Pesti Napló, 1930. szeptember (81. évfolyam, 198–221. szám)

1930-09-21 / 214. szám

•Vasárnap PESTI NAPLÓ 1930 szeptember 21 462 Hatvanezer levél *­ r néhai Vass József hagyatékában kevés pénzt, de borzasztóan sok levelet találtak. Most derült ki a meg-B­oldogultról, hogy a hozzá írott leveleket gondosan eltette és, gyűjteménye nem kevesebb, mint hatvanezer d­arabra rúg. Ezeket most átnézik és szortírozzák. Hogy mii célból, — nem tudom, ha az utókor számára teszik el ezeket a leveleket, akkor rendben van a dolog; de ha már a­ jelenkorban közzé akarják tenni őket, akkor ez nagyon szerencsétlen gondolat, melynek megvalósítá­sát meg kell akadályozni, — és meg is lehet akadá­lyozni. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy talán nekem is vannak Vass József gyűjteményében oly leveleim, me­lyeknek közzététele rám nézve kellemetlen volna, — erre csak azt mondhatom, hogy ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy bármely levelemet, melyet Vass Jó­zsefhez intéztem, bárki közzéteheti ott, ahol neki tetszik. Mikor Vass József még csak egy nagytehetségű fiatal pap volt, sű­rán érintkeztem vele, de mióta mi­niszter lett, összesen csak két dolgom volt vele. Mikor kultuszminiszter volt, telefonált nekem. — Ha súlyt h­elyezesz rá, hogy a Központi Sajtó­vállalat könyvkereskedési helyiséget kapjon a Nemzeti Színház t6-'A-én, szívesen adok helyet. — Nem helyezek rá súlyt, feleltem, de úgy tudom, hogy a Központi Sajtóvállalat, súlyt helyez reá! Egy óra múlva rendben volt a dolog, megvolt a bérleti szerződés. Ez volt Vass Józseffel az a­­ panamám­, amely si­került. De volt vele egy olyan panamám is, amely nem sikerült, s az,erről szóló levelem bizonyosan ott lesz a hagyatékban talált hatvanezer levél között. Mindig érdeklődtem orvosi dolgok iránt, mert az emberiség életében az orvos szerepét tartom a leg­hasznosabbnak, és attól az időtől kezdve, amikor ma­gam is tanultam a budapesti egyetemen az orvosi tudományokat, az a nézet alakult ki bennem, hogy n­agy számban vannak, igen termékeny, agyú orvosaink, akiket azonban külföldön nem ismernek. Például­­ lát­tam egy gépet, melynek segítségével műtét után a gyomorfalat, tíz-tizenkét centiméter hosszúságban is, egyetlen mozdulattal össze lehet varrni. Tudtam, hogy a. . gyomorvarrógép­ még nem tökéletes, de örültem neki, hogy magyar elme találta, fel. Megbámultam Pávai Vajna tanár instrumentumait, Xu­ebermann, ta­nár szemészeti eszközeit stbit. Milyen nagy segítség a szemorvos szám­ára egy néhány vékony drótból álló készülék, melyet csak rá kell tenni a szemre s a mű­téthez nem kell asszisztens! Tanulmányoztam Erii tanár csontplasztikai módszerét (amikor a csonthártya igénybevételével új csontokat teremt!). Pólya­tanár fantasztikus, de nagyszerű sebészeti ötleteit, melyeket néha három-négy tollvonással le leh­et rajzolni, tud­tam, hogy arcplasztikában mire képes Imre tanár (a fiatal) és hogy milyen újításai vannak Blaskovits Lászlónak, például a kancsalság megszüntetése terén stb. s­tb. Azt ajánlottam tehát Vass József miniszter­nek, hogy m­iután mindezeket én nem bírom össze­gyűjteni, gyűjtesse össze ő és bízza meg az egyeteme­ket, hogy ezt a kollekciót, mely azt tárná a szemlélő elé, hogy az utolsó tíz-tizenöt év alatt a magyar orvo­sok mivel gazdagították a tudományt, mutogassák az egész világ orvostudományi társulataiban. Azt is java­soltam, hogy ennek a propaganda-ügynek a lebonyolí­tásával bízzák meg az egyetemeket. A pécsi egyete­men Pekár és Entz professzorok hajlandók voltak köze­lebbről megvizsgálni ezt az ideát, a többi egyetemek azonban valószínűleg nem pártolták a tervet s­­ így nem is lett az egész dologból semmi. Máig is sajná­lom. Az erre vonatkozó levelem közzététele ellen azon­ban a legcsekélyebb ellenvetésem sincs. Nem a magam érdekében, hanem általában a rend­­érdekében javaslom tehát, hogy a Vass József hagya­tékában talált hatvanezer levelet tegyék lakat alá. Egykor, talán ötven év múlva, esetleg sok érdekes és fontos részletadatot lehet majd bennük találni a mai kor történetéhez. D­e ha ma bárkinek a levelét közzé­teszik a levélíró beleegyezése nélkül, akkor az illető lefoglaltatha ütja­ az egész nyomtatványt, mert azzal, hogy valakinek levelet írunk, még nem engedtük át a levél közlésének jogát. Nagy011 sok ember írt tíz vagy húsz évvel ezelőtt olyan levelet, melyet ma nem írna meg, mert változtak a körülmények, vagy változott a címzettről alkotott nézete. Nagyon sok levél bizalmas jellegű akkor is, ha nincs ráírva, hogy­»bizalma?«. Ha a levélírónak sejtelme sem volt róla, hogy sorait ki fogják nyomtatni, akkor a bizalmasnak szánt levél közzététele visszaélés lenne. Ámbár — az ördög tudja, hogy a mai korban is helyes-e ez a nézetem? Én gyerekkoromban úgy tanul­tam, hogy az ilyesmi nem úri dolog . — ma pedig a legmagasabb uraságok sem riadnak vissza attól, hogy nyilvánvalóan bizalmas kijelentéseket, melyek csak nekik voltak szánva, sajtó útján közzétegyenek. Nem akarok itt ujjal rám­utatni arra a tényre, mely engem­ nemrégiben megdöbbentett. S csak ide írom azt a jó­indulatú figyelmeztetést, hogy a nemzet sorsát intéző tényezők bizalmas nyilatkozatait közzétenni még akkor sem szabad, ha e nyilatkozatok lényegesen hozzájárul­nak az utolsó évtizedek történetének földerítéséhez. Ami nem volt a nyilvánosságnak szánva, azt is föl lehet, sőt föl is kell jegyezni, ha fontos,­­ de nem lehet közölni addig, míg a nyilatkozónak, vagy árvái­nak ártalmára lehet a közlés. Én persze meg vagyok róla győződve, hogy a bizalmas nyilatkozatok híven vannak reprodukálva, azonban, kérem szépen, hátha a nyilatkozó a közzététel esetén esetleg oly magyarázatot fűzött volna a szavaihoz, hogy azok egészen más szín­­ben tűnnének föl? Nyilvánvaló, hogy nem mindenki kényes a »leleplez­­ések« kérdésében — mindaddig, míg nem ő az áldozat. De mi lenne, ha például közzétennék a miniszteri tanács jegyzőkönyveit 1918 november 1-től 1919 március 20-áig? Tudomásom szerint ezekről másolatokat készí­­tettek (azok, akikkel nem vagyok egy politikai nézeten) s ezek a másolatok bizonyára sok kézen átmentek, ha a megzavart hangyaboly nyüzsgése nem lenne oly ele­ven, mint amilyen mozgolódást keltene annak a föl­­tárása, hogy ki mit csinált a forradalom alatt" Ezt­ csak azért mondom," "hogy az időszerűtlen közlésektől óva intsem azokat, akik netalán erre gondolnának és mi­­után ama nagyon kevesek közé tartozom, akikről bát­ran lehet közölni mindent, ami igaz, e figyelmeztetés megtételére magamat illetékesnek éreztem. Chemin de Jurigoz, Svájc. Elsőrangú modern kényelemmel berende­zett leánypenzionátus. fiatal leányok száraára Hévtől feljebb. Francia nyelv l­apos oktatása. Modern nyelvek, művészet és a háztar­tási tudományok (különösen tesés és varrás) tanítása. Kert. Téli sportok. Prospektust küld Mina, Teysselre-Collet igazgatónő. Pollák Illés Pollák Illés meghalt Szombaton este, 78 éves korában, artéria-trombózis ölte meg (Saját tudósítónktól) Hetvennyolc évig élt. E hetvennyolc évből fél évszázadig a magyar szel­lemi élet zenitjén ragyogott. Most meghalt. Pollák Illés, a magyar ü­gyvé­.---* "S' "'X. d­eák, a magyar filozófusok, szociológusok, publicisták egyik legnagyobbika szom­baton este fél nyolc órakor megledt. Agya, amelyből fél évszázadig szikrázott a gondolatok tüze, megszűnt gondolkozni, szíve, amely a legmélyebben és a legigaz­ságosabban érző szívek egyike volt a magyar gló­buson, megszűnt dobogni. Az irodalomtörténészek dolga lesz eldönteni, várjon mint kriminalista, , mint filozófus, ráint szociológus, mint a­ társadalmi és jogi igazságokért küzdő publi­cista, vagy mint puritán és minden jóval, széppel szolidáris ember volt-e na­gyobb. Amihez nyúlt, b­k­e volt okossággal, szel­lemességgel, igazságossággal. Akár filozófiai pro­blémákba mélyedt, akár jogi dogmákat vitatott, vagy állított fel éles argumentumokkal, akár a társadalmi igazságok és igazságtalanságok dsun­geljébe próbált fényt deríteni, akár a bíró előtt az emberi szó erejével küzdött az igazságért, akár a polihisztor-publicista erejével viaskodott. — Pollák Illés mindig és minden esetben nagy volt, európai viszonylatokban is s hogy Magyar­ország határain túl nem vették figyelembe érde­meinek megfelelően s Magyarország határain be­lül is csak egyes frakciók emelték vállukra, az nem Pollák Illésen, hanem a sajátos magyar vi­szonyokon múlott. •»Egész életemben az igazság eszméjének szol­gája voltam!« — ezt mondotta hónapokkal ezelőtt Pollák Illés, amikor pályatársai és a magyar tár­sadalom egynémely vezetője ötven éves ügyvédi működésének jubileumát ünnepelte. Egy ember, aki­ ötven esztendeig harcolt az igazságért, a szí­vében nem sok békével és nem sok megnyugvás­sal hagyhatta el most az életet. Ötven évig­ har­colt Pollák Iilos az igazságért s amikor a jubi­leumi lakomán a felszólalás után leült, egy bizal­masának kesernyés hangon mondta: »Már csak ötvenezer évig kellene harcolnom az igazságért s akkor talán mégis elérhetnék egy csipetnyi ered­ményt.«. Ötven évig harcolt könyvek légióival, hírlapi cikkek százaival, védőbeszédek tömegével az igazságért s azzal a meggyőződéssel halt meg, hogy az igazságért nem tudott semmit tenni. Csak egyszer hagyott ki szelleme, csak egy­­szer borultak el szemei. Amikor néhány évvel ezelőtt az egyik lábán seb keletkezett és régi cukorbaja miatt súlyossá vált állapota. Szana­tóriumba vitték akkor, barátai riadtan látták, hogy Pollák Illés furcsákat gondol, homályosan beszél, borzongatókat álmodik. Azt hitték, ha teste igen, de szelleme már aligha fog kigyó­gyulni a­­betegségből. De Hültl professzor ampu­tálta egyik lábát, amelyen a seb keletkezett. Azóta egy lábon rótta Pollák Illés a törvényszék folyosóit s az igazság útját; — meggyógyult és soha olyan , ragyogó teljességében nem működött a szelleme, mint ettől kezdve. Egy lábbal, de valósággal megsokszorozódott szellemi tudással élt, amíg... Amíg most meghalt. ... • „Erősek és gyöngyék" Egészen fiatal volt, amikor »Erősek és gyen­gék» című könyvével megindította munkáinak sorozatát és kifejtette elvét: gyengíteni az erőse­ket és erősíteni a gyengéket. Ebben a könyvében és a többi könyveiben és hírlapi cikkeiben min­dig a társadalmi diszparitásokra­ hívta fel a figyel­met s ha jogi igazságtalanságok eltörléséért, vagy igazságok bevezetéséért harcolt, akkor sohasem a­ formai, hanem a lényegbeli változásokat akarta. Minden szavában, amit leírt vagy kimondott, egy meleg és bölcs emberi élet inkarnációja jelentke­zett. 1879-ben lett ügyvéd s akkor már úgyszólván valamennyi budapesti, napilapnak munkatársa volt. Mint védő, rövid néhány esztendő alatt orszá­gos hírnevet szerzett. A budapesti kamara ügyé­szévé választotta, a Kúria ügyvédi tanácsának tagja lett, megalapította az Országos ügyvédszö­vetséget és 1913-ban már annyi érdeme volt, hogy kinevezték udvari tanácsosnak. Ettől kezdve még inkább írói munkásságának élt. Homo álnév alatt szépirodalmat írt, tudományos felolvasásokat tar­tott s egymásután írta a könyveket:­­»Sybilla Rómában«, »A művészi teremtés törvényeA jog és az egyén küzdelme«, »A katonai közhivatalnok megvesztegetése úgyszólván halálának napjáig dolgozott. A legutóbbi években a Pesti Naplóba is számos cikket írt és haláláig változatlan maradt filozófiája, amely a napi jogtudományban felállí­tott elveivel összh­angzóan a tehetségeket vártolta, a tehetségteleneket ostorozta s az anyagi igazság wwswát proféciálta. •• • Cukorbaj és trombózis Már régóta betegeskedett Pollák Illés. Súlyos­ cukorba­ja és véredény elmeszesedése volt. Dr. Szi­lágyi Sándor, a Kereskedelmni Kórház főorvosai őrködött mellette és figyelte a beteg szervezetet. 1924-ben kellett amputálni a lábát, de amikor el­­hagyta a szanatóriumot és megkapta a műlábát, les&mtant­heTopeatteit egészsége. Vidám volt és családja és barátai körében mosolyogva dicseke­dett, hogy műlábbal is milyen , ruganyosan tud járni. Nem cipelt magával magával mankót, csak vékony sétapálcájára támaszkodva járt. A súlyos műtét, amelyet Pollák Illésen végeztek hat évvel ezelőtt, annyira megviselte feleségét, aki súlyos szívbajban feküdt, hogy ágynak dőlt és tizenki­lenc hónapi szenvedés után meghalt. Pollák Illésnek nincsenek édesgyermekei, há­­zasságából nem­­­ született gyermek. Három leányt fogadott örökbe: Pál Irént, aki Taifbner Vilmos igazgatóhoz ment feleségül és Benkóczi Juliskát. Harmadik fogadott leánya özv. dr. Herzbacher Árpádné. Családja körében az utóbbi időben is mindig vidám volt. • Pollák Illés, noha ő maga is tudja, hogy cukorbaja és •vérelmeszesedése egyre súlyosabbá válik. A nyarat idén is Balatonfüre­den töltötte az ottani szanatóriumban. A múlt hó­nap végén tért vissza Budapestre, majd rövid­ időt töltött a svábhegyi és a margitszigeti szana­tóri­umban. A múlt héten nagy fáradságról panaszkodott. Ekkor árulta el először családja körében, hogy a halált várja. Vass József népjóléti miniszter vá­­ratlan halála mélyen megdöbbentette. — Most én következem... — mondotta foga­dott leányának. Csütörtökön fordult válságosra állapota. Dr. Szilágyi főorvos megvizsgálta és angina pecto­ris-t konstatált. Koffeininjekciót adott a betegnek. Pénteken konzíliumra hívta dr. Kövesi Gézát. A két orvos sokáig vizsgálta a súlyos beteget és megállapította, hogy artéria coronaria tornbosis­ban szenved. Ekkor már menthetetlennek látszott Pollák Illés. Nagyon szenvedett az artéri­a-trom­bózis miatt. Nehezen lélegzett, görcsök bántották, mellkasszorulása volt és szívfájdalma. Éjszaka fulladási rohamok támadták meg. Szombat reg­gelre kissé javult állapota, de az orvosok csak állandó injekciózással tudták életben tartani. Estefelé már az injekciók sem használtak. Pollák Illés szíve fél nyolckor felmondta a szolgálatot. A halála pillanatáig teljesen megőrizte szellemi fris­sességét. Tudta, hogy meg fog halni. Egy bölcs nyugalmával várta a közele­ső halált. Pollák Illés a Bálvány utca 19. számú ház má­sodik emeletén lakott családjával együtt. Itt volt ügyvédi irodája is, ahol dr. Grü­n Bertalan ügy­véd volt helyettese és társa. A halál bekövet­ke­zése után a családtagok nyomban értesítették a külföldön tartózkodó dr. Grün Bertalant. Ugyan­csak táviratot küldtek dr. Pap Józsefnek, az ügyvédi kamara elnökének is. Temetéséről való­színűleg­ vasárnap fognak intézkedni. Most még nem tudják, hagyott-e végrendeletet. Egyik foga­dott leányának néhány hónappal ezelőtt mondotta ugyan, hogy végrendeletet akar készíteni, de későib» senkinek sem szólt arról, elkészítette-e a végren­deletet.

Next