő valósággal szózatot bocsátott ki az amerikaiakhoz, hogy a bevándorlóikat támogassák. — Figyelembe kell venni, — mondotta — hogy akik most Európából ideérkeznek, a szenvedés és sünyödés földjéről érkeznek. Gondoljunk arra, hogy a gazdasági depresszió következtében elsősorban mégis az érdekli őket, hogy kenyérhez, jobb ruhához, kényelmesebb otthonhoz szeretnének hozzájutni. Ne fogjuk fel azért úgy a helyzetet, hogy könyöradományban részesítsük őket, amikor megengedjük nekik, hogy Amerika földjére lépjenek. Lesz azonban köztük olyan is, akit megmételyezett a vörös méreg. Értessük meg ezekkel, hogy Amerikában nincsen osztálykülönbség, hogy itt a nagy harcban végeredményben a gazdagulás és lelki boldogulás megteremtésére módja van mindenkinek, hittel, bizalommal, reménnyel jöttek ide, igazi amerikai szellemben fogadjuk őket. Természetes, hogy a pillanatnyi jó helyzettől nem szabad elkábulni, amit lélekben az amerikaiak maguk dokumentálnak. Megindult már a visszavándorlók serege is, a jó dollárokat felváltják a mi koronánkra és néhány ezer dollárra új földesurak támadnak, akik azonban becsülettel és tisztességgel akarnak dolgozni a régi haza jövőjén és igy csak nyerhetünk velük. WVWVVVVAAAAAVVV/VVWV'A/WVVVWV'V A bihariak Budapesten ünneplik meg Arany János halálának évfordulóját . (Sajtt tudósítónktól.) Arany János szülővárosa ,Judvit:Jefjen román megszállás alatt van és a szántáig ezidőszerint nem, gondolhatnak arra, hogy,Arany János emlékét megfelelő módon ünnepeljék, hiszen csak a legutóbbi időben történt, hogy a szalontai Arany-szobrot a románok ledöntötték. A szobrot ugyan azóta már visszaállították, de a Bihar megyeiek és Nagyváradiak Szövetsége mégis úgy gondolta, hogy Arany János halálának évfordulóját itt, Budapesten kell megünnepelni. Hoványi Géza udvari tanácsos, a Szövetség elnöke érintkezésbe lépett Nerczeg Ferenccel, Beöthy Zsolttal, Kozma Andorral és Heinrich Gusztávval és ezeknek a tárgyalásoknak eredményeképpen a Szövetség elhatározta, hogy november 14-én nagyszabású Arany-ünnepet rendez. Arany János halálának évfordulója október 22-én van, a bihariak október 21-ére tervezitek az ünnepélyt, de ezt részint a Rákosi-ünnep, részint a Tisza-ünnep miatt november 14-ére kellett halasztani. A nagyszabású ünnep műsora rendkívül, érdekesnek ígérkezik. Az ünnepélyt Herczog Ferenc nyitja meg, majd Beöthy Zsolt és Kozma Andor fognak felolvasni Aranyról. Ezután a bihari költők dalnokversenye következik, akik egy-egy Arany-ódával hódolnak a nagy magyar költő emlékének. Beszélgettünk Horányi Gézával aki munkatársunknak a készülő nagy ünnepélyről a következőket mondotta: — Szövetségünknek nemcsak az a célja, hogy törvényhatósági működést fejtsen ki, hanem hogy minden erejével ébrentartsa a szellemi integritás gondolatát. Főként ez indított bennünket arra, hogy Arany János halálának évfordulóját, éppen, mert szülővárosa román megszállás alatt van, itt a fővárosban ünnepeljük meg. A magyar közönség elgondolhatja mennyi szeretettel rendezzük ezt az ünnepet. Herczeg Ferenc, Beöthy Zsolt és Kozma Andor örömmel vállalták el a szereplést és valamennyien egyetértettek abban, hogy Arany János emlékét fokozott mértékben kell ébrentartani, mikor a legnagyobb magyar költő szülővárosa román kézen van. Emberek a föld alatt Kulturkép is halápi tanyákról .n-Haláp, október 20. (Saját tudósítónktól.) Amikor utoljára jártam erre, nyár, volt, égető, perzselő augusztusi nap, a homokszemek csillogtak, ragyogtak a nap sugárkévéjében és az apró, fekete hátú tanyai házait szinte gőzölögtek a kánikulai forróságban. Most ősz van itt is, húsz kilométernyire Debrecen városától és tizenöt kilométernyire az oláh demarkációs vonaltól. A firtószölő levele megsárgult, összefonnyadt a sok esőtől, a vasúti állomás fehér tábláján most már könnyűszerrel lehet elolvasni Haláp fekete, markáns betűit és a pályaőr, akit errefelé állomásfőnöknek tisztel a tanyai nép, a konyhában, a takaréktűzhely mellett böngészi a debreceni lapokat, amelyek hasábos tudósításokat közölnek egy szeszgyári tisztviselő jubileumáról és háromsoros táviratokban intézik el a nemzetgyűlést és a lengyel-orosz háborút. Amikor végzett egyetlen szellemi táplálékával, összehajtogatja az újságot, aztán odaadja kislányának: — Vidd át, fiam, a tanító úrhoz. A tanító úr az első gazdához, Kató Istvánhoz küldi, onnan az erdészhez vándorol az újság, majd vissza az „állomásfőnökhöz" s ezzel be is fejezte hivatását. Ezerkétszáz ember közül más itt nem olvas újságot. Még azt is megtudom itt, hogy a pályaőrnek, aki jegypénztárt, postát kezel, gyomot irt a vágányok mellett, havi 500 korona fizetése van s ezenkivül földbirtoka, háza, szőlője a demarkációs vonal mentén, de oda csak útlevéllel lehet menni, azt pedig nem kap, így hát havi ötszáz koronáért adja a jegyeket a tanyaiaknak, a kislányával szétküldi a postát és hajnalban, meg esti szürkületkor kapával a vállán kilométerekre elgyalogol és irtja a vágányok között és a vasúti töltésen felburjánzott gyomot. A második cserepes ház dombon áll. Ez a tanyai iskola. A tanító jogakadémiai tanárnak indult, aztán valahol megfeneklett. Irodalmi ambíciói is voltak, Gárdonyi Géza szeretett volna lenni, nagy könyvtárról álmodozott és utazásokról, amelyeket Kelet felé tesz meg a turáni faj eredetét kutatva és idekerült Halápra néptanítónak, álmait már eltemette s ma egyetlen büszkesége, hogy tiz esztendővel ezelőtt negyven tanulója volt s az idén százharmincat állított a vizsgáztató bizottsági urak elé. — Tiz esztendeje lakom itt a dombtetőn. Egyedül. Hatszáz koronát kapok havonta és hat osztályt tanítok egyszerre. Ez az úgynevezett osztatlan iskola. — Hogy kik járnak hozzám? A módosabb gazdák gyerekei. Azoké, akik tudnak cselédet tartani s akiknek futja miből csizmát venni a gyerekeknek. A többi? Szegények, nyomorultak valamennyien. Van itt egy típus. .. vakáncsos. Nyírségből ideszakadt és félig elmagyarosodott oláh. Uram! Fiatalságom boldog éveiben olvastam Zolát. A Germinalnak néhány lapja még most is megvan. Igen, Zolának a tolla kellene ide, hogy leírja azt a szennyet, azt a nyomort, azt a borzalmas szegénységet, ami itt van, húsz kilométernyire Debrecentől és tizenöt kilométernyire az oláh demarkációs vonaltól. A vakancsosok, telepítők és erdőirtók Debrecen városától ingyen kapnak pár hold földet. Ezt akácossal kell beültetniök s amig lehet, a facsemeték között termelhetnek tököt és krumplit. Télen erdőt irtanak. .. föld alatt, lyukakban laknak. Nyáron mezítelenül járnak, télen pedig piszkos, férges rongyok takarják testüket. Írni-olvasni nem tudnak. Egyszer kihirdettem, hogy ingyen tanfolyamot nyitok az analfabéták számára. Egyetlenegy sem jelentkezett. A legutóbbi képviselőválasztáskor, amikor a ceruzát a kezükbe adták, sírtak. Nem tudták, mi a.. Akkor láttak először ceruzát. Nem is kellett ezeknél korteskedni. Leszavaztak a keresztény jelöltre meg a kisgazdára is. — Hogy magamról is beszéljek? Szépirodalmi könyv, amit legutoljára olvastam, Bródy Sándornak az 1914-ben megjelent „Fehér könyve". Újságot hetenkint kétszer kapok. Téliruhán és télikabátom nincs. Elvitték a románok. A ferencjóskámat meghagyták, csak a nadrágot meg a mellényt rabolták el. Most azt hordom fehér vászonnadrággal. — Terveim, céljaim? Nem tudom. Jön a tél, szeretnék sokat elessni, tanulni és tanulni. Vagy talán ezt sem. Azt hiszem disznókat kellene hizlalni és itt hagyni Italápot, a tanyákat, az, osztatlan iskolát, a néptanítóságot, az államot havi hatszáz koronájával együtt. Ott ültünk kint az iskola lépcsőjén, szomorúak voltunk mind a ketteni s a domb ant piiszögött, szuszogott az egykor debrecen—kőrösmezei fővonalon a nyolc személy- és három t bérkocsiból álló vicinális. Ez cipeli errefelé más a kultúrát. Hetenkint kétszer. Kedden és pénteken !