Politikai Ujdonságok, 1880 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-30 / 26. szám

308 a porta is, a pillanatnyi nehézségek tekintetbevéte­lével, hajlandó ezt elfogadni. Ilyen körülmények közt nem sok jelentőséggel bír, ha Konstantinápolyban összeült a nemzet­közi bizottság, hogy a török tartományok részére adandó reformokat megállapítsa. A nehézség nem abban fekszik, hogy papiroson új szabályokat léptessenek életbe, hanem hogy azok tényleg érvényesüljenek. Erre pedig most ugyan­csak rossz idő mutatkozik. A görögök hadi készülődései. Görög­országban mindenfelé csörtetik a fegyvert, csapa­tokat küldenek a határra, önkényteseket toborza­­nak, és «vörös kereszt» egyletet szerveznek, melynek védnökségét a királyné veszi át. A terv az, hogy mihelyt a konferenczia határozatai kihirdettetnek, a Görögországnak oda ítélt terület görög lakosai közt lázadást szítsanak, mire Thesszáliába és Epi­­ruszba görög csapatok vonulnak be azon ürügy alatt, hogy testvéreiket az albánok ellen védel­mezni kell. A nyugtalanságok már is mutatkoznak. A r­­­á­b a a görög és albán lakosság közt véres összeütközés volt. A porta hajókon csapatokat küld a konferenczia által emlegetett területekre. Janina kormányzója elrendelte, hogy az Epirustól délre fekvő török államjavak mielőbb eladassanak. Az izlám főpapja felszólította Thesszalia és Epirus muftiait, hogy ké­szítsék el az említett tartományokban fekvő mecse­tek javainak kimutatását. A porta válasza a montenegrói ügy­ben. A porta június 20-ikán adatta át a hatalmak nagyköveteinek a választ az azonos jegyzéknek Montenegróra vonatkozó részére. A porta abban az ápril 14-iki montenegrói egyezség végrehajtá­sára időt kér s késznek nyilatkozik, minden más javaslatot elfogadni, mely alkalmas volna arra nézve, hogy a fenforgó akadályok vérontás nélkül háríttassanak el. Ez a módozat, mint említettük, már körül­belül meg is van találva az­által, hogy Montenegró igényeit a tenger melléjén akarják kielégíteni. Csakhogy az albánok itt sem akarnak montenegrói uralom alá kerülni. Green, skutár­i angol konzul, ki azzal volt megbízva, hogy az albán főnökökkel értekezzék, eredmény nélkül tért vissza Skutáriba, s mint szemtanú jelentheti most, hogy az albánok a tengermelléken is szervezkednek és ellenállást szerveznek Dulcigno körül. Az olaszok féltékenysége. Monar­­khiánk javasolta hogy a montenegróiak a tenger­melléken Dulcignot kapják kárpótlásul, de aztán a montenegrói tengerpart osztrák-magyar felügye­let alá helyeztessék. Mint most Rómából jelentik, élénk alkudozások folynak , a­­ r­o­­­i miniszter s Wimpffen gróf osztrák-magyar követ közt. Ausztria-Magyarország azt a jogot követeli, hogy egy hadi­hajót horgonyoztathasson Dulcigno előtt. Cairoli igen tartózkodónak mutatkozik, s egy poli­tikai barátjának akkép nyilatkozott, hogy Olasz­ország nem engedheti meg Ausztria- Magyarországnak felsőbbségét az al­bán párt ily jelentékeny része fölött, mert ez veszélyes preczedens lenne jövő esetekre nézve s alkalmat nyújtana, hogy Ausztria-Magyar­ország tovább terjeszkedhessék. Az albán mozgalmak ismét felújultak, s a liga napról napra nagyobb hatalommá növi ki magát. Albánia jelenlegi helyzetéről ezeket írják Skutáriból : Az albán liga 14 mohamedán és 8 keresz­tény tagból áll s Albánia felett majdnem korlátlan hatalommal uralkodik. A liga a napokban elhatá­rozta, hogy június 25-től kezdve ő fogja behajtani a tizedet és a vámokat. Ezzel az ottomán kormány kezéből az adminisztratív hatalom utolsó eszközét is kicsavarta. A liga két fő feltételt tűzött ki: meg­akadályozni, hogy Montenegró albán földet kapjon s az ország megnyerje a rég óhajtott önkormányzatot. A mohamedánok óhajtják a szultán fensőségét, a keresztények ellenben teljesen el akarnak sza­kadni Törökországtól. Az ottomán kormány nem bírja a mozgalmat elfojtani. A porta katonai ereje itt alig 5000 ember, közte sok megbízhatatlan al­bán katona. Az itteni kormányzó Izzet pasa sem­mit sem tehet az eseményekkel szemben. De azért nyugalom és rend van az országban. A liga ren­desen gyülésezik, kiadja parancsait, határoz, alku­szik a hegyi törzsek vezetőivel; ő a sajátképi kor­mányzó hatalom. A Tusiban összpontosított albánok száma mintegy 6000. A mohamedánok parancsnoka Hodo bej, a keresztényeké Prenk pasa. A nem épen szükséges erőket költségkímélés végett küldték haza, de oly intézkedés van teve, hogy az első felhívásra 25.000 ember gyűlhet fegyver alá. Az a hír, hogy a hatalmak a Bojana és a Sku­­tári-tó közti területet a Zem-folyó mellett levő te­rületért kárpótlásul akarják Montenegrónak adni, itt igen nagy elkeseredést keltett. Erre elhatározta a liga gyűlése a harczot Montenegróval, ha e hir valósul. Dul­ignot erősítik. Véres és elkeseredett harcz várható. — Hogy Olasz­ország izgat, az téves hir. Ellenben a jezsuiták és ferenczrendiek sok eredménynyel csináltak propa­gandát Ausztria-Magyarországnak. Bolgárországból és Ruméliából ér­kező hírek mind határozottabb alakban tüntetik föl a mozgalmakat, melyek e két tartomány egyesí­tésére készülnek. Hogy Sándor fejede­lem nincs távol e mozgalmaktól, kételkedni sem lehet. A bolgár és keletruméliai vezérférfiak május 28-án Slivnóban gyűlést tartottak, melyben G­r­e­­koff, a nemzetgyűlés elnöke is részt vett. Arról folyt a tanácskozás, időszerű-e Bulgáriának Ke­­let-Ruméliával való egyesítése érdekében nyílt mozgalmat kezdeni. A túlzók azt kívánták, hogy az egyesülés azonnal proklamáltassék; Aleko pasá­nak, Ruméliai kormányzójának küldöttség útján köszönet nyilváníttassák eddig működéséért és ke­ressék fel Filippopol elhagyására, egyúttal pedig Sándor fejedelem felszólíttassék Kelet-Rumélia el­foglalására. A mérsékeltek ennek ellenében keresz­tülvitték azt a határozatot, hogy küldöttség indít­­­tassék a nagyhatalmakhoz, mely kifejezte a kelet­­ruméliaiak óhajtását, hogy országuk Bulgáriával egyesíttessék. Kelet-Ruméliában egyre terjed a pánbolgár agitáczió: csak Oroszország beleegyezésére várnak, hogy nyíltan föllépjenek. A mozgalommal kétség­telen összefüggésben áll a bolgár törvényhozásnak jún. 11-ikén tartott titkos ülésében hozott azon sa­játságos határozata, hogy a szófiai állami bank alapjából 40,000 imperiálnyi se­gély adassék Kel­et - Ru­m­éli­ána­k köl­­csönképen közhasznú c­élokra. Zankov mi­niszter a diplomácziai részről e tárgyban hozzá in­tézett kérdésre azt válaszolta, hogy a keletruméliai kormány pillanatnyilag pénzzavarban van és se­gélyt kért: a dolog egyszerű pénzművelet és nem bír politikai jelentőséggel. Zankov tagadása da­czára azonban biztosnak vehető, hogy a kölcsön adott összeg agitaczionális czélokra van szánva. A porta mindezen jelenségekkel szemben lanyha magatartást tanúsít. Szófiában a közelebb berekesztett skupstina nyilván­os tevékenységénél sokkal nagyobb figyel­met érdemelnek azok a dolgok, melyek abban zárt ajtók mögött lefolytak. Karaweloff belügyminisz­ternél, ki egyszersmind a külügyeket is vezeti, a kamra egész ülésszaka idején voltak küldöttek Mac­edoniából és Keletruméliából és nagy tevé­kenységet fejtettek ki. Főleg a kelet-ruméliaiak sürgetik az uniót, s az országgyűléshez emlékiratot intéztek, melyben a következőket kérik: 1. Bocsásson 120,000 impe­­riált a kelet-ruméliai nemzeti egyletek rendelkezé­sére. 2. Közvetítse Bulgária külföldön a fegyver­vásárlást s szállítsa a fegyvert Ruméliába. 3. Vegye át a bolgár kormánynyal a nemzeti egyletek veze­tését, határozza meg az unió kikiáltását, s készítse azt idején elő diplomácziailag. Az országgyűlés titkos ülésben tárgyalta az emlékiratot. Hosszas tanácskozások után a kért összeg harmadát meg­szavazták a kelet-ruméliai egyleteknek. Mindezek oly feltűnő jelenségek, a kelet­ruméliai forradalom előkészítésére oly nyíltan űzött készülődések, hogy itt volna az ideje, ha a porta érvényesítené a berlini szerződés adta azon jogát, hogy Rumélia bizonyos helyein és a Balkán szorosaiban katonaságot tarthat. Kelet - Rumélia kormányzójának eltávozása. Aleko pasa (Vogorides herczeg) Kelet-Rumélia kormányzója Konstantinápolyba készül, s valószínűleg vissza sem tér többé Filip­­popolba. Sőt utódját is emlegetik s ez senki más nem lenne, mint Krestovics, a belügyek igaz­gatója. Kelet-Ruméliában a legközelebbi időkben nevezetes változások történhetnek. Mint Konstantinápolyból írják, Aleko pasa visszavonulása beavatott sörökben nem okozott valami különös meglepetést. Konstantinápolyban már egy idő óta híre járt, hogy el vannak készülve Vogorides herczegnek állásáról való felmentetésére saját kérelme folytán. A főkormányzót erre állító­lag bizonyos orosz ajánlatok indították, melyek a herczegnek gazdag kárpótlást nyújtanának állomása elhagyásáért. Stambul vezérköreiben e hír szembe­tűnő közönynyel találkozott, miből azt lehet kö­vetkeztetni, hogy Oroszország és a porta közt tit­kos egyezség jött létre Vogorides herczeg vissza­lépésének eshetőségére és a bolgár kérdés alakulá­sának azt nyomban követő következményeire vonatkozólag. A bolgár várak. A berlini szerződés sze­rint a bolgár várakat le kell rombolni. Eddig azon­ban ez nem történt meg, mindössze Ruscsukot kezdték bontani. Mint most írják, mikor Sándor bolgár feje­delem Bécsben volt, b. Haymerle külügymi­niszter sürgette a dunai várak lerombolását. Bécs­ben a fejedelem azon mentségét nem fogadták el, hogy Bulgária azért nem rombolhatja el a dunai várakat hamarjában, mert a hadseregnek nincsenek kazematái és bérházai és emlékeztették a fejedel­met, hogy a bolgár költségvetésbe egy milliót vet­tek föl kaszárnyák építésére. Itt azt remélik, hogy Anglia és Ausztria-Magyarország egyesített törek­vésének rövid idő alatt sikerülni fog ezen kérdés kielégítő megoldása. Risztics nyilatkozata monarkhiánk­­­ ról. Risztics miniszter a monarkhiánkkal kötött vasúti szerződés tárgyalásakor érdekes nyilatkoza­tot tett a szerb skupstinában.­­A berlini kongresszuson — így szólt Risz­tics — a kis államok nagyon kedvezőtlen helyzetben voltak, és kitéve azon veszélynek, hogy elvesztik mindazt, a­mit szereztek. A helyzet olyan volt, hogy mi nem tudtuk, kihez fordultunk. Németor­szág teljesen Ausztria-Magyarország oldalán állt és Bismarck herczeg azt mondta: «óhajtja, hogy Ausztria-Magyarország igényei a keleten kielégít­­tessenek». Oroszország képviselője, Suwaloff, sze­membe mondotta: «Alkudozzék Ausztria-Magyar­­országgal; a­mit azzal megállapít, azt meg is fogja nyerni.» Anglia szintén Ausztria-Magyarország mellett volt, sőt ott is ellenzésre találtunk, a­hol Ausztria-Magyarország pártolt bennünket. Más­részről Andrássy gr. hozzám és a boldogult Zukics­­hoz így szólott: «Ha önök nem fogadják el a vasúti konvencziót, akkor én ellenezni fogok Szerbia ré­szére minden új határt.» POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 26. szám. 1880 xxvi. évfolyam. Az amnesztia Francziaországban. A franczia képviselőház június 21-én 330 szavazattal 140 ellen elfogadta az amnesztiáról szóló törvényjavaslatot. A szenátus is tárgyalni fogja még e hét folyamában a nevezetes törvény­­javaslatot. A képviselők kamarájának vitája nem volt hosszú, de emlékezetes. Azzal kezdődött, hogy B­a­r­t­h­e a közönséges bűntényeknek az amnesz­tiából való kizárását indítványozta. Majd P­e­r­­­e­r beszélt a javaslat ellen s Freycinet miniszter­­elnök mellette. Cassagnac kikelt Gambetta ellen, mint a­ki jogosulatlan beavatkozásával a javasla­tot előidézte. Gambetta ekkor átadta az elnöki he­lyet az alelnöknek, s rendkívüli hatásos, mesteri beszédet tartott. Gambettáról az utóbbi időben azt beszélték, hogy csillaga hanyatlóban van. E beszéd és hatása egészen mást bizonyít. Valódi esemény lett az, s Gambetta imponáló hatalma látszott meg a házon és viszhangozik a sajtóban. Gambetta beszéde előtt. Mielőtt Gam­­­betta szólt, Cassagnac, a dühös bonapartista beszélt az amnesztia ellen, s Gambetta még az el­nöki széken ült.

Next