Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

Péntek PESTI NAPLÓ 193­2 január 1­5 Új­év, új eszmék Irta: gróf KLEBELSBERG KUNO Mint sok minden máson, úgy a naptáron is meglátszik, hogy a földgolyó északi felén eszelték ki. A déli részen az újév beleesik a nyár kellő közepébe, amikor nem adódik önként az a gondo­lat, hogy valami réginek vége s valami új kezdő­dik. Sokkal természetesebb a helyzet itt nálunk, északon, hol a korábbi esztendő lombjainak lehul­lása és a természet újjáébredése közé esik január 1-je, midőn tavaszvárás közben az új évvel új re­mények is fakadnak. A rómaiak olyan gyönyü­rísen mondták ver saerum­, szent tavasz. És tény­leg, valami pogány értelemben vett szent (sacer és nem sanctus), valami érzékien bódító var a természet rejtélyes erőinek fölelevenedésében. De vájjon fakadnak-e itt remények most is, fakad­nak-e Szilveszter éjjelén, mikor elhagy bennünket a szenvedés éve, 1931 és hatalmába vesz a rejté­lyes ismeretlen 1932? Nemrégen egy gazda bará­tom szőlejét teljesen elverte a jég s midőn a sze­rencsétlenség után először találkoztunk, azzal fo­gadott, hogy kétszázpercentes a kára. A jég úgy tönkreverte a tőkéket, hogy nem volt bizalma a következő év termésében sem. Ilyenféle prognózis sok embert gyötör 1932 küszöbén. Nem oly nagy-e a romlás, melyet eddig szenvedtünk, h­ogy a pusz­tulás szinte szükségszerűen átharapódzik az előt­tünk álló közelebbi jövőre is. Jellemző az emberi­ség mostani helyzetére, hogy e fölött a kérdés fö­lött nemcsak a legyőzött, hanem immár a győző és a semleges országokban is sokan elgondolkoz­nak. A világ­háború 1918 őszén ért ugyan véget, de úgy ennek az évnek a vége, mint a következő esztendő olyan kaotikus volt, hogy az újjáépítés kora a legtöbb országban csak a húszas évekkel indult meg. Mi ugyan kezdettől fogva dörögtük, hogy nem, nem, soha, de világszerte bizony elég általánbis volt a meggyőződés, hogy a Párizs­körüli békék emberi értetemben végleges­ helyze­tet teremtettek , hog­y a nemzeteknek az ott meg­­­szabotz­­­er­elek és határok között kell igen hosz­szú időre berendezketnin­ök. A munka ilyen alapon meg is indult s az évtized nagyobbik részében úgy­ is látszott, hogy az e­mberiség fokozatosan kipó­tolja a világháborúban szenvedett horribilis káro­kat s lassanként új jólét fakad. Bár mi magyarok is kezdtünk speredni és sok biztató jel mutat­kozott nálunk is, a legtöbben mégsem tudtak bízni s a nemzet alaphangulata ennélfogva pesszimisz­tikus volt. Azoknak, akik — mint jó­magam is — a lábadozó beteg országnak jobb hangulatba ho­zása céljából optimizmust hirdettünk, elég nehéz dolgunk volt s minden­ oldalról támadtak bennün­ket. Ebben a szellemi atmoszférában az emberek kivágyódtak a húszas évekből s én is azt a címet adtam 1929 végén megjelent könyvemnek: «Jöjje­tek harmincas évek«. Ha a rekonstrukció tíz fáradságos éve után ma a födgolyó siralmas álla­potán végig tekintünk, az elfogulatlan ember vi­lágosan látja, hogy a világháború után megte­remtett alapok elhibázottak, azokon a népek, sőt az egész emberiség magának lakályos otthont fel­építeni nem képes. Hihetetlenül sokat kellett szenvedni, míg odáig jutottunk, hogy ez a felis­merés már­ a győzők és a semlegesek fejében is dereng. Én félek, még ezentúl is kimondhatatlan sokat kell majd tűrnünk, míg a mostani sejtés olyan erős és általános meggyőződéssé érlelődik, hogy cselekvőképes lesz s ezzel elérkezik a béke­szerződések revíziójának ideje. Sok igazság van abban a­ német mondásban, hogy némelykor még rosszabbul kell a dolgoknak menniök, hogy az­után jobbra fordulhassanak. Úgy látszik, hogy ma ez a formula fejezi ki a legtalálóbban az em­beriség helyzetét. Azt szokás mondani, hogy bizalmi válság van, aminek eredeti értelme kétségtelenül az volt, hogy a­ tőkés félti vagyonát, bizalmatlanul néz a köl­csön után kapkodó adós jelöltekre, nem bízik abban, hogy pénzét viszontlátja. Ezért azután a tőkesze­gény országok nem tudnak hitelhez jutni, ami pe­dig minden igazi rekonstrukciónak nélkülözhetet­len előfeltétele. A hivatásos politikusok utóbb a bizalmi válságnak eredetileg közgazdasági jel­szavát átültették a parlamenti talajba , úgy ipar­kodtak azt beállítani, mintha az országvezérek iránt ingott volna meg a politikai bizalom. Saj­nos, a bizalmi válság fogalma mindig tágabbá vá­lik s lassanként odajutunk, hogy meginog a biza­lom az államtani és közgazdasági alaptanokban, szentnek vélt hagyományokban, sőt az alapvető ideológiákban­. Újabban a legtöbb szó a kapitalizmus válságá­ról esik, eleget beszélnek a kommunizmus bajairól, aránylag a legkevesebbet a mérsékelt szocializmus nehézségeiről. Jellemző, hogy mind a három eszme­rendszernek inkább a bajairól van szó, s az egyes rendszerek képviselői sem annyira a magukét vé­dik és dicsőítik, mint inkább a többieket támad­ják és bírálgatják. Az emberiségnek minden kor­ban volt egy nagy eszméje tartalékban, amit Madách olyan költőien és plasztikusan tudott ki­fejezni. (A szerves eszmei egymásutánban követ­kező Keppler-jelenet, a francia forradalom és a briptoni vásár, meg a falanszter-scéna.) A feuda­lizmus idején álmodoztak a polgári társadalmi rendről s ennek beteljesülése folyamán a szocializ­musról. Ma bajbajutott a kapitalizmus, nem vált be a kommunizmus, baj van a mérsékelt szocializ­mus gyakorlati érvényesülése körül, s ezért ideo­lógiák tekintetében is tanácstalan bizony­tlanság­ban, zavarban van az emberiség, s ezúttal nincs valaml­ megváltó vagy legalább megváltónak hitt eszme tartalékban. A bajt valójában az teszi tel­jessé, hogy egyidejűleg és párhuzamosan azzal, hogy a világgazdságban nyugtalanul oszcilál az iránytű, az eszmék birodalmában is elhatalmasod­tak a kételyek, sok minden cseppfolyóssá, sőt lég­neművé vált, s ilyenkor az eszmegázoknak vesze­delmes a feszítőerejük. . Hogy baj van a kapitalizmus berkeiben, azt leginkább az önbizalom megingása mutatja. Ha­sonló lelki hangulat volt,tapasztalható az ariszto­kráciában a francia forradalom előtti évtizedek­ben. Voltairevel, Rousseauval, Diderotval, d'Alam­bert-tel, a forradalom e szellemi előkészítőivel, császárnék, hercegnék és márkínék barátkoztak. Eleinte talán kultúrsznobizmusból, utóbb mert meggyőzőknek látszottak gondolataik. Mikor aztán a : nagy vihar . eljött, ax arisat^M^iáfeól, igen sokan már maguk sem bíztak a ~feuriáífé eszmék belső jogosultságában, igazságában. Kísért •nem is voltak képesek komoly., ellenállása^*A 20. század fejedelmeiből pedig mintha hiányzott volna a hit a monarchikus elvbe , azért forra­dalmakkor — tisztán emberileg tekintve bizo­nyára nagyon rémesen — úgy látják a helyzetet, hogy egy ember uralmáért, röviden egy embe­rért nem szabad ezrek vérét ontani s ellenáll­ás nélkül hagyták el a trónt; holott nem egy em­berről, hanem egy elvről, a monarchikus elvről volt szó, amelynek ők voltak a képviselői. Most pedig mintha a kapitalizmus önbizalma ingott volna meg. A múlt század 70 es, 80-as éveiben az emberek bizony még büszkék voltak vagyonukra, gazdagságukra s szerették azt pompa­ kifejtésé­vel mutatni. Ma egyszerűen élnek a gazdagok is, nemcsak azért, mert a látszatadótól félnek, ha­nem a szociális érzék és gondolkozás annyira fej­lődött, hogy az emberek valahogy nem tartják illendőnek a bőség megmutatását akkor, mikor milliók nélkülöznek. Adam Smithnek és követőinek" nemzetgazda­ságtana, az angol klasszikus iskola. össze volt nőve a politikai és közgazdasági liberalizmussal. A szociális gondolkozás fejlődésével e tudomány hovatovább társadalmi gazdaságtanná alakult át, amely kifejezést a mai generáció agg professzora, Földes Béla is használta. A tulajdonnak az a ri­deg, merev, exkluzív fogalma is, melyet az utóbbi századok jogtudománya a római magánjogból át­vett, szintén elméleti revízió alá került és ezzel az elméleti aláásással párhuzamosan nagy réseket tör a praxis. A világháború során hozzászoktatták az embereket ahoz, hogy az állam a maga hatalmi eszközeivel mélyen belenyúlt a gazdasági életbe, a jól szerzett jogokba. S bizony itt is találónak bizonyult az a francia mondás, hogy csak meg kell törni a jeget, csak az első lépést nehéz meg­tenni, a többi már könnyen, mintegy magától megy. De most, mikor a gazdasági világválság melléktüneteként sok gazdasági excesszus is je­lentkezik, maguk a polgárok követelik a ható­sági ingerenciát. Nem is szólva Szovjet-Orosz­országról, a német szükségrendeletek e téren döbbenetesen messze mennek. Az ipari vállala­tokat fentartott bankok nehézségekbe jutása és állami megmentése folytán pedig Ausztriában, Németországban, Olaszországban a nag­yiparnak igen számottevő része közvetve állami kézbe vagy legalább is messzemenő állami befolyás alá ke­rült, ami lassanként a nagyipar nacionalizálásá­hoz vezethet. De mindezek a tünetek ne tévesz- ­­ szenek meg bennünket; a világ vezető nemzetei hatalmi, kulturális és gazdasági pozíciójuk meg­ingatása nélkül nem adhatják fel a magántulaj­don elvét; viszont kétségtelen, hogy a jövő idők jogalkotása a magánjog korábbi merevségén vi­lágszerte enyhíteni fog. j (j —'•.. í iLSCfü '.líjJilí ÜJi !i tv;~L- Ixwaj íjj ^ l. ^ í •, Sokkal egyszerűbb a képzés a kommunizmus•t "át. Ezt a rendszert eddig azon a kényelmes mó­­,d*m intézik el,­ hegy. utópiának bélyegezték. Ma, másfél évtizede áll fenn a világnak területileg egyik legnagyobb országában, s így nem lehet ki­térni azelől, hogy nemcsak a közgazdaságtan, ha­­nem az elméleti államtan a legrészletesebben, a legbehatóbban foglalkozzék vele, mert a kérdés maga nem gazdasági, hanem politikai­. Az elméleti politika kézikönyvei a jövőben új főrésszel fog­nak kibővülni, aminek az lesz a címe: a kommu­nizmus vagy proletárdiktatúra. A gazdagokat, sőt a módosokat kétségtelenül tönkretették, tehát az a kielégülése a szegényeknek, hogy legalább más­nak sincs, kétségtelenül megvan, de cserébe ezért fel kellett áldozni a személyes szabadságot igen nagy részben. Az egyenlőség kierőszakolása ked­véért fel kellett áldozni a szabadság szent eszmé­jét, már­pedig a szabadság hiánya éppen a kivá­lókra nézve elviselhetetlen. A tehetség teljes kifej­lődéséhez a szabadság nélkülözhetetlen. Minden kommunizmusnak belsőleg ezen az ellentéten kell tönkremenni. Lehet, hogy tervgazdasága révén gazdasági autarkiát fog elérni Szovjetoroszország, de a szellemi szabadság hiánya mégis a szolga­népek sorába fokozza le a több, mint százmilliós orosz nemzetet. Hiába, képtelen ez a szláv nép a szabadságra, forradalma révén mindössze annyi történt, hogy a cárok szolgaságából az úgynevezett népbiztosok szolgaságába esett. A szocializmus, mint Marxizmus kétségtelenül elmúlóban van s ha nem akar más ideológiák min­tájára az idő múlásával elapadni, elsorvadni, akkor gazdaságtanának és különösen államtaná­nak nagy belső átalakuláson kell átmennie. A­ gyakorlatban ez az átalakulás nyomban megtör­ténik, mihelyt mérsékelt szocialista pártoknak és minisztereknek polgári pártokkal s ezek minisz­tereivel kell a kormányzásban résztvenni, hiszen a politikai programoknak általában ez a sorsuk, hogy csak 25—33%-uk valósulhat, meg. A szocialista pártok működésének a szociális gondolat propa­gálásán és az ipari munkásság megszervezésén kívül eddig legfőbb eredménye a munkásvédelmi törvényhozás s különösen a társadalmi biztosítás. De éppen ezen az utóbbi téren mutatkozik leg­újabban világszerte a baj." A munkanélküliség esetére való biztosítás olyan hatalmas összegeket igényel, amelyeket válságos időkben, midőn reá a legnagyobb szükség van, a közgazdaság és az állam még gazdag nagy országokban sem képes előteremteni. Sok állam költségvetési egyensúlyát éppen társadalmi biztosítás ez ágának terhei SZERENCSÉS KEZDET, EGÉSZ ÉVBEN ÖRÖM? EGY TELEFONGYÁRI RÁDIÓ NAPI 24 FILLÉR RÉSZLE?

Next