Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)
1932-01-01 / 1. szám
Péntek PESTI NAPLÓ 1932 január 15 Újév, új eszmék Irta: gróf KLEBELSBERG KUNO Mint sok minden máson, úgy a naptáron is meglátszik, hogy a földgolyó északi felén eszelték ki. A déli részen az újév beleesik a nyár kellő közepébe, amikor nem adódik önként az a gondolat, hogy valami réginek vége s valami új kezdődik. Sokkal természetesebb a helyzet itt nálunk, északon, hol a korábbi esztendő lombjainak lehullása és a természet újjáébredése közé esik január 1-je, midőn tavaszvárás közben az új évvel új remények is fakadnak. A rómaiak olyan gyönyürísen mondták ver saerum, szent tavasz. És tényleg, valami pogány értelemben vett szent (sacer és nem sanctus), valami érzékien bódító var a természet rejtélyes erőinek fölelevenedésében. De vájjon fakadnak-e itt remények most is, fakadnak-e Szilveszter éjjelén, mikor elhagy bennünket a szenvedés éve, 1931 és hatalmába vesz a rejtélyes ismeretlen 1932? Nemrégen egy gazda barátom szőlejét teljesen elverte a jég s midőn a szerencsétlenség után először találkoztunk, azzal fogadott, hogy kétszázpercentes a kára. A jég úgy tönkreverte a tőkéket, hogy nem volt bizalma a következő év termésében sem. Ilyenféle prognózis sok embert gyötör 1932 küszöbén. Nem oly nagy-e a romlás, melyet eddig szenvedtünk, hogy a pusztulás szinte szükségszerűen átharapódzik az előttünk álló közelebbi jövőre is. Jellemző az emberiség mostani helyzetére, hogy e fölött a kérdés fölött nemcsak a legyőzött, hanem immár a győző és a semleges országokban is sokan elgondolkoznak. A világháború 1918 őszén ért ugyan véget, de úgy ennek az évnek a vége, mint a következő esztendő olyan kaotikus volt, hogy az újjáépítés kora a legtöbb országban csak a húszas évekkel indult meg. Mi ugyan kezdettől fogva dörögtük, hogy nem, nem, soha, de világszerte bizony elég általánbis volt a meggyőződés, hogy a Párizskörüli békék emberi értetemben végleges helyzetet teremtettek , hogy a nemzeteknek az ott megszabotzerelek és határok között kell igen hoszszú időre berendezketninök. A munka ilyen alapon meg is indult s az évtized nagyobbik részében úgy is látszott, hogy az emberiség fokozatosan kipótolja a világháborúban szenvedett horribilis károkat s lassanként új jólét fakad. Bár mi magyarok is kezdtünk speredni és sok biztató jel mutatkozott nálunk is, a legtöbben mégsem tudtak bízni s a nemzet alaphangulata ennélfogva pesszimisztikus volt. Azoknak, akik — mint jómagam is — a lábadozó beteg országnak jobb hangulatba hozása céljából optimizmust hirdettünk, elég nehéz dolgunk volt s minden oldalról támadtak bennünket. Ebben a szellemi atmoszférában az emberek kivágyódtak a húszas évekből s én is azt a címet adtam 1929 végén megjelent könyvemnek: «Jöjjetek harmincas évek«. Ha a rekonstrukció tíz fáradságos éve után ma a födgolyó siralmas állapotán végig tekintünk, az elfogulatlan ember világosan látja, hogy a világháború után megteremtett alapok elhibázottak, azokon a népek, sőt az egész emberiség magának lakályos otthont felépíteni nem képes. Hihetetlenül sokat kellett szenvedni, míg odáig jutottunk, hogy ez a felismerés már a győzők és a semlegesek fejében is dereng. Én félek, még ezentúl is kimondhatatlan sokat kell majd tűrnünk, míg a mostani sejtés olyan erős és általános meggyőződéssé érlelődik, hogy cselekvőképes lesz s ezzel elérkezik a békeszerződések revíziójának ideje. Sok igazság van abban a német mondásban, hogy némelykor még rosszabbul kell a dolgoknak menniök, hogy azután jobbra fordulhassanak. Úgy látszik, hogy ma ez a formula fejezi ki a legtalálóbban az emberiség helyzetét. Azt szokás mondani, hogy bizalmi válság van, aminek eredeti értelme kétségtelenül az volt, hogy a tőkés félti vagyonát, bizalmatlanul néz a kölcsön után kapkodó adós jelöltekre, nem bízik abban, hogy pénzét viszontlátja. Ezért azután a tőkeszegény országok nem tudnak hitelhez jutni, ami pedig minden igazi rekonstrukciónak nélkülözhetetlen előfeltétele. A hivatásos politikusok utóbb a bizalmi válságnak eredetileg közgazdasági jelszavát átültették a parlamenti talajba , úgy iparkodtak azt beállítani, mintha az országvezérek iránt ingott volna meg a politikai bizalom. Sajnos, a bizalmi válság fogalma mindig tágabbá válik s lassanként odajutunk, hogy meginog a bizalom az államtani és közgazdasági alaptanokban, szentnek vélt hagyományokban, sőt az alapvető ideológiákban. Újabban a legtöbb szó a kapitalizmus válságáról esik, eleget beszélnek a kommunizmus bajairól, aránylag a legkevesebbet a mérsékelt szocializmus nehézségeiről. Jellemző, hogy mind a három eszmerendszernek inkább a bajairól van szó, s az egyes rendszerek képviselői sem annyira a magukét védik és dicsőítik, mint inkább a többieket támadják és bírálgatják. Az emberiségnek minden korban volt egy nagy eszméje tartalékban, amit Madách olyan költőien és plasztikusan tudott kifejezni. (A szerves eszmei egymásutánban következő Keppler-jelenet, a francia forradalom és a briptoni vásár, meg a falanszter-scéna.) A feudalizmus idején álmodoztak a polgári társadalmi rendről s ennek beteljesülése folyamán a szocializmusról. Ma bajbajutott a kapitalizmus, nem vált be a kommunizmus, baj van a mérsékelt szocializmus gyakorlati érvényesülése körül, s ezért ideológiák tekintetében is tanácstalan bizonytlanságban, zavarban van az emberiség, s ezúttal nincs valaml megváltó vagy legalább megváltónak hitt eszme tartalékban. A bajt valójában az teszi teljessé, hogy egyidejűleg és párhuzamosan azzal, hogy a világgazdságban nyugtalanul oszcilál az iránytű, az eszmék birodalmában is elhatalmasodtak a kételyek, sok minden cseppfolyóssá, sőt légneművé vált, s ilyenkor az eszmegázoknak veszedelmes a feszítőerejük. . Hogy baj van a kapitalizmus berkeiben, azt leginkább az önbizalom megingása mutatja. Hasonló lelki hangulat volt,tapasztalható az arisztokráciában a francia forradalom előtti évtizedekben. Voltairevel, Rousseauval, Diderotval, d'Alambert-tel, a forradalom e szellemi előkészítőivel, császárnék, hercegnék és márkínék barátkoztak. Eleinte talán kultúrsznobizmusból, utóbb mert meggyőzőknek látszottak gondolataik. Mikor aztán a : nagy vihar . eljött, ax arisat^M^iáfeól, igen sokan már maguk sem bíztak a ~feuriáífé eszmék belső jogosultságában, igazságában. Kísért •nem is voltak képesek komoly., ellenállása^*A 20. század fejedelmeiből pedig mintha hiányzott volna a hit a monarchikus elvbe , azért forradalmakkor — tisztán emberileg tekintve bizonyára nagyon rémesen — úgy látják a helyzetet, hogy egy ember uralmáért, röviden egy emberért nem szabad ezrek vérét ontani s ellenállás nélkül hagyták el a trónt; holott nem egy emberről, hanem egy elvről, a monarchikus elvről volt szó, amelynek ők voltak a képviselői. Most pedig mintha a kapitalizmus önbizalma ingott volna meg. A múlt század 70 es, 80-as éveiben az emberek bizony még büszkék voltak vagyonukra, gazdagságukra s szerették azt pompa kifejtésével mutatni. Ma egyszerűen élnek a gazdagok is, nemcsak azért, mert a látszatadótól félnek, hanem a szociális érzék és gondolkozás annyira fejlődött, hogy az emberek valahogy nem tartják illendőnek a bőség megmutatását akkor, mikor milliók nélkülöznek. Adam Smithnek és követőinek" nemzetgazdaságtana, az angol klasszikus iskola. össze volt nőve a politikai és közgazdasági liberalizmussal. A szociális gondolkozás fejlődésével e tudomány hovatovább társadalmi gazdaságtanná alakult át, amely kifejezést a mai generáció agg professzora, Földes Béla is használta. A tulajdonnak az a rideg, merev, exkluzív fogalma is, melyet az utóbbi századok jogtudománya a római magánjogból átvett, szintén elméleti revízió alá került és ezzel az elméleti aláásással párhuzamosan nagy réseket tör a praxis. A világháború során hozzászoktatták az embereket ahoz, hogy az állam a maga hatalmi eszközeivel mélyen belenyúlt a gazdasági életbe, a jól szerzett jogokba. S bizony itt is találónak bizonyult az a francia mondás, hogy csak meg kell törni a jeget, csak az első lépést nehéz megtenni, a többi már könnyen, mintegy magától megy. De most, mikor a gazdasági világválság melléktüneteként sok gazdasági excesszus is jelentkezik, maguk a polgárok követelik a hatósági ingerenciát. Nem is szólva Szovjet-Oroszországról, a német szükségrendeletek e téren döbbenetesen messze mennek. Az ipari vállalatokat fentartott bankok nehézségekbe jutása és állami megmentése folytán pedig Ausztriában, Németországban, Olaszországban a nagyiparnak igen számottevő része közvetve állami kézbe vagy legalább is messzemenő állami befolyás alá került, ami lassanként a nagyipar nacionalizálásához vezethet. De mindezek a tünetek ne tévesz- szenek meg bennünket; a világ vezető nemzetei hatalmi, kulturális és gazdasági pozíciójuk megingatása nélkül nem adhatják fel a magántulajdon elvét; viszont kétségtelen, hogy a jövő idők jogalkotása a magánjog korábbi merevségén világszerte enyhíteni fog. j (j —'•.. í iLSCfü '.líjJilí ÜJi !i tv;~L- Ixwaj íjj ^ l. ^ í •, Sokkal egyszerűbb a képzés a kommunizmus•t "át. Ezt a rendszert eddig azon a kényelmes mó,d*m intézik el, hegy. utópiának bélyegezték. Ma, másfél évtizede áll fenn a világnak területileg egyik legnagyobb országában, s így nem lehet kitérni azelől, hogy nemcsak a közgazdaságtan, hanem az elméleti államtan a legrészletesebben, a legbehatóbban foglalkozzék vele, mert a kérdés maga nem gazdasági, hanem politikai. Az elméleti politika kézikönyvei a jövőben új főrésszel fognak kibővülni, aminek az lesz a címe: a kommunizmus vagy proletárdiktatúra. A gazdagokat, sőt a módosokat kétségtelenül tönkretették, tehát az a kielégülése a szegényeknek, hogy legalább másnak sincs, kétségtelenül megvan, de cserébe ezért fel kellett áldozni a személyes szabadságot igen nagy részben. Az egyenlőség kierőszakolása kedvéért fel kellett áldozni a szabadság szent eszméjét, márpedig a szabadság hiánya éppen a kiválókra nézve elviselhetetlen. A tehetség teljes kifejlődéséhez a szabadság nélkülözhetetlen. Minden kommunizmusnak belsőleg ezen az ellentéten kell tönkremenni. Lehet, hogy tervgazdasága révén gazdasági autarkiát fog elérni Szovjetoroszország, de a szellemi szabadság hiánya mégis a szolganépek sorába fokozza le a több, mint százmilliós orosz nemzetet. Hiába, képtelen ez a szláv nép a szabadságra, forradalma révén mindössze annyi történt, hogy a cárok szolgaságából az úgynevezett népbiztosok szolgaságába esett. A szocializmus, mint Marxizmus kétségtelenül elmúlóban van s ha nem akar más ideológiák mintájára az idő múlásával elapadni, elsorvadni, akkor gazdaságtanának és különösen államtanának nagy belső átalakuláson kell átmennie. A gyakorlatban ez az átalakulás nyomban megtörténik, mihelyt mérsékelt szocialista pártoknak és minisztereknek polgári pártokkal s ezek minisztereivel kell a kormányzásban résztvenni, hiszen a politikai programoknak általában ez a sorsuk, hogy csak 25—33%-uk valósulhat, meg. A szocialista pártok működésének a szociális gondolat propagálásán és az ipari munkásság megszervezésén kívül eddig legfőbb eredménye a munkásvédelmi törvényhozás s különösen a társadalmi biztosítás. De éppen ezen az utóbbi téren mutatkozik legújabban világszerte a baj." A munkanélküliség esetére való biztosítás olyan hatalmas összegeket igényel, amelyeket válságos időkben, midőn reá a legnagyobb szükség van, a közgazdaság és az állam még gazdag nagy országokban sem képes előteremteni. Sok állam költségvetési egyensúlyát éppen társadalmi biztosítás ez ágának terhei SZERENCSÉS KEZDET, EGÉSZ ÉVBEN ÖRÖM? EGY TELEFONGYÁRI RÁDIÓ NAPI 24 FILLÉR RÉSZLE?