Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-02 / 1. szám
1. SZÁM. 1878. XXIV. ÉVFOLYAM. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 3 lapja a közbenjárásról már első hevenyében igy szólt: „Ha Angliának atalán csak az a czélja, hogy Oroszországot kipuhatolja a békére való hajlandósága és a felől, hogy mi esélyei lennének annak, ha a porta közvetlen Pétervárra fordulna, akkor ez érdemes szándék iránt méltányosságot lehet tanusítani. Minden más esetben azonban tért foglalhatna az „Agence Russe“ azon elmélete, mely szerint az olyan közbejárás, melyet nem mind a két fél kiván, beavatkozássá fajul, s ami az utóbbit illeti, a külföld nehezen engedhetné magát missiójában föltartóztatni, még a legügyesebb sakkhúzások által is.“ (Szláv felfogás az angol politikában beállt fordulatról.) Az angol kormány politikájában beállt fordulatot állítólag az idézte elő, mert midőn eltűnt a remény, hogy a hatalmak együttesen lépnek föl közbejárással, akkor a porta arra kezdett gondolni, hogy Oroszországgal közvetlenül kezdi meg az alkudozásokat. Szláv magyarázatok szerint azonban Anglia egyedül csak amiatt mozdult meg, hogy zavart idézzen elő, s hatalmába ejthesse a Dardanellákon Gallipolit, mely a középtenger keleti részén époly szolgálatot tenne, mint a nyugatin Gibraltár. A „PolitischeKorrespondenz“ ugyanis így magyaráz: „A fordulattal az angol kabinet figyelmeztetni kívánta Sándor czárt, hogy a jövendőbeli békéhez Angliának is lesz szava. Anglia minden figyelme a Dardanellák kérdésére összpontosul, s egyedül ez a kérdés lehet az, mely miatt Anglia és Oroszország közt komoly összeütközés támadhat. Suvaloff gróf Beaconsfield lorddal folytatott eszmecseréiből azon határozott meggyőződést meríthette, hogy Anglia Oroszországnak idevonatkozó törekvéseit még akkor is ellenezni fogja, ha a porta azok irányában nagyobb előzékenységet tanúsítana. Ha Oroszország kerülni akarja a viszályt Angliával, úgy ejtse el idejében a Dardanellaátjárat szabadságának eszméjét; ha ezt nem akarja, úgy arra kényszerítendi Angliát, hogy Gibraltárjainak számát szaporítsa.“ Ugyancsak szláv szempontból magyarázza a helyzetet a következő hírlapi közlemény is: „Miután Konstantinápolyban az angol befolyás uralkodik, az állítólagos közvetítés tulajdonképen külön alkudozássá lesz Angol és Oroszország közt, és miután ez óvakodik Anglia érdekeit megsérteni, az egyesség létre fog jönni, de a porta rovására. A pénz, melyet a britt kormány a parlamenttől kérni fog, valószínűleg arra van szánva, hogy a törökök addig folytathassák a háborút, ameddig az Angliának tetszik. Mert ily segély nélkül a porta pénzhiány miatt kénytelen volna letenni a fegyvert, s meghajolni a győző előtt, mely esetben Angliának magának kellene érdekei védelmére háborút viselni, amit Londonban lehetőleg halasztani igyekeznek. ‘ ‘ — (Az angol jegyzék a béke ügyében.) Derby lorának Gorcsakoffhoz intézett jegyzéke decz. 29-én érkezett Pétervárra. Tartalma ez: Az angol kormány szabadságot vesz magának a czárral a szultán kérelmét közölni, hogy a porta kész béketárgyalásokba bocsátkozni. A czár bölcsesége és ismételten kifejezett békeszeretete a brit kormányt feljogosítják a reményre, hogy a szultán kérelmét kétségesen fogadja. (Miként fogadja Oroszország Anglia közbelépését?) A bécsi börzén az óév utolsó napján mint örvendetes hír terjedt el, hogy Oroszország már a lefegyverkezésre is készületeket tesz, s a béketárgyalásokra rövid idő alatt megkötik a fegyverszünetet. E börzei hiszékenység kissé vakmerő. Újév reggelére már ellenkező hírek jöttek: az angol közvetítést Péterváron udvariasan, de hidegen visszautasították s Oroszország azt kívánja, hogy a szultán közvetlenül a czárhoz forduljon. E hír, ha korábban érkezett is, mint a választ Oroszország tényleg megadta, nagy valószínűséggel csak azt beszéli el, ami pár nap múlva be fog következni. Oroszország kész alkudozni, de csak a portával, s az alkudozásokhoz fegyverszünet szükséges. A fegyverszünet fejében pedig Oroszország a dunai várak (Ruscsuk, Szilisztria és Yiddin) kiürítését követeli. Anglia előtt is e követeléseket adja elő Gorcsakoff. Konstantinápolyból pedig azt jelentik, hogy a portál bizalmasan értesítették a feltételekről, melyek alatt Oroszország hajlandó volna a békére. Ezek a következők: Az ázsiai határ kiigazítása; a Dárda -eák megnyitása; Románia függetlensége és a konferenczia programjának elfogadása Bulgáriára nézve; a Szerbiát és Montenegrót illető kérdések további tárgyalásokra tartatván fenn. (Egy orosz nyilatkozat a helyzetről.) A pétervári kabinet által sugalmazott „Agence Russe“ decz. 30-án a „Novoje Vremja“ (Új idő) és bizonyos külföldi lapok hírét, mely szerint a londoni kabinet tudatta volna a hatalmakkal, hogy az angol érdekek megóvása végett egyik-másik keleti állomást megszállani szándékozik, alaptalannak nyilvánítja. A félhivatalos muszka lap továbbá ezt írja: A londoni kabinet a szentpétervárival szemben egyszerűen kifejezte Konstantinápolynak akár csak ideiglenes orosz megszállás tekintetében táplált aggodalmát, mely megszállás az angol közvéleményben mozgalmat provokálva, arra kényszerítené az angol kabinetet, hogy az angol érdekek megóvása végett bizonyos évrendszabályokat tegyen, melyeket eddig került; a londoni kabinet nem részletezte ugyan, mik ez érdekek vagy intézkedések, de azok nem lehetnek a „Novoje Vremjá“-ban mondottak, mert azokat az intézkedéseket hadüzenet nélkül nem lehet megtenni. A külföldi sajtóban Angolország közbejárásáról sokszor felmerült hírekkel szemben az „Agence Busse“ ismétli, hogy a közjog szerint a közvetítés, a mediáció csak úgy lehetséges, ha mind a két hadviselő fél kívánja, de Oroszország, noha mindig kész meghallgatni a békenyilatkozatokat, miket a porta közvetlenül a főhadiszállásnak tesz, még mit sem tett, miből azt lehetne következtetni, hogy szándékoznék a mediácziót csak meg is engedni. A HÁBORÚ. Anglia nevezetes lépése a fő figyelem egy részét elvonja a harcztérről s London és Pétervár felé irányozza. De eléggé rajta csügg a figyelem monarchiánkon is, melyet az angol diplomácziai beavatkozás épen abban a helyzetben lepett meg, mikor Bosznia és Herczegovina megszállásának vágya ismét csiklandozott, s e vágy beteljesedését már közel levőnek suttogták. A fordulat által — melyről még sejteni sem lehet, hogy állandó és következetes lesz-e — közel levőnek tetszik az idő, mely próbára teszi monarchiánk jószándékait, s foglalkozást adhat a „szabad kéznek“ melyről külügyminiszterünk még nemrégiben is nagy önérzettel beszélt. Most már van valaki a nagyhatalmak közt, aki mellé érdemes volna csatlakozni. Kérdés azonban, hogy monarchiánk nem egyezett-e bele azon békeföltételekbe, melyek megtudására Anglia megtette a lépéseket. Azzal vigasztalnak hogy: nem, mert a békekötés szabályozására tartottuk fenn a „szabad kezet“. De abban meg alig lehet kételkedni, hogy Oroszország az ő sóvárgott föltételeit nem állapíthatta meg Németország beleegyezése nélkül, Bismarck lévén főprotektora ennek az egész háborúnak. Most már ha van valami ránk nézve kellemetlen azokban a föltételekben, s Gorcsakoff mégis elmondja sorba, Anglia kérdezősködéseire, akkor monarchiánknak végre is csak színt kellene vallani. Abban kételkedni sem lehet, hogy ezt nem szívesen vennék se Pésérváron, se Berlinben, s ezért Gorcsakoff kitérőleg válaszol. Ekkor Anglia alkalmasint azt mondja: én gyanakszom, hogy Oroszország az angol érdekek rovására akar békét kötni, s megteszek ellene mindent. És ha ez bekövetkezik, akkor aztán nem lehet tovább habozni, hogy Anglia vagy a hármas szövetség közt kell-e választanunk ? Talán e föltevés az oka, hogy ismét reménykedések vergődnek monarchiánk politikájának jobbrafordulta felé. Konstantinápolyból is azt tudatják, hogy „nyájasabb tünetek“ észlelhetők, és több nagykövet felszólította a portát, hogy elfogadható föltételeket terjeszszen elő. Az utolsó napokban némileg enyhült a török főváros nyomott hangulata, s a béke megkötése iránti óhaj került fölibe. Oroszország föltételeiről is szerényebb kívánságok jöttek forgalomba. Ezek szerint csak Ázsiában kíván határigazítást, és Európában nem. Ez alatt a harctéren tart a komor csöndesség, s tombol a téli vihar. De a magas hó sem fedi el a roszát. A bolgár harctéren az oroszok kelet felől egészen a Szófia előtti síkságra érkeztek, s nyomulnak Szófia felé a szerbek is, kik ellen nincs kellő török sereg. Szófia lakosai költözködnek a kemény télben. A kis-ázsiai harcztéren Erzerum is belefutott a veszedelembe, és Mukhtár pasa kiürítette a várost s a török sereg Bajburuba (Trapezunt felé) vonult vissza. Görögországot Anglia fenyegetései még visszatartják, de viczkándozás van elég, s a kormány folytatja a fegyverkezést. Plevna és Karsz bevételét országszerte megülték, s Olga királyné (orosz herczegnő) volt az első, ki az athéni templomban Tedeumot mondatott s térdelve hallgatta végig az isteni tiszteletet. A harczias demonstrácziók napirenden vannak. Kréta szigetén a görög kormány közreműködésével és orosz rubelek segítségével lázadás tört ki a porta ellen, de nem terjed. A mohamedán lakosság azonban a megerősített városokba vonul. (A szerb háború és monarchiánk.) Egy félhivatalos közlemény jelenti Belgrádból decz. 27-ikéről: Wrede herczeg osztrák-magyar diplomácziai ügynök Belgrádon az osztrák kormány megbízásából kijelenté, hogy Ausztria már előre is határozottan tiltakozik minden kísérlet ellen, mely Szerbia hadiműködését oly irányba terelné, mely Ausztria mint határos hatalom érdekét érinthetné, s ami Boszniában és Herczegovinában háború vagy forradalmi akció által történhetnék. A szerb kormány ennek folytán formális biztosítást adott, hogy a Drinasereg parancsnokához a legszorosabb utasítás küldetett, hogy tartózkodjék a Bosznia elleni támadástól. (Bosznia megszállásáról.) A „National Zeitung“ bécsi félhivatalos levelezője decz. 21-iki ketettel ezeket írja: Andrássy gróf az osztrák delegáczió költségvetési bizottságának három nappal ezelőtti, sokat emlegetett ülésében bejelentette az osztrák csapatok bevonulását Boszniába, (de nem egyszersmind Herczegovinába is.) Ezúttal a hírt teljesen alaposnak tartom, csakhogy nyolc-tíz hét fog beletelni, míg akármilyen európai hadsereg e tartományba bevonulhat, a mol-