Politika, 1948 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1948-04-10 / 15. szám

1 ".yAr-*' ' -e .«•«*»*»•***•*. POLITIKA * 1948 ÁPRILIS 10 Római 'jft Róma, április hó c Olasz tavasz 1948-ban. Virágba borult az Appeninek völgye és a valószínűtlenü­l kék öblök tükrében elmerengő fák diadal­mas nászt ülnek a pompázó virágokkal. De a virágok, a rügyező fák nem tudják, hogy erőlködésük meddő az olasz válasz­tási plakátok színpompájával szemben. Igen, kedves olvasóim, a politikai Damoc­­les-kard ott csüng igen vékony szálon minden olasz feje felett. Az áprilisi válasz­tások, bár a zenekarban még csak a nyi­tány hangjait ütötte le ,a láthatatlan kar­mester, nagy fortissimókat ígérnek. A pár­tok már hetek óta vagdossák egymás fejé­hez a vaskos érveket. Monsignor Cippico, az utóbbi ,évtizedes, egyik legnagyobb stílu ■szélhámosa, Trieszt, ígéret jobbra, ígéret balra a kormány részéről, mint az már általában lenni szokott. De Gasperi kezé­ben igen nagy hatalom van és módjában áll az esetleges hézagokat a kormányon lévők ismert apparátusával betömni és a „véletleneket“ „szakszerűen“ küszöbölni ki. Három csoport áll a porondon. A bal­oldali Fronte Democratico Popolare Gari­baldi képét tűzte ki jelvényéül és magába foglalja Renni szocialistáit, Togliatti kom­munistáit és még egy pár baloldali töredék­­pártot. A jobboldalt a Demokrázia Cris­­tiana képviseli a szocialistáktól kivált Saragat és a Republikánus Pacciardi közre­működésével, továbbá a Giannini-féle párt az U. Q. (Homo Qualunque). A szélsőjobb fasiszták és a monarchisták is ebben a „Nemzeti blokkban“ kaptak helyet, így állnak fel a csapatok a szép olasz tavasz szikrázóan kék ege alatt. Választási ötletek? Plakátokon Monsig­­nor Cippio fényképe. Felírás: ő nem sza­vaz. Miért? Mert börtönben ül. De ha szavazna, akkor a D. C.-ra adná szavaza­tát. Egyik reggel hatalmas, különböző színű V-betűk jelentek meg a falakon. Az emberek sokáig töprengtek, hogy vájjon Violate vagy Vittoria-e a rejtély megoldása. De a különböző pártok propaganda főnö­kei siettek a töprengő polgárok segítségére és azonnal kis cédulákat ragasztottak a­­ közepére saját sloganjeikkel, így aztán ki-ki választhatott. Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig a jelentős műemü­lékeket nem kényszerítették a plakátharcban való részvételre és így­ a választások után az értékes patinát nem kell majd levakarni róluk. Bár kétségtele­nül érdekes lenne a Forum falain kétezer­éves választási küzdelem nyomaira buk­kanni. Egy hét óta különben nincsen újság és így a közönségnek a rádió szűkszavú hír­anyagával kell beérnie, vagy pedig az olasz nyomdászokkal nem szolidáris Osservatore Romano-val. A választások teljesen elhülvé­nyítják a 48-es centenárium jelentőségét. Az­­ola­szoknak is szent százados emlék nem ra­gyog olyan pompában, mint ahogyan azt elvártuk volna. A római magyar március 15 is kissé sápadt volt. Mennyi ifjú álmodozásunk csüngött ezen a szent centenáriumon. Petőfitől és Kossuthtól fog visszhangozni a világ, gondoltuk — és íme a valóság. Kardos Tibornak a római Magyar Akadé­mián elhangzott szép és okos beszédén kívül a római magyarság szívéhez nem szóltak az ünnepségek. Na nem ba­j, 2048- ban majd talán kipótolják a mulasztást. A milánói magyarok szerencsésebbek voltak. Meleg és lelkes ünneppel emlé­keztek. * Rómában hol az egyik, hol a másik rione, vagyis kerület visszhangzik véd­­szentje ünnepén. A tekintélyes sorban az első a szent József napi ünnep. Rendes körülmények között nem is egy nap, ha­nem egy hét szenzációját jelenti ez a dá­tum. Lepény, illetve paslasciuttaevés ver­senytől a zsákbafutásig és a görkorcsolya­versenyig mindenütt ott drukkolnak a Trionfale lakói le a Monte Mariótól végig a Via Trionfalen és közben fogy a hagyo­mányos „bigné“, a római képviselőfánk­­szerű olajban sült tészta. A délutáni kör­menetet az idén három zenekar is tarkí­totta. A tartatáshoz vagy nyolc etiópiai pap zöldbe, pirosba és sárgába öltözött alak­ja is hozzájárult. A lovasrendőrök na­gyobb száma is igyekezett emelni az ün­nepség „nívóját“. A demokratikus népfront által nagy gonddal emelt oltáron „Éljen szent József, a szent munkás“ felirat keretezte a szent képét. Láttunk apácákat, akik fejüket fél­refordítva haladtak el az oltár előtt. A nép persze nem tett ilyen különbséget és a „Kommunista“ oltár előtt is éppen olyan buzgón imádkozott, mint bármelyik „hi­vatalos“ oltár előtt.­­ .. _______________ | - levél % Az idei Maggio Musicale először nem iktatott magyar műveket és magyar mű­vészeket programjába. Az okát nem tud­juk, viszont tény, hogy a magyar művé­szek sűrűn szerepelnek az olasz rádióban. Zenei szenzáció nem igen van, hacsak nem nevezzük annak a milánói Secco-ban előadott Ghedini nevű szerző darabjának országra szóló bukását. Az olasz rádió, hogy jobban ösztökélje az előfizetéseket és az elég magas rádió­­díj pontos befizetését, naponta sorsol ki Minden politikailag tájékozott ember tisztában van azzal, hogy az április 18-iki olasz választás nem csupán egy állam egyszerű belü­gye, h­anem világpolitikai erők drámai összeütközése, amelynek eredménye­i tekintve Itália rendkívül fontos és kényes földrajzpolitikai hely­zetét — döntő befolyással tehet az euró­pai politika alakulására. Olaszországban a szociális haladás erői csapnak össze a világkapitalizmus és reakció erőivel s így ennek a küzdelemnek a kimenetele nem lehet közömbös egyetlen demokrati­kusan érző ember számára sem. Napisajtónk heteken keresztül eléggé feltárta az olasz választás külpolitikai hátterét. Éppen ezért e cikk keretében az olasz választási problémának nem a vi­lágpolitikai jelentőségével, hanem a vá­lasztási hadjárat szereplőivel, a politikai pártokkal kívánunk foglalkozni s ennek során vizsgálni fogjuk azt, hogy a vá­lasztás során milyen esélyekkel indulnak a különböző pártok-A választást már az 1947. december 27-én kihirdetett új alkotmány alapján tartják meg. Az olasz képviselőház tag­jait „általános,és közvetlen választójoga alapján öt évre választják oly módon, hogy minden 80.009 lakosra egy kép­viselő jut.­­ A választási hadjáratban nyolc lista indul: a kereszténydemokraták, a demo­kratikus népfront (a kommunisták és szociáldemokraták), a nemzeti blokk, a független szocialisták (Saragai szakadár szocialistái), az olasz köztársasági párt, a nacionalista mozgalom, a monarchist­i blokk és végül az ú. n. jobbpárt. Ezek közül a pártok közül döntő súlya csupán a kereszténydemokratáknak és a nép­frontnak van. Az összes többi pártok í­gy Saragat-ék is) csak színezik, de nem befolyásolják döntően a választás ered­ményét és bizonyos súlytöbbletet jelente­nek a jobboldal számára. Vegyük ezek­ talán sorra a választás fő­szereplőit. A jelenleg kormányon levő keresztény dem­okratapárt (demorazia cristiana) eredetét a Don Sturzo által 1919-ben ala­pított olasz néppártra (Par­tit­o Popolare Italiano) vezeti vissza, bár programjában s még inkább annak gyakorlati megvaló­sításában lényegesen eltér a popolárik ál­tal hirdetett szociális katolicizmus esz­méitől. Don­­Sturzo pártja annak idején szem­behelyezkedett Mussolini diktatúrájával s részt vett az olasz demokratikus pártok­nak a fasizált parlamentből történt ú. n. aventinusi kivonulásában s éppúgy a föld alá kényszerült, mint a kommunista és szociáldemokrata párt. Az illegális párt irányítását a külföldre emigrált Don Sturzo helyett De Gasperi vette át s 1943- ban elérkezettnek látta az időt arra, hogy cselekvően kapcsolódjék bele az olasz ellenállásba s ebből a célból Rómában megalakította az illegális párt vezet­őséget. De Gasperi 1944-ben kidolgozta a ke­resztény demokrata párt ideológiáját, ame­lyet illegális röplapokon teljesítettek a lakosság körében. Programjában politi­kai és gazdasági téren „egy őszinte poli­tikai demokrácia és a társadalmi igazsá­gosság szerinti mély átalakulás“ meg­valósításának szükségességét hirdette. Olaszország jelenlegi zilált gazdasági és szociális helyzete mindennél fkes­­szólóbban bizonyítja,­­ hogy De Gasperi ígéreteit nem váltotta be és a keresztény demokrácia eszméiből semmit sem való­sított meg. A keresztény demokraták ve­zére erőtlennek bizonyult, az ipari ág díjakat. Többmillió lírától autóig, rádió­készüléktől óráig és a legkülönbözőbb már­kás italokig mindent lehet nyerni , ha az előfizetőnek szerencséje van. Színházi téren a legnagyobb sikere az idén is De Filipponak van a Filumena Marturano cím­ű darabban, amely már két éve állandó telt házat jelent. A héten láttuk, sőt beszéltünk René Clair-rel, a világhírű filmrendezővel, aki filmet fog rendezni. Hogy mi lesz ez a film, arról nem beszélt a rendkívül köz­vetlen és nagyműveltségű igazi művész. Jól ismeri a filmvilág magyar hírességeit és elárulta azt is, hogy bízik a szellem ere­­jéb­en, a művészet jövőjében és hisz a né­pek eyüttműködésének lehetőségében. Op­timizmusa oly meggyőző, hogy a beszél­ Nyugtalan világ bankkapitalizmus erőivel, a nagybirto­kosokkal­­és a magas klérus maradi körei­vel szemben. Megtorpant akkor, amidőn a szociális reformok útjá­ra kellett volna lépnie. Nem tett semmit az olasz paraszt­ság földéhségének kielégítésére. A dél- olasz és szicíliai latifundiumok urai to­vábbra is birtokbal­ maradtak .­ az olasz paraszt szörnyű nyomorba süllyedt a ke­resztény demokrata párt kormányzása alatt. Ezek után csak természetes, hogy De Gasperitől hatalmas paraszti rétegek pár­toltak el, amelyek pedig eddig a párt főerősségét alkották. Jellemző, hogy a túlzottan baloldalinak éppen nem nevezhető Economist c. angol hetilap is március 27-iki számában erős bírálatban részesíti a De Gasperi kor­mány eddigi balkezes politikáját s igen preszimisztikusan ítéli meg­ választási esé­lyeit. „Néhány radikális intézkedés a déli feudális szervezet megszüntetésére elég lett volna, hogy a parasztok szava­zatát megnyerjék. De ők nem tettek sem­mit s csak gyávaságuknak és konzervati­vizmusuknak köszönhető, hogy a kom­munisták előnyhöz jutottak" — jegyzi meg keserűen az angol hetilap. A De Gasperi kormány pénzügyi poli­tikája is teljes csődöt­ mondott, a köz­­igazgatás működése ugyancsak sok ki­fogás alá esett (a fasiszta elemeket a leg­több helyen nem is távolították el). A koormány gazdaságpolitikája pedig a terv­gazdaság legcsekélyebb jelét sem mu­tatta. S ami még szomorúbb, a keresztény­­demokraták teljesen tehetetleneknek bi­zonyultak az olasz földön újjáéledő fasizmussal szemben. Szabad szervezke­dési jogot biztosítottak az ú. n. „Movi­mento Sociale Hrimano“-nek, amely lé­nyegében a fasizmus eszméit hirdette. S hogy nemcsak tűrte, hanem hallgatóla­gos beleegyezését is adta a fasiszta szer­vezkedéshez, bizonyítja az Olaszország­ban most leleplezett fasiszta összeeskü­vés is. Mindez a fasizmus idején annyit szenvedett olasz nép körében rendkívüli ellenszenvet váltott ki De Gaspariék iránt. S miután De Gasperi kormánya bel­­politkailag csődöt mondott és antiszo­ciális klikkpolitikájával elérte azt, hogy az őt támogató tömegek elfordultak tőle, most külföldi ajándékokkal és külpoli­tikai ütőkártyákkal igyekszik kedves­kedni az olasz népnek. Ezt a célt szol­gálta a Bidault-val való találkozása, amely olasz körök szerint az olasz-fran­cia vámunió előkészítésére irány­ult. Hyen külpolitikai ütőkártya volt a Triesztre irányuló irredentizmus felélesztése és an­nak kieszközlése, hogy az amerikai kor­mány támogatja Triesztnek és az észak­afrikai gyarmatok egy részének Olasz­országhoz történő visszacsatolását. De Gasperi az egyházat is felvonul­tatja maga mellett s a választási hadjá­ratban résztvevő egyes papok lépten­­nyomon rámutatnak arra a „veszélyre“, amely a baloldal győzelme esetén a kato­licizmust fenyegeti. A választási hadjárat elején jelent meg a Szent Kongregáció határozata, amely a katolikusok köteles­ségévé teszi, hogy „szavazatukat csak olyan jelöltre adják le, akiknél megvan a bizonyosság arra, hogy mind a magán­életben, mind a közéletben megtartják az isteni törvényeket és az egyház tör­vényeit“. A teljesen tehetetlen és antiszociális De Gasperiékkel ellentétben a jelenleg ellenzékben levő kommunista és szociáldemokrata !*D-jí; : párt *,-* , h-i„.i­getés után sokáig mi magunk­­ rózsa­színben láttuk a világot. A Palazzo Brancaccio komor falai kö­zött tartották Ofelia Duranti Marói festő­­művésznő halála első évfordulóján az em­lékünnepélyt. Többek között Tucci, a hí­res orientalista idézte a fiatal, rendkívül nagym­íveltségű asszony alakját, aki mű­vészetével, zenéjével csodálatosan nemes értelmet adott életének, amely egy nagy hitvallás volt az emberi eszmék és ideálok mellett. Benne a magyarság egy nagy ba­rátját vesztette el. Hazánkból nemcsak szí­neket hozott el képein, hanem olyan éles és maradandó emlékeket, amineket csak olyan kiváló elme láthatott meg, mint amilyen ő volt. Pasquina nemcsak tisztán és töretlenül mentette át erőit a jövőre, hanem hatalmas mérték­ben meg is erősödött. Az olasz tömegek rájöttek arra, hogy radikális szociális re­formokat csakis a népfront győzelmétől várhatnak. (Figyelemreméltó, hogy a népfrontot támogatja a radikális bal­oldali katolikusok egy kisebb csoportja is). Ma már a nem-marxista tömegek is tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi szörnyű gazdasági válságot csakis a bal­oldal tudja megoldani. Ezért adják le wun-marx­isták is szavazatukat a marxista pártokra. Az olasz nép De Gasperiék kormányzása alatt magára eszmélt s ha talán egyes rétegek még távol is van­nak ideológiailag a munkáspártoktól­, mégis helyesnek látják, hogy szavazatu­­­kat Togliatti és Renni párt­jára adják le, mert nyomorukból csak így remélhetnek szabadulást. A munkáspártokkal szemben alkalma­zott külpolitikai ütőkártyák is erőtlenek, hiszen mind Togliatti, mind Nenni szük­ségesnek tartják Trieszt visszacsatolását s ebből a célból a Jugoszláviával való közvetlen tárgyalások megkezdését. Ezt azonban nem a nemzeti függetlenség fel­áldozása árán akarják elérni. Erre cél­zott nemrégiben Nenni is a következő tömör jelmondattal: „Trieste si, blocco occidental? no.­“ ferieszt­ et igen, nyugati blokkot nem!). A népfront politikájának lényegét Nenni így foglalta össze: „Szo­ciális reformok befelé, semlegesség ki­felé!“ Éppen ez az, ami az olasz nép rokonszenvét a népfront irányában­­jelen­­tékenyen megnövelte. A munkáspártok ugyancsak erélyesen szembeszállnak De Gasperiék neje a katolicizmust fenyegető veszélyekről szóló rémmeséivel is s ép­­pen Kenni hangoztatta nemrégiben: „A A választásokat nem Krisztusért, de nem is Krisztus ellen tartják meg!“ A munkás­pártoknak az egyházzal szemben tanúsí­tott megértése kétségtelenül mély benyo­mást gyakorolt a katolikus tömegekre, de nem kevésbbé a munkáspártok malmára hajtotta a vizet a hírhedt Cippico-bot­­rány is, amely azt bizonyította, hogy egyes egyházi személyek nem riadnak vissza a saját érdekeiket szolgáló valutá­­ris manipulációktól sem. De Gasperiék sikerük érdekében min­dent megmozgatnak. A választási terrort, a tömegek megfélemlítését a végsőkig fokozták. A feltörekvő népi erőkkel szemben kénytelenek voltak egy 300.000 főnyi „rendbiztosító hadsereget“ felvo­nultatni s azt remélik, hogy ezzel a sokat szenvedett és az ígéretekből végleg ki­ábrándult olasz népet „jobb belátásra" tudják bírni. Mme Stael írja az Olaszországról szóló visszaemlékezéseiben, hogy az olaszság­nak veleszületett demokratikus érzése van. Ez a veleszületett demokratikus ér­zése fog megnyilatkozni akkor is, ami­kor az érdekeit képviselő baloldal mellett adja majd le szavazatát, hogy De Gas­periék kenetes frázisai után végülis ke­nyérhez jusson s emberhez méltó hitet élhessen. Ennek bekövetkeztét De Gas­peri fasiszta bürokratái és csendőrei minden erejükkel — s ha kell, külső se­gítséggel is — meg akarják akadályozni. Szekeres Károly VÁLASZÚTON AZ OLASZ NÉP Magyar Ügetőverseny Egyesület versenyei: Április 10, 14, 17, 21, 24 28 h. u. Vs 3 órakor

Next