Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1869-03-31 / 13. szám
13-ik szánt. Tizenötödik évfolyam. Pest, márczius 31-én 1869. Előfizetési föltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. SV* Csapán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. HVG Hirdetési dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. Az 1869-ki országgyűlési időszak föladata. Az utóbbi napokban annyira bemerültünk a pártoskodásokba s korteskedésekbe, hogy egy pillanatra csak azt láttuk, csak az érdekelt bennünket, a mi szemünk előtt folyt. Fő gondunk volt megválasztani jelöltjeinket, s ha győztünk, örvendeztünk; ha megbuktunk, mód nélkül búsultunk. Azonban ma már lehűlvén szenvedélyünk láza, higgadt elmével vizsgálhatjuk az eredményt, amint az nagyban és egészben elénk tárul. És épen oda jutunk vissza, ahol a választások kezdetekor voltunk. Akkor is a volt a főkérdés : minő feladat megoldása vár a legközelebb összejövendő országgyűlésre?Igyekeztünk oly képviselőket választani, kik értelemmel és tehetséggel bírnak nagy hivatásuknak megfelelni. Adott-e az ég áldást munkánkra? Örömmel írhatjuk, hogy az ápr. 20-án összejövendő országgyűlés tagjainak nagyobb része a szellemi műveltség azon magaslatán áll, melyet joggal követelünk azoktól, kiket életünk és vagyonunk fölött rendelkező törvények hozatalával bíztunk meg. Ezen kijelentésünk egy iránt szól úgy a jobb, mint a baloldali pártra, habár nem hallgathatjuk el azon fájdalmunkat, hogy az idei országgyűlésen a Deákpártnak igen sok jeles férfia hiányozni fog, míg az ellenzék részéről az ismertebb vezérek, majdnem kivétel nélkül együtt leendnek. Még nagyobb sajnálattal kell említenünk, hogy amióta Magyarországban követválasztások történnek, soha oly jelentékeny számmal nem láttunk olyan képviselőt, aki szellemi tehetségének gyarló volta miatt, épen nem azon helyre való, ahova őket a választókerületekből beküldék. Magától értetik, hogy ezen ítéletünket nem különösen valamely pártra nézve fejeztük ki, mert minden táborból közeledik felénk oly megválasztott, akinek bölcsességétől nem sokat tanulhat az ország. Még inkább tartózkodnunk kell egyes neveket említeni , mert végre is a választókerület szabad, s azon embert küldi,aki neki legjobban tetszett. Annyi áll, hogy még sok helyütt a legnagyobb erőlködésbe, fáradságba, sőt (ne tagadjuk) még roppant pénzösszegbe is került valakit követté választani, addig nem egy népesebb magyar községben, mindjárt megtették követnek az olyan izgatót, aki a könnyen hivő népnek valóságos lehetlenségeket ígért. Eltalálhatják olvasóink, hogy az ily fajta törvényhozóktól valami bölcs tanács nem fog kitelni, s a legjobb, amit tehetnek, az lesz, ha szépen hallgatnak s közbevegyülésük által nem igyekeznek megrontani azt, amit mások jól elkészítettek, helyesen megcsináltak. A törvényhozási munkához nem értő egyének jelenléte az országgyűlésen eléggé kellemetlen körülmény ugyan, de azért komoly baj, vagy épen veszedelem nem származhatik belőle. Mert amidőn ezen országgyűlés nagy kérdéseinek megoldására kerül a sor, az értelmiség színe, pártkülönbség nélkül fog egyesülni azok ellen, kik legfölebb csak azért szólnak, hogy otthon tett botor ígéreteiknek megfelelni látszassanak, hogy haza menvén, elmondhassák, ime mi felére, harmadára akartuk az adót leszállítani, de a nagy többség leszavazott minket. Mintha bizony ezen „nagy többséginek különös gusztusa volna mentül több adót fizetni, s rá elvállalni oly terheket is, melyeket magunkról elhárítani lehetne! A kérdések pedig, melyek ezen parlament által eldöntendők lesznek, oly neműek, hogy azoknak mikénti megoldásától függ a magyar nemzetnek fönmaradása. Mire van feszültségünk ? Szabadelvű, de erős kormányra, s aztán gyors, igazságos s a lehető legolcsóbb közigazgatásra. Szóljunk igazat, mert nincs veszélyesebb hiba a politikában, mint saját magunk ámizgatása. Sokan azt hiszik, hogy Magyarországban a megyékben és a városokban igen jó kerékvágásban foly a közigazgatás. Azt vélik, ha szerencsésen kikergettük az országból a német beamtert, s magyar embert tettünk helyébe, ezzel már minden bajon segítettünk. Nyájas olvasó: végtelen a mi örömünk, hogy saját nemzetünk hű fiai ülnek az alispáni, szolgabirói és polgármesteri székekben, de a mi régi közigazgatási rendszerünk annyira elavult, s annyira nem felel meg a mai kor követelményeinek, hogy a legbuzgóbb tisztviselő sem mozoghat többé benne, hát még az olyan, akit csak atyafiság és komaság tekintetéből restauráltunk meg? Kérdezzük az ügyes bajos embereket: váljon legigazságosabb s legegyszerűbb kereseteik gyorsan és helyesen intéztetnek-e el? A fájdalom, igen sok esetben csak panaszt és keserű kifakadást fogunk tőle hallani. A vidéken oly törvényszékek működnek, hogy amidőn a pörök, felebbezés útján a királyi tábla elé kerülnek, számtalan esetben vissza kell küldeni az iratokat, oly utasítással, hogy némely igen szembetűnő hiányok pótoltassanak, különben lehetlen ítéletet hozni! Ez mutatja, hogy az igazságszolgáltatás nem a legjobb kezekben van, s a prókátorok, csakhogy húzzák, halaszszák az ügyet,maguk közt nevetgélve engedik felküldeni az oly pöriratokat, melyekből a felsőbb bíró egyáltalában nem tud kiokosodni. Ez nagy baj magunknak, s még nagyobb szégyen, ha külföldi ember pörölvén velünk, a tapasztalt visszaélésektől elkeserítve, egész világon kihíreszteli, mily állapotban van Magyarországban a közigazgatás és igazságszolgáltatás ! Világos ebből, hogy a legközelebbi országgyűlésnek első s legfőbb feladata lesz a megyéket és városokat a mai kor szelleméhez és igényeihez képest újra szervezni. Igen nehéz kérdés ez, mert először meg akarjuk tartani nemzetünk amaz ősi hagyományát, hogy tisztviselőinket magunk válaszszuk, de másrészről gondoskodni kell róla, hogy a felelős minisztérium is befolyással bírjon azokra, kiknek kötelességük a törvényt végrehajtani. Csak legközelebb is furcsa dolgokat értünk meg, minekről külföldi embernek fogalma sem lehet. A minisztérium egy rendeletet bocsátott ki azok ellen, kik az akkor megkezdődött követválasztások alkalmával a rendet fölzavarni merészkednének. A legtöbb megye azonnal elfogadá a miniszteri rendeletet, de volt olyan is, mely azt mondá: majd két hónap múlva (a midőn el is feledtük, hogy megválasztottuk követeinket) közgyűlést tartunk, s határozni fogunk, kihirdessük-e vagy nem. Mindenkinek el kell ismerni, hogy az afféle már nem járja napjainkban. Régebben, a midőn a nem felelős kancellária küldé le rendeleteit, valóban helyénvaló volt az óvatosság de most amidőn a minisztérium mindent csak saját felelősségére tehet, s amit tesz, azért az országgyűlés által rögtön kérdőre vonatik, ne bánjunk többé a nemzet kormányával úgy, mint valami termész