Polgári Védelem, 1970 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1970-02-14 / 3. szám
TiszkitikatArtó(Ák A Polgári Védelem Országos Parancsnokságának képes folyóirata. Főszerkesztő: Fóti Pál. Szerkesztő: Tóth Károly. Szerkesztőség: HM. II. 502. Pf. 25. Telefon: 365-573. Kiadja a Zrínyi Katonai Kiadó Parancsnoka. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a Posta Központi Hírlapirodánál (Bp. V. József nádor tér 1.), a Posta Hírlap üzleteiben, a kézbesítőknél és bármely postahivatalban közvetlenül, vagy csekkbefizetési lapon (Csekkszámlaszám: egyéni - 61.280, közületi - 61.066), valamint átutalása a KHI. MNB. 8. sz. egyszámlájára. Megjelenik Havonta kétszer. Előfizetési díj: egy évre 48,, fél évre 24,- Ft. Egyes szám ára: 2,- Ft. Index: 25 707 17. -70.2097/2 - Zrínyi Nyomda, Bp. Fv.: Bolgár Imre V. SZKOPJE, 1963. Sorozatunk első részében már írtunk földrengésről. Agadir sok példát és tanulságot szolgáltatott, mégis célszerűnek látszik még egyszer visszatérni egy másik földrengés kapcsán a témához. Az 1963. július 29-i szkopjei földrengés az európai földrész legpusztítóbb erejű földrengése volt az utolsó fél évszázadban. Szkopje neve azonban a borzalom, a pusztulás mellett a nemzetközi szolidaritással is összeforrott. Szkopjében együtt dolgozott a jugoszláv néphadsereg mentőkatonája, a szovjet polgári védelem műszaki katonájával és több más nemzet fiai mellett a francia polgári védelem mentő specialistájával. A város mentése a nemzetközi összefogás sikerének szimbóluma is lehetne. Pergessük vissza az idő fonalát: 1 óra 17 perc 37 másodperc! A lakosság többsége még az igazak álmát aludta. Ekkor szakadt a katasztrofális földrengés a macedón fővárosra. Egy szemtanú, Poljak Miso, aki előző napon érkezett Pancsováról Szkopjéba és a Hotel Makedoninában szállt meg, így mesélte el ezeket a pillanatokat: „Arra ébredtem, hogy óriási dörej fut végig az egész házon, inog alattam a föld, jobbra-balra lökdös valami ismeretlen erő, de a következő másodpercben már zuhant is felém a mennyezet. Minden recseg-ropog, az egész folyosót elnyeli a por. Semmit sem láttam, mégis rohantam. Amikor kikerültem végre a napfényre visszafordultam, láttam, hogy az épület romokban hever. Társaim ott pusztultak." Az első földlökésekre a főposta megrongálódott, az összeköttetés megszakadt a várossal. Csak a helyőrség karhatalmi rádiója maradt üzemképes. Ez az állomás adta az első vészjelentést Belgrádnak. A város helyőrsége nyári gyakorlaton volt. A várostól pár órai menettávolságra táboroztak, amikor az ügyeletes rádióállomásparancsnok jelentette az egységparancsnoknak, hogy a várossal az összeköttetés megszakadt, valószínűleg katasztrófa érte a várost. A parancsnok azonnal riadóztatott. Gépkocsikon gyorsított ütemben azonnal a városhoz vezette az egységet. Rövid idő alatt felmérte a helyzetet, majd határozottan és gyorsan cselekedett. Szeretnénk még egyszer kiemelni: határozottan és gyorsan. Mert ennek lett az eredménye a sikeres mentés. Elsőnek hangszórós híradógépkocsikat indított útnak a város területén, a kialakuló pánik megfékezésére és a lakosság megnyugtatására. A gépkocsik segítségével tájékoztatták a lakosságot, hogy nem háború tört ki és nem atomcsapás érte a várost, hanem csupán nagyerejű földrengés. Ezután felhívták a lakosság figyelmét a követendő helyes magatartásra és tájékoztatták a mentés megkezdéséről, a gyülekezőhelyek, segélyhelyek stb. helyéről. A pánik elcsitult és az emberek szervezetten igyekeztek segíteni a néphadsereg mentő katonai alakulatainak. Ne vegye senki felesleges túlzásnak, vagy fontoskodásnak a fentebb ismertetteket. Egy példával szeretnénk aláhúzni a gyors tájékoztatás helyességét. Egy belga házaspárt 55 órával a mentés megkezdése után húztak ki a romok alól. Ágyastul, alvás közben lezuhantak a szálloda emeletéről az alagsorban levő bárba. Egy hatalmas betonlap esett ferdén föléjük, így szerencsés módon semmi bajuk nem esett. Az első szavuk a mentő katonákhoz ez volt: „Mi történt? Atombomba, bombázás, vulkánkitörés vagy talán földrengés?” Így! Ebben a sorrendben. Úgy véljük ehhez nem kell kommentár, csupán bele kell élni magunkat a mai nyugodtnak éppen nem mondható világpolitikai helyzetet ismerő emberek lelki világába, amikor legszebb álmukból hirtelen egy ilyen méretű pusztulásra ébrednek. De folytassuk a szemtanúkat. A „Magyar Szó” így ír: „Milyen Szkopje 12 órával a katasztrófa ■után? Pontosan olyan, mintha bombázták volna. (Megjegyezzük: újra visszatért a háború víziója) Egy rombadőlt épület... öt-hat ép vagy csak helyenként megrepedezett ház, azután megint romhalmaz. A főtéren hagyott legdrámaibb nyomok... a főtéri nagy középületek a Nemzeti Bank, a Néphadsereg Háza, a vasútállomás, a „Makedonija” szálloda, az új nagyáruház és sok más középület a szó legszorosabb értelmében romokban hever... A „Makedonija” szálló körül folyik a mentés. Óriási katonai buldózerek vontatják a hatalmas falrészeket, hogy helyet csináljanak a mentőknek, akik — úgy vélik — hallják az élők hangját a mélyből a romok alól." Megrendítő események zajlottak le a mentés során. Nedeljko Stipina közlegény egész nap dolgozott a Néphadsereg sugárút egyik házának romjai között, hogy utat törjön két, a romok alatt fekvő nővérhez Ljubica és Ljilja Georgijevszkihez. Amikor már egészen közel férkőzött hozzájuk hallotta, hogy Ljilja elhaló hangon szólt húgához. „Én ezt nem élem túl, csókold meg helyettem apámat..A katona hamarosan mindkettőjüket kimentette, de Ljilja ekkor már hatott volt A mentés már az első órákban teljes erővel megkezdődött. Bekapcsolódott a polgári védelem is. Csupán távirati stílusban az első — és legfontosabb — intézkedésekről : — azonnal légihidat szerveztek a tömegesen jelentkező sérültek elszállítására; — berendelték a köztársaság összes szabadságon levő orvosát; — mozgósították a polgári védelmi egészségügyi szolgálatot; — a vasutat bevonták a sérültek és a lakosság kiszállításának lebonyolításába; — megszervezték a folyamatos vérellátást, (megjegyezzük, rengeteg vérre volt szükség) ; — mivel nem volt az első pillanatokban mód ellenőrizni a víznyerő helyek szenynyezett vagy szennyezetten voltát, megszervezték az ivóvíz ellátást. Tartálykocsikban hordták az ivóvizet a városba és végül, azonnal megkezdték a lakosság tömeges oltását tífusz, tetanusz és vérhas ellen. A szükségintézkedések keretében a Macedón Köztársaság belügyi államtitkára elrendelte a mentés biztosítása érdekében Szkopje város és a környező négy járás területén minden 18—55 év közötti férfi mozgósítását és bevonását a polgári védelembe romeltakarításra és a veszélyben levő emberek mentésére. Elrendelte továbbá, hogy minden gépjármű-tulajdonos köteles járművét a mentés rendelkezésére bocsátani. A mentés éjjel-nappal megszakítás nélkül folyt. A villanyvilágítás megszakadt, ezért a néphadsereg megszervezte a munkahelyek éjszakai megvilágítását, felhasználva a rendelkezésre álló fényszórókat, illetve, ahol ezek nem voltak, gépjárművek, műszaki munkagépek fényszóróival világítva meg a munkahelyeket. Néhány nappal a katasztrófa után megindultak a nemzetközi segítségnyújtás adományai is Szkopje felé. Majdnem az egész világ segített. Sőt, az egészségügyi felszerelés, gyógyszer, kötszer, élelmiszer mellett a Szovjetunió egy műszaki ezredet is küldött a bajbajutott város megsegítésére, a romok eltakarítására és helyreállítási munkák végrehajtására. A Szokoje melletti remuni vasútállomásra a szovjet katonákat szállító három vasúti szerelvény érkezett. Kirakás után azonnal bekapcsolódtak a mentésbe. Franciaország speciális felszerelésű polgári védelmi mentő csoportot küldött. A csoport tagjai különleges geofonokkal voltak felszerelve. Ezeknek a hangra rendkívül érzékeny műszereknek a segítségével felfedezték a romok alatt több méterre — a leírások szerint 6—8 méter mélységig — fekvő sérülteket, észlelve azok legkisebb mozgását, sóhaját, lélegzését, illetve szívzörejét is. A készülékeket Agadirban próbálták ki a gyakorlatban, ahol jó szolgálatot tettek, Szkopjéban is a mentés hasznos segítőeszközeivé váltak. A mentés és a helyreállítás időtartamára a