Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-02-26 / 9. szám
Bölfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. H®"" Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. !§Jgg|}P“ Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Heti szemle. A spanyol köztársaság szép csöndben szervezi magát s nevezetesebb ténye, mely földrészünk vizét megzavarni akarta volna, egyéb nem is volt, mint Figueras azon nyilatkozata, mely a latin fajoknak a köztársasági kormányalak elfogadására vonatkozó együttességét hangsúlyozta. Ez ellen még a kiválóan elméleti embernek kikiáltott Castelar is tiltakozott s a külföldi követségekhez intézett köriratában megnyugtatni igyekezett a külállamokat, hogy a spanyol köztársaságnak nem czélja és szándéka a külországok ügyeibe avatkozni, sőt ennél is tovább menve, azon hitét fejezte ki, miszerint a spanyol köztársaság a szomszéd államokra semminemű hatást gyakorolni nem fog. E hiszemben lenni látszik az európai közvélemény is, amennyiben a madridi eseményt jóakaratú üdvözlettel, de egyébiránt minden jelentős fölindulás nélkül fogadja. Sőt úgy látszik, még császári királyi kabinetek sem igen akarnak megijedni tőle, s ha például Ausztria-Magyarország azonnal el nem ismeri az új köztársaságot, ez csak azon meggondolásból ered, hogy hátha mire az elismerés Madridba érkezik, azalatt — egy szép éjjelen — újra és megint a királyság állíttatik föl legfrisebb kormányalak gyanánt. Valóban, a spanyol állapotok tartóssága iránti hitel annyira megingott európaszerte, hogy bizony sok helyütt, ahol pedig örülni szeretnének az új fordulatnak, azt hiszik, miszerint a köztársasági oroszlánbőr alatt ezúttal is a monarchia —Prim tábornagya ordít. — Most ugyan más fajta emberek szerepelnek e változás élén, de mindazáltal a józan észtan egybevetései és találgatásai után a holnapra következtetni ez országban nem lehet, mert úgy látszik, mintha itt egészen más erkölcsi és anyagi törvények uralkodnának, mint egyébütt. Daczára ugyanis annak, hogy minden körülmény, melyek közt a fordulat beállott, arra mutat, mintha ezúttal a természetes utak-módokon mintegy önmagától kifejlett állapot tartósabb lenni akarna, már meg baljós hirek érkeznek, melyek szerint az országban mindenfelé nagy a nyugtalanság s a köztársaságot veszély fenyegeti. E hirek lehetnek szándékosan, illetőleg célzatosan hamisak, koholtak, de mindenesetre igazolják az európai közvélemény kétkedését és bizalmatlanságát a félsziget állapotainak szilárdsága iránt. Ez egy csöndes és minden lábtörés nélkül végbement felforduláson kívül világi szerte semmi nevezetes esemény nem adván elő magát, csöndesen őrölgetjük költségvetésünk tételeit a Sándor utczai szárazmalomban. A lefolyt hetek alatt a közlekedési és kereskedelmi ügyérség zsákjai kerültek a garatra, és kivált az előbbinek, melynek a vasutak hálózata tartozik ügyköréhez, napjai nem voltak érdeknélküliek. De mindamellett hasonlítottak oly költői művekhez, melyekben a rímek gyönyörűen pengenek, a nyelv tarkabarkán virágos, a forma szabatos, és minden egy-egy versszaknál azt véli a járatlan, fölületes olvasó, miszerint valami kitűnő munkát olvas, de midőn végére ér, nem maradt meg agyában egyetlen egy eredeti eszme, megkapó gondolat vagy kép, s rövid időn végkép elfeledvén az egészet, veszi észre, hogy voltakép egy üres, tartalmatlan munkát olvasott, egy oly haszontalan polyva garmadát turkált össze, melyben nem volt egyetlen eltévedt búzamag sem többé. E két heti vita alatt is tartottak érdekes beszédek, melyekben helylyel-közzel fontos fölfedezések létettek. Egyebek közt az, hogy vasutaink építésének eddigi rendszere merőben elhibázott, mert az ország kereskedelmét és üzletforgalmát nem tereli a főváros központjába, holott ezen főszempontból kiindulva kellett volna az egész tervezetet megállapítani, amint ezt a lajtántúli osztrák szomszédok cselekedték, amiért is most Bécs inkább emelkedik és gazdagodik mint valaha, s Budapest, daczára annak, hogy természettel és földrajzilag inkább volna hivatva a kettős birodalomban a legfőbb kereskedelmi és forgalmi központ szerepére, a kevésbbé kedvező fekvésű osztrák főváros mellett csak úgynevezett tranzitó — átszállítási — székhelylyé sülyesztetett. Íme ez egy fölöttébb elszomorító észlelet. Építettünk több száz mérföldnyi vasutat méregdrága pénzen, és csak most veszszük észre, hogy az egész terv nélkül, a legfőbb czél eltévesztésével történt, mert hát sokhelyt egyesek érdeke s nem az egész ország közérdekének nagy eszméje volt az irányadó, úgy tettünk, mint az oly kontár költő, ki valamely nagy művet akarván írni, előbb az egyes érdekes epizódokat dolgozza ki, a nélkül, hogy az egész vázát készítené el előre, s azután teremt egy idomtalan, alaktalan szörnyet, melyből hiányzik az egység,az észhang, a kerekdedség, s a sok sikerüs részlet kárba vesz, mert mindenki előtte világos, hogy a szerző nem volt maga sem tisztában műve alapeszméje iránt. Egyetlen szárny- vagy mellékvonal építésének czélszerűsége fölött nem lehet ítélni anélkül, hogy az egész ország vasúthálózata előttünk álljon. Ez pedig nem jön megállapítva és előterjesztve mindeddig, s most már a képviselőházban jobb- és baloldal egymást vádolják, hogy ki a hibás a vasúti politika gyökeres eltévesztéséért. Mindenesetre hibás az egész ház, mert miért nem követelte egyik párt legalább évek előtt, midőn az első családi vasút kérdése szóba jött, hogy terjesztessék elő az egész ország vasúthálózati terve? Kezdtük ott, ahol végeznünk kellett volna. Építettünk sugárutat, ahelyett, hogy közraktárak és összekötő vasúti hidak s egyéb ilyetén gyakorlatibb, szükségesebb beruházásokkal Bécstől elvonván és a magyar fővárosba öszpontosítván a forgalmat, ennek vagyonosodását és széppülését ezáltal jobban előmozdítottuk volna, mint a boulevardok idő előtti utánzása és erőszakolása által, ahol ugyan majd egykét politikai nevezetességünk szép őszi délutánokon mutogathatja sétaparipáját, de ez bizonynyal nem sokat hoz be a nemzet konyhájára, mialatt egyetlen lánczhidunkon immár még a terhes szekerek is alig járhatnak. A közlekedői ügyérség tárczájának költségvetési vitája alatt tehát hallottunk sok elszomorító fölfedezést, de vigasztalót, ami az elkövetett hiba jóvátételének reményét élesztené, azokban nem találunk. Még ha valami üdvöset végeztek volna, a józan, gyakorlati angol ész még akkor is azon kifogást tenné, hogy ez a jó miért nem végeztetett el rövidebb idő alatt és kevesebb beszéddel? Mi azonban hallottunk, és hallunk még ki tudja meddig, végtelen hosszú beszédeket, melyek semmit nem eredményeznek, anélkül, hogy legalább fölháborodást idéznének elő az idő elfecsérlése miatt. Mintha csak a képviselőház egy oly színház volna, mely nem kizárólag arra való, hogy ott az ország javára czélzó végzések hozassanak, hanem időközönként s nagyobb részben arra is, hogy ott szónoklási képességünk határtalanságát fitogtassuk. _________"