Pesti Napló, 1926. április (77. évfolyam, 74–97. szám)
1926-04-01 / 74. szám
ríjapest, 1926 ).FIZETÉSI ÁRAK'. Egy hóra .... 50.000 K Kegyedévre . . 135.000 * Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és hoály a udvarokon. . 2000 K Fesir nap 4000 K Kfrye» zzám Aoszkíibam hétk'»nnyító garas (3000 o. KI »aríknap 40 garas (4000 o. KJ 77. évfolyam 74. szám Jtva 2000 ptmona Csütörtök- április 1 - a NAPLÓ SZERKESZTŐSÉ©! Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFÓN I József 62-30,62-31,62-33. •serkasztőszo Bécsbann I., Kohlmarkt 7. Lovászy Nárston szerda este Budapestre érkezett Hegy@sSiajom!d! Komáromig a vonatom a rendőrség őrizeten tartotta .A vonatellenőrző osztályt elfelejtették értesíteni, hogy hazajöhet festélyszés Lovászyval legközelebbi terveiről Kelenföldtől Budapestig (Saját tudósítónktól•) Kelenföldi pályaudvar, este háromnegyed tíz. Most futott be a bécsi gyors. Iségy úr szalad végig a kocsik folyosóján, egyikük kezében virágcsotor. — Lovászy... Lovászy... Hol van Lovászy, hallatszik a hangjuk, aztán egyszerre megállnak : — Itt van Lovászy! Csakugyan ott ül a fülkében Lovászy Márton, jó erőben, barna arccal, tömör bajusszal,— a négy úr szinte ugrani akar be hozzá a fülkébe, de egyszerre megtorpannak. A fülke ajtaján kemény kartontábla: »Magyar kir. Államrendőrség«. Lovász?) észreveszi a kívülállók megrökönyödéseit mosolyogva inti— Jöhettek, már csak mint vendég vagyok itt. Bóthy Vilmos, Óhegyi Lajos, Winterstein írenő, Fliegel Béla, a hajdani függetlenségincrt deputációja erre ürömmel borul Lovászy Márton nyakába. Lovászy meghatottan szorongatja kezüket és könnyezve nézi a virágcsokrot, szegfűt, rózsát, fehér orgonát. Izgalmas története van annak, hogyan lett Lovászy Mártonból ,csak vendége a rendőrség fülkéjében. Csütörtökön kapta meg Bécsben Fóthy Vilmos táviratát, hogy föltétlenül jöjjön haza, mert felesége súlyos beteg. Lovászy nyomban megtette a szükséges lépéseket és kedden már közölték vele a bécsi magyar követségen, hogy nyugodtan értesítheti Pesten lévő családjét, hogy szerda este náluk lesz. Szerda délelőttre, "megígérték Lovászynak az utazási engedély kiállítását. Hasztalan kérte azonban szerda délelőtt az engedélyt, a követségen nem akarták kiadni. Már-már úgy volt, hogy mégsem tud hazajönni, mikor délben Bécsbe érkezett érte Nagy Vince nemzetgyűlési képviselő. Nagy Vince erélyes föllépésére azután báró Nagy Árpád, főkonzul délután két órakor kiadta az utazási engedélyt. Szerdán délután 16 óra 45 perckor indult útnak Lovászy Nagy Vince társaságában Budapestre. Buchinger Manó kísérte ki a pályaudvarra és induláskor keserű tréfával mondta: — Hát én értem mikor jön el Peidl Gyula! 18 óra 10 perckor lépte át a magyar határt Hegyeshalomnál Lovászy. Itt RupertRezső szállott be hozzá. Alig kezdtek beszélgetni, megjelent a fülkében az utasellenőrzést végző Szlovák rendőrkapitány. — Lovászy Márton urat keresem. — Én vagyok. — Nagyon kérem, szíveskedjék átjönni a rendőrség kupéjába. Lovászy és a két képviselő megdöbbenve hallották a rendőrkapitány udvarias hangú, mégis nagyon kellemetlen felszólítását. — De hiszen én a kormány tudtával és hozzájárulásával jövök haza! — mondta Lovászy. — Sajnálom, nekem már régebbről utasításom van erre, — válaszolta a rendőrkapitány. — Lehet azonban, hogy félreértésről van szó. Az én rendelkezésem február 12-én kelt. Lovászy erre barátaival együtt átült a rendőrségi szakaszba. Itt izgatott tanácskozás kezdődött, hogy mit tegyenek. Közben a vonat Győrbe ért. A rendőrkapitány a győri állomásról nyomban telefonon és távirati úton érintkezésbe lépett a belügyminisztérium közbiztonsági osztályával és a főkapitányság központi ügyeletével. Ugyanakkor Nagy Vince és Rupert Rezső táviratban Biószeghy János belügyminiszteri tanácsos sürgönyi intézkedését kérték, hogy oldja föl Lovászy Mártont a nyilván félreértésből származó őrizetbevétel alól, hiszen Lovászy a bécsi követségen is megkapta a hazautazási engedélyt. Arra kérték a miniszteri tanácsost, hogy a Keleti pályaudvaron már ilyen értelmű utasítás fogadja a rendőrkapitányt. Annál nagyobb volt az örömük, mikor már Komáromban várt a vonalra az értesítés, hogy a február 12-iki rendelet már hatályon kívül van helyezve, Lovászy őrizetben tartására nincs ok, szabadon bocsátandó. A rendőrkapitány azonnal tudatta is Lovászyval, és feloldotta, a rendőrségi fülkében való tartózkodás kötelezettsége alól. Lovászy viszont arra kérte a rendőrkapitányt, hogy most már vendégként maradhasson a fülkében, ne kelljen csomagjaival megint harcolkodni. A kapitány ehez készséggel hozzájárult, így érte azután a régi függetlenségi párt deputációja Lovászy Mártont a kelenföldi állomáson az államrendőrség szakaszában. Lovászy ellen sajtóvétségek miatt bűnvádi eljárás folyils, de szabadlábon ventegesbe. Az utolsó tizenöt perc, azután következik Budapest. — Bizony, kevés híján kerek hat esztendeje, hogy nem láttam ezeket a lámpákat, — mutat ki a fülke ablakán Lovászy. — De most itt maradok. Itthon maradok, — ismétli meg a mondatot. — Tervek, programok? Politika? — érdeklődünk. — Tervek. Egyelőre pihenni. Programok? Mindenekelőtt a feleségem legyen egészséges. A legjobban szeretnék vele, mihelyt egészen kitavaszodik az idő, lemenni a Balatonhoz, vagy legalább kimenni a budai hegyek közé. Politika? Attól még messze vagyunk. Először sok elintéznivaló ügyem van. Privát figyrem, meg aztán a hatóságokkal. Nem is tudom voltaképpen, hogy állok ezekkel az ügyekkel. Kint két ododa olvastam, hogy ilyen eljárás van ellenem, meg olyan eljárás, ide idéznek, oda idéznek, de pozitive nem tudok semmit. Majd most érdeklődi® ezek után az ügyek után. Azután majd meglátó®* mihez kezdek. Megismételjük a kérdést. — PolUitcal — Hát nem jáksom. Közben a vonat átmegy az összekötő vasúti hídon. Most már végérvényesen Budapest. — Igen, Budapest, hat év után Budapest — hajtogatja Lovászy. — A hat év. Eleinte, baranyai kis szőlőmben elég kellemes volt. Nyugalom volt, békesség volt, de aztán jöttek a bajok, el kellett adni a szőlőt, jött utána a többi baj. Mindegy. Hat év után Budapest. De már benn kellene lennünk. —Ő húzza elő az óráját. — Késünk. Lám, éppen hat percet késünk. A legnehezebb hat perc ez, az utolsó hat perc. Szívesen beleegyeznek ugyan most már hat óra késésbe is, hiszen utána Pesten vagyok, itthon vagyok. Ez a hat perc úgy látszik kamat a hat esztendőért — teszi hozzá most már mosolyogva, mert már a keleti pályaudvaron van a vonat. Virágcsokorral a kezében száll le a vonatról. Harminc-negyven főből álló csoport várja. Volt minisztertársai, Fass János és Buza Barna az elsők, akik hozzá rohannak. Ölelik, csókolják. Rendőrtisztek és detektívek állják körül a csoportot. Folytonos üdvözlések közben jut ki Lovászy Márton az autóig. A szomszéd autóba gyorsan beugrik négy detektív, sürgetik a sofőrt, már indulnak is, nehogy Lovászyi autója esetleg egérutat nyerjen. . Pélverc Bizottságok országa !A macska mindig a talpára esik. Kezdődhetik nálunk politikai vagy társadalmi akció, gazdasági reform vagy művészeti mozgalom, centennárium megünneplése vagy elmúlt nagyok emlékjelének felállítása, törvénytervezet vagy parlamenti botrány, a vége mindennek, mindenkor, egy, örök és változatlan bizottság. Albizottság, főbizottság, kisbizottság, nagy bizottság, ahova megyünk, amerre nézünk, mindenütt, minden téren ott találjuk ezt a nemes hazai intézményt, amelyet szinte hajlandók vagyunk már valami közmegegyezéssel elfogadott eszmei temetkezési vállalatnak tekinteni. Mert a magyar bizottságok munkája— hosszú évek tapasztalataiból leszűrt keserű megismerés ez — majd mindig sírást, elfölde- lést, temetést jelent. A jobblétre szenderített terv, gondolat vagy program végtisztességének csendes megadását, az örök nyugalomba való helyezést. A bizottságoktól nem tud nálunk megvalósulni, elintéződni, megoldódni semmiféle kérdés, szükséglet vagy probléma. Harminckét esztendeje, hogy meghalt Kossuth Lajos, a legnagyobb magyar szabadsághős, a nemzet bálványozott félistene. Azóta, hogy koporsóját hazahozták a száműzetés idegen földjéről, egyre kísért a szép és kegyeletes terv: méltó szobrot állítani az ország fővárosában dicsőséges emlékének. Meg is alakult egy szoborbizottság, amely azóta is él és működik, de a szobor még ma sem készült el. Azaz hogy végre eljutott a terv a szoborpályázatig, a döntésig, a megbízatásig, sőt a szoborcsoportozat egyes részeinek elkészültéig. Már most igazán nincs más hátra, csak magának az emlékműnek felállítása. Ám ekkor újra működésbe lép »a bizottság«, kibővülve új bizottsággal. Az elfogadott tervet feldöntik s a szobrot darabokra akarják tördelni. Egyik részét Budán, másik részét a Városligetben kívánják elhelyezni, aztán tanácskoznak, vitatkoznak a rég eldöntött dolgokon, közben pedig megint késik a megvalósulás, halasztódik a szoborfelállítás, telik, múlik az idő s prolongálódik az ünnepi aktus. Hogyne, hiszen a halhatatlanságnak úgysem számít már egy-két év, ide vagy oda. A bizottság temetési szertartásába egyidejűleg beleszól az államtitkár úr is, a minisztériumi szakértő, a művészetek aktaszerű intézésének legfőbb őre, míg a szoborminta vászonfala mélabúsan sóhajt a tavaszi szélben, a reménytelenül sürgető alkotóművésszel együtt. Kossuth Lajos 1848-ban kezdett szabadságharca így bukik el másodszor is, 1926-ban, a bizottságok frontján. S ez nem egyedülálló eset Sajnos, példákért nem kell a szomszédba mennünk. Itt van a frankbotrány, amelynek kiderítésére szintén külön bizottság alakult. S az eredmény? Mindenki tudja, hogy a parlamenti bizottság tevékenysége milyen sikerrel járt. Azóta az egész kínos ügyet még titokzatosabb homály fedi, mint a botrány kipattanásának pillanatában. Pár év előtt nyakra-főre küldték ki a különböző árellenőrző és árletörő bizottságokat a drágaság megfékezésére. Viccesen már akkor árdrágító bizottságnak nevezték el ezeket a tehetetlen alakulatokat, nem is sejtve, hogy az olcsó viccből máig is élő drága valóság lesz. S így van ez minden más bizottsággal is, nálunk, a bizottságok országában. Ha igaz az, hogy a pokol útjai jószándékkal kösezik ki, sti* kum-mr"