Pesti Napló, 1927. május (78. évfolyam, 98–122. szám)

1927-05-01 / 98. szám

"Vasárnap PESTI NAPLÓ 1927 május 1 isz gusztus 1-ére, illetőleg a jövő év február 1-ére ki kell költözködnie az üzletből, sok esetben nem akarta megvárni a félévi­, illetőleg egyévi felmondási időt, mert a bért így is igen magasnak találta és már sokkal olcsóbb bérű üzlethelyiséget talált magának, ezért egyszerre felfedezték, hogy a főváros lak­ásbérleti szabályrendelete, amely az ü­zletek szabadforgalmával automatikusan élet­be lépett, negyedévi, illetőleg félévi felmondást biztosít számuk­ra. Ezzel a negyedévi, illetőleg félévi felmondással élni is akartak, de most már a háztulajdonosok hivatkoztak a­ lakbérren­­deletre, amely a felmondást a félévi­, ille­tőleg egyévi határidőhöz kötötte és nem akarták korábban kiengedni a szerződésből a kereskedőket. Ebből sok per és sok vita származott, úgy­hogy a ház- és telektulajdonosok egyesületé­nek képviselője, dr. Szende Péter Pál erre nézve kérte elsősorban a népjóléti minisztérium dön­tését. A HÁTOK a szerződési hűségre hivatko­zik, de a népjóléti minisztériumnak az az ál­láspontja, h­ogy a lakásrendeletek gyöngébb félnek az érdekét szolgálják, ezért a fővárosi lakbérszabályrendeletben fog­­lalt felmondási jogaikkal élhetnek. Sok esetben előfordult, hogy a háztulaj­donos és eddigi bérlője a bérösszegre nézve nem állapodott meg. A háztulajdonos mégsem élt a felmondás jogával. Vitás kérdés tehát az is, hogy ilyenkor a háztulajdonosnak május 1-én mily időpontra nyílik felmondása. A népjóléti minisztérium álláspontja sze­rint a felmondás ekkor nem lehet negyedéves, vagy féléves, mert a rendelet szelleméből az következik, hogy a háztulajdonos 1200 arany­korona béren alul augusztus 1-e előtt, 1200 aranykorona béren felül a jövő év február 1-e előtt nem mondhat fel. Dr. Szende Péter Pál, a HÁTOK alelnöke úgy nyilatkozott előttünk, hogy a szövetség ezt az álláspontot a magáévá fogja tenni és azt ajánlja a tagjainak, hogy ha a májusi bérnegyedben felmondanak valamely üzlet bérlőjének, akkor ez a felmondás augusz­tus 1-ére, illetőleg február 1-ére történjék. Sok vitára adott­ alkalmat a háztulajdono­sok és az üzletbérlők között az is, hogy a ház­tulajdonosok, amikor bérlőiket értesítették a bérösszeg­ felemeléséről, azokban az esetekben, amikor a bérlők ezekre a levelekre nem vála­szoltak, ezt úgy vették, mint beleegyezést. Ezt az álláspontot azonban a népjóléti mi­­nisztérium nem osztja és a bérlőnek azt a magatartását, hogy a bér­emelésről szóló levélre nem válaszolt, nem en­gedi úgy magyarázni, hogy a felemelt bérösz­szegbe beleegyezett. A háztulajdonosok azokban az esetekben, amikor az új üzletbéreket a 75 százalékos kvó­tán felüli összegben állapították meg, vitatják a bérlőnek azt a jogát, hogy az üzletbéreket havi részletekben fizethessék. Minthogy pedig a népjóléti miniszter kijelentése szerint, az üzlet­bér havonkénti részletekben fizethető, azt kí­vánják, hogy ezt rendeletben szögezze le a mi­niszter és dr. Szende azt is kijelentette, hogy a HÁTOK hajlandó a készülő új lakásbérleti rendeletben olyan általános rendelkezést elfo­gadni, amely szerint a bérek havonként fizet­hetők, de azt, kérik, hogy a havonkénti ráták rendszerét akkor hozzák be az adótörvények­ben és a bankok amortizációs kölcsöneinek a törlesztésében is. Briand parlamenti ezüstlakodalmát" ünnepelte Franciaország Kilencszer volt miniszterelnök 25 év alatt Franciaország legjobb szónoka Párizs, április 27. (A Pesti Napló tudósítójától.) Ma huszonöt éve, azaz pontosan 1902 április 27-én választották meg Arist­ide Briandot, a Loire département képviselőjévé, s ma egész Franciaország »Briand külügyminiszter parla­menti ezüstlakodalmát« ünnepli, akit 1902 óta szakadatlanul megválasztottak a kamarai vá­lasztásokon. A 25 éves képviselői jubileum magában véve nem rendkívüli dolog Franciaország­ban. — nemrégiben ünnepelték az öreg Gaston Thomsont, aki immár 50 éve tagja a francia kamarának, állandóan az algíri Comstantine város képviseletében — Briand esete azonban rendkívüli, mert az ő 25 éves képviselői jubi­leuma a legnagyobb politikai harci évek egyik állomását jelenti a III-ik francia köztársaság történetében. Briand-t elég későn, 41 éves korában, vá­lasztották meg képviselővé, — több eredmény­telen kísérlet után — könnyen kiszámítható tehát, hogy Briand jelenleg 66 éves, így poli­tikai karrierje tulajdonképpen csupán érett férfikorára esik. Mint ismeretes, Briand annak­idején szocialista programmal került a kama­rába, s első helye a Bourbon-palotában, Jaurés mellett volt a szélső­baloldalon. A 25 év alatt a szélsőbaloldalról a középre ke­rült s ma az úgynevezett szocialista-republi­kánus parlamenti csoport tagja, amely tudva­levőleg polgári alakulat, csupán a nevében viseli a szocialista jelszót. Ugyancsak ennek a csoportnak tagja Painlevé hadügyminiszter is. A szélső baloldalról hosszú az út a középig, de a hosszú úton Briand mindenkor a köztár­sasági gondolatot szolgálta, úgyhogy a »nagy politikusok"t — a Gambetták, Waldeck-Rous­seauk sorába sorozzák, akik legérdemesebb s legkiválóbb szolgálói voltak a köztársasági gondolatnak. Tulajdonképpen akkor kezdődött karrierje, 1902-ben, amikor Waldeck-Rousseau a ka­marai választásokon döntő, nem várt nagy sikert arat s immár körülbelül biztosnak te­kinthető, hogy a III-ik köztársaság fen­marad. A kamarában kelt először feltűnést a már akkor kitűnő szónok hírében álló szo­cialista ügyvéd s akkor érkezik be véglegesen, amikor, mint az egyház és állam szétválasztásáról szóló törvényjavaslat előadója diadalra segíti a parlamentben a törvény­­javaslatot. Ekkor 1904-et írnak s ettől a pilla­nattól kezdve — Briand beérkezett. Először mint kultusz-, majd igazságügy-, majd belügy-, 1906-.tól 1910-ig pedig mint kül­ügyminiszter szolgálja a köztársasági érde­keket a legnehezebb viszonyok között s 25 év alatt kilen­cszer miniszterelnök, — s a hu­szonöt év felét, kereken tizenkét és fél évet a parlamentben — mint valamelyik tárca mi­nisztere vagy mint miniszterelnök tölt el. A háború kitörésekor megindult ú. n. nem­zetvédelmi koalíciós kormánynak Briand is tagja s a stíluos verduni harcok idején, 1916-ban éppen miniszterelnök is. Saját bevallása szerint életének legnehezebb óráit ekkor élte át... Számunkra, magyarokra, Briand háború­előtti magatartása egy bizonyos szempontból különösen jelentőségteljes. Briand volt az ugyanis, aki az ú. n. szalonikii front fentartásához ragaszkodott s még a verduni súlyos harcok alatt sem volt hajlandó a balkáni szövetséges katonai fron­ton álló francia csapatokhoz hozzányúlni. Ő küldte Franchet d'Esperay-t is a Balkánra s ki tudja, hova fejlődtek volna az események, ha akkoriban Briand nem ragaszkodik annyira a szalonikai fronthoz s nem Frenchet d'Esperay van a Balkánon... Állítólag Briand messzelátó, nagyszabású külpolitikai kombinációi miatt ragaszkodott ahoz, hogy a Balkánon a francia befolyás és túlerő érintetlen maradjon a háború folyama alatt. Ennek a kombinációnak eredményeit Ma­gyarország saját bőrén tapasztalhatta. Ezután meg kell említeni, hogy állítólag Briand volt az, aki más megoldási formát választott volna az osztrák—magyar monarchia problémájával kapcsolatban, ha a béketárgyalások időpontjában uralmon lett volna. De akkor már Clémenceau volt az úr, akinek útjai elváltak Briand-tól, mert míg Briand a francia kamarában a balközéptől csu­pán a középig haladt, addig a »vieux tigre« a balszélről egészen a jobbszélre került... A francia sajtó lelkesen ünnepli Briand­­ezüstlakodalmát,­s egyhangúlag megállapítja, hogy Briand hal­latlan népszerűségét, de sok értékes munkatár­sát is elsősorban annak köszönheti, hogy 25 éves politikai karrierje alatt soha nem kapatta el magát, kedves, közvetlen, barátságos és tré­fálkozó volt mindenkivel szemben s különösen meleg, baráti kapcsolatot tartott fenn a sajtó képviselőivel (g. a.). Őrültséget szimulál Szász Elek az ügyészség fogházában (Saját tudósítónktól.) A főkapitányság föl­­oszlatott háziétkező­jének volt vez­etője, a letar­tóztatásban levő Szász Elek rendőrkapitány aaz ügyészség fogházában várja a vizsgálat be­­fejezését. A referens ügyész már igen sok tamil kihallgatott ügyében, több szembesítés is volt már, amelyek közül majdnem mindegyik sú­lyos eredménnyel járt. Az ügyészi nyomozás sikere taktikai elhatározásra késztette Szása Eleket, aki az utóbbi napokban úgy viselkedett a fogházban, mintha elmebeteg lenne. Úgy tud­ják róla, hogy szimulálja az elmebetegséget, hogy ilyen módon a rá várható súlyos követ­kezmények alól mentesítse magát. Sokat beszélnek külön­ben a főkapitánysá­­­gon arról, hogy milyen eredménnyel járt Szász Elek lakásán a bűnügyi zárlat fogana­tosítása. A kirendelt tisztviselő és két detektív délután fél nnégy órától éjszaka tizenkét óráig egyfolytában leltározott a kétszobás lakásban, amelynek értékét körülbelül egy­milliárd ko­rond­ra becs­ül­ik. Harminc rend­ ruhája, 20 pdA cipője és ezeinkívü­l tíz pár cipőre való sám­fája, 80 pár új harisnyája, több mint száz inge volt Száisz Eleknek, ezenkívül az éléskamrája tele minden ínyencséggel, a többi köz­ött kör­­ülbelül 100 üveg pezsgővel. A bűnügyi zárlat foganatosítása utáni nap délelőttjén végrehajtók jelentek meg a la­kásban. Azok a cégek ugyanis, amelyek a rend­őrségnek szállításokat eszközöltek és a házi­ étkező által szétosztott áruk ellenértékét máig sem kapták meg, polgári pert indítottak a rendőrség, illetve Szász Elek rendőrkapitányi ellen. Polgári úton támasztott követeléseik­ erejéig biztosítási végrehajtást kértek Szász Elek lakására, amit a törvényszék el is ren­­­delt. Ennek a foganatosítása miatt jelentetk meg azután a végrehajtók a lakásban. Gróf Schweinitz Frigyesné békebeli takarékbetétje a bíróság előtt „Aranyban fizetendő" feltétel alatt elhelye­­zett bankbetét valorizáltan követelhető (Saját tudósítónktól.) Özv. gróf Schweinitz Fri­­gyesné 1910., 1912., 1913. és 1914. években négy darab­ betétkönyvre összesen 7800 aranykoronát helyezett el a Mosonvárosi Takarékpénztárnál. A betétek el­helyezése alkalmával a megállapodáshoz képest a betétkönyvek jegyzetrovatába bevezették, hogyy aranyban fizetendő. 11 Az özvegy körülbelül tíz évig nem jelentkezett a betét felvétele végett s amikor néhány évvel ez­előtt a bankban megjelent és a betét kifizetését kérte, a bank arra való hivatkozással, hogy a bank­betétek a joggyakorlat értelmében nem valorizál­hatók, csupán szám szerint egyező papírkoronát­ volt hajlandó kifizetni. A grófnő erre keresetet in­­dított a takarékpénztár ellen 7800 aranykorona iránt s úgy a törvényszék, mint az ítélőtábla a be­téti összeg tízszázalékos valorizált értékének meg­fizetésére kötelezték a takarékpénztárt. A Kúria Keczer-tanácsa ezt az ítéletet helyben­hagyta. Az ítélet indokolása megállapítja, hogy a betevő kívánságára a takarékpénztár segédkönyve­lője a betét elhelyezése alkalmával annak arany­­koronában való visszafizetésére ígéretet tett. E tény mellett nincs jelentősége annak, hogy ez a pénzinté­zet nem foglalkozott aranybet­étek elfogadásával és kifizetésével és hogy az intézet könyveiben nincs nyoma erre vonatkozó feljegyzésnek. Éppen így súly­talan az is, hogy az említett kötelezettség vállalásá­hoz az intézetek valamely üzletvezetéssel megbízott tisztviselője vagy igazgatója hozzá nem járult. Az alapszabályok értelmében ugyanis a betétek elfoga­dásával és kifizetésével az intézet részéről a köny­velő, pénztárnok és a napibiztos volt megbízva. E megbízásból folyóan pedig, — mondja a Kúria ítéletének indokolása — kétségtelen, hogy a nevezet­tek jogköre kiterjedt mindazokra a jogcselekmé­nyekre, amelyeket az ilynemű ügyletek szükségessé tesznek. E hatáskörükből folyóan ezeknek a tisztvi­selőknek annál is inkább joguk volt az aranyban el­helyezett betéteknek aranyban való visszafizetését vállalni, mert ez a kötelezettség­vállalás az ügylet természetével is együtt járt — és abban az időben az intézetre nézve különösebb megterhelést nem jelen­tett. Ezért helyes az alsóbíróságoknak az a döntése, hogy hogy az alperesi pénzintézetet, teherbírásához képest aranyalapon átszámított tíz százalékos valo­rizációnak megfelelő összeget fizesse®.

Next