Polifon, 1985 (1-4. szám)
1985-01-01 / 1. szám
4 ш VÉh J/b 4L 4fc * Düsseldorf, a Ruhr-vidék egyik nagy iparvárosa az új német popzene talán legjelentősebb központja lett a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján, amikor példátlanul felpezsdült a város zenei élete. Ma már legendás hírű együttese születtek szinte egyik pillanatról a másikra, koncerteztek, csináltak néhány lemezt, átalakultak, elköltöztek, megszűntek - de bármi lett is a sorsuk, Düsseldorf a neue deutsche Welle történetének fontos helyszíne maradt. Eins Male, Mittagspause, Croux, KFC. ZK (ez utóbbi tagjaiból verbuválódott az 1983-ban Budapesten járt Toten Hosen, DAF, Der Plan, Die Fehlfarben, Die Krupps - vajon miért éppen Düsseldorf? Talán azért, mert a Kraftwerk precíziós gépezete is itt működik? Voltak más központok is, mint például Hamburg vagy Nyugat-Berlin, de nem tudnám pontosan megmondani, miért mégis Düsseldorf lett az a hely - gondolkodik hangosan Moritz Rr. a mindmáig aktív és egységes Der Plan tagja az együttes budapesti bemutatkozása után. - Nem annyira a Kraftwerkkel van ez összefüggésben. Az első lökést a punktól kapták ezek a zenekarok. Olyan volt ez, mint amire évek óta vársz, és egyszer csak megjelenik. Napokon belül teljesen megváltoztak az emberek, kicserélték a ruhatárukat, zenélni kezdtek. Mintha valami kis kulturális forradmom zajlott volna. És tudod, az itt a lény,a hogy a korábbi mozgalmakkal szemben ejt, nemcsak az angolok és amerikaiak mozgalma volt, hanem kezdettől fogva rátalált a német kifejezési formára. A zenekarok németül énekeltek, és nem érték be azzal, hogy a külföldieket utánozzák. Aztán teltek az évek, s akik ebbe a körbe tartoztak, külön útra tértek. - Igen. Természetesen a punk a „No Future" ideológiájával nem az örökkévalóságra termett. Idővel kezdett lehangolóvá válni. Eleinte valóban hittek az emberek a „No Future" jelszóban, de ez előtt nem volt perspektíva, így aztán ismét teret kellett kapniuk a szórakoztató, vidám dolgoknak. A punkot az új német „schláger"hullám követte, ami ha lehet, még inkább a régi német hagyományokra épült. És nagyon kommersz, sekélyes hangzáshoz vezetett. - Kommersz, kommersz, mi az, hogy kommersz? Nagyon populáris, nagyon népszerű lett, ami jó, de aztán pár év alatt az új német „schlager"-nek is befellegzett. Állandóan változik a helyzet. Zwei Hát igen, mostanában Nena a menő, aki éppúgy nemzetközi stílust képvisel, mint mondjuk Helen Schneider, de nem panaszkodhatnak a Twins tinipopper duó tagjai sem, akiket majd' szétszedtek a kamaszlányok a Budapest Sportcsarnokban, az SOS Gyermekfaluért adott jótékony gálaesten, míg az egyik legeredetibb mai német zenekar, a hamburgi Palais Schaumburg fellépését ugyanitt közöny kísérte. Ezúttal azonban nem a Sportcsarnok arénája a helyszín, hanem a Közgazdasági Egyetem Ráday utcai kollégiumának pinceklubja. Három nappal azután, hogy fellépési engedély hiányában elmaradt a Bercsényi kollégiumban a nyugat-berlini Tödliche Doris koncertje, itt az újabb nagy esemény: a Plan. Moritz és két társa, Frank Fenstermacher, aki régebben a Fehlfarben basszusgitárosaként is duplázott, és Kurt Dahlke, aki Pyrvator néven szintetizátoros tájképeket rögzít lemezre (Inland, Ausland ,Wunderland), egy viharvert, öreg Opel kombival érkezett Budapestre. Mindaz, amire az előadáshoz szükségük volt, elfért a csomagtérben. Hangszereket nem hoztak magukkal, csak saját készítésű színpadi kellékeket. A tervszerű trió színre lépését azonban ki kellett böjtölni. Az év egyik kellemes felfedezettjének, a Sex-E-Pil-nek kellett volna kezdenie az estét, ám ehelyett az Embersport nem nyilvánosság elé való gitározgatással múlatta az időt és tette próbára a közönség türelmét. Következett volna a Garancia Reklámzenekar, de mint kiderült, ez a magyar „underground supergroup" csak plakáton létezik, s egyetlen, bevallott célja most és a jövőben is propagandát csinálni a valóban szereplő külföldi vendégeknek. Szünet. Elsötétül a terem, majd végre megszólalnak a Pián jellegzetes elektronikus hangjai, a reflektorok megvilágítják a színpadot, ahol - mint Shakespeare Macbeth-jében az erdő - megmozdulnak és lassan a nézők felé közelítenek a festett sziklafalak. Új szám, új jelenet: a sziklák mögül három, ősnövénynek öltözött Muppet Show-szerű figura cammog elő. Topogva táncolnak, egyikük jókedvűen tangóharmonikázik ágas-bogas kezeivel (a hangszer természetesen papírmaséből készült). Miközben jó néhány rétegnyi jelmezt és maszkot hámoznak le magukról, fokozatosan hallá, majd emberré alakulnak: a felvételről szóló, szintetikus, de nem embertelenné sterilizált zenére előadják az evolúciót - egészen addig a fázisig, mikor a technikai fejlődés már az élővilág létét fenyegeti. Három clown játszik a színpadon. Nem tudom, másra hogyan hatott a produkció, de nekem - mikor éppen nem fényképeztem - egyre csak mosolyognom kellett. Gyanítom, sokakat bosszantott, hogy „igazi" koncert helyett pantomimot, élő bábszínházat kaptak, pedig nem is számíthattak másra, hiszen a Plan tagjai csak a kezdet kezdetén szólaltattak meg hangszereket a színpadon. Drei -Hamar tisztáztuk magunkban: nem az a célunk, hogy megmutassuk az embereknek: tudunk bánni a hangszerekkel - magyarázza Moritz. - Minket nem érdekel az ilyesféle „üzenet". Soha nem akartunk olyanok lenni, mint egy hétköznapi rockzenekar, divatos ruhákba öltözni, egyik számot ledarálni a másik után, és ezzel kész. Mi arra használjuk a színpadot, hogy látványba foglaljunk bizonyos eseményeket. A stúdióban egyébként is sokkal jobb és kidolgozottabb zenét tudunk előállítani. - Hányszor léptetek fel ezzel a műsorral? - Ezúttal utoljára, összesen körülbelül tizenkétszer, ami a Plan mércéjéhez képest elég sok. - Most, hogy előadtátok az ember fejlődését, mondanál valamit a Plan zenéjének fejlődéséről? - Amikor kezdtünk, teljesen dilettánsok voltunk, nem érdekelt az üzlet, eszünkbe sem jutott, hogy a zenéből éljünk,, csak a magunk szórakoztatására játszottunk. De a kedvező visszajelzések és lemezajánlatok miatt kezdtük komolyabban venni a dolgot, eldöntöttük, mit akarunk, és egy jó ideig zenénk tökéletesítésével foglalkoztunk. Hallgathatóbb zenét akartunk csinálni, de olyat, ami a mi kultúránkból, Közép-Európából fakad. -A hagyománytudat miatt lengettétek a színpadon a nyuatnémet, az osztrák és a magyar zászlót? - Igen. Ausztriának, Magyarországnak és Németországnak közös hagyományai vannak, a kultúra közössége köti össze őket, és mi ezeket a tradíciókat használjuk fel. Sokféle zene maradt ránk a múltból a rock and rollon kívül is, amelyeket csak modernizálni kell, s érdekesek lehetnek a világ többi részében is. A mi országaink zenekarai gyakran elfelejtik, hogy az angol és amerikai együttesek utánzása az angol, amerikai vagy bármely más országbeli közönség számára nem túl csábító. Sokkal érdekesebb megtalálni a saját zenénket, és azzal kiállni a világ elé. Japánban például, ahová egy nyugatnémet kulturális rendezvénysorozat keretében hívták meg őket (a Ráday klubban vetített videó tanúsága szerint) a Pián játékossága telibe találta a közönség szívét. Kurt, Frank és Moritz valóban szeretetre méltó clownok a színpadon, de az üzleti ügyeket nem bohóckodják el - ha nem így lenne, aligha sikerült volna esztendőkön át életben tartaniuk saját kis lemezcégüket, miközben a hasonló független vállalkozások többsége az NSZK-ban tönkrement vagy a nagyhalak zsákmánya lett. Az Ata Так azonban a név úgy keletkezett, hogy az Art Attack kifejezésből lecsippentettek néhány betűt - továbbra is állja a sarat: a Plan és a Pyrvator lemezeinek kiadása és terjesztése mellett másoknak is lehetőséget ad a megjelenésre. A legjobb példa erre a cég két - igaz, évekkel ezelőtti - gyűjteményes albuma: az egyiken düsseldorfi és környékbeli együttesek karácsonyi hangulatú dalai kaptak helyet, a másikon pedig, planétánk tizenöt országa egy-egy zenekarának felvétele szerepelt (Ecuadortól Csehszlovákiáig, pántól Japánig). Hazánkat a Halottkémek vágtatása képviselte. Szőnyei Tamás Kurt, Moritz und Frank POLIFON 1985. JANUÁR 5