Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1873-02-26 / 9. szám

Bölfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. H®"" Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. !§Jgg|}P“ Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Heti szemle. A spanyol köztársaság szép csöndben szervezi magát s nevezetesebb ténye, mely földrészünk vizét megzavarni akarta volna, egyéb nem is volt, mint Figueras azon nyi­latkozata, mely a latin fajoknak a köztár­sasági kormányalak elfogadására vonatkozó együttességét hangsúlyozta. Ez ellen még a kiválóan elméleti embernek kikiáltott Castelar is tiltakozott s a külföldi követsé­gek­hez intézett köriratában megnyugtatni igyekezett a kü­lállamokat, hogy a spanyol köztársaságnak nem czélja és szándéka a külországok ügyeibe avatkozni, sőt ennél is tovább menve, azon hitét fejezte ki, miszerint a spanyol köztársaság a szomszéd államokra semminemű hatást gyakorolni nem fog. E hiszemben lenni látszik az európai közvélemény is, a­mennyiben a madridi eseményt jóakaratú üdvözlettel, de egyéb­iránt minden jelentős­ fölindulás nélkül fo­gadja. Sőt úgy látszik, még császári királyi kabinetek sem igen akarnak megijedni tőle, s ha például Ausztria-Magyarország azon­nal el nem ismeri az új köztársaságot, ez csak azon meggondolásból ered, hogy hátha mire az elismerés Madridba érkezik, azalatt — egy szép éjjelen — újra és megint a ki­rályság állíttatik föl legfrisebb kormány­alak gyanánt. Valóban, a spanyol állapotok tartóssága iránti hit­el annyira megingott európaszerte, hogy bizony sok helyütt, a­hol pedig örülni szeretnének az új fordulat­nak, azt hiszik, miszerint a köztársasági oroszlánbőr alatt ezúttal is a monarchia —­­Prim tábornagya ordít. — Most ugyan más fajta emberek szerepelnek e változás élén, de mindazáltal a józan észtan egybevetései és találgatásai után a holnapra következ­tetni ez országban nem lehet, mert úgy lát­szik, mintha itt egészen más erkölcsi és anyagi törvények uralkodnának, mint egyéb­­ütt. Daczára ugyanis annak, hogy minden körülmény, melyek közt a fordulat beállott, arra mutat, mintha ezúttal a természetes utak-módokon mintegy önmagától kifejlett állapot tartósabb lenni akarna, már meg baljós hirek érkeznek, melyek szerint az országban mindenfelé nagy a nyugtalan­ság s a köztársaságot veszély fenyegeti. E hirek lehetnek szándékosan, illetőleg c­él­­zatosan hamisak, koholtak, de mindenesetre igazolják az európai közvélemény kétkedé­sét és bizalmatlanságát a félsziget állapo­tainak szilárdsága iránt. Ez egy csöndes és minden lábtörés nél­kül végbement felforduláson kívül világi szerte semmi nevezetes esemény nem adván elő magát, csöndesen őrölgetjük költségve­tésünk tételeit a Sándor­ utczai szárazma­lomban. A lefolyt hetek alatt a közlekedési és kereskedelmi ügyérség zsákjai kerültek a garatra, és kivált az előbbinek, melynek a vasutak hálózata tartozik ügyköréhez, nap­jai nem voltak érdeknélküliek. De mind­amellett hasonlítottak oly­ költői művekhez, melyekben a rímek gyönyörűen pengenek, a nyelv tarkabarkán virágos, a forma sza­batos, és minden egy-egy versszaknál azt véli a járatlan, fölületes­ olvasó, miszerint valami kitűnő munkát olvas, de midőn vé­gére ér, nem maradt meg agyában egyetlen egy eredeti eszme, megkapó gondolat vagy kép, s rövid időn végkép elfeledvén az egé­szet, veszi észre, hogy voltakép egy üres, tartalmatlan munkát olvasott, egy oly ha­szontalan polyva garmadát turkált össze, melyben nem volt egyetlen eltévedt búza­­mag sem többé. E két heti vita alatt is tar­tottak érdekes beszédek, melyekben hely­­lyel-közzel fontos fölfedezések létettek. Egyebek közt az, hogy vasutaink építésé­nek eddigi rendszere merőben elhibázott, mert az ország kereskedelmét és üzletfor­galmát nem tereli a főváros központjába, holott ezen főszempontból kiindulva kellett volna az egész tervezetet megállapítani, a­mint ezt a lajtántúli osztrák szomszédok cselekedték, a­miért is most Bécs inkább emelkedik és gazdagodik mint valaha, s Budapest, daczára annak, hogy természet­tel és földrajzilag inkább volna hivatva a kettős birodalomban a legfőbb kereskedelmi és forgalmi központ szerepére, a kevésbbé kedvező fekvésű osztrák főváros mellett csak úgynevezett tranzitó — átszállítási — székhelylyé sülyesztetett. Íme ez egy fölöt­tébb elszomorító észlelet. Építettünk több száz mérföldnyi vasutat méregdrága pén­zen, és csak most veszszük észre, hogy az egész terv nélkül, a legfőbb czél eltéveszté­­sével történt, mert hát sokhelyt egyesek érdeke s nem az egész ország közérdekének nagy eszméje volt az irányadó, úgy tet­tünk, mint az oly kontár költő, ki valamely nagy művet akarván írni, előbb az egyes érdekes epizódokat dolgozza ki, a nélkül, hogy az egész vázát készítené el előre, s azután teremt egy idomtalan, alaktalan szörnyet, melyből hiányzik az egység,­­az észhang, a kerekdedség, s a sok sikerüs részlet kárba vesz, mert mindenki előtte világos, hogy a szerző nem volt maga sem tisztában műve alapeszméje iránt. Egyetlen szárny- vagy mellékvonal épí­­­tésének czélszerűsége fölött nem lehet ítélni a­nélkül, hogy az egész ország vasúthálózat­a előttünk álljon. Ez pedig nem jön megálla­pítva és előterjesztve mindeddig, s most már a képviselőházban jobb- és baloldal egymást vádolják, hogy ki a hibás a vasúti politika gyökeres eltévesztéséért. Minden­esetre hibás az egész ház, mert miért nem követelte egyik párt legalább évek előtt, midőn az első családi vasút kérdés­e szóba jött, hogy terjesztessék elő az egész ország vasúthálózati terve? Kezdtük ott, a­hol vé­geznünk kellett volna. Építettünk sugárutat, a­helyett, hogy közraktárak és összekötő vasúti hidak s egyéb ilyetén gyakorlatibb, szükségesebb beruházásokkal Bécstől elvon­ván és a magyar fővárosba öszpontosítván a forgalmat, ennek vagyonosodását és szép­­pülését ez­által jobban előmozdítottuk volna, mint a boulevardok idő­ előtti utánzása és erőszakolása által, a­hol ugyan majd egy­két politikai nevezetességünk szép őszi dél­utánokon mutogathatja sétaparipáját, de ez bizonynyal nem sokat hoz be a nemzet kony­hájára, mialatt egyetlen lánczhidunkon im­már még a terhes szekerek is alig járhat­nak. A közlekedői ügyérség tárczájának költségvetési vitája alatt tehát hallottunk sok elszomorító fölfedezést, de vigasztalót, a­mi az elkövetett hiba jóvátételének remé­nyét élesztené, azokban nem találunk. Még ha valami üdvöset végeztek volna, a józan, gyakorlati angol ész még akkor is azon kifogást tenné, hogy ez a jó miért nem vé­geztetett el rövidebb idő alatt és kevesebb beszéddel? Mi azonban hallottunk, és hallunk még ki tudja meddig, végtelen hosszú beszé­deket, melyek semmit nem eredményeznek, a­nélkül, hogy legalább fölháborodást idézné­nek elő az idő elfecsérlése miatt. Mintha csak a képviselőház egy oly színház volna, mely nem kizárólag arra való, hogy ott az ország javára czélzó végzések hozassanak, hanem időközönként s nagyobb részben arra is, hogy ott szónoklási képességünk határtalanságát fitogtassuk. _________"

Next