Politika, 1948 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1948-04-10 / 15. szám
1 ".yAr-*' ' -e .«•«*»*»•***•*. POLITIKA * 1948 ÁPRILIS 10 Római 'jft Róma, április hó c Olasz tavasz 1948-ban. Virágba borult az Appeninek völgye és a valószínűtlenül kék öblök tükrében elmerengő fák diadalmas nászt ülnek a pompázó virágokkal. De a virágok, a rügyező fák nem tudják, hogy erőlködésük meddő az olasz választási plakátok színpompájával szemben. Igen, kedves olvasóim, a politikai Damocles-kard ott csüng igen vékony szálon minden olasz feje felett. Az áprilisi választások, bár a zenekarban még csak a nyitány hangjait ütötte le ,a láthatatlan karmester, nagy fortissimókat ígérnek. A pártok már hetek óta vagdossák egymás fejéhez a vaskos érveket. Monsignor Cippico, az utóbbi ,évtizedes, egyik legnagyobb stílu ■szélhámosa, Trieszt, ígéret jobbra, ígéret balra a kormány részéről, mint az már általában lenni szokott. De Gasperi kezében igen nagy hatalom van és módjában áll az esetleges hézagokat a kormányon lévők ismert apparátusával betömni és a „véletleneket“ „szakszerűen“ küszöbölni ki. Három csoport áll a porondon. A baloldali Fronte Democratico Popolare Garibaldi képét tűzte ki jelvényéül és magába foglalja Renni szocialistáit, Togliatti kommunistáit és még egy pár baloldali töredékpártot. A jobboldalt a Demokrázia Cristiana képviseli a szocialistáktól kivált Saragat és a Republikánus Pacciardi közreműködésével, továbbá a Giannini-féle párt az U. Q. (Homo Qualunque). A szélsőjobb fasiszták és a monarchisták is ebben a „Nemzeti blokkban“ kaptak helyet, így állnak fel a csapatok a szép olasz tavasz szikrázóan kék ege alatt. Választási ötletek? Plakátokon Monsignor Cippio fényképe. Felírás: ő nem szavaz. Miért? Mert börtönben ül. De ha szavazna, akkor a D. C.-ra adná szavazatát. Egyik reggel hatalmas, különböző színű V-betűk jelentek meg a falakon. Az emberek sokáig töprengtek, hogy vájjon Violate vagy Vittoria-e a rejtély megoldása. De a különböző pártok propaganda főnökei siettek a töprengő polgárok segítségére és azonnal kis cédulákat ragasztottak a közepére saját sloganjeikkel, így aztán ki-ki választhatott. Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig a jelentős műemülékeket nem kényszerítették a plakátharcban való részvételre és így a választások után az értékes patinát nem kell majd levakarni róluk. Bár kétségtelenül érdekes lenne a Forum falain kétezeréves választási küzdelem nyomaira bukkanni. Egy hét óta különben nincsen újság és így a közönségnek a rádió szűkszavú híranyagával kell beérnie, vagy pedig az olasz nyomdászokkal nem szolidáris Osservatore Romano-val. A választások teljesen elhülvényítják a 48-es centenárium jelentőségét. Azolaszoknak is szent százados emlék nem ragyog olyan pompában, mint ahogyan azt elvártuk volna. A római magyar március 15 is kissé sápadt volt. Mennyi ifjú álmodozásunk csüngött ezen a szent centenáriumon. Petőfitől és Kossuthtól fog visszhangozni a világ, gondoltuk — és íme a valóság. Kardos Tibornak a római Magyar Akadémián elhangzott szép és okos beszédén kívül a római magyarság szívéhez nem szóltak az ünnepségek. Na nem baj, 2048- ban majd talán kipótolják a mulasztást. A milánói magyarok szerencsésebbek voltak. Meleg és lelkes ünneppel emlékeztek. * Rómában hol az egyik, hol a másik rione, vagyis kerület visszhangzik védszentje ünnepén. A tekintélyes sorban az első a szent József napi ünnep. Rendes körülmények között nem is egy nap, hanem egy hét szenzációját jelenti ez a dátum. Lepény, illetve paslasciuttaevés versenytől a zsákbafutásig és a görkorcsolyaversenyig mindenütt ott drukkolnak a Trionfale lakói le a Monte Mariótól végig a Via Trionfalen és közben fogy a hagyományos „bigné“, a római képviselőfánkszerű olajban sült tészta. A délutáni körmenetet az idén három zenekar is tarkította. A tartatáshoz vagy nyolc etiópiai pap zöldbe, pirosba és sárgába öltözött alakja is hozzájárult. A lovasrendőrök nagyobb száma is igyekezett emelni az ünnepség „nívóját“. A demokratikus népfront által nagy gonddal emelt oltáron „Éljen szent József, a szent munkás“ felirat keretezte a szent képét. Láttunk apácákat, akik fejüket félrefordítva haladtak el az oltár előtt. A nép persze nem tett ilyen különbséget és a „Kommunista“ oltár előtt is éppen olyan buzgón imádkozott, mint bármelyik „hivatalos“ oltár előtt. .. _______________ | - levél % Az idei Maggio Musicale először nem iktatott magyar műveket és magyar művészeket programjába. Az okát nem tudjuk, viszont tény, hogy a magyar művészek sűrűn szerepelnek az olasz rádióban. Zenei szenzáció nem igen van, hacsak nem nevezzük annak a milánói Secco-ban előadott Ghedini nevű szerző darabjának országra szóló bukását. Az olasz rádió, hogy jobban ösztökélje az előfizetéseket és az elég magas rádiódíj pontos befizetését, naponta sorsol ki Minden politikailag tájékozott ember tisztában van azzal, hogy az április 18-iki olasz választás nem csupán egy állam egyszerű belügye, hanem világpolitikai erők drámai összeütközése, amelynek eredményei tekintve Itália rendkívül fontos és kényes földrajzpolitikai helyzetét — döntő befolyással tehet az európai politika alakulására. Olaszországban a szociális haladás erői csapnak össze a világkapitalizmus és reakció erőivel s így ennek a küzdelemnek a kimenetele nem lehet közömbös egyetlen demokratikusan érző ember számára sem. Napisajtónk heteken keresztül eléggé feltárta az olasz választás külpolitikai hátterét. Éppen ezért e cikk keretében az olasz választási problémának nem a világpolitikai jelentőségével, hanem a választási hadjárat szereplőivel, a politikai pártokkal kívánunk foglalkozni s ennek során vizsgálni fogjuk azt, hogy a választás során milyen esélyekkel indulnak a különböző pártok-A választást már az 1947. december 27-én kihirdetett új alkotmány alapján tartják meg. Az olasz képviselőház tagjait „általános,és közvetlen választójoga alapján öt évre választják oly módon, hogy minden 80.009 lakosra egy képviselő jut. A választási hadjáratban nyolc lista indul: a kereszténydemokraták, a demokratikus népfront (a kommunisták és szociáldemokraták), a nemzeti blokk, a független szocialisták (Saragai szakadár szocialistái), az olasz köztársasági párt, a nacionalista mozgalom, a monarchisti blokk és végül az ú. n. jobbpárt. Ezek közül a pártok közül döntő súlya csupán a kereszténydemokratáknak és a népfrontnak van. Az összes többi pártok így Saragat-ék is) csak színezik, de nem befolyásolják döntően a választás eredményét és bizonyos súlytöbbletet jelentenek a jobboldal számára. Vegyük ezek talán sorra a választás főszereplőit. A jelenleg kormányon levő keresztény demokratapárt (demorazia cristiana) eredetét a Don Sturzo által 1919-ben alapított olasz néppártra (Partito Popolare Italiano) vezeti vissza, bár programjában s még inkább annak gyakorlati megvalósításában lényegesen eltér a popolárik által hirdetett szociális katolicizmus eszméitől. DonSturzo pártja annak idején szembehelyezkedett Mussolini diktatúrájával s részt vett az olasz demokratikus pártoknak a fasizált parlamentből történt ú. n. aventinusi kivonulásában s éppúgy a föld alá kényszerült, mint a kommunista és szociáldemokrata párt. Az illegális párt irányítását a külföldre emigrált Don Sturzo helyett De Gasperi vette át s 1943- ban elérkezettnek látta az időt arra, hogy cselekvően kapcsolódjék bele az olasz ellenállásba s ebből a célból Rómában megalakította az illegális párt vezetőséget. De Gasperi 1944-ben kidolgozta a keresztény demokrata párt ideológiáját, amelyet illegális röplapokon teljesítettek a lakosság körében. Programjában politikai és gazdasági téren „egy őszinte politikai demokrácia és a társadalmi igazságosság szerinti mély átalakulás“ megvalósításának szükségességét hirdette. Olaszország jelenlegi zilált gazdasági és szociális helyzete mindennél fkesszólóbban bizonyítja, hogy De Gasperi ígéreteit nem váltotta be és a keresztény demokrácia eszméiből semmit sem valósított meg. A keresztény demokraták vezére erőtlennek bizonyult, az ipari ág díjakat. Többmillió lírától autóig, rádiókészüléktől óráig és a legkülönbözőbb márkás italokig mindent lehet nyerni , ha az előfizetőnek szerencséje van. Színházi téren a legnagyobb sikere az idén is De Filipponak van a Filumena Marturano című darabban, amely már két éve állandó telt házat jelent. A héten láttuk, sőt beszéltünk René Clair-rel, a világhírű filmrendezővel, aki filmet fog rendezni. Hogy mi lesz ez a film, arról nem beszélt a rendkívül közvetlen és nagyműveltségű igazi művész. Jól ismeri a filmvilág magyar hírességeit és elárulta azt is, hogy bízik a szellem erejében, a művészet jövőjében és hisz a népek eyüttműködésének lehetőségében. Optimizmusa oly meggyőző, hogy a beszél Nyugtalan világ bankkapitalizmus erőivel, a nagybirtokosokkalés a magas klérus maradi köreivel szemben. Megtorpant akkor, amidőn a szociális reformok útjára kellett volna lépnie. Nem tett semmit az olasz parasztság földéhségének kielégítésére. A dél- olasz és szicíliai latifundiumok urai továbbra is birtokbal maradtak . az olasz paraszt szörnyű nyomorba süllyedt a keresztény demokrata párt kormányzása alatt. Ezek után csak természetes, hogy De Gasperitől hatalmas paraszti rétegek pártoltak el, amelyek pedig eddig a párt főerősségét alkották. Jellemző, hogy a túlzottan baloldalinak éppen nem nevezhető Economist c. angol hetilap is március 27-iki számában erős bírálatban részesíti a De Gasperi kormány eddigi balkezes politikáját s igen preszimisztikusan ítéli meg választási esélyeit. „Néhány radikális intézkedés a déli feudális szervezet megszüntetésére elég lett volna, hogy a parasztok szavazatát megnyerjék. De ők nem tettek semmit s csak gyávaságuknak és konzervativizmusuknak köszönhető, hogy a kommunisták előnyhöz jutottak" — jegyzi meg keserűen az angol hetilap. A De Gasperi kormány pénzügyi politikája is teljes csődöt mondott, a közigazgatás működése ugyancsak sok kifogás alá esett (a fasiszta elemeket a legtöbb helyen nem is távolították el). A koormány gazdaságpolitikája pedig a tervgazdaság legcsekélyebb jelét sem mutatta. S ami még szomorúbb, a kereszténydemokraták teljesen tehetetleneknek bizonyultak az olasz földön újjáéledő fasizmussal szemben. Szabad szervezkedési jogot biztosítottak az ú. n. „Movimento Sociale Hrimano“-nek, amely lényegében a fasizmus eszméit hirdette. S hogy nemcsak tűrte, hanem hallgatólagos beleegyezését is adta a fasiszta szervezkedéshez, bizonyítja az Olaszországban most leleplezett fasiszta összeesküvés is. Mindez a fasizmus idején annyit szenvedett olasz nép körében rendkívüli ellenszenvet váltott ki De Gaspariék iránt. S miután De Gasperi kormánya belpolitkailag csődöt mondott és antiszociális klikkpolitikájával elérte azt, hogy az őt támogató tömegek elfordultak tőle, most külföldi ajándékokkal és külpolitikai ütőkártyákkal igyekszik kedveskedni az olasz népnek. Ezt a célt szolgálta a Bidault-val való találkozása, amely olasz körök szerint az olasz-francia vámunió előkészítésére irányult. Hyen külpolitikai ütőkártya volt a Triesztre irányuló irredentizmus felélesztése és annak kieszközlése, hogy az amerikai kormány támogatja Triesztnek és az északafrikai gyarmatok egy részének Olaszországhoz történő visszacsatolását. De Gasperi az egyházat is felvonultatja maga mellett s a választási hadjáratban résztvevő egyes papok léptennyomon rámutatnak arra a „veszélyre“, amely a baloldal győzelme esetén a katolicizmust fenyegeti. A választási hadjárat elején jelent meg a Szent Kongregáció határozata, amely a katolikusok kötelességévé teszi, hogy „szavazatukat csak olyan jelöltre adják le, akiknél megvan a bizonyosság arra, hogy mind a magánéletben, mind a közéletben megtartják az isteni törvényeket és az egyház törvényeit“. A teljesen tehetetlen és antiszociális De Gasperiékkel ellentétben a jelenleg ellenzékben levő kommunista és szociáldemokrata !*D-jí; : párt *,-* , h-i„.igetés után sokáig mi magunk rózsaszínben láttuk a világot. A Palazzo Brancaccio komor falai között tartották Ofelia Duranti Marói festőművésznő halála első évfordulóján az emlékünnepélyt. Többek között Tucci, a híres orientalista idézte a fiatal, rendkívül nagymíveltségű asszony alakját, aki művészetével, zenéjével csodálatosan nemes értelmet adott életének, amely egy nagy hitvallás volt az emberi eszmék és ideálok mellett. Benne a magyarság egy nagy barátját vesztette el. Hazánkból nemcsak színeket hozott el képein, hanem olyan éles és maradandó emlékeket, amineket csak olyan kiváló elme láthatott meg, mint amilyen ő volt. Pasquina nemcsak tisztán és töretlenül mentette át erőit a jövőre, hanem hatalmas mértékben meg is erősödött. Az olasz tömegek rájöttek arra, hogy radikális szociális reformokat csakis a népfront győzelmétől várhatnak. (Figyelemreméltó, hogy a népfrontot támogatja a radikális baloldali katolikusok egy kisebb csoportja is). Ma már a nem-marxista tömegek is tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi szörnyű gazdasági válságot csakis a baloldal tudja megoldani. Ezért adják le wun-marxisták is szavazatukat a marxista pártokra. Az olasz nép De Gasperiék kormányzása alatt magára eszmélt s ha talán egyes rétegek még távol is vannak ideológiailag a munkáspártoktól, mégis helyesnek látják, hogy szavazatukat Togliatti és Renni pártjára adják le, mert nyomorukból csak így remélhetnek szabadulást. A munkáspártokkal szemben alkalmazott külpolitikai ütőkártyák is erőtlenek, hiszen mind Togliatti, mind Nenni szükségesnek tartják Trieszt visszacsatolását s ebből a célból a Jugoszláviával való közvetlen tárgyalások megkezdését. Ezt azonban nem a nemzeti függetlenség feláldozása árán akarják elérni. Erre célzott nemrégiben Nenni is a következő tömör jelmondattal: „Trieste si, blocco occidental? no.“ ferieszt et igen, nyugati blokkot nem!). A népfront politikájának lényegét Nenni így foglalta össze: „Szociális reformok befelé, semlegesség kifelé!“ Éppen ez az, ami az olasz nép rokonszenvét a népfront irányábanjelentékenyen megnövelte. A munkáspártok ugyancsak erélyesen szembeszállnak De Gasperiék neje a katolicizmust fenyegető veszélyekről szóló rémmeséivel is s éppen Kenni hangoztatta nemrégiben: „A A választásokat nem Krisztusért, de nem is Krisztus ellen tartják meg!“ A munkáspártoknak az egyházzal szemben tanúsított megértése kétségtelenül mély benyomást gyakorolt a katolikus tömegekre, de nem kevésbbé a munkáspártok malmára hajtotta a vizet a hírhedt Cippico-botrány is, amely azt bizonyította, hogy egyes egyházi személyek nem riadnak vissza a saját érdekeiket szolgáló valutáris manipulációktól sem. De Gasperiék sikerük érdekében mindent megmozgatnak. A választási terrort, a tömegek megfélemlítését a végsőkig fokozták. A feltörekvő népi erőkkel szemben kénytelenek voltak egy 300.000 főnyi „rendbiztosító hadsereget“ felvonultatni s azt remélik, hogy ezzel a sokat szenvedett és az ígéretekből végleg kiábrándult olasz népet „jobb belátásra" tudják bírni. Mme Stael írja az Olaszországról szóló visszaemlékezéseiben, hogy az olaszságnak veleszületett demokratikus érzése van. Ez a veleszületett demokratikus érzése fog megnyilatkozni akkor is, amikor az érdekeit képviselő baloldal mellett adja majd le szavazatát, hogy De Gasperiék kenetes frázisai után végülis kenyérhez jusson s emberhez méltó hitet élhessen. Ennek bekövetkeztét De Gasperi fasiszta bürokratái és csendőrei minden erejükkel — s ha kell, külső segítséggel is — meg akarják akadályozni. Szekeres Károly VÁLASZÚTON AZ OLASZ NÉP Magyar Ügetőverseny Egyesület versenyei: Április 10, 14, 17, 21, 24 28 h. u. Vs 3 órakor