Pesti Napló, 1939. szeptember (90. évfolyam, 199-223. szám)

1939-09-01 / 199. szám

Péntef SZEPTEMBER Irtai FODOR JÓZSEF Ünnepeljük meg a szeptembert, szép szeptem­ber ez, bár telve felhőkkel és barbár tömítések­kel. Az ember jobban, mint valaha", érezteti rossz erőinek jelenlétét, de a csodálatos levelek között itt van az ősz, a régi, és csak nekünk szomorú, hogy kedves bánatát már igazán érezni nem tud­juk. Elfeledtük mi a napfényt, a csillagokat, és történelmi játékainkba belekábulva, amelyek gyatrák és hiúk, mint mindig, nem vesszük észre a visszahozhatatlan életet. De talán a levés egyetlen lehetősége, lényege a napi embernek ez; törekvések és ellenszegülések huzakodása, jel­szavak hízó és pattanó buborékjai, a meddő tör­ténelmi játék az élet vásznára rávetítve, mit el­töröl az idő nyomtalanul. De amíg voltak, a játék félistenekké öltözött hőseinek és mellékalakjai­nak időt kitöltő hevületet, életértelmet és más­ként fel nem lelhető tartalmat adott.­­ Aki elfuttatja elméje előtt a különféle népek történelmének összefolyó ködgomolyagját,­ zűrza­varos, értelmetlen harcainak összevisszaságát és meggondolja, hogy azoknak mind szellemi jel­szavai voltak, akkoriban szentséget és becsületet jelentő, de a valóságban csak a­­ viszályt elemi szükségletüknek érzők ösztönző jeligéi: ijesztően fog látni a mindenkori jelenben; de beszélni nem fog, mert a meglátás biztonságával együtt nő benne a reménytelenség. Az emberiség nem fogja elvétetni egypár kellemetlen tisztánlátó álltai szórakoztató jelszavait, amikkel játékait fűti, történelmét csinálja, mert ugyan mi lenne akkor, ha egy mély belátás megmutatná neki összes eddigi, szépen hangzó jelszavak körül forgó ,tör­ténelmi* civódásainak szomorú hiúságát.) Sze­rencsétlenség volna számára,­­ összeroppanás, mert az ember alapeleme, szükséglete, igazi mi­volta, mint látszik, az őrültség. Háromezer esz­tendő világtörténelmének egy más bolygóból ér­kezett tanulmányozója azt mondaná, hogy az tébolyodottak színjátéka, és kétségtelennek lát­szik, hogy ami a történelemben kifejeződik, az állandó szükséglet, alaptulajdonság, amely­ az ember alapkonstrukciójának változása nélkül nem változhatik. i­­m­­m a feszültségeknek, politikai ármánykodá­soknak és esztelen összecsapásoknak szakadatla­nul egymást váltó, borzalmas és komikus tarka­ságában már monotonnak látszó menetét, amit ma unalommal lapozunk keresztül, mégis milliók jajjal töltik ki. Aki kezébe fog egy történelem­­könyvet, el tudja-e gondolni, milyen rettenetes vér- és könnytenger ömlik a sikeres hadvezérek, dicső napok tudósításai mögött) A messziről ma elcsépelt bábjátéknak tűnő győzelmek, vereségek valódt halottak, sebesültek, kegyetlenkedések, bor­zasztó szenvedések tömegét foglalják magukba. A játék kegyetlen, de a kétféle szereplő, a szenvedő és szenvedtető ugyanaz. A zsoldos, aki gyerekeket csapdosott a falhoz, a nép gyermeke, az ember gyermeke, a játék „egymás között­ folyik. A föl­került, kegyetlen hódító a nép mivoltának kifeje­zője, különben maga fölé nem emelte volna. A besziaatás alatt szenvedő ugyanannak az indulat­nak terhe alatt nyög, amellyel ha alkalma van, ő is szenvedtet másokat. Szomorú, de ha elgondol­juk, úgy látszik, hogy az emberiséget sajnálni nem lehet Mert ha a történelmi játék neki nem volna megfelelő, rég megváltoztatta volna az egészet . Vannak­ kivételek, akik felismerték a játék hiúságát és félreállnak; vagy félreállnának, ha a napi ember a maga egyedüli kinyilatkoztatottsá­­gának címére igényt tartva, nem kényszerítené, hogy az ő felfogását vallja az, aki a természettől a szerencsétlen emberszülöttnek sajnáló és fel­világosítani küldött szeme és ajkaként küldetett Goethét defetistának nevezték, mert nem írt rossz verseket Napóleon ellen; ahelyett, hogy Napó­leont és ellenfeleit magukévá tették volna a bé­kének, bölcseségnek, nemes nemzetfelettiségnek goethei tanait, amelyek az építő megbékéléshez, kevésbé kalandos, de hasznosabb tevékenységhez vezettek volna. A történelem nyomorúságaitól szenvedő nép kínzó és önkínzó mivoltában csak azokat követi, akik szomorú indulatait testesítik meg, de felfeszítik a krisztusokat, akik az örök békére és boldogulásra írtak elő programot és magatartást. Még boldog az a mártír, ki saját építő eszményéért halhat meg legalább és tisztán­látó szemével nem azért a »tanért« kell kimúlnia, amely a meddő történelmi játék új fejezeteihez szükséges hevületek felkeltését szolgálja csupán. * Magában álló csillag, távoli idegen a nagy ember, akinek a többihez köze nincs; vagy, amennyiben minden magas típus az összességnek képlete, az ember legjobb énje az, ami benne ki­fejeződik! Ami van, abban lehetetlen nem hinni; higgyünk a nagy emberben, mert létezik, és mert a nagy embernek arcát hordozza; higgyünk mégis az emberben. Nem lehet jellemző arra, ami van, a legrosszabb, hanem mindig a legjebb. A törté' ' nelem gyilkolásaiban, hódítóinak menete mellett figyeljük csak, milyen állhatatosan hangzott el mindig az igazi nagyság. Figyeljünk erre a nagyságra, a történelem zűrzavaraiban, a nagy­hangú diktátorok birodalomkártyavárait túlélve az ő csöndes szavuk győzött. Semmi abból, amit a nagy hadvezérek alkottak, nem marad, ami körülöttünk van, városok, kultúrák,­­minden a nagyemberek alkotása. Nem az erőszakosoké, hanem a szelídeké, nem a rombolóké, hanem az építőké. A krisztusokat fölfeszíti egy centurio, de a krisztusok fölkelnek és legyőzik a világot. * Ha az erőszak emberei volnának az ember igazi kifejezői, nem pedig a szellem, akkor nem emelkedhetett volna a szellem az erőszak dacára az erdei embertől a mai civilizáció magasságáig. A civilizációt városok jelzik külsőleg, szervezett tár­sadalmak, de sokkal jobban kifejezi egy másik do­log. A régi erőszak nem látta szükségét, hogy népre, erkölcsre, igazságra hivatkozzon, elég volt számára s a világ előtt az akarat. Ma ha valaki tette mét egyszerűen az Istentől adott hatalomra hivatkoznék s nem népi megbízásra és az ügy igazságára (ami ha nem is állna fönn, de szerepel­nie kell), népe kinevetné. Civilizációnk egyik leg­nagyobb eredménye, hogy elértünk az erkölcs szükségességéhez. Egy fok még, hogy ez a kike­rülhetetlen istenség valóban kezébe vegye a világ irányítását.* Most azonban nagy mélységben vagyunk megint , nem tudunk örülni a piros leveleivel jelentkező ősznek. Súlyos jelentőségű napok ezek, nemcsak azért, ami bennük az emberiség kárára vagy javára eldőlhet. Sokkal nagyobb ennél is, ami elválik: az, hogy az emberiség elért-e az er­kölcs ama fokára, hogy lehetetlenné tegye a há­borút. Félelem és erők mérlegelése, ami látszólag visszatartja az ellenfeleket, de a háttérben valami más is van, ami az eddigi hasonló helyzetekben példátlan huzavonát teremti. Ez a valami a jelent­kező erkölcs, amely a dolgok eldöntésében tör­vénytelennek érzi az erőszakot. Hogy mennyire hatalmasult el valóban ez az érzés, az mutatja meg, mi fog történni. Egy békés megegyezés kor­szakalkotó, minden jövő viszály új, emberies meg­oldásának roppant előfutárja lehet. A hadsereg még nem háború, az eltökéltség még nem tett, de hogy átléptük-e az ököljog korszakát, ez a szep­tember mutatja meg. PESTI NAPLÓ | 1838 sflgpfenistn11 ­ 71 Berlini lengyel közölte Hitler kancellárral, hogy nem hajlandó a német javaslatokat Hitler kancellár, hír szerint, ma proklamációt intéz a világhoz . Berlin még lehetségesnek tartja a diplomáciai tárgyalásokat 71 Pesti Napló külön Jelentése Berlin, augusztus 31. (Érkezett éjjel */*2 órakor.) (A Pesti Napló különtudósító­jáénak jelentése.) A mai éjszaka folyamán L­i­p­s­k­i berlini lengyel nagykövet megjelent Hitler kancel­lárnál, azonban a kancellárnak arra a kérdé­sére: várjon tud-e arról, hogy Lengyelország kü­ld-e megbízottat a tárgyalások megindítá­sára Berlinbe, nem tudott válaszolni. Egy órával később a lengyel nagy­­követ újból megjelent a kancel­lárnál és közölte vele, hogy a lengyel kormánynak nem áll­ módjában megbízottat küldeni Németor­szágba és nincs módjában a né­met javaslatok alapján tárgyalni ön­maga részéről azt is elutasí­totta, hogy ezeket a német javas­latokat átvegye. Ez az elutasítás — német felfogás sze­rint — a helyzetet a végsőkig ki­élezte. Mindazonáltal itteni egyes körök­ben azt hiszik, hogy a diplomáciai munkát esetleg mégis folytatni lehet. Ennek egyik fontos következménye lesz, hogy Hitler vezér és kancellár hír szerint ma, pénteken proklamá­­ciót intéz a világ közvéleményé­hez. Itt sosó esett arról a hírről, hogy olasz­­angol-francia közvetítéseknek állítólag si­került közvetlen kap­csolatot létesít­eniök Németor­szág és Lengyelország között, azonban ezt a hírt a propagandaügyi minisz­tériumban hihetetlennek minősítették, a k­ü­l­­ügyminisztériumban pedig kö­zölték, hogy semmit sem tudnak róla. Az éjszaka folyamán a külügyminiszté­riumban, illetőleg a közvéleményben rend­kívüli a felháborodás a lengyel magatartás miatt. Arra a kérdésünkre, vájjon lehetségesek-e még tárgyalások, ki­jelentették, hogy német részről csupán akkor lehetne szó ilyen tárgyalá­sokról, ha konkrét javaslatokról volna szó, amelyeket rendkívül élesen körvonalaznának. A helyze­tet Berlinben rendkívül súlyosnak tartják. (Külpolitikai fedósítárank folytatása.) megbetegedett, ezért az új kormány első minisz­tertanácsán Macsek helyettes miniszterelnök el­nököl majd. Jugoszláviában teljes­­ nyugalom árulkodik. Ezt mutatja az is, hogy mindezideig e vasárnapra kitűzött sportversenyeket sem mondották le, így a magyar-jugoszláv atlétikai mérkőzéseket sem. A sajtó hangja teljesen nyugodt. Újabb katonai intézkedések nem történtek. Vatikánváros: a pápa bízik a béke megmenté­sében és újabb békeüzenetet intézett az öt nagy ha­tatomhoz Vatikánváros, augusztus 81, IK Havas-iroda vatikáni körökből szerzett ér­tesülése szerint XII. Pius pápa a francia, olasz, német, lengyel és angol diplomáciai megbízottnak átadott okiratában az Európát fegyveres össze­tűzéssel fenyegető kérdések békés úton való meg­oldása érdekében emel szót. Hír szerint az okirat­ban a pápa az említett 5 állam felelős kormány­főibe® fordul, hogy amíg nem késő, tegyenek meg minden lehetőt az általános fegyveres összetűzés elkerülésére, amely csak borzalmas szerencsétlen­ségbe sodorná Európát. Vatikáni körökben kijelentették, hogy a Szentszék a béke fenntartásába vetett reményét még nem vesztette el. A legfőbb egyházi szemé­lyiségek általános nézete szerint az utolsó pilla­natban sikerülni fog elkerülni a válság kitörését.­­ Hír szerint közvetlenül a francia, olasz, né­met, angol és lengyel nagykövet pápai kihallga­tása után, Maglione államtitkár hosszabb nagy­jelentőségű megbeszélést tartott Borgongini Duca kri­inált apostoli nunciussal Jungot-olasz tárgyalás­­ Berlinben Mint a Havas Iroda Berlinből jelenti, az olasz nagykövet két ízben is látogatást tett az angol nagykövetnél. Először reggel nyolc órakor, má­sodszor délelőtt tíz órakor. A második látogatás egy óra hosszat tartott. A berlini angol nagy­követ fogadta a görög követet is.

Next