Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-31 / 13. szám

13-ik szánt. Tizenötödik évfolyam. Pest, márczius 31-én 1869. Előfizetési föltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. SV* Csapán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. HVG Hirdetési dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. Az 1869-ki országgyűlési időszak föladata. Az utóbbi napokban annyira bemerül­tünk a pártoskodásokba s korteskedésekbe, hogy egy pillanatra csak azt láttuk, csak az érdekelt bennünket, a mi szemünk előtt folyt. Fő gondunk volt megválasztani jelölt­jeinket, s ha győztünk, örvendeztünk; ha megbuktunk, mód nélkül búsultunk. Azonban ma már lehűlvén szenvedélyünk láza, higgadt elmével vizsgálhatjuk az ered­ményt, a­mint az nagyban és egészben elénk tárul. És épen oda jutunk vissza, a­hol a vá­lasztások kezdetekor voltunk. Akkor is a volt a főkérdés : minő feladat megoldása vár a legközelebb összejövendő országgyűlésre?Igye­­keztünk oly képviselőket választani, kik ér­telemmel és tehetséggel bírnak nagy hiva­tásuknak megfelelni. Adott-e az ég áldást munkánkra? Örömmel írhatjuk, hogy az ápr. 20-án összejövendő országgyűlés tagjainak nagyobb része a szellemi műveltség azon magaslatán áll, melyet joggal követelünk azoktól, kiket életünk és vagyonunk fölött rendelkező tör­vények hozatalával bíztunk meg. Ezen kijelentésünk egy iránt szól úgy a jobb, mint a baloldali pártra, habár nem hallgathatjuk el azon fájdalmunkat, hogy az idei országgyűlésen a Deákpártnak igen sok jeles férfia hiányozni fog, míg az ellenzék részéről az ismertebb vezérek, majdnem ki­vétel nélkül együtt leendnek. Még nagyobb sajnálattal kell említenünk, hogy a­mióta Magyarországban követválasz­tások történnek, soha oly jelentékeny szám­mal nem láttunk olyan képviselőt, a­ki szel­lemi tehetségének gyarló volta miatt, épen nem azon helyre való, a­hova őket a választó­kerületekből beküldék. Magától értetik, hogy ezen ítéletünket nem különösen valamely pártra nézve fejez­tük ki, mert minden táborból közeledik fe­lénk oly megválasztott, a­kinek bölcsességé­től nem sokat tanulhat az ország. Még in­kább tartózkodnunk kell egyes neveket em­líteni , mert végre is a választó­kerület sza­bad, s azon embert küldi,a­ki neki legjobban tetszett. Annyi áll, hogy még sok helyütt a leg­nagyobb erőlködésbe, fáradságba, sőt (ne ta­gadjuk) még roppant pénzösszegbe is került valakit követté választani, addig nem egy népesebb magyar községben, mindjárt meg­tették követnek az olyan izgatót, a­ki a könnyen hivő népnek valóságos lehetlensé­­geket ígért. Eltalálhatják olvasóink, hogy az ily fajta törvényhozóktól valami bölcs tanács nem fog kitelni, s a legjobb, a­mit te­hetnek, az lesz, ha szépen hallgatnak s köz­­bevegyülésük által nem igyekeznek megron­tani azt, a­mit mások jól elkészítettek, he­lyesen megcsináltak. A törvényhozási munkához nem értő egyének jelenléte az országgyűlésen eléggé kellemetlen körülmény ugyan, de azért ko­moly baj, vagy épen veszedelem nem szár­­mazhatik belőle. Mert a­midőn ezen országgyűlés nagy kérdéseinek megoldására kerül a sor, az ér­telmiség színe, pártkülönbség nélkül fog egyesülni azok ellen, kik legfölebb csak azért szólnak, hogy otthon tett botor ígéreteiknek megfelelni látszassanak, hogy haza menvén, elmondhassák, ime mi felére, harmadára akar­tuk az adót leszállítani, de a nagy többség leszavazott minket. Mintha bizony ezen „nagy többséginek különös gusztusa volna mentül több adót fizetni, s rá elvállalni oly terheket is, melyeket magunkról elhárítani lehetne! A kérdések pedig, melyek ezen parlament által eldöntendők lesznek, oly neműek, hogy azoknak mikénti megoldásától függ a magyar nemzetnek fönmaradása. Mire van feszültségünk ? Szabadelvű, de erős kormányra, s aztán gyors, igazságos s a lehető legolcsóbb közigazgatásra. Szóljunk igazat, mert nincs veszélyesebb hiba a politikában, mint saját magunk ámiz­­gatása. Sokan azt hiszik, hogy Magyarországban a megyékben és a városokban igen jó kerék­vágásban foly a közigazgatás. Azt vélik, ha szerencsésen kikergettük az országból a né­met beamtert, s magyar embert tettünk helyébe, ezzel már minden bajon segítettünk. Nyájas olvasó: végtelen a mi örömünk, hogy saját nemzetünk hű fiai ülnek az alis­­páni, szolgabirói és polgármesteri székekben, de a mi régi közigazgatási rendszerünk annyira elavult, s annyira nem felel meg a mai kor követelményeinek, hogy a legbuzgóbb tisztviselő sem mozoghat többé benne, hát még az olyan, a­kit csak atyafiság és koma­­ság tekintetéből restauráltunk meg? Kérdezzük az ügyes bajos embereket: vál­jon legigazságosabb s legegyszerűbb kerese­teik gyorsan és helyesen intéztetnek-e el? A fájdalom, igen sok esetben csak panaszt és keserű kifakadást fogunk tőle hallani. A vidéken oly törvényszékek működnek, hogy a­midőn a pörök, felebbezés útján a királyi tábla elé kerülnek, számtalan esetben vissza kell küldeni az iratokat, oly utasítással, hogy némely igen szembetűnő hiányok pótoltassa­nak, különben lehetlen ítéletet hozni! Ez mu­tatja, hogy az igazságszolgáltatás nem a leg­jobb kezekben van, s a prókátorok, csakhogy húzzák, halaszszák az ügyet,maguk közt nevet­gélve engedik felküldeni az oly pöriratokat, melyekből a felsőbb bíró egyáltalában nem tud kiokosodni. Ez nagy baj magunknak, s még nagyobb szégyen, ha külföldi ember pörölvén velünk, a tapasztalt visszaélésektől elkeserítve, egész világon kihíreszteli, mily állapotban van Magyarországban a közigazgatás és igazság­szolgáltatás ! Világos ebből, hogy a legközelebbi or­szággyűlésnek első s legfőbb feladata lesz a megyéket és városokat a mai kor szellemé­hez és igényeihez képest újra szervezni. Igen nehéz kérdés ez, mert először meg akarjuk tartani nemzetünk amaz ősi hagyo­mányát, hogy tisztviselőinket magunk válasz­­szuk, de másrészről gondoskodni kell róla, hogy a felelős minisztérium is befolyással bírjon azokra, kiknek kötelességük a törvényt végrehajtani. Csak legközelebb is furcsa dolgokat ér­tünk meg, minekről külföldi embernek fogal­ma sem lehet. A minisztérium egy rendeletet bocsátott ki azok ellen, kik az akkor meg­kezdődött követválasztások alkalmával a rendet fölzavarni merészkednének. A legtöbb megye azonnal elfogadá a miniszteri rende­letet, de volt olyan is, mely azt mondá: majd két hónap múlva (a midőn el is feledtük, hogy megválasztottuk követeinket) közgyű­lést tartunk, s határozni fogunk, kihirdes­sük-e vagy nem. Mindenkinek el kell ismerni, hogy az afféle már nem járja napjainkban. Régebben, a midőn a nem­ felelős kanc­ellária küldé le rendeleteit, valóban helyén­való volt az óva­tosság de­ most a­midőn a minisztérium min­dent csak saját felelősségére tehet, s a­mit tesz, azért az országgyűlés által rögtön kér­dőre vonatik, ne bánjunk többé a nemzet kormányával úgy, mint valami termész

Next