Pesti Napló, 1932. július (83. évfolyam, 144–170. szám)
1932-07-01 / 144. szám
Gaal Gaston: Csak az a nép egészséges, ahol nem egy állandóan felszínen úszó kaszt tartja markában a hatalmat Hunyady: A mi belépésünk a rendszer visszatérését nehezíti meg Vacsorán ünnepelte a független kisgazdapárt a Hunyady-csoport belépését (Saját tudótítónktól.) A független kisgazdapárt csütörtökön este a Vadászkürt szállóban pártértekezletet tartott, amelyen megjelentek a Hunyady-csoport tagjai is. A csütörtöki napon ugyanis Turchányi Egon, Kray István, Gallasz Rudolf, Somssich Antal, Rakovszky Tibor és Hunyady Ferenc közös levélben jelentette be a pártba való belépését, mint az eddigi parlamenti együttműködés logikus következményét. Az értekezletet követő pártvacsorán megjelent Klein Antal is, nem jött azonban el a független kisgazdapárt tagjai közül Mojzes János. Gaal Gaston nagyobb beszéddel üdvözölte a belépő képviselőket. Jelentős eseménynek érzi a belépést amely úgy hasonlít egy régi kézfogáshoz, Bethlen és Nagyatádi kézfogásához, mint egyik tojás a másikhoz azzal a különbséggel, hogy akkor az a kézfogás a hatalom kedvéért, ez pedig az ellenzéki szenvedésben való részvételért történt. A belépésben a párt eddigi törekvéseinek megerősítését látja , azt hiszi, hogy országos nagy kihatásai lesznek az eseménynek. Ez lesz a jel az ország társadalmának egyesítésére. — mondotta — hogy beléptetek, ti és barátaink, akiket még várunk. A kormánypárt sajtója oldaláról szemére vetették a független kisgazdapártnak, hogy gráfokkal szaporodik. Különös, hogyha a csatlakozás és kézfogás ellenzéki oldalon történik, akkor azt parasztfogásnak deklarálják, ha az egységes párton, akkor hazafias nagy akciónak tekintik. Ha visszanéz, akár a legősibb főnemes családok múltjába, akkor az eredet valahol egy magyar parasztcsalád, kivéve azokat a grófokat, akik Spanyolországból vagy más külföldről települtek ide. _ Csak az a nép egészséges, — jelentette kiemelt hangon Gaal Gaston — ahol nem egy állandóan a felszínen úszó kaszt, egyetlen réteg tartja a hatalmat markában, hanem ahol a nép millióiból egészítődik ki a vezetők csapata. A mi egyesülésünk nem hatalomratörő koncentráció, hanem igazi egybeolvadás. Tekintsétek magatokat — fordult a párt új tagjai felé — egyenrangúaknak, akiket úgy megbecsülünk, ahogy eddig önmagunkat becsültük meg. Az éljenzéssel és tapstal fogadott beszéd után gróf Hunyady Ferenc állott fel szólásra. Hangoztatta, hogy ő és barátai nyolc hónap parlamenti munkájában a független kisgazdákkal azonos célokért harcoltak s így belépésükkel nem új programot, hanem egy vezért vállaltak, Gaal Gastont, aki bebizonyította, hogy nem ügyeskedéssel, állítólagos külföldi sikerekkel méltó a vezérségre, hanem élete az a szikla, amelyre bízvást építheti bizodalmát az ország éppen akkor, amikor azt a másik, látszatépületet összeomlás fenyegeti. A belépést a túlsó oldalról nyelvöltögetés kíséri: a rendszer kevés híve és sok haszonélvezője látja, hogy ez az aktus a visszatérést nehezíti meg. Nem kifogásolja, hoy a kormánypárti sajtó őt gatyában ábrázolla: gatyában is szívesen kiáll a nyilvánosság elé, mert az ii gatyája tiszta. Miért áll jobban a lobogós gatya gróf Bethlennek vagy gróf Csákynak, a szalmagrófnak? A nagy- és kisbirtokosok csak kézenfogva oldhatják meg problémáikat és a történelmi osztály még vagyona roncsaiból is kész a szükséges áldozatokra. Ma az ingó tőke megt akarja semmisíteni az ingatlantőkét, ennek tehát védekezni kell. A kompromisszum, amit kötöttek, jó, mert erkölcsös. Ha van erkölcstelen kompromisszum, akkor az az, amikor a magánéletben és érdekeikben szembenálló csoportok a hatalom birtoklásáért állnak össze. A magyar polgári front kialakítása az az eszköz, amivel a szocializmus térhódítása ellen harcolni lehet, nem pedig a közigazgatás. Hunyady beszédét sokszor szakította meg a helyeslés és taps. s Leendő anyáknak kellő figyelmet kell fordítaniok arra, hogy bélműködésük rendben legyen, ez pedig a természetes »Ferenc József« keserűvíz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizet, mert könynyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Péntek PESTI NAPLÓ 1932 július 14 A kormányzó nem fogadta el a kormány lemondását (Saját tudósítónktól) A hivatalos lap péntek reggeli száma a következő kormányzói kéziratot örli: Kedves gróf Károlyi! A magyar királyi minisztériumnak a mai napon felajánlott lemondását nem fogadom el. Amidőn a múlt nyáron válságos viszonyok között ritka hazafias önfeláldozással megalakította kormányát, meghatározott feladatok elvégzésére vállalkozott. E feladatoknak immár eleget téve arra az elhatározásra jutott, hogy helyét ezzel elhagyhatja. Az egymást követő, valóban nehéz elhatározást igénylő kérdések megoldásánál, amelyek a kormányzat elé tömörültek, lelkes fáradozásukat a lehetőségek keretein belül siker kísérte. Elértük azt, ami a mai kivételesen nehéz viszonyok között rendkívüli erőfeszítést és körültekintést igényel: az államháztartás egyensúlyának és fizetési eszközünk értékállandóságának biztosítását. Ámde ma, amidőn a külföldön egyik napról a másikra életbevágó érdekeink kerülhetnek döntés alá, a nemzet egységének kifejezésre juttatására fokozottabb mértékben van szükség.A minisztériumot a legteljesebb bizalmamról biztosítva, arra kérem tehát Önt, hogy az ország érdekeinek teljes súlyát átérezve, továbbra is vállalja miniszterelnöki tisztének ellátását. Kelt Kenderesen, 1932. évi június hó 30. napján. Horthy s. k. gróf Károlyi Gyula s. k-Ezzel a kormányzói bizalomnyilatkozattal lezárult a magyar belpolitikának az a legutolsó korszaka, amelyben néhány hét alatt sok kombináció röppent fel. A Károlyi-kormány most teljes erővel láthat hozzá a gazdasági és külpolitikai kérdések megoldásához. Beavatott helyen arra számítanak, hogy a miniszterelnök a legközelebbi jövőben élénk tevékenységet fog kifejteni. Magyarország vezet a Tour de Hongrien Az olaszok haza akartak menni, mert késett Ausztria ellen beadott óvásuk elintézése ( Saját tudósítónktól.) A Tour de Hongrie, az európai amatőr kerékpáros sport nagy eseménye szerdán kezdődött. Hetvenhárman indultak az ötnapos kerékpárversenyen, amely iránt az ország lakossága részéről példátlan nagy érdeklődés nyilvánul meg. Az első nap vonala Budapesttől Gyöngyösön át Szolnokig vezetett Gyöngyösig különösebb esemény nélkül folyt a küzdelem, itt Carlotti olasz versenyző megugrott két kilométer előnyt szerzett, de Jászkísérnél már áldozata lett saját iramának, nem bírta tartani a magyarok rohamát, visszaesett a mezőny derekára. Szolnokon ezrekre menő tömeg előtt játszódott le a finis. Krüekl német versenyző futott az elsőnek a célon, őt az olasz Andretta követte, harmadik a lengyel Oleczki volt, negyedik a magyar válogatott Erős. Krüekl és a vele egy csoportban befutott 25 versenyző ideje 6 órai perc 15 mp volt. A szerdai nap után Magyarország A és D csapata, valamint a francia csapat egyenlő pontszámmal állt az élen. Csütörtökön reggel Szolnokról Miskolc felé indult a versenyző gárda. Az első szakaszon az olaszok vezettek, ekkor azonban a magyarok, Nemes, Liszkay és Erős, az élre nyomulnak. Közvetlenül Jászberény előtt Simon Imrének, a Beszkár versenyzőjének sikerült elugrania és három percnyire elment a magyar csoporttól. Gyöngyös előtt a helyzet ugyanaz. Gyöngyösnél a mezőny széthúzódik. Simon előnye már több mint négy perc Az olaszok megkísérlik a kitörtést, de a magyar fiúk állandóan a sarkukban maradnak. Simon több mint 160 kilométernyi utat tesz meg egészen egyedül és 2 órakor 3 perces előnnyel ér be elsőnek Miskolcra, amivel megnyerte Miskolc város nagydíját, egy hatalmas ezüstserleget. A befutás sorrendje a következő: 2. Carlotti olasz. 3. Hegendorfer német. 4. Weissmayer osztrák. 5. Liszkay. 6. Vitéz. 7. Schuster osztrák. 8. Nemes. 9. Erős. 10. Németh. 11. Ifkovics jugoszláv. 12. Galli. 13. Orczán. 14. Loher Ausztria. 15. Granier I. francia. 16. Szeiffert. 17. Virág. 18. Bélán. 19. Albrecht. 20. Andretta. 21. Fekete. 22. Borbély. 23. Drobn. 24 Papp. 25. Bucci olasz. 20. Mádi. 27. Czitkovics. 28. Makai. 29. Huszka. .10. Balla. 31. Bauholzer. 32. Granier II. francia. 33. Oleczki lengyel. 84. Peck. 35 Abronits. 36. Pösch. 37. Oláh. 38. Medgyessy. 39. Gormont francia. 40. Milkó. 41. Skrabl jugoszláv. 42. Dvorzsák Ausztria. 43. Adamik. 44. Iliász. 45. Kubica. 46. Nádasi. 47. Kovács. 48. Krász. 49. Gigac jugoszláv. 50. Sze csődi. 51. Bordoni olasz. 52. Neubauer. 53. Targowski lengyel. 54. Hamar. 55. Speigel. 56. Nagy. 57. Marcsek. 58. Jálics. 59 Huszka II. 60. Engl. 61-Kaczián. 62. Gál. 63. Erdélyi. 64. Paulik. 65. Suhajda. 66. Irén. 67. Pólya. 68. Kucserák. 69. Kopjak csehszlovák. Hiába várták azonban a tegnapi győztes Krücklt és a másik németet, Klöpfert, ők a mentőautón érkeztek be. Elmondották, hogy mindkettőjük gépe annyira összetört, hogy nem tudták folytatni a versenyt, Mihalec, az egyik lengyel versenyző pedig tömlőhiány miatt volt kénytelen feladni a versenyt. A befutás sorrendjében első Magyarország A-csapata 43 óra 37 perc 35 másodperc összesített idővel. Második Ausztria, 3. Magyarország B-csapata, 4. Olaszország, 5. Franciaország és 6. Jugoszlávia. A beérkezés után Marzetti olasz delegátns a zsűrihez sietett és bejelentette, hogy az osztrák eredményt megóvja, mert, Schuster osztrák versenyzőt a legnehezebb szakaszon egy motoros vitte fel. A zsűri nem tudott mingyárt dönteni, hanem elhatározását későbbre halasztotta. A délután folyamán nagy izgalommal beszéltek a biciklisták és a vezérkar erről a bejelentésről és találgatták, hogy diszkvalifikálni fogják-e Ausztriát. Különösen azért volt a kérdés kényes, mert az olaszok vezetője kijelentette, hogy ha este 7 óráig nem kap határozatot, abbahagyja a versenyt és pénteken Iragel csapatával elutazik Magyarországról. Délután több tanút hallgatott ki a zsűri. A tanúk egyértelműen azt vallották, hogy az osztrák versenyzőt csakugyan egy motoros húzta. A zsűri ennek következtében határozatot hirdetett, amely szerint az osztrák csapatot nem diszkvalifikálja, hanem a második hegyről az utolsó helyre osztja be. Az osztrákok továbbfolytatják a versenyt. Ebbe a döntésbe az olaszok is belenyugodtak. Ilyenformán az első helyen van Magyarország A-csapata, 2. Magyarország B-csapata, 3. Olaszország. Pénteken futják be a miskolc—tokaj—debreceni szakaszt. Nemzeti szocialisták megtámadták a lainzi golfklubot Több diplomata a sebesültek között Bécs, június 30. Ma éjfélkor a Lainzban levő golfklubot, ahol számos diplomata és egyéb előkelőség volt, nemzeti szocialisták megtámadták és a bennlevőket súlyosan bántalmazták. Több diplomata és egyéb előkelőség megsebesült. A bécsi rendőrség az események hírére autókon nagyobbszámú rendőrcsapatot küldött ki a lainzi csendőrség megerősítésére. Mire a rendőrök kiérkeztek, a támadó nemzeti szocialisták már szétszóródtak, úgy, hogy most a rendőrség keresi őket. A sérül előkelőségeket a hietzingi mentőegyesület részesítette elsősegélyben. Az éj folyammán az osztrák kormány érdeklődött a megsértett külföldi diplomaták állapjai iránt és az őket ért sírelemért bocsánatot kért. Az alsóausztriai tartományi főnökség kijelenti, hogy a merénylet tényleg megtörtént, a sérültek között több külföldi diplomata is van, a merénylőket keresik. A genfi bizottság észrevételei a magyar pénzügyi helyzetről Genf, június 30. A Népszövetség pénzügyi bizottsága Savici olasz megbízott elnökletével ülést tartott, amelyen Görörország pénzügyi helyzetével, valamint az úgynevezett aranybizottság jelentésével foglalkoztak. A bizottság ezután jelentést fogadott el, amelyben Ausztria, Magyarország, Bulgária és Görögország pénzügyi helyzetére vonatkozó megfigyeléseit közli a tanáccsal. Infláció Japánban Tokió, június 30. A japán állam súlyos pénzügyi helyzete erélyes rendszabályokra késztette a kormányt. A pénzügyminiszter csütörtökön két törvényjavasatot terjesztett a parlament elé, amely mindkét javaslatot rövid vita után törvényerőre emelte. Az egyik törvény szabad teret enged az inflációnak és felhatalmazza a kormányt, hogy a banktörvényben engedélyezett 120 millió yen helyett a jövőben egymilliárd yen értékű fedezetlen bankjegyet bocsásson ki. A másik törvény pénzügyminiszteri engedélyhez köti a devizakivitelt. A két törvény már pénteken életbe lép. Egy bécsi egyetemi tanár revolveres bosszúja a temetőben Bécs, június 30. A bécsi központi temetőben csütörtökön délelőtt Wettstein professzor emlékművének leleplezése alkalmából Schneider Kamilló egyetemi tanár a gyászünnepség közben hirtelen revolvert rántott és rálőtt Othonio Abel professzorra, a bécsi tudományegyetem új rektorárára, aki éppen emlékbeszédet tartott Wettstein professzor sírja mellett. A golyó szerencsére célt tévesztett, mert Seitz bécsi polgármester, aki a merénylő mellett állott, idejében félreütöte Schneider karját. A professzort letartóztatták. Amikor megkérdezték, miért kísérelte meg a merényletet, annyit mondott, hogy a bíróság előtt minden tisztázódik.