Pesti Napló, 1926. november (77. évfolyam, 249–272. szám)
1926-11-16 / 260. szám
beM Mtértmi Bánffy MmMmmssffPe ? (Saját tudósítónktól.) Gróf Bánffy Miklós volt külügyminiszternek a mai nap folyamán gróf Bethlen István miniszterelnökkel folytatott másfélórás tanácskozása politikai körökben különféle találgatásokra adott alkalmat és fokozta az érdeklődést az a körülmény, hogy a román állampolgárrá lett volt magyar külügyminiszter ne volt hajlandó látogatásának magyarázatát adni. Gróf Bánffy Miklós ma délután gróf Teleki Pállal is kereste az érintkezést és budapesti tartózkodása során — hír szerint — más politikusokkal is tárgyalni óhajt. Beavatott helyen a volt magyar külügyminiszter budapesti látogatásának céljáról a következőket mondották a Pesti Napló tudósítójának: — Nagy Vince interpellációja igen kényes helyzetet teremtett gróf Bánffy Miklós részére. Az erdélyi magyarság politikai vezetői már eleve bizonyos mértékű gyanakvással fogadta gróf Bánffy hazaérkezését, amelynek célja a mai napig sem volt teljesen tisztázható. Már több kísérlet történt, hogy gróf Bánffyt nyílt színvallásra bírják, de ez eddig nem sikerült — és az erdélyi magyar pártok legutóbbi kongresszusán sem kerültek nyilvánosságra azok az okok, amelyek gróf Bánffy ismeretlen céljaival szemben óvatosságra késztetik az erdélyi magyarság politikai vezetőit. Gróf Bethlen miniszterelnök csak a maga és kormányának szerepéről és intencióiról nyilatkozott, amiként nem is tehetett mást, — de még mindig nyitva maradt az a kérdés, hogy mit akar és milyen irányban dolgozik Erdélyben gróf Bánffy Miklós? E pillanatban az a helyzet, hogy gróf Bánffynak ezekre a kérdésekre végre válaszolnia kell. A válaszadás elől tovább kitérni nem lehet és mért tartotta szükségesnek gróf Bánffy Miklós, hogy mielőtt a nyilvánosság elé lépne, újból konzultáljon g gróf Bethlen Istvánnal. Mai látogatását azért óhajtotta titokban tartani, mert még annak a látszatát is el akarja kerülni, mint hogyha a magyar miniszterelnök irányítaná az ő politikai állásfoglalását. A mai látogatásnak ilyen téves magyarázata már csak azért is kellemetlen lenne, mert gróf Bánffy Miklós a közeljövőben találkozni fog Avarescu román miniszterelnökkel. A Pesti Napló tudósítójának értesülése szerint gróf Bánffy Miklós Erdélybe való visszatérése után a leghatározottabban meg fogja cáfolni azt a hírt, hogy neki a magyar kormány vagy gróf Bethlen István miniszterelnök részéről raissziója lenne. Csali es mmmim kii cici cl cg® amm csaiMM származó bácsfsai Allifr (Saját tudósítónktól.) A budapesti büntetőtörvényszék vizsgálóbírója hétfőn délelőtt egy előkelő családból származó fiatalembert tartóztatott le különböző szélhámosságok miatt. A letartóztatott fiatalember, aki a gazdag bácskai szülői házból a Ludovika Akadémián, katonáskodáson keresztül indult el pályájára, egy rövid év alatt tört le a végső romlásig. Ruszkabányai Hoffmann Elemér a letartóztatott neve. Apjának Szabadkán birtoka és gyógyszertára van. A fiú, aki a szabadkai aranyifjúság egyik vezére volt, arra készült, hogy átveszi a gyógyszertárat és segít a gazdálkodásban. Erre nem kerülhetett sor, mert a szerbek megszállták Szabadkát s a családnak menekülnie kellett, a vagyon hátrahagyásával. A fiatal fiú Budapesten a Ludovikába került, majd huszárhadnagy lett, azonban nem sokáig tartott a katonáskodás, mert a fegyelmezett élet nem felelt meg Hoffmann Elemér könynyelmű természetének. Szüntelenül éjszakázott, adósságokat csinált, végül pedig beleszeretett egy szegény leányba, s elhatározta, hogy elveszi feleségül. Minthogy már úgysem kötötte sok szál a katonasághoz, kilépett a hadseregből s megnősült. A házasélet ideig-óráig kijózanította. Párizsi gyógyszerészcégek képviseletét vállalta el, de nem tudott bánni a rábízott pénzekkel. I Gyilkosság írta: Ego — Ne, ne álljatok velem szóba. Ha tudnátok . . . Gyilkoltam. Most, egy óra előtt, fél hétkor, még világos volt. A földalattin. Azt hiszem, vége. Ha magához tér, akkor se lesz többé az, aki volt. — Hogy ki volt? Egy nő. Lila, tetőtőltérdig. Valamikor velem járt a felsőbb leányiskolába. Akkor egy kis buta gömböc volt. Most sovány, mint az agár, és ravasz bestia. — Miért tettem . . . Azért, mert gyűlölöm! Kártékony féreg. Akárhányszor meglátom az uccán, ökölbe szorul a kezem és ha nem vigyálok magamra, az arcába csapok. A kirajzolt, kifestett pergamen arcába, hisztériásan lobogó, árkolt szemébe, mely temperamentumot mímel. Nincs annak egyetlen természetes mozdulata se. Imbolyog, vagy angolosan hosszúkat lép, vagy kisbabásan tipeg, a ruhája, kosztümje, bundája szabása szerint. Mostanában kihívó rézsútosan, vagy csibészesen szemébe húzva ül a kalap bubifején, — gyöngysor tereli el a figyelmet nyaka ráncairól — és az apróra, csókos-csücsörtő-bűbájosra rajzolt szája ifjúságot komédiázik a rövidlátók szeme elé. Az alakja olyan, mint valami fejletlen gyereklányé. Minden finom és tiszta cs úri és drága, amit visel, és mégis . . . — Néha látom az urát. Roncs az, szegény. Nagyon összetörten került haza a háborúból, közben kivirult asszonyához, aki »ápolt« azalatt. Az ember tehetséges volt, dolgos, becsületes, jókedvű, a háború előtt. Utána, sokára tudta megszokni az újféle életet. És a maga asszonyát, otthonát... De azért húzta az igát, mit tudom én: gyöngeségből, gyávaságból, szégyenkezve ... Eszét törte, izzadt, robotolt, hogy legalább a felét keresse meg annak, amit az aszszony elköltött. Hogy tetőtől talpig lila-, vagy rozsdabarna-, vagy lavendulaszínű lehessen. Ha a szép, nagy színésznő kékben jelent meg a színpadon, — három nap múlva ő, a kis görcs, ugyanolyan színű, olyan szabású ruhában szaladgált az uccán. Kalapja, táskája, ernyője is olyan volt, minek tudjuk, hogy azt nem adják ingyen. — Az ura hallatlanul kopott volt. A huszonkét esztendős lánya úgy ténfergett az Andrássy úton, mint valami megkergült, gazdátlan csirke. Nem volt annak se tudása, se foglalkozása, az kint nevelődött a »gangon«, nem tudta: gazdag-e vagy szegény, szép-e vagy csúnya; tehetségtelenül, ügyetlenül utánozta az anyját. Egyedül evickélt buta éslehetetlen szerelmekben, rosszul festette ki az arcát; anyja bolond, de drága, művészi ruháit ,szűken vagy bőven, divatját múltan, a maga normális testére húzta. A mamája sohasem mutatkozott vele. Cinikus-kacéran, rekedten selypítette: »nem áll jól nekem az a lyányé. Szerette, ha azt hitték, hogy a mostohalánya. — Mindig más és más embere volt. Művészi érdeklődéssel kezdte, katonákkal — sokkal — folytatta, azután orvos kellett neki. A bőség éveiben nős tőzsdésekkel barátkozott, autón járt, papagájt hímeztetett a selyem fehérneműjébe — és az inség és a kevés pénz mostani nehéz idején valami erkölcsös célú intézetbe bújt be, presztízsét rendbehozni, mire megöregszik. De ott sem maradt nyugodtan. Kellett neki a titkár, — fiatal, nős ember, erdélyi, két drága kisgyerek apja, aki ezt a délutáni állást az erkölcsnemesítőben az egymillió fixért vállalta. És a fiú büszke volt az elegáns, előkelő, démonian jószagú és szédítő úrinő érdeklődésére; nem utasította vissza, hanem »élt az alkalommal«, szegény tatár. — Amikor ma beszállt a nő a földalattiba, a titkár kísérte. Én már bent ültem a kocsiban. Olyan helyről jöttem, ahol a mai élet nyomorúságaiból kaptam szemléltető oktatást. Még remegtem, segíteni nem tudó tehetetlenségemben — és akkor beszállt az a lila, az erdélyi gyerekkel, akinek ismerem az okos, helyes, egészséges, takarékos kis feleségét. »Hová viszi magával ezt a maflát az a bestia?« — gondoltam dühösen. — Persze, ti azt mondjátok, hogy utálatos erkölcscsősz vagyok. Pedig, ha tudnátok, micsoda összerugdalt, megvetett asszonyromokkal barátkozom, — mert tudom a szegény, buta, kihasznált életüket. De egy ilyen atropinos, lobogó öreg lilát nem tudok bevenni, egy ilyen kártékony, köztiszteletnek örvendőt, igen tehetségtelen, polgári áldémont, amilyen most annyi van a városban, mint kint a földeken: cserebogár... Az ilyen »úrinők« miatt nem hisznek a férfiak még a nagyanyák objektivitásában sem és róluk is azt gondolják, hogy ki akarnak kezdeni velük.,» — A lilát a zsúfolt kocsi közönsége titkárjával együtt odasodorta elém. Köszönniök kellett. , — Ho va'? — kérdezte a nő, elnyelve *• »gy«-ket. — Jól, szóltam dühösen. — Jé, te ismered a titkárunkat? — kérdezte csücsörített, rúzsos szájával és bájmosollyal a szegény fiú felé, amikor az meghajolt előttem. — Hogyne ismerném, a két drága kis gyerekét is ismerem és a bátor, ügyes kis feleségét is, aki otthagyta az egyetemet miatta és most olyan jó ruhákat varr a gyerekeinek apró maradékokból. Hány éves most,a maga aszszonya? Huszonhárom, úgy-e. És maga? Huszonhat, igaz, mondta az édesanyja. Istenem, milyen fiatalok maguk, hogy kéne vigyázniok egymásra, hogy szépen, frissen, boldogan együtt öregedjenek meg! Mi pedig máris milyen öregek, viharedzettek vagyunk, — negyvennégyévesek, — te is vagy legalább annyi, kedves, hiszen egy osztályba jártunk, — szóltam jólangosan a lilához, egészen közönségesen, gyilkoló szándékkal... — És eltaláltam a nőt. Megtántorodott, két karját kinyújtotta, szemét lehunyta, lerogyni készült, — valami kis fehérképű emberke támogatta, aki eddig boldogan szimatolta párizsi parfümjét... — Most aztán megijedtem. Hátha rossz, beteg ennek a szíve... Lelketlen voltam? Talán nem is lenne szabad ilyet tenni. Talán minden élőnek van joga a maga kisjátékához. Talán ilyenek a természet szándékai: erotika, rontás, háború, betegségek irányában haladók és talán mi vagyunk a bolondok, akik hiszünk az emberanyag javulásában! . . . — Nagyon megijedtem. Felálltam és azt akartam, hogy a lila üljön a helyemre. De ő nem akart. Úgy maradt összeroskadva, a kis zöld, izzadt, ijedten boldog emberkének dűlve. Sohase hittem volna, hogy a sok festék alatt úgy elsápadhat, hirtelen úgy megöregedhet asszony. Faubert tudta volna leírni. Rippl-Rónai színben kihozni a mázolt petyhüdtséget . A megállónál intett a fiúnak, hogy kiszáll. Az röstelkedve tűrte, hogy belecsimpasztkodjon karjába és kifelé vonszolja magát a kocsiból. A kis zöld emberke velük ment. Reméli? — Gyilkosnak érzem magam most is, de pláne akkor... A következő megállónál leszálltam, mert féltem, hogy átad valaki a rendrőrnek.« PESTI NAPLÓ 1926 november 16 9 a befolyó összegek elúsztak és a rokonságnak kellett a differenciákat kifizetni. Nem tudott elhelyezkedni, hónapról-hónapra ismerősök és rokonok támogatásából élt, a megalapozatlan családi tűzhelyt ott kellett hagynia. Feleségével szakított, mert az aszszony nem tűrte könnyelműsködését, ő viszont nem tudta eltartani. Hoffmann Elemért, akinek ezekben az időkben napról-napra rosszabbul ment a sora, s minden ruhájából kikopott már, egyszerre csak ragyogó eleganciával, monoklisan, autóban ülve látták meg ismerősei. — Szerkesztő vagyok, — dicsekedett Hoffmann Elemér, amikor találkozott velük, — máshol írónak adta ki magát, és gyűjtött megjelenendő munkáira, ahol pedig egyikkel sem imponált, mint katonatiszt szerepelt továbbra is, aki éppen civilben volt. Csak néhányan, Hoffmann legjobb barátai tudták, hogy budapesti szaklapoknak hirdetési ügynöke, aki mindenütt mint szerkesztő szerepelt. Néhány hónap előtt Hoffmann Elemér egyre többször tűnt fel gyűrött ruhában, borotválatlanul, l'Irra rossz napjai voltak. Az éjszakázást abbahagyta, budapesti úricsaládoknál töltötte délutánjait. Megismerkedett K. Jolán zongoratanárnővel, hamar fel tudta kelteni a tanárnő szimpátiáját. Minden erejével azon dolgozott, hogy sikerüljön kezét elnyernie, mert hozományra számított. Terve rövidesen sikerrel járt, K. Jolán hajlandó volt hozzámenni, s nemsokára az esküvőt is megtartották anélkül, hogy az asszony tudott volna az elsőről, akitől férje különváltan élt. Második házasságát is a legnagyobb könynyelműsködéssel kezdte el Hoffmann Elemér, aki boldogan szórta a hozományul kapott pénzt. A házasságból hiányzott is a harmónia, a feleség sohasem tudott a férj útjairól, pénzforrásairól, amíg csak meg nem történtek a feljelentések és Hoffmann Elemért a főkapitányságra előállították. Kiderült, hogy két győri úriasszony jelentette fel, mert különböző címeken pénzt vett fel tőlük és csak most, hetekkel később tudták meg, hogy szélhámossal volt dolguk. A főkapitányságon derült ki az is, hogy Hoffmann Elemér bigámiát követett el. SERRHUHLLO kinabora vassal, a legkitűnőbb étvágygerjesztő és erősítő. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában Kis üveg 65.000, nagy üveg 120.000 K. Főraktár: Török Patika, Király ucca2.