Pesti Napló, 1929. július (80. évfolyam, 146–171. szám)
1929-07-04 / 148. szám
Csüttirtók Gyilkosság, amelynek nincs áldozata Borzalmas tóparti gyilkosság, amelynek áldozata néhány nap múlva élve jelentkezik — A gyilkosok szemébe mondják élő áldozatuknak, hogy ő halott — Az evreuxi hármas rejtély története Párizs, július II. (Saját tudósítónktól.) ..Néhány, nappal ezelőtt Evreus közelében fekvő tóban egy fejnélküli holttestre bukkant egy csónakázó társaság. Rögtön értesítés ment a csendőrségre. A csendőrök több csónakkal órákig halásztak, amíg megtalálták a hulla fejét, amelyet a gyilkosok vad kegyetlenséggel felismerhetetlenné tettek. Csak annyit lehetett megállapítani, hogy a holttest egy idősebb nőé és hogy rövid ideje van a tóban. A személyazonosság megállapítása már-már lehetetlennek látszott, amikor az egyik rendőrtisztviselő felfedezte, hogy a hulla balcombján egy nagy, szívalakú anyajegy van. Ez a »különös ismertető jel« vezetett azután az áldozat személyazonosságának a megállapításához. Egy evreuxi kereskedő felesége teljes biztonsággal felismerte * a »halottban az ötvenöt, éves özvegy* Mussardnét. A majdnem zsákutcába került nyomozás most már rohamosan haladt. További vizsgálatok kiderítették Mussardné asszony eltűnését és egyben azt is, hogy legutoljára adoptált lánya és a lány udvarlója ,társaságában, látták. .A . mostohalány, Marie Janglets szerelmesével, Georges Potinnal és Mussardnéval sétált, a tó közelében azországúton. A háromtagú társaságot,,a kritikus időben arra elhaladó biciklista és két más kiránduló is látta. A detektívek kiderítették, hogy Marie Langlois és Georges Potin régen szeretik egymást, és hogy az özvegyasszony rossz szemmel nézte szema elemüket. Jelentkeztek tanuk,atefiknek George Potin kijelentette volna, hogy utálja aházasságukat ellenző asszonyt és hogy az első adandó alkalommal végez vele. A fiatalokat, letartóztatták. Marie Langroist azonnal a halottaskamrába vitték, ahol felismerte a holttestben mostohaanyját. Rövid kitonttgatás után bevallotta, hogy szerelmese segítségével őgyilkolta meg a mostohaamyját. Egy baltával előretör ő sújtott rá és amikor az öregasszonyt elöntötte a vér. Georges addig ütötte a baltával, amíg meg nem halt. Mikor agyilkosság okairól taggaitok, Marie zavartan!.'arról beszélt, hogy Mussardné asszony ellenezte szerelmüketés több kísértetet, tett, hogy aköztük lévő viszonyt egyszersmindenkorra megszüntesse. Georges Potin az első vallatás alkalmával mindent tagadott. Később, akeresztkérdések súlya alatt megtört és bevallotta, hogy tényleg részt vett az asszony meggyilkolásában. "A fiatalokat átadták a törvényszéknek. Megjelenik a halott Két nap múlva, a vizsgálóbírót egy idősebb hölgy látogatta meg. Az idősebb hölgy a vizsgálóbíró előtt kijelentette, hogy ő a »meggyilkolt« Marie Mussard, hogy Párizsban tartózkodott és csak az újságokból értesült a meggyilkoltatásáról. Azért sietett most Evreuxbe, hogy az ártatlan fiatalokat megszabadítsa. A vizsgálóbíró először ki akarta vezettetni az elmebajosnak hitt aszszonyt, de az okmányokkal igazolta, hogy ő özvegy Mussardné. A vizsgálóbíró még mindig kételkedett. Elhivatta a törvényszéki orvost, aki megállapította, hogy az asszony balcombján ott van az a szivaltskú anyajegy, amely Mussardné »különös ismertetőjele.« Mussardné barátai és ismerőseit ,akivel a vizsgálóbíró ,különös látogatóját azonnal szembesítették, minden kétséget kizáróan megállapították, hogy az asszony tényleg Mussardné. ...És a halottaskamrában ott fekszik egy idősebb hölgy hullája, combján a szívalakú anyajeggyel, akit a »gyilkosai felismertek. Marie Langlois-t és Georges Potin-t azonnal a vizsgálóbíró elé vitték. A fiatalok rá,sem néztek Mussardnéra. A vizsgálóbíró kérdésére, hogy mért vállaltál az életben lévő Mussard asszony meggyilkolását, a szerelmesek nem feleltek. Marie és Georges még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy ők meggyilkolták Mussardnét, mialatt Mussardné a legjobb egészségben hallgatja a vallomásukat. A fiatalokat továbbra is fogvatartják, a nyomozás folyik tovább. Mussardné asszony látogatást, tett a halottaskamrában, ahol a meggyilkolt alteregója fekszik. Az élő és a meggyilkolt »Mussardné«termetre nagyon hasonlítanak egymásra. A szívalakú anyajegyek méreteii majdnem megegyeznek, de... Valakit mégis meggyilkoltak és Marie Langlois,és Georges Potin ragaszkodnak ahoz, hogy ők gyilkoltak. A Párizsból kiküldött detektíveket most ezek a kérdések foglalkoztatják: ki a meggyilkolt aszszony. Ha gyilkos, miért vállalják Marie Langlois és Georges Potin a gyilkosságot, amelynek áldozata a legjobb egészségben él evreuxi házában? ... • /iCn^i'.ou • /, Tassan iteségeket produkál azért, hogy a gazdasági élet faktorait tönkretegye! "Kíváncsivagyok rá, hogy fogják eloszlatni a gazdasági miniszter urak azt a kelletlen, feszengő érzést, amit Székács leleplezés számba menő vádjai a fenséges, kegyelmes és méltóságos hallgatók körében keltettek. Mit fog felelni a kormány, csakugyan állami szükség az, hogy egyik minisztérium a másiknak húst szállítson? Csakugyan állami szükség az, hogy a kormány 30.000 pengő veszteséget, mutasson ki a seprőgyártáson?Én szemtől-szemben álltam a múltkor egy sírva, fakadt magyar iparossal, akinek az exisztenciáját kezdte ki ez a veszteséggel dolgozó állami seprőgyár. Nincs' rémesebb, mint, síró 'férfit látni! Most már ha ez az iparos felfordul- az ő baja. Az, ő veszteségét ugyan nem fizeti meg az ördög se. Ellenben az állami seprőgyár mutathat ki annyi veszteséget, amennyi jól esik. Itt vagy te, jókedvű adófizető,• majd kiizzadod a rádeső részt.) t _ •• De Székács nem állt meg itt, még kegyetlenebb ostorcsapásokat suhogtatott a kormány gazdaságipolitikáján.-" Eljutott az egyetemekig, amelyek mázoló iparengedélyt szereznek, a múzeumokig, amelyek versenyt támasztanak a szerencsétlen asztalosoknak.— Hát mehet ez így tovább? — kérdezte szomszédom a karzaton. — A Nemzeti Múzeum, amely ilyenformán asztalosműhelyt tart fönn, hamar fog eljutni oda, hogy a kitömött h ősállatok mellett az éhenhaló, agyongyötört utolsó asztalosmesternek kell helyet adnia. Muzeális tárgynak jó lesz. Temetni jönnek Caesart s nem dicsérni. A százfelé, terpeszkedő, caesari dölyfű Üzemet temetni szeretné a magyar gazdasági élet két Antonius-ai Éber a régi országházban s Székács az új országházban.S mialatt e megrázó temetési beszédek elhangzanak, közben megszületik a legújabb lzemecske, "világrajő a legifjabb üzemembrió. Komolyan tanácskoznak, úgy hallom, egy állami magtisztítótelepről. Az összes előfeltételek megvannak hozzá. Van magánvállalkozás, mely a magtisztítással eddig is foglalkozik. Vannak kész telepek, melyeket állami konkurenciával tönkre lehet még tenni. S van adófizető, aki nehezen várja, mikor emelik már fel az adóterhét. Egy kis üzemi veszteség nem a világ. Hiszen csak 144 pengő adóterhet visel eddig mindenki. Mi az egy csecsemőnek? Meg se érzi. S ha sír szegény, bizonyosan neim tudja, miért sír? Balkányi Kálmán Ioiliem ion' • .!ivriG"{'4 t ] HÉTFŐ Bizonyosan más is úgy van vele. Egy véletlenül megpillantott, arc, egy véletlenül felbukkanó név hirtelen felrántja a függönyt életünknek egy-egy eltakart, rég elffelejtett korszakáról. Itt van Morvai néni... Tegnapig nem gondoltam például Morvai nénire. Talán húsz éve nem. Tizenöt éve bizonyosan nem. Pedig a világ legkedvesebb kitűzőnője ő volt, Morvai néni, az Erzsébet körúton. Tegnap aztán egy barátomnál vacsorázom. M. építész mellé ültetnek. Megismerkedünk. »Sose mutatkozz be, mondom. Ismerlek matrózkabátos korodból, mikor a fi házatokban ebédeltem Morvai néninél... • S ebben a pillanatban újra élt megint Morvai néni. Csörgött apró kulcsaival. Mosolygott és mesélt. Hizlalt "bennünket, kosztos úrfiakat. "Jól tartott borjúszelettel, töltött káposztával és mulatságos történetekkel. Egy ebéd 60 krajcár volt. (Egyszer fel akarta emelni 65 krajcárra, de visszavertük Morvai néni egyetlen merész kísérletét.) •• Kedves, tömzsi, öreg angyal volt ez a Morvai néni, a társaság pedig, amely megfordult asztalánál, többnyire vitte valamire a századeleji író-, művész- és fiskálisvilágban. Ilona asszony, a kitűnő művésznő bizonyosan gondolt néha Morvai nénire, a vicclapszerkesztő is," aki ma már előkelő esztétikus, az operatőr, aki akkoriban még csak arra volt büszke, hogy Tógó hadműveleteit senki se tudja Pesten ,úgy megmagyarázni, mint jó, a déli krajcáros lap vezércikkírója és Láncai meg Lukács Józsi meg Takács... Minden név, minden arc eleven újra, megint várjuk jóétvágsiyal, — hol voltál akkor, ójryomorsav? — várjuk ahomályos udvari ebédlőben Morvai néni túróscsuszáját, és megint hallom mulatságos Zakatolását egy eredeti tréfás elmének, ez Kadosa, a Morvai-asztal primadonnája ... Nagyszerű mulatságos kópé volt ez a Kadosa ny már akkor, a közélet mindennapos jelenségeinek különösszavú kritikusa. Ha a Morvai-asztaltól két óra helyett négykor állt fel a kosztos diák, bizonyosan Kadosa tartotta ott tréfás anekdtájval. Mit szól vajjon Kadosa Marcel a mai idők jigyeihez-bajaihoz, azokhoz, amik engem, boltosembert legjobban érdekelnek? Szerencsére, egy Skezembír kerülő írása megadja nyomban a válásét: - - '. -•• • '• • -Az árak nivellálása végett van szükség a községi üzemekre, — mondják. — Hivatalnokot akarnak versenyezni kereskedőkkel, az ülepükön csúszkáló bénáik a kengyeli utakkal! Hát miért, csak ott olyan nagy legények az árak alacsonyan tartásában, ahol a kereskedőkkel és iparosokkal konkurálnak, miért nem ott is, ahol senkivel se kell versenyezniük, ahol monopóliumot élveznek. Ők tartják alacsonyan a kereskedők árait! Hát még mit nem!? A kereskedők tartják őket kordában az áraikkal, ez az igazság! Kérkednek vele, hogy nekik köszönhetjük, ha a zöldséges kofák nem nyúznak meg bennünket, mert a községi zöldségüzem árai miatt a kofák nem garázdálkodhatnak. De próbálnék elalé ki egyszer, hogy az egész zöldségellátást betegyük a zöldségüzem kezébe és szüntessük be a kofáikat és zöldséges boltokat. Atban a pillanatban elkezd emelkedni a zöldség ára és jön a zöldségigazgató, főigazgató, vezérigazgató, főbiztos és zöldségmaharázja, akinek fizetését mind nekünk kell kiizabnunk a zöldség árában. Láttátok már a paloták erkélyei alatt,a kátyauidakat, amelyet, görnyedt háttal és szörnyű, erőlködést mímelő arccal tartják, az,épületet? De ha lebontanák őket, akkor kiderülne, amit egyébként minden épeszű ember úgyis tud, hogy az épület nélkülük is áll és hogy ezeknek a fontoskodó alakoknak semmi szerepük nincs abban, amit olyan nagyon igyekeznek kifejezni. A kofák nélkül bizony megsarcolnának bennünket a községi üzemek, ellenben a községi üzemek nélkül a kofákat féken tartja nem a jó szívük, hanem a szabadpiacon érvényesülő verseny, a világ egyetlen igaz jóltevője. Vagjonmiért nem olcsóbb a városi bódékban semmi, mint a kofánál, hentesnél, szatócsnál?« Ez Kadosa! Örülök, hogy .bojtig olyan elszántan, olyan elmésen harcol a fontoskodó karpptidák ellen, mint a Morvai néni fehér asztalánál. SZERDA Az üzemi politika ellen szólalt fel a felsőházban -rendkívüli erővel és komoly hatással Székács Antal. Rég nem jártam a magyar lordok házában. De a kereskedők szószólóját meg akartam hallgatni. S nem sajnálom azt az ötnegyed órát, amit a karzaton töltöttem. Ebben a beszédben nagy örömem telt, Székács igen komoly ember. Nagyon tanult ember. Praktikus érzékű igaz kereskedő ember s amit legfőképpen ki kell emelni; fölötte lelkiismeretes ember, aki minden szavát megtalolja, mielőtt kimondja. Egy ilyen szónok ajkán nagy szó az ami a felsőházban elhangzott: — Milyen politika az, amely óriási állami vesz.rcite.hw!' •S ' .'•!'./ ari. ffWk EGY KERESKEDŐ NAPLÓJA FÜSTI NAPLÓ 1929 július 4 9 A „splendid isolation" vége .Anglia az ktítérati világháborúnak volt egy igennagyjelentőségű tanulsága: az Egyesült Királyság megszűnt az európai kontinenstől független hatalom lenni. A háborúban a repülőgépek és tengeralattjárók bebizonyították, hogy Anglia szigetvolta egyáltalában nem nyújt védelmet katonai támadások ellen s ugyanilyen mértékben igazolták a gazdasági különállás legendájának végét azok a súlyos válságok, amelyeknek egyetemes európai következményei alól Anglia sem vonhatta ki magát. A »splendid isolation«, az előkelő elszigeteltség négyszázéves korszaka Angliában elmúlt de facto a háborúval s elmúlt de jure mod, a MacDonald-kormány trónbeszéde után. Anglia nem tud — de nem is akar — többé corpus separatum lenni Európa testében. MacDonald őszintén beismerte, hogy a nemzetközi nézeteltérések békés elintézésére, az európai gazdasági együttműködés, a kölcsönös garanciaszerződések s általában az európai nemzetek egymásrautaltsága olyan történelmi és politikai valóság, amely, az angol birodalmat nagyon közelről érdekli. Anglia részt kér Európa sorsának mai intézéséből, aminthogy része volt e sors kialakításában 1911-től 1918-ig. , »Anglia a trónbeszéd után bevonult Európában. — mondotta egy szellemes francia publicista. Hisszük és reméljük, hogy Európa is bevonult Angliába. — bevonult az európai szolidaritásés béke gondolatának fogalján. Túl minden világtörténelmi jelentőségén, a MacDonald- k örmény új programjának valóra váltás éppen a fentebb említett »európai záródás« miatt nagyon közelről érint bennünket. Bizonyos, hogy MacDonald, Anglia miniszterelnöke nem beszélhet olyan nyíltan és temperamentumosan, mint ahogyan beszélt MacDonald, az ellenzéki képviselő az európai béke két legnagyobb akadályáról: a rossz békeszerződésekről és a kisebbségi kérdésről. De még a nagy politika boszorkánykonyhájában sem lehet egyazon egyéniséget .két, egymással homlokegyenest ellenkezően gondolkozó és cselekvő személlyé hasítani. A miniszterelnök MacDonald nem felejtheti el a publicista MacDonaldot, a józan kormánypolitikus nem cáfolhat rá az idealista ellenzéki koncepcióira. Ez a lélektani bizonyosság ad nagy megnyugvást számunkra az angol trónbeszéd után, amely békét, kibékülést, lefegyverzést, és együttműködést hirdet. De ezek a nagy emberi ideálok aligha valósíthatók meg az elkövetett igazságtalanságok orvoslása nélkül, — ez a ki nem mondott tétel ott cseng az angol trónbeszédben, amely — szeretnék hinni — új korszak határkövét fogja jelezni az európai politikában. a legjobb